Ukrajnára nézve semmilyen tilalom nem létezik, hogy a hazai hadiipari komplexum által kifejlesztett fegyverekkel csapást mérjen Oroszország területén lévő célpontokra – jelentette ki Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy szerda esti televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Danyilov az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva hangsúlyozta: Ha az agresszor ország hatalmas hadjáratot indított Ukrajna ellen, és az orosz támadások miatt civilek, köztük gyerekek halnak meg hazánkban, akkor „milyen tabuk lehetnek?” Arra is felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán fél megállapodott a partnerországokkal arról, hogy nem használja a fegyvereit Oroszország területén. Erre azért van szükség, hogy a partnereket ne vádolják azzal, hogy részt vesznek az orosz-ukrán háborúban tette hozzá.
Az RNBO titkára azonban jelezte, hogy ez a tilalom nem vonatkozik az ukrán gyártmányú fegyverekre. „Azt akarom mondani, hogy vannak bizonyos vívmányaink ebben. Bár nem mindent lehet elmondani, de amit a CNN riporterei megtudtak a tengeri drónokról, azzal nagyon korlátozott számú ország rendelkezik” – mutatott rá Olekszij Danyilov, hozzátéve, hogy a hasonló fejlesztések „tökéletesen” látják el a harci feladatokat.
Russia is at it again, using dangerous statements to undermine all achievements of our shared diplomatic efforts with President Trump's team. We keep working together to bring peace closer.
This alleged "residence strike" story is a complete fabrication intended to justify…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2025
A Belgorod megyei Sebekinóban zajló mai események Oroszország jövőjének és a „putyini stabilitási” korszak a végének tekinthetők – közölte vasárnap Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a Twitteren, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak azt írta: „Az oroszoknak jobban kellene figyelniük. Káosz, az irányítás hiánya (szökött tisztviselők), lakónegyedek totális ágyúzása az orosz hadsereg által, agresszív tömeges fosztogatás, pénzzsarolás evakuáláshoz, az erőszak minden formája, bűnbandák önkénye, törvénytelenség.”
Az elnöki hivatalvezetői tanácsadó szerint a Belgorod környéki eseményekkel kapcsolatban a legfontosabb a teljes tájékoztatás mellőzése. „Végül is nincs olyan, hogy »amit nem mutattak be a tévében« az igaz?” – tette fel a költői kérdést Mihajlo Podoljak.
Június elején az Orosz Önkéntes Hadtest megkezdte a Belgorod megyei rajtaütés második szakaszát. A katonák lőtték a belügyminisztérium sebekinói épületét, ahol sok orosz biztonsági ember állomásozott, akiket a bejelentett „Erőd elnevezésű terv miatt küldtek oda.”
Ma, vasárnap vált ismertté, hogy a lázadók behatoltak a Belgorod megyei Sebekino külvárosába. Eközben az Orosz Önkéntes Hadtest és az Oroszország Szabadsága Légió megadásra szólítja fel az orosz hadsereget.
I don't remember if the #UN Secretary General spoke about the inadmissibility of escalation when #Russia attacked Ukrainian ports in #Odesa and the #Danube. I don't remember if Mr. @antonioguterres came out with a statement against Russian terror of peaceful cities. Instead, when…
Russia is at it again, using dangerous statements to undermine all achievements of our shared diplomatic efforts with President Trump's team. We keep working together to bring peace closer.
This alleged "residence strike" story is a complete fabrication intended to justify…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2025
Ukrajnának szabad önvédelemből támadásokat végrehajtani orosz területeken lévő célpontok ellen is – jelentette ki kedden James Cleverly brit külügyminiszter Tallinnban.
Észt hivatali partnere, Margus Tsahkna oldalán tartott sajtótájékoztatóján a brit konzervatív politikus ugyanakkor nem kívánt nyilatkozni a Moszkva elleni dróntámadás ügyében.
„Nem ismerek részleteket, és nem fogok találgatni a Moszkva elleni dróntámadások természetét illetően” – mondta a brit tárcavezető. Mindazonáltal úgy vélekedett: alapvetően Ukrajna önvédelemhez való jogának része, hogy saját területén kívül is csapást mérjen, csökkentve ezzel Oroszország ukrán területek elleni támadási képességeit.
„Az ukrán önvédelemhez való jog részét képezik a saját államterületen kívüli legitim katonai célok” – jelentette ki Cleverly.
Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint keddre virradóra Ukrajna nyolc drónnal „terrortámadást” hajtott végre az orosz főváros ellen. Moszkvában több épület kisebb károkat szenvedett, és két ember könnyebben megsebesült. Kijev tagadja, hogy köze lett volna a történtekhez.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
Russia is at it again, using dangerous statements to undermine all achievements of our shared diplomatic efforts with President Trump's team. We keep working together to bring peace closer.
This alleged "residence strike" story is a complete fabrication intended to justify…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2025
Az Egyesült Államok nem tudja megerősíteni az Orosz Föderáció kijelentéseinek hitelességét a Kreml elleni szerda hajnali „támadásról” – jelentette be Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője sajtótájékoztatóján.
A tudósítás szerint Jean-Pierre kijelentette, hogy az USA ismeri az Oroszország által hozzájuk küldött jelentéseket, de pillanatnyilag nem tudják megerősíteni azok valódiságát. „Jelenleg nem tudjuk megerősíteni a hitelességüket” – mutatott rá a Fehér Ház sajtószóvivője.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Volodimir Zelenszkij elnök helsinki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Ukrajna nem hajtott végre „támadást” a Kreml és Vlagyimir Putyin orosz diktátor ellen, az ukrán állam a fegyvereket saját területének a védelmére használja. „Meg tudom ismételni ezt az üzenetet, azt hiszem, mindenki számára világos lesz: nem Putyint vagy Moszkvát támadjuk” – mondta. Mint hangsúlyozta, Ukrajna a területét, falvait és városait védi. „Ugyanakkor az államunknak még ezekre a szükségletekre sincs elegendő fegyvere” – mutatott rá. „Még ehhez sincs elég fegyverünk. Ezért azt nem használjuk máshol. Hiány van, nem tudunk semmit, sehol. Ezért nem támadtuk meg Putyint, hagyjuk azt a törvényszékre” – tette hozzá Volodimir Zelenszkij.
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Russia is now sowing confusion on NATO/EU borders. We stand in solidarity with our Allies in the Baltic states and Baltic Sea in the face of recent provocations and call on Russia to explain its actions. We are watching the situation closely with our Allies.
Ukrajna nem hajtott végre „támadást” a Kreml és Vlagyimir Putyin orosz diktátor ellen, az ukrán állam a fegyvereket saját területének a védelmére használja – jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij elnök helsinki sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint újságírók kérték Zelenszkijt, hogy kommentálja a vádakat, melyek szerint Ukrajna állítólag támadást intézett a Kreml elleni. „Meg tudom ismételni ezt az üzenetet, azt hiszem, mindenki számára világos lesz: nem Putyint vagy Moszkvát támadjuk” – mondta. Mint hangsúlyozta, Ukrajna a területét, falvait és városait védi. „Ugyanakkor az államunknak még ezekre a szükségletekre sincs elegendő fegyvere” – mutatott rá. „Még ehhez sincs elég fegyverünk. Ezért azt nem használjuk máshol. Hiány van, nem tudunk semmit, sehol. Ezért nem támadtuk meg Putyint, hagyjuk azt a törvényszékre” – tette hozzá az elnök.
Zelenszkijtől azt is megkérdezték, hogy miért vádolhatta Oroszország Ukrajnát a Putyin elleni állítólagos merényletkísérlettel. „Minden nagyon egyszerű. Oroszországnak nincsenek győzelmei. Ő (Putyin – a szerk.) már nem tudja motiválni az államát, nincs győzelme a csatatéren. A világ második hadserege veszített, nem tudnak megszállni minket. Most szüksége van rá, hogy valahogy motiválja az embereket, hogy előremenjenek, kivéve a wagneristákat, akiket lelőnek, ha nem mennek előre, és nem fordulhatnak vissza” – mondta.
