J. D. Vance alelnök nem veszi észre, mi történik valójában Ukrajnában, és ugyanazokat a mondatokat mondja, amelyeket korábban az oroszok hangoztattak – jelentette ki hétfőn Volodimir Zelenszkij elnök a CBS News amerikai tévécsatornának adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij kifejtette, hogy az Ukrajna és az Egyesült Államok képviselői közötti találkozók során Kijevnek „olyan dolgok miatt kell mentegetőznie, amelyeket soha nem tett”. „Ez egy olyan valóságváltás, ami alá nem akarok játszani” – tette hozzá. Elmondása szerint Vance többször is kijelentette, hogy az oroszok is szenvednek a háború miatt, meghalnak, és nem tény, hogy Oroszország kezdte a háborút.
Nem mi támadtunk elsőként. Nekem úgy tűnik, hogy Vance alelnök valamiképpen igazolja Putyin tetteit. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy itt nem lehet középen állni, van agresszor és van az áldozat. Ezt mindenki érti
– mutatott rá az elnök.
Az államfő megjegyezte, hogy elhangoztak olyan jelzések is, hogy Putyin olyan földre lépett, amely nem ukrán, mert „ott oroszok élnek”. „Ukrajnában vagyok, és tudom, mi történt, de ő egyáltalán nem érti. Ugyanazokkal a frázisokkal beszél, mint az oroszok korábban a tévében” – zárta a gondolatait J. D. Vanceről Volodimir Zelenszkij.
Kína élesen bírálta J. D. Vance amerikai alelnököt, aki egy televíziós interjúban kínai parasztokként hivatkozott az ország lakóira. A kijelentés gyorsan felháborodást váltott ki a kínai közösségi médiában, ahol sokan Vance szerény származására emlékeztettek válaszul.
Vance a Fox News egyik műsorában a globalizáció negatív hatásait bírálta, különösen azt, hogy az Egyesült Államok sok terméket importál más országokból. Úgy fogalmazott: „Kínai parasztoktól veszünk kölcsön pénzt, hogy megvegyük azokat a dolgokat, amelyeket azok a kínai parasztok gyártanak.”
A kínai külügyminisztérium szóvivője, Lin Jian a megjegyzést megdöbbentőnek és sajnálatosnak nevezte.
Hangsúlyozta, hogy elfogadhatatlan, ha egy ilyen magas rangú amerikai vezető ennyire tájékozatlan és tiszteletlen módon nyilatkozik – számol be róla a CNN.
Az interjú részletei gyorsan elterjedtek a kínai interneten, ahol számos hozzászólásban élesen bírálták Vance kijelentését. Sokan rámutattak arra, hogy Kína ma már egy modern technológiai nagyhatalom: fejlett ipari robotizálással, elektromos járművekkel és országos gyorsvasúthálózattal rendelkezik.
Hu Hszi-csin, a Global Times című lap volt főszerkesztője úgy fogalmazott: „Az igazi paraszt valójában az amerikai vidékről jött, és úgy tűnik, nem sokat tud a világról.”
Hozzátette: sok kínai szerint Vance-nek Kínába kellene látogatnia, hogy saját szemével lássa, milyen fejlett az ország.
A Vance kijelentését tárgyaló hashtag pillanatok alatt a legnépszerűbb témává vált a kínai Weibo közösségi oldalon, több mint 140 millió megtekintést gyűjtve.
Egy népszerű komment így fogalmazott: „Ez az igazi arcuk – mindig is arrogánsak és tiszteletlenek voltak.” Egy másik hozzászóló hozzátette: „Lehet, hogy parasztok vagyunk, de nekünk van a világ legfejlettebb gyorsvasúthálózata, kiváló logisztikai rendszerünk, és vezető szerepet játszunk az MI, az önvezető technológiák és a drónok területén.”
Többen emlékeztettek arra is, hogy J. D. Vance maga is szerény körülmények között nőtt fel, amit részletesen bemutatott a 2016-ban megjelent Vidékiek dicsősége című könyvében.
A kötetben gyermekkori szegénységéről, családon belüli erőszakról és édesanyja drogfüggőségéről is beszámol.
Vance története akkor vált széles körben ismertté, amikor Donald Trump elnökválasztási győzelme után sokan a könyvet kulcsfontosságúnak tartották az amerikai munkásosztály politikai fordulatának megértéséhez.
