Ukrajna ragaszkodik a három elvi álláspontjához a háború befejezésével kapcsolatban, amelyek régóta ismertek, ezért a médiában keringő béketervek hamisak – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál Heorhij Tihijnek, a Külügyminisztérium szóvivőjének a sajtótájékoztatójára hivatkozva.
A jelentés szerint Tihij elmondta: „Mindezekkel a különféle béketervekkel, dokumentumokkal és a többivel kapcsolatban megerősíthetem önöknek, hogy a londoni tárgyalásokon az ukrán fél az előző tárgyalásokhoz hasonlóan megerősítette elvi álláspontját egy szélesebb, hosszú távú békerendezés keretében.” Szerinte most nem tűzszünetről van szó, hanem sokkal inkább egy szélesebb körű, hosszabb távú rendezésről. „Tökéletesen ismerik ezt a 3 elvi álláspontot, amelyet Andrij Szibiha külügyminiszter és más kormányzati tisztviselők is megismételtek. Először is – Ukrajna soha nem fogja elismerni területének egyetlen részét sem orosznak. Másodszor – Ukrajna soha nem fog beleegyezni fegyveres erőinek, ukrán védelmi erőinek, védelmi képességeinek, védelmi iparának vagy a partnerek katonai segítségének korlátozásába. Harmadszor – egyetlen harmadik félnek sincs joga megvétózni, hogy Ukrajna maga válassza meg, hogy melyik szövetséghez csatlakozik.
Mint a szóvivő megjegyezte, hogy ez a három elvi álláspont, amelyhez Ukrajna ragaszkodik, és más tárgyalásokon is hangoztatták, „ez nem különösebben meglepő”. „Ami a médiában megjelent különféle publikációkat, néhány tervet illeti, ma már olvastam egy újat, más is nyilvánosságra hozta, arra kérünk mindenkit, hogy a Külügyminisztériumtól, Ukrajna elnökétől, az Elnöki Hivataltól érkező hivatalos információkra koncentráljon. Van elég üzenet, ami felvázolja Ukrajna álláspontját” – jegyezte meg.
A Külügyminisztérium munkatársa azt is kérte, hogy ne reagáljanak érzelmileg a különböző médiakitörésekre. „Mert higgyék el, bárki is érintett ezekben, bocsánat, egyszerű szavakkal mondom, ezeknek a kiszivárogtatásoknak a nagy része nem igaz. És amikor például egy tájékoztatón megkérdeznek ezekről a jelentésekről, egyszerűen fennáll a veszélye, hogy ezeket az állításokat kommentálva legitimálni fogom, akik ezeket a hamis híreket terjesztik és egyáltalán nem a békét vagy a hivatalos jelentést támogatják. Ne segítsék ezeket az embereket, hanem a hivatalos jelentésekre figyeljenek” – mondta Heorhij Tihij.
Rusztem Umjerov védelmi miniszter a The New York Post című amerikai lap állítására reagálva közölte, miszerint nem felel meg a valóságnak a neki tulajdonított kijelentés, hogy Kijev 90%-ban támogatja az amerikai tervet – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a Sky News brit tévécsatornára hivatkozva.
A jelentés szerint ma a The New York Post cikkében Donald Trump amerikai elnök adminisztrációjának egyik vezető tisztségviselőjére hivatkozva azt írta, hogy Ukrajna védelmi minisztere azt mondta az amerikai tisztviselőknek, miszerint Kijev „90%-ban” támogatja a Marco Rubio amerikai külügyminiszter által Franciaországban bemutatott tervet.
De a Sky Newsnak adott nyilatkozatában az ukrán védelmi minisztérium kijelentette, hogy „nem hoz politikai döntéseket”, ezért nem tud „százalékos becslést” tenni. „Több elvi álláspontunk van: még március 11-én támogattuk a teljes tűzszünetre vonatkozó amerikai javaslatot, Oroszország pedig nem támogatta a tűzszünetre vonatkozó amerikai javaslatot, és továbbra is naponta csapásokat mér az ukrán városokra és infrastruktúrára. Ilyen körülmények között nem világos, hogy bárki hogyan tudná „százalékban” megítélni vagy mérni bármilyen párbeszéd előrehaladását” – mondta Umjerov.