Az államfő megjegyezte, hogy Putyin már nem képes „eladni” a győzelmeket a társadalmának információs értelemben, mert már nincsenek győzelmei. „Elbukták ezt a háborút, történelmileg vesztettek. Most valami drasztikusat kell tennie. Valami merényletek, majd drónok, majd ludak, amelyek lebombázták őket. Kitalálnak egy-egy lépést. Mindennek egyszerű a megoldása – nem kell senkit megfélemlíteniük, távozzanak a területünkről, amit mindenki elismer” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna nem hajtott végre „támadást” a Kreml és Vlagyimir Putyin orosz diktátor ellen, az ukrán állam a fegyvereket saját területének a védelmére használja – jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1683147420
[modified] => 1683143136
)
[title] => Zelenszkij: Ukrajna nem hajtott végre „támadást” a Kreml és Vlagyimir Putyin orosz diktátor ellen
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=77774&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 77774
[uk] => 77782
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 77775
[image] => Array
(
[id] => 77775
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zelenszkij-2.jpg
[original_lng] => 26668
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zelenszkij-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zelenszkij-2-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zelenszkij-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zelenszkij-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zelenszkij-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zelenszkij-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/zelenszkij-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1683133471:8
[_thumbnail_id] => 77775
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3382
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_22f2fe8e334872d1c9bf20cf0336a6c4] =>
[_oembed_time_22f2fe8e334872d1c9bf20cf0336a6c4] => 1683463445
[_oembed_d0a03e6780986ed9f0220c2a7309c37d] =>
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…
A fehérorosz külügyminisztérium beidézte Ukrajna minszki nagykövetét, Ihor Kizimet. A közlemény szerint azért kérették be a diplomatát, mert állítólag Ukrajna egy Belorusz elleni támadást készít elő.
Ez egy hamis információ. Kategorikusan elutasítjuk a belorusz rezsim célzásait. Nem zárjuk ki, hogy ez a lépés része lehet az Oroszországi Föderáció azon tervének, hogy provokációt hajtsanak végre és tovább vádolják Ukrajnát – reagált a hírre az ukrán külügyminisztérium, amely felszólította a beloruszokat, hogy ne engedjenek a provokációnak. Hozzátették: Ukrajna soha nem hatolt be idegen területekre. „Szigorúan ragaszkodunk a nemzetközi jog és az ENSZ alapokmányának alapvető normáihoz és elveihez” – fogalmaztak.
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
Russia is at it again, using dangerous statements to undermine all achievements of our shared diplomatic efforts with President Trump's team. We keep working together to bring peace closer.
This alleged "residence strike" story is a complete fabrication intended to justify…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2025
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
NEW: Belarus President Alexander Lukashenko says the country is shifting to a rotational mobilisation model, calling up selected military units in cycles to prepare them for possible war scenarios, including what he described as a potential "ground operation."
Seems like we need to prepare for a WW3, especially Europe, Especially Poland and the neighbors.
Belarusian dicktator Lukashenko announced that the country is launching “targeted mobilizations," and Belarus is preparing for war. pic.twitter.com/5jva2R7PVd
Az Egyesült Államok nem ellenzi, hogy Ukrajna nyugati fegyverekkel foglalja vissza azokat a területeit, amelyeken Oroszország álreferendumokat tartott – jelentette be Antony Blinken amerikai külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A tudósítás szerint az amerikai külügyminiszter újságírói kérdésre válaszolt, miszerint az Egyesült Államok beleegyezik-e abba, hogy az ukrán fegyveres erők amerikai fegyvereket alkalmazzanak azokon a területeken, ahol Oroszország álnépszavazást tartott, függetlenül a Kreml által bejelentett eredménytől. Mint Blinken hangsúlyozta, „mi és sok más ország már nagyon világosan megfogalmaztuk: nem ismerjük el, sőt, soha nem is fogjuk elismerni az ukrán területek Oroszország általi annektálását. Ukrajnának abszolút joga van megvédeni magát egész területén, különösen visszafoglalni az Oroszország által illegálisan megszállt területeket így vagy úgy.”
Az amerikai diplomácia vezetőjének elmondása szerint az Egyesült Államok és sok más ország által Ukrajnának szállított fegyvereket nagyon hatékonyan használták a területek visszafoglalására, különösen az utóbbi időben északkeleten, de délen is. Egyúttal hangsúlyozta, hogy az álreferendumok semmit nem változtatnak az Oroszország által elfoglalt ukrán területeken. „Az ukránok továbbra is megteszik, amit kell, hogy visszaszerezzék a tőlük elvett földet. Továbbra is támogatjuk őket ezekben az erőfeszítéseikben” – mutatott rá Antony Blinken.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok nem ellenzi, hogy Ukrajna nyugati fegyverekkel foglalja vissza azokat a területeit, amelyeken Oroszország álreferendumokat tartott – jelentette be Antony Blinken.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1664314200
[modified] => 1664313896
)
[title] => Ukrajna használhatja a nyugati fegyvereket azon területei ellen, ahol Oroszország „népszavazást” tartott – Blinken
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=58496&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 58496
[uk] => 58501
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 54241
[image] => Array
(
[id] => 54241
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/blinken.jpg
[original_lng] => 70728
[original_w] => 976
[original_h] => 549
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/blinken-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/blinken-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/blinken-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/blinken.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/blinken.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/blinken.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/blinken.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1664305613:3
[_thumbnail_id] => 54241
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4396
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_876d0e60fd6c2ac03b44743a05dd18a8] =>
?? condemns the illegal referenda staged by ?? in the occupied territories of ??. These attempts for annexation of Ukraine’s territories are unacceptable. Georgia firmly supports Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.@MFA_Ukraine
Had a phone call with the ?? President's National Security Advisor @JakeSullivan46.
