Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6NTA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToyNDQ5Mzt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 49015
[content] =>
Azonnal három hónappal hosszabbítják meg a hadiállapot Ukrajnában, mert minden ellentámadás több időt vesz igénybe, mint a védekezés – közölte Fegyir Veniszlavszkij alkotmánybírósági elnöki megbízott, adta hírül rbc.ua hírportál pénteken a Nép Szolgája párt sajtószolgálatára hivatkozva.

A jelentés szerint Veniszlavszkij emlékeztetett arra, hogy „február 24. óta már kétszer hosszabbítottuk meg a hadiállapotot. Most már tudjuk, hogy az ellenség erődítmények építésére összpontosított az általa ideiglenesen igazgatott területeken. Az ellentámadásba lépés sokkal nehezebb feladat lesz, mint a védekezés. Ezért tudatosítanunk kell, hogy Ukrajna egész területét nem tudjuk felszabadítani a következő hónap során.”
Az alkotmánybírósági elnöki megbízott megjegyezte, hogy egy ilyen döntésnek jogi összetevője is van. Tehát amikor az elnök bevezeti a hadiállapot jogi rendszerét, és a parlament jóváhagyja azt, Ukrajnának tájékoztatnia kell az ENSZ-t az alkotmányos jogok és szabadságjogok hadiállapot során történő korlátozásáról. „Kétszer hosszabbítottuk meg ezt a rendszert, és minden alkalommal diplomatáink az ENSZ-hez fordultak, és elmagyarázták, hogy milyen korlátozások lesznek érvényben. Annak érdekében, hogy ez az eljárás ne ismétlődjön meg minden hónapban, döntés született a hadiállapot három hónappal történő meghosszabbításáról. Ha ennél rövidebb idő alatt sikerül felszabadítanunk Ukrajnát, akkor egyszerűen megszüntetjük a hadiállapotot” – összegezte Fegyir Veniszlavszkij.
Mint hírportálunk csütörtökön beszámolt róla, Volodimir Zelenszkij elnök törvénytervezetet nyújtott be a Legfelső Tanácsnak a hadiállapot meghosszabbításáról Ukrajnában és rendelettervezetet az általános mozgósítási időszak meghosszabbításáról.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Azonnal három hónappal hosszabbítják meg a hadiállapot Ukrajnában, mert minden ellentámadás több időt vesz igénybe, mint a védekezés – közölte Fegyir Veniszlavszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1652962320
[modified] => 1652962567
)
[title] => Azonnal három hónappal hosszabbítják meg a hadiállapotot Ukrajnában
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=49015&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 49015
[uk] => 49018
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 49016
[image] => Array
(
[id] => 49016
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/fegyir-veniszlavszkij.jpg
[original_lng] => 35341
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/fegyir-veniszlavszkij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/fegyir-veniszlavszkij-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/fegyir-veniszlavszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/fegyir-veniszlavszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/fegyir-veniszlavszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/fegyir-veniszlavszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/fegyir-veniszlavszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1652952888:2
[views_count] => 6136
[_thumbnail_id] => 49016
[_edit_last] => 12
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_14b62c0400bd4c1605cd2f34b518d115] =>
[_oembed_time_14b62c0400bd4c1605cd2f34b518d115] => 1652961182
[_oembed_816ac3723157e2ce39d19a4381dfd7b2] => En #Ukraine, pour marquer le soutien de la France ?? au peuple ukrainien ??. pic.twitter.com/jq66q20p3d
— Catherine Colonna (@MinColonna) May 30, 2022
[_oembed_time_816ac3723157e2ce39d19a4381dfd7b2] => 1654172859
[_oembed_3cd415411095007248c12d1a0d601539] =>
[_oembed_time_3cd415411095007248c12d1a0d601539] => 1658556905
[_oembed_a0191f6092574cee4f5919e732b4e2f2] =>
[_oembed_time_a0191f6092574cee4f5919e732b4e2f2] => 1673599389
[_oembed_157fc2056783c5c358a45cbe599c5a52] => Standing in for her colleague Commissioner @Bankole_Adeoye, Commissioner @JosefaSacko wz Director @PatienceChirad3 received @ABaerbock, Federal Minister for ForeignAffairs of Germany??& @MinColonna, Minister for Europe& ForeignAffairs of France??, for a visit to @AUC_PAPS,13/1/23 pic.twitter.com/LK3VSqtTV5
— African Union Political Affairs Peace and Security (@AUC_PAPS) January 13, 2023
[_oembed_time_157fc2056783c5c358a45cbe599c5a52] => 1674140015
[_oembed_ea3c5c513ea53efff7eb01516b6789bb] => The #Netherlands is ready to consider a request for the supply of F-16 fighter jets to #Ukraine.
This was announced by Prime Minister Mark #Rutte. pic.twitter.com/05LGBfqaUF
— NEXTA (@nexta_tv) January 31, 2023
[_oembed_time_ea3c5c513ea53efff7eb01516b6789bb] => 1683712694
[_algolia_sync] => 508055600000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 17
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 53427
[1] => 24493
[2] => 72056
[3] => 274
[4] => 63
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Fegyir Veniszlavszkij
[1] => hadiállapot
[2] => meghosszabítás
[3] => parlament
[4] => Ukrajna
)
)
[1] => Array
(
[id] => 48956
[content] =>
Volodimir Zelenszkij elnök törvénytervezetet nyújtott be a Legfelső Tanácsnak a hadiállapot meghosszabbításáról Ukrajnában és rendelettervezetet az általános mozgósítási időszak meghosszabbításáról – adta hírül az rbc.ua hírportál szerdán a 7389. és 7390. számú tervezetekre hivatkozva.

A jelentés szerint a dokumentumok szövegei egyelőre nem érhetők el a parlament honlapján, de korábban 30 nappal meghosszabbították a hadiállapotot. Ukrajnában a hadiállapotot 2022. február 24-én reggel vezették be, miután megindult az átfogó teljes körű orosz invázió. Ezt követően a Legfelső Tanács 30 nappal, majd további 30 nappal május 25-ig meghosszabbította a hadiállapotot.
