Kezdjük azzal a ténnyel, hogy Joe Biden adminisztrációja teljesen passzív álláspontot képvisel a kubai tüntetésekkel kapcsolatban. Passzív, de valószínűleg az egyetlen előnyös álláspont az USA érdekei szempontjából.
Az elmúlt héten tiltakozások sora vonult végig az országon. Emberek ezrei vonultak ki az utcára, tiltakozva az országukban kialakult helyzet ellen. És ez akkor, amikor gyakorlatilag halmozódnak a kubai problémák: a totális szegénység és tartós gazdasági válság (az élelmiszer- és egyéb áruk folyamatos hiánya, időszakos áramkimaradás) szinte megsokszorozódott a koronavírus járvány miatt. Több mint 250 000-en estek át a fertőzésen, másfél ezer halott, és ez messze nem a vége a 11 milliós lakosságú szigeten. A baj az, hogy a kubai orvostudomány évtizedek óta a legjobbnak számított Dél-Amerikában, és a kubaiak nagyon büszkék voltak erre.
De a kubai kormány hagyományosan reagál, akárcsak a szocialista és tekintélyelvű társadalom esetében – a tiltakozásokra nem reformokkal és ígéretekkel reagál, hanem erőszakkal, megfélemlítéssel és terrorral. A helyi kormányellenes források már 5 ezer fogva tartott kubairól beszélnek.
Miguel Diaz-Canel, Kuba elnöke pedig felszólította a „forradalmárokat”, (Kubában nem a tüntetőket hívják így, hanem a hatalompárti választókat, akik hisznek a kubai forradalom elveiben utcára).
Ez a felszólítás azt tükrözi, hogy a jelenlegi kubai hatalom kritikus állapotban illetve az elnök teljes felelőtlenségéről beszél, ami erőszakhoz vezethet az utcákon.
És eközben az egész világ szorosan figyelemmel kíséri a kubai eseményeket, de a nem közömbös és emocionális megfigyelők, a sajtó szerint az Egyesült Államokban élnek.
Florida államban (a kubai migránsok központja) tömeges tüntetések zajlanak a kubai tüntetők támogatására. Számos újságíró és politikusok cikkeikben és felszólalásaikban azt követelték Washingtontól, hogy hivatalos támogassa a kubai szabadságharcosokat. Nem csupán pénzügyi támogatásra, vagy a Havanna elleni szankciók bevezetésére gondolnak. Mint korábban már beszámoltunk, Francis Suarez, Miami kubai nemzetiségű polgármestere kijelentette: katonai beavatkozásra van szükség a rezsim erőszakos megdöntése céljából.
Valójában Joe Biden elnöktől nemcsak a tüntetéseket támogatását követelik, hanem hogy határozza meg az USA Kubával kapcsolatos álláspontját. Azt az irányvonalat, amelyet az USA két legutóbbi választási ciklusai során kétszer gyökeresen megváltoztattak.
Emlékeztetőül, Barack Obama (akinek Joe Biden volt az alelnöke) „beindította” az amerikai-kubai kapcsolatok felújítását. Elnöksége alatt Kuba lekerült a terrorizmust támogató országok listájáról, 2015 augusztusában John Carrie akkori amerikai külügyminiszter hivatalos látogatást tett Kubában. Barack Obama személyesen találkozott Panamában az akkori kubai vezetővel, Paul Castróval. Ez a két államfő első találkozása volt a több mint fél évszázad alatt.
Barack Obama utódja, Donald Trump pedig ezeket a kezdeményezéseket sikeresen „eltemette” azzal, hogy nem volt hajlandó párbeszédet folytatni a kubai hatóságokkal és visszaállította a szankciókat. Donald Trumpról elmondhatjuk, hogy épp ellenkezőleg gondolkodott és cselekedett, mint elődje.
És úgy tűnt, hogy Joseph Biden hatalomra kerülését követően az Egyesült Államok visszatér Obama stratégiájához. Mindeddig Washington semmit sem tett, Donald Trump Kubával szembeni szankcióit nem oldották fel, és nem folynak tárgyalások. A tiltakozások hátterében Biden elnök megfogalmazhatta volna Kubával kapcsolatos álláspontját, de…
Joe Biden amerikai elnök azonban nem mond semmit, és nem vázolja az USA és a Kuba kapcsolataival kapcsolatos vízióját. Egyrészt, az Egyesült Államok nagyon passzív álláspontot képvisel. Míg az amerikai politikusok és újságírók intézkedéseket követelnek, a hatóságok nyilatkozatai csupán aggodalmuk kifejezésére korlátozódnak. Másrészt szakértői szempontból a jelenlegi helyzet elemzése azt mutatja, hogy az Egyesült Államok optimális pozíciót foglal el.
Washingtonban felmérték, hogy a tüntetők esélyei nem is olyan nagyok, hogy a szakadékba taszítsák a kubai kormányt. A tiltakozások valójában csak az emberek lelkesedésén alapulnak, mert nincs szervezetük, nincs finanszírozásuk, nincs infrastruktúrájuk. Ez nem utolsó sorban nincs tapasztalatuk sem, mert Kuba számára újdonság a tömeges kormányellenes fellépés.
