Array
(
[count_posts] => 8
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6NDA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo1NjUyNTt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 137424
[content] =>
Az ukrajnai békefenntartó-kontingenssel kapcsolatos kezdeményezés a biztonsági garanciák részévé válhat, Nagy-Britanniával mindenekelőtt a katonai kontingens kiküldésének lehetőségéről fogunk tárgyalni – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök ukrán újságírók előtt a Ramstein-találkozón, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az államfő elmondta: „Ez a kezdeményezés az Ukrajnának nyújtott biztonsági garanciáinak részévé válhat. Természetesen egyes országok egy kontingense nem lesz elég. De a jövőbeni biztonsági garanciák eleme lehet, az igen.”

Az elnök megjegyezte, hogy ezt a kezdeményezést Emmanuel Macron francia elnök tette. Közölte azt is, hogy beszélni fog erről Keir Starmer brit miniszterelnökkel annak ukrajnai látogatásán.
„A britek pozitívan néznek (Macron kezdeményezésére a békefenntartókkal kapcsolatban – a szerk.). De erről a találkozónkon részletesen beszélek a miniszterelnökkel. Ez megtörténik. Ukrajnába látogat. Tárgyalunk, már komoly döntések vannak az országaink között, de erről egy kicsit később”
– összegezte Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrajnai békefenntartó-kontingenssel kapcsolatos kezdeményezés a biztonsági garanciák részévé válhat, Nagy-Britanniával mindenekelőtt a katonai kontingens kiküldésének lehetőségéről fogunk tárgyalni – jelentette ki Volodimir Zelenszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1736521200
[modified] => 1736507521
)
[title] => Zelenszkij bejelentette: Starmer Ukrajnába látogat, hogy a brit békefenntartókról tárgyaljon
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=137424&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 137424
[uk] => 137440
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 137425
[image] => Array
(
[id] => 137425
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/starmer-zelenszkij.jpg
[original_lng] => 36919
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/starmer-zelenszkij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/starmer-zelenszkij-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/starmer-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/starmer-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/starmer-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/starmer-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/starmer-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1736506107:2
[_thumbnail_id] => 137425
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3656
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_bcbd96c2af502d80a102bf09d96e146d] => Here's my conversation with Volodymyr Zelenskyy (@ZelenskyyUa).
It was an intense and heartfelt conversation, my goal for which was to do my small part in pushing for peace.
We spoke in a mix of 3 languages: English, Ukrainian, and Russian. It's fully dubbed in each of those 3… pic.twitter.com/2zoxM0FG89
— Lex Fridman (@lexfridman) January 5, 2025
[_oembed_time_bcbd96c2af502d80a102bf09d96e146d] => 1736514043
[_oembed_d74e412c2289d663cc8ad222e3f47458] => Last night in Kyiv, tragically, three people were killed by Russian drones, including a father and his five-year-old daughter. Just a day earlier in Zaporizhzhia, a Russian strike took the lives of an entire family—a mother, a father, and their daughter. My condolences to all the… pic.twitter.com/hB6R5yn9gV
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) March 23, 2025
[_oembed_time_d74e412c2289d663cc8ad222e3f47458] => 1742982026
[_algolia_sync] => 831790910002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 17
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Sürgős
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 56525
[1] => 521814
[2] => 441
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => békefentartók
[1] => Keir Starmer
[2] => látogatás
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[1] => Array
(
[id] => 137421
[content] =>
Ukrajna a békefenntartók telepítésének a formátumán fog dolgozni, a partnerek ezt jól fogadják – jelentette be Rusztem Umjerov védelmi miniszternek a Rammstein-találkozón, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint arra a kérdésre reagálva, hogy más országok védelmi miniszterei hogyan reagáltak Volodimir Zelenszkij elnök legutóbbi, békefenntartókkal kapcsolatos szavaira, jelezte, hogy a kontingenseket Ukrajna partnerei már felajánlották, mindenekelőtt Franciaország, amely korábban tett ilyen kezdeményezést. „Nagyon jól fogadják, vagyis ezen a formátumon fogunk dolgozni” – közölte.