A védelmi miniszter megjegyezte: Ukrajna számára a kulcskérdés az, hogy miként tudja biztosítani a tűzszüneti javaslat működését és a megbízható ellenőrzést. „Továbbra is konstruktív párbeszédet folytatunk amerikai partnereinkkel, és teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a háború befejezése mellett” – szögezte le Rusztem Umjerov.
Rusztem Umjerov védelmi miniszter azt mondta az amerikai tisztviselőknek, hogy Kijev „90 %-ban” támogatja Trump elnök békekezdeményezését, amelyet az Egyesült Államok Párizsban mutatott be – közölte az Egyesült Államok elnöki adminisztrációjának vezető tisztviselője a The New York Post című amerikai lappal, számolt be szombaton az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint az amerikai újság forrása megjegyezte, hogy jövő héten Londonban a teljes és átfogó tűzszünetről terveznek döntést hozni. „Úgy gondolom, hogy (az ukrán – a szerk.) aggodalmak egy része a területekkel kapcsolatos… amit „de jure”-nak és „de facto”-nak neveznek. A de facto azt jelenti, hogy elismerjük, hogy az oroszok elfoglalták ezt a földet, de nem mondjuk azt, hogy (Ukrajna) örökre odaadja. A de jure azt jelenti, hogy elismerjük, hogy (az oroszok) elfoglalták ezt a földet, és soha többé nem fogjuk látni” – magyarázta a kiadvány forrása.
Az amerikai lap azt írta, hogy Oroszország tárgyalóasztalhoz ültetése érdekében Steve Witkoff elnöki különmegbízott „mézeskalácsot” kínálhat Moszkvának a szankciók enyhítése – és esetleg a lefoglalt vagyontárgyak feloldása formájában – mondta egy magas rangú amerikai tisztviselő.
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
We firmly reject the recent unilateral coercive measures adopted by the #UnitedStates government. These actions demonstrate an intention to impose, once again, collective punishment on the Cuban people.
“We have mutually agreed that, while the Blockade will remain in full force and effect, Project Freedom (The Movement of Ships through the Strait of Hormuz) will be paused for a short period of time to see whether or not the Agreement can be finalized and signed…” - President… pic.twitter.com/R9SlC4w68g
Nem sokkal a müncheni biztonságpolitikai konferencia előtt a média arról számolt be, hogy Keith Kellogg, Trump ukrajnai és oroszországi különmegbízottja Münchenbe viszi az amerikai elnök béketervét, de Kellogg később tagadta ezt az állítást, és nem is volt ilyen terv – jelentette ki Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője az ukrán televízió adásának nyilatkozva, számolt be szombaton az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Jermak megerősítette, hogy valóban jó találkozója volt J. D. Vance amerikai alelnökkel, Mark Rubio amerikai külügyminiszterrel és Keith Kelloggal, az orosz-ukrán háborúért felelős különleges képviselővel. „És ez nem csak formalitás. Ez egy nagyon érdemi megbeszélés volt. A lényeg az, hogy az Egyesült Államok abban érdekelt, hogy valóban véget vessen a háborúnak, hogy a háborúnak a lezárása megtörténjen, és ne csak sürgős tűzszünet legyen, hanem stabil béke. Világosan tudják, hogy Ukrajnának biztonsági garanciákra van szüksége” – mutatott rá.
