Az Északi Áramlat 1 és Északi Áramlat 2 gázvezeték legitim célpont lehet az orosz-ukrán háború összefüggésében, nincs azonban bizonyíték arra, hogy Ukrajna részt vett ezek felrobbantásában – jelentette ki csütörtökön Petr Pavel, a Cseh Köztársaság elnöke, számolt be az rbc.ua hírportál a Novinky című cseh kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint Pavel kifejtette, hogy egy fegyveres konfliktus során a célpontok nemcsak katonai, hanem stratégiai objektumok is lehetnek. „A csővezetékek stratégiai célpontok. Ha a támadás célja az európai gáz- és olajellátás megszakítása és a források visszajuttatása volt Oroszországnak, akkor ez relatíve legitim célpont” – tette hozzá.
Mint a cseh elnök hangsúlyozta, Ukrajna részvételéről gázvezetékek felrobbantásában nincsenek konkrét adatok. Egyúttal azt is cáfolta, hogy a gázvezetékek elleni támadás komoly problémákat okozna Európának.
„Akkor már több alternatívánk is volt, így az Északi Áramlat nem volt kritikus gázvezeték Európa energiabiztonsága szempontjából. Természetesen okozott bizonyos nehézségeket, de ezek olyanok voltak, amikkel megbirkóztunk. A csővezetékek mindig célpontok lesznek, mert befolyásolhatják a konfliktus lefolyását” – állította Petr Pavel.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Északi Áramlat 1 és Északi Áramlat 2 gázvezeték legitim célpont lehet az orosz-ukrán háború összefüggésében, nincs azonban bizonyíték arra, hogy Ukrajna részt vett ezek felrobbantásában – jelentette ki csütörtökön Petr Pavel.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1724335800
[modified] => 1724323756
)
[title] => Csehország elnöke cáfolja, hogy Ukrajna részt vett az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásában
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=124644&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 124644
[uk] => 124655
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 124646
[image] => Array
(
[id] => 124646
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/pavel-1.jpg
[original_lng] => 32256
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/pavel-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/pavel-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/pavel-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/pavel-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/pavel-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/pavel-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/pavel-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1724314123:8
[_thumbnail_id] => 124646
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2379
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202912978001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 569941
[1] => 191888
)
[tags_name] => Array
(
[0] => északi áramlat felrobbantása
[1] => Petr Pavel
)
)
[1] => Array
(
[id] => 124606
[content] =>
Az Ukrajna és Oroszország közötti háború véget érhet abban a pillanatban, amikor mindkét fél rájön, hogy nem lehet tovább folytatni a harcot – jelentette ki szerdán Petr Pavel, Csehország elnöke, a NATO Katonai Bizottságának volt elnöke, számolt be az rbc.ua hírportál a Novinky című cseh kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint újságírók arról kérdezték Pavelt, hogy meddig tarthat Oroszország Ukrajna elleni háborúja. „Amíg nem lesz elég erő mindkét oldalt meggyőzni arról, hogy katonai eszközökkel nem lehet elérni politikai céljaikat” – válaszolta a cseh államfő. Szerinte ez idén és hosszú évek múlva is megtörténhet. Az elnök azt sem tartja kizártnak, hogy a forró szakaszból a konfliktus évekig tartó, befagyott konfliktussá fajulhat.
„Inkább azon a véleményen vagyok, hogy néhány éven belül mindkét fél megérti, hogy nem lehet folytatni, és tárgyalásokba kezd. Elsősorban a világhatalmaknak, nemcsak az USA-nak, hanem Kínának is jelentős mértékben hozzá kell járulniuk, és mindkét országot tárgyalásra kell ösztönözniük politikai, gazdasági és diplomáciai szempontból is” – vélekedett a cseh államfő.
