A Reuters hírügynökség információi szerint az Egyesült Államok az Európai Unió tagállamainak együttes fellépésére vár a Belaruszban két hónapja tartó belpolitikai válság ügyében.
Az augusztus 9-i elnökválasztást követően több százezer ember vonult az utcákra országszerte Aljakszandr Lukasenka rendszerével szembeni tiltakozásul, és a demonstrációk azóta sem csillapodtak. Kedden Nagy-Britannia és Kanada fogadott el szankciókat Lukasenkával és más magas rangú belarusz tisztviselőkkel szemben.
– „Nagy-Britannia és Kanada a szankciók bevezetésével egyértelmű üzenetet küldött Aljakszandr Lukasenka erőszakos és csaló rezsimjének. Az elcsalt választások eredményeit nem fogadjuk el”– idézte a Reuters Dominic Raab brit külügyminisztert.
A belarusz elnökválasztást követő hetekben elsőként Lengyelország és Litvánia álltak ki az ellenzék mellett, és határozott lépéseket sürgettek Brüsszeltől. Konkrét szankciós intézkedéseket is a Balti-államok hoztak először: augusztus 31-én harminc belarusz hivatalnok, köztük Aljakszandr Lukasenka beutazását tiltották meg országaikba. A listát később 101 főre bővítették. Litvánia ugyanakkor többször bírálta az Európai Uniót annak lassúsága miatt – közel két héttel az elnökválasztásokat követően még mindig nem született konkrét intézkedés Brüsszel részéről Belarusz ügyében. Ehhez azonban a tágabb geopolitikai helyzetnek is köze van: a szankciók elfogadását eddig Ciprus blokkolta, amely a Törökországgal szembeni lépések elfogadásához kötötte a beleegyezését.
Az uniós belarusz szankciók kérdése várhatóan a most csütörtök–péntekre szervezett EU-csúcson kerülhet újra napirendre. A jelek szerint erre vár most Washington: a Reuters szerintaz amerikai hatóságok már részleteiben kidolgozták a szankciós csomagot, de megvárják vele az európai lépéseket.
Miközben a hivatalos Minszk egyre távolabb kerül a nyugati partnereitől, Lukasenka ellenfele, a korábbi elnökjelölt Szvjatlana Cihanouszkaja az elmúlt hetekben rendszeresen tárgyal európai vezetőkkel Belarusz helyzetéről. Az augusztus közepe óta vilniusi emigrációba kényszerült Cihanouszkaja legutóbb kedden találkozott Litviniában Emmanuel Macron francia elnökkel, de előtte személyesen egyeztetett többek között Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel, Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, és felszólalt az Egyesült Nemzetek Szervezetében (ENSZ) is. Lukasenka múlt héten tartott titkos beiktatása után Cihanouszkaja kinyilványította, hogy Belarusz vezetője már nem tekinthető legitim vezetőnek: előző mandátuma lejárt, új megbízatását pedig jogtalanul, csalásokkal szerezte, így véleménye szerint ő az ország igazi vezetője.
A nemzetközi ajtók bezáródásával ugyanakkor Minszk Oroszország karjaiba sodródik: Lukasenka első, és ez idáig egyetlen külföldi útja Oroszországba vezetett, ahol többek között megegyeztek egy másfél milliárd dolláros orosz hitelről és a koronavírus elleni orosz vakcina belarusz importjáról. Előkerült a még 2000-ben létrehozott közös Uniós Állam ügye is, amelynek keretében jelenleg is tárgyalnak a mobilkommunikációs roaming eltörléséről és további integrációs lépésekről.
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
NEW: Belarus President Alexander Lukashenko says the country is shifting to a rotational mobilisation model, calling up selected military units in cycles to prepare them for possible war scenarios, including what he described as a potential "ground operation."
Seems like we need to prepare for a WW3, especially Europe, Especially Poland and the neighbors.
Belarusian dicktator Lukashenko announced that the country is launching “targeted mobilizations," and Belarus is preparing for war. pic.twitter.com/5jva2R7PVd
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
Szeptember 2-án, a bolgár parlament őszi ülésszakának nyitónapján kormányellenes tüntetők csaptak össze a rendőrséggel Szófia központjában. A tüntetők tojást, gyümölcsöt, WC-papírt, köveket és vizes palackokat dobáltak a rendvédelmi tisztviselők felé.
