Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MzA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo5NTc2MDt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 185334
[content] =>
Volodimir Zelenszkij elnök a hétfői jereváni látogatása során kétoldalú találkozót folytatott Robert Fico szlovák miniszterelnökkel – számolt be az rbc.ua hírportál az államfő X közösségi oldalon közzétett nyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint az elnök hangsúlyozta, hogy Ukrajna nyitott a konstruktív párbeszédre Szlovákiával, és érdekelt az erős kapcsolatok kialakításában. A közlése szerint Ficóval a különböző területeken való együttműködésről, valamint a kormányok közeljövőben kormányközi bizottság formájában történő találkozójának megtartásáról tárgyalt.
„Beszéltünk a kijevi és pozsonyi látogatások cseréjéről – megállapodtunk abban, hogy a csapatok az ütemterv szerint fognak dolgozni” – mondta az államfő. A tárgyalások során különös figyelmet fordítottak Ukrajna európai integrációjának kérdésére. Fico támogatja Ukrajna EU-csatlakozását, és Szlovákia kész elősegíteni ezt a folyamatot – emelte ki Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök a hétfői jereváni látogatása során kétoldalú találkozót folytatott Robert Fico szlovák miniszterelnökkel.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1777925400
[modified] => 1777917335
)
[title] => Fico támogatta Ukrajna európai integrációját a Zelenszkijjel tartott találkozóján
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=185334&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 185334
[uk] => 185349
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 185335
[image] => Array
(
[id] => 185335
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/fico-zelenszkij.jpg
[original_lng] => 36335
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/fico-zelenszkij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/fico-zelenszkij-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/fico-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/fico-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/fico-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/fico-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/fico-zelenszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1777916122:8
[_oembed_efaf81471e31ff03683699c4a5c6eca8] => I met with the Prime Minister of Slovakia, @RobertFicoSVK, in Yerevan. Ukraine is open to constructive dialogue with Slovakia and is interested in developing strong relations.
We discussed cooperation across various areas and holding a government meeting in the format of an… pic.twitter.com/ZaWAiDKZm5
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 4, 2026
[_oembed_time_efaf81471e31ff03683699c4a5c6eca8] => 1777906227
[_thumbnail_id] => 185335
[_edit_last] => 12
[views_count] => 995
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 907634654001
[_oembed_628236c0394344ab6a401e29e643dc0e] => Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
— Andrej Babiš (@AndrejBabis) May 3, 2026
[_oembed_time_628236c0394344ab6a401e29e643dc0e] => 1778163622
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 11
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Kiemelt téma
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 14359
[1] => 7157
[2] => 95760
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => európai integráció
[1] => Robert Fico
[2] => Ukrajna EU-csatlakozása
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[1] => Array
(
[id] => 185314
[content] =>
Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője Robert Fico miniszterelnöknek kijelentette, hogy pártja nem ért egyet azzal az állásponttal, hogy Ukrajna az Európai Unióhoz tartozik, és arra szólított fel, hogy ezt ne ismételje meg, számolt be a Dennik N., írta a Jevropejszka Pravda.
Danko kritizálja a miniszterelnököt az Ukrajnát támogató kijelentései miatt. „Szeretném kifejezni csalódottságomat azzal kapcsolatban, amit Robert Fico néha tesz és mond” – mondja, és arra kéri az embereket, hogy írjanak kommenteket a miniszterelnök közösségi médiában közzétett bejegyzései alá.

Danko a nyilatkozatot azután tette, hogy Fico telefonon beszélt Volodimir Zelenszkijjel.
„Ami az orosz-ukrán határon történik, az egy pillanat alatt megtörténhet bárhol Európában” – mondja a koalícióban részt vevő SNS párt elnöke.
„Az ukránok Szlovákiában is finanszíroznak néhány politikai pártot” – mondja Danko, hozzátéve, hogy azon kell dolgozni, hogyan lehet ezt megakadályozni, nem pedig Zelenszkijnek telefonálni.