Ha ebben a helyzetben az Egyesült Államok elkötelezi magát a tüntetők védelme mellett, és „vörös vonalat” húz meg a kubai vezetés előtt, újabb szankciókat vezet be, akkor korlátozza saját manőverezési szabadságát, mint annak idején, amikor támogatták a venezuelai tüntetők szankciós listáját.
Az USA „feladata” Kuba kapcsán más. A tiltakozások bukásra vannak ítélve, ugyanakkor mindenki tudja, hogy a jövőben győzelemre is hivatottak. Mert tüntetések feloszlatását követően a lakosság elégedetlensége nem szűnik meg, hanem csak erősödni fog.
Miért? Elég prózai a válasz – a kubaiak meguntak kubaiak lenni. Büszke, de szegény nemzet, amely fél évszázadon át ellenállt az Egyesült Államok nyomásának és erre építette identitását. A kubaiak egyszerűen emberek akarnak lenni – jól étkezni, kényelmesen aludni, kényelmesen élni, stabil és jól fizetett munkát végezni, élvezni a jólétet és a globalizáció eredményeit. És mint tudjuk, a kubai kormány forradalmi és egyben konzervatív jellege révén egyszerűen nem képes mindezt megadni nekik.
Ezért valójában Washingtonnak egyszerűen várnia kell, hogy ejtsen csorbát a tüntetők renoméján. Arról van szó, hogy az Egyesült Államok bármilyen beavatkozása a kubai tiltakozásokba csak hiteltelenné teszi őket. Mivel azonban nincsenek objektív szociológiai felmérések, nagyfokú bizonyossággal feltételezhető, hogy a kubaiak jelentős része azért szimpatizál a tüntetőkkel, mert fellépéseikben kizárólag társadalmi-gazdasági motívumokat vélnek. És nem számít, mit mondanak a hatóságok a „külső beavatkozásról”, a sziget lakói világosan látják, milyen körülmények között élnek.
Washington egyértelműen felfogja, hogy a politikai játékban nem csupán az amerikai érdek a tét. A geopolitikai játék egész Latin-Amerikát érinti. És mivel ebben a régióban erősödnek a baloldali és külső erők (különösen Kína), az Egyesült Államoknak meg kell védenie ideológiáját és érdekeit a „hátsó udvarban”. Helyesen kell megvédenie – nem behatolással és elnökök meggyilkolásával, és még inkább nem a színes forradalmakkal, amelyekben nyilvánvalóan fognak látszani az „államtitkári beavatkozások”… Mivel ebben a helyzetben a tiltakozás beavatkozásnak fog tűnni, nem pedig igazságos fellépésnek a populista elit ellen azokban az országokban, amelyeket Amerika senkinek sem akar odaadni – sem a kínaiaknak, sem a helyi népeknek, amelyek annyira elégedetlenek saját kormányukkal és az általuk folytatott politikával.
NEWSMAKER
[type] => post
[excerpt] => Kezdjük azzal a ténnyel, hogy Joe Biden adminisztrációja teljesen passzív álláspontot képvisel a kubai tüntetésekkel kapcsolatban. Passzív, de valószínűleg az egyetlen előnyös álláspont az USA érdekei szempontjából.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1626705000
[modified] => 1626701198
)
[title] => Miért döntött úgy az Egyesült Államok, hogy nem segíti a kubai tüntetőket az ország vezetése elleni harcban?
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=27338&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 27338
[uk] => 27322
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 27327
[image] => Array
(
[id] => 27327
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/5-7-1.jpg
[original_lng] => 164170
[original_w] => 1000
[original_h] => 666
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/5-7-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/5-7-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/5-7-1-768x511.jpg
[width] => 768
[height] => 511
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/5-7-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 666
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/5-7-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 666
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/5-7-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 666
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/5-7-1.jpg
[width] => 1000
[height] => 666
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1626690399:10
[_thumbnail_id] => 27327
[_edit_last] => 10
[views_count] => 4873
[_oembed_756d12904a38c63454e698e87afa8b8f] =>
[_oembed_time_756d12904a38c63454e698e87afa8b8f] => 1652458386
[_oembed_1c73b3515be51bbfc54379536d58ad3a] =>
Following my contacts w/ @JosepBorrellF, Mr. Mora's visit & his talks w/ Mr. Bagheri were another opportunity to focus on initiatives to resolve the remaining issues.
A good and reliable outcome is within reach if US makes its decision & adheres to its commitments.#ViennaTalks
— H.Amirabdollahian امیرعبداللهیان (@Amirabdolahian) May 13, 2022
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
Alhamdulillah, the First High-Level Committee Meeting under the framework of the Islamabad Memorandum of Understanding has concluded successfully in Bürgenstock, Switzerland.