Válaszul a bolgár belügyminisztérium munkatársai paprikagázt alkalmaztak. A sérültek között újságírók is vannak, akik az események epicentrumában voltak.
Bulgáriában már közel két hónapja tömeges tüntetéseken követelik a jelenlegi kormány és a legfőbb ügyész lemondását. A bolgár főváros főbb csomópontjait sátortáborok blokkolják.
Rumen Radev elnök, aki az ország tényleges vezetőjének, Bojko Boriszov miniszterelnöknek, a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért párt miniszterelnökének legfőbb politikai ellenfele, szolidaritását fejezte ki a tüntetőkkel.
„Remélem, hogy a parlament abbahagyja játszani a miniszterelnök kiszolgáló személyzetének szerepét” – mondta Radev elnök a parlamenti képviselőknek címzett beszédében, és ismét hangsúlyozta a kormány lemondásának szükségességét.
Rumen Radev bolgár elnök többször élesen bírálta a jelenlegi kormányt, amelynek élén a köztársaság tényleges vezetője, Bojko Boriszov miniszterelnök áll. „Az elmúlt évtizedben az autoriter uralom példáját láthatjuk… Ez az ördögi rendszer az országot mély válságba sodorta Bulgáriát »az ideológiai stagnálás« árasztotta el” – mondta Rumen Radev nyilatkozatában.
A bolgár vezető arról is beszélt, hogy az elnöki Stratégiai Tanács egy külön dokumentumot készít, amelynek célja az ország válságból való kilábalása. Egyben elmondta, hogy ez a megközelítés alapvetően különbözik a kormány irányvonalától, és a „nyitottság, a rendszeresség és a következetesség” elvén alapszik.
A tervek szerint az ország bármely állampolgára számára elérhető platformot hoznak létre a köztársaság helyzetének, valamint a szükséges változtatások és reformok megvitatására.
Boyko Borisov Bulgária miniszterelnöke és Rumen Radev elnök közötti növekvő ellentmondások ez év eleje óta figyelhetők meg, amikor utóbbi kijelentette bizalmatlanságát a Bulgáriai Miniszterek Tanácsa iránt (kormány – szerk.).
Jelenleg Radev elnök felvállalta a „népvezér” szerepét, ezzel szolidaritását fejezte ki az ellenzéki gondolkodású polgárokkal.
Николай Денков: Съставяне на стабилно мнозинство в това Народно събрание не може да се случи.
Вижте как протече срещата пред медии между ПП-ДБ и президента Румен Радев по повод връчването на втори проучвателен мандат за съставяне на правителство: pic.twitter.com/Q9aFPDto6W
— Продължаваме Промяната / We Continue The Change (@promenibg) July 22, 2024
Un nouveau malus pour un véhicule thermique sur deux: scandaleux?
📞 Pierre, concessionnaire automobile: "C'est tout simplement scandaleux. On se moque de tout le monde et on tape encore sur le français moyen qui a besoin de son automobile"#EstelleMidipic.twitter.com/9sKlNTxqI3
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter elmondta, hogy a fehéroroszországi események és az ukrajnai méltóság forradalma külsőleg hasonlónak tűnhet, alapvetően azonban mégis különböznek egymástól.
A külügyminiszter szerint az alapvető különbség a 2013–2014-es ukrajnai forradalom és a Fehéroroszországban zajló tiltakozások között az, hogy az ukrán állampolgárok az ország fejlődési vektorának megváltoztatásáért léptek fel, a fehéroroszok pedig csupán a hatalmon lévő elit iránti elégedetlenségüket fejezik ki.