[type] => post
[excerpt] => Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője Robert Fico miniszterelnöknek kijelentette, hogy pártja nem ért egyet azzal az állásponttal, hogy Ukrajna az Európai Unióhoz tartozik, és arra szólított fel, hogy ezt ne ismételje meg.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1777915260
[modified] => 1777908595
)
[title] => Fico koalíciós partnere nem ért egyet a kormányfő Ukrajna EU-tagságáról szóló nyilatkozatával
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=185314&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 185314
[uk] => 185185
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 185186
[image] => Array
(
[id] => 185186
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/3876551.jpg
[original_lng] => 43847
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/3876551-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/3876551-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/3876551.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/3876551.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/3876551.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/3876551.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/3876551.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1777897798:12
[_thumbnail_id] => 185186
[_edit_last] => 12
[views_count] => 815
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 55151711000
[_oembed_efaf81471e31ff03683699c4a5c6eca8] => I met with the Prime Minister of Slovakia, @RobertFicoSVK, in Yerevan. Ukraine is open to constructive dialogue with Slovakia and is interested in developing strong relations.
We discussed cooperation across various areas and holding a government meeting in the format of an… pic.twitter.com/ZaWAiDKZm5
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 4, 2026
[_oembed_time_efaf81471e31ff03683699c4a5c6eca8] => 1778171407
[_oembed_4b0122e374177cc9b53d48bc3ee18f28] => Rusi dnes útočia na Užhorod. Sú na našich hraniciach. Toto je výsledok Ficovej „mierovej politiky“ u Putina.
— Ivan Korcok (@IvanKorcok) May 13, 2026
[_oembed_time_4b0122e374177cc9b53d48bc3ee18f28] => 1779347304
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 544943
[1] => 7157
[2] => 95760
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Andrej Danko
[1] => Robert Fico
[2] => Ukrajna EU-csatlakozása
)
)
[2] => Array
(
[id] => 185164
[content] =>
Volodimir Zelenszkij elnök szombaton telefonbeszélgetést folytatott Robert Fico szlovák miniszterelnökkel, a megbeszélés a közeljövőben esedékes személyes találkozóról szóltak – számolt be az rbc.ua hírportál Zelenszkij Telegram-csatornájára és Fico Facebook-oldalára hivatkozva.

A jelentés szerint az ukrán elnök megjegyezte: „Erős kapcsolatokra van szükségünk államaink között, és mindketten érdekeltek vagyunk ebben. Fontos volt hallani, hogy Szlovákia támogatja Ukrajna európai uniós tagságát, és kész megosztani a csatlakozással kapcsolatos tapasztalatait.” Meghívta Ficót Kijevbe, és megköszönte a pozsonyi meghívást. Azt is megvitatták, hogy a közeljövőben személyesen is találkozhatnak. „Csapataink az ütemterv szerint fognak dolgozni” – tette hozzá.
A szlovák miniszterelnök viszont kijelentette, hogy a „bizonyos kérdésekben mutatkozó eltérő nézetek” ellenére a felek érdekeltek a jó és baráti kapcsolatok kialakításában. Azt is kijelentette, hogy Szlovákia azért támogatja Ukrajna EU-tagságát, mert azt szeretné, hogy a szomszédos ország „stabil és demokratikus legyen”. Robert Fico szerint megállapodtak abban, hogy találkoznak Zelenszkijjel az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján, amelyre május 4-én kerül sor Jerevánban.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök szombaton telefonbeszélgetést folytatott Robert Fico szlovák miniszterelnökkel, a megbeszélés a közeljövőben esedékes személyes találkozóról szóltak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1777749600
[modified] => 1777749515
)
[title] => Zelenszkij a közeljövőben találkozik Robert Ficóval
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=185164&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 185164
[uk] => 185135
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 184848
[image] => Array
(
[id] => 184848
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/zelenszkij-34.jpg
[original_lng] => 17173
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/zelenszkij-34-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/zelenszkij-34-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/zelenszkij-34.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/zelenszkij-34.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/zelenszkij-34.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/zelenszkij-34.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/zelenszkij-34.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1777738720:12