A hadiállapotról szóló törvény értelmében Ukrajnában kötelező munkaszolgálat vezethető be, rekvirálható a személyes vagyon, korlátozható a helyváltoztatás, a kijárási tilalom, fegyver- és alkoholárusítási tilalom, tömegrendezvényekre és sztrájkra vonatkozó tilalom rendelhető el, korlátozható a sajtó és az internet, a hadkötelesek lakóhely-változtatása.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök törvénytervezetet nyújtott be a Legfelső Tanácsnak a hadiállapot meghosszabbításáról Ukrajnában és rendelettervezetet az általános mozgósítási időszak meghosszabbításáról.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1652881854
[modified] => 1652881856
)
[title] => Zelenszkij törvénytervezetet nyújtott be a parlamentnek a hadiállapot és a mozgósítási időszak meghosszabbításáról
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=48956&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 48956
[uk] => 48963
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 46385
[image] => Array
(
[id] => 46385
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij-7.jpg
[original_lng] => 109991
[original_w] => 1125
[original_h] => 632
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij-7-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij-7-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij-7-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij-7-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij-7.jpg
[width] => 1125
[height] => 632
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij-7.jpg
[width] => 1125
[height] => 632
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij-7.jpg
[width] => 1125
[height] => 632
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1652876866:2
[views_count] => 6487
[_thumbnail_id] => 46385
[_edit_last] => 5
[_hipstart_feed_include] => 1
[_red_post] => 1
[_oembed_0a3133510ad884a382a82d737ea0a416] => Today Prime Minister @BorisJohnson presented President @ZelenskyyUa with the Sir Winston Churchill Leadership Award for incredible courage, defiance and dignity in the face of Putin’s barbaric invasion.
The UK will always #StandWithUkraine ???? #ChurchillAward pic.twitter.com/o2uYP9m8LB
— UK Prime Minister (@10DowningStreet) July 26, 2022
[_oembed_time_0a3133510ad884a382a82d737ea0a416] => 1659338998
[_oembed_77ab39cfc5bb916fd41c8044ef78d9c1] => Israel-Ukraine:
Israel supports the sovereignty and territorial integrity of Ukraine. We will not recognize the annexation of the four provinces by Russia.
Israel has repeated this clear position many times, including in recent days.
— Israel Foreign Ministry (@IsraelMFA) September 30, 2022
[_oembed_time_77ab39cfc5bb916fd41c8044ef78d9c1] => 1665037209
[_oembed_30f7b55c52f4347c4142c48ed75dada2] => Щиро вдячний @POTUS і ?? народу за черговий пакет безпекової допомоги для ?? у розмірі $725 млн. Ми отримаємо, зокрема, вкрай необхідні боєприпаси для HIMARS та артилерії. Чудовий подарунок до Дня захисників і захисниць ??! Російський агресор буде переможений, ?? буде вільною!
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 15, 2022
[_oembed_time_30f7b55c52f4347c4142c48ed75dada2] => 1666103551
[_oembed_71899c2c5c5c54a947cf79c3ccf53962] => I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 26, 2023
[_oembed_time_71899c2c5c5c54a947cf79c3ccf53962] => 1682620245
[_oembed_4791db0221089c9252c30bbcff73edeb] => Today, our team managed to bring back 45 more of our warriors from ?? captivity. They all defended Azovstal. National Guardsmen. 35 privates and sergeants, 10 officers.
We must return and will return all our people from ?? captivity!
Thank you to each and every one who helps… pic.twitter.com/vhEQJY4Quk
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 6, 2023
[_oembed_time_4791db0221089c9252c30bbcff73edeb] => 1683712685
[_oembed_49263f359f2d817884c823090db5d255] =>
[_oembed_time_49263f359f2d817884c823090db5d255] => 1689598463
[_oembed_2d752ec81de0acfc72e40e7b983d91ef] => I had a focused call with @EmmanuelMacron.
I thanked France for its support, including crucial military aid. We discussed the next packages.
We agreed that France and French companies will take part in Ukraine’s upcoming Defense Industries Forum.
We also discussed ways to…
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 3, 2023
[_oembed_time_2d752ec81de0acfc72e40e7b983d91ef] => 1694075880
[_oembed_78dd2378fefba910d72a8d20c8d5b933] => — Elon Musk (@elonmusk) October 1, 2023
[_oembed_time_78dd2378fefba910d72a8d20c8d5b933] => 1696500483
[_oembed_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] => I spoke with @RTErdogan to thank Türkiye for persistently supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
We discussed the next round of the Peace Formula talks in Malta. Türkiye will participate, adding its authoritative voice and stance.
Food security. Despite…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 21, 2023
[_oembed_time_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] => 1698234068
[_algolia_sync] => 508055583000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 49
[4] => 11
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Kiemelt téma
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 24493
[1] => 53132
[2] => 53175
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => hadiállapot
[1] => mozgósítás
[2] => ukrán–orosz háború
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[2] => Array
(
[id] => 46585
[content] =>
A kormány rendeletben tiltotta meg a köztisztviselőknek és az állami szervek alkalmazottainak, hogy a hadiállapot alatt külföldről távmunkában dolgozzanak, az Ukrajnán kívüli munkavégzés csak kiküldetés esetén lehetséges – adta hírül az rbc.ua hírportál szombaton a kormány 440. számú rendeletére hivatkozva.

A jelentés szerint a dokumentum előírja, hogy a hadiállapot idején az Ukrajna területén tartózkodó köztisztviselők és közintézmények alkalmazottai számára az állami szerv közszolgálati vezetőjének döntése alapján be lehet vezetni a távmunkavégzést, ha megvannak a szervezési és technikai lehetőségek a hivatali feladatok ellátására. Ugyanakkor a távmunkavégzés Ukrajnán kívül az állami tisztviselők és alkalmazottak munkája csak az előírásoknak megfelelő kiküldetés esetén engedélyezett.
„A közalkalmazott vagy az állami szerv alkalmazottja munkaidőben Ukrajnában a közszolgálati vezető engedélye nélküli munkahelyen kívüli tartózkodása esetén, vagy külföldön a kiküldetési előírás megszegésével, fegyelmi eljárást von maga után” – áll a kormányhatározatban.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A kormány rendeletben tiltotta meg a köztisztviselőknek és az állami szervek alkalmazottainak, hogy a hadiállapot alatt külföldről távmunkában dolgozzanak, az Ukrajnán kívüli munkavégzés csak kiküldetés esetén lehetséges.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1650143400
[modified] => 1650142736
)
[title] => A kormány megtiltotta az állami alkalmazottaknak, hogy külföldről távmunkában dolgozzanak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=46585&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 46585
[uk] => 46588
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 46586
[image] => Array
(
[id] => 46586
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/miniszterium.jpg
[original_lng] => 72990
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/miniszterium-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/miniszterium-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/miniszterium.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/miniszterium.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/miniszterium.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/miniszterium.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/miniszterium.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1650135651:8
[_thumbnail_id] => 46586
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5131
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_84ba9b89dc0a915b3c769dfda5b3310d] => South Korean President Yoon Suk Yeol declared martial law on Tuesday in an emergency national address as he accused the opposition of trying to paralyze the administration amid a deepening political rift https://t.co/pucghS8PDm pic.twitter.com/H2GxsRKYbG
— Bloomberg (@business) December 3, 2024
[_oembed_time_84ba9b89dc0a915b3c769dfda5b3310d] => 1737723071
[_algolia_sync] => 1202682737001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 17
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Sürgős
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 62082
[1] => 24493
[2] => 62084
[3] => 62083
[4] => 22858
)
[tags_name] => Array
(
[0] => állami alkalmazottak
[1] => hadiállapot
[2] => kiküldetés
[3] => külföldi munkavégzés
[4] => távmunka
)
)
[3] => Array
(
[id] => 46378
[content] =>
Az orosz invázió kezdetén bevezetett hadiállapotot meg fogják hosszabbítani Ukrajnában.