[type] => post
[excerpt] => Kína élesen bírálta J. D. Vance amerikai alelnököt, aki egy televíziós interjúban kínai parasztokként hivatkozott az ország lakóira. A kijelentés gyorsan felháborodást váltott ki a kínai közösségi médiában, ahol sokan Vance szerény származására em...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1744216020
[modified] => 1744202639
)
[title] => Kiakadt Kína J. D. Vance „parasztozásán”
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=147041&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 147041
[uk] => 147129
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 147042
[image] => Array
(
[id] => 147042
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/vance.png
[original_lng] => 440761
[original_w] => 988
[original_h] => 497
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/vance-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/vance-300x151.png
[width] => 300
[height] => 151
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/vance-768x386.png
[width] => 768
[height] => 386
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/vance.png
[width] => 988
[height] => 497
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/vance.png
[width] => 988
[height] => 497
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/vance.png
[width] => 988
[height] => 497
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/vance.png
[width] => 988
[height] => 497
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1744265524:3
[_thumbnail_id] => 147042
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2752
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 835414435002
[_oembed_c9b4814325e04c6ec046cd651a1e111a] =>
On July 16, 2025, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee and Foreign Minister Wang Yi met with Iranian Foreign Minister Seyed Abbas Araghchi in Tianjin.
Wang Yi noted that China and Iran have established diplomatic relations for more than half a century, and… pic.twitter.com/JG9uKamNnM
— Chinese Mission to UN (@Chinamission2un) July 17, 2025
Today, Federal Chancellor Olaf Scholz is in Ukraine, marking the first bilateral visit by a German Chancellor in more than two years. We are deeply grateful to Germany for all the assistance it has provided. Germany stands as a European leader in supporting Ukraine, helping us… pic.twitter.com/NoTDQLqVuc
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 2, 2024
🇷🇺🇨🇳 At the invitation of President of the People’s Republic of China Xi Jinping, President Vladimir Putin will pay an official visit to China on May 19-20
Alhamdulillah, the First High-Level Committee Meeting under the framework of the Islamabad Memorandum of Understanding has concluded successfully in Bürgenstock, Switzerland.
The discussions were held in a positive and constructive atmosphere and yielded encouraging progress,… pic.twitter.com/uvA0SBKfvf
BREAKING: VP Vance announces major progress made by the United States and its negotiating team while finalizing a deal with Iran:
“Yesterday was a very, very good day. We made a lot of good progress. We did exactly what we wanted to do… the Iranians have agreed to invite IAEA… pic.twitter.com/ExpYCS2KK2
Kemény hangú videóüzenetben utasította vissza a dán külügyminiszter az amerikai alelnöknek egy grönlandi amerikai katonai támaszponton tartott, Dániát bíráló beszédének a hangvételét, de tárgyalásokat ajánlott fel a vitás kérdések rendezésére.
Így nem lehet közeli szövetségesekkel beszélni – ezzel utasította vissza Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter J.D. Vance amerikai alelnök szavait az X platformon közzétett, „kedves amerikai barátaimnak” címzett videóban Vance grönlandi látogatása után.
Az amerikai alelnök a pituffiki amerikai támaszponton szolgáló katonák előtt tartott beszédében élesen bírálta Dániát, kijelentve, hogy Koppenhága alig tett valamit az elmúlt évtizedekben Grönland biztonságáért az orosz és kínai fenyegetésekkel szemben.
Dánia természetesen nyitott a bírálatra – hangsúlyozta Rasmussen a videóüzenetében, megjegyezve viszont, hogy „őszintén szólva egyáltalán nem értékeljük azt a hangnemet, amelyben ezt előadták”.
Rasmussen tárgyalásokat ajánlott fel egy erősebb amerikai katonai jelenlétről Grönlandon.
Az 1951-es közös védelmi megállapodás erre bőséges lehetőséget kínál – mutatott rá. „Ha ezt akarják, beszéljünk róla!” – fogalmazott. Elmondta, hogy az Egyesült Államok 1945 óta drasztikusan csökkentette katonai jelenlétét a Dániához tartozó szigeten.
