Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt állandó tagja – az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Egyesült Királyság és Franciaország hétfőn kötelezettséget vállalt, hogy „megakadályozza az atomfegyverek további terjedését” – jelentette be a francia elnöki hivatal.
A nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló nemzetközi egyezmény (atomsorompó-szerződés, NPT) felülvizsgálati konferenciája előtt, hétfőn kiadott közös nyilatkozatában az öt atomnagyhatalom hangsúlyozta, hogy „együtt kíván működni valamennyi állammal olyan biztonsági környezet létrehozásában, amelynek köszönhetően nagyobb haladást lehet elérni a leszerelésben, s amelynek végső célja egy atomfegyverek nélküli világ létrehozása” – áll az öt ország ezirányú munkálatait két éve koordináló francia elnöki hivatal közleményében. Az 1970-ben életbe lépett atomsorompó-szerződés tizedik felülvizsgálati konferenciáját az ENSZ égisze alatt, a 191 részes állam részvételével január 4. és 28. között tartják New Yorkban.
„Megerősítjük, hogy egy atomháborút nem lehet megnyerni és soha nem szabad megvívni”– olvasható az öt ország közleményében.
„Tekintettel az atomfegyverek esetleges bevetésének kiterjedt következményeire, kijelentjünk, e fegyvereknek csak védelmi, elrettentő és háborút megelőző célokat kell szolgálniuk” – tették hozzá.
„Mi valamennyien fenntartani és erősíteni akarjuk azokat az intézkedéseket, amelyek megakadályozzák atomfegyverek nem engedélyezett, illetve nem szándékos felhasználását”– fogalmaztak a közleményben.
Az orosz külügyminisztérium hétfőn reményét fejezte ki, hogy Oroszországnak a BT négy másik tagállamával közösen tett kötelezettségvállalása segít enyhíteni a nemzetközi feszültségeket. Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője hangsúlyozta, hogy Moszkva szerint továbbra is szükséges az öt állandó BT-tag csúcstalálkozójának összehívása.
„Kína szerint a nyilatkozat hozzájárul a kölcsönös bizalom erősítéséhez és a nagyhatalmak közötti versengés egyeztetéssel és együttműködéssel történő felváltásához” – jelentette ki a Hszinhua kínai hírügynökség szerint Ma Csao-hszü kínai külügyminiszter-helyettes.
A NTP-szerződés jogilag „atomfegyverrel rendelkező államnak” ismeri el a BT öt állandó tagját. Három másik, atomfegyverrel rendelkezőnek tekintett ország – India, Pakisztán és Izrael – nem részese a szerződésnek. Észak-Korea bírálja az atomsorompó-szerződést.
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel és más politikusokkal tárgyal Annalena Baerbock német külügyminiszter szerdán Washingtonban, megbeszéléseinek egyik fontos témája az Ukrajna körüli helyzet – adta hírül az rbc.ua hírportál hétfőn a Reuters hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a német diplomácia vezetője szerdán január 5-én, szerdára utazik munkalátogatásra az Egyesült Államokkal. Baerbock Washingtonban találkozik Antony Blinken külügyminiszterrel és más politikusokkal. A felek megvitatják az „Oroszországgal soron következő tárgyalásokat”, külpolitikai kérdéseket, éghajlati problémákat és a demokráciák megerősítését.
A német külügyminiszter tárgyalásainak fontos napirendi pontja az Ukrajna elleni orosz agresszió.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy az amerikai kongresszus képviselőháza hírszerzési bizottságának vezetője ma azt nyilatkozta, nagy a valószínűsége annak, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát. Azonban szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnököt korábban nem látott szankciókkal meg lehet állítani.
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Congratulations to @KatalinNovakMP, Hungary's first female president. You have made history, and I am confident our partnership will achieve results in the years to come. I look forward to working together to advance our shared values and strengthen Allied unity.
