José Manuel Álvarez spanyol külügyminiszter kijelentette, hogy Európa kész támogatni az igazságos békét Ukrajnában, de Oroszország jelenleg nem akar békét. Ezt a politikus az El Diario kiadványnak adott interjújában mondta, számolt be a Jevropejszka Pravda.
Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e a békés rendezés az Egyesült Államok segítségével, de Európa kizárásával a folyamatokból, Álvarez azt válaszolta, hogy nem szeretne „politikai fikciót kitalálni”.
„Sajnos jelenleg nem látszik a béke, mert a két fél egyike, Oroszország nem akar békét. Ki beszél békéről? Ki mutatta be a béketerveket? Mindig is az ukrán fél volt, Zelenszkij elnök” – jegyezte meg a spanyol miniszter.
Hangsúlyozta, hogy az európaiak minden igazságos békére irányuló tervet támogatnának.
„Ugyanakkor, amikor az orosz elnök beszédét hallgatom, mindig a háborúról beszél, arról, hogy ne mondjunk le a háborúról, a háború megnyeréséről. De minden esetben a béke létrejöttekor Spanyolország és az európaiak érteni fogják, hogy milyen feltételekkel kell azt elérni: Ukrajna kapcsán, amely egy szuverén állam, demokratikusan megválasztott elnökkel, semmit sem dönthetünk el nélkülük, ők kell meghatározzák a paramétereket”, jelentette ki Álvarez.
Hozzátette: mivel európai biztonságról van szó, Európa hangja is képviselve kell legyen az esetleges béketárgyalásokon.
Acabo de llegar a Ucrania. 3 años ya de guerra injusta e injustificable.
Tenemos que conseguir que éste sea el año de la paz. Una paz justa que garantice la soberanía y la libertad de los ucranianos. España les apoya en ello. pic.twitter.com/2lwcQQwD7F
‼️‼️ 🇸🇰 The Slovak police have launched an investigation against Prime Minister Fico on suspicion of treason due to the shutdown of emergency electricity supply to Ukraine.
A complaint against the prime minister was filed with the authorities by the leader of the "Freedom and… pic.twitter.com/w0sPIRPCnv
Kárpátalján tartózkodik Ricardó López-Abranda Hagu, Spanyolország rendkívüli és meghatalmazott ukrajnai nagykövete.
A Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció (OVA) vezetője köszönetet mondott Spanyolország kormányának és népének Ukrajna támogatásáért, a katonai, pénzügyi és humanitárius segítségért, valamint az újjáépítéshez nyújtott hozzájárulásért, a menekült személyek befogadásáért, a háborúban megsérült gyermekek és védelmezőink kezeléséért.
Bízunk abban, hogy újraélesztjük az együttműködést Castellón tartománnyal, amellyel Kárpátalja 2010-ben együttműködési memorandumot írt alá, és szeretnénk kibővíteni az együttműködés geográfiáját a Valencia közösség régiójára is, amely sok szempontból hasonlít a miénkre
– mondta.
„Érdekel bennünket a kommunikáció kiépítése, a tapasztalatcsere a következő szférákban:
az egészségügyi szektorban, amely Spanyolországban az egyik legjobbnak számít Európában;
az energetikában, mivel Spanyolország 2030-ig 80%-ban megújuló energiaforrásokból tervezi előállítani energiáját;
inkluzív témákban, mivel az önkormányzatok az ország egész területén a lehető legnagyobb hozzáférhetőséget biztosítják a kis mozgásképességű csoportok számára.
Erről Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció vezetője számolt be.
Acabo de llegar a Ucrania. 3 años ya de guerra injusta e injustificable.
Tenemos que conseguir que éste sea el año de la paz. Una paz justa que garantice la soberanía y la libertad de los ucranianos. España les apoya en ello. pic.twitter.com/2lwcQQwD7F
Január 28-án, kedden Ukrajnába látogatott Spanyolország külügyminisztere, José Manuel Albares.
Erről maga a tisztségviselő számolt be a Twitteren (X).
Most érkeztem Ukrajnába. Három éve tart az igazságtalan és indokolatlan háború. Ezt az évet békésnek kell tennünk. Igazságos béke, amely biztosítja az ukránok szuverenitását és szabadságát. Spanyolország támogatja őket ebben
– írta.