Az információt Fegyir Venyiszlavszkij parlamenti képviselő erősítette meg az UNN hírportálnak. A tisztviselő a parlament nemzetbiztonsági és hírszerzési bizottságának tagja.
„A háború még nem ért véget. És nem sok esély van arra, hogy az elkövetkezendő 10 nap alatt véget ér” – mondta el.
[type] => post
[excerpt] => Az orosz invázió kezdetén bevezetett hadiállapotot meg fogják hosszabbítani Ukrajnában.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1649940420
[modified] => 1649893819
)
[title] => Meghosszabbítanák Ukrajnában a hadiállapotot
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=46378&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 46378
[uk] => 46346
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 46349
[image] => Array
(
[id] => 46349
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/image-2-2.jpg
[original_lng] => 76170
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/image-2-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/image-2-2-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/image-2-2-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/image-2-2-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/image-2-2.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/image-2-2.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/image-2-2.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1649883020:5
[_thumbnail_id] => 46349
[_edit_last] => 5
[views_count] => 7883
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_84ba9b89dc0a915b3c769dfda5b3310d] => South Korean President Yoon Suk Yeol declared martial law on Tuesday in an emergency national address as he accused the opposition of trying to paralyze the administration amid a deepening political rift https://t.co/pucghS8PDm pic.twitter.com/H2GxsRKYbG
— Bloomberg (@business) December 3, 2024
[_oembed_time_84ba9b89dc0a915b3c769dfda5b3310d] => 1734103550
[_algolia_sync] => 1202682678001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 24493
)
[tags_name] => Array
(
[0] => hadiállapot
)
)
[4] => Array
(
[id] => 44323
[content] =>
Volodimir Zelenszkij elnök aláírta a hadiállapot meghosszabbításáról szóló törvényt, ami a jogszabálynak megfelelően március 26-tól egy hónappal meghosszabbodik – adta hírül az rbc.ua hírportál vasárnap a Legfelső Tanács honlapjára hivatkozva.

A jelentés szerint Zelenszkij aláírta a 7168. számú törvénytervezetet, amely szerint Ukrajnában március 26-án 05:30 órától 30 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot.
Az elnök emellett több más, a hadiállapottal kapcsolatos törvényt is aláírt. A többi között ezek a hadiállapot idején kivetett adókra, a katonai lelkészi szolgálatra és a tanárokra vonatkozó állami garanciákra vonatkoznak.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök aláírta a hadiállapot meghosszabbításáról szóló törvényt, ami a jogszabálynak megfelelően március 26-tól egy hónappal meghosszabbodik.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1647795360
[modified] => 1647794594
)
[title] => Zelenszkij aláírta a hadiállapot meghosszabbításáról szóló törvényt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=44323&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 44323
[uk] => 44333
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 42815
[image] => Array
(
[id] => 42815
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/zelenszkij.jpg
[original_lng] => 157325
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/zelenszkij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/zelenszkij-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/zelenszkij.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/zelenszkij.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/zelenszkij.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/zelenszkij.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/zelenszkij.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1647795673:2
[_thumbnail_id] => 42815
[_edit_last] => 5
[views_count] => 7914
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7a5e4f8566feb22d9c5cece2913a3eae] =>
[_oembed_time_7a5e4f8566feb22d9c5cece2913a3eae] => 1647787395
[_oembed_84ba9b89dc0a915b3c769dfda5b3310d] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 831553352002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 49
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 24493
)
[tags_name] => Array
(
[0] => hadiállapot
)
)
[5] => Array
(
[id] => 44299
[content] =>
A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szombaton felfüggesztette az Ellenzéki Platform – Az Életért (OPZZS) és további tíz ellenzéki párt működését a hadiállapot idejére – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök vasárnap éjszakai videoüzenetében, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint az RNBO a teljes körű háború miatt úgy határozott, hogy a hadiállapot idejére felfüggeszti számos politikai párt mindennemű tevékenységét. Az intézkedés a következő pátokat érinti: OPZZS, Sarij pártja, Mieink, Ellenzéki Blokk, Baloldali Ellenzék, Baloldali Erők Szövetsége, Állam, Ukrán Haladó Szocialista Párt, Szocialisták, Volodimir Szaldo Blokkja.
Mint Zelenszkij az üzenetében kifejtette: „a háborús idő jól mutatja azoknak a szánalmasságát, akik saját ambícióikat az állam érdekeinél magasabbra próbálják helyezni.” Hangsúlyozta: „valaki a hátországban bújik meg, de úgy tesz, mintha törődne a védelemmel. A politikusok minden olyan tevékenysége, amely megosztásra vagy kollaborálásra irányul, nem fog sikerülni, viszont kemény választ kap.”
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szombaton felfüggesztette az Ellenzéki Platform – Az Életért (OPZZS) és további tíz ellenzéki párt működését a hadiállapot idejére – jelentette be Volodimir Zelenszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1647777180
[modified] => 1647777077
)
[title] => Ukrajnában betiltották minden ellenzéki párt működését a hadiállapot idejére – Zelenzkij
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=44299&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 44299
[uk] => 44302
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 44300
[image] => Array
(
[id] => 44300
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/zelenszkij-17.jpg
[original_lng] => 21451
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/zelenszkij-17-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/zelenszkij-17-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/zelenszkij-17.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/zelenszkij-17.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/zelenszkij-17.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/zelenszkij-17.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/zelenszkij-17.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1647771532:2
[_thumbnail_id] => 44300
[_edit_last] => 12
[views_count] => 8444
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d2f4261189930ecff7cfebe9fc651e51] => {{unknown}}
[_oembed_958e40b2a04b94488ab7c85cd8209e97] => Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 20, 2022
[_oembed_time_958e40b2a04b94488ab7c85cd8209e97] => 1650569616
[_oembed_8e20f1dbb1a7424f9273f6ad903db5f8] => I welcome the strong message of commitment to our common security sent by the Danish people today.
Denmark’s expertise on defence is much valued.
I am convinced that both Denmark and the EU will benefit from this decision.