Zelenszkij nyilatkozata a békefenntartók Ukrajnába való beküldésével kapcsolatban a Rammstein-találkozón felszólalva azt mondta, hogy a nyugati csapatok Ukrajnába történő telepítésére irányuló kezdeményezés az egyik legjobb eszköz Oroszország békére kényszerítésében.
„Úgy gondolom, hogy a partnerkontingensek ilyen bevetése az egyik legjobb eszköz” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy Franciaországgal együtt, amely kezdeményezte a békefenntartók beküldését Ukrajnába, Nagy-Britanniától is támogatási jelzést hallott ebben az ügyben.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna a békefenntartók telepítésének a formátumán fog dolgozni, a partnerek ezt jól fogadják – jelentette be Rusztem Umerov.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1736510460
[modified] => 1736507133
)
[title] => Umjerov: Ukrajna dolgozni fog békefenntartók telepítésének a lehetőségén
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=137421&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 137421
[uk] => 137438
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 137422
[image] => Array
(
[id] => 137422
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/umjerov-1.jpg
[original_lng] => 23815
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/umjerov-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/umjerov-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/umjerov-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/umjerov-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/umjerov-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/umjerov-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/umjerov-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1736506005:2
[_thumbnail_id] => 137422
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3240
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 831790899002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 11
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 56525
[1] => 645801
[2] => 63
)
[tags_name] => Array
(
[0] => békefentartók
[1] => Rusztem Umjerov
[2] => Ukrajna
)
)
[2] => Array
(
[id] => 135962
[content] =>
Jelenleg nincs értelme békefenntartó kontingens Ukrajnába való küldéséről beszélni – fejtette ki véleményét Belgium miniszterelnöke, Alexander De Croo, számolt be a Jevropejszka Pravda.
A belga politikus arra a kérdésre válaszolva, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborújában tűzszünetet lehetne kötni, kiemelte, hogy Ukrajna támogatása kell legyen a prioritás Oroszország legyőzésében.

„Először is Ukrajnának meg kell nyernie ezt a háborút. Ne változtassunk a sorrenden: először a háború megnyerése, az oroszok visszaszorítása. Azt követően semmi sem kizárt. Teljesen nyitottnak kell lennünk, ha egy bizonyos szakaszban Ukrajna megnyeri a háborút, és Ukrajna képes lesz visszaszorítani Oroszországot, akkor mindenki kénytelen lesz eljátszani a maga szerepét a béke fenntartásában és az alapvető biztonsági garanciák biztosításában”, jelentette ki De Croo.
„Először is Ukrajnának kell megnyernie ezt a háborút. Úgy vélem, még korai az EU békefenntartó erőinek Ukrajna területén való telepítéséről beszélni.
Kérem, az első megbeszélés arról kell szóljon, hogyan kell Ukrajnának megnyerni a háborút. Az egy másik kérdés, hogy a háború után hogyan lehet fenntartani a békét, és mire lesz szükség. De ma a boots on the groundról beszélni helytelen dolog”, mondta a belga kormányfő.
[type] => post
[excerpt] => Jelenleg nincs értelme békefenntartó kontingens Ukrajnába való küldéséről beszélni – fejtette ki véleményét Belgium miniszterelnöke.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1734791520
[modified] => 1734770259
)
[title] => Alexander De Croo belga miniszterelnök: korai még arról beszélni, hogy békefenntartókat küldjenek Ukrajnába
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=135962&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 135962
[uk] => 135801
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 135802
[image] => Array
(
[id] => 135802
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-179.png
[original_lng] => 1224357
[original_w] => 1440
[original_h] => 810
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-179-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-179-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-179-768x432.png
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-179-1024x576.png
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-179.png
[width] => 1440
[height] => 810
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-179.png
[width] => 1440
[height] => 810
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-179.png
[width] => 1440
[height] => 810
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1734763059:12
[_thumbnail_id] => 135802
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2555
[_oembed_2a9ae2cc78c7ed242b24091fea67efc0] => In Kyiv to mark the anniversary of the 2nd year of Russia’s war on Ukraine.
And to celebrate the extraordinary resistance of the Ukrainian people.
More than ever, we stand firmly by Ukraine.
Financially, economically, militarily, morally.