The discussions were held in a positive and constructive atmosphere and yielded encouraging progress,… pic.twitter.com/uvA0SBKfvf
BREAKING: VP Vance announces major progress made by the United States and its negotiating team while finalizing a deal with Iran:
“Yesterday was a very, very good day. We made a lot of good progress. We did exactly what we wanted to do… the Iranians have agreed to invite IAEA… pic.twitter.com/ExpYCS2KK2
Bírálta a Kubában történt zavargásokról terjesztett „hazugságokat” szombaton Miguel Díaz-Canel, a szigetország elnöke, aki a „forradalmi eszmék megerősítésének” szentelt havannai politikai gyűlésen beszélt több tízezer híve előtt. „Amit a világ most Kubáról lát, hazugság” – jelentette ki hat nappal a kommunista kormány elleni tüntetések után Díaz-Canel, aki bírálta a közösségi portálokon terjesztett, erőszakoskodásra és vandalizmusra buzdító „hamis képeket”.
„Árad a gyűlölet a közösségi portálon” – hangsúlyozta az elnök, azután, hogy vasárnap déltől szerda reggelig lekapcsolták az internethez való hozzáférést. Kubában „nem olyan kormány van hatalmon, amely elnyomná a népét” – mondta az államfő. A tüntetéseken egy ember meghalt, több tucatnyian megsebesültek és több mint száz embert vettek őrizetbe – emlékeztetett az AFP francia hírügynökség.
Díaz-Canel szerint a tüntetéseket az Egyesült Államok szervezi
„Egyetlen hazugságot sem tettek közzé véletlenül vagy tévedésből, mindez egy nem hagyományos háború forgatókönyve alapján végzett hideg számítás” – tette hozzá az elnök, aki az Egyesült Államokat vádolja a július 11-i tüntetések megszervezésével. „Győzni születtünk, nem legyőzetni!” – skandálta a tömeg a havannai tengerparti Malecon körúton.
A 90 éves volt elnök, Raúl Castro is ott volt a nagygyűlésen, a helyzet súlyossága miatt átmenetileg kénytelen volt visszatérni a visszavonultságból. Röviddel a gyűlés előtt egy férfi a kormányellenes tüntetés himnuszává vált rap-szám szavait kiáltotta – „Patria y Vida” (haza és élet), a rendvédelmi erők őrizetbe vették – jelentették az AFP tudósítói a helyszínről. A Granma, a Kubai Kommunista Párt lapja szerint hasonló nagygyűléseket tartottak a karibi szigetország más városaiban, így Santiago de Cubában, Bayamóban, Camagüeyben és Santa Clarában is.
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
On the way back from Kyiv, journalists unexpectedly entered the leaders’ cabin. German advisor Merz hid a spoon used for cocaine, while French President Macron concealed a bag of it. pic.twitter.com/NmlGXTncvE
Az orosz Belügyminisztérium 40 évre megtiltotta a belépést 122 külföldi állampolgárnak, akik részt vettek a Moszkvában zajlott nem szankcionált tüntetéseken.
A kormányhivatal nem adott ki információt azzal kapcsolatban, hogy pontosan mely tüntetésekről van szó, s hozzátették azt is, hogy a 2021-es év kezdete óta már 10 személyt értesítettek arról, hogy nem nézik jó szemmel Oroszországban való tartózkodásukat bizonyos szélsőséges tevékenységekben való részvétel miatt.
I call on all EU and G7 states to stop issuing visas to Russians. President @ZelenskyyUa is absolutely right to insist on this. Russians overwhelmingly support the war on Ukraine. They must be deprived of the right to cross international borders until they learn to respect them.
Due to the ongoing brutal Russian aggression against #Ukraine and in solidarity with #Estonia, #Latvia will lower level of diplomatic relations with #Russia effective February 24, demanding Russia to act accordingly
For a third consecutive day, Ukrainians are taking to the streets across the country, demanding the return of former Defense Minister Mykhailo Fedorov.
Protests are continuing in Kyiv, Lviv, Dnipro, Odesa, Mykolaiv, and other cities. pic.twitter.com/UTfcble5e8
Denisz Smihal miniszterelnök az Ukrán Biztonsági Szolgálatot (SZBU) és a Monopóliumellenes Bizottságot kérte fel, hogy indítson vizsgálatot a lakossági földgáz és a közműdíjak árának nagymértékű emelése ellen tiltakozó országos megmozdulások hátterének felderítésére, mert szerinte nem zárható ki a politikai mesterkedés az ügyben – adta hírül kedden a Levij Bereg hírportál.
A jelentés szerint a kormányfő a Nép Szolgája párt parlamenti frakciójának képviselőivel tartott keddi megbeszélésén kijelentette, hogy szerinte a földgáz árának és szállítási díjának emelése ellen országszerte elindult tiltakozások hátterében „politikai célú manipulációk” vannak. Smihal ezért – mint a találkozón jelezte – az Ukrán Biztonsági Szolgálathoz (SZBU) és a Monopóliumellenes Bizottsághoz fordult, hogy indítson vizsgálatot a lakossági földgáz és a közműdíjak árának nagymértékű emelése ellen tiltakozó országos megmozdulások hátterének felderítése érdekében.