We are #StrongerTogether
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) June 1, 2022
[_oembed_time_8e20f1dbb1a7424f9273f6ad903db5f8] => 1654582378
[_oembed_a47ab539af1fe3b1b5760549931d8b3a] => The people of Denmark have made a historic choice.
The world has changed since Russia invaded #Ukraine
This decision will benefit Europe and make both the EU and the Danish people safer and stronger.
I welcome the determined leadership shown by @Statsmin Mette Frederiksen. pic.twitter.com/Q9Ja0F5ce0
— Charles Michel (@eucopresident) June 1, 2022
[_oembed_time_a47ab539af1fe3b1b5760549931d8b3a] => 1654582379
[_oembed_f1fe66f03848c0bda99362c750dc8c19] => Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
— Verteidigungsministerium (@BMVg_Bundeswehr) September 22, 2022
[_oembed_time_f1fe66f03848c0bda99362c750dc8c19] => 1664366865
[_oembed_b24553479c30fa3f4c93aef6c9d9a5d0] => In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 11, 2023
[_oembed_time_b24553479c30fa3f4c93aef6c9d9a5d0] => 1681561654
[_oembed_06c852389672105d29887256c8f879a8] =>
[_oembed_time_06c852389672105d29887256c8f879a8] => 1682233931
[_oembed_0aaa03b664c43b3b67669d062e19b957] => ?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKuleba pic.twitter.com/B2nsjYicNi
— Elina Valtonen (@elinavaltonen) October 3, 2023
[_oembed_time_0aaa03b664c43b3b67669d062e19b957] => 1696617914
[_oembed_fd1cd4ec15cb157431d9dad2db80683d] => I spoke with Mongolia's Foreign Minister Battsetseg Batmunkh @BattsetsegBatm2 about the development of Ukrainian-Mongolian relations.
We discussed @ZelenskyyUA's Peace Formula and Global Peace Summit preparations.
We also agreed to resume intergovernmental commission meetings…
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) January 25, 2024
[_oembed_time_fd1cd4ec15cb157431d9dad2db80683d] => 1706616369
[_algolia_sync] => 831553344002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 17
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 55962
[1] => 24493
[2] => 63
)
[tags_name] => Array
(
[0] => ellenzéki pártok
[1] => hadiállapot
[2] => Ukrajna
)
)
[6] => Array
(
[id] => 42293
[content] =>
Tájékoztatót tartott Ungváron Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció (ODA) vezetője és Bohdan Andrijiv ungvári polgármester a kárpátaljai helyzettel kapcsolatban.

- az elnöki rendelet értelmében Ukrajna egész területén regionális katonai közigazgatás jött létre, a megyei katonai közigazgatás vezetője Viktor Mikita, akinek kizárólagos joga van minden állami és nem állami struktúra munkájának megszervezésére a biztonság érdekében.
- általános mozgósítást hirdettek ki, melynek értelmében minden 18 és 60 év közötti személynek jelentkezni kell toborzóközpontoknál. A hadkiegészítő parancsnokság képviselői szóban, akár az utcán is felszólíthatják a férfiakat a szolgálatra.
- Ideiglenesen megtiltották a 18–60 év közötti férfiaknak, hogy külföldre utazzanak, ezért arra kérnek mindenkit, hogy ne próbálkozzanak a határátkelőkön, s ne akadályozzák a nők, gyerekek és idős emberek átkelését.
- a határátkelők a megszokott rendben működnek.
- folyamatban van a munka a diplomáciai képviseletekkel annak érdekében, hogy a vállalkozók árukat és élelmiszereket importálhassanak a szomszédos országokból, a vámosokkal pedig a vámkezelési eljárások gyors lebonyolítása érdekében.
- élelmiszerválság és üzemanyaghiány nincs.
- a megye minden bejáratát alaposan ellenőrzik.
- jelenleg nincs napirenden a kijárási tilalom bevezetése, azonban arra kérnek mindenkit, hogy kijevi idő szerint 22 óra után ne tartózkodjanak az utcán, ez megkönnyíti a hatóságok munkáját. Az éttermek szintén ne dolgozzanak 22 óra után, ezt ellenőrizni fogják. Születésnapokat és egyéb alkalmakat otthon ünnepeljünk, tűzijáték és más hangoskodás nélkül. Ameddig a lakosság megértéssel fogadja a helyzetet, nem lesz kijárási tilalom.
- tartsuk magunknál a személyazonosságot igazoló okmányokat.
- a bevásárlóközpontokban és szupermarketekben nyugalmasabb a helyzet, a raktárak tartalékait ellenőrzik. Az árak magasabbak, azonban meg kell érteni, hogy háború folyik.
- a hatóságok fokozottan ellenőrzik a helyzetet, minden férfit arra kérnek, hogy jelentkezzenek a területvédelmi csoportba.
- a humanitárius segély már úton van azok számára, akik nem tudják ellátni magukat.
- a vezetőség folyamatosan dolgozik azon, hogy biztosítsa Ungvár zavartalan működését.
- az egészségügyi intézmények a megszokott rendben működnek.
- az iskolákban távoktatás folyik, az óvodák bezártak.
- a menekültek elhelyezésének kérdése teljes mértékben tisztázott és kontrollált.
- a tömegközlekedés zavartalan, azonban mivel nőnek a benzinárak, a jegyek ára is emelkedhet.