„Sokkal többet tehetünk a meglévő megállapodáson belül” – mondta. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Grönland a NATO tagja – tette hozzá Rasmussen, aki elismerte viszont, hogy van mit tenni a sziget védelmének megerősítése érdekében „Tény, hogy mindannyian profitáltunk a békés körülményekből. Mindannyian abból a feltételezésből indultunk ki, hogy az Északi-sarkvidék egy alacsony feszültségű régió volt mindeddig, és annak is kell maradnia. De ezek az idők elmúltak. A status quo már nem opció” – fogalmazott. Dánia ezért már elhatározta, hogy egymilliárd amerikai dollárt (mintegy 920 millió eurót) fektet be az Északi-sarkvidék biztonságába – mondta.
J. D. Vance amerikai alelnök tagadta, hogy tiszteletlen lett volna Nagy-Britanniával és Franciaországgal szemben, amikor az Ukrajnába tervezett békefenntartó erőket egy 20 ezer fős „véletlen ország hadseregének nevezett, amely 30 vagy 40 éve nem harcolt”, számolt be a Szuszpilne.
Vance megjegyzései a békefenntartó misszióról mindkét ország politikusai és veteránjai felháborodását váltották ki. Kijelentették, hogy ezek a szavak tiszteletlenség a több száz katona iránt, akik meghaltak, amikor az amerikai csapatokkal együtt harcoltak Afganisztánban és Irakban.
Vance kijelentette, „abszurd becstelenség” azt állítani, hogy bírálta a brit vagy a francia hadsereget.
„Ebben a kommentárban nem is említem az Egyesült Királyságot vagy Franciaországot, mindkét ország bátran harcolt az Egyesült Államok mellett az elmúlt 20 évben és korábban is” – írta az X-platformon.
Vance kifejtette, hogy más potenciális országokra utalt, amelyek Keir Starmer brit miniszterelnök szerint csatlakozhatnak a „készségesek koalíciójához”, amely a háború befejeztével részt vesz egy ukrajnai békefenntartó misszióban.
Vance szóvivője, Taylor Van Kirk kijelentette, hogy Európában egyetlen országnak sincs olyan katonai erőforrása, amely képes lenne valóban elriasztani Oroszországot amerikai segítség nélkül.
„Ezen országok közül sok valóban lojálisan szolgált az amerikai és a NATO-műveletekben a múltban, de tisztességtelen úgy tenni, mintha ezek a hozzájárulások összemérhetőek azzal a mozgósítással, amelyre egy feltételezett európai hadseregnek szüksége lenne”, mondta.
Emlékeztetőül, Vance a Fox Newsnak adott interjújában kijelentette, hogy az ukrajnai béke biztosításának legjobb módja az, ha megnyitjuk az Egyesült Államok hozzáférését az ukrán természeti erőforrásokhoz:
„Ha valóban garanciákat akarnak, akkor a legjobb biztonsági garancia az, hogy biztosítsuk Amerika gazdasági érdekeit Ukrajna jövőjében. Ez sokkal jobb biztonsági garancia, mint 20 000 katona egy véletlenszerű országból, amely 30 vagy 40 éve nem harcolt.”
[type] => post
[excerpt] => J. D. Vance amerikai alelnök tagadta, hogy tiszteletlen lett volna Nagy-Britanniával és Franciaországgal szemben, amikor az Ukrajnába tervezett békefenntartó erőket egy 20 ezer fős „véletlen ország hadseregének nevezett, amely 30 vagy 40 éve nem h...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1741188540
[modified] => 1741180501
)
[title] => Vance cáfolta, hogy tiszteletlen lett volna Nagy-Britanniával és Franciaországgal szemben az ukrajnai békefenntartókkal kapcsolatban adott kommentárjában
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=143533&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 143533
[uk] => 143477
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 143478
[image] => Array
(
[id] => 143478
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-24.png
[original_lng] => 611122
[original_w] => 1020
[original_h] => 574
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-24-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-24-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-24-768x432.png
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-24.png
[width] => 1020
[height] => 574
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-24.png
[width] => 1020
[height] => 574
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-24.png
[width] => 1020
[height] => 574
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-24.png
[width] => 1020
[height] => 574
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1741173306:12
[_thumbnail_id] => 143478
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3251
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202982898001
[_oembed_2d1b0f996e141c144f7fc8dda8b88785] =>
JD Vance:
Stopping funding the Ukraine war is one of the things I’m proudest of we’ve done in this administration. pic.twitter.com/qhm2iicze2
Donald Trump amerikai elnök azt szeretné, ha az ukrán vezetés visszatérne a tárgyalóasztalhoz, mert a háborút lehetetlen a végtelenségig folytatni – jelentette ki kedden J. D. Vance amerikai alelnök jelentette ki a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Vance elmondta:
„Az elnök (Trump – a szerk.) nagyon világosan fogalmazott az Ukrajnára vonatkozó politikánkkal kapcsolatban, mivel azt akarja, hogy az ukránok tárgyalóasztalhoz üljenek.”