Az UNIAN tudósítója szerint Kuleba a német szövetségi külügyminiszterrel, Heiko Maasszal folytatott közös kijevi sajtótájékoztatón szólalt fel a témával kapcsolatban. „Nem hasonlítanám össze a 2014-es ukrajnai helyzetet – a Majdant és a Méltóság forradalmát – a jelenlegi belorusz eseményekkel. Külsőleg bár hasonlónak tűnnek, de van köztük egy alapvető különbség: 2014-ben az ukránok az állam európai fejlõdéséért álltak ki. A választási lehetőség a következő volt: visszatérni az Oroszország által irányított térbe, vagy folytatni a nagy európai család felé tartó irányt” – mondta el.
Hozzátette, hogy Fehéroroszországban nem látnak ilyen jellegű mozgalmat. „Úgy gondoljuk, hogy a beloruszok elsősorban elégedetlenségüket fejezik ki az uralkodó elittel szemben, amely évtizedek óta van hatalmon az országban, de nem az ország hovatartásának megválasztásáról szó” – jelentette ki.
Leszögezte, hogy Ukrajna nemzeti érdekeinek nem felel meg Oroszország helyzetének erősítése Fehéroroszországban. „Ukrajna érdeke az, hogy Fehéroroszország egy független, demokratikus állam legyen. Ezért Oroszország fehéroroszországi pozíciójának további megerősítése nem tartozik Ukrajna nemzeti érdekei közé. Nagyon hosszú határvonalunk van Fehéroroszországgal, s meg kell értenünk, hogy a határ ezen részének biztonságosnak és barátságosnak kell maradnia országunk számára” – közölte.
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
NEW: Belarus President Alexander Lukashenko says the country is shifting to a rotational mobilisation model, calling up selected military units in cycles to prepare them for possible war scenarios, including what he described as a potential "ground operation."
Seems like we need to prepare for a WW3, especially Europe, Especially Poland and the neighbors.
Belarusian dicktator Lukashenko announced that the country is launching “targeted mobilizations," and Belarus is preparing for war. pic.twitter.com/5jva2R7PVd
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
A RIA orosz hírügynökség nyomán a Reuters az állítja, Alekszandr Lukasenko belorusz elnök újabb fenyegetéssel próbálja megállítani az augusztus 9-i választások eredménye ellen tüntetőket, mégpedig úgy, hogy bezáratja azokat a gyárakat, ahol tüntetnek a munkások, a tüntető munkásokat pedig ki is rúgatja.
Lukasenko szombaton a a Grodno melletti, a lengyel és a litván határól néhány kilométerre fekvő katonai gyakorlótéren tett látogatást, ahol augusztus végén gyakorlatot tart a hadsereg. A 65 éves elnök katonai egyenruhában mondott beszédet, megerősítve, hogy nyugati befolyás áll a tüntetések hátterében. Ismét elmondta, hogy az augusztus 9-i választásokon – melyet saját közlése szerint 80 százalék fölötti eredménnyel nyert meg – nem történt csalás.
Eközben Szvetlana Tyihanovszkaja, az augusztus 9-i fehérorosz elnökválasztás ellenzéki jelöltje bejelentette, hogy nem indul ismét az elnöki posztért, ha hazájában új voksolást tartanak.
Az ellenzék szerint Olekszandr Lukasenko fehérorosz elnök csalt a választáson, és így sikerült a hivatalos adatok szerint a voksok több mint 80 százalékát megszereznie. A szavazás után tömegtüntetések kezdődtek országszerte. Tyihanovszkaja szerint tiszta és szabad választás állíthatja helyre a rendet az államban.
[type] => post
[excerpt] => A RIA orosz hírügynökség nyomán a Reuters az állítja, Alekszandr Lukasenko belorusz elnök újabb fenyegetéssel próbálja megállítani az augusztus 9-i választások eredménye ellen tüntetőket, mégpedig úgy, hogy bezáratja azokat a gyárakat, ahol tüntet...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1598181480
[modified] => 1598141668
)
[title] => Fehéroroszország: Az elnök bezáratja a gyárakat, ahol tüntetnek ellene
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=9748&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 9748
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 9749
[image] => Array
(
[id] => 9749
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/lukashenko.jpg
[original_lng] => 20444
[original_w] => 800
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/lukashenko-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/lukashenko-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/lukashenko-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/lukashenko.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/lukashenko.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/lukashenko.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/lukashenko.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1598163822:5
[_thumbnail_id] => 9749
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 9789
[translation_required_done] => 1
[_oembed_7721e3cb227de5f8fd4076c3a9fffe6e] =>
[_oembed_time_7721e3cb227de5f8fd4076c3a9fffe6e] => 1603481902
[_oembed_c5c11e837e57b7d33202d004dfc01522] =>
[_oembed_time_c5c11e837e57b7d33202d004dfc01522] => 1642006916
[_oembed_57f27f6da0222c58a312ce65539cf504] =>
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
NEW: Belarus President Alexander Lukashenko says the country is shifting to a rotational mobilisation model, calling up selected military units in cycles to prepare them for possible war scenarios, including what he described as a potential "ground operation."