[_thumbnail_id] => 184848
[_edit_last] => 12
[views_count] => 954
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 51418753000
[_oembed_628236c0394344ab6a401e29e643dc0e] => Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
— Andrej Babiš (@AndrejBabis) May 3, 2026
[_oembed_time_628236c0394344ab6a401e29e643dc0e] => 1778171781
[_oembed_7e7b6ab0ff13276a6ce0944f9b07c6e7] =>
[_oembed_time_7e7b6ab0ff13276a6ce0944f9b07c6e7] => 1780594794
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 17
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Sürgős
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 7157
[1] => 673
[2] => 6077
[3] => 95760
[4] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Robert Fico
[1] => találkozó
[2] => tárgyalások
[3] => Ukrajna EU-csatlakozása
[4] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[3] => Array
(
[id] => 185064
[content] =>
Ukrajna 12-18 hónapon belül lezárhatja az EU-csatlakozásról szóló tárgyalási fejezetek nagy részét, és már 2027-ben aláírhatja a tagsági megállapodást – jelentette ki pénteken Tarasz Kacska európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes a parlamentben a kormányhoz intézett kérdések órájában, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Kacska emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió előzetesen 145 követelményt nyújtott be az ukrán félnek a tárgyalási klaszterek megnyitásához. „Legtöbbjük az ukrán jogszabályok uniós normákkal való összhangba hozására, valamint az intézmények napi munkájának gyakorlatára vonatkozik. Mindezek a követelmények reálisak. A következő 12-18 hónapban lezárhatjuk a tárgyalási fejezetek nagy részét, és jövőre folytathatjuk az EU-csatlakozási szerződés aláírását” – jegyezte meg.
A miniszterelnök-helyettes tisztázta, hogy márciusban Ukrajna megkapta a második csomag feltételeket az összes fejezet technikai tárgyalásainak sikeres lezárásához. Jelenleg mind a hat klaszterben folyamatban van a technikai munka az Európai Bizottsággal. A csatlakozási szerződés aláírása után sem lesz még befejezve a folyamat: a dokumentumot minden uniós ország parlamentjének, valamint Ukrajnában is ratifikálni kell, ami több évig is eltarthat – mutatott rá Tarasz Kacska.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna 12-18 hónapon belül lezárhatja az EU-csatlakozásról szóló tárgyalási fejezetek nagy részét, és már 2027-ben aláírhatja a tagsági megállapodást – jelentette ki pénteken Tarasz Kacska.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1777666500
[modified] => 1777664165
)
[title] => Ukrajna 2027-ben aláírhatja az EU-csatlakozási megállapodást – Kacska
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=185064&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 185064
[uk] => 185091
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 185065
[image] => Array
(
[id] => 185065
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/kacska.jpg
[original_lng] => 26022
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/kacska-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/kacska-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/kacska.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/kacska.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/kacska.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/kacska.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/kacska.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1777694858:3
[_thumbnail_id] => 185065
[_edit_last] => 12
[views_count] => 797
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 863180773002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 17
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Sürgős
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 2080906
[1] => 1119308
[2] => 63
[3] => 95760
)
[tags_name] => Array
(
[0] => EU-csatlakozási megállapodás
[1] => Tarasz Kacska
[2] => Ukrajna
[3] => Ukrajna EU-csatlakozása
)
)
[4] => Array
(
[id] => 185031
[content] =>
Volodimir Zelenszkij elnök kitartó erőfeszítései Ukrajna EU-csatlakozásának felgyorsítására fokozzák a feszültséget az európai fővárosokkal való kapcsolatokban – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a The Financial Times című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a brit újság azt írta, hogy az EU vezetőinek elutasítása Ukrajna csatlakozási folyamatának felgyorsítását illetően csalódást okozott Kijevben, és a Zelenszkij-féle vezetés egyre euroszkeptikusabb retorikája aláássa a kompromisszumkeresési erőfeszítéseket. Az elmúlt hetekben Franciaország és Németország egy szakaszos folyamatot javasolt, amelynek keretében Ukrajna „szimbolikus” előnyökhöz és az uniós mechanizmusokhoz való fokozatos hozzáféréshez jutna a reformok egyes szakaszainak végrehajtásáért cserébe. Tisztviselők szerint ez azt jelentené, hogy a teljes jogú tagság legalább tíz év múlva lesz elérhető.

