Jelenleg közel egymillió ukrán szerez harci és katonai tapasztalatot, és Ukrajna gyors tempóban újjá is fegyverzi hadseregét a NATO-szabványok szerint – közölte Olekszij Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára szerdán.
A Twitteren állást foglalva a tisztségviselő hangot adott azon meggyőződésének, hogy az Ukrajnát támadó orosz erők számbeli fölényét az „ukrán minőség határozottan felülmúlja”. Emlékeztetett arra, hogy Oroszország február 24-én indított háborújának Moszkva állítása szerint az ukrán hadsereg „demilitarizálása” volt az egyik fő célja. Ezzel szemben most az ukrán hadsereget gyors ütemben újrafegyverzik, méghozzá a NATO-szabványoknak megfelelően, nagy mennyiségben kap nyugati fegyvereket és technológiát – emelte ki Danilov.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdán utasította Valerij Zaluzsnijt, az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, hogy törölje el azt az eljárást, amellyel a katonai szolgálatra kötelezettek Ukrajna régiói közötti mozgására vonatkozóan kellett engedélyt szerezni – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál az elnöki irodából származó értesülésre hivatkozva. Zaluzsnij kedden a Facebookon tájékoztatta az ország állampolgárait, hogy a hadköteleseknek az Ukrajnán belüli utazásokhoz is engedélyt kell kérniük a területileg illetékes toborzóközponttól.
Zelenszkij katonai vezetőkkel folytatott egyeztetést, amelyen meghallgatta Zaluzsnij jelentését is az új szabályozásról. Hozzászólásában rámutatott arra, hogy a kormány korlátozhatja az állampolgárok alkotmányos jogait hadiállapot idején. Ugyanakkor utasította a vezérkart: vonja vissza a már elfogadott eljárási rendet, és dolgozza át úgy, hogy az ország védelmi képességei is biztosítva maradjanak.
Pavlo Kirilenko Donyeck megyei kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazáson arról tájékoztatott, hogy az orosz erők rakétacsapást mértek Toreck városára. A lövedékek lakott területen, két családi házba csapódtak be, az eddigi információk alapján egy ember megsebesült, hárman pedig a romok alatt rekedtek.
Az ukrán légierő déli parancsnoksága a Facebookon arról számolt be, hogy szerdára virradóan két orosz, Kalibr típusú rakétát semmisítettek meg Mikolajiv régió fölött. A parancsnokság szerint a rakétákat a Fekete-tengeren lévő orosz tengeralattjárókról lőtték ki.
Az orosz megszállás alá került dél-ukrajnai Herszonban helybeliek nagy erejű robbanásról számoltak be a vasútállomás közelében, a pályaudvar környékén nagy füst gomolyog – közölte a Szuszpilne hírportál. A történtekről, annak részleteiről egyelőre nincs hivatalos jelentés.
Az ukrán vezérkar szerdai harctéri jelentéséből az Ukrajinszka Pravda azt emelte ki, hogy az ukrán katonák a kulcsfontosságú, Donyeck megyei Kramatorszk város irányában visszaszorították az orosz erőket, jelentős veszteségeket okozva nekik.
A vezérkar szerdai összesítése szerint már 36 500 orosz katona vesztette életét Ukrajnában. Az ukrán erők megsemmisítettek 217 orosz repülőgépet, 187 helikoptert, 15 hadihajót, 1600 harckocsit, 3789 páncélozott harcjárművet, 812 tüzérségi és 107 légvédelmi rendszert, valamint 247 rakéta-sorozatvetőt.
Great news from my ?? colleague @AnitaAnandMP. Canada restarts Operation Unifier - up to 225 Canadian service members are being deployed to the UK to train ??troops. With your help our soldiers will become an unstoppable force. I’m grateful to ??for their staunch support! ????? pic.twitter.com/xNbyQ9c6LN
Валентині Матвієнко. «Рабі, подножці, грязі Москви», людині без честі, проклятій своєю Батьківщиною, варто пам’ятати:??має вистачити тільки одного ресурсу – на виплати репарацій і контрибуцій ??, на масові поховання своїх військових і на справедливість вироку Гаазького трибуналу.
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
Стратегія деокупації Криму – час нової редакції. Черговість засобів деокупації – політико-дипломатичних, військових, економічних тощо – вимагає зміни пріоритетів.
«Український рій» «імені Матіаса Руста» – десятки моделей, тисячі дронів. Ударні БПЛА на озброєнні ЗСУ дальністю польоту більш як 3000 км. 1987 рік, червона площа, москва, літак, Руст. pic.twitter.com/iAXhDLNn4C
Every time there are doubts about the type of weapons for ??, about the range or other characteristics – it means that ?? soldiers are giving their lives so that we have this time. The time that is spent to convince so that the supply of the necessary weapons takes place. pic.twitter.com/0k9dMOZl1X
⚡️Sunak meets Zelensky, says UK will be 'key part' of 'fighter jet coalition.'