Arra a kérdésre, hogy az amerikaiak elhozták-e a háború leállításának tervét, az elnöki hivatalvezető azt válaszolta, hogy nincs terv. „Konkrét tervet nem hallottunk, és ez furcsa is lenne, mert nem létezhet olyan terv, amelyet nem egyeztetnének Ukrajnával” – hangsúlyozta. Mint megjegyezte, fontos, hogy egy konkrét folyamat, konzultációk, beszélgetések, a legmagasabb szintű csapatok munkája elkezdődjön. „Nem ez az első telefonhívás Trump és Zelenszkij elnökök között, már dolgozunk Mike Waltzcal, Kellogg tábornok is jön. Azt hiszem, most már napi szinten fogunk dolgozni azon, hogy egy ilyen terv megjelenjen” – foglalta össze Andrij Jermak.
Donald Trump amerikai elnök béketervének nemcsak véget kell vetnie az ukrajnai háborúnak, de szavatolnia is kell, hogy a jövőben ne legyen újabb orosz agresszió – jelentette ki vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ITV brit televíziónak adott nyilatkozatában.
Zelenszkij úgy fogalmazott, ehhez biztonsági garanciák kellenek. „Egy befagyott konfliktus több és újabb agresszióhoz fog vezetni ismét és ismét. Ki fog akkor díjakat nyerni és győztesként bevonulni a történelembe? Senki. Abszolút vereség lesz mindenki számára, számunkra és ugyanúgy Trump számára is” – hangoztatta.
„Nem csak véget kell vetnie a háborúnak. Úgy kell cselekednie, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek ne legyen esélye ismét háborúzni ellenünk. Ez a legfőbb dolog és ezt mindenkinek el kellene ismernie. Ez lenne a győzelem” – emelte ki az ukrán elnök.
Zelenszkij újfent hangsúlyozta hajlandóságát a tárgyalásokra Oroszországgal, amennyiben a kijevi vezetés nyugati szövetségesei – az Egyesült Államok és az Európai Unió – is részt vesznek ebben.
„Amennyiben úgy látnám, hogy Amerika és Európa nem fog magunkra hagyni minket, tovább támogatnak minket és biztonsági garanciákat is nyújtanak, úgy kész lennék tárgyalásokra bármilyen formátumban” – húzta alá.
„Ha lennének biztonsági garanciák, akkor beszélhetnénk a háború »forró szakaszának« végéről. Meg kell érteniük, hogy tudnunk kell, hogy ez a háború hogyan fog véget érni. Hogy egy lapon lehessünk Amerikával és Európával” – mondta.
Az ukrán elnök mindemellett ismét kizárta választások tartását Ukrajnában a harccselekmények lezárultáig, mivel szerinte a hadiállapot feloldása veszélybe sodorná az országot.
„Fel kellene oldanunk a hadiállapotot és ha feloldjuk a hadiállapotot, elvesztenénk a hadsereget. És lényegében ennek az oroszok örülnének. Ez a katonai képességek, morál és egyéb hasonló dolgok kérdése, amelyek elvesznének” – fűzte hozzá.
[type] => post
[excerpt] => Donald Trump amerikai elnök béketervének nemcsak véget kell vetnie az ukrajnai háborúnak, de szavatolnia is kell, hogy a jövőben ne legyen újabb orosz agresszió – jelentette ki vasárnap Volodimir Zelenszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1739178120
[modified] => 1739151586
)
[title] => Zelenszkij: Trump béketervének nemcsak véget kell vetnie a háborúnak, de meg is kell előznie egy újabb agressziót
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=140329&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 140329
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 140330
[image] => Array
(
[id] => 140330
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/zelenszkij-1.png
[original_lng] => 524779
[original_w] => 875
[original_h] => 497
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/zelenszkij-1-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/zelenszkij-1-300x170.png
[width] => 300
[height] => 170
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/zelenszkij-1-768x436.png
[width] => 768
[height] => 436
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/zelenszkij-1.png
[width] => 875
[height] => 497
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/zelenszkij-1.png
[width] => 875
[height] => 497
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/zelenszkij-1.png
[width] => 875
[height] => 497
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/zelenszkij-1.png
[width] => 875
[height] => 497
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1739144420:12
[_thumbnail_id] => 140330
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2304
[translation_required_done] => 1
[_oembed_c875129664d0b4a640857e347db0adb0] =>
[_oembed_time_c875129664d0b4a640857e347db0adb0] => 1739170923
[_algolia_sync] => 508424318000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 11
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 173867
[1] => 848191
[2] => 63
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => béketerv
[1] => hosszú távú megoldás
[2] => Ukrajna
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[6] => Array
(
[id] => 133446
[content] =>
Donald Trump Ukrajnára vonatkozó béketervében, amikor végre megjelenik valamilyen formában, ott lesz a békefenntartók bevetésének ötlete azzal a megjegyzéssel, hogy a békefenntartóknak Európából kell érkezniük – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az Ukrajna legfelsőbb katonai és politikai vezetésében lévő forrásaira hivatkozva.