[_oembed_time_84ba9b89dc0a915b3c769dfda5b3310d] => 1734096313 [_oembed_586f486e76631f7f6bb4288ec671d4ec] => [_oembed_time_586f486e76631f7f6bb4288ec671d4ec] => 1736846874 [_oembed_872eddd29f824dc9218047fd323512f9] => [_oembed_time_872eddd29f824dc9218047fd323512f9] => 1743621870 [_algolia_sync] => 831550590002 [_oembed_f571203574e9107f500108a669585599] => [_oembed_time_f571203574e9107f500108a669585599] => 1746467983 [_oembed_65f4255d28c386bb90424139b831e120] => [_oembed_time_65f4255d28c386bb90424139b831e120] => 1748868675 [_oembed_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] => [_oembed_time_53cbdb083629020ff0a923dd9e561314] => 1752589394 [_oembed_93f91c47552060640e1c7238a1e1b051] => [_oembed_time_93f91c47552060640e1c7238a1e1b051] => 1755939485 [_oembed_3b334ac7efb6638389c036e00f9fb64c] =>South Korean President Yoon Suk Yeol declared martial law on Tuesday in an emergency national address as he accused the opposition of trying to paralyze the administration amid a deepening political rift https://t.co/pucghS8PDm pic.twitter.com/H2GxsRKYbG
— Bloomberg (@business) December 3, 2024
[_oembed_time_3b334ac7efb6638389c036e00f9fb64c] => 1755939486 [_oembed_3a591edb498a6f42dcbccbca4c853415] =>Trump and Putin met and shook hands
— Visegrád 24 (@visegrad24) August 15, 2025
🇺🇸🇷🇺 pic.twitter.com/O3CwYBO3fN
[_oembed_time_3a591edb498a6f42dcbccbca4c853415] => 1755939486 [_oembed_5ff7b3355ea4c7d98df01edd55f7499d] => [_oembed_time_5ff7b3355ea4c7d98df01edd55f7499d] => 1758031949 [_oembed_b58b64a67e7dfe70ea12d8aebebe01f7] => [_oembed_time_b58b64a67e7dfe70ea12d8aebebe01f7] => 1758390459 [_oembed_073588b8450aa4eb6f35418ae1c74adf] => [_oembed_time_073588b8450aa4eb6f35418ae1c74adf] => 1765186135 [_oembed_a3216fae8115a7298f0864acebc19f9b] => [_oembed_time_a3216fae8115a7298f0864acebc19f9b] => 1778067587 [_oembed_4b0122e374177cc9b53d48bc3ee18f28] =>Air Force One🛬Alaska… https://t.co/0VfYFICa7m pic.twitter.com/k9tbUU4YYl
— Dan Scavino (@Scavino47) August 15, 2025
[_oembed_time_4b0122e374177cc9b53d48bc3ee18f28] => 1779474780 [_oembed_572f4ccfb66d18d08c8104460a078cc4] => [_oembed_time_572f4ccfb66d18d08c8104460a078cc4] => 1780601637 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 31 [3] => 17 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Kárpátalja [3] => Sürgős ) [tags] => Array ( [0] => 14593 [1] => 24493 [2] => 266 [3] => 587 [4] => 597 [5] => 47902 ) [tags_name] => Array ( [0] => Bohdan Andrijiv [1] => hadiállapot [2] => Kárpátaljai Megyei Tanács [3] => sajtótájékoztató [4] => Ungvár [5] => Viktor Mikita ) ) [7] => Array ( [id] => 42199 [content] =>Rusi dnes útočia na Užhorod. Sú na našich hraniciach. Toto je výsledok Ficovej „mierovej politiky“ u Putina.
— Ivan Korcok (@IvanKorcok) May 13, 2026
Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön rendeletet írt alá katonai adminisztrációk létrehozásáról Ukrajna minden megyéjében az állami közigazgatási hivatalok – jelentette be Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Podoljak azt mondta, Volodimir Zelenszkij elnök rendeletet írt alá katonai közigazgatás felállításáról „a járási állami adminisztrációk bázisán.” Hozzátette: ez azt jelenti, hogy az ellenállás és a visszaszorítás fokozódni fog, a szükséges logisztikai döntések meg lesznek hozva.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön rendeletet írt alá katonai adminisztrációk létrehozásáról Ukrajna minden megyéjében az állami közigazgatási hivatalok – jelentette be Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1645735800 [modified] => 1645735188 ) [title] => Zelenszkij katonai közigazgatást vezet be minden ukrajnai megyében [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=42199&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 42199 [uk] => 42193 ) [crid] => bey5821 [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 42200 [image] => Array ( [id] => 42200 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zeleszkij-2.jpg [original_lng] => 83457 [original_w] => 975 [original_h] => 548 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zeleszkij-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zeleszkij-2-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zeleszkij-2-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zeleszkij-2.jpg [width] => 975 [height] => 548 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zeleszkij-2.jpg [width] => 975 [height] => 548 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zeleszkij-2.jpg [width] => 975 [height] => 548 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zeleszkij-2.jpg [width] => 975 [height] => 548 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1645727990:10 [_thumbnail_id] => 42200 [_edit_last] => 10 [views_count] => 7857 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_605aa1efe1bff59563707cd246ba6cac] =>[_oembed_time_605aa1efe1bff59563707cd246ba6cac] => 1645728617 [_oembed_3666ff7dd5779b1d2a7b9c1cb40ba204] =>Russian occupation forces are trying to seize the #Chornobyl_NPP. Our defenders are giving their lives so that the tragedy of 1986 will not be repeated. Reported this to @SwedishPM. This is a declaration of war against the whole of Europe.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 24, 2022
[_oembed_time_3666ff7dd5779b1d2a7b9c1cb40ba204] => 1647593403 [_oembed_7a5e4f8566feb22d9c5cece2913a3eae] => [_oembed_time_7a5e4f8566feb22d9c5cece2913a3eae] => 1647701813 [_oembed_6c42cde53a7c8d2e99a66ad4d9ddb97d] =>Admiral Sir Tony Radakin told the BBC's Sunday Morning programme that morale in the Russian forces was low and that the Kremlin had lost more troops in a week than the UK did in 20 years in Afghanistan. pic.twitter.com/cqNM8j6Hlp
— Chootchy Face ????????? (@chootchyface) March 6, 2022
[_oembed_time_6c42cde53a7c8d2e99a66ad4d9ddb97d] => 1647798894 [_oembed_ecb4700933ead8bc13b45af3ba3ba9a8] => [_oembed_time_ecb4700933ead8bc13b45af3ba3ba9a8] => 1647847568 [_oembed_3ff17ee11d3dd9014a1269dc7e780620] => [_oembed_time_3ff17ee11d3dd9014a1269dc7e780620] => 1648992587 [_oembed_958e40b2a04b94488ab7c85cd8209e97] =>The video that President Volodymyr Zelensky demonstrated during his virtual address to the U.S. Congress earlier on March 16.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) March 16, 2022
Video: Zelenskiy/Official/Telegram pic.twitter.com/vmhxGFv0VE
[_oembed_time_958e40b2a04b94488ab7c85cd8209e97] => 1650804921 [_oembed_1d101b764be6cd5b2a9987bd6e6501f3] =>Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 20, 2022
[_oembed_time_1d101b764be6cd5b2a9987bd6e6501f3] => 1651767455 [_oembed_18853ad0c23b4fd668d862aa2fdc4b2e] =>Two missiles just hit Kyiv, while the UN is in town.
— Maria Drutska ?? (@maria_drutska) April 28, 2022
russia gone mad.
Let's get this 33B so we can send some love back.