„Az Európai Unió nem tud egyedül ilyen eredményt elérni, annak ellenére, hogy nagy gazdasági és politikai hatalom. Ezért egységes álláspontra van szükségünk az USA-val és a világ más demokratikus országaival” – mutatott rá Petr Pavel.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Ukrajna és Oroszország közötti háború véget érhet abban a pillanatban, amikor mindkét fél rájön, hogy nem lehet tovább folytatni a harcot – jelentette ki szerdán Petr Pavel.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1724269920
[modified] => 1724269414
)
[title] => Oroszország és Ukrajna háborúja akkor ér véget, amikor a felek rájönnek, hogy nem tudják folytatni – cseh elnök
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=124606&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 124606
[uk] => 124612
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 124607
[image] => Array
(
[id] => 124607
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/pavel.jpg
[original_lng] => 32163
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/pavel-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/pavel-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/pavel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/pavel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/pavel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/pavel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/pavel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1724262557:8
[_thumbnail_id] => 124607
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3215
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_b33613a2d94cddb73856a9704ff4850c] =>
[_oembed_time_b33613a2d94cddb73856a9704ff4850c] => 1738055178
[_algolia_sync] => 1202912758001
[_oembed_3ed02d105b90145b135d24068b8efa4f] =>
[_oembed_time_3ed02d105b90145b135d24068b8efa4f] => 1759386167
[_oembed_fd1c42a492e216068aa82d9a6444bd75] =>
[_oembed_time_fd1c42a492e216068aa82d9a6444bd75] => 1764320020
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 17
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Sürgős
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 55988
[1] => 106845
[2] => 576751
[3] => 191888
)
[tags_name] => Array
(
[0] => folytatás
[1] => háború
[2] => héborúzó felek
[3] => Petr Pavel
)
)
[2] => Array
(
[id] => 124476
[content] =>
Ukrajna NATO-csatlakozása nem feltétlenül kell, hogy attól függjön, hogy az ország teljes területét visszaszerezze az orosz agresszió ellen – mondta Petr Pavel cseh köztársasági elnök egy keddi interjúban, amely a Novinky.cz hírportálon és a Právo című cseh baloldali napilapban jelent meg.
Precedensként a cseh államfő az egykori Német Szövetségi Köztársaság NATO-csatlakozását hozta fel.
A NATO tagállamainak vezetői júliusi washingtoni csúcstalálkozójukon tagságot és hosszú távú katonai támogatást ígértek Ukrajnának, de konkrét meghívót a NATO-ba az ország nem kapott.
Petr Pavel azzal számol, hogy Ukrajna a következő években tárgyalni fog a békéről Oroszországgal. A megállapodás az elnök szerint azt jelenthetné, hogy Moszkva hosszú távon ellenőrzése alatt tartaná az általa megszállt ukrán területeket anélkül, hogy a határváltoztatást a demokratikus országok elismernék.
„Úgy vélem, nem elengedhetetlen feltétel (a NATO-tagság szempontjából) a teljes terület ellenőrzésének felújítása. Amennyiben valamiféle adminisztratív határok születnek, akkor ezeket a határokat ideiglenesnek ismerhetjük el, és Ukrajna az akkor általa ellenőrzött területtel felvételt nyerhet a NATO-ba” – jelentette ki Petr Pavel az interjúban.
A cseh elnök erre a megoldásra precedenst a történelemben lát.
„Nézzük meg például Németországot. Németország (a II. világháború után) ketté lett osztva, de ezt a felosztást nem minden nyugati állam fogadta el. Bár Németország egy része szovjet megszállás alatt volt, az ország maradék részét már 1955-ben felvették a NATO-ba” – fejtette ki a cseh politikus.
„Azt gondolom tehát, hogy technikailag és jogilag is van megoldás olyan módon lehetővé tenni Ukrajnának a NATO-ba való belépést, hogy a NATO ne kerüljön konfliktusba az Oroszországi Föderációval” – mutatott rá a cseh államfő az interjúban.