A kiadvány forrásai szerint ez teljesen összhangban van Trump azon koncepciójával, hogy „Európa biztonsága maguknak az európaiaknak a dolga”. Ukrajnában azonban még mindig nagyon hűvös a hozzáállás ehhez az ötlethez, hiszen a békefenntartók alkalmazása tulajdonképpen beleegyezést jelent a „konfliktus befagyasztásába” határozatlan időre, ami az ukránok számra elfogadhatatlan.
Vannak tisztán gyakorlati nehézségek is – túl hosszú az ütközővonal, amelyet kordában kell tartani, sokkal inkább, mint például Koreában vagy Libanonban. És nem biztos, hogy a nagy európai országok könnyen beleegyeznek abba, hogy haderejük jelentős részét Ukrajnába küldjék, ahol óriási kockázatnak lesznek kitéve. Potenciálisan a békefenntartó misszió hatásköre harmadik országok rovására bővíthető és az ENSZ mandátuma alapján, de feltételesen bangladesiek vagy argentinok bevonásával átruházható. Ez azonban jelenleg kizárólag elméleti, hipotetikus forgatókönyv.
In my phone call today with Russian Foreign Minister Sergey Lavrov, I reiterated @POTUS's message: the death and destruction must stop. The U.S. has presented a strong peace plan and we welcome the Prisoner of War exchange agreement reached in Istanbul. Let's not miss this huge…
President Trump and Malaysia's Prime Minister Anwar Ibrahim hosted the Prime Ministers of Thailand and Cambodia for the signing of the ‘Kuala Lumpur Peace Accords’—a historic peace declaration. pic.twitter.com/BZRJ2b2KLY
A G20 csoport hétfőn kezdődő Rio de Janeiro-i értekezletén a török elnök bővebben ismerteti ukrajnai rendezési javaslatait, noha sem Putyin, sem Zelenszkij nem lesz jelen. Elon Muskot pedig melegebb égtájakra küldte a brazil elnök felesége.
Az orosz elnök azért nem megy Rióba, mert nem akarja zavarba hozni a vendéglátót azzal, hogy elvileg őrizetbe kellene őt vennie a nemzetközi büntetőbíróság elfogató parancsa miatt. Volodimir Zelenszkij pedig többszöri kérésre sem kapott meghívást.
Ugyanez vonatkozik Elon Muskra is, aki szeretett volna vendégként előadást tartani a 20 legerősebb gazdaság vezetőinek színe előtt, de merev elutasításban részesült. Olyannyira, hogy a brazil First Lady, Rosangela Lula da Silva egyenesen elátkozta a tech-milliárdost, és elküldte a ‘búsba’, amiért Musk azt jósolta az X-en, hogy férje veszíteni fog a 2026-os választásokon.
Pedig lett volna miről vitatkozni annak tükrében, hogy a hétvégén a két angolszász atomhatalom engedélyezte Ukrajnának a nagy hatótávolságú támadó eszközök bevetését orosz területek ellen. Ezért megtörténhet, hogy a török elnök viszi el a showt Ukrajna-ügyben Rióban, mert a Putyint megszemélyesítő Lavrov külügyminiszter részéről még kommentárra sem lehet számítani ebben a kérdésben.