Seems like we need to prepare for a WW3, especially Europe, Especially Poland and the neighbors.
Belarusian dicktator Lukashenko announced that the country is launching “targeted mobilizations," and Belarus is preparing for war. pic.twitter.com/5jva2R7PVd
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén utasította a külügyminisztériumot, hogy tájékoztassa az Európai Unió és Ukrajna vezetőit az országon belüli helyzetről és a fehérorosz hatóságok hivatalos álláspontjáról – adta hírül a belta.by fehérorosz hírportál.
Az államfő hangsúlyozta, külügyi vonalon az EU és Ukrajna vezetőit tájékoztatni kell a fehérorosz helyzetről. „Egyszerűen el kell nekik mondani, mi történik Fehéroroszországban. Hogy ez az információ eljusson Merkelhez, Macronhoz, Dudához, Nausédához és másokhoz, valamint Zelenszkijhez. Hogy tudják, mi történik Fehéroroszországban, milyen a hivatalos álláspont” – mutatott rá. Hozzátette: figyelmeztetni kell őket, szégyenkezés nélkül, a zavargások szítása miatti felelősségről. A zavargások finanszírozásáról, ami egyet jelent azok szításával – jegyezte meg, emlékeztetve, hogy a finanszírozás folytatódik.
„Másodsorban, lánctalpcsörtetés a fehérorosz határoknál, hadgyakorlatok folytatása most kontraproduktív. Ezt tudniuk kell, ezért felelni fognak, ha valami történik” – hangoztatta Olekszandr Lukasenko.
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
NEW: Belarus President Alexander Lukashenko says the country is shifting to a rotational mobilisation model, calling up selected military units in cycles to prepare them for possible war scenarios, including what he described as a potential "ground operation."
Seems like we need to prepare for a WW3, especially Europe, Especially Poland and the neighbors.
Belarusian dicktator Lukashenko announced that the country is launching “targeted mobilizations," and Belarus is preparing for war. pic.twitter.com/5jva2R7PVd
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
Ukrajna Külügyminisztériuma elítéli a Fehéroroszországban békésen tüntető emberek elleni erőszakot, s felszólítja az országot a letartóztatott személyek szabadon engedésére, továbbá a kormány és lakosság közötti kommunikációra. Országunk álláspontjáról a helyzetet illetően Dmitro Kuleba külügyminiszter nyilatkozott.
„Ukrajna számára a békés tiltakozás joga a politikai és a társadalmi élet szerves része, jelentős tapasztalatunk van e téren, és bátran mondhatjuk, hogy a párbeszéd hiánya súlyosbítja a konfrontációt, gyengíti az országot, és ezt a gyengeséget a mindig kihasználják a határon kívüli játékosok” – mondta el.
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
NEW: Belarus President Alexander Lukashenko says the country is shifting to a rotational mobilisation model, calling up selected military units in cycles to prepare them for possible war scenarios, including what he described as a potential "ground operation."
Seems like we need to prepare for a WW3, especially Europe, Especially Poland and the neighbors.
Belarusian dicktator Lukashenko announced that the country is launching “targeted mobilizations," and Belarus is preparing for war. pic.twitter.com/5jva2R7PVd
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
For a third consecutive day, Ukrainians are taking to the streets across the country, demanding the return of former Defense Minister Mykhailo Fedorov.