Discussed strengthening defense capacity and further comprehensive support of #Ukraine with ?? Chancellor @OlafScholz. Europe's energy security is on the agenda. Offered to send a special EU and UN mission to the ZNPP. Sure that ?? is a reliable and consistent partner of ??. 1/1 pic.twitter.com/HkGgSREUnc
We are preparing for winter in ??. I had a meeting with @UN_Ukraine Coordinator Denise Brown and @USAIDUkraine Acting Director Susan Kutor. We are counting on help with mobile boiler houses, generators, equipment to repair energy infrastructure. We agreed to coordinate the needs. pic.twitter.com/fIhn4LytJm
Today we will hold the second intergovernmental consultations with the Government of Slovakia and Prime Minister Robert Fico. We will focus on discussing the roadmap - the plan for joint activities that was signed at our first meeting. This is primarily about cooperation on… pic.twitter.com/NeySz0Sqs4
Варто зауважити, що після зустрічі в Москві Фіцо та Путін не робили спільних заяв і не відповідали на запитання ЗМІ. Вони просто не можуть нічого публічно сказати про те, що обговорювали на зустрічі. Вони бояться реакції громадськості.
Москва надає значні знижки для Фіцо, але…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 23, 2024
For a third consecutive day, Ukrainians are taking to the streets across the country, demanding the return of former Defense Minister Mykhailo Fedorov.
Protests are continuing in Kyiv, Lviv, Dnipro, Odesa, Mykolaiv, and other cities. pic.twitter.com/UTfcble5e8
A hétvégi tiltakozássorozat miatt a francia kormánytöbbség átírja és újabb parlamenti vitára bocsátja a nemzetbiztonsági törvénytervezet azon cikkelyét, amely szabályozza a rendőrség tagjairól munkájuk elvégzése közben készült képek és felvételek közzétételét.
A javaslat ellen szombaton hetven francia nagyvárosban a belügyminisztérium szerint több mint százezren, a szervezők szerint félmillióan tüntettek. Párizsban a felvonulást anarchista rendbontók próbálták megzavarni, az összecsapásokban 98 rendőr megsérült.
Christophe Castaner, az elnöki párt, a Köztársaság lendületben nemzetgyűlési frakcióvezetője hétfő délután sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a vitatott 24-es cikkely „teljes átírását” kezdeményezi a kormánytöbbség, mert tisztában van a javaslattal szembeni ellenérzésekkel, amelyeket szeretnének eloszlatni, illetve elkerülni az egyre fokozódó félreértést a törvény körül. „Se nem visszavonás, se nem felfüggesztés, hanem a szöveg teljes átírása történik” – hangsúlyozta a frakcióvezető.
Újságíró szervezetek, baloldali pártok, szakszervezetek, jogvédő szervezetek együtt hívták országszerte utcára az embereket az ellen kormányjavaslat ellen, amely alapján a rendőrség tagjairól munkájuk elvégzése közben készült képek, felvételek közzétételét a hatóságok akár 45 ezer eurós bírsággal és egy év szabadságvesztéssel is büntethetik.
A kormány álláspontja szerint az intézkedéssel a rendőröket szeretnék védeni a közösségi oldalakon szervezett gyűlöletkeltő felhívásokkal szemben, amelyekre elsősorban a tavalyi sárgamellényes tüntetések idején voltak példák. Jóllehet a szabályozás kimondja, hogy csak a rosszhiszemű közzététel büntetendő, a bírálók szerint a módosítás korlátozza a médiaszabadságot és az esetleges rendőri túlkapásokról szóló tájékoztatásokat. Az ellenzők azt is kifogásolják, hogy a rendőri túlkapások többsége büntetlen marad, ha azokról nem készülhet felvétel akár újságírók kameráival, akár állampolgárok mobiltelefonjaival. Ez utóbbira példa azt a nagy visszhangot kiváltó felvétel, amelyen Michel Zecler fekete bőrű zenei producert a stúdiójának bejáratánál rugdossák és ütlegelnek rendőrök.
Ellenük a stúdió térfigyelő kameráinak felvétele alapján – amelyet csütörtökön tett közzé egy portál – hatósági személy által elkövetett szándékos erőszak és a rendőrségi jegyzőkönyv meghamisításának gyanújával indított vizsgálatot hétfőn az ügyészség.
A hétvégi tiltakozások után Emmanuel Macron államfő hétfőn a hivatalába rendelte Jean Castex miniszterelnököt, a kormány több tagját, valamint a kormánypárti frakciók vezetőit a kialakult belpolitikai válság megoldására.
Christophe Castaner elmondta, hogy az átírással „a cél egyszerű: megerősíteni a rendőri erők biztonságát, ugyanakkor szavatolni a szabad tájékoztatás alapjogát”. „Az egyensúlyt, amelyet kerestünk ezzel a cikkellyel, nem egyformán érzékelték az emberek, ezt tudomásul vettük” – ismerte el a frakcióvezető.