A La Razon című lap információi szerint a miniszter Lembergbe érkezett, ahol találkozik ukrán kollégájával, Andrij Szibihával. A látogatás fő célja a politikai támogatás kifejezése, valamint három fő együttműködési irányvonal megvitatása: Ukrajna támogatása az Oroszországgal folytatott háborúban, humanitárius segítségnyújtás, és Ukrajna kulturális örökségének védelme.
Acabo de llegar a Ucrania. 3 años ya de guerra injusta e injustificable.
Tenemos que conseguir que éste sea el año de la paz. Una paz justa que garantice la soberanía y la libertad de los ucranianos. España les apoya en ello. pic.twitter.com/2lwcQQwD7F
Acabo de llegar a Ucrania. 3 años ya de guerra injusta e injustificable.
Tenemos que conseguir que éste sea el año de la paz. Una paz justa que garantice la soberanía y la libertad de los ucranianos. España les apoya en ello. pic.twitter.com/2lwcQQwD7F
Január 21-én, kedden Yolanda Díaz spanyol munkaügyi miniszter és miniszterelnök-helyettes közölte, hogy törölni fogja oldalát az X közösségi hálózaton a platform tulajdonosának, Elon Musknak Donald Trump amerikai elnök beiktatása alatti retorikája és gesztusai miatt – számolt be a Reuters.
„Meghoztam ezt a döntést, amiről tudom, hogy nehéz, de nem leszek része egy olyan közösségi hálózatnak, amely olyan algoritmusokon alapul, amelyek idegengyűlölő eszméket ösztönöznek, ellentmondanak az emberi jogoknak és bátorítják a világ szélsőjobboldalát”, jegyezte meg.
Diaz kifejtette, a döntés azután hozta meg, hogy „Elon Musk tegnap (január 20-án – szerk.) nemcsak gesztusokkal, hanem teljesen zavaros felszólalásokkal is demonstrálta álláspontját” egy, Donald Trump beiktatása alkalmából rendezett rendezvényen, amikor egy gesztus során felemelte a kezét, amit hálók a náci üdvözléshez hasonlítottak.
Az antiszemitizmust megfigyelő Anti-Defamation League elutasította az összehasonlítást, és a gesztust „a lelkesedés pillanatának” nevezte.
Díaz hozzátette, hogy a radikális baloldali párt, a Sumar több minisztere szintén kilép az X platformról. Ugyanakkor a spanyol kormány kijelentette, hogy minden miniszternek joga van megválasztani, hogy melyik közösségi hálót használja, és Díaz döntése az ő személyes választása.
Acabo de llegar a Ucrania. 3 años ya de guerra injusta e injustificable.
Tenemos que conseguir que éste sea el año de la paz. Una paz justa que garantice la soberanía y la libertad de los ucranianos. España les apoya en ello. pic.twitter.com/2lwcQQwD7F
Rusztem Umjerov védelmi miniszter és Margarita Robles spanyol védelmi miniszter újabb fegyverek és felszerelések szállításáról állapodott meg – számolt be az Index az Ukrajinszka Pravda nyomán.
A beszélgetés kiemelt témája a következő két hónapra tervezett fegyverátadás menetrendjéről szóló megállapodás volt. Umjerov köszönetet mondott Spanyolországnak a korábban átadott fegyverekért, amelyek jelentősen megerősítették az ukrán légvédelmet.
Külön kiemelte Spanyolország hozzájárulását az ukrán hadsereg kiképzéséhez, ami együttműködésük fontos eleme.
Az El Pais kiadvány újságírói adatai szerint a spanyol hatóságok több mint egy évtizede először döntöttek úgy, hogy növelik a fegyveres erők számát. A szerzők arról számoltak be, hogy az ország parlamentje 140 000-re kívánja növelni a katonai állomány létszámát. Állítólag ez a maximális létszám a spanyol hadsereg számára.
„A kormány a királyi rendelet értelmében befejezi a tábornokok, tisztek és altisztek, a miniszteri rendelet értelmében pedig a katonák és tengerészek létszámáról szóló intézkedések előkészítését, amely a katonai állomány létszámának 7500 fős növekedését eredményezi a 2025–2029 közötti időszakban”, számoltak be az újságírók.
