Döntő pillanathoz érkeztünk, az Európai Tanács európai uniós tagjelölti státuszt fog adni Ukrajnának és Moldovának, és egyértelmű jelzést fog küldeni az európai perspektíváról Grúzia (Georgia) számára is – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács vezetője.
„Döntő pillanat ez az Európai Unió számára. Egy geopolitikai választást hozunk meg ma” – mondta az uniós vezető.
Az EU-tagállamok és a Nyugat-Balkán országainak csúcstalálkozójára érkezve Michel közölte azt is: a tanácskozás rendkívül fontos lesz abban a tekintetben, hogy az EU új lendületet adjon az érintett nyugat-balkáni országok uniós csatlakozási folyamatának.
A Nyugat-Balkán európai perspektívája az európai jövő szempontjából döntő jelentőségű, ezért az unió legfőbb hosszú távú prioritásai között szerepel – húzta alá az Európai Tanács elnöke.
Roberta Metsola, az Európai Parlament vezetője szintén történelmi napnak nevezte a csütörtöki napot, és reményét fejezte ki, hogy Ukrajna tagjelölti státusza zöld utat kap.
Forrás: portfolio.hu
[type] => post
[excerpt] => Döntő pillanathoz érkeztünk, az Európai Tanács európai uniós tagjelölti státuszt fog adni Ukrajnának és Moldovának, és egyértelmű jelzést fog küldeni az európai perspektíváról Grúzia (Georgia) számára is – jelentette ki Charles Michel, az Európai ...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1655991069
[modified] => 1655991281
)
[title] => Hivatalosan európai uniós tagjelölt lehet Ukrajna és Moldova
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=51699&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 51699
[uk] => 51688
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 51700
[image] => Array
(
[id] => 51700
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/1629544237-sharl-mishel.png
[original_lng] => 972752
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/1629544237-sharl-mishel-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/1629544237-sharl-mishel-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/1629544237-sharl-mishel-768x432.png
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/1629544237-sharl-mishel-1024x576.png
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/1629544237-sharl-mishel.png
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/1629544237-sharl-mishel.png
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/1629544237-sharl-mishel.png
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1655981792:4
[views_count] => 3517
[_thumbnail_id] => 51700
[_edit_last] => 4
[_oembed_64efe008dfdb41b31e442f552778ed27] =>
1/3 Today’s news was all about Hungary vetoing financial assistance to #Ukraine. This is fake news. Hungary is ready to give financial assistance to Ukraine, on a bilateral basis. No #veto, no blackmailing.
Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers. Lithuania became the first country who sent us these MANPADS. So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…? ????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
Important #EUCO today with President @ZelenskyyUA . Hungary will continue to provide humanitarian and financial support to ??. We support an immediate ceasefire in order to prevent the further loss of human lives. Hungary belongs to the peace camp!
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
Massive Russian missile attack on Ukraine this morning, primarily targeting the energy system. Russia aims to deprive us of energy. Instead, we must deprive it of the means of terror. I reiterate my call for the urgent delivery of 20 NASAMS, HAWK, or IRIS-T air defense systems.
A konfliktusok résztvevőinek meg kell védeniük az újságírókat, el kell kerülniük az ellenük irányuló szándékos támadásokat, és meg kell őrizniük a média munkatársainak jogait fogva tartásuk estén is – jelentette ki Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa hétfőn.
Strasbourgban kiadott közleményében Dunja Mijatovic hangsúlyozta: az ukrajnai háború újabb tragikus példája annak, hogy a fegyveres konfliktusokról szóló sajtóvisszhang fontosságát nem lehet túlbecsülni.
A megbízható információk összegyűjtésével és terjesztésével az újságírók kulcsfontosságú és közérdekű küldetést hajtanak végre. Munkájuk dokumentálhatja a bűncselekményeket, segíthet az emberi jogok biztosításában, az elszámoltathatóság és a nemzetközi szolidaritás előmozdításában – jelentette ki.
„Noha lehetetlen megakadályozni az összes olyan kockázatot, melyeknek az újságírók ki vannak téve, az Európa Tanács tagállamainak többet kell tenniük az újságírók biztonságának szavatolásáért” – fogalmazott.