Hírmagyarázók szerint az államfő által választott megoldás kudarc a jobboldalról érkezett Gérald Darmanin belügyminiszter számára, aki az elmúlt napokban többször is ellentmondásosan védte a kormányzati javaslatot. A tárcavezető hétfőn nem szólalt meg, a tervezet átírását pedig a kormánypártnak a baloldalról érkezett frakcióvezetője – aki egyébként Darmanin elődje volt a belügyminiszteri székben – jelentette be.
MTI
[type] => post
[excerpt] => A hétvégi tiltakozássorozat miatt a francia kormánytöbbség átírja és újabb parlamenti vitára bocsátja a nemzetbiztonsági törvénytervezet azon cikkelyét, amely szabályozza a rendőrség tagjairól munkájuk elvégzése közben készült képek és felvételek ...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1606812879
[modified] => 1606766285
)
[title] => A hétvégi tüntetések hatására átírja a francia kormánytöbbség nemzetbiztonsági törvény vitatott cikkelyét
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=14717&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 14717
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 14718
[image] => Array
(
[id] => 14718
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/francia169.jpg
[original_lng] => 344052
[original_w] => 1000
[original_h] => 562
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/francia169-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/francia169-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/francia169-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/francia169.jpg
[width] => 1000
[height] => 562
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/francia169.jpg
[width] => 1000
[height] => 562
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/francia169.jpg
[width] => 1000
[height] => 562
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/francia169.jpg
[width] => 1000
[height] => 562
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1606759420:10
[_thumbnail_id] => 14718
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3946
[_oembed_576a5374170aad7c8701d288ca65086f] =>
Enlevé par l'armée russe, on ne peut imaginer ce que le maire de Melitopol a vécu. Libre, il témoigne. Son histoire nous bouleverse. Je lui ai dit, ainsi qu'aux députées ukrainiennes avec lui, notre admiration et notre soutien. Aux côtés de l'Ukraine, déterminés, nous le restons. pic.twitter.com/OYu1lTEfA8
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Mener le combat pour les droits LGBT+ c’est aussi le porter au-delà de nos frontières. Pour les défendre, un ambassadeur sera nommé d’ici la fin de l’année. pic.twitter.com/LcG9l4mmpc
Les membres des centres LGBT+ et des associations font chaque jour un travail exemplaire qui doit être soutenu. Je lance aujourd’hui un fonds de 3 millions d’euros pour renforcer leur action. pic.twitter.com/MKu7F5hLCi
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
⚡French defense chief speaks with Zaluzhniy, promises continued support.
Ukraine's top commander Valeriy Zaluzhnyi spoke on the phone to French Chief of Defense Staff Thierry Burkhard to discuss the situation on the front on April 8.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) April 8, 2023
Вітаю історичне рішення ?? Сенату щодо визнання Голодомору 1932-1933 рр. геноцидом ?? народу. Вдячний усім сенаторам, які ініціювали й підтримали резолюцію. Черговий важливий крок на шляху до відновлення історичної справедливості та увічнення пам‘яті мільйонів закатованих голодом… pic.twitter.com/R2ww1Yqv1Z
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2023
Quel cynisme et manque de tact non représentatif du peuple ami??.Sans empathie, sans responsabilité. J'exige des excuses envers mon Président et mon peuple??qui souffre et se bat pour sa liberté mais aussi pour la vôtre et pour la possibilité de profiter de la légèreté de la vie. https://t.co/V8C1RUXfLk
— Vadym Omelchenko (@OmelchenkoVadym) May 16, 2023
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
Az emberek szabadság vágya szinte a DNS-ébe van kódolva. Néhányan hajlandók inkább koronavírusban meghalni, mintsem karantén korlátozások ketrecében élni. És itt nem fennkölt elvekről van szó, hanem a túlélés kérdéséről.
A gazdagok és a szegények közötti szakadék egyre nyilvánvalóbbá válik
Még áprilisban a Bloomberg azt jósolta, hogy a koronavírus-járvány után sok zavargás és tüntetés lesz a világon, mivel a járvány a szegényeket sújtja leginkább. A gazdagok és a szegények közötti egyenlőtlenség pedig még nyilvánvalóbb és feltűnőbb lesz, mint a járvány előtt volt.
Karanténba vonulni egy több száz négyzetméteres birtokon, úszómedencével, edzőteremmel és teniszpályával vagy egy 30 négyzetméteres „egyszobásban” még egyenlőtlenebb körülményekbe sodorja az embereket. A statisztikai adatok szerint az euró zónában a magasabb jövedelmű család lakóterülete átlagosan 72 négyzetméter, míg a szegényebbeknél mindössze 38 – közölte az UNIAN.
És még itt van a pénzügyi kérdés: az átlagos vagy az átlag feletti vagyonnal rendelkező embereknek általában vannak passzív jövedelemforrásaik, bizonyos „pénzügyi párnájuk” van vagy lehetőségük van a távmunkára, míg a szegény emberek a legkiszolgáltatottabbak, mert a munkahelyével együtt a létfenntartás eszközét veszítik el.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet előrejelzései szerint világszerte 95 millió munkahely szűnik meg, a bolygón pedig 1,25 milliárd ember veszíti el jövedelmének jelentős részét.