Ukrajna már több mint 900 napja védekezik az orosz agresszió ellen. Oroszország megszállás alatt tartja Ukrajna területének egy részét. Az ukránok az utóbbi két hétben a Kurszki régióban orosz területeket foglaltak el. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az a cél, hogy ezzel korlátozzák az orosz támadásokat Ukrajna területén.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna NATO-csatlakozása nem feltétlenül kell, hogy attól függjön, hogy az ország teljes területét visszaszerezze az orosz agresszió ellen – mondta Petr Pavel cseh köztársasági elnök egy keddi interjúban, amely a Novinky.cz hírportálon és a Právo...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1724101680
[modified] => 1724159239
)
[title] => Ukrajna akkor is lehet a NATO tagja, ha egy részét az oroszok elfoglalják – cseh elnök
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=124476&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 124476
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 106955
[image] => Array
(
[id] => 106955
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/8e96ec3431c36f3a2b6706b5d6ea34b7.jpeg
[original_lng] => 64222
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/8e96ec3431c36f3a2b6706b5d6ea34b7-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/8e96ec3431c36f3a2b6706b5d6ea34b7-300x158.jpeg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/8e96ec3431c36f3a2b6706b5d6ea34b7-768x403.jpeg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/8e96ec3431c36f3a2b6706b5d6ea34b7-1024x538.jpeg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/8e96ec3431c36f3a2b6706b5d6ea34b7.jpeg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/8e96ec3431c36f3a2b6706b5d6ea34b7.jpeg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/8e96ec3431c36f3a2b6706b5d6ea34b7.jpeg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1724148440:5
[_thumbnail_id] => 106955
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2323
[_wp_old_date] => 2024-08-20
[_homepage_exclude] => 1
[_algolia_sync] => 1202912689001
[_oembed_6cd0165be85f9b767c34c6c87a95a7aa] =>
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
Petr Pavel cseh köztársasági elnök szerint Oroszország és Kína aktív részvétele nélkül az Ukrajnáról szóló béketárgyalások nem vezethetnek eredményre. Ezt az álláspontját abban az interjúban fejtette ki, amelyet csütörtökön tett közzé a prágai CTK hírügynökség.
Az államfő az interjúban azt mondta, Kínának nagyobb felelősséget kellene vállalnia a világban zajló konfliktusok békés rendezéséért, mégpedig az elfogadott nemzetközi szabályok szerint, s nem aszerint, hogy ki rendelkezik nagyobb hadsereggel vagy erősebb gazdasággal.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő július közepén beszélt első ízben arról, hogy a béketárgyalásokon az oroszoknak is részt kellene venniük.
„Hogy ez mennyire reális, azt a következő hónapok fogják megmutatni. De erre mindenképpen szükség van” – nyilatkozott Petr Pavel. Hozzátette: a tárgyalásoknak akkor nem lenne értelmük, ha Oroszország nem változtatna eddigi hozzáállásán, mert korábban csak kapitulációs feltételeket terjesztett elő. „Oroszország és Kína nélkül azonban a tárgyalóasztalnál valóban lehetetlen eredményt elérni” – jegyezte meg.
Az államfő szerint Kínának a valóságban is vállalnia kellene azt a szerepet, amelyet retorikájában hangoztat. „Ez az erős globális játékos szerepe, amelyet a gazdaságban és a pénzügyekben már betölt, de a béketeremtés terén egyelőre nem” – fejtette ki. Ha ezt Kína nem vállalja, Oroszország nem akar majd tárgyalni. „Ellenkezőleg, megpróbál előnyöket szerezni maga számára, úgy a hadszíntéren, mint a nemzetközi politikában is” – vélekedett.
