A brit védelmi miniszter elismerte, hogy a fegyverkészletek világszerte csökkentek, és az Egyesült Királyság nem rendelkezik az Ukrajna által igényelt fegyverek előállításához szükséges gyártási kapacitással és ellátási láncokkal.
James Heappey beszéde közben Wayne David munkáspárti volt miniszter közbeszólt, és megkérdezte tőle, hogy „teljesen biztos-e abban, hogy az Egyesült Királyságnak megvannak az eszközei ahhoz, hogy Ukrajnának fegyvereket biztosítson”.
Heappey azt válaszolta: Nem kizárólag az Egyesült Királyságban van probléma. Nem hiszem, hogy ez bárkit is meglepne, de úgy gondolom, hogy az adományozói közösségben kollektíven igen.
Hozzátette: „Az is igaz, hogy miután 18 hónapig én és a kollégáim körbeutaztuk a világot, hogy felvásároljuk ezeket a dolgokat, a készletek globálisan csökkentek.”
Ez egy jó időszak a védelmi iparba való beszálláshoz. Az Egyesült Királyságban működő védelmi vállalatok egyértelműen úgy reagálnak erre a keresleti jelre, ahogyan azt mi is elvárjuk tőlük – tette hozzá a Sky News híradása szerint.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A brit védelmi miniszter elismerte, hogy a fegyverkészletek világszerte csökkentek, és az Egyesült Királyság nem rendelkezik az Ukrajna által igényelt fegyverek előállításához szükséges gyártási kapacitással és ellátási láncokkal.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1686940020
[modified] => 1686920993
)
[title] => A brit védelmi miniszter szerint csökkentek a globális fegyverkészletek
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=81841&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 81841
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 81842
[image] => Array
(
[id] => 81842
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/james-heappey.jpg
[original_lng] => 12573
[original_w] => 400
[original_h] => 225
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/james-heappey-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/james-heappey-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/james-heappey.jpg
[width] => 400
[height] => 225
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/james-heappey.jpg
[width] => 400
[height] => 225
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/james-heappey.jpg
[width] => 400
[height] => 225
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/james-heappey.jpg
[width] => 400
[height] => 225
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/james-heappey.jpg
[width] => 400
[height] => 225
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1686910193:5
[_thumbnail_id] => 81842
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2500
[translation_required_done] => 1
[_oembed_ff1a7a6d72fd0b362b111a08bfad6549] =>
[_oembed_time_ff1a7a6d72fd0b362b111a08bfad6549] => 1696003247
[_oembed_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] =>
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
A new £60 million package of military support from the UK-administered International Fund for Ukraine will provide advanced new surveillance drones to support 🇺🇦's Armed Forces.
It will also include £20 million to provide air defence systems to help keep Ukraine's skies safe. pic.twitter.com/LyUCIdVYjZ
A new £60 million package of military support from the UK-administered International Fund for Ukraine will provide advanced new surveillance drones to support 🇺🇦's Armed Forces.
It will also include £20 million to provide air defence systems to help keep Ukraine's skies safe. pic.twitter.com/LyUCIdVYjZ
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
Ukrajna és Csehország hat projektet készített elő fegyverek és lőszerek, oktató-repülőgépek közös gyártására és harckocsijavításra, teljes gyártási lehetőséggel Ukrajna területén – jelentette be pénteken Petr Pavel cseh köztársasági elnök a Volodimir Zelenszkij ukrán és Zuzana Čaputová szlovák elnökökkel közös kijevi sajtótájékoztatón, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Pavel elmondta: „Hat kulcsfontosságú projektet készítettünk elő közös gyártásra ukrán és cseh cégek részvételével. Ami a konkrét projekteket illeti, ez fegyverek, lőszerek gyártása, T-62-es harckocsik javítása, valamint a potenciális oktató-repülőgépek gyártása.” Mint hangsúlyozta, prioritás a technológia és a termelés átadása tekintetében, hogy ez a termelés részben vagy egészben Ukrajna területén valósuljon meg. „A végeredményt a mindkét országban elérhető technológiák figyelembevételével érjük el” – tette hozzá.
A cseh elnök azt is hangsúlyozta, hogy Csehország és Ukrajna együttműködése tovább mélyül nem csak a katonai támogatások terén, hanem más formában is, különösen a kereskedelem területén. Egyúttal jelezte, hogy Csehország kész támogatást, segítséget és együttműködést felajánlani Ukrajnának az energia, a gazdaság, a közlekedési infrastruktúra és a lakásépítés területén. A helyreállítási program Dnyipro és Dnyipropetrovszk megyére lesz fókuszálva – jegyezte meg. „Örülök, hogy megegyezésre jutottunk Zelenszkij úrral ezekben a kérdésekben. Megállapodásra jutottunk, hogy együttműködésre van szükség, és gyorsan kell haladni a megvalósítás felé. Ukrajna helyreállítását már most el kell kezdeni” – emelte ki Petr Pavel.