Tiltakozások a karantén korlátozások szigorítása ellen
És ezek a jóslatok már kezdenek valóra válni. A karantén intézkedések intenzívebbé válása, és valójában az emberek szabadságjogainak korlátozása, mint például a munkához való jog vagy a szabad mozgáshoz való jog, számos országban tömegtüntetéseket váltott ki, amelyek zavargásokká fajultak.
Október végén Olaszországban, ahol a legtöbb ember halt meg koronavírus fertőzésben, a polgárok tömeges tiltakozásokat szerveztek a koronavírus második hulláma miatt megszigorított karantén intézkedések ellen. Mindez azok után történt, hogy a kormány 2021. január 31-ig meghosszabbította a rendkívüli állapotot. Vagyis még 3,5 hónapra. Milánóban, Genovában, Nápolyban, Torinóban, Rómában még összecsapások is voltak a tüntetők és a rendőrség között – tájékoztatott a ZIK az olasz sajtóra hivatkozva.
Spanyolországot október végén a Barcelonai tüntetések és összecsapások rázták meg. Az egész egy békés tiltakozással kezdődött a rendkívüli állapot további 6 hónapos meghosszabbításával kapcsolatban, 2021. május 9-ig – közölte a ТСН.
A németországi Lipcsében 20 000 ellenzője volt a korlátozásoknak, akik 90%-a nem volt hajlandó védőmaszkot viselni. Az egész pogromokkal és a rendőrséggel folytatott harcokkal végződött. November 21-én, szombaton az ország vezetése tiltása ellenére a tüntetők ismét Lipcse, Hannover és más városok utcáira vonultak.
Júliusban tömeges tiltakozás tört ki a karantén intézkedések újbóli bevezetése ellen Szerbiában. Mindez zavargásokká, súlyos összecsapásokká fajult, a rendőrséggel könnygázt vetett be és botokkal verte a tüntetőket. Ennek eredményeként a tüntetők elkezdtek randalírozni és öt rendőrautót felgyújtottak.
A Carnegie Nemzetközi Béke Alapítvány becslései szerint márciusban és október hónapok között 26 országban több mint 30 nagy tiltakozási akció zajlott a karantén korlátozások ellen – közölte a Dzerkalo Tizsnya. Elemzők megjegyezték, hogy az új évtized kezdete óta az emberiség a „tömeges tüntetések korszakába” lép. 2009 óta a felkelések száma évente 11,5%-kal nő. Az előrejelzések szerint a koronavírus katalizátorrá válik a lakosság számára, amely igazságtalanságot érez önmaga iránt a karantén miatt, és emiatt elveszíti munkahelyét vagy vállalkozását. A jövőben a feszültség csak nőni fog, és következményei jóval a járvány vége után még érezhetőek lesznek.
For a third consecutive day, Ukrainians are taking to the streets across the country, demanding the return of former Defense Minister Mykhailo Fedorov.
Protests are continuing in Kyiv, Lviv, Dnipro, Odesa, Mykolaiv, and other cities. pic.twitter.com/UTfcble5e8
A lengyel kormánypárt kötelezi politikusait, hogy élesen ítéljék el az abortusztörvény miatt tiltakozó embereket, bár egyelőre elhalasztotta a több száz ezres megmozdulásokat kiváltó jogszabály érvénybe léptetését.
Az onet.pl portál hozzájutott a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) belső utasításához, amely arról szól, mit kell mondaniuk a párt politikusainak a hetek óta tartó demonstrációkról az abortusz tilalma ellen. A belső irányelv szerint a PiS a békegalamb, a tüntetők csak felfordulást, az egyház megszentségtelenítését, a tulajdon megsemmisítését, és puccsot próbálnak csinálni, manipulálva a rokkantakat is.
Ebből egyértelmű következtetés vonható le a propagandaszöveg kitalálói szerint: a tüntetőknek nem célja a nők helyzetének javítása. Az irányelvből azt derül ki, hogy a PiS nem akarja enyhíteni az alkotmánybíróság ítéletét, amely fejlődési rendellenességgel születő, sőt a halálra ítélt magzatok kihordására is kötelezi a nőket. Ugyanakkor a kormány elhalasztotta a jogszabály kihirdetését, amivel az életbe lépett volna.
A kormánypárt védekezik, képviselőinek a médiában muszáj valamit mondaniuk a formálisan független alkotmánybírósági döntésről, amely a PiS ellenőrzése alatt áll és Jaroslaw Kaczynski pártelnök, az ország tényleges vezetője politikai akaratát valósítja meg – írja az onet.pl portál. A belső irányelvből kiderül, hogy a kormánypárt politikusainak egyértelműen és élesen el kell ítélniük a különböző megmozdulásokat, emlékeztetve arra, hogy a járvány miatt kockázatosak a tömegrendezvények.