A múlt héten Kijevben a francia-német javaslattal kapcsolatos újságírói kérdésekre válaszolva Zelenszkij igazságosságra szólította fel az EU-t, és kijelentette, hogy Ukrajnának nincs szüksége szimbolikus tagságra. Két magas rangú ukrán tisztviselő szerint Zelenszkij arra utasította diplomatáit, hogy ne fontolgassanak, sőt, ne is kezdjenek tárgyalásokat az EU-kormányokkal az ilyen javaslatokról, hanem csak a teljes jogú EU-tagságról beszélhetnek. „Még csak meg sem vitatjuk” – mondta egy ukrán tisztviselő.
Az áprilisi ciprusi informális csúcstalálkozón több uniós vezető is megpróbálta enyhíteni az ukrán elnökkel szembeni elvárásokat – közölte két, a tárgyalásokhoz közel álló forrás. „Kemény igazságokat kellett hallania. Nem lesz olyan könnyű, mint gondolja” – mondta a meg nem nevezett tisztviselő. Zelenszkij azonban eltökélt abban, hogy megvédje maximalista álláspontját, mondják magas rangú ukrán tisztviselők. Egyikük megjegyezte: Kijev úgy véli, hogy az EU „idővel realisztikusabbá válik”, és közelebb kerül az ukrán állásponthoz.
Több EU-s diplomata is kijelentette, hogy megértik a Zelenszkijre nehezedő nyomást a négy év háború után, és megértik a frusztrációját. Hangsúlyozzák azonban, hogy a bővítési folyamatnak továbbra is érdemalapúnak kell maradnia, és rámutatnak, hogy az Egyesült Államok közvetlen katonai és pénzügyi támogatásának megszűnésével, valamint a békefolyamattól való elszakadás érzésével az EU most Ukrajna legfontosabb partnere. „Mi vagyunk az egyetlen barátai, szóval valószínűleg jobb, ha befogja a száját” – mondta a meg nem nevezett tisztviselő.
Diplomaták és uniós tisztviselők szerint az ország reformtörekvései megtorpantak, különösen a jogállamiság és a korrupcióellenes intézkedések kritikus területén. Rámutattak a jogszabályok végrehajtásának késedelmes határidejére is, amelyek lehetővé tennék Kijev számára, hogy szélesebb körű hozzáférést kapjon az EU energia- és ipari termékpiacaihoz. Kijev ellenáll Brüsszel azon kérésének is, hogy a 90 milliárd eurós hitel egy részének elosztásához feltételként emeljék meg a vállalkozások adóit, azzal érvelve, hogy ez terhet róna a gazdaságra. „A belső reformjaik elakadtak. Ez rossz, és ezt mindenki tudja” – mondta egy meg nem nevezett forrás.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök kitartó erőfeszítései Ukrajna EU-csatlakozásának felgyorsítására fokozzák a feszültséget az európai fővárosokkal való kapcsolatokban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1777665000
[modified] => 1777648368
)
[title] => Zelenszkij álláspontja Ukrajna EU-csatlakozásával kapcsolatban irritálja Európát – FT
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=185031&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 185031
[uk] => 185034
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 185032
[image] => Array
(
[id] => 185032
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/merz-starmer-zelenszkij-macron.jpg
[original_lng] => 54107
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/merz-starmer-zelenszkij-macron-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/merz-starmer-zelenszkij-macron-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/merz-starmer-zelenszkij-macron.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/merz-starmer-zelenszkij-macron.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/merz-starmer-zelenszkij-macron.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/merz-starmer-zelenszkij-macron.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/merz-starmer-zelenszkij-macron.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1777638063:2
[_thumbnail_id] => 185032
[_edit_last] => 12
[views_count] => 707
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 863130768002
[_oembed_efaf81471e31ff03683699c4a5c6eca8] => I met with the Prime Minister of Slovakia, @RobertFicoSVK, in Yerevan. Ukraine is open to constructive dialogue with Slovakia and is interested in developing strong relations.