— Secretary Antony Blinken (@SecBlinken) May 10, 2022
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Többek között az Ukrajna körül kialakult helyzetről, az esetleges orosz támadás veszélye miatt kialakult válság diplomáciai megoldásáról tárgyalt csütörtök este az amerikai és az orosz elnök.
Telefonbeszélgetésük mintegy ötven percig tartott – közölte a Fehér Ház. A beszélgetés idején Joe Biden a Delaware állambeli Wilmingtonban, szűkebb pátriájában tartózkodott, ahová az év végi ünnepekre utazott.
A megbeszélést Vlagyimir Putyin kezdeményezte. Decemberben ez volt a második telefonos egyeztetés a két vezető között, a magas rangú amerikai és orosz vezetők január 10-re tervezett genfi találkozója előtt.
A Fehér Ház közölte, hogy a beszélgetés keleti idő szerint délután 3 óra 35 perckor (közép-európai idő szerint 21 óra 35-kor) kezdődött és 50 perccel később ért véget. A tárgyalás tartalmáról a felek egyelőre nem tájékoztattak. Mind a Fehér Ház, mind a Kreml azt jelezte, hogy később ad tájékoztatást.
Az előzetes információk szerint a két államfő eszmecserét folytatott a 2015-ös iráni atomalku újraélesztéséről folyó bécsi tárgyalásokról is.
Mint a csütörtöki nap folyamán korábban a megbeszélések résztvevői megerősítették, megállapodás nélkül értek véget aznap az iráni atomalku megmentéséről szóló idei tárgyalások Bécsben, de már január 3-án folytatják a kompromisszumkeresést. Mihail Uljanov, az orosz tárgyaló úgy vélte, hogy ha „váratlan tényezők nem szólnak közbe”, február első felében megszülethet a megállapodás. Megerősítette: a fő nehézséget az jelenti, hogy túlságosan összetett problémát kell megoldani, amely magában foglalja az amerikai szankciók eloldását és az iráni vállalások teljesítését egyaránt.
[type] => post
[excerpt] => Többek között az Ukrajna körül kialakult helyzetről, az esetleges orosz támadás veszélye miatt kialakult válság diplomáciai megoldásáról tárgyalt csütörtök este az amerikai és az orosz elnök.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1640939280
[modified] => 1640922591
)
[title] => Biden: Amerika határozottan fog fellépni, ha Oroszország megtámadja Ukrajnát
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=36931&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 36931
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 36933
[image] => Array
(
[id] => 36933
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-biden-6.jpg
[original_lng] => 39161
[original_w] => 512
[original_h] => 288
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-biden-6-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-biden-6-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-biden-6.jpg
[width] => 512
[height] => 288
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-biden-6.jpg
[width] => 512
[height] => 288
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-biden-6.jpg
[width] => 512
[height] => 288
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-biden-6.jpg
[width] => 512
[height] => 288
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/putyin-biden-6.jpg
[width] => 512
[height] => 288
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1640915391:12
[_thumbnail_id] => 36933
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2663
[translation_required_done] => 1
[_oembed_c4bc3212b1d8c1d9b35d02d068b77156] =>
I would like to confirm that #Slovakia has provided #Ukraine with an air-defence system S-300. #Ukrainian nation is #bravely defending its sovereign country and us too. It is our duty to help, not to stay put and be ignorant to the loss of human lives under #Russia’s agression.
A napokban vált ismertté, hogy Törökország és Örményország különleges megbízottjainak első találkozójára hamarosan Moszkvában kerül sor, témája a két ország közötti kapcsolatok helyreállítása lesz, közölte Mevlüt Çavuşoğlu, török külügyminiszter. „Az első találkozón kívül azt szeretnénk, hogy a kommunikáció gördülékenyen menjen” – idézte a külügyminisztert az Anadolu török hírügynökség.
Törökország két hete, december 15-én egykori egyesült államokbeli nagykövetét bízta meg az Örményországgal való kapcsolatok normalizálását szolgáló lépések megvitatására. Három nappal később Örményország is kinevezte különmegbízottját, Nemzetgyűlés helyettes vezetőjét, a Törökországgal való tárgyalásokra. Mindezek tükrében reális esély van arra, hogy mindkét fél végre készen áll a kapcsolatok normalizálására, megnyitják határaikat és diplomáciai testületeiket.