Discussed further coordination in the matter of guaranteeing ??energy security. Thanked for supporting ?? in our struggle for independence, freedom, and democratic values. pic.twitter.com/xUyrImPzCj
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
Proud to stand with Acting Deputy Secretary Nuland @UnderSecStateP and my @StateDept colleagues to mark the delivery of the first U.S.-provided Mine Resistant Ambush Protection (MRAP) vehicles to Ukraine's border guards and police. The United States will give 190 MRAPs to enable… pic.twitter.com/fwAUCOYlTL
Russia is now sowing confusion on NATO/EU borders. We stand in solidarity with our Allies in the Baltic states and Baltic Sea in the face of recent provocations and call on Russia to explain its actions. We are watching the situation closely with our Allies.
⚡️🇷🇺🇺🇸 Narychkine (le directeur du Service russe de renseignement extérieur) a évoqué une conversation téléphonique avec le directeur de la CIA.
Selon lui, les parties ont convenu de maintenir la possibilité de discuter rapidement des questions d'actualité à tout moment. Le chef… pic.twitter.com/XsOT8nMEKR
— Camille Moscow 🇷🇺 🌿 ☦️ (@camille_moscow) June 29, 2025
Egy kilométerre az orosz–ukrán határtól, háromszáz méterre a lakott területtől „felrobbanhatott” egy lövedék az orosz állami tulajdonban lévő hírportál, a Szputnyik szerint. Az eset helyi idő szerint hajnali négykor, Rosztov térségében történhetett.
A robbanás nem okozott sem személyi sérülést, sem anyagi kárt, de az orosz hatóságok a helyszínre vonultak. Az orosz közmédia kijelentette, „lehetséges”, hogy az ukrán hadsereg támadást akar indítani Oroszország ellen. A tudósítás azt is hozzáteszi: a „nyugat” azzal vádolja Oroszországot, hogy Ukrajna megtámadását tervezi, de Moszkva ezt mindig is tagadta.
Joe Biden amerikai elnök ugyanakkor pénteken közölte: amerikai hírszerzési jelentések alapján „meggyőződése”, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök meghozta a döntést Ukrajna megtámadásáról, ami a következő napokban meg is történik majd. Hozzátette: Washingtonnak oka van azt feltételezni, hogy Moszkva úgynevezett „Hamis Zászló Műveletre” készül, hogy ürügyet teremtsen az invázióra, azaz olyan katonai hadműveletre, amelynek során álcázott egységek más erők nevében követnek el támadást saját embereik vagy erőforrásaik ellen, azzal a céllal, hogy legitimálják a katonai beavatkozást.
Az ukrán agresszió kommunikációját folytatja ugyanakkor az oroszok által támogatott szakadár területek, a függetlenségét önhatalmúlag kikiáltó, délkelet-ukrajnai „Donyecki Népköztársaság” és a „Luhanszki Népköztársaság”. Vezetőjük szombaton közölte, az ukrán támadástól tartva megkezdték a nők, gyerekek és idősek „kimenekítését” a területeikről.
1/3 Today’s news was all about Hungary vetoing financial assistance to #Ukraine. This is fake news. Hungary is ready to give financial assistance to Ukraine, on a bilateral basis. No #veto, no blackmailing.
On the way back from Kyiv, journalists unexpectedly entered the leaders’ cabin. German advisor Merz hid a spoon used for cocaine, while French President Macron concealed a bag of it. pic.twitter.com/NmlGXTncvE
Russia is at it again, using dangerous statements to undermine all achievements of our shared diplomatic efforts with President Trump's team. We keep working together to bring peace closer.
This alleged "residence strike" story is a complete fabrication intended to justify…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2025