Protests are continuing in Kyiv, Lviv, Dnipro, Odesa, Mykolaiv, and other cities. pic.twitter.com/UTfcble5e8
„Mielőtt hatalomra kerültünk, nem voltak autópályák, nem volt metró, nem volt mit megszállni. A csempészforgalom 34 százalékon állt, ma három százalék alatt van. Nem vagyok Radev, hogy örüljek az utcai verekedéseknek és az útkereszteződések megszállásának” – mondta Bojko Boriszov.
„Egy nappal sem szabad tovább kormányoznunk, ha az emberek nem akarnak bennünket. Nincs miért szégyenkeznünk. Mit nem csináltunk jól? Ma még nem mondhatok semmit, de különböző lehetőségek állnak előttünk, köztük olyan is, hogy én távozok, de a kormány marad” – jelentette ki Bojko Boriszov. A bolgár kormányfő felajánlotta koalíciós partnereinek, hogy miniszterelnökként távozna, de a kormány folytassa munkáját.
Boriszov szerdára országos pártértekezletet hívott össze, amelyen a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) kormánypárt mintegy négyezer funkcionáriusa vett részt, köztük megyei elnökök, polgármesterek, önkormányzati képviselők. Újságírókat nem hívtak meg az eseményre, de a közösségi oldalakon élő adásban lehetett követni az eseményt. Elemzők szerint a találkozó legfőbb célja a párt egységének megerősítése a negyedik hete tartó utcai rendzavarások, illetve a koronavírus-járvány okozta megbetegedések ugrásszerű növekedése miatt. „A párt egységének erősítése azért is fontos, mert fél évvel a parlamenti választások előtt a GERB egykori második embere, Cvetan Cvetanov, aki az év elején elhagyta a párt sorait, járja a vidéki szervezeteket, és korábbi párttársait próbálja átcsábítani újonnan alakuló pártjába.”
„Mielőtt hatalomra kerültünk, nem voltak autópályák, nem volt metró, nem volt mit megszállni. A csempészforgalom 34 százalékon állt, ma három százalék alatt van. Nem vagyok Radev, hogy örüljek az utcai verekedéseknek és az útkereszteződések megszállásának” – utalt Boriszov Rumen Radev bolgár államfőre, aki többször is felszólította az utcán lévő kormányellenes tüntetőket, hogy folytassák az erőszakos utcai demonstrációikat. „Bármikor kész vagyok távozni, készen állok rá, és nem akarom, hogy miattam bármilyen feszültség legyen” – tette hozzá.
A kormányfő a beszéd további részében méltatta eddigi kormányzásának gazdasági sikereit, az infrastrukturális beruházásait. Felvázolta, hogy amennyiben a kormánya lemondana, ügyvivő kormány alakulna, nem lenne működőképes parlament, nem lehetne törvényeket hozni a járvány kezelése, a pandémia okozta gazdasági károk helyreállítása érdekében, nem lehetne elkészíteni a jövő évi költségvetést.
Boriszov szerint az oligarchák azért fordultak ellene, mert kormánya bevitte az országot az ERM–2 árfolyamrendszerbe és a bankunióba, így már nem lehet csődbe vinni és kifosztani a bankokat, mint ahogy ez néhányszor előfordult a rendszerváltás óta.
„A GERB értekezletét tucatnyi tüntető bekiabálásokkal próbálta megzavarni, volt, akit a rendfenntartó erőknek kellett kivezetniük. Az országos értekezlet megkezdése előtt utcai demonstrálók kisebb csoportja megpróbálta megakadályozni, hogy a párttagok eljussanak az országos összejövetel helyszínére. Búcsúzóul Boriszov arra kérte párttársait, hogy ne engedjenek a provokációknak, megköszönte a rendőrök munkáját, akik megakadályozták az összetűzéseket a rendbontókkal.”
A háború Radev államfő és a miniszterelnök között tovább folytatódik: a köztársasági elnök kijelentette, hogy a kormány lemondása esetén készen áll ügyvivő kormány kinevezésére, sajtószolgálata révén bejelentette, hogy csütörtökön ismerteti és társadalmi vitára bocsátja nemzeti stratégiai tervének első fejezetét.