Felelőssé kell tenniük az ellenzéket, noha a tiltakozások civil nőszervezetektől indultak. Külön botrányt okozott, hogy az egyik kormánypárti politikus a hitleri Németország, illetve a Szovjetunió ifjúsági szervezetéhez hasonlította a tiltakozók mozgalmát.
Az EBESZ hosszú jelentésben elemezte a nyári fehérorosz választást, amióta szinte minden nap hatalmas tömeg tüntet az országban. A vizsgálatot vezető jogprofesszort be sem engedték az országba.
Egyértelmű bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy Aljakszandr Lukasenka elnök választási csalással őrizte meg hatalmát Fehéroroszországban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szerint.
Az erről szóló 58 oldalas jelentést az EBESZ állandó tanácsának november 5-i, csütörtöki gyűlésén mutatják be, addig a részletekről sem tudni sokat. A Szabad Európa szerkesztőségbe eljuttatott jelentés társszerzője, Wolfgang Benedek osztrák jogászprofesszor szerint a választás nyilvánvaló hiányosságai miatt nem felelt meg a korábbi választási megfigyelő missziók során lefektetett alapelveknek.
A jogászprofesszor és szerzőtársai azt emelték ki, hogy különösen aggasztóak a tiltakozók elleni dokumentált kínzások és zaklatások, amelyekért senkit sem vontak felelősségre.
A jelentés szerint Fehéroroszországban most olyan jogi rendszer van, ahol „nem a törvény az úr, hanem a törvény útján uralkodnak”, a sajtó- és gyülekezési szabadság, a biztonsághoz és a szabadsághoz való jog, valamint az újságírók biztonsága is „masszív támadás alatt áll”.
A jelentés elkészítését nagyban nehezítette, hogy Wolfgang Benedeket nem engedték be az országba, ezért bejelentések alapján és online tudtak csak tájékozódni.
Az EBESZ ajánlásokat is megfogalmazott Fehéroroszország számára. Többek közt azt, hogy semmisítsék meg az eredményt és írjanak ki új választást a nemzetközi szabványoknak megfelelően.
Fehéroroszországban már nyár óra tartanak az ellenzéki tüntetések, amelyeket a rendőrség változó mértékű erőszakossággal kezel.
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Elon Musk wants Google and Microsoft to look bad for supporting Kamala Harris. What is the contribution of X to Trump? It could be 100 times the two are offering! pic.twitter.com/xoBgOqJTSm
— CAMPAIGN AGAINST ILLICIT TRADE & FAKE PRODUCTS (@caitfap) September 24, 2024
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
Nemrég Jurij Karajev még arról nyilatkozott, hogy a fehérorosz rendőrség túl toleráns volt eddig, de a jövőben nem habozik majd éles lőszert használni. Csütörtökön elnöki segítő lett belőle.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök csütörtökön leváltotta Jurij Karajev belügyminisztert, és helyére Ivan Kubrakovot, a belügyi főigazgatóság minszki kirendeltségének vezetőjét nevezte ki. Karajevet elnöki segítőnek, hrodnai területi felügyelőnek nevezte ki. Lukasenka az új segítőinek kinevezésekor kijelentette: „A rendőrség és a hadsereg addig nem megy el az utcákról, amíg a tüntetések tartanak.”
Karajev egy, a leváltása előtti napon, szerdán megjelent interjúban arról beszélt, hogy a rendőrség eddig túlságosan toleráns volt a tiltakozókkal szemben. Úgy folytatta, ezentúl keményebb irányvonalat fognak követni. Azt is kijelentette: „Ha a tiltakozók részéről erőszakos fellépéssel találkoznak, akkor éles lőszert vetnek majd be a hatóságok.”
Eközben a Fehérorosz Kulturális Szolidaritási Alap arról számolt be, hogy zenészeket bocsátottak el a Nemzeti Nagyszínházból amiatt, hogy támogatásukról biztosították a tüntetőket. Szerdán a tut.by és a Reuters számolt be arról, hogy tömegesen zárják ki az egyetemekről a tüntetéseken részt vevő hallgatókat. Az egyetemistákról Lukasenka is szót ejtett csütörtökön: bejelentette, hogy az országban hamarosan nem fogadják majd el a külföldön megszerzett diplomákat, mivel a külföldi egyetemeken csak „átmossák” a diákok agyát, majd pedig „visszaküldik őket, mint ötödik hadoszlopot”.
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
NEW: Belarus President Alexander Lukashenko says the country is shifting to a rotational mobilisation model, calling up selected military units in cycles to prepare them for possible war scenarios, including what he described as a potential "ground operation."
Seems like we need to prepare for a WW3, especially Europe, Especially Poland and the neighbors.
Belarusian dicktator Lukashenko announced that the country is launching “targeted mobilizations," and Belarus is preparing for war. pic.twitter.com/5jva2R7PVd
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
Egyre kiismerhetetlenebb a helyzet Kirgizisztánban, és komoly ellentétek rajzolódnak ki a hatalomra törő ellenzék soraiban: szerdán egy újabb ellenzéki koordinációs tanács alakult, és azonnal közölte, hogy nem ismeri el az előző napon létrejött, hasonló nevű ellenzéki testület által jelölt miniszterelnököt, Szadir Zsaparovot.