Az emberi jogi biztos emlékeztetett, a konfliktusokról tudósító újságírók a nemzetközi humanitárius jog védelme alatt állnak. A harctéren is civilnek kell tekinteni őket mindaddig, amíg nem tesznek olyan lépéseket, amelyek ennek ellentmondanak. A civilek, és ezáltal az ellenségeskedésben részt nem vevő újságírók elleni szándékos támadások háborús bűncselekménynek minősülnek – emelte ki Mijatovic.
A nemzetközi normák és a konfliktusok során tapasztalt jogsértések közötti szakadék megszüntetésére az államoknak intézkedéseket kell hozniuk, hogy a lehető legnagyobb mértékben biztosítsák az újságírók biztonságát. A média munkatársainak biztonsága szempontjából elengedhetetlen intézkedéseken túl az is fontos, hogy az államok megerősítsék az Európában egyre inkább erodálódó sajtószabadság általános helyzetét – tette hozzá a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa.
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY

Az Európa Tanács (ET) fontos szerepet tölthet be Oroszország és Ukrajna közötti béke megteremtésében, és az igazságtételben is – hangsúlyozta Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés delegációjának vezetője Strasbourgban az MTI-nek hétfőn adott nyilatkozatában.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése tavaszi ülésszakát megnyitó vitát követően a politikus elmondta: az ET egységesen és gyorsan reagált a háború kitörésére, kitűnve ezzel a nemzetközi szervezetek sorában. Ennek az egységnek a fenntartása – tette hozzá – fontos feltétele annak, hogy elérjük célunkat, a béke megteremtését. Hangsúlyozta: „a feleknek mielőbb fegyverszüneti megállapodást kell elérni, és vissza kell térni a diplomácia útjára.” Az igazságtétel tekintetében is fontos szerepe van a strasbourgi szervezetnek, hogy megfelelő nemzetközi vizsgálat induljon a háborús bűnök, a népirtás, az emberiesség ellen elkövetett bűntettek feltárásával kapcsolatban – tette hozzá.
Kiemelte továbbá, hogy a 46 ET-tagállamnak fontos célja a harcoló Ukrajnával mutatott szolidaritás, amelyből Magyarország is kiveszi a részét: történetének legjelentősebb humanitárius akcióját bonyolítja le, továbbá Lengyelország után a magyar állam fogadja be a legtöbb menekültet. „Ennek a szolidaritásnak a gyakorlására az elkövetkezendő időszakban is nagy szükség lesz” – hangsúlyozta.
Németh Zsolt köszönetet mondott az Európa Tanács megfigyelőinek az áprilisi magyar országgyűlési választások során elvégzett munkájukért, továbbá „példamutató magatartásnak” nevezte a szervezet hozzáállását a magyar választásokhoz. Mint mondta, „az ET nem avatkozott bele a választási folyamatokba, örvendetes lenne, ha ezt az elkövetkezendő időszakban a többi nemzetközi szervezet is hasonlóképpen közelítené meg.” Véleménye szerint az ET-ben a véleményformálás „egy fokkal közelebb áll a valósághoz, itt lényegesen több tér nyílik a párbeszédre”.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az Európa Tanács (ET) fontos szerepet tölthet be Oroszország és Ukrajna közötti béke megteremtésében, és az igazságtételben is – hangsúlyozta Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés delegációjának vezetője Strasbourgban az MTI-nek hétfőn adott nyilatk...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1650962700
[modified] => 1650938488
)
[title] => Németh Zsolt: Az ET fontos szerepet tölthet be a béke megteremtésében
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=47277&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 47277
[uk] => 47301
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 7267
[image] => Array
(
[id] => 7267
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nemeth-zsolt.jpg
[original_lng] => 563459
[original_w] => 1508
[original_h] => 848
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nemeth-zsolt-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nemeth-zsolt-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nemeth-zsolt-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nemeth-zsolt-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nemeth-zsolt.jpg
[width] => 1508
[height] => 848
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nemeth-zsolt.jpg
[width] => 1508
[height] => 848
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/nemeth-zsolt.jpg
[width] => 1508
[height] => 848
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1650965970:2
[_thumbnail_id] => 7267
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 4360
[translation_required_done] => 1
[_oembed_8555e4154817182eaca80ae9d78951d7] =>
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
A Donyeck megyében lévő állomás épületét pénteken érte rakétatámadás, amelyben az ukrán hatóságok közlése szerint legalább ötven civil vesztette életét, közel 100 pedig megsebesült. Ukrán részről egyértelműen az országot február vége óta támadó orosz erőket teszik felelőssé a csapásért, az orosz védelmi minisztérium viszont provokációnak nevezte az esetet.