Az amerikai alelnök szerint az USA azt akarja, hogy az ukránoknak szuverén és független országuk legyen. Emlékeztetett az ukrán katonák bátorságára is. De sem Európa, sem az USA, sem Ukrajna „nem folytathatja ezt a háborút a végtelenségig” – mutatott rá.
„Ezért fontos, hogy mindenki üljön le a tárgyalóasztalhoz, az elnök pedig próbáljon nagyon világos üzenetet küldeni. Az ukránoknak le kell ülniük a tárgyalóasztalhoz, és el kell kezdeniük a tárgyalásokat Trump elnökkel”
– hangsúlyozta J. D. Vance.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Donald Trump amerikai elnök azt szeretné, ha az ukrán vezetés visszatérne a tárgyalóasztalhoz, mert a háborút lehetetlen a végtelenségig folytatni – jelentette ki kedden J. D. Vance.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1741119840
[modified] => 1741115170
)
[title] => Ukrajnának le kell ülnie a tárgyalóasztalhoz, és párbeszédet kell kezdenie Trumppal – Vance
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=143418&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 143418
[uk] => 143428
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 143419
[image] => Array
(
[id] => 143419
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/vance-1.jpg
[original_lng] => 25100
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/vance-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/vance-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/vance-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/vance-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/vance-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/vance-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/vance-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1741110307:3
[_thumbnail_id] => 143419
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3300
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202982858001
[_oembed_2d1b0f996e141c144f7fc8dda8b88785] =>
JD Vance:
Stopping funding the Ukraine war is one of the things I’m proudest of we’ve done in this administration. pic.twitter.com/qhm2iicze2
J. D. Vance amerikai alelnök bízik abban, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „végül” beleegyezik abba, hogy megvitassa a békét Oroszországgal, megjegyezve, hogy pénteken az ukrán vezető „tiszteletlenséget” tanúsított a Trumppal tartott találkozóján – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a France 24 francia, CNNamerikai és a Fox News amerikai tévécsatornák adására hivatkozva.
A jelentés szerint Vance elmondta, hogy Zelenszkij a Donald Trump amerikai elnökkel tartott találkozóján megmutatta, hogy nem hajlandó részt venni abban a békefolyamatban, amelyet amerikai kollégája keres. „Egyértelműen nem hajlandó részt venni a békefolyamatban, amelyet Trump elnök az amerikai nép és elnöksége politikájának nevezett. Ez a fő probléma” – mutatott rá.
Az amerikai alelnök hozzátette ugyanakkor, hogy Ukrajna elnökének alkut kell kötnie, és ez végül meg fog történni. „Azt hiszem, Zelenszkij akkor még nem állt készen rá. És, őszintén szólva, most sem áll készen, de úgy gondolom, hogy előbb-utóbb rájön – kénytelen lesz” – jegyezte meg.
Riporteri kérdésére, hogy az ukrán vezető visszatérhet-e a Fehér Házba, ha készen áll a béketerv megvitatására, Vance azt mondta, hogy ha Zelenszkij „komolyan veszi a dolgokat”, akkor az Egyesült Államok készen áll a tárgyalásra.
„Azt hiszem, ha felhívna, és komoly javaslata lenne arról, hogyan fog részt venni a folyamatban. Nézze, vannak nagyon fontos részletek, amelyeken már dolgozunk az oroszokkal. Beszéltünk néhány szövetségesünkkel, komolyan kell foglalkoznia a részletekkel” – szögezte le J. D. Vance.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel és J. D. Vance alelnökkel tárgyalt pénteken a washingtoni Fehér Házban Oroszország Ukrajna elleni háborújáról, a megbeszélés végig emelt hangon folyt – számolt be az rbc.ua hírportál a Zelenszkij-Trump találkozó YouTube-közvetítésére hivatkozva.