Until the country is finally free. pic.twitter.com/ZLWMbOxVFh
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) February 24, 2024
[_oembed_time_2a9ae2cc78c7ed242b24091fea67efc0] => 1734763062
[_algolia_sync] => 831789790002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 78423
[1] => 56525
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Alexander De Croo
[1] => békefentartók
)
)
[3] => Array
(
[id] => 135923
[content] =>
Egyelőre még koraiak a szóbeszédek arról, hogy a jövőben egy európai békefenntartó kontingenst Ukrajnába telepítenek – jelentette ki pénteken Olaf Scholz német kancellár, számolt be az rbc.ua hírportál az N-tv német tévécsatornára hivatkozva.
A jelentés szerint Scholz elmondta, hogy nem került szóba a békefenntartók ukrajnai telepítésének kérdése az uniós tagországok vezetőinek brüsszeli találkozóján. Ugyanakkor ismét felszólalt az elképzelés ellen, hogy egy esetleges tűzszünet esetén békefenntartó erőket küldjenek Ukrajnába.

A kancellár elmondta, hogy a biztonsági architektúra konkrét felépítése „jelenleg nem képezheti ésszerű vita tárgyát”. „Ennek olyannak kell lennie, aminek véleményünk szerint transzatlanti struktúrája is van” – hangsúlyozta.
„Nem volt megbeszélés a szárazföldi csapatokról vagy bármi hasonlóról, mert ez egyáltalán nincs napirenden” – hangsúlyozta Olaf Scholz.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Egyelőre még koraiak a szóbeszédek arról, hogy a jövőben egy európai békefenntartó kontingenst Ukrajnába telepítenek – jelentette ki pénteken Olaf Scholz.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1734729120
[modified] => 1734720765
)
[title] => Az ukrajnai békefenntartó kontingensre vonatkozó szóbeszédek jelenleg még koraiak – Scholz
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=135923&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 135923
[uk] => 135928
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 135924
[image] => Array
(
[id] => 135924
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/scholz-5.jpg
[original_lng] => 25128
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/scholz-5-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/scholz-5-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/scholz-5.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/scholz-5.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/scholz-5.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/scholz-5.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/scholz-5.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1734713781:8
[_thumbnail_id] => 135924
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3087
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 831789774002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 11
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Kiemelt téma
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 56525
[1] => 27904
)
[tags_name] => Array
(
[0] => békefentartók
[1] => Olaf Scholz
)
)
[4] => Array
(
[id] => 135831
[content] =>
Az európai országok békefenntartó csapatok Ukrajnába való küldéséről tárgyalnak. Ezt Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezte, és a vita a kezdeti szakaszban van – számolt be az RBC-Ukrajina a Reuters hírügynökségre hivatkozva.
A kiadvány szerint az európai vezetők ragaszkodnak ahhoz, hogy az Ukrajnának nyújtott katonai és gazdasági segélyek növelésére összpontosítsanak. Ugyanakkor semmi jelét nem látják annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz diktátor készen állna a tárgyalásra.

Ennek ellenére számos európai tisztviselő még mindig tárgyalja békefenntartók Ukrajnába küldésének lehetőségéről.
A Reuters értesülései szerint Donald Trump újonnan megválasztott amerikai elnök kizárta az amerikai csapatok részvételét a békefenntartó misszióban. Trump kijelentette, hogy az európaiaknak maguknak kell ezt a szerepet eljátszaniuk a tárgyalásokon. Ez arra utalhat, hogy a békefenntartó misszió megtörténik attól függetlenül, hogy Kijev kap-e biztonsági garanciákat a NATO-tagságon keresztül, ahogy azt reméli.
„Még ha lennének is biztonsági garanciák a NATO részéről, honnan lenne a lendület a helyszíneken? A misszió európai lenne, a hadseregek főnökei már készítik a terveket, amelyeket az európai vezetők a jövőben mérlegelhetnek” – mondta a forrás a kiadványnak.
A Reuters forrása elmondása szerint olyan nagy európai országok alkothatják a haderő zömét, mint Franciaország, Németország, Olaszország, Lengyelország és Nagy-Britannia.