Slava Ukraini
[_oembed_time_18853ad0c23b4fd668d862aa2fdc4b2e] => 1653470748 [_oembed_7ccd0106a7b6a446f3997b4d615bcea7] => [_oembed_time_7ccd0106a7b6a446f3997b4d615bcea7] => 1653558368 [_oembed_edc7a5d9824e3ceda93a183aabf10f74] => [_oembed_time_edc7a5d9824e3ceda93a183aabf10f74] => 1653739570 [_oembed_84cf9e1470c1bc5dcf8691ebe61c4284] => [_oembed_time_84cf9e1470c1bc5dcf8691ebe61c4284] => 1657007111 [_oembed_0a3133510ad884a382a82d737ea0a416] =>?Na conferência de imprensa após a reunião com Volodymyr Zelensky, António Costa disponibilizou o apoio técnico de Portugal na adesão da Ucrânia à UE mas lembra que pode ser processo moroso. https://t.co/H3H7QIkldY
— RTPNotícias (@RTPNoticias) May 21, 2022
[_oembed_time_0a3133510ad884a382a82d737ea0a416] => 1659184239 [_oembed_1952adb57a20daeef03a2857f4f3b17e] => [_oembed_time_1952adb57a20daeef03a2857f4f3b17e] => 1664346290 [_oembed_d7d9499d0ada4483fd8b60f77814296a] =>Today Prime Minister @BorisJohnson presented President @ZelenskyyUa with the Sir Winston Churchill Leadership Award for incredible courage, defiance and dignity in the face of Putin’s barbaric invasion.
— UK Prime Minister (@10DowningStreet) July 26, 2022
The UK will always #StandWithUkraine ???? #ChurchillAward pic.twitter.com/o2uYP9m8LB
[_oembed_time_d7d9499d0ada4483fd8b60f77814296a] => 1667026830 [_oembed_af0fc5ca02d5c24580eb83c17f1a8c0f] => [_oembed_time_af0fc5ca02d5c24580eb83c17f1a8c0f] => 1668785101 [_oembed_784d1543fae0949c3ad6d5ccce6d1da0] =>Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 19, 2022
[_oembed_time_784d1543fae0949c3ad6d5ccce6d1da0] => 1669980004 [_oembed_cf51473d63d411368c09242df90173d2] => [_oembed_time_cf51473d63d411368c09242df90173d2] => 1669980005 [_oembed_0a80842f5c4cbc100335429d2fbfc667] =>Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 28, 2022
[_oembed_time_0a80842f5c4cbc100335429d2fbfc667] => 1691666594 [_oembed_16806e2539dfb444ab455f5117629fa9] =>"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
— NOELREPORTS ?? ?? (@NOELreports) August 8, 2023
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
[_oembed_time_16806e2539dfb444ab455f5117629fa9] => 1692602346 [_oembed_31c7abf41b6197ac6f5f9493c5d76fb0] =>Olena and I arrived in Sweden.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 19, 2023
There will be talks with @SwedishPM, the Royal Family, @Andreasostgote and @Sverigesriksdag parties.
Partnership, defense cooperation, EU integration, and common Euro-Atlantic security.@ZelenskaUA and I thank all Swedes who support Ukraine ????
[_oembed_time_31c7abf41b6197ac6f5f9493c5d76fb0] => 1706708048 [_oembed_3cf42a4ddf388914c63e36608d137981] =>January yielded many positive results in our work with partners. Despite numerous challenges and obstacles, Ukraine was able to maintain international attention on our fight for independence and strengthen our country's resilience.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 27, 2024
The main argument in international… pic.twitter.com/2aieRevHO1
[_oembed_time_3cf42a4ddf388914c63e36608d137981] => 1715848120 [_oembed_19b0c7555149f04e1582b0c58a5f33ab] => [_oembed_time_19b0c7555149f04e1582b0c58a5f33ab] => 1721113395 [_oembed_84ba9b89dc0a915b3c769dfda5b3310d] =>I am grateful to @POTUS Joe Biden, Congress, and the American people for the new military aid package announced today.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 10, 2024
This timely and vital U.S. assistance will help save civilian lives and strengthen Ukrainian warriors on the frontlines. It will also allow us to better protect…
[_oembed_time_84ba9b89dc0a915b3c769dfda5b3310d] => 1733454556 [_algolia_sync] => 831550556002 [_oembed_865fc88e83b82b616fdb608984b6f0ba] =>South Korean President Yoon Suk Yeol declared martial law on Tuesday in an emergency national address as he accused the opposition of trying to paralyze the administration amid a deepening political rift https://t.co/pucghS8PDm pic.twitter.com/H2GxsRKYbG
— Bloomberg (@business) December 3, 2024
[_oembed_time_865fc88e83b82b616fdb608984b6f0ba] => 1753886928 [_oembed_36b6f909ecc35f818d3fe28cdf110e33] =>I spoke with President @ZelenskyyUa.
— Emmanuel Macron (@EmmanuelMacron) July 27, 2025
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
[_oembed_time_36b6f909ecc35f818d3fe28cdf110e33] => 1753886929 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 2058 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 24493 [1] => 34147 [2] => 122 ) [tags_name] => Array ( [0] => hadiállapot [1] => orosz támadás [2] => Volodimir Zelenszkij ) ) [8] => Array ( [id] => 42088 [content] =>Good conversation with @ZelenskyyUa.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) July 27, 2025
Ukraine has already achieved a lot on its European path.
It must build on these solid foundations and preserve independent anti-corruption bodies, which are cornerstones of Ukraine’s rule of law.
Ukraine can count on our support to deliver…
Hadiállapotot hirdetett Ukrajnában a Legfelső Tanács csütörtök reggel, a testület a döntést 300 képviselő szavazatával fogadta el – adta hírül az rbc.ua hírportál.
A kiadvány szerint a hadiállapot az ország sajátos működési módja, amit a nemzetbiztonságot, területi integritást fenyegető veszély és katonai agresszió esetén vezetnek be. A hadiállapot idejére a központi és a helyi hatóságok, a katonai parancsnokságok fokozott felhatalmazást kapnak a helyzet mielőbbi stabilizálása érdekében. Ugyanakkor a hadiállapot során korlátozhatják az állampolgárok számos jogát és szabadságjogát.

A hadiállapotot szabályozó jogrendszeréről szóló törvény meghatározza a lehetséges korlátozásokat az ukrán állampolgárok számára a hadiállapot idejére. Ezek között szerepel a munkaszolgálati kötelezettség, a személyes tulajdon elidegenítése (rekvirálása), az állampolgárok, járművek mozgásának korlátozása, a kijárási tilalom, a fegyverek, alkohol és vegyszerek értékesítésének tilalma, tömegrendezvények, gyűlések, sztrájkok tilalma, a televíziók és rádióállomások és a tömegtájékoztatási eszközök munkájának ellenőrzése, a kommunikációs eszközök, például az internet használatának korlátozása, az ország függetlenségét, területi integritását veszélyeztető, a biztonságot aláásó, a háborút propagáló pártok, társadalmi szervezetek tevékenységének betiltása, a hadkötelesek lakóhely-változtatási tilalma.