A demokratikus országoknak egységesen kellene fellépniük, s értésére adni Oroszországnak és Kínának, hogy az erő alkalmazása a problémák megoldásában nem megfelelő eszköz a modern világban. „Be kell tartani azokat a szabályokat, amelyekről a 2. világháború után egyeztek meg az államok, s amelyeket már 80 éve sikeresen alkalmaznak” – hangoztatta a cseh elnök.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Petr Pavel cseh köztársasági elnök szerint Oroszország és Kína aktív részvétele nélkül az Ukrajnáról szóló béketárgyalások nem vezethetnek eredményre. Ezt az álláspontját abban az interjúban fejtette ki, amelyet csütörtökön tett közzé a prágai CTK...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1721984940
[modified] => 1721928262
)
[title] => Petr Pavel: Oroszország és Kína nélkül a béketárgyalások Ukrajnáról nem hozhatnak eredményt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=122687&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 122687
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 106955
[image] => Array
(
[id] => 106955
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/8e96ec3431c36f3a2b6706b5d6ea34b7.jpeg
[original_lng] => 64222
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/8e96ec3431c36f3a2b6706b5d6ea34b7-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/8e96ec3431c36f3a2b6706b5d6ea34b7-300x158.jpeg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/8e96ec3431c36f3a2b6706b5d6ea34b7-768x403.jpeg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/8e96ec3431c36f3a2b6706b5d6ea34b7-1024x538.jpeg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/8e96ec3431c36f3a2b6706b5d6ea34b7.jpeg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/8e96ec3431c36f3a2b6706b5d6ea34b7.jpeg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/8e96ec3431c36f3a2b6706b5d6ea34b7.jpeg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1721917463:5
[_thumbnail_id] => 106955
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2432
[translation_required_done] => 1
[_oembed_585ccad57b6e5ebedcd7ed146faabac6] =>
I am grateful to the United States for imposing additional strong sanctions against Russia today.
Nearly 400 sanctions targets in a new US package will further weaken Russia's ability to wage an aggressive war against Ukraine.
Pressure on the aggressor must be maintained and…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 23, 2024
Petr Pavel cseh elnök texasi látogatásán kijelentette, hogy jelenleg lehetetlen, hogy Ukrajna visszaszerezze az Oroszország által megszállt összes területet – írja az Unian.
„Bár Zelenszkij elnök nem kapott meghívást a szövetséghez való csatlakozásra, megkapta, amit akart, vagyis konkrét támogatást a harctéren, beleértve számos kétoldalú megállapodást, amelyek némi kiszámíthatóságot biztosítanak számára a jövőbeli válságok tervezésében” – mondta Pavel.
Válaszolt arra a kérdésre is, hogy az Ukrajnának nyújtott jelenlegi segítség elegendő-e a megszállt területek visszaszerzéséhez.
Elég lenne, ha a támogatás mértéke lehetővé tenné Ukrajna számára, hogy teljes mértékben visszaszerezze területeit. Jelenleg ez irreális. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ki az ellenség – fogalmazott a politikus.
A cseh elnök szerint Oroszország „minden bizonnyal sokkal több erőforrással rendelkezik”, mint Ukrajna, beleértve partnereinek minden segítségét is.
„Úgy vélem, hogy ha Ukrajna kész lesz megtartani a területét, akkor ez lesz a sikerünk a belátható jövőben, nem számíthatunk jelentős áttörésre a frontvonalon” – hangsúlyozta a politikus.
Petr Pavel cseh államfő a prágai Hradzsinban átadta Zuzana Caputovának a legmagasabb cseh állami kitüntetést, a Fehér Oroszlán érdemrendet, majd Caputovától átvette a legmagasabb szlovák állami kitüntetést, a Fehér Kettős Kereszt érdemrendet – írja az MTI.
Nem ez az első alkalom, hogy a két ország államfője kölcsönösen kitünteti egymást: utoljára 2013-ban az akkor hivatalban lévő cseh Václav Klaus és a szlovák Ivan Gasparovic államfők díjazták egymást, 2019-ben pedig Milos Zeman volt cseh köztársasági elnök adott magas állami kitüntetést az akkori szlovák elnök Rudof Schusternek – ekkor a kölcsönösség elmaradt. A kitüntetéseket a cseh-szlovák kapcsolatok fejlesztése terén kifejtett tevékenységükért adományozzák és kapják az elnökök: ennek a két ország viszonylatában szimbolikus jelentősége is lehet, ha azt vesszük, hogy Csehország és Szlovákia 1918 és 1992 között közös államot alkotott.