U.K. Prime Minister Rishi Sunak met President Volodymyr Zelensky at his country house near London on May 15 as part of Zelensky's tour of Western partners. https://t.co/hNf0FmWsqS
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) May 15, 2023
Українська формула сталого миру передбачає вихід на кордони 1991 року і запуск процесів саморуйнації росії. Як війна розпочалась, так вона і закінчиться – всередині рф. Процес розпочато… pic.twitter.com/4sB6Yz8W7e
Borisz Johnson, Nagy-Britannia miniszterelnöke be nem jelentett pénteki kijevi látogatása során felajánlotta Volodimir Zelenszkijnek elnöknek, hogy tömegesen képezik ki az ukrán hadsereg katonáit brit területen – adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál a The Independent című brit lap nyomán a brit kormány sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint Johnson elmondta: „az ukrán hadsereg brit rakétákkal védi országa szuverenitását, de ugyanazokat a szabadságjogokat is, amelyeket természetesnek tartunk. Ezért javasoltam Zelenszkij elnöknek egy új, nagyszabású katonai kiképzési programot, amely megváltoztathatja ennek a háborúnak a kimenetelét.” Mint tárgyalópartnereinek hangsúlyozta, Nagy-Britannia hadserege képes 120 naponként akár 10 ezer ukrán katona kiképzésére is.
Mint a brit miniszterelnök Kijevben kiemelte, „két hónappal legutóbbi látogatásom után az ukránok bátorsága, elszántsága és kitartása erősebb, mint valaha, és tudom, hogy a megingathatatlan elszántságuk túléli Putyin hiábavaló ambícióit.”
Ma számoltunk be róla, hogy előre be nem jelentett látogatásra pénteken Ukrajnába érkezett Boris Johnson, Nagy-Britannia miniszterelnöke.A brit kormányfőVolodimir Zelenszkij elnökkel, hivatalának a munkatársaival és a kormány képviselőivel a többi között nehézfegyverek és légvédelmi rendszerek szállításáról és Ukrajna gazdasági támogatásáról tárgyaltak. Johnson a háború kezdete óta második látogatását tette az ukrán fővárosban.
Great news from my ?? colleague @AnitaAnandMP. Canada restarts Operation Unifier - up to 225 Canadian service members are being deployed to the UK to train ??troops. With your help our soldiers will become an unstoppable force. I’m grateful to ??for their staunch support! ????? pic.twitter.com/xNbyQ9c6LN
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
Every time there are doubts about the type of weapons for ??, about the range or other characteristics – it means that ?? soldiers are giving their lives so that we have this time. The time that is spent to convince so that the supply of the necessary weapons takes place. pic.twitter.com/0k9dMOZl1X
⚡️Sunak meets Zelensky, says UK will be 'key part' of 'fighter jet coalition.'
U.K. Prime Minister Rishi Sunak met President Volodymyr Zelensky at his country house near London on May 15 as part of Zelensky's tour of Western partners. https://t.co/hNf0FmWsqS
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) May 15, 2023
Németország azt tervezi, hogy a tüzérségi fegyverrendszereket az ukrán fegyveres erők számára azonnal átadja, miután kiképezte az ukrán katonákat a használatukra, és ez az oktatás már a napokban el fog kezdődni –jelentette be Annalena Baerbock német külügyminiszter kedden az ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával közösen tartott sajtókonferencián Kijevben, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint a német diplomácia vezetője azt mondta, hogy Németország egyedül nem fogja tudni kielégíteni Ukrajna minden igényét. Ennek ellenére Berlin együttműködik partnereivel az ukrán fegyveres erők felfegyverzésében – tette hozzá. „Nem tudjuk biztosítani a szükséges fegyverek 100%-át. Megbeszéltük, hogy miből adhatunk többet. Adhatunk Gepárdokat, de nincsenek hozzá lőszerek. Tehát most próbálunk lőszereket találni. A következő lépés tankok, tarackok lesznek, és rendszereket szállítunk a drónok és a szárazföldi csapatok elleni harchoz” – mutatott rá.
A német külügyminiszter szerint a német hatóságok összehangolták erőfeszítéseiket Hollandiával. Szerinte mivel Németország nem tudott elegendő tarackot biztosítani, a hollandok betöltötték a kvótát. Németország viszont átvette az ukrán hadsereg kiképzését, a fegyvereket pedig a kiképzés után adja át az ukrán fegyveres erőknek – emlékeztetett.