We discussed cooperation across various areas and holding a government meeting in the format of an… pic.twitter.com/ZaWAiDKZm5
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 4, 2026
[_oembed_time_efaf81471e31ff03683699c4a5c6eca8] => 1778061070
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2080819
[1] => 61326
[2] => 95760
)
[tags_name] => Array
(
[0] => európai tagállamok
[1] => gyorsított eljárás
[2] => Ukrajna EU-csatlakozása
)
)
[5] => Array
(
[id] => 185009
[content] =>
Egy mondattal próbálta lezárni az egyik legérzékenyebb magyar–ukrán vitát Volodimir Zelenszkij. Miközben Magyar Péter az ukrajnai magyar kisebbség jogainak bővítéséhez kötné Kijev uniós csatlakozási tárgyalásainak támogatását, az Európai Unió is egyre erősebben próbálja terelni a folyamatot.

„Ők olyan polgáraink, mint bárki más. Lehet, hogy nem mindent oldottunk meg eddig. De őszintén szólva, nem lesz itt probléma” – ezt nyilatkozta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a kárpátaljai magyarok ügyében azt követően, hogy Magyar Péter leendő miniszterelnök a nyilatkozata szerint az ukrajnai magyar kisebbség jogainak bővítéséhez kötné Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásainak támogatását.
Zelenszkij arról is beszélt, hogy kész találkozni Magyar Péterrel, akár négyszemközt, akár más formában. Mint fogalmazott, dolgoznak minden, a magyar kisebbséget érintő kérdésen, és bár elismerte, hogy nem sikerült eddig mindent rendezni, szerinte a helyzet nem jelent megoldhatatlan problémát.
[type] => post
[excerpt] => Egy mondattal próbálta lezárni az egyik legérzékenyebb magyar–ukrán vitát Volodimir Zelenszkij. Miközben Magyar Péter az ukrajnai magyar kisebbség jogainak bővítéséhez kötné Kijev uniós csatlakozási tárgyalásainak támogatását, az Európai Unió is e...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1777647660
[modified] => 1777636125
)
[title] => Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire a kárpátaljai magyarok jogairól
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=185009&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 185009
[uk] => 185036
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 185010
[image] => Array
(
[id] => 185010
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij.jpg
[original_lng] => 195396
[original_w] => 1108
[original_h] => 739
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij.jpg
[width] => 1108
[height] => 739
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij.jpg
[width] => 1108
[height] => 739
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij.jpg
[width] => 1108
[height] => 739
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1777639135:2
[_thumbnail_id] => 185010
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 943
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 900663778001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 11
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1218
[1] => 2056634
[2] => 95760
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kárpátaljai magyarság
[1] => Magyar Péter
[2] => Ukrajna EU-csatlakozása
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[6] => Array
(
[id] => 184980
[content] =>
Az uniós tagállamok egy kedvezményekből álló csomagot készítenek elő Ukrajna számára, mivel korábban elutasították a gyorsított csatlakozást – erről ír a Politico.
A portál értesülései szerint az EU így szeretné megtartani Ukrajnát az integráció felé vezető úton, ezért azonnali politikai és gazdasági előnyökkel járó megoldásokat kínál fel Kijevnek. A javaslatcsomag – amelyről még márciusban született megállapodás – olyan elemeket tartalmaz, mint a közös piachoz való nagyobb fokú hozzáférés, valamint részvétel több uniós programban.

Az ajánlat elfogadásának előzménye és egyben háttere, hogy korábban elutasították a gyorsított csatlakozásról – vagyis a szükséges reformok végrehajtása nélküli ukrán tagságról – szóló elképzeléseket, Brüsszel ugyanakkor szeretné Kijevet megtartani az európai integráció felé vezető úton, ehhez pedig olyan megoldásokat kellett keresni, amelyek az ukrán belpolitikában is sikerként könyvelhetők el.
Emiatt jelenleg két lehetőség verseng Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban: a felgyorsított fokozatos integrációról szóló elképzelés, a csatlakozó állam státuszának megadása.