Zuzana Caputovának a cseh államfőnél tett prágai volt az utolsó hivatalos útja Szlovákia államfőjeként, június 15-én ugyanis lejár elnöki mandátuma. Hivatalában Peter Pellegrini, korábbi államtitkár, miniszter és házelnök váltja. Petr Pavel a tisztségéből távozó Caputováról azt mondta, minden fontos politikai kérdésben teljes vagy nagyon közeli volt a véleményük és ez a gyakorlati együttműködésben is megmutatkozott.
Z okazji Dnia Konstytucji wyrażamy solidarność z 🇺🇦, szczególnie w obliczu bohaterskiej walki o wolność i niepodległość.
Życzymy, aby demokratyczne wartości, które są fundamentem konstytucji Ukrainy, mogły jak najszybciej zostać przywrócone na obecnie okupowanych ziemiach 🇺🇦.
— Ministerstwo Spraw Zagranicznych RP 🇵🇱 (@MSZ_RP) June 28, 2025
Az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás nem jelenti azt, hogy ne lehetne békés megoldásokat keresni, de ezeknek az ukrán emberek beleegyezése mellett kell történniük – írta Petr Pavel cseh elnök az X közösségi oldalon megjelent posztjában szerdán.
A cseh elnök megerősítette korábbi, a Sky News televíziónak adott interjújában kifejtett álláspontját, miszerint ideje lenne leállítani a háborút, és keresni kell a jövőbeni rendezést.
Az interjúban Petr Pavel az ukrajnai helyzet reális szemléletét hangsúlyozta. „Úgy vélem, naivitás lenne azt mondani, hogy Ukrajna rövid időn belül visszaszerezheti megszállt területeit. Oroszország nem mond le csak úgy a megszállt területekről. Le kell állítanunk a háborút és el kell kezdeni a vitát a jövőbeni rendezésről. Ez valamiféle kompromisszum lehet, de nem Ukrajna, Oroszország és a megállapodást garantáló országok egyetértése nélkül” – jelentette ki a cseh államfő a televíziós műsorban.
Az X-en megjelent bejegyzésében ehhez hozzátette, hogy Ukrajnát a nemzetközi jog alapján minden eszközzel támogatni kell.
„A lőszer és a katonai eszközök szállításának növelése a legitim támogatás része, beleértve a cseh kezdeményezést is” – mutatott rá a politikus. Úgy látja, hogy Oroszország – ha akarná – azonnal befejezhetné a háborút, de amíg elérhetőnek érzi céljait, tehát a szuverén Ukrajna teljes meghódítását, addig ezt nem fogja megtenni.
Ukrajna katonai támogatása nem zárja ki a konfliktus lezárására irányuló igyekezetet. „Ellenkezőleg, ezeknek párhuzamosan kell haladniuk. Ugyanakkor bármiféle békés rendezés csak Ukrajna egyetértésével és érdekeinek figyelembe vételével jöhet létre” – szögezte le Petr Pavel. A cseh elnök elmondta még, hogy elfogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívását a júniusra tervezett békekonferenciára.
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9
Oroszország ártani fog Európának, és nem fog megelégedni azzal, ha megszerzi Ukrajna területének egy részét – jelentette ki Petr Pavel cseh államfő a Die Presse című osztrák napilapban szombaton megjelent interjúban.
Az elnök arról beszélt, hogy hosszabb konfrontáció kezdődik Európa és Oroszország között, és ez nem feltétlenül katonai jellegű szembenállás lesz.
„A Szovjetunió birodalmi nagyságát akarják helyreállítani, beleértve az akkori befolyási övezetüket is, és ezt nagyon nyíltan ki is mondják. Ezért ezt komolyan kell vennünk. Fel kell készülnünk arra, hogy Oroszország nem lesz békés partnerünk” – fogalmazott Pavel. Hozzátette: Moszkva máris számos európai országban „romboló erőként” tűnt fel, és igyekezett propagandát és égbekiáltó hazugságokat terjeszteni.
A cseh államfő szerint amikor Oroszország konstruktívan viselkedik, akkor Európának is hasonlóan kell tennie. Azonban ha Oroszország az érdekeinket sérti, akkor fel kell lépnünk ellene, máskülönben az életmódunk, az értékeink kerülnek veszélybe – mondta, kiemelve, hogy szerinte Oroszország nem törekszik az együttműködésre Európával, és saját magát olyan szuperhatalomnak tekinti, amelynek joga van diktálni a játékszabályokat.