A vázlat nagyléptékű, de aligha fogja elnyerni Ukrajna tetszését Törökország nem csak egy fontoskodó mellékszereplő, mivel neki áll jogában ellenőrizni vagy blokkolni a Boszporuszon áthaladó hajóforgalmat háború idején, amit meg is tesz. Ezzel megakadályozza mindkét hadviselőt abban, hogy haditengerészeti utánpótlást juttassanak el a Fekete-tengerre, a háború egyik fő harci zónájába.
Ankara a háború kezdeti szakaszában már szervezett egyeztetést a két fél között, de ez végül dugába dőlt, bár kisebb hadifogolycseréket sikerült elrendezni. A Bloomberg tudomása szerint Erdoğan most jelentős újabb kezdeményezést mutat be Rióban, ami elvileg lehetne is egy alapmegállapodás csírája.
Abban sokan egyetértenek, hogy a nemzetközi színtéren Erdoğan lehet a legesélyesebb közvetítő, mivel az ő kapcsolatrendszere a leginkább kiegyensúlyozott a két fél felé.
A ‘tűzszünet’ szót kerüli a tervezet Az ukrán elnök korábban többször leszögezte, hogy hallani sem akar tűzszünetről, mert az konzerválná az oroszok hatalmát a már megszállt területek fölött, ezért Erdoğan valószínűleg a ‘befagyasztás’ kifejezést fogja felkínálni, mert az nem követel meg írásos megegyezést a két fél között, hanem csak a hadműveletek önkéntes leállítását jelentené.
Nem igényel jóstehetséget azt feltételezni, hogy a hétvégén megszerzett fegyverhasználati engedélyek birtokában Kijev vonakodna a befagyasztástól, amikor esélye nyílik jelentős ellenkárokat okozni az oroszoknak.
A G-20 előestéjén, amely Joe Biden elnök utolsó ilyen csúcstalálkozója lesz hivatala elhagyása előtt, az Egyesült Államok (és az Egyesült Királyság is) úgy döntött, hogy engedélyezi a nagy hatótávolságú rakétacsapásokat Oroszország területén. Az elmozdulás mögött az az elképzelés áll, hogy segítsen megerősíteni Zelenszkij pozícióját Trump hivatalba lépése előtt, hogy és nagyobb súlyt képviselhessen az esetleges tárgyalásokon.
Mit javasol Ankara? Az Erdoğan-változat még nem lehetett tekintettel a 24. órában beállt fordulatra, és azt tartalmazza, hogy Ukrajna tegyen ‘engedményeket’ (koncessziókat) Oroszország felé, melyek véget vethetnek a vérontásnak. Zelenszkij szombaton azt mondta a kijevi közszolgálati televíziónak, hogy 2025-ben véget akar vetni a háborúnak, de ennek előfeltétele az erősebb nyugati fegyverzet megszerzése, amivel nyomást lehet gyakorolni Putyinra, hogy a tárgyalásokat ő kezdeményezze.
Erdoğan azt is javasolja, hogy Ukrajna legalább 10 évig tartsa magát távol a NATO-tól és ne is folytasson tárgyalásokat a csatlakozásról, amíg a két fél viszonya egy stabil állapotot el nem ér.
Egyben javasolja azt is, hogy mindkét fél vonja ki erőit a Donbászból (azaz Ukrajna keleti tartományaiból), ahol egy demilitarizált zónát hozna létre, ahol nemzetközi haderő gondoskodna a térség békéjéről.