Az előbbi – a felgyorsított fokozatos integráció – Ukrajna bevonását jelenti az európai gazdasági folyamatokba és döntéshozatalba, a formális csatlakozás viszont csak a folyamat legvégén merülhet így fel. Az utóbbi – a csatlakozó állami státusz – lehetőség főleg azoknak az országoknak a helyzetéhez hasonlít, amelyek már aláírták a csatlakozási szerződést és csak a ratifikálásra várnak. A Politico szerint ezt elsősorban Litvánia vetette fel, és azt takarja, hogy az unió politikai szándéknyilatkozatot tegyen azzal kapcsolatban, hogy támogatják az ukrán csatlakozást, és Kijev határozott léptekkel halad a tagság felé.
Kijev azonban ennél konkrétabb gazdasági segítséget sürget. Vszevolod Csencov ukrán uniós nagykövet a Politicónak kifejtette: Ukrajnának a közös piachoz való fokozatos hozzáférésre és az uniós programokban való részvételre, az ukrán vállalatoknak a bizottság stratégiai ipari párbeszédeiben való részvételére lenne szükség olyan ágazatokban, mint a járműgyártás, az acél- és a vegyipar azért, hogy jobban illeszkedjenek iparágaink az EU értékláncaihoz.
Ezenfelül lobbiznak még az ipari termékek megfelelőségértékeléséről és elfogadásáról szóló megállapodás (ACAA) megkötéséért is, amellyel az uniós és ukrán termelési szabványok kölcsönös elismerést nyerhetnek, lehetővé téve ezzel az ipari termékek könnyebb és gyorsabb mozgatását az EU-ban.
„Ukrajna prioritása továbbra is a teljes EU-tagság” – szögezte le Vszevolod Csencov. „De korai, kézzelfogható lépéseket is várunk, amelyek már most életbe léptetik az integrációt” – tette hozzá.
[type] => post
[excerpt] => Az uniós tagállamok egy kedvezményekből álló csomagot készítenek elő Ukrajna számára, mivel korábban elutasították a gyorsított csatlakozást – erről ír a Politico.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1777627800
[modified] => 1777586507
)
[title] => Politico: azonnali politikai és gazdasági előnyöket kaphat Ukrajna az EU felé vezető úton
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=184980&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 184980
[uk] => 184920
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 184922
[image] => Array
(
[id] => 184922
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-288.png
[original_lng] => 278991
[original_w] => 960
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-288-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-288-300x188.png
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-288-768x480.png
[width] => 768
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-288.png
[width] => 960
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-288.png
[width] => 960
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-288.png
[width] => 960
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-288.png
[width] => 960
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1777575708:12
[_thumbnail_id] => 184922
[_edit_last] => 12
[views_count] => 578
[_algolia_sync] => 48923265000
[_oembed_efaf81471e31ff03683699c4a5c6eca8] => I met with the Prime Minister of Slovakia, @RobertFicoSVK, in Yerevan. Ukraine is open to constructive dialogue with Slovakia and is interested in developing strong relations.
We discussed cooperation across various areas and holding a government meeting in the format of an… pic.twitter.com/ZaWAiDKZm5
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 4, 2026
[_oembed_time_efaf81471e31ff03683699c4a5c6eca8] => 1778147286
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 154
[1] => 7689
[2] => 2080062
[3] => 1222037
[4] => 95760
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Unió
[1] => feltételek
[2] => gyors csatlakozás
[3] => kedvezmények
[4] => Ukrajna EU-csatlakozása
)
)
[7] => Array
(
[id] => 184630
[content] =>
Kijevnek esetleg el kell fogadnia területek elvesztését egy Moszkvával kötendő jövőbeli békemegállapodásban, az ilyen engedmények Ukrajna Európai Uniós csatlakozásának kilátásaihoz kapcsolódnak – jelentette ki hétfőn Friedrich Merz német kancellár, számolt be az rbc.ua hírportál a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva.

A jelentés szerint a kancellár elmondta: „Valamikor Ukrajna tűzszüneti megállapodást fog aláírni, valamikor remélhetőleg békeszerződést Oroszországgal. Akkor megtörténhet, hogy Ukrajna területének egy része már nem lesz Ukrajna.” Megjegyezte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, ha ezt szeretné közvetíteni népe felé és elnyerni a támogatásukat, népszavazást kell tartania.