Dunja Mijatovic közleményében hangsúlyozta, hogy a támadás bizonyítéka a polgári élet semmibevételének, amely – szavai szerint – mára Oroszország ukrajnai katonai agressziónak állandó jellemzőjévé vált.
Kijelentette: felelősségre kell vonni azokat, akik felelősek az emberi jogok súlyos megsértéséért. Az ilyen támadások a nemzetközi humanitárius jog értelmében háborús bűncselekménynek is minősülhetnek – figyelmeztetett. Biztosítani kell, hogy mindazok, akik el akarják hagyni az ellenségeskedés által érintett vagy ilyen veszélynek kitett területeket, biztonságosan meg tudják ezt tenni – tette hozzá a 46 tagállamot számláló Európa Tanács emberi jogi biztosa.
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága március közepén az Ukrajna ellen február 24-án indított orosz támadásra válaszul azonnali hatállyal megszüntette Oroszország tagságát a szervezetben. Oroszország részvétele az Európa Tanács munkájában 26 éves tagság után szűnt meg.
I would like to confirm that #Slovakia has provided #Ukraine with an air-defence system S-300. #Ukrainian nation is #bravely defending its sovereign country and us too. It is our duty to help, not to stay put and be ignorant to the loss of human lives under #Russia’s agression.
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
Meghosszabbította az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács Charles Michel elnök mandátumát a testület élén, a 2022. június 1-jétől 2024. november 30-ig tartó második két és fél éves időszakra – tájékoztatott a testület sajtóközleménye.
Michel Belgium miniszterelnöke volt 2014-től, az európai testület élére pedig 2019-ben választották meg. Elődei Herman Van Rompuy és Donald Tusk egykori belga és lengyel miniszterelnökök voltak.
Az Európai Tanács elnökeként ő irányítja a szervezet munkáját, továbbá az ő feladata az EU diplomáciai képviselete az Unión kívüli országokban.
Az Európai Tanács nem hivatalos elnöke korábban az Európai Unió Tanácsának elnökségét ellátó ország kormány- vagy államfője volt, 2009-től azonban, a lisszaboni szerződés értelmében, az elnöki pozíció fél év helyett 2 és fél év időtartamú lett, és a tagállamok vezetői maguk választanak elnököt.
[type] => post
[excerpt] => Meghosszabbította az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács Charles Michel elnök mandátumát a testület élén, a 2022. június 1-jétől 2024. november 30-ig tartó második két és fél éves időszakra.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1648207560
[modified] => 1648184828
)
[title] => Marad az Európai Tanács élén Charles Michel
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=44703&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 44703
[uk] => 44676
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 44677
[image] => Array
(
[id] => 44677
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/image-12.jpg
[original_lng] => 52008
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/image-12-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/image-12-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/image-12-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/image-12-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/image-12.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/image-12.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/image-12.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1648177629:12
[_thumbnail_id] => 44677
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4389
[_oembed_958e40b2a04b94488ab7c85cd8209e97] =>
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
My message to the EU citizens: We must mobilise. Not for war. But to preserve peace, security and prosperity. Everyone has a role to play. #shamreferendapic.twitter.com/zJL46cWHEG
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága felfüggesztette minden kapcsolatát a fehérorosz hatóságokkal arra hivatkozva, hogy az ország aktívan részt vesz Oroszország Ukrajna elleni agressziójában – közölte az Európa Tanács csütörtökön.
A 46 tagot számláló, strasbourgi székhelyű szervezet Miniszteri Bizottsága határozata szerint Fehéroroszországnak nem lesz joga arra, hogy részt vegyen az Európa Tanács ülésein, a szakbizottságok munkájában, és minden más tevékenységében.
Kiemelték: a felfüggesztés ugyanakkor nem sérti a Fehéroroszországot, mint a nemzetközi egyezmények szerződő felét megillető jogokat.
A Miniszteri Bizottság továbbá úgy döntött, hogy beszünteti a Fehéroroszországgal folytatott technikai együttműködést is, azonban fenntartja és erősíti kapcsolatait a fehérorosz civil társadalommal és az emigrációban élő ellenzékkel – közölték.
Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én hajnalban rendelte el az orosz szóhasználatban „különleges katonai műveletnek” nevezett háború megindítását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben, köztük Kijevben is, támadnak katonai és polgári célpontokat, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legszorosabb szövetségese maradt azt követően is, hogy Oroszország katonai támadást indított Ukrajnában.
Fehéroroszország szombaton közölte: öt alegységet küld a déli határhoz, hogy megakadályozza az ukrán csapatok betörését a területére. A helyi védelmi minisztérium leszögezte: mindez nem jelenti azt, hogy a fehérorosz hadsereg bármilyen formában részt venne az orosz hadműveletekben Ukrajna területén. Kijev azt feltételezi azonban, hogy Minszk csatlakozni akar a harcokhoz Oroszország oldalán.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága felfüggesztette minden kapcsolatát a fehérorosz hatóságokkal arra hivatkozva, hogy az ország aktívan részt vesz Oroszország Ukrajna elleni agressziójában – közölte az Európa Tanács csütörtökön.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1647597060
[modified] => 1647558712
)
[title] => Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága felfüggesztette kapcsolatait Fehéroroszországgal
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=44192&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 44192
[uk] => 44164
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 44165
[image] => Array
(
[id] => 44165
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/rada-yevropy-large.jpg
[original_lng] => 147934
[original_w] => 1140
[original_h] => 639
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/rada-yevropy-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/rada-yevropy-large-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/rada-yevropy-large-768x430.jpg
[width] => 768
[height] => 430
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/rada-yevropy-large-1024x574.jpg
[width] => 1024
[height] => 574
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/rada-yevropy-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 639
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/rada-yevropy-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 639
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/rada-yevropy-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 639
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1647551513:5
[_thumbnail_id] => 44165
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3714
[_oembed_d2f4261189930ecff7cfebe9fc651e51] => {{unknown}}
[_oembed_f1fe66f03848c0bda99362c750dc8c19] =>
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
Oroszország kilép az Európa Tanácsból, az erről hivatalos értesítést kedden átadták a szervezet főtitkárának, Marija Pejcinovic Buricnak – közölte az orosz külügyminisztérium.
„A NATO és az Európai Unió tagállamai, visszaélve az Európa Tanácsban (ET) lévő többségükkel, következetesen az oroszellenes politika eszközévé változtatják ezt a szervezetet, megtagadva az egyenjogú párbeszédet és mindazokat az elveket, amelyekre ez a páneurópai struktúra épült. Február 25-én diszkriminatív döntést fogadtak el Oroszország képviseletének felfüggesztéséről az Európa Tanács szerveiben” – állt a moszkvai diplomáciai tárca tájékoztatásában, amely leszögezte, hogy ilyen körülmények között Oroszország nem marad szervezetben. A külügyminisztérium szerin a kontinens közös humanitárius jogi terének megsemmisüléséért és ennek az Európa Tanácsra gyakorolt következményeiért, „amely Oroszország nélkül elveszíti páneurópai koordinátáit”, minden felelősség azokat terheli, „akik Oroszországot erre a lépésre kényszerítik”. A közlemény ugyanakkor hangsúlyozza, hogy Oroszország az Európa Tanácsból való kilépése után is nyitott a szervezet tagjaival való pragmatikus és egyenjogú együttműködésre a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekben, azon egyezmények keretein belül, amelyekben Oroszország továbbra is részt vesz. Moszkva a távozását követően is eleget tesz az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítéleteinek, amennyiben azok nem ellentétesek az orosz alkotmánnyal. A dokumentum emlékeztet: Oroszország 1996-ban csatlakozott az európai nemzetek egységének megerősítésére létrehozott szervezethez, amely akkor depolitizált struktúraként pozicionálta magát, mely a Nagy-Európa humanitárius és jogi pillére kíván lenni Lisszabontól Vlagyivosztokig. Az orosz külügyminisztérium az ET egyesítő erejének aláásásával vádolta meg a NATO és az EU országait, amelyek szerinte a szervezetben „csak a keleti katonai-politikai és gazdasági terjeszkedésük ideológiai támogatásának eszközét látják, egy számukra előnyös, szabályokon alapuló +rend+, valójában +szabályok nélküli játék+ erőltetését” – áll a közleményben. Moszkva szerint „az ET intézményeit, beleértve az EJEB-et is, szisztematikusan arra használták fel, hogy nyomást gyakoroljanak Oroszországra és beavatkozzanak belügyeibe”. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden a döntés bejelentését megelőzően még azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin elnök még nem alakította ki végleges álláspontját Oroszország ET-tagságával kapcsolatban. Erről azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy ismertté vált: az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) kedd este szavazni akar Oroszország kizárásának lehetőségéről. Az ET alapokmányának 8. cikke értelmében a szervezet miniszteri bizottsága felajánlhatja egy tagállamnak az önkéntes kilépés lehetőségét, ennek elutasítása esetén pedig elrendelheti a tagság megszűntetését. A PACE ebben a kérdésben szándékozott véleményt nyilvánítani. Moszkva elébe ment az eseményeknek. Még korábban pedig Peszkov azt mondta, hogy a döntés az ET összes mechanizmusából való kilépéssel, vagyis az Emberi Jogok Európai Egyezményének egyidejű felmondásával jár. Az 1949-ben megalakult, strasbourgi székhelyű, Oroszország kilépéséig 47 tagú ET nyitva áll bármely olyan európai állam előtt, amely elfogadja a jogállamiság intézményét és garantálja állampolgárai számára az alapvető szabadság- és emberi jogokat. A tanács 1950-ben fogadta el az Emberi Jogok Európai Egyezményét, amelynek keretében létrejött az EJEB, az emberi jogok legfőbb bírói fóruma a kontinensen. Az Európa Tanács felfüggeszttette Oroszország tagságát, miután Vlagyimir Putyin 2022. február 24-én megindította az általa „különleges hadműveletnek” nevezett háborút Ukrajna ellen. Ezt megelőzően az ET Parlamenti Közgyűlése (PACE) 2014-ben, a Krím Ukrajnától történő elcsatolására és a délkelet-ukrajnai orosz beavatkozásra reagálva, megvonta Oroszország parlamenti delegációjának szavazati jogát és több más kulcsfontosságú jogkörét. Az orosz törvényhozási küldöttség tagjai nemcsak a közgyűlésben nem szavazhattak, de nem vehettek részt a PACE vezető testületeinek munkájában, nem lehettek jelentéstevők, nem lehettek tagjai a PACE választási megfigyelő küldöttségeinek sem, és nem képviselhették a közgyűlést sem az ET szerveiben, sem a Tanácson kívül. Az orosz törvényhozás az ellene bevezetett szankciókra válaszul 2016-ban függesztette fel munkáját a testületben, 2017 óta pedig tagdíjat sem fizetett. A szervezet szabályai szerint Oroszországot kizárhatták volna a tagdíjfizetési kötelezettség két éven át tartó megszegése miatt. Ennek megakadályozására a PACE 2019-ban megváltoztatta ügyrendjét, az ukrán delegáció tiltakozása ellenére. A PACE 2019 nyarán döntött az orosz küldöttség jogainak helyreállításáról, Moszkva pedig befizette a szervezetnek a mintegy 54,7 millió eurónyi, 2017-ben és 2018-ban elmaradt tagdíját és egyéb kötelezettségét. Oroszország már tavaly tavasszal is kilátásba helyezte az ET-ből történő kilépését amiatt, hogy az EJEB tiltakozott Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki orosz politikus ügyében. Moszkva politikai elfogultsággal vádolta meg az intézményt. Korábbi közlés szerint Moszkva idei tagdíjat nem fizette be.
Admiral Sir Tony Radakin told the BBC's Sunday Morning programme that morale in the Russian forces was low and that the Kremlin had lost more troops in a week than the UK did in 20 years in Afghanistan. pic.twitter.com/cqNM8j6Hlp
— Chootchy Face ????????? (@chootchyface) March 6, 2022
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
"Russia is not going to use nukes," the Kremlin's Ambassador to the UK Andrey Kelin tells me in an exclusive interview, on a day when Russia is conducting military nuclear training drills. Airs tonight at 7p CET on @cnni and later on @pbspic.twitter.com/RDeSTOI3fQ
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
⚡️🇷🇺🇺🇸 Narychkine (le directeur du Service russe de renseignement extérieur) a évoqué une conversation téléphonique avec le directeur de la CIA.