Az örmény fél, többek között Nikol Pashinyan, az ország miniszterelnöke, többször fejezte ki érdeklődését a török-örmény határ megnyitását és a tárgyalási folyamat megkezdését illetően. Az azerbajdzsáni kormánnyal folytatott konzultációt követően Törökország elnöke, Reyep Erdogan nyilvánosan szólított fel a „3 + 3” platform létrehozására Törökország, Azerbajdzsán, Örményország, Oroszország, Grúzia és Irán részvételével a teljes regionális megbékélés érdekében.
Nem ez az első alkalom, hogy Ankara és Jereván megpróbálja megoldani problémáit, többek között az 1915-ös, az Oszmán Birodalomban történt örmények tömegmészárlását is. Az örmények és a nemzetközi társadalom ezeket a gyilkosságokat, amelyekben közel 1,5 millió ember halt meg, népirtásnak nevezi. Törökország viszont elutasítja ezt a kifejezést és az áldozatok számát, azt állítva, hogy mindkét oldalnak voltak áldozatai.
A kapcsolatok történelmi feszültségei ellenére, amikor 1991-ben Örményország kikiáltotta függetlenségét, Törökország elsőként ismerte el. A diplomáciai kapcsolatok azonban nem jöttek létre, a folyamat 1993-at követően megtorpant, miután Örményország annektálta Azerbajdzsán névleges területét, Hegyi-Karabahot. A Hegyi-Karabah körüli konfliktus 2009-ben is megakadályozta a két ország közeledését, Azerbajdzsán akkor azzal fenyegetőzött, hogy felfüggeszti legfontosabb energetikai megállapodásait Ankarával, és a kapcsolatok helyreállításának folyamata leállt. Ezért jelen esetben, amikor Azerbajdzsán számára a Hegyi-Karabahi kérdést nagyrészt a 2020-as háborút követően megoldódott, a török tisztviselők meg vannak győződve arról, hogy a probléma megoldódhat.
A szakértők véleménye szerint a Törökország és Örményország közötti diplomáciai együttműködéshez való visszatérés – a török külpolitika ritka sikere és pozitív fejlemény a több hónapos politikai instabilitás és gazdasági válságot követően Törökországban. Ezen kívül az Örményországgal való kapcsolatok normalizálása része Törökország ambiciózus erőfeszítéseinek, miszerint közeledjen Izraelhez, az Egyesült Arab Emírségekhez és a régió más országaihoz.
Ennek a folyamatnak azonban az egyik lehetséges akadálya lehet az örmény diaszpóra reakciója, amelynek száma egyenlő, vagy talán még nagyobb, mint Örményország jelenlegi lakosságának száma. A legutóbbi hegyi-karabahi hadjárat során az Egyesült Államokban, Franciaországban, Oroszországban és más országokban élő örmények erőteljes humanitárius és információs kampányt indítottak. A török fél a maga részéről már a nyugati szövetségeseihez és az Egyesült Államokhoz fordult, hogy segítsenek megakadályozni az örmény diaszpóra esetleges provokációit. Az örmény szakértők pedig meg vannak győződve arról, hogy az örmény kormány magabiztosabb lett, különösen a júniusi újraválasztását követően.
„A diaszpóra sokkal kevésbé fontos tényező lett Nikol Pashinyan miniszterelnök kormánya számára”, közölték a szakértők. „Bár várhatóan tiltakozni fog a folyamat ellen, de szerepe és képessége a folyamat szabotálásában ma sokkal kisebb, mint korábban”.
Egy másik szempont, amelyet a felek nem hagyhatnak figyelmen kívül – Azerbajdzsán álláspontja. A török külügyminiszter megerősítette, hogy országa Bakuval is tárgyal és konzultál. Mint ismeretes, Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök többször is kijelentette, hogy támogatja a kapcsolatok normalizálását és a békeszerződés aláírását Azerbajdzsán és Örményország között.