Merz ugyanakkor óva intett a gyors csatlakozással kapcsolatos túlzott reményektől, megjegyezve, hogy Kijev nem csatlakozhat a blokkhoz háború alatt. Ezenkívül Ukrajnának először szigorú kritériumoknak kell megfelelnie, többek között a jogállamiság és a korrupció elleni küzdelem terén – mutatott rá.
„Zelenszkij felvetette az EU-hoz való 2027. január 1-jei csatlakozás ötletét. Ez nem fog működni. Még 2028. január 1. is irreális” – fejezte ki meggyőződését Friedrich Merz, aki átmeneti lépéseket javasolt, például megfigyelői státusz megadását Ukrajnának az uniós intézményekben, ami széles körű támogatást élvezett az európai vezetők körében a ciprusi csúcstalálkozón.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Kijevnek esetleg el kell fogadnia területek elvesztését egy Moszkvával kötendő jövőbeli békemegállapodásban, az ilyen engedmények Ukrajna Európai Uniós csatlakozásának kilátásaihoz kapcsolódnak – jelentette ki hétfőn Friedrich Merz.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1777317300
[modified] => 1777313101
)
[title] => Merz lehetségesnek tartja, hogy Ukrajnának el kell fogadnia területek elvesztését az EU felé vezető úton
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=184630&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 184630
[uk] => 184651
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 184049
[image] => Array
(
[id] => 184049
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/merz.png
[original_lng] => 1184513
[original_w] => 1311
[original_h] => 819
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/merz-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/merz-300x187.png
[width] => 300
[height] => 187
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/merz-768x480.png
[width] => 768
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/merz-1024x640.png
[width] => 1024
[height] => 640
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/merz.png
[width] => 1311
[height] => 819
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/merz.png
[width] => 1311
[height] => 819
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/merz.png
[width] => 1311
[height] => 819
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1777318080:8
[_thumbnail_id] => 184049
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1485
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 855339827002
[_oembed_4782af200a8e1532d6670ca1b8c45ed5] =>
[_oembed_time_4782af200a8e1532d6670ca1b8c45ed5] => 1777368192
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 17
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 38156
[1] => 154
[2] => 51114
[3] => 683
[4] => 2077754
[5] => 63
[6] => 95760
)
[tags_name] => Array
(
[0] => békekötés
[1] => Európai Unió
[2] => Friedrich Merz
[3] => lemondás
[4] => területek elvesztése
[5] => Ukrajna
[6] => Ukrajna EU-csatlakozása
)
)
[8] => Array
(
[id] => 184479
[content] =>
Friedrich Merz német kancellár kijelentette, hogy Ukrajnának aktívabban kellene integrálódnia az Európai Unió folyamataiba, de a blokkba való gyors belépése ebben a szakaszban lehetetlen – számolt be az rbc.ua hírportál a Deutsche Welle német médiumra hivatkozva.
A jelentés szerint az EU-vezetők nicosiai csúcstalálkozója után Merz kijelentette, hogy Ukrajna azonnali Európai Unióhoz való csatlakozásának kérdése jelenleg nincs napirenden. Szerinte egy ilyen forgatókönyv a közeljövőben irreális. „Természetesen mindenki számára világos, hogy Ukrajna azonnali EU-csatlakozása lehetetlen” – jegyezte meg.

A kancellár ugyanakkor hangsúlyozta Ukrajna és az európai intézmények közötti együttműködés elmélyítésének szükségességét. Ez magában foglalja a szorosabb részvételt az uniós struktúrák munkájában, valamint a reformok előrehaladásától függően fokozatos bevonásukat az egyes szakpolitikai területekbe. Példaként említette, hogy Ukrajna elnöke szavazati jog nélkül részt vehet az Európai Tanács ülésein.