[type] => post
[excerpt] => Az európai országok békefenntartó csapatok Ukrajnába való küldéséről tárgyalnak. Ezt Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezte, és a vita a kezdeti szakaszban van – számolt be az RBC-Ukrajina a Reuters hírügynökségre hivatkozva.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1734716400
[modified] => 1734687738
)
[title] => EU-békefenntartók Ukrajnában: a Reuters megnevezte a valószínűsíthető számokat
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=135831&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 135831
[uk] => 135671
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 135672
[image] => Array
(
[id] => 135672
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-167.png
[original_lng] => 2548605
[original_w] => 2080
[original_h] => 1140
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-167-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-167-300x164.png
[width] => 300
[height] => 164
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-167-768x421.png
[width] => 768
[height] => 421
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-167-1024x561.png
[width] => 1024
[height] => 561
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-167-1536x842.png
[width] => 1536
[height] => 842
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-167-2048x1122.png
[width] => 2048
[height] => 1122
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-167.png
[width] => 2080
[height] => 1140
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1734680539:12
[_thumbnail_id] => 135672
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3085
[_algolia_sync] => 831789758002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 56525
[1] => 63
)
[tags_name] => Array
(
[0] => békefentartók
[1] => Ukrajna
)
)
[5] => Array
(
[id] => 135270
[content] =>
Volodimir Zelenszkij elnök december 18-án találkozik európai vezetőkkel, a találkozón elsősorban az Ukrajnába küldendő békefenntartók kérdését fogják megvitatni – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a Politico című brüsszeli-amerikai internetes lapra hivatkozva
A jelentés szerint az újság megjegyezte, hogy a találkozót a szerda délutáni EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó margóján rendezik meg, amelyre az EU vezetői érkeznek Brüsszelbe.”

Mark Rutte NATO-főtitkár és Zelenszkij mellett a meghívottak között lesz Olaf Scholz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Andrzej Duda lengyel elnök, Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Ezenkívül Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Keir Starmer Nagy-Britannia kormányfője is részt vesz a találkozón.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök december 18-án találkozik európai vezetőkkel, a találkozón elsősorban az Ukrajnába küldendő békefenntartók kérdését fogják megvitatni.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1734202200
[modified] => 1734200085
)
[title] => Zelenszkij az európai uniós vezetőkkel tartandó találkozóján a békefenntartókról fog tárgyalni – Politico
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=135270&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 135270
[uk] => 135244
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 131799
[image] => Array
(
[id] => 131799
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-7.jpg
[original_lng] => 27520
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-7-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-7-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-7.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-7.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-7.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-7.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-7.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1734192886:5
[_thumbnail_id] => 131799
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3881
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f9c483f00a394b2b62c165acc72f6c20] => Massive Russian missile attack on Ukraine this morning, primarily targeting the energy system. Russia aims to deprive us of energy. Instead, we must deprive it of the means of terror. I reiterate my call for the urgent delivery of 20 NASAMS, HAWK, or IRIS-T air defense systems.
— Andrii Sybiha 🇺🇦 (@andrii_sybiha) December 13, 2024
[_oembed_time_f9c483f00a394b2b62c165acc72f6c20] => 1734195004
[_oembed_a5304350ad2967ea57265f009fee1e0e] =>
[_oembed_time_a5304350ad2967ea57265f009fee1e0e] => 1734195004
[_oembed_1ca3a74bad77c039fadaa34a948bfa72] => Met with Defence Minister @rustem_umerov in Kyiv to discuss security and 🇺🇦 defence industry potential.
EU military support now at €45.5B and rising.
Deeper EU-Ukraine defence cooperation will strengthen our collective resilience. 🇪🇺🇺🇦 pic.twitter.com/b7QTjceceH
— Andrius Kubilius (@KubiliusA) December 14, 2024
[_oembed_time_1ca3a74bad77c039fadaa34a948bfa72] => 1734266426
[_algolia_sync] => 831788936002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 49
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 56525
[1] => 63
[2] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => békefentartók
[1] => Ukrajna
[2] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[6] => Array
(
[id] => 133446
[content] =>
Donald Trump Ukrajnára vonatkozó béketervében, amikor végre megjelenik valamilyen formában, ott lesz a békefenntartók bevetésének ötlete azzal a megjegyzéssel, hogy a békefenntartóknak Európából kell érkezniük – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az Ukrajna legfelsőbb katonai és politikai vezetésében lévő forrásaira hivatkozva.