Szerdán négy kirgiz ellenzéki párt – Ordo (Központ), Meken Intimagi (Nemzeti Szolidaritás), Reform és Ijman Nuru (A hit lángja) – jelentette be, hogy megalakította a Népi Koordinációs Tanácsot, és saját miniszterelnököt fog állítani. A pártelnökökből álló testület nem ismeri el a kedden létrejött ellenzéki Koordinációs Tanács által jelölt miniszterelnököt, Szadir Zsaparovot.
Kedden a Köztársaság, az Ata Meken (Haza), a Butun Kirgizisztan (Egységes Kirgizisztán), Bir Bol (Egység), a Zamandas (Jelenkor) és a szociáldemokraták is megalakították saját Koordinációs Tanácsukat, és javaslatukra a parlament Szadir Zsaparovot megválasztotta ügyvezető miniszterelnökké.
Mivel a parlament ülésterme a tüntetők ostroma után használhatatlanná vált, a törvényhozás a biskeki Dosztuk szállodában tartotta meg rendkívüli ülését, de a 120 fős parlament tagjainak alig a fele gyűlt össze, és választotta meg Zsaparovot ügyvezető kormányfőnöknek.
Az épület ablakait később tüntetők téglákkal betörték, és behatoltak a hotelbe, Zsaparovnak és a képviselőknek el kellett menekülniük a szállodából.
Kirgizisztánban vasárnap parlamenti választásokat tartottak, amelyeken a Szooronbaj Dzsejenbekov államfőhöz közel álló pártok kerültek be a törvényhozásba, de a választáson induló 16 párt közül 11 közölte, hogy nem ismeri el a választások eredményeit. Tömeges tüntetések kezdődtek Biskekben és több vidéki nagyvárosban. A tüntetők elfoglalták a kormány székházát, az elnöki hivatalt, a parlament és a biskeki polgármesteri hivatal épületét, kiszabadították a börtönből a korrupció miatt 11 évi börtönbüntetésre ítélt volt elnököt, Almazbek Atambajevet, Szapar Iszakov volt miniszterelnököt és több más politikust.
A kirgiz központi választási bizottság kedden érvénytelenítette a parlamenti választás eredményeit, és néhány órára rá Kubatbek Boronov kormányfő benyújtotta lemondását, utódjául pedig Zsaparovot választotta meg a parlament.
A kirgiz politikai elemzők zöme úgy látja, hogy jelenleg teljes a politikai zűrzavar az országban, hatalmi vákuum van, önjelölt és másodrangú pártok önkényesen és gátlás nélkül ragadnak meg és osztanak el maguk között különféle tisztségeketaz országos és önkormányzati hatalmi szervekben.
Szooronbaj Dzsejenbekov államfő elszigetelődött, és a jövője bizonytalan, tekintettel arra, hogy az elmúlt 15 évben már két államfőt buktattak meg az Oroszországgal szoros szövetségi kötelékben lévő – Kínával is határos -, 6,5 milliós Kirgizisztánban, amely egy nagy orosz katonai támaszpontnak ad otthont.
Forrás: origo
[type] => post
[excerpt] => Egyre kiismerhetetlenebb a helyzet Kirgizisztánban, és komoly ellentétek rajzolódnak ki a hatalomra törő ellenzék soraiban: szerdán egy újabb ellenzéki koordinációs tanács alakult, és azonnal közölte, hogy nem ismeri el az előző napon létrejött, h...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1602081055
[modified] => 1602077591
)
[title] => Zűrzavar és ellentét van a hatalomra törő kirgiz ellenzék soraiban
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=11877&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 11877
[uk] => 11923
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 11878
[image] => Array
(
[id] => 11878
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kirgiz-tuntetok.jpg
[original_lng] => 166385
[original_w] => 800
[original_h] => 439
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kirgiz-tuntetok-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kirgiz-tuntetok-300x165.jpg
[width] => 300
[height] => 165
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kirgiz-tuntetok-768x421.jpg
[width] => 768
[height] => 421
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kirgiz-tuntetok.jpg
[width] => 800
[height] => 439
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kirgiz-tuntetok.jpg
[width] => 800
[height] => 439
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kirgiz-tuntetok.jpg
[width] => 800
[height] => 439
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/kirgiz-tuntetok.jpg
[width] => 800
[height] => 439
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1602156337:2
[_thumbnail_id] => 11878
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 6107
[translation_required_done] => 1
[_oembed_6b54bf9ba94cdf3ee7f9cd1bd824775f] =>
[_oembed_time_6b54bf9ba94cdf3ee7f9cd1bd824775f] => 1611169780
[_oembed_c08b17aab7c5bf3ffd8e033883f09a6f] =>
It is reported that protesters in Tbilisi were forced out from the central Rustaveli Avenue by special forces.