Azonban az említett intézkedések mindegyike nem alkalmazható teljes mértékben. A konkrét korlátozások és tilalmak listáját elnöki rendelet írja elő.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Hadiállapotot hirdetett Ukrajnában a Legfelső Tanács csütörtök reggel, a testület a döntést 300 képviselő szavazatával fogadta el – adta hírül az rbc.ua hírportál. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1645693044 [modified] => 1645693120 ) [title] => Hadiállapotot vezettek be Ukrajnában – döntött a Legfelső Tanács [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=42088&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 42088 [uk] => 42091 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 42089 [image] => Array ( [id] => 42089 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/katonak-10.jpg [original_lng] => 56008 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/katonak-10-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/katonak-10-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/katonak-10.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/katonak-10.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/katonak-10.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/katonak-10.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/katonak-10.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1645685973:3 [views_count] => 5977 [_thumbnail_id] => 42089 [_edit_last] => 12 [_hipstart_feed_include] => 1 [_red_post] => 1 [_oembed_605aa1efe1bff59563707cd246ba6cac] =>[_oembed_time_605aa1efe1bff59563707cd246ba6cac] => 1645820443 [_oembed_3666ff7dd5779b1d2a7b9c1cb40ba204] =>Russian occupation forces are trying to seize the #Chornobyl_NPP. Our defenders are giving their lives so that the tragedy of 1986 will not be repeated. Reported this to @SwedishPM. This is a declaration of war against the whole of Europe.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 24, 2022
[_oembed_time_3666ff7dd5779b1d2a7b9c1cb40ba204] => 1646763136 [_oembed_cd67fce979711cf6dc73a47315d58fdd] => [_oembed_time_cd67fce979711cf6dc73a47315d58fdd] => 1646763136 [_oembed_d2f4261189930ecff7cfebe9fc651e51] => {{unknown}} [_oembed_62680320db4cd96c7404e1425a390432] =>Admiral Sir Tony Radakin told the BBC's Sunday Morning programme that morale in the Russian forces was low and that the Kremlin had lost more troops in a week than the UK did in 20 years in Afghanistan. pic.twitter.com/cqNM8j6Hlp
— Chootchy Face ????????? (@chootchyface) March 6, 2022
[_oembed_time_62680320db4cd96c7404e1425a390432] => 1650969252 [_oembed_8e20f1dbb1a7424f9273f6ad903db5f8] =>Riigikogu recognizes #Russia's actions as genocide against the Ukrainian people & calls on the parliaments of other countries and international organizations to the same.
— Riigikogu (@Riigikogu) April 21, 2022
Statement of the Estonian parliament: https://t.co/GTwvAF1knR#WeStandWithUkraine #StopRussia #ArmUkraineNow pic.twitter.com/FDtIDTAeq9
[_oembed_time_8e20f1dbb1a7424f9273f6ad903db5f8] => 1654498491 [_oembed_a47ab539af1fe3b1b5760549931d8b3a] =>I welcome the strong message of commitment to our common security sent by the Danish people today.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) June 1, 2022
Denmark’s expertise on defence is much valued.
I am convinced that both Denmark and the EU will benefit from this decision.
We are #StrongerTogether
[_oembed_time_a47ab539af1fe3b1b5760549931d8b3a] => 1654498492 [_oembed_64f716188519b1518eb1037322edd6a2] => [_oembed_time_64f716188519b1518eb1037322edd6a2] => 1658124854 [_oembed_3adfdc3497c2a01646f2b8de0417f098] =>The people of Denmark have made a historic choice.
— Charles Michel (@eucopresident) June 1, 2022
The world has changed since Russia invaded #Ukraine
This decision will benefit Europe and make both the EU and the Danish people safer and stronger.
I welcome the determined leadership shown by @Statsmin Mette Frederiksen. pic.twitter.com/Q9Ja0F5ce0
[_oembed_time_3adfdc3497c2a01646f2b8de0417f098] => 1663953813 [_oembed_7634a9ef37f9aa4260896e8eaddf378c] => [_oembed_time_7634a9ef37f9aa4260896e8eaddf378c] => 1663953813 [_oembed_f3a1a91f46b8997c75118a7955eda6cb] =>Trudeau says Canada is steadfast in its support of Ukraine | SaltWire https://t.co/7tH6EBdN16
— The Guardian (@PEIGuardian) September 18, 2022
[_oembed_time_f3a1a91f46b8997c75118a7955eda6cb] => 1664469621 [_oembed_a0191f6092574cee4f5919e732b4e2f2] => [_oembed_time_a0191f6092574cee4f5919e732b4e2f2] => 1673723332 [_oembed_157fc2056783c5c358a45cbe599c5a52] =>?: We are stepping up our support for Ukraine. More weapons, more sanctions, and more isolation for Russia. I stressed this once again when speaking to @ZelenskyyUa, in response to Russia’s mobilisation and illegitimate referenda. Protecting Europe is crucial for our security. pic.twitter.com/3tyQLpCDDQ
— Mark Rutte (@MinPres) September 26, 2022
[_oembed_time_157fc2056783c5c358a45cbe599c5a52] => 1674245280 [_oembed_b24553479c30fa3f4c93aef6c9d9a5d0] =>Standing in for her colleague Commissioner @Bankole_Adeoye, Commissioner @JosefaSacko wz Director @PatienceChirad3 received @ABaerbock, Federal Minister for ForeignAffairs of Germany??& @MinColonna, Minister for Europe& ForeignAffairs of France??, for a visit to @AUC_PAPS,13/1/23 pic.twitter.com/LK3VSqtTV5
— African Union Political Affairs Peace and Security (@AUC_PAPS) January 13, 2023
[_oembed_time_b24553479c30fa3f4c93aef6c9d9a5d0] => 1681882807 [_oembed_7b55862cc238fe8130fb7840d5213f5c] =>In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) April 11, 2023
[_oembed_time_7b55862cc238fe8130fb7840d5213f5c] => 1684509153 [_oembed_5c273e245e9f86b963cd31ab2d6e60b1] =>Quel cynisme et manque de tact non représentatif du peuple ami??.Sans empathie, sans responsabilité. J'exige des excuses envers mon Président et mon peuple??qui souffre et se bat pour sa liberté mais aussi pour la vôtre et pour la possibilité de profiter de la légèreté de la vie. https://t.co/V8C1RUXfLk
— Vadym Omelchenko (@OmelchenkoVadym) May 16, 2023
[_oembed_time_5c273e245e9f86b963cd31ab2d6e60b1] => 1700206061 [_algolia_sync] => 831550520002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 17 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Sürgős [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 24493 [1] => 53173 [2] => 619 [3] => 63 ) [tags_name] => Array ( [0] => hadiállapot [1] => kihírdetés [2] => legfelső tanács [3] => Ukrajna ) ) [9] => Array ( [id] => 42076 [content] =>9 more citizens of Moldova have been successfully evacuated from Gaza and arrived today in Chișinău.