A kiadvány forrásai szerint ez teljesen összhangban van Trump azon koncepciójával, hogy „Európa biztonsága maguknak az európaiaknak a dolga”. Ukrajnában azonban még mindig nagyon hűvös a hozzáállás ehhez az ötlethez, hiszen a békefenntartók alkalmazása tulajdonképpen beleegyezést jelent a „konfliktus befagyasztásába” határozatlan időre, ami az ukránok számra elfogadhatatlan.

Vannak tisztán gyakorlati nehézségek is – túl hosszú az ütközővonal, amelyet kordában kell tartani, sokkal inkább, mint például Koreában vagy Libanonban. És nem biztos, hogy a nagy európai országok könnyen beleegyeznek abba, hogy haderejük jelentős részét Ukrajnába küldjék, ahol óriási kockázatnak lesznek kitéve. Potenciálisan a békefenntartó misszió hatásköre harmadik országok rovására bővíthető és az ENSZ mandátuma alapján, de feltételesen bangladesiek vagy argentinok bevonásával átruházható. Ez azonban jelenleg kizárólag elméleti, hipotetikus forgatókönyv.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Donald Trump Ukrajnára vonatkozó béketervében, amikor végre megjelenik valamilyen formában, ott lesz a békefenntartók bevetésének ötlete azzal a megjegyzéssel, hogy a békefenntartóknak Európából kell érkezniük.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1732552260
[modified] => 1732538520
)
[title] => Trump majdani béketervében békefenntartók Ukrajnába vezénylése szerepel
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=133446&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 133446
[uk] => 133454
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 132425
[image] => Array
(
[id] => 132425
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/trump-4.jpg
[original_lng] => 81923
[original_w] => 727
[original_h] => 485
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/trump-4-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/trump-4-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/trump-4.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/trump-4.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/trump-4.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/trump-4.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/trump-4.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1732535127:2
[_thumbnail_id] => 132425
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3614
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508371181000
[_oembed_533ecc71b77db9ccb2d5f9954cd95eab] => In my phone call today with Russian Foreign Minister Sergey Lavrov, I reiterated @POTUS's message: the death and destruction must stop. The U.S. has presented a strong peace plan and we welcome the Prisoner of War exchange agreement reached in Istanbul. Let's not miss this huge…
— Secretary Marco Rubio (@SecRubio) May 17, 2025
[_oembed_time_533ecc71b77db9ccb2d5f9954cd95eab] => 1747640527
[_oembed_65f39487978d89347d1918ef04197098] => HISTORIC PEACE BETWEEN THAILAND & CAMBODIA.
President Trump and Malaysia's Prime Minister Anwar Ibrahim hosted the Prime Ministers of Thailand and Cambodia for the signing of the ‘Kuala Lumpur Peace Accords’—a historic peace declaration. pic.twitter.com/BZRJ2b2KLY
— The White House (@WhiteHouse) October 26, 2025
[_oembed_time_65f39487978d89347d1918ef04197098] => 1761509189
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 56525
[1] => 173867
[2] => 783
[3] => 92079
[4] => 63
[5] => 404
)
[tags_name] => Array
(
[0] => békefentartók
[1] => béketerv
[2] => Donald Trump
[3] => orosz–ukrán háború
[4] => Ukrajna
[5] => USA
)
)
[7] => Array
(
[id] => 44460
[content] =>
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter „következményekkel” fenyegette meg a NATO-t, ha békefenntartó missziót küld Ukrajnába, szerinte ez közvetlen összecsapást jelent Oroszország és a szövetség között – adta hírül az rbc.ua hírportál szerdán a RIA Novosztyi orosz hírügynökségre hivatkozva.

A jelentés szerint az orosz diplomácia vezetője azt mondta: „lengyel kollégáink már bejelentették, hogy most lesz a NATO-csúcs, békefenntartókat kell küldeni. Remélem, tudják, mit beszélnek.”
Lavrov hozzátette, „ez lesz az a közvetlen összecsapás az orosz és a NATO fegyveres erők közt, amit el akartak kerülni, azt mondták, hogy ennek elvileg nem szabad megtörténnie.”