Selon lui, les parties ont convenu de maintenir la possibilité de discuter rapidement des questions d'actualité à tout moment. Le chef… pic.twitter.com/XsOT8nMEKR
— Camille Moscow 🇷🇺 🌿 ☦️ (@camille_moscow) June 29, 2025
Az Európai Unió 500 millió eurós pénzügyi támogatást utalt ki Ukrajnának, de az összeg nem használható fel harci repülőgépek Ukrajnába küldésének a finanszírozására – jelentette ki Charles Michel, az Európa Tanács elnöke egy vasárnapi lapinterjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Michel a Le Journal du Dimanche című francia lapnak nyilatkozva elmondta: „az EU 500 millió eurót mozgósított, ebből 450 milliót halált okozó eszközökre, míg 50 milliót nem halálos anyagokra. Ez az első alkalom, hogy pénzt különítettünk el halálos katonai felszerelések szállítására.” Ugyanakkor hangsúlyozta: „ezekből az európai forrásokból azonban nem a finanszírozható harci repülőgépek szállítása Ukrajnának.”
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió 500 millió eurós pénzügyi támogatást utalt ki Ukrajnának, de az összeg nem használható fel harci repülőgépek Ukrajnába küldésének a finanszírozására – jelentette ki Charles Michel.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1646570520
[modified] => 1646569427
)
[title] => Michel: az EU nem fog pénzt adni harci repülőgépek Ukrajnába küldésére
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=43210&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 43210
[uk] => 43222
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 43211
[image] => Array
(
[id] => 43211
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/charles-michel.jpg
[original_lng] => 27143
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/charles-michel-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/charles-michel-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/charles-michel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/charles-michel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/charles-michel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/charles-michel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/charles-michel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1646564724:2
[_thumbnail_id] => 43211
[_edit_last] => 10
[views_count] => 4871
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_cd67fce979711cf6dc73a47315d58fdd] =>
[_oembed_time_cd67fce979711cf6dc73a47315d58fdd] => 1646634499
[_oembed_3666ff7dd5779b1d2a7b9c1cb40ba204] =>
Admiral Sir Tony Radakin told the BBC's Sunday Morning programme that morale in the Russian forces was low and that the Kremlin had lost more troops in a week than the UK did in 20 years in Afghanistan. pic.twitter.com/cqNM8j6Hlp
— Chootchy Face ????????? (@chootchyface) March 6, 2022
#Ukraine: French ?? VAB armored personnel carriers are in Ukraine and are already being used by the Ukrainian army- the APCs seen are armed with AA-52 7.62x51mm machine guns. According to the French Armed Forces minister, Ukraine is receiving significant quantities of these APCs. pic.twitter.com/ffYjkNpxJ4
— ?? Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) July 28, 2022
Друг пізнається у скруті. Неважливо, якого розміру твоя країна чи обсяг ВВП, важливо, яке в тебе серце. Багато народів сьогодні виявляють більше мужності, ніж половина G20. Як Північна Македонія, підставивши ?? плече у вигляді танків і літаків. Ми ніколи цього не забудемо.
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?
1/3 Today’s news was all about Hungary vetoing financial assistance to #Ukraine. This is fake news. Hungary is ready to give financial assistance to Ukraine, on a bilateral basis. No #veto, no blackmailing.
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
Mint ismeretes, január 1-től Franciaország áll az Európai Unió Tanácsa élén, vagyis ő lett az EU-t „vezető” ország. Nem számít, hogy csak félévig, a francia kormánynak számtalan terve van.
Egy ilyen jelentős időszak kezdete alkalmából a francia kormány több szimbolikus akciót szervezett január 1-jén. Például az EU színeivel világította ki a külügyminisztérium a párizsi Orsay rakparton álló főépületét, az Eiffel-tornyot kék-sárga színben pompázott, a Champs-Élysées végpontján található Diadalívre az EU zászlóját tűzték ki. De hagyjuk a szimbolizmust, a konkrét kérdés: mi vár Franciaországra az EU Tanácsa élén az elkövetkezendő hat hónapban.
Az Európai Tanács – a 27 EU-tagállam „miniszterei tanácsa”. Az elnöklő ország hívja össze a miniszterek üléseit és határozza meg a napirendet. A Tanács kulcsszerepet játszik az EU tevékenységének azon területein, ahol a döntéshozatal kormányközi szinten történik. Valójában az Európai Unió bármely jogalkotó dokumentumát a Tanácsnak kell jóváhagynia.