Quel cynisme et manque de tact non représentatif du peuple ami??.Sans empathie, sans responsabilité. J'exige des excuses envers mon Président et mon peuple??qui souffre et se bat pour sa liberté mais aussi pour la vôtre et pour la possibilité de profiter de la légèreté de la vie. https://t.co/V8C1RUXfLk
— Vadym Omelchenko (@OmelchenkoVadym) May 16, 2023
#COREPERII | EU Ambassadors just approved the mandate for negotiations with @Europarl_EN on the ASAP Regulation.
It will facilitate the ramp-up of the EU’s ammunition production capacity, allowing its defence industry to better support Ukrainian and Member States’ armed forces.
— Swedish Presidency of the Council of the EU (@sweden2023eu) June 23, 2023
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
Nagy-Britannia elkezdte „bemelegíteni” gyártósorait, hogy lecserélje az Ukrajnába küldött fegyvereket és növelje a tüzérségi lövedékek gyártását.
A hírt a Reuters közölte Ben Wallace brit védelmi miniszterre hivatkozva. A tisztviselő leszögezte, hogy hisz abban, Nagy-Britanniának minden lehetősége megvan arra, hogy segítséget nyújtson Ukrajnának, de folytatni kell a fegyverszállítást.
Arra a kérdésre, hogy Nagy-Britanniának megvan-e a kereskedelmi kapacitása arra, hogy ellássa Ukrajnát fegyverekkel, például tüzérségi lövedékekkel, Wallace a következőket válaszolta: „Szerződések vannak érvényben… Már elkezdtük megkapni ezeket a fegyvereket saját készletezésünkhöz, valamint Ukrajna számára is”.
Stressed the importance of providing weapons for??, sanctions and isolation of ??, holding ?? accountable, #PeaceFormula by @ZelenskyyUa, rebuilding of ??
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
The Defence Secretary @JohnHealey_MP this morning confirmed that a Russian spy ship – the Yantar – is on the edge of UK waters, north of Scotland, having entered the UK’s wider waters over the last few weeks.
Nagy-Britannia és Lengyelország „teljes mértékben egyetért az Ukrajnának nyújtott szilárd támogatásában”, és egyetért abban, hogy a segítségnyújtást „fel kell gyorsítani az elkövetkező hetekben” – áll a Downing Street csütörtöki közleményében.
Rishi Sunak brit miniszterelnök és Andrzej Duda lengyel elnök Londonban találkozott, és megbeszélést folytattak az ukrán pilóták NATO-gépeken történő kiképzéséről, ami rövidesen megkezdődik az Egyesült Királyságban – olvasható a hivatalos brit közleményben.
Sunak megismételte az európai biztonság iránti elkötelezettségét, megjegyezve, hogy az Egyesült Királyság nemrég telepítette Lengyelországba a „Sky Sabre” rakétavédelmi rendszerét – írja a CNN.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Nagy-Britannia és Lengyelország „teljes mértékben egyetért az Ukrajnának nyújtott szilárd támogatásában”, és egyetért abban, hogy a segítségnyújtást „fel kell gyorsítani az elkövetkező hetekben” – áll a Downing Street csütörtöki közleményében.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1676638200
[modified] => 1676619330
)
[title] => Fel kell gyorsítani az Ukrajnának nyújtott támogatást a brit és lengyel vezetők szerint
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=70889&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 70889
[uk] => 70989
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 70890
[image] => Array
(
[id] => 70890
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ukrajna-haboru-agyu-tuzerseg-hadsereg-576594.jpg
[original_lng] => 409771
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ukrajna-haboru-agyu-tuzerseg-hadsereg-576594-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ukrajna-haboru-agyu-tuzerseg-hadsereg-576594-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ukrajna-haboru-agyu-tuzerseg-hadsereg-576594-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ukrajna-haboru-agyu-tuzerseg-hadsereg-576594-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ukrajna-haboru-agyu-tuzerseg-hadsereg-576594-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ukrajna-haboru-agyu-tuzerseg-hadsereg-576594.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/ukrajna-haboru-agyu-tuzerseg-hadsereg-576594.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1676653929:2
[_thumbnail_id] => 70890
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3270
[translation_required_done] => 1
[_oembed_ff1a7a6d72fd0b362b111a08bfad6549] =>
[_oembed_time_ff1a7a6d72fd0b362b111a08bfad6549] => 1697043615
[_oembed_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] =>
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.