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Andrzej Duda lengyel elnök tervet fog előterjeszteni a NATO-nak békefenntartó misszió küldéséről Ukrajnába.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Szergej Lavrov orosz külügyminiszter „következményekkel” fenyegette meg a NATO-t, ha békefenntartó missziót küld Ukrajnába, szerinte ez közvetlen összecsapást jelent Oroszország és a szövetség között.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1648037520
[modified] => 1648036555
)
[title] => Lavrov: közvetlen összecsapás lesz a NATO-val, ha békefenntartókat küld Ukrajnába
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=44460&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 44460
[uk] => 44467
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 44461
[image] => Array
(
[id] => 44461
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/lavrov-2.jpg
[original_lng] => 36573
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/lavrov-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/lavrov-2-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/lavrov-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/lavrov-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/lavrov-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/lavrov-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/lavrov-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1648029563:8
[_thumbnail_id] => 44461
[_edit_last] => 12
[views_count] => 6514
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_e76d22295af33e246339a392a0e71b10] => I spoke to President @ZelenskyyUa this afternoon to set out how I will be working to advance Ukraine’s interests at meetings of NATO and the G7 this week.
The UK will continue to step up military, economic and diplomatic support to help bring an end to this terrible conflict.
— Boris Johnson (@BorisJohnson) March 20, 2022
[_oembed_time_e76d22295af33e246339a392a0e71b10] => 1648038555
[_oembed_8e20f1dbb1a7424f9273f6ad903db5f8] => I welcome the strong message of commitment to our common security sent by the Danish people today.
Denmark’s expertise on defence is much valued.
I am convinced that both Denmark and the EU will benefit from this decision.
We are #StrongerTogether
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) June 1, 2022
[_oembed_time_8e20f1dbb1a7424f9273f6ad903db5f8] => 1654602960
[_oembed_a47ab539af1fe3b1b5760549931d8b3a] => The people of Denmark have made a historic choice.
The world has changed since Russia invaded #Ukraine
This decision will benefit Europe and make both the EU and the Danish people safer and stronger.
I welcome the determined leadership shown by @Statsmin Mette Frederiksen. pic.twitter.com/Q9Ja0F5ce0
— Charles Michel (@eucopresident) June 1, 2022
[_oembed_time_a47ab539af1fe3b1b5760549931d8b3a] => 1654602961
[_oembed_f1fe66f03848c0bda99362c750dc8c19] => Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
— Verteidigungsministerium (@BMVg_Bundeswehr) September 22, 2022
[_oembed_time_f1fe66f03848c0bda99362c750dc8c19] => 1664353793
[_oembed_30ea794d785903cffc8242961497cdad] => Russian aggression against #Ukraine has reached a new peak of ruthlessness, with more than 100 towns and villages targeted in 24 hours.
Moscow should have no illusions: other crises will not divert our attention from Ukraine.
Our support continues, as long as needed
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) November 1, 2023
[_oembed_time_30ea794d785903cffc8242961497cdad] => 1699202067
[_oembed_db2f13683b50a9ab4e683c7c41a56189] => Min. @sikorskiradek rozmawiał z min. SZ🇺🇦 @DmytroKuleba, któremu pogratulował rozpoczęcia negocjacji akcesyjnych z UE.
💬Musimy przywrócić warunki uczciwej konkurencji w handlu między oboma krajami, tak by wszyscy na tym skorzystali.
| powiedział min. Sikorski podczas spotkania pic.twitter.com/gtkl2AgeC5
— Ministerstwo Spraw Zagranicznych RP 🇵🇱 (@MSZ_RP) December 22, 2023
[_oembed_time_db2f13683b50a9ab4e683c7c41a56189] => 1703684754
[_oembed_3d5ae835d6cd790a8e79bb163e94c5bf] => At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
— Ministry of Foreign Affairs 🇵🇱 (@PolandMFA) December 22, 2023
[_oembed_time_3d5ae835d6cd790a8e79bb163e94c5bf] => 1703684754
[_algolia_sync] => 831553700002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 17
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Sürgős
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 56525
[1] => 1487
[2] => 63
)
[tags_name] => Array
(
[0] => békefentartók
[1] => Szergej Lavrov
[2] => Ukrajna
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 40
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 56525
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 40
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 56525
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
békefentartók (5 Oldal)