Ezért csak reménykedni lehet, hogy mind Törökország és Örményország, mind Azerbajdzsán és Örményország hamarosan leülnek a tárgyalóasztalhoz, és kompromisszumot valamint potenciálisan jószomszédi megállapodásokat kötnek.
NEWSMAKER
[type] => post
[excerpt] => A napokban vált ismertté, hogy Törökország és Örményország különleges megbízottjainak első találkozójára hamarosan Moszkvában kerül sor, témája a két ország közötti kapcsolatok helyreállítása lesz, közölte Mevlüt Çavuşoğlu, török külügyminiszter.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1640872800
[modified] => 1640856648
)
[title] => Miért hajlandó Törökország és Örményország a kétoldalú kapcsolatok normalizálására
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=36882&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 36882
[uk] => 36788
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 36792
[image] => Array
(
[id] => 36792
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/3-15.jpg
[original_lng] => 104720
[original_w] => 630
[original_h] => 354
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/3-15-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/3-15-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/3-15.jpg
[width] => 630
[height] => 354
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/3-15.jpg
[width] => 630
[height] => 354
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/3-15.jpg
[width] => 630
[height] => 354
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/3-15.jpg
[width] => 630
[height] => 354
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/3-15.jpg
[width] => 630
[height] => 354
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1640849453:12
[_thumbnail_id] => 36792
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4626
[_oembed_c5c11e837e57b7d33202d004dfc01522] =>
[_oembed_time_c5c11e837e57b7d33202d004dfc01522] => 1640865604
[_oembed_9597fc0ccd9c6aecabc79bf36f72534e] =>
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
After committing the crime of aggression against Ukraine, numerous war crimes, undermining global food and energy security, should Russia still occupy the seat of a permanent member of the UN Security Council? Remember that Russia is there on dubious legal grounds. @United24mediapic.twitter.com/x7eQ3KmDSy
Russian officials are not invited to #MSC2023. We will not give them a platform for their propaganda. We want to discuss Russia's future with Russian opposition leaders and exiled people - THEIR voices need to be heard and amplified.
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
Charles Michellel, az Európa Tanács elnökével folytatott megbeszélést Volodimir Zelenszkij elnök szerdán Brüsszelben, a felek megvitatták az Ukrajna határai mentén kialakult helyzetet és az eszkaláció megelőzését szolgáló lépéseket – adta hírül a korrespondent.net hírportál az Elnöki Hivatal sajtószolgálatára hivatkozva.
A közlemény szerint Zelenszkij tárgyalópartnere előtt kiemelte a keleti partnerség stratégiai célmeghatározásának fontosságát, különös tekintettel az Európai Unió és a Társult Trió államai közötti kapcsolatokra. Az államfő megjegyezte, hogy Ukrajna stratégiai célja az EU teljes jogú tagsága.
Az elnök emellett tájékoztatta Charles Michelt az ukrán határok mentén kialakult helyzetről. A felek egyetértettek abban, hogy folytatni kell a közös erőfeszítéseket a helyzet eszkalációjának megelőzése érdekében. „Egyértelmű jelzéseket várunk az Európa Tanács december 16-i ülésének eredményeitől az eszkaláció megakadályozását illetően” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
My message to the EU citizens: We must mobilise. Not for war. But to preserve peace, security and prosperity. Everyone has a role to play. #shamreferendapic.twitter.com/zJL46cWHEG
🇺🇸🇺🇦Donald Trump says he will put an end to the United States funding Ukraine's war against Russia.
🤣"I think Zelensky is maybe the greatest salesman of any politician that's ever lived. Every time he comes to our country, he walks away with $60 billion." pic.twitter.com/Iip8V4cwCz
I am grateful to @Statsmin Mette Frederiksen for participating in the Peace Summit and for Denmark's active assistance in engaging the countries of the Global South in the Peace Formula implementation.
During our meeting, we discussed preparations for the transfer of Danish F-16… pic.twitter.com/2YRobRpctq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 16, 2024
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Dmitro Kuleba külügyminiszter az Északi Áramlat-2 földgázvezetékről és Donbászról tárgyalt hétfőn telefonon német kollégájával, Annalena Baerbockkal, a megbeszélésen szóba került Ukrajna és Európa energiabiztonságának a megerősítése is – adta hírül az rbc.ua hírportál a Külügyminisztérium sajtóközleményére hivatkozva.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője a telefonbeszélgetés során ismertette Baerbockkal az Ukrajna határain és az ideiglenesen megszállt területeken kialakult helyzetet. A miniszter nagyra értékelte, hogy az ukrajnai béke helyreállításának kérdése szerepel az új német kormány koalíciós szerződésében. „Konstruktívan eltökélt szándékunk, hogy előrelépjünk a békefolyamatot illetően, amelynek biztonsági kérdésekkel kell kezdődnie. Meggyőződésünk, hogy az „első a biztonság” elvének maradéktalan megvalósítása további előrelépést tesz lehetővé a minszki megállapodások politikai részében” – mondta.
Kuleba azt is hangsúlyozta, hogy Ukrajna kiáll a normandiai formátum hatékony munkája, mint a tárgyalások fontos platformja mellett. A miniszter értékelte Németország és Franciaország erőfeszítéseit, amelyek arra irányulnak, hogy Oroszország visszatérjen a tárgyalási folyamatba.
A külügyminiszter kiemelte, Kijev álláspontja változatlan: „Ukrajnával kapcsolatos döntések nem hozhatók Ukrajna nélkül.”
Baerbock a támogatásáról biztosította Kulebát Ukrajna szuverenitását és területi integritását illetően, hangsúlyozva, készen áll a közös munkára, hogy elmozduljanak a normandiai formátumú tárgyalások a holtpontról.
A megbeszélés során a felek felvetették az Északi Áramlat-2 kérdését, valamint Ukrajna és Európa energiabiztonságát. Kuleba megköszönte Baerbocknak az orosz gázvezetékkel kapcsolatos egyértelmű német álláspontot. A miniszterek egyetértettek abban, hogy az Északi Áramlat-2-re is az európai energiajog-szabályokat kell alkalmazni. Szóba került Ukrajna és Európa energiabiztonságának az erősítése is. A megbeszélés végén Kuleba ukrajnai látogatásra hívta meg a jövő évben Annalena Baerbockot.
“President Putin can do what he likes, we will not break.” In this interview with EL PAÍS, Ukraine’s Foreign Minister Dmytro Kuleba talks about the negotiations with the Kremlin and why Ukraine will never give up https://t.co/l5gJXU6SHo
— El País English Edition (@elpaisinenglish) March 25, 2022
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
Keeping up the support for Ukraine is essential for European partners, because Putin hates the well-being of Europeans and wants to bring crisis to the door of every European home. Ukraine stands in the way of these malicious plans. By supporting us, partners support themselves.
This is Russia’s, not just Putin’s war. Not Putin, but actual Russian soldiers come from Russia to kill, torture and destroy. Russians overwhelmingly support the war, cheer missile strikes on Ukrainian cities and murder of Ukrainians. Let Russian tourists enjoy Russia then.
I call on all EU and G7 states to stop issuing visas to Russians. President @ZelenskyyUa is absolutely right to insist on this. Russians overwhelmingly support the war on Ukraine. They must be deprived of the right to cross international borders until they learn to respect them.
In our call, IAEA Director General @rafaelmgrossi informed me that, responding to Ukraine’s invitation, he is ready to lead an IAEA delegation to the Zaporizhzhia nuclear plant. I emphasized the mission’s urgency to address nuclear security threats caused by Russia’s hostilities.
Governments which still have not banned RT must watch this excerpt. This is what you side with if you allow RT to operate in your countries. Aggressive genocide incitement (we will put this person on trial for it), which has nothing to do with freedom of speech. Ban RT worldwide! https://t.co/xJC371rqyg
FM: “On November 26th #Ukraine will honor the memory of millions of innocent victims of the #Holodomor genocide, 1932-1933 Soviet artificial famine in Ukraine. We call on parliaments of all nations to support Ukraine by recognizing the Holodomor as genocide of the #Ukrainians”. pic.twitter.com/Gd7MHPAjda
I had a call with @JosepBorrellF discussing in detail the preparations for the upcoming Ukraine-EU summit on February 3. We have outlined our expectations and focused on a format that will ensure its success. We also discussed military aid, sanctions, and Iran-Russia cooperation.
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Az Elnöki Hivatal képviselője elmondása szerint Ukrajna partnerei támogatják ezt az álláspontot.
Andrij Szibiha, az ukrán Elnöki Hivatal helyettes vezetője a „Jog a hatalomhoz” című talkshow adásában kijelentette, Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke készen áll a közvetlen tárgyalásokra Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, számolt be az UNIAN tudósítója.
Zelenszkij Joe Biden amerikai elnökkel folytatott beszélgetését kommentálva Szibiha megjegyezte:
„A biztonsággal kapcsolatos kérdéseket nemcsak szövetségeseinkkel, kulcsfontosságú partnereinkkel egyeztetjük és tárgyaljuk meg. Ma pedig az is elhangzott, hogy Ukrajna elnöke készen áll a közvetlen tárgyalásokra Putyin elnökkel. Az ukrán fél készen áll ezekre a tárgyalásokra és a megfelelő állásponttal rendelkezik. Abban reménykedünk, hogy partnereink támogatása révén ez a beszélgetés megvalósul.”
Egyben kihangsúlyozta, hogy most nem az ukrán fél tehető felelőssé a helyzet eszkalálódásáért.
„Mi a konfliktus békés rendezéséért vagyunk, a diplomáciai eszközöket támogatjuk. Most lehetőséget kell adni a diplomatáknak, hogy végezhessék munkájukat. A szakértőkkel együtt” – mondta az Elnöki Hivatal képviselője.
Szibiha egyebek mellett megjegyezte, hogy az ukrán fél bemutatta stratégiai elképzelését a minszki megállapodások végrehajtásának további lépéseiről.
Arra a kérdésre, hogy Biden hogyan reagált arra Zelenszkij készenlétére a Putyinnal való találkozásra, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője elmondta: „Az amerikai félhez hasonlóan, meg vannak az okaim, hogy ezt mondhassam, más nyugati kulcsfontosságú partner is támogatja Ukrajna álláspontját a tárgyalásokat illetően.”
Arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok szankciókat vezetett be Andrej Portnov, Viktor Janukovics elnök adminisztráció helyettes vezetője, Alekszandr Tupickij az Alkotmánybíróság egykori elnöke ellen Szibiha elmondta, hogy „ez bizonyítéka annak, hogy egyes bűncselekményeknek és az értük való felelősségnek nincsenek határai.”
„És előbb vagy utóbb eljön a felelősségre vonás” – mondta.
A UNIAN korábban beszámolt, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a jövő héten valószínűleg Emmanuel Macron francia elnökkel és Olaf Scholz német kancellárral találkozik.
30-річчя визнання Угорщиною незалежності України та встановлення дипвідносин стало гарною нагодою вперше поговорити з #Орбан. Поки що телефоном, але впевнений, що особиста зустріч стане новим поштовхом в ??-?? взаєминах. Запросив Прем'єр-міністра відвідати Україну у 2022 році.
?Na conferência de imprensa após a reunião com Volodymyr Zelensky, António Costa disponibilizou o apoio técnico de Portugal na adesão da Ucrânia à UE mas lembra que pode ser processo moroso. https://t.co/H3H7QIkldY
Today Prime Minister @BorisJohnson presented President @ZelenskyyUa with the Sir Winston Churchill Leadership Award for incredible courage, defiance and dignity in the face of Putin’s barbaric invasion.
Today, our team managed to bring back 45 more of our warriors from ?? captivity. They all defended Azovstal. National Guardsmen. 35 privates and sergeants, 10 officers. We must return and will return all our people from ?? captivity! Thank you to each and every one who helps… pic.twitter.com/vhEQJY4Quk
We had a long and substantive conversation with @POTUS. We started with one-on-one talks before inviting European leaders to join us. This call lasted for more than an hour and a half, including about an hour of our bilateral conversation with President Trump.
Biztonságpolitikáról, gazdasági együttműködésről és politikai kapcsolatokról tárgyalt Németh Zsolt (Fidesz) az Egyesült Államokban, Washingtonban. A magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a külügyminisztériumban, a szenátusban az európai albizottság elnökével és a kongresszusban a magyar baráti tagozat elnökével folytatott egyeztetést.
Németh Zsolt szombaton az MTI-nek hangsúlyozta: az Egyesült Államok a legfontosabb nemzetközi szereplő a világpolitikában, ezért Magyarországnak kulcsfontosságú a folyamatos, magas szintű párbeszéd fenntartása. Az Egyesült Államok és Magyarország kétoldalú kapcsolataiban hangsúlyos szerepe van a biztonságpolitikának, ezért ezzel kapcsolatban a nyugat-balkáni stabilitás kérdéséről beszélgettek.
Az Egyesült Államok nagy elismeréssel tekint Magyarország balkáni szerepvállalására, különösen amiatt, hogy a KFOR parancsnokságát ősztől egy magyar tábornok vette át, és Magyarország jelentősen növelte kontingenseinek arányát a térségben – mondta. Hozzátette: szintén komoly elismerést váltott ki, hogy az afganisztáni evakuációkor sok amerikai állampolgárt is sikeresen menekített ki Magyarország.
Németh Zsolt a tárgyalásokon Ukrajna NATO-csatlakozásával kapcsolatban hangsúlyozta Magyarország elkötelezettségét Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzeti kisebbségi jogok – különösen a kárpátaljai magyarság szerzett jogainak – tiszteletben tartása előfeltétele Magyarország hozzájárulásának. Hangsúlyozta: Magyarország elégedetlen az ukrajnai magatartással e tekintetben, és ezt az amerikai partnerek tudomására is adták.
Ismertette, hogy a gazdasági együttműködés területén látványos eredmények vannak: az Egyesült Államok Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere Európán kívül, az elmúlt harminc évben a második legjelentősebb tőkebefektető Magyarországon, és több mint százezer magyar munkahely fenntartásához járult hozzá.
Emiatt Magyarország érdeke, hogy az amerikai–magyar gazdasági kapcsolatok továbbra is fejlődjenek, és hogy megfelelő, kiszámítható legyen az üzleti környezet – emelte ki, hozzáfűzve: az Egyesült Államok támogatja a magyar gazdaságpolitikai intézkedéseket. Németh Zsolt elmondta: a politikai kapcsolatokkal összefüggésben felhívta a figyelmet arra, hogy az adminisztrációval Magyarország a folyamatos és kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekszik.
Fontos az is, hogy Amerikában nagyon erős az a politikai tábor, amely az érték-konzervativizmus talaján hasonlóan viszonyul a társadalompolitika meghatározó kérdéseihez, mint a magyar kormány – közölte a bizottság elnöke, aki szerint az amerikai konzervatív unió tavasszal Budapesten megrendezendő éves konferenciája kiváló fórum lesz az eszmecserére. Németh Zsolt beszámolt arról is, hogy az eseményre meghívta a kongresszusi és szenátusi találkozókon részt vevő partnereit, és bízik benne, hogy képviseltetik majd magukat a konferencián.
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
The White House is making plans for Ukrainian President Volodymyr Zelensky to meet with President Biden in Washington on Wednesday https://t.co/4qBESgNG1s
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
Mrs. Trump will not be attending today’s meeting at the White House. Her husband’s return to the Oval Office to commence the transition process is encouraging, and she wishes him great success.
In this instance, several unnamed sources in the media continue to provide false,…
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
🚨 Breaking News: Putin has appointed Alexander Darchiyev as Russia's new ambassador to Washington. This move could signal new dynamics in US-Russia relations. How will this impact diplomacy moving forward? 🌐 #Russia#USRelations#Darchiyev#Diplomacy: https://t.co/EEUt4eUasV
— Global Banking & Finance Review (@GBAFReview) March 6, 2025
Dear @ZelenskyyUa, Europe will always stand by Ukraine in the pursuit of peace.⁰ You can count on our support at the negotiating table to achieve a just and lasting peace. ⁰Today, we also discussed the steps Ukraine is taking to earn its place in our family of nations. pic.twitter.com/T8jXnEMbqu
We had a long and substantive conversation with @POTUS. We started with one-on-one talks before inviting European leaders to join us. This call lasted for more than an hour and a half, including about an hour of our bilateral conversation with President Trump.
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Átfogó tervet állít össze Joe Biden amerikai elnök az orosz–ukrán válság kezelésére azzal a céllal, hogy megnehezítse Oroszországnak a fellépést Ukrajnával szemben – ezt Biden jelentette be pénteken.
Az elnök a Fehér Házban elmondott beszédét követően újságírói kérdésekre válaszolva azt mondta:
„A meggyőződésem szerinti legátfogóbb és legjelentősebb kezdeményezéscsomagot állítom össze, nagyon, nagyon megnehezítve Putyin számára, hogy megtehesse azt, amitől az emberek tartanak, hogy tenni készül.
Az amerikai kormányzat folyamatos kapcsolatban áll Ukrajnával és európai szövetségesekkel a helyzet miatt” – tette hozzá.
Biden nem részletezte, milyen lépésekre gondol. Jen Psaki fehér házi szóvivő azonban később jelezte, hogy Moszkva elleni szankciókról is szó lehet.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken megerősítette, hogy Putyin és Biden videokonferencia keretében tárgyalni készül egymással. Egybehangzó értesülések szerint ez már a jövő héten megtörténhet. Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter pénteken a kijevi parlamentben felszólalva figyelmeztetett: Oroszország több mint 94 ezer katonát vont össze az Ukrajnával közös határ közelében, és átfogó offenzívát indíthat január végén.
Moszkva ezzel szemben „destabilizáló magatartással” vádolja Ukrajnát és az Egyesült Államokat, és azt sugallja, hogy Kijev előkészületeket tehet egy offenzíva indítása érdekében Ukrajna keleti részén. Az ukrán hatóságok ezt határozottan visszautasítják.
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Az egyre feszültebb helyzet az orosz–ukrán határon komoly veszélyekkel fenyeget, azonban úgy tűnik Moszkva és Washington igyekszik enyhíteni a helyzeten. Legalábbis erre utalaz, hogy a keddi, sajtón keresztül küldött kemény üzenetek után csütörtökön a két ország külügyminisztere, Anthony Blinken és Szergej Lavrov Stockholmban találkozik.
Az amerikai külügyminiszter ukrán kollégájával Dmitro Kelubával is tárgyal a svéd fővárosban, ahol az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (OSCE) miniszteri találkozóját tartják.
Mint azt mi is megírtuk, Blinken kedden a NATO külügyminiszterek rigai találkozóján fejezte ki aggodalmát az orosz csapatösszevonások kapcsán, sőt komoly következményeket is kilátásba helyezett egy esetleges orosz agresszióra válaszul.
A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg szintén kedden figyelmeztette Oroszországot arra, hogy Ukrajna megtámadása sokba kerülhet.
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
🇷🇺🇰🇵 On February 27, President of Russia Vladimir Putin met in the Kremlin with a member of the Politburo and Secretary of the Central Committee of the Workers’ Party of Korea Ri Hi-yong, who is in Moscow on a visit.https://t.co/trxKsnKNVMpic.twitter.com/c0mfOSr0kD