Az általános képlet vonzó lehet Kijev egyes szövetségeseinek, akik nem érzik jól magukat a konfliktus jelenlegi állapotában, és attól tartanak, hogy Ukrajna teljes jogú NATO-tagságával ők is közvetlen konfliktusba kerülhetnek a Kremllel. Megjegyzendő, hogy a háború első évében nyújtott összesített nyugati támogatások jelenleg azok harmadát teszik csak ki. 2024 első felében – a Kongresszus vonakodása miatt – az amerikai juttatások gyakorlatilag szüneteltek, ami hatalmas rést ütött Ukrajna védelmi képességein.
A nyugati gondolkodásra hatással van az észak-koreai csapatok megjelenése is a csatatéren, ami végül eldöntötte Joe Biden álláspontját az Oroszország elleni rakétacsapások engedélyezéséről. Egyes G-20 nemzetek feltételezése szerint Észak-Korea végül akár 100 ezer katonát is küldhet Oroszországnak.
Török tisztviselők elismerik, hogy a javaslatot Ukrajna nehezen tudja elfogadni, de szerintük ez a legreálisabb megközelítés. Céljuk, hogy a megszállt területek hosszú távú sorsáról szóló megbeszéléseket egyelőre főként a stabil tűzszünet (fegyvernyugvás, befagyasztás) biztosítására összpontosítsák.
[type] => post
[excerpt] => A G20 csoport hétfőn kezdődő Rio de Janeiro-i értekezletén a török elnök bővebben ismerteti ukrajnai rendezési javaslatait, noha sem Putyin, sem Zelenszkij nem lesz jelen. Elon Muskot pedig melegebb égtájakra küldte a brazil elnök felesége.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1731956280
[modified] => 1731938880
)
[title] => Erdogan a G20-csúcstalálkozón fogja bemutatni Ukrajnára vonatkozó béketervét
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=132710&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 132710
[uk] => 132695
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 132696
[image] => Array
(
[id] => 132696
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-111.png
[original_lng] => 501983
[original_w] => 802
[original_h] => 468
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-111-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-111-300x175.png
[width] => 300
[height] => 175
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-111-768x448.png
[width] => 768
[height] => 448
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-111.png
[width] => 802
[height] => 468
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-111.png
[width] => 802
[height] => 468
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-111.png
[width] => 802
[height] => 468
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/image-111.png
[width] => 802
[height] => 468
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1731931681:4
[_thumbnail_id] => 132696
[_edit_last] => 4
[views_count] => 3004
[_algolia_sync] => 831788721002
[_oembed_533ecc71b77db9ccb2d5f9954cd95eab] =>
In my phone call today with Russian Foreign Minister Sergey Lavrov, I reiterated @POTUS's message: the death and destruction must stop. The U.S. has presented a strong peace plan and we welcome the Prisoner of War exchange agreement reached in Istanbul. Let's not miss this huge…
Donald Tusk lengyel miniszterelnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok fontos döntésekre készül Ukrajnával kapcsolatban, de Kijev emlékeztetette arra, hogy Ukrajnának magának kell meghatároznia a békéhez vezető utat – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál Heorhij Tihijre, a Külügyminisztérium szóvivőjének kommentárjára hivatkozva.
A jelentés szerint Tusk Donald Trump úgynevezett béketervét kommentálta, amelyet a nyugati média tett közzé. A lengyel miniszterelnök hangsúlyozta, hogy egy ilyen terv valószínűleg még csak az előkészítés stádiumában van. Elmondása szerint a közeljövőben számíthatunk nyilatkozatra az USA-tól, mindenekelőtt a tűzszünet időpontjáról, melyik a határon fog működni, valamint a biztonsági garanciákról Ukrajna számára. Egyúttal azt is kijelentette, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatos döntéseket „nem csak az ukránok, hanem a mi fejünk fölött sem lehet meghozni”.
Heorhij Tihij külügyi szóvivő köszönetet mondott Lengyelország miniszterelnökének, amiért megerősítette elkötelezettségét a „semmit Ukrajnáról Ukrajna nélkül” elv mellett. Ukrajna hangsúlyozza ezen elv szigorú betartásának a szükségességét – tette hozzá. Mint megjegyezte: csak Ukrajna határozhatja meg a békéhez vezető utat, mivel a területén dúl háború.