— Nicu Popescu (@nicupopescu) November 11, 2023
Many thanks to Ukraine and my friend @DmytroKuleba for helping to bring our citizens home from Cairo. A new joint diplomatic success. pic.twitter.com/NOAEbbFkPO
Volodimir Zelenszkij elnök csütörtök reggel bejelentette, hogy az orosz invázió miatt hadiállapotot vezetnek be Ukrajnában, az államfő nyugalomra intette az ukránokat, arra kérve a lakosságot, hogy maradjon otthon – adta hírül az rbc.ua hírportál az elnök videoüzenetére hivatkozva.

A tudósítás szerint Zelenszkij bejelentette, hogy Putyin elnök ma korán reggel különleges műveletet indított Donbászon. Oroszország csapásokat mért a katonai infrastruktúrára és a határőrségre – tette hozzá.
Az elnök szerint sok városban robbanások voltak hallhatók. Hangsúlyozta, hogy Ukrajnában hadiállapotot vezetnek be. „Tárgyaltam Joe Biden amerikai elnökkel. Az Egyesült Államok már elkezdte Ukrajna nemzetközi támogatásának a szervezését.
Üzenetét zárva Zelenszkij nyugalomra és otthon maradásra szólította Ukrajna polgárait.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök csütörtök reggel bejelentette, hogy az orosz invázió miatt hadiállapotot vezetnek be Ukrajnában, az államfő nyugalomra intette az ukránokat, arra kérve a lakosságot, hogy maradjon otthon. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1645687551 [modified] => 1645687555 ) [title] => Zelenszkij hadiállapotot hirdetett Ukrajnában a megindult orosz támadás miatt [url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=42076&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 42076 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 41792 [image] => Array ( [id] => 41792 [original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zelenszkij-8.jpg [original_lng] => 41712 [original_w] => 650 [original_h] => 366 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zelenszkij-8-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zelenszkij-8-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zelenszkij-8.jpg [width] => 650 [height] => 366 ) [large] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zelenszkij-8.jpg [width] => 650 [height] => 366 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zelenszkij-8.jpg [width] => 650 [height] => 366 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zelenszkij-8.jpg [width] => 650 [height] => 366 ) [full] => Array ( [url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zelenszkij-8.jpg [width] => 650 [height] => 366 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => politic [color] => blue [title] => Політика ) [_edit_lock] => 1645680366:12 [views_count] => 4224 [_thumbnail_id] => 41792 [_edit_last] => 12 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_fc82ebd31685893343027554b256cf06] => [_oembed_time_fc82ebd31685893343027554b256cf06] => 1645680361 [_oembed_605aa1efe1bff59563707cd246ba6cac] =>[_oembed_time_605aa1efe1bff59563707cd246ba6cac] => 1645794379 [_oembed_d2f4261189930ecff7cfebe9fc651e51] => {{unknown}} [_oembed_9f445042dd4eaca51e3e5250c2526947] =>Russian occupation forces are trying to seize the #Chornobyl_NPP. Our defenders are giving their lives so that the tragedy of 1986 will not be repeated. Reported this to @SwedishPM. This is a declaration of war against the whole of Europe.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 24, 2022
[_oembed_time_9f445042dd4eaca51e3e5250c2526947] => 1649596450 [_oembed_016f0ebcc5ee042ee82afb2dc68e69c0] =>Surprise ? pic.twitter.com/AWa5RjYosD
— Embassy of Ukraine to the UK (@UkrEmbLondon) April 9, 2022
[_oembed_time_016f0ebcc5ee042ee82afb2dc68e69c0] => 1649596450 [_oembed_62680320db4cd96c7404e1425a390432] =>I would like to confirm that #Slovakia has provided #Ukraine with an air-defence system S-300. #Ukrainian nation is #bravely defending its sovereign country and us too. It is our duty to help, not to stay put and be ignorant to the loss of human lives under #Russia’s agression.
— Eduard Heger (@eduardheger) April 8, 2022
[_oembed_time_62680320db4cd96c7404e1425a390432] => 1650895407 [_oembed_958e40b2a04b94488ab7c85cd8209e97] =>Riigikogu recognizes #Russia's actions as genocide against the Ukrainian people & calls on the parliaments of other countries and international organizations to the same.
— Riigikogu (@Riigikogu) April 21, 2022
Statement of the Estonian parliament: https://t.co/GTwvAF1knR#WeStandWithUkraine #StopRussia #ArmUkraineNow pic.twitter.com/FDtIDTAeq9
[_oembed_time_958e40b2a04b94488ab7c85cd8209e97] => 1650895408 [_oembed_99cc1c7cb5181395fd4523021bfaf89e] =>Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 20, 2022
[_oembed_time_99cc1c7cb5181395fd4523021bfaf89e] => 1690303309 [_oembed_16806e2539dfb444ab455f5117629fa9] =>A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 24, 2023
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
[_oembed_time_16806e2539dfb444ab455f5117629fa9] => 1692557440 [_oembed_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] =>Olena and I arrived in Sweden.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 19, 2023
There will be talks with @SwedishPM, the Royal Family, @Andreasostgote and @Sverigesriksdag parties.
Partnership, defense cooperation, EU integration, and common Euro-Atlantic security.@ZelenskaUA and I thank all Swedes who support Ukraine ????
[_oembed_time_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] => 1698054079 [_oembed_dcc6c5da9e8267390cd1dd1565577f2e] =>I spoke with @RTErdogan to thank Türkiye for persistently supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 21, 2023
We discussed the next round of the Peace Formula talks in Malta. Türkiye will participate, adding its authoritative voice and stance.
Food security. Despite…
[_oembed_time_dcc6c5da9e8267390cd1dd1565577f2e] => 1713878591 [_oembed_a51899d01b4b111c834004af135aea59] =>I am grateful to the United States House of Representatives, both parties, and personally Speaker Mike Johnson for the decision that keeps history on the right track.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 20, 2024
Democracy and freedom will always have global significance and will never fail as long as America helps to…
[_oembed_time_a51899d01b4b111c834004af135aea59] => 1713878591 [_algolia_sync] => 831550517002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 2058 [2] => 41 [3] => 17 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Sürgős [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 24493 [1] => 63 [2] => 122 ) [tags_name] => Array ( [0] => hadiállapot [1] => Ukrajna [2] => Volodimir Zelenszkij ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 50 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 24493 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => politic ) [offset] => 50 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 24493 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => politic ) [_domains] => Array ( [politic] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )Today, we received the awaited decision on the US aid package that we long fought for. And a very significant one. Our warriors on the front lines, as well as our cities and villages suffering from Russian terror, will feel it.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 20, 2024
The U.S. House of Representatives voted on it… pic.twitter.com/G6z3PxsOMg
hadiállapot (6 Oldal)