„Hamarosan megkezdjük az ukrán katonák kiképzését. Már a napokban. És mindent megteszünk annak érdekében, hogy Hollandiával együtt 12 tarackot biztosítsunk. Hetet már megígértünk. Ezeknek a szállítása akkor fejeződik be, amikor a katonák kiképzése megtörténik, és azonnal használni tudják őket” – helyezte kilátásba Annalena Baerbock.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Németország azt tervezi, hogy a tüzérségi fegyverrendszereket az ukrán fegyveres erők számára azonnal átadja, miután kiképezte az ukrán katonákat a használatukra, és ez az oktatás már a napokban el fog kezdődni – jelentette be Annalena Baerbock.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1652207520
[modified] => 1652204857
)
[title] => Németország már a napokban elkezdi az ukrán katonák kiképzését a német nehézfegyverek használatára – Baerbock
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=48415&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 48415
[uk] => 48420
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 48416
[image] => Array
(
[id] => 48416
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/baerbok-kuleba.jpg
[original_lng] => 32568
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/baerbok-kuleba-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/baerbok-kuleba-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/baerbok-kuleba.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/baerbok-kuleba.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/baerbok-kuleba.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/baerbok-kuleba.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/baerbok-kuleba.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1652196198:2
[_thumbnail_id] => 48416
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4506
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_52df6d78ad15470862f3dd4a367792d0] =>
Great news from my ?? colleague @AnitaAnandMP. Canada restarts Operation Unifier - up to 225 Canadian service members are being deployed to the UK to train ??troops. With your help our soldiers will become an unstoppable force. I’m grateful to ??for their staunch support! ????? pic.twitter.com/xNbyQ9c6LN
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
Every time there are doubts about the type of weapons for ??, about the range or other characteristics – it means that ?? soldiers are giving their lives so that we have this time. The time that is spent to convince so that the supply of the necessary weapons takes place. pic.twitter.com/0k9dMOZl1X
⚡️Sunak meets Zelensky, says UK will be 'key part' of 'fighter jet coalition.'
U.K. Prime Minister Rishi Sunak met President Volodymyr Zelensky at his country house near London on May 15 as part of Zelensky's tour of Western partners. https://t.co/hNf0FmWsqS
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) May 15, 2023
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
A The New York Times mértékadó amerikai lap szerint a Fehér Ház azt fontolgatja, hogy a NATO keleti szárnyához tartozó szomszédos országokban, mindenekelőtt Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában képezi ki az ukrán hadsereg katonáit – adta hírül pénteken az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az újság azt írta: „Joe Biden kormányának tisztségviselői szerint az Ukrajnának nyújtott katonai támogatási tervek magukban foglalhatják az ukrán hadsereg katonáinak a NATO keleti szárnyához tartozó szomszédos országokban, így Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában történő kiképzését.” A kiadvány emlékeztetett rá, hogy ez lehetővé tenné a katonai egységek számára hadsereg számára az ki- és beutazást Ukrajnába.
Ugyanakkor a lap megjegyezte, hogy az Egyesült Államok és a NATO szövetségesei a logisztikai támogatáson és a fegyvereken kívül egészségügyi felszerelést, szolgáltatásokat, sőt menedéket is biztosíthatnak az ukrán katonáknak az orosz csapatok Ukrajna elleni inváziója idején. Kormánytisztviselők az újságnak azt is elmondták, szinte biztos, hogy az Egyesült Államok fegyverekkel fogja ellátni az ukrán fegyveres erőket.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A The New York Times mértékadó amerikai lap szerint a Fehér Ház azt fontolgatja, hogy a NATO keleti szárnyához tartozó szomszédos országokban, mindenekelőtt Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában képezi ki az ukrán hadsereg katonáit.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1642195160
[modified] => 1642195162
)
[title] => Az USA azt tervezi, hogy a szomszédos NATO-országokban képezi ki az ukrán hadsereg katonáit
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=37850&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 37850
[uk] => 37867
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 37851
[image] => Array
(
[id] => 37851
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/ukran-katonak.jpg
[original_lng] => 48689
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/ukran-katonak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/ukran-katonak-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/ukran-katonak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/ukran-katonak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/ukran-katonak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/ukran-katonak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/ukran-katonak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1642194978:2
[views_count] => 4435
[_thumbnail_id] => 37851
[_edit_last] => 12
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_288021c0d97a22331965dac87b378b19] =>
I am convening a virtual meeting of EU Foreign Ministers tomorrow at 18.00 to adopt further measures in support of #Ukraine, against aggression by #Russia.
I will propose a package of emergency assistance for the Ukrainian armed forces, to support them in their heroic fight.
Great news from my ?? colleague @AnitaAnandMP. Canada restarts Operation Unifier - up to 225 Canadian service members are being deployed to the UK to train ??troops. With your help our soldiers will become an unstoppable force. I’m grateful to ??for their staunch support! ????? pic.twitter.com/xNbyQ9c6LN
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
⚡️Sunak meets Zelensky, says UK will be 'key part' of 'fighter jet coalition.'