Franciaországnak hat hónapig jelentős befolyása lesz bizonyos kérdések felvetésében és az EU-tagországok közötti kompromisszum elérésében. Ugyanakkor Emmanuel Macron, Franciaország elnöke nagyon magasra állította a mércét, és újévi köszöntőjében kijelentette: „A 2022-es évnek vízválasztónak kell lenni Európa számára. Teljes mértékben számíthatnak elkötelezettségemre a határaink ellenőrzésének folyamatában, a védelemben, az éghajlatváltozásban, a nők és férfiak egyenrangúsága kérdésében, az afrikai kontinenssel egy új szövetség felépítésében, az internet-platformok feletti felügyeletben, és a kultúrában…”
Macron 2017-es megválasztása óta folyamatosan demonstrálja EU-s ambícióit, néha azért, hogy néhány EU-s partner haragját váltsa ki, különösen Kelet-Európában. Ő maga azonban nem elnököl az állam- és kormányfők csúcstalálkozóin, mivel ez a szerep a belga Charles Michel-é, aki 2019 óta az Európai Tanács elnöke, de a francia elnök is fontos szerepet fog játszani a döntéshozatalban.
De nem minden olyan egyszerű, amint az a francia vezetőnek tűnik. A France Presse hírügynökség közleménye szerint „az EU számos kérdésben válaszút előtt van: kezdve Európa biztonságával, mivel több 10 ezer orosz katona áll Ukrajna határánál, az egészségügyi rendszerben végbemenő válsággal befejezve, ami ismét beárnyékolja a gazdasági környezetet”.
„Azon fogunk közösen dolgozni, hogy egy digitális, környezetbarát és szociális Európát hozzunk létre, amelynek hangja hallható a világban”, írta Ursula von de Leyen, az Európai Bizottság vezetője január 1-i Twitter üzenetében. Emmanuel Macron számíthat Olaf Scholz német kancellár támogatására is, aki 2022-ben a G7 elnöki tisztét tölti be, és szintén „a szuverén és erős Európáért” emeli fel hangját.
Az Európai Unió francia elnöksége jelenleg három prioritást határozott meg a következő hat hónapra: a minimálbér-küszöb bevezetése az EU egész területén, digitális óriáscégek tevékenységének szabályozása, valamint az import termékek szén-dioxid-kibocsátására kivetett adó bevezetése, a környezetre gyakorolt hatásuk függvényében.
Ezen kívül Macron emellett a schengeni övezet reformját szorgalmazza, hogy jobban „védhetőek legyenek az európai határok a migránsválságtól”. A francia elnök a gazdasági növekedés új modelljének létrehozását valamint az eurózóna „költségvetési kereteinek” módosítását javasolja. Véleménye szerint az eurózóna országaira vonatkozó költségvetési szabályok (Maastrichti kritériumok – a deficit nem haladja meg a GDP 3%-át, az adósság a GDP maximum 60%-a), amelyeket az 1990-es években vezettek be, már elavultak.
Franciaország elnöke továbbra is támogatni kívánja a független európai védelmi rendszer létrehozásának projektjét, a NATO védelméhez kötődő néhány partner vonakodása ellenére. Emlékeztetőül, Macron mindig is azt hangsúlyozta, hogy az EU védelmi struktúrájának létrehozása a NATO-val közösen erősítené a kontinens országai védelmét.
De azt tudni kell, ezek ambiciózus tervek, de az élet azonban gyakran korrigálja azokat. Például a fent említett nagyszabású feladatok teljesítésének akadálya lehet az áprilisi francia elnök- és a júniusi parlamenti választások.
Jelenleg nehéz megmondani, hogy az elnökjelölt Macronnak az EU-s elnökség valójában több hasznot hoz vagy kárt okoz-e, mivel úgymond ki lesz téve az ellenfelek közvetlen támadásainak az európai politika számára „kényelmetlen” kérdésekben.
Éppen ezért még érdekesebb még csak most kezdődik, korai még következtetéseket levonni, viszont a helyzetet már most el lehet kezdeni elemezni.
NEWSMAKER
[type] => post
[excerpt] => Mint ismeretes, január 1-től Franciaország áll az Európai Unió Tanácsa élén, vagyis ő lett az EU-t „vezető” ország. Nem számít, hogy csak félévig, a francia kormánynak számtalan terve van.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1641480060
[modified] => 1641465891
)
[title] => Mi vár az Európai Uniót vezető Franciaországra az elkövetkezendő hat hónapban?