Merz egy külön folyamat elindítását is szorgalmazta az Európai Unión belül, amelynek célja Ukrajna fokozatos közelítése a blokkhoz. Szerinte a végső cél továbbra is a teljes jogú tagság, de ehhez köztes szakaszok szükségesek. „Fontos, hogy ez a közeledés most a csatlakozási tárgyalásokat is felgyorsítsa, és hídként szolgáljon a jövőbeli teljes jogú tagság felé” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy az elmúlt napokban megvitatta ezt a megközelítést Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Friedrich Merz német kancellár kijelentette, hogy Ukrajnának aktívabban kellene integrálódnia az Európai Unió folyamataiba, de a blokkba való gyors belépése ebben a szakaszban lehetetlen.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1777118400
[modified] => 1777111686
)
[title] => Ukrajna azonnali EU-tagsága lehetetlen, előbb aktívan kell integrálódnia – Merz
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=184479&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 184479
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 184480
[image] => Array
(
[id] => 184480
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/merz.jpg
[original_lng] => 27131
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/merz-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/merz-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/merz.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/merz.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/merz.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/merz.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/merz.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1777100887:12
[_thumbnail_id] => 184480
[_edit_last] => 12
[views_count] => 853
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 888081216001
[_oembed_efaf81471e31ff03683699c4a5c6eca8] => I met with the Prime Minister of Slovakia, @RobertFicoSVK, in Yerevan. Ukraine is open to constructive dialogue with Slovakia and is interested in developing strong relations.
We discussed cooperation across various areas and holding a government meeting in the format of an… pic.twitter.com/ZaWAiDKZm5
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 4, 2026
[_oembed_time_efaf81471e31ff03683699c4a5c6eca8] => 1778073609
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 17
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Sürgős
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 51114
[1] => 2075622
[2] => 95760
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Friedrich Merz
[1] => integrálódás
[2] => Ukrajna EU-csatlakozása
)
)
[9] => Array
(
[id] => 184278
[content] =>
Az Európai Unió bővítésért felelős biztosa, Marta Kos szerint az új magyar kormány hivatalba lépésével új lendületet kaphat Ukrajna uniós csatlakozási folyamata, és még az év vége előtt megnyílhat mind a hat tárgyalási fejezetcsoport.
Az Interfax hírügynökség cikke szerint a biztos egy brüsszeli sajtótájékoztatón beszélt arról: bízik benne, hogy már a közeljövőben megkezdődhet a tárgyalási fejezetek, illetve az azokon belül lévő klaszterek hivatalos megnyitása. Mint mondta, ez a tagállamok döntésén múlik, de reméli, hogy már az év első felében is történik előrelépés, majd az ír elnökség idején a folyamat teljesen felgyorsulhat, és karácsony előtt minden klasztert megnyithatnak.

Marta Kos külön kiemelte, hogy a folyamat eddig részben a magyar kormány álláspontja miatt akadt el, azonban az új budapesti vezetéssel kapcsolatban már biztató jelzéseket hallottak.
Úgy fogalmazott: néhány héten belül feláll az új magyar kormány, és ezt követően gyors előrelépésre számítanak.
A biztos szerint reális forgatókönyv, hogy először egy tárgyalási fejezetcsoport nyílik meg, majd rövid időn belül a többi is követi. Ez jelentős lépés lenne Ukrajna uniós integrációja felé, amelyet Kijev kiemelt stratégiai célnak tekint.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió bővítésért felelős biztosa, Marta Kos szerint az új magyar kormány hivatalba lépésével új lendületet kaphat Ukrajna uniós csatlakozási folyamata, és még az év vége előtt megnyílhat mind a hat tárgyalási fejezetcsoport.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1776946500
[modified] => 1776896606
)
[title] => Marta Kos szerint megnyithatnak Ukrajna előtt minden EU-csatlakozási fejezetet
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=184278&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 184278
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 184279
[image] => Array
(
[id] => 184279
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/kos.png
[original_lng] => 1234158
[original_w] => 1309
[original_h] => 823
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/kos-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/kos-300x189.png
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/kos-768x483.png
[width] => 768
[height] => 483
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/kos-1024x644.png
[width] => 1024
[height] => 644
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/kos.png
[width] => 1309
[height] => 823
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/kos.png
[width] => 1309
[height] => 823
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/kos.png
[width] => 1309
[height] => 823
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1776885806:12
[_thumbnail_id] => 184279
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1031
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 846067383002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 154
[1] => 948591
[2] => 95760
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Unió
[1] => Marta Kos
[2] => Ukrajna EU-csatlakozása
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 30
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 95760
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 30
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 95760
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Ukrajna EU-csatlakozása (4 Oldal)