„Ha Európának ezen a részén fenn akarjuk tartani a biztonságot és a jólétet, akkor egyértelmű határokat kell szabnunk Oroszországnak.
Ha ezt elmulasztjuk, az komoly bonyodalmakhoz vezethet a jövőben” – vélekedett Petr Pavel.
Elmondta azt is, hogy úgy nem lehet békét teremteni, ha elfogadják Oroszország követeléseit. A cseh államfő arra még lát némi esélyt, hogy Moszkva belátja, nem tud katonai győzelmet aratni Ukrajnában, és akkor megindulhatnak a diplomáciai egyeztetések ahelyett, hogy „értelmetlenül pazarolnák tovább az erőforrásokat és az emberéleteket”. Pavel ugyanakkor azt valószínűtlennek tartotta, hogy Ukrajna a belátható jövőben visszaszerezheti összes eddig elveszített területét.
A cseh elnök szerint senki nem vitathatja, hogy Ukrajnának a jövőben a NATO-ban van a helye, de világossá kell tenni Moszkva számára, hogy ez rá nem jelent közvetlen fenyegetést.
Az Európai Unió bővítése „geostratégiai szükségszerűség” – jelentette ki kedden Petr Pavel cseh elnök, aki a Csehország uniós csatlakozásának 20. évfordulójára Prágába érkezett Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnökkel közösen tartott sajtóértekezletet.
„Ha a nyugat-balkáni államokat, Ukrajnát, Moldovát és Georgiát túl sokáig váratjuk a küszöbön, olyan szereplőknek szolgáltatjuk ki őket, mint Oroszország, amely sem az európaiakra nézve, sem Európára nézve nem jelent jót” – fogalmazott Pavel, a NATO katonai bizottságának korábbi elnöke.
Petr Fiala cseh kormányfő hangsúlyozta, hogy ezek az országok a Nyugathoz tartoznak. „Adjuk meg nekik ezt az esélyt, és használjuk ki minél jobban a lehetőséget, amit a bővítés jelent” – fűzte hozzá.
Pavel felszólította a jelölt országokat, hogy készüljenek komolyan az eljövendő csatlakozásra, és ebben felajánlotta Csehország segítségét saját tapasztalatainak megosztásával. A cseh elnök európai uniós reformokat is sürgetett, mert mint mondta: az uniónak „határozottan” fejlődnie kell.
Az Európai Unió eddigi legnagyobb bővítési hullámának keretében 2004. május elsejével csatlakozott Észtország, Lettország, Litvánia, Szlovákia, Szlovénia, Csehország, Magyarország, Lengyelország, Málta és Ciprus.
Petr Pavel cseh elnök kijelentette, hogy jelenleg elképzelhetetlen, hogy Ukrajna és Oroszország bármiféle megállapodásra juthatna a háború befejezéséről.-számolt be róla a Radio Prague International.
„Oroszország eddigi összes javaslata gyakorlatilag diktált. A Kreml bemutatta azon feltételek listáját, amelyeket agresszorként nincs joga követelni” – mondta Pavel.
Megjegyezte: Oroszország Ukrajna elleni háborúja vagy valamelyik fél vereségével, vagy pedig a kimerültséggel és annak felismerésével fog véget érni, hogy senki sem tudja maradéktalanul elérni céljait.
A cseh elnök úgy véli, eljöhet az idő, amikor Oroszország és Ukrajna rájön, hogy a háború folytatása csak újabb költségeket, szenvedést és veszteséget jelent a siker reménye nélkül.
Pavel azonban hangsúlyozta, hogy hosszú időbe telhet, amíg a helyzet eléri ezt a pontot, és a veszteségek mindkét oldalon, mind gazdasági szempontból, mind az áldozatok számát tekintve, már nagyon jelentősek.
„A helyzet kezd negatív jeleket mutatni, többek között Oroszországban is” – összegezte.