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=37241&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 37241
[uk] => 37124
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 37127
[image] => Array
(
[id] => 37127
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/3-2022-01-04t102736257.jpg
[original_lng] => 80528
[original_w] => 701
[original_h] => 374
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/3-2022-01-04t102736257-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/3-2022-01-04t102736257-300x160.jpg
[width] => 300
[height] => 160
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/3-2022-01-04t102736257.jpg
[width] => 701
[height] => 374
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/3-2022-01-04t102736257.jpg
[width] => 701
[height] => 374
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/3-2022-01-04t102736257.jpg
[width] => 701
[height] => 374
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/3-2022-01-04t102736257.jpg
[width] => 701
[height] => 374
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/3-2022-01-04t102736257.jpg
[width] => 701
[height] => 374
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1641458692:12
[_thumbnail_id] => 37127
[_edit_last] => 12
[views_count] => 54923
[_oembed_576a5374170aad7c8701d288ca65086f] =>
Enlevé par l'armée russe, on ne peut imaginer ce que le maire de Melitopol a vécu. Libre, il témoigne. Son histoire nous bouleverse. Je lui ai dit, ainsi qu'aux députées ukrainiennes avec lui, notre admiration et notre soutien. Aux côtés de l'Ukraine, déterminés, nous le restons. pic.twitter.com/OYu1lTEfA8
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Mener le combat pour les droits LGBT+ c’est aussi le porter au-delà de nos frontières. Pour les défendre, un ambassadeur sera nommé d’ici la fin de l’année. pic.twitter.com/LcG9l4mmpc
Les membres des centres LGBT+ et des associations font chaque jour un travail exemplaire qui doit être soutenu. Je lance aujourd’hui un fonds de 3 millions d’euros pour renforcer leur action. pic.twitter.com/MKu7F5hLCi
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
⚡French defense chief speaks with Zaluzhniy, promises continued support.
Ukraine's top commander Valeriy Zaluzhnyi spoke on the phone to French Chief of Defense Staff Thierry Burkhard to discuss the situation on the front on April 8.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) April 8, 2023
Вітаю історичне рішення ?? Сенату щодо визнання Голодомору 1932-1933 рр. геноцидом ?? народу. Вдячний усім сенаторам, які ініціювали й підтримали резолюцію. Черговий важливий крок на шляху до відновлення історичної справедливості та увічнення пам‘яті мільйонів закатованих голодом… pic.twitter.com/R2ww1Yqv1Z
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2023
Quel cynisme et manque de tact non représentatif du peuple ami??.Sans empathie, sans responsabilité. J'exige des excuses envers mon Président et mon peuple??qui souffre et se bat pour sa liberté mais aussi pour la vôtre et pour la possibilité de profiter de la légèreté de la vie. https://t.co/V8C1RUXfLk
— Vadym Omelchenko (@OmelchenkoVadym) May 16, 2023
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
Charles Michellel, az Európa Tanács elnökével folytatott megbeszélést Volodimir Zelenszkij elnök szerdán Brüsszelben, a felek megvitatták az Ukrajna határai mentén kialakult helyzetet és az eszkaláció megelőzését szolgáló lépéseket – adta hírül a korrespondent.net hírportál az Elnöki Hivatal sajtószolgálatára hivatkozva.
A közlemény szerint Zelenszkij tárgyalópartnere előtt kiemelte a keleti partnerség stratégiai célmeghatározásának fontosságát, különös tekintettel az Európai Unió és a Társult Trió államai közötti kapcsolatokra. Az államfő megjegyezte, hogy Ukrajna stratégiai célja az EU teljes jogú tagsága.
Az elnök emellett tájékoztatta Charles Michelt az ukrán határok mentén kialakult helyzetről. A felek egyetértettek abban, hogy folytatni kell a közös erőfeszítéseket a helyzet eszkalációjának megelőzése érdekében. „Egyértelmű jelzéseket várunk az Európa Tanács december 16-i ülésének eredményeitől az eszkaláció megakadályozását illetően” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
My message to the EU citizens: We must mobilise. Not for war. But to preserve peace, security and prosperity. Everyone has a role to play. #shamreferendapic.twitter.com/zJL46cWHEG
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026