„A háború Ukrajna földjén zajlik, ezért Ukrajna fogja meghatározni az átfogó, igazságos és fenntartható békéhez vezető út paramétereit. Minden békeszerető államnak az az érdeke, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió államunk szuverenitása és területi integritása tiszteletben tartásával fejezze be a nemzetközi jog, az ENSZ Alapokmányának céljai és alapelvei alapján” – hangsúlyozta Heorhij Tihij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Donald Tusk lengyel miniszterelnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok fontos döntésekre készül Ukrajnával kapcsolatban, de Kijev emlékeztetette arra, hogy Ukrajnának magának kell meghatároznia a békéhez vezető utat.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1731255240
[modified] => 1731250258
)
[title] => Tusk bejelentette, hogy az USA megoldásokat készít Ukrajnával kapcsolatban, de Kijev ezt ellenzi, mert maga akar dönteni
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=132063&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 132063
[uk] => 132069
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 132064
[image] => Array
(
[id] => 132064
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/heorhij-tihij.jpg
[original_lng] => 23089
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/heorhij-tihij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/heorhij-tihij-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/heorhij-tihij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/heorhij-tihij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/heorhij-tihij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/heorhij-tihij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/heorhij-tihij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1731243528:3
[_thumbnail_id] => 132064
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3615
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_225c6effd79666c3925d0574caee2e14] =>
A brit médiában megjelent Donald Trump megválasztott amerikai elnök Ukrajnával kapcsolatos béketervének újabb változata, amely európai csapatok jelenlétét irányozza elő az Ukrajna és Oroszország közötti puffer zónában – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a The Telegraph című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Trump tervének részletei azután derültek ki, hogy Volodimir Zelenszkij elnök arra figyelmeztetett, hogy minden békekötési kísérlet Oroszország megnyugtatásával „öngyilkosság” Európa számára. Amint azt a The Telegraph megjegyezte, ez a terv egyike azoknak, amelyeket Trump a választások előtt mérlegelt. A republikánus csapat három képviselője azt mondta az újságnak, hogy a tervnek ez a változata magában foglalja a jelenlegi frontvonal befagyasztását, és hogy Ukrajnának bele kell egyeznie abba, hogy 20 évvel elhalasztja NATO-csatlakozási ambícióit.
Cserébe az USA fegyvereket ad Ukrajnának, hogy megakadályozza Oroszországot a háború újraindításában. Ugyanakkor az USA nem biztosít csapatokat a járőrözéshez és a létrehozott puffer zóna biztonságának fenntartásához, és nem finanszírozza a küldését. „Nem küldünk amerikai férfiakat és nőket, hogy fenntartsák a békét Ukrajnában. És nem fogunk fizetni érte. Tegyék ezt a lengyelek, a németek, a britek és a franciák” – mondta Trump csapatának egyik tagja.
A The Telegraph által közzétett terv szerint Trump európai és brit csapatokat kérhet, hogy biztosítsanak egy 800 mérföldes (1200 kilométeres) ütközőzónát az orosz és az ukrán hadsereg között.
Donald Trump Ukrajnára vonatkozó béketervének ez legalább a második verziója, amely megjelent a médiában. Trump maga soha nem fejtette ki részletesen, hogy a terve mit takar.
Trump: PM Orban of Hungary. He has my complete and total endorsement. An incredible job on immigration, unlike some countries that have hurt themselves. You have my total and complete endorsement and I'm putting it out. I already did but putting it out again pic.twitter.com/8kdUE0Cstx
“We have mutually agreed that, while the Blockade will remain in full force and effect, Project Freedom (The Movement of Ships through the Strait of Hormuz) will be paused for a short period of time to see whether or not the Agreement can be finalized and signed…” - President… pic.twitter.com/R9SlC4w68g