Az El Pais arról számolt be, hogy a állomány létszámának növekedése összefügg azzal, hogy az utóbbi időben a spanyol hadseregben megnőtt a feladatok száma, mint például az orosz fenyegetésekkel szembeni védelem, nemzetközi küldetésekben való részvétel, kiberműveletek, űrobjektumok védelme, valamint a polgári védelem feladatai a természeti katasztrófák idején.
Az újságírók ugyanakkor megjegyezték, hogy a spanyol hadsereg létszáma az utóbbi időben csökkent. A kiadvány adatai szerint a személyi erőforrás hiánya, különösen a szárazföldi erőknél és a haditengerészetnél jelentkezik. A spanyol hadsereg a nemzetközi hadműveletekben való részvétele azonban rekordokat dönt. A november 1-i adatok szerint 3830 katona tartózkodott külföldön, számuk egész év alatt meghaladta a 15 ezret.
[type] => post
[excerpt] => Az El Pais kiadvány újságírói adatai szerint a spanyol hatóságok több mint egy évtizede először döntöttek úgy, hogy növelik a fegyveres erők számát.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1734810000
[modified] => 1734770574
)
[title] => Több mint 10 év után Spanyolország először növeli hadserege létszámát
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=135965&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 135965
[uk] => 135764
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 135765
[image] => Array
(
[id] => 135765
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-172.png
[original_lng] => 1831114
[original_w] => 1530
[original_h] => 902
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-172-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-172-300x177.png
[width] => 300
[height] => 177
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-172-768x453.png
[width] => 768
[height] => 453
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-172-1024x604.png
[width] => 1024
[height] => 604
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-172.png
[width] => 1530
[height] => 902
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-172.png
[width] => 1530
[height] => 902
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-172.png
[width] => 1530
[height] => 902
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1734763376:12
[_thumbnail_id] => 135765
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3263
[_oembed_6079f9d4f202513f684153f9e603dcc5] => {{unknown}}
[_oembed_f580eca4b4f6b377a148aa906e0385c2] =>
Volodimir Noszov, a Metalist 1925 futballklub elnöke, a WhiteBIT blokklánc ágazatban élelmiszerek fejlesztésére szakosodott cégcsoport alapítója és vezérigazgatója lett Ukrajna tiszteletbeli konzulja a Baleár-szigeteken.
Amint arról Ukrajna spanyolországi nagykövetsége beszámolt, Palma de Mallorcai tiszteletbeli konzulátus megnyitója során jótékonysági aukciót tartottak az Oroszországi Föderáció fegyveres agresszióját elszenvedett ukrán gyermekek támogatására, és 8,4 millió hrivnya gyűlt össze, amelyből 4,3 millió UAH a WhiteBIT hozzájárulása.
Noszov elmondása szerint a konzulátus válaszolni fog az ukrán állampolgárok kéréseire, valamint fejleszti az ukrán-spanyol kapcsolatokat gazdasági, kulturális és humanitárius területeken, többek között azzal, hogy kedvező feltételeket teremt a spanyol piacra belépni kívánó ukrán vállalkozások számára, valamint támogatja azon spanyol cégeket, amelyek üzleti tevékenységet kívánnak kezdeni Ukrajnában.
Az ukrán ülügyminisztérium adatai szerint 2021-ben Ukrajnának 130 tiszteletbeli konzulja volt külföldön.
Acabo de llegar a Ucrania. 3 años ya de guerra injusta e injustificable.
Tenemos que conseguir que éste sea el año de la paz. Una paz justa que garantice la soberanía y la libertad de los ucranianos. España les apoya en ello. pic.twitter.com/2lwcQQwD7F
Az Egyesült Államokat követően Spanyolország és Olaszország nagykövetsége a szerdai nap végéig felfüggesztette működését esetleges „biztonsági fenyegetés” miatt – számolt be az rbc.ua hírportál az Agencia EFE spanyol hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a spanyol híriroda azt írta: „Az Egyesült Államok és Spanyolország ukrajnai nagykövetsége bezárt egy Kijev elleni „esetleges nagy légitámadás” miatt.” Az olasz nagykövetség is bejelentette működésének a felfüggesztését.
Az Egyesült Államok nagykövetsége ma közzétett a honlapján egy esetleges nagy intenzitású légitámadