Három régióban, Kurszkban, Belgorodban és Brjanszkban, átfogó terrorellenes, illetve biztonsági intézkedéseket rendelt el az orosz Nemzeti Antiterrorista Bizottság és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) – jelentette be a két hatóság szombat hajnali közös közleményében.
Ez alapvetően átírja a három régió lakosainak életét, mert a terrorellenes lépésekre, az ukrán csapatok kiszorítására, hivatkozva széleskörű lépéseket tehet a két hatóság, például kitelepítéseket rendelhet el, korlátozhatja a közlekedést és a kommunikációt, lehallgatásokat rendelhet el, területeket zárhat le, illetve a szabadságjogokat is korlátozhatja.
A két hatóság közös közleménye szerint az új biztonsági rendszer tegnaptól, augusztus 9-től lépett hatályba, és az ukrán hadsereg kurszki betörése miatt hozták meg. A három régió együttes területe mintegy 92 ezer négyzetkilométer, tehát csaknem megegyezik Magyarország teljes területével.
A közös közlemény az alábbiakkal indokolta a rendkívüli intézkedések hatályba léptetését a Reuters tudósítása szerint: „Az ukrán fegyveres erők egységei által a kurszki terület ellen végrehajtott terrortámadás a polgári lakosság körében áldozatokkal járt, valamint otthonok és más polgári létesítmények megsemmisítésével. A polgárok biztonságának szavatolása és az ellenség szabotázs- és felderítő alakulatai által esetlegesen végrehajtott terrorcselekmények veszélyének megállítása érdekében a Nemzeti Antiterrorista Bizottság elnöke és az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat igazgatója, Alekszandr Bortnyikov úgy döntött, hogy 2024. augusztus 9-től kezdődően terrorellenes műveleteket hajtanak végre a Belgorodi, Brjanszki és Kurszki területen”.
A kedden hajnalban indult ukrán betörést a hírek szerint részben sikerült feltartóztatnia az orosz erőknek, de egyelőre nem tiszta, hogy mi történik, illetve sikerült-e már valamelyest visszaszorítani az ukrán csapatokat az orosz–ukrán határ felé.
Péntek éjjel két videót is posztolt az ukrán hadsereg a kurszki betörés konkrét eredményeiről, amelyek az első képi beszámolónak számítanak. Az egyiket a szudzsai gáztranzit állomás épületében készíthették, a másikon pedig egy általuk kilőtt orosz katonai tehergépjármű konvojt mutatnak a kurszki régióban, amelyben 15 gépjármű volt.
A szombat reggeli hírek szerint az oroszok a kurszki régióban tankállásokat vettek fel, hogy az ukrán csapatokra lőjenek, illetve vadászbombázókról és harci helikopterekről is lövik őket. Szombati hírfolyamunk:
Ellentmondásos hírek jönnek arról is, hogy a kurszki atomerőmű környékén mi történik, mert bár a Roszatom szombaton reggel azt közölte: rendben működik az erőmű, azaz mintegy 2000 MW-ot termel a két működő blokk, de közben a bécsi Nemzetközi Atomenergia Ügynökséghez azt is bejelentették tegnap este, hogy ukrán rakétadarabokat találtak az erőmű környékén. Raffael Grossi NAÜ főigazgató pedig önmérsékletre szólította fel a feleket, miközben úgy fogalmazott, hogy „jelentős katonai cselekmények” zajlanak az erőmű térségében.
A Roszatom mindenesetre csökkentette a kurszki atomerőmű két épülő blokkja területén a dolgozó munkások számát a biztonsági intézkedésekre hivatkozva. Két másik blokk pedig le van állítva az összesen hat blokkos atomerőműben.
Közben péntek éjjel az is kiderült, hogy az ukránok elfoglalták a Gazprom tulajdonában álló szudzsai gáztranzit állomást, igaz szombat reggeli hírek szerint is rendben jön a gáz Ukrajna és az EU felé.
Russia is at it again, using dangerous statements to undermine all achievements of our shared diplomatic efforts with President Trump's team. We keep working together to bring peace closer.
This alleged "residence strike" story is a complete fabrication intended to justify…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2025
Nagy-Britannia fegyveres erőinek parancsnoka kijelentette, Oroszországnak 5 évre lesz szüksége a hadsereg újjáépítésére az ukrajnai veszteségek után. Elmondása szerint miközben Oroszország gyengül, a NATO egyre erősödik, 3,2 millió katonája van Oroszország 1,2 milliójával szemben.
Oroszországnak öt évbe telne, hogy újjáépítse hadseregét a teljes körű invázió során elszenvedett veszteségekből, Nagy-Britannia fegyveres erőinek parancsnoka, Anthony Radakin admirális a szárazföldi háborúknak szentelt konferencián Londonban, írta a The Telegraph.
Radakin megjegyezte, hogy az ukrajnai háború arra kényszerítette a NATO-országokat, hogy az Oroszországgal való esetleges konfrontáció megtervezésére összpontosítsanak.
Bírálta a brit katonai erők készenléti állapotát, de optimista a NATO relatív erejét illetően Putyin erőihez képest.
Oroszország 555 000 embert veszített, és becsléseink szerint Putyinnak öt évbe telik, hogy újjáépítse az orosz hadsereget a 2022 februári szintre, majd további öt évbe telik, hogy kijavítsa a háború által felfedett gyengeségeket, mondta Anthony Radakin admirális. Hozzátette, hogy a brit hadsereget megfelelően fel kell szerelni hiperszonikus rakétákkal és „támadó drónok zászlóaljaival”, hogy betölthesse szerepét Európa védelmében, ha Oroszország megtámadja valamelyik szövetségest.
Hozzátette, hogy a NATO egyre erősebb, míg Oroszország egyre gyengébb, és megjegyezte, hogy a NATO 3,2 millió katonával rendelkezik, szemben az orosz 1,2 millióval.
Russia is at it again, using dangerous statements to undermine all achievements of our shared diplomatic efforts with President Trump's team. We keep working together to bring peace closer.
This alleged "residence strike" story is a complete fabrication intended to justify…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2025
Az Egyesült Államok megengedte Ukrajnának, hogy amerikai fegyverekkel bárhol csapást mérjen a határon át támadó orosz erőkre, nem csak a Harkiv térségében lévőkre – írta pénteken a Politico című amerikai-brüsszeli lap két névtelenséget kérő amerikai tisztségviselőre hivatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a tisztviselők ragaszkodtak ahhoz, hogy a fegyverek használatának változása nem a politika változása. A korlátozások enyhítésére néhány héttel azután került sor, hogy az Egyesült Államok zöld utat adott Kijevnek, hogy a Harkiv elleni támadásra válaszul csapásokat mérjen orosz területen. Abban az időben az amerikaiak hangsúlyozták, hogy az engedély Harkiv megyére korlátozódik. Azóta az ukrán fegyveres erők legalább egyszer amerikai fegyvereket használtak Oroszország elleni támadásra, belgorodi célpontokat semmisítettek meg, és sikerült feltartóztatni az orosz offenzívát. Ukrán és más európai tisztviselők azonban azt követelték, hogy az Egyesült Államok még jobban lazítsa a korlátozásokat, lehetővé téve Ukrajna számára, hogy Oroszország bármely részén lecsaphasson.
E hét keddjén Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója kijelentette, hogy az Ukrajnával kötött megállapodás az Egyesült Államok fegyvereinek Oroszország területére történő kilövéséről minden olyan helyre vonatkozik, ahol az orosz csapatok átlépik a határt az orosz oldalról Ukrajnába, hogy megpróbáljanak további ukrán területeket elfoglalni.
Oroszország az elmúlt napokban egyértelművé tette, hogy hamarosan támadást intézhet az északkeleti Szumi város ellen, amely szintén nem messze van az orosz határtól. Sullivan megjegyezte, hogy ha ez megtörténik, az irányelv ott is érvényes lesz. „Ez nem földrajzi kérdés. Ez a józan ész kérdése. Ha Oroszország a területéről támadja vagy fogja támadni Ukrajnát, akkor van értelme lehetővé tenni Ukrajnának, hogy megtorlást alkalmazzon azon az erők ellen, amelyek a határon túlról támadják” – mondta Sullivan.
Russia is at it again, using dangerous statements to undermine all achievements of our shared diplomatic efforts with President Trump's team. We keep working together to bring peace closer.
This alleged "residence strike" story is a complete fabrication intended to justify…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2025
Az Egyesült Államok támogatása lehetővé tette az ukrán fegyveres erők számára, hogy lelassítsák az orosz csapatok előrenyomulását Harkiv térségében, valamint tartsák az erős védelmi vonalat – jelentette ki Patrick Ryder tábornok, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője, számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Pentagon honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint Ryder elmondta: „Az oroszok valóban lassítottak a Harkiv térségében elért előrenyomulásukat tekintve.” A szóvivő két fő eredményt jegyzett meg: egyrészt az ukránok továbbra is tarthatják a frontvonalat, másrészt azt, hogy az amerikai segélyek általában elkezdték eljutni a fegyveres erőkhöz.
Ryder azt is hozzátette, hogy ezen a héten az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoportja újabb Rammstein formátumú ülést tart Brüsszelben. A találkozó résztvevői részletesen megvitatják ezeket a kérdéseket.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok támogatása lehetővé tette az ukrán fegyveres erők számára, hogy lelassítsák az orosz csapatok előrenyomulását Harkiv térségében, valamint tartsák az erős védelmi vonalat – jelentette ki Patrick Ryder.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1718113680
[modified] => 1718101319
)
[title] => Az amerikai támogatás megváltoztatta a helyzetet az ukrajnai fronton – Pentagon
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=115809&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 115809
[uk] => 115816
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 115810
[image] => Array
(
[id] => 115810
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/rajder.jpg
[original_lng] => 34277
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/rajder-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/rajder-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/rajder.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/rajder.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/rajder.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/rajder.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/rajder.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1718095847:2
[_thumbnail_id] => 115810
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3260
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_19b0c7555149f04e1582b0c58a5f33ab] =>
[_oembed_time_19b0c7555149f04e1582b0c58a5f33ab] => 1721934204
[_oembed_e0f32055adb4f2f765cfd01f72ce87ac] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 831712513002
[_oembed_a8d822fb06e4720d3d8d0186fed6681b] =>
We have received political signals at the highest level – good signals – including from the United States, from our European friends. According to all reports, aid shipments have been restored. pic.twitter.com/ppZezGgp7X
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 11, 2025
Ukrajnát fel kell jogosítani arra, hogy nyugati fegyverekkel támadjon orosz területeket a hatótávolság korlátozása nélkül, ami segít Kijevnek a hatékony védekezésben – jelentette ki Rob Bauer tengernagy, a NATO katonai bizottságának vezetője a The Washington Post című amerikai lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Bauer elmondta, hogy számos ország támogatta az Oroszország elleni csapások engedélyezését nyugati fegyverekkel. „A fegyveres konfliktusok törvénye nem tartalmaz korlátozásokat a hatótávolságra. Tehát katonai szempontból, ha a célpont Oroszország mélyén található, akkor arra a célpontra le kell csapni. Például egy oroszországi repülőtérről felszálló repülőgépekre” – tette hozzá.
A tengernagy szerinte a fegyverek hatótávolságának növekedése Ukrajnában megnehezítette az orosz erők logisztikai támogatását. „És ha mélyen visszaszorítják az oroszokat Oroszországba, az megnehezíti a harcot” – jegyezte meg. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Nyugatnak meg kell akadályoznia Vlagyimir Putyin orosz diktátor részéről a zsarolást. „Ezért vigyáznunk kell, nehogy újra és újra visszatérjünk ahhoz a gondolathoz, hogy mindenütt vörös vonal van, hogy minden eszkaláció. Putyin szinte mindenről hazudott” – vélekedett Rob Bauer.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajnát fel kell jogosítani arra, hogy nyugati fegyverekkel támadjon orosz területeket a hatótávolság korlátozása nélkül, ami segít Kijevnek a hatékony védekezésben – jelentette ki Rob Bauer.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1717870380
[modified] => 1717868200
)
[title] => Ukrajna számára nem szabad korlátozni az Oroszország elleni csapásokat – Bauer
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=115534&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 115534
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 115535
[image] => Array
(
[id] => 115535
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/bauer.jpg
[original_lng] => 33669
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/bauer-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/bauer-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/bauer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/bauer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/bauer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/bauer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/bauer.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1717860037:8
[_thumbnail_id] => 115535
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2375
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_f9bab3a4343b7fe296c11df7298d91c6] =>
Russia may deploy medium-range strike weapons and increase its naval capabilities if the US goes ahead with plans to station longer-range missiles in Germany, Vladimir Putin said https://t.co/F98W3O16x6
Russia is at it again, using dangerous statements to undermine all achievements of our shared diplomatic efforts with President Trump's team. We keep working together to bring peace closer.
This alleged "residence strike" story is a complete fabrication intended to justify…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2025
Megtámadhatja Oroszország nemzetközileg elismert területeit az ukrán légierő a Hollandia által szállított F-16-os vadászbombázókkal, ráadásul nemcsak Harkiv megyében, hanem bárhol az országban – idézi Hanke Bruins Slot holland külügyminisztert a NOS.nl.
Bruins Slot a Prágában tartott NATO külügyminiszteri találkozó után beszélt a sajtónak: azt mondta, Amerika sokáig akadályozta az F-16-os vadászbombázók átadását Ukrajnának, arról viszont „nem volt szó,” hogy pontosan milyen célpontokat lehet ezekkel a gépekkel támadni.
A holland politikus azt mondta: Amszterdam meglátása az, hogy Ukrajna önvédelemből cselekszik, tehát bármilyen célpontont támadhat bármilyen fegyverrel.
Így nem korlátozzák azt sem, hogy a Hollandia által átadott, 24 darab F-16-os vadászbombázóval milyen célpontokat támadhat vagy nem támadhat az ukrán légierő.
Tegnapelőtt Lars Løkke Rasmussen dán külügyminiszter ehhez hasonló felhatalmazást adott az ukrán légierőnek.
Russia is at it again, using dangerous statements to undermine all achievements of our shared diplomatic efforts with President Trump's team. We keep working together to bring peace closer.
This alleged "residence strike" story is a complete fabrication intended to justify…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2025
Ukrajna partnerei továbbra sem értenek egyet azzal, hogy Ukrajna megelőző csapásokat indíthasson Oroszország területe ellen, ehhez mindössze politikai döntésre van szükség – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök a vasárnap esti videoüzenetében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta, hogy számos vezető, állam és nemzetközi szervezet képviselője, közéleti személyisége fejezte ki együttérzését Ukrajna és Harkiv iránt, és egyúttal ítélte el az orosz terrort. „Fontos, hogy egy ilyen elítélés teljesen igazságos következményekkel járjon. Hogy végre legyen elegendő légelhárító rendszerünk Ukrajna, városaink védelmére. És hogy partnereink kellő elszántsággal rendelkezzenek az orosz terroristák elleni megelőző védekezésben, ugyanúgy, ahogyan azt ők tennék, lecsapnának más terroristákra – elpusztítanák őket, mielőtt életeket kezdenének el kioltani” – mutatott rá.
Az elnök kifejtette: az ukrán hadsereg ismeri és látja az orosz csapatok minden gyűjtőhelyét, és tud minden olyan területről, ahonnan orosz rakétákat és harci repülőgépeket indítanak. „Ennek a terrorista erőnek a megsemmisítése, és ezáltal több ezer élet megmentése és a háború kiterjedésének megállítása tisztán politikai döntés. Olyan döntés, amelyet meg kell hozni” – hangsúlyozta.
Az államfő minden olyan partnert támogat, aki támogatja ezt az ötletet. „A partnereinkkel együtt fogunk dolgozni, hogy felgyorsítsuk és növeljük az F-16-osok szállítását Ukrajnába. Ez védelmet ad a városainkat ért terrortámadásokkal és az orosz hadsereg fronton gyakorolt nyomásával szemben is” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna partnerei továbbra sem értenek egyet azzal, hogy Ukrajna megelőző csapásokat indíthasson Oroszország területe ellen, ehhez mindössze politikai döntésre van szükség – jelentette ki Volodimir Zelenszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1716811200
[modified] => 1716804201
)
[title] => Zelenszkij: Ukrajna csak a Nyugat döntésére vár, hogy csapásokat mérhessen Oroszország területére
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=114243&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 114243
[uk] => 114275
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 114244
[image] => Array
(
[id] => 114244
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/zelenszkij-25.jpg
[original_lng] => 34966
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/zelenszkij-25-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/zelenszkij-25-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/zelenszkij-25.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/zelenszkij-25.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/zelenszkij-25.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/zelenszkij-25.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/zelenszkij-25.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1716802733:8
[_thumbnail_id] => 114244
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3797
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_585ccad57b6e5ebedcd7ed146faabac6] =>
I am grateful to the United States for imposing additional strong sanctions against Russia today.
Nearly 400 sanctions targets in a new US package will further weaken Russia's ability to wage an aggressive war against Ukraine.
Pressure on the aggressor must be maintained and…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 23, 2024
Russia is at it again, using dangerous statements to undermine all achievements of our shared diplomatic efforts with President Trump's team. We keep working together to bring peace closer.
This alleged "residence strike" story is a complete fabrication intended to justify…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2025
💬 Britain has been magnificent in its support for Ukraine, for many of the same reasons that we are helping Ukraine.
You, too, have been a victim of Russia's actions. In fact, the term 'hybrid war' does not quite capture it; this has amounted to state terrorism. Your citizens…
— Ministry of Foreign Affairs 🇵🇱 (@PolandMFA) May 31, 2026
Ukrajnának jogában áll a London által biztosított fegyverekkel csapást mérni Oroszországon belüli célpontokra, mert Moszkva is mér csapásokat Ukrajna területén – jelentette ki David Cameron brit külügyminiszter a Reuters bit hírügynökségnek adott interjújában, számolt be pénteken az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a brit diplomácia vezetője elmondta: „Ukrajnának megvan ez a joga. Ahogy Oroszország támad Ukrajnán belül, teljesen érthető, hogy Ukrajna miért érzi úgy, hogy meg kell védenie magát.” Mint emlékeztetett, Rishi Sunak brit kormányfő évi 3 milliárd font (3,74 milliárd dollár) katonai támogatást ígért Ukrajnának egy fenntartható időszakra. „Minden évben hárommilliárd fontot biztosítunk, ameddig csak kell. Egyszerűen kimerítettünk mindent, amit a felszerelés biztosítása terén tudtunk” – mutatott rá.
A brit külügyminiszter üdvözölte, hogy az Egyesült Államok újabb katonai támogatást juttatott Ukrajnának, de kerülte a közvetlen választ arra a kérdésre, hogy szerinte Donald Trump republikánus jelölt esetleges újraválasztása hogyan befolyásolhatja az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott támogatását. „Nem rajtunk múlik, hogy az amerikaiak kit választanak elnöknek – bárkivel együtt fogunk működni” – hangsúlyozta David Cameron.
A Reuters korábban közzétette ezt a hírt, de később „néhány részlet tisztázása érdekében” eltávolították a hírügynökség weboldaláról.
Russia is at it again, using dangerous statements to undermine all achievements of our shared diplomatic efforts with President Trump's team. We keep working together to bring peace closer.
This alleged "residence strike" story is a complete fabrication intended to justify…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2025
A Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztálya tervet dolgozott ki Oroszország háborús potenciáljának csökkentésére, amely sok aspektust tartalmaz, beleértve az orosz területen végrehajtott műveleteket – jelentette ki csütörtökön Kirilo Budanov tábornok, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője a The Washington Post című amerikai lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Budanov elmondta: „Olyan tervet javasoltunk, amely az orosz képességek csökkentését célozza. Ez sok szempontot lefed, például a hadiipart, kritikus katonai célpontokat, repülőtereket, parancsnoki és irányító központokat.” Mint jelezte, elsősorban orosz önkéntesek új hadműveleteit tervezik Oroszország területén, és újabb dróntámadásokat.
Ukrajna fő katonai hírszerzője annak a demonstrálását nevezte célnak, hogy Vlagyimir Putyin diktátor nem tudja „megvédeni a lakosságot a háború Oroszországba való begyűrűzésétől”. „Amikor valaki, mondjuk, Szentpéterváron ül, és csak a tévében látja a háborút, mindig támogatja azt. De az emberek elkezdenek idegeskedni, ha valamit megtámadnak a házuk közelében” – magyarázta Kirilo Budanov.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztálya tervet dolgozott ki Oroszország háborús potenciáljának csökkentésére, amely sok aspektust tartalmaz, beleértve az orosz területen végrehajtott műveleteket.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1713451260
[modified] => 1713445091
)
[title] => Budanov újabb támadásokat jelentett be Oroszország ellen, hogy a lakosság lássa, Putyin nem tudja megvédeni
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=110220&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 110220
[uk] => 110229
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 110221
[image] => Array
(
[id] => 110221
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/budanov-2.jpg
[original_lng] => 24719
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/budanov-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/budanov-2-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/budanov-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/budanov-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/budanov-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/budanov-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/budanov-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1713434527:8
[_thumbnail_id] => 110221
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4298
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202865560001
[_oembed_d34ee84efb8a06bbb1c03feed729a149] =>
Russia is at it again, using dangerous statements to undermine all achievements of our shared diplomatic efforts with President Trump's team. We keep working together to bring peace closer.
This alleged "residence strike" story is a complete fabrication intended to justify…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2025
Az Egyesült Államok álláspontja az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokkal kapcsolatban nem az, hogy az ukrán erőket saját határaikon kívüli csapásra ösztönözze – jelentette ki Matthew Miller, az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője kedd esti sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint újságírók érdeklődésére, miszerint az Egyesült Államok arra kérte Ukrajnát, hogy hagyja abba az orosz finomítók elleni csapásokat, a szóvivő elmondta: „Nem beszélek konkrét tárgyalásokról, de álláspontunk a háború kezdete óta mindig az volt, hogy nem bátorítjuk és nem támogatjuk Ukrajna csapásait a saját területén kívül.”
Arra a kérdésre, hogy ezek a konkrét tárgyalások az orosz finomítók elleni támadásokról szóltak-e, Matthew Miller ismét kitért a közvetlen válasz elől, és azt mondta, hogy az amerikai álláspontot jól ismeri az ukrán kormány, így „nem olyan dolog, amiről ne tudnának”.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok álláspontja az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokkal kapcsolatban nem az, hogy az ukrán erőket saját határaikon kívüli csapásra ösztönözze – jelentette ki Matthew Miller.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1711541340
[modified] => 1711533645
)
[title] => Az USA nem ösztönzi az ukránokat az orosz olajfinomítók elleni támadásokra – Miller
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=107981&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 107981
[uk] => 107986
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 107982
[image] => Array
(
[id] => 107982
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/matthew-miller.webp
[original_lng] => 22412
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/matthew-miller-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/matthew-miller-300x189.webp
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/matthew-miller.webp
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/matthew-miller.webp
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/matthew-miller.webp
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/matthew-miller.webp
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/matthew-miller.webp
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1711526581:8
[_thumbnail_id] => 107982
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3714
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] =>
[_oembed_time_5ee2ef2e8496b7d2e4c8c429a38c6ae1] => 1711534144
[_oembed_c32dd26aadde9d0cdd0b5f6b878c904b] =>
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
Russia is at it again, using dangerous statements to undermine all achievements of our shared diplomatic efforts with President Trump's team. We keep working together to bring peace closer.
This alleged "residence strike" story is a complete fabrication intended to justify…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 29, 2025