U.K. Prime Minister Rishi Sunak met President Volodymyr Zelensky at his country house near London on May 15 as part of Zelensky's tour of Western partners. https://t.co/hNf0FmWsqS
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) May 15, 2023
⚡️Poland is ready to host nuclear arms if Nato decides to deploy the weapons in the face of Russia reinforcing its armaments in Belarus and Kaliningrad, – Andrzej Duda.
Poland has obligations to NATO as a member of the Alliance and is ready to deploy nuclear weapons on its… pic.twitter.com/9PAJ3N6rr7
President Andrzej Duda's words about the possible deployment of nuclear weapons in Poland have reached the Kremlin. "If these plans are carried out, steps will be taken to ensure Russia's security," announced Dmitry Peskov. pic.twitter.com/LX3cTrrlYO

Just making things up. No one has made any threats about cutting Ukraine off from Starlink
And say thank you because without Starlink Ukraine would have lost this war long ago and Russians would be on the border with Poland right now https://t.co/ImeiHFgaaw
A nemzeti ellenállásról szóló törvény értelmében a területvédelmi alakulatok önkéntesei fegyvereket kapnak a kiképzés idejére és a fegyveres agresszió visszaverésére – jelentette be Anton Herascsenko, a belügyminiszter tanácsadója pénteki sajtótájékoztatóján, adta hírül az unn.com.ua hírportál.
A tudósítás szerint Herascsenko elmondta, hogy a nemzeti ellenállásról szóló hatályos törvény szerint az önkéntesek a kiképzés idejére és a fegyveres agresszió visszaverése céljából fegyvert kaphatnak az államtól. „Én személy szerint a törvény megalkotása során felvetettem, hogy a fegyvereket hazavihessék, mint Észtországban és más államokban, de ezt nem fogadták el” – emlékeztetett. Hozzátette, hogy ezért az önkéntesek a kiképzés során a helyszínre érkezve kapják meg a kézi lő- és egyéb fegyvereket, majd visszaviszik azokat a bázisukra, ahol átadják megőrzésre, és fegyveres agresszió vagy vészhelyzet esetén a gyülekező helyeken átveszik ezeket a fegyvereket és szolgálatra indulnak – mondta.
A tanácsadó azt is közölte, hogy a területvédelmi alakulatokba történő felvétel szabályai előírják a személyek ellenőrzését, hogy nem voltak-e büntetve vagy hogy van-e kapcsolatuk Oroszországgal. Az érintetteknek meg kell jelenniük orvosi bizottság előtt is, annak megállapítására, hogy van-e kábítószer-függőségük vagy mentális betegségük – emelte ki. „Ez elvileg ugyanaz az ellenőrzési rendszer, mint amilyen a rendőrségi vagy katonai szolgálatra való felvételnél van” – mutatott rá Anton Herascsenko.
I am convening a virtual meeting of EU Foreign Ministers tomorrow at 18.00 to adopt further measures in support of #Ukraine, against aggression by #Russia.
I will propose a package of emergency assistance for the Ukrainian armed forces, to support them in their heroic fight.
HIMARS have arrived to Ukraine. Thank you to my ?? colleague and friend @SecDef Lloyd J. Austin III for these powerful tools! Summer will be hot for russian occupiers. And the last one for some of them. pic.twitter.com/BTmwadthpp
Great news from my ?? colleague @AnitaAnandMP. Canada restarts Operation Unifier - up to 225 Canadian service members are being deployed to the UK to train ??troops. With your help our soldiers will become an unstoppable force. I’m grateful to ??for their staunch support! ????? pic.twitter.com/xNbyQ9c6LN
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
Дякую @POTUS і народу ?? за черговий пакет військової допомоги на $400 млн. За бронетехніку, яка допоможе нам звільняти українську землю. Цінуємо цю незмінну підтримку!
Every time there are doubts about the type of weapons for ??, about the range or other characteristics – it means that ?? soldiers are giving their lives so that we have this time. The time that is spent to convince so that the supply of the necessary weapons takes place. pic.twitter.com/0k9dMOZl1X
⚡️Sunak meets Zelensky, says UK will be 'key part' of 'fighter jet coalition.'
U.K. Prime Minister Rishi Sunak met President Volodymyr Zelensky at his country house near London on May 15 as part of Zelensky's tour of Western partners. https://t.co/hNf0FmWsqS
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) May 15, 2023
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
On Apr. 4, 2024, the U.S. government transferred over 5,000 AK-47s, machine guns, sniper rifles, RPG-7s and over 500,000 rounds of 7.62mm ammunition to the Ukrainian armed forces. This constitutes enough materiel to equip one UKR BDE… pic.twitter.com/Ydecq6OFAo