A jelentés szerint az ukrán és amerikai küldöttség Ovális Irodában tartott találkozóján Vance ismét bírálta Joe Biden 46. amerikai elnököt. „Négy évig volt egy elnökünk, aki sajtótájékoztatókon állt és Putyinról beszélt. Putyin pedig megtámadta Ukrajnát, és elpusztította az ország nagy részét” – mondta Vance. Hozzátette, hogy Biden „verte a mellét”, és „úgy tett, mintha az amerikai elnök szava többet nyomna a latva, mint tettei”. De most Trump „valódi dolgokat” demonstrál a háború befejezése érdekében – tette hozzá.
Zelenszkij azt kérdezte az alelnöktől, hogy milyen diplomácia segíthet véget vetni Oroszország Ukrajna elleni háborújának, amikor az oroszok többször is megszegték a tűzszüneti kötelezettségeiket. A háború 2014 óta tart, amikor Barack Obama, Donald Trump és Joe Biden volt hatalmon az Egyesült Államokban – mutatott rá. „2019-ben aláírtam egy megállapodást. Mind Macron, mind Merkel megerősítette a tűzszünetet. És mindenki biztosított róla, hogy senki nem megy tovább. Gázszerződést írtunk alá. Ő (Putyin – a szerk.) szegte meg a fogolycsere-megállapodásunkat. Milyen diplomácia segíthet itt?” – kérdezte az ukrán elnök.
Ezt követően Vance arról kezdett beszélni, hogy Ukrajnának nincs elég embere az Oroszország elleni háborúhoz, és az ország „nem tud embereket toborozni a hadseregbe”.
Trump azt kezdte állítani, hogy Ukrajnának nincsenek „a megfelelő ütőkártyák a kezében”. „Emberek milliói vannak veszélyben. A harmadik világháború küszöbén állunk. Ezzel nem lehet játszani. Tisztelettelenséget tanúsít a hazánk iránt, és nem mondhatja meg nekünk, hogy mit tegyünk” – mondta az amerikai elnök emelt hangon.
Az amerikai elnök ismét azt állította, hogy az USA 350 milliárd dollárnyi katonai támogatást adott Ukrajnának. És ha nem lett volna ilyen segítség, két héten belül véget ért volna Oroszország Ukrajna elleni háborúja tette hozzá Trump.
„Ezt már hallottam Putyintól” – válaszolta Zelenszkij az amerikai elnöknek. Trump válaszul arra kérte Zelenszkijt, hogy legyen hálás a segítségért. „Fogynak a katonái, és azt mondja nekünk: nem akarok tűzszünetet, nem akarok tűzszünetet…” – folytatta az amerikai elnök. Trump szerint ha Zelenszkijnek lehetősége nyílik a tűzszünetről tárgyalni, akkor élnie kell vele.
Volodimir Zelenszkij elnök ma washingtoni látogatáson tartózkodik.
J. D. Vance alelnök szerdán figyelmeztette az ukrán elnököt, hogy tartózkodjon Trump nyilvános bírálatától, mivel az negatív következményekkel járhat számára. Emellett bírálta az ukrán elnök „szörnyű” reakcióját a béketárgyalásokkal kapcsolatban – írja a hirado.hu.
Vance a DailyMail-nek adott interjújában beszélt erről, néhány órával azután, hogy Volodimir Zelenszkij azzal vádolta Trumpot, hogy az oroszok által terjesztett „dezinformációs térben” él.
Az éles szóváltás mindkét fél részéről kritikus időszakban történt az ukrajnai háborúban, miközben Trump a konfliktus mielőbbi lezárását szorgalmazza.
Azt gondolni, hogy Zelenszkij meg fogja változtatni az amerikai elnök véleményét azzal, hogy nyilvánosan bírálja a médiában… mindenki, aki ismeri Trumpot, tudja, hogy ez egy borzalmas módja annak, hogy kapcsolatot teremtsenek ezzel a kormányzattal
– mondta Vance a Fehér Házban adott exkluzív interjújában.
Eközben Trump a saját közösségi oldalán, a Truth Socialon vágott vissza:
Vance szerint Zelenszkij rossz tanácsokat kapott az új amerikai kormányzattal való kapcsolattartásban, és az elmúlt három évben azt sugallták neki, hogy semmit sem csinálhat rosszul.
Természetesen szeretjük az ukrán népet, és tiszteljük a katonák bátorságát, de úgy gondoljuk, hogy ennek a háborúnak mielőbb véget kell érnie
– folytatta.
Ez az Egyesült Államok elnökének álláspontja. Nem orosz dezinformációra épül, hanem arra a tényre, hogy Donald Trump jól ismeri a geopolitikát, és határozott véleménye van, amit régóta képvisel
Ez pánikot keltett Kijevben, attól tartva, hogy kimarad egy háttérben zajló megállapodásból, miközben amerikai tisztviselők egy esetleges egyezség körvonalait kezdték felvázolni, amely szerint Ukrajna nem csatlakozhatna a NATO-hoz.
Az Egyesült Államok azt akarja, hogy véget érjen Oroszország Ukrajna elleni háborúja tartós béke megteremtésével – jelentette ki pénteken J. D. Vance amerikai alelnök Münchenben, miután találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
A jelentés szerint Vance elmondta:
„Azt akarjuk, hogy a háború véget érjen, az öldöklés véget érjen, és tartós békét akarunk elérni, nem pedig konfliktust néhány éven belül Európában.”
Az amerikai alelnök kifejtette, hogy számos „jó párbeszédet” folytattak arról, hogyan lehet közösen elérni a tartós békét. „És még több ilyen párbeszéd lesz a következő napokban, hetekben és hónapokban” – hangsúlyozta J. D. Vance.
[_oembed_time_001b91e8f7a64f7220f05e35e9eacdb8] => 1774519472
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 11
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Kiemelt téma
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 170155
[1] => 62592
[2] => 643684
[3] => 404
)
[tags_name] => Array
(
[0] => háború lezárása
[1] => háború vége
[2] => J. D. Vance
[3] => USA
)
)
[9] => Array
(
[id] => 140904
[content] =>
J. D. Vance amerikai alelnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok kész fokozni az Oroszországgal szembeni szankciós nyomást, és nem zárta ki amerikai katonák Ukrajnába küldését, ha Vlagyimir Putyin orosz diktátor nem akar igazságos békemegállapodást kötni – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a The Wall Street Journal című amerikai lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Vance a WSJ-nek adott interjújában elmondta: akkor lehetséges az amerikai csapatok Ukrajnába küldése, ha Moszkva nem fog „jóhiszeműen tárgyalni”, vagyis a jóindulat szellemében megállapodni a „terítéken” lévő feltételekről.
Az amerikai alelnök hangsúlyozta, hogy Ukrajnának „szuverén függetlenséggel” kell rendelkeznie. De lehetségesnek nevezte a katonai akciót, ha a Kreml ura nem járul hozzá az Ukrajnával kötendő békemegállapodáshoz, amely „garantálja Kijev hosszú távú függetlenségét”.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => J. D. Vance amerikai alelnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok kész fokozni az Oroszországgal szembeni szankciós nyomást, és nem zárta ki amerikai katonák Ukrajnába küldését, ha Vlagyimir Putyin orosz diktátor nem akar igazságos békemegállapo...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1739561280
[modified] => 1739536296
)
[title] => Vance nem zárta ki amerikai csapatokat küldését Ukrajnába WSJ
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=140904&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 140904
[uk] => 140914
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 140905
[image] => Array
(
[id] => 140905
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/vance-1.jpg
[original_lng] => 35429
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/vance-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/vance-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/vance-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/vance-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/vance-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/vance-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/vance-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1739532880:3
[_thumbnail_id] => 140905
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3580
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202968951001
[_oembed_65f39487978d89347d1918ef04197098] =>
HISTORIC PEACE BETWEEN THAILAND & CAMBODIA.
President Trump and Malaysia's Prime Minister Anwar Ibrahim hosted the Prime Ministers of Thailand and Cambodia for the signing of the ‘Kuala Lumpur Peace Accords’—a historic peace declaration. pic.twitter.com/BZRJ2b2KLY
Alhamdulillah, the First High-Level Committee Meeting under the framework of the Islamabad Memorandum of Understanding has concluded successfully in Bürgenstock, Switzerland.
The discussions were held in a positive and constructive atmosphere and yielded encouraging progress,… pic.twitter.com/uvA0SBKfvf
BREAKING: VP Vance announces major progress made by the United States and its negotiating team while finalizing a deal with Iran:
“Yesterday was a very, very good day. We made a lot of good progress. We did exactly what we wanted to do… the Iranians have agreed to invite IAEA… pic.twitter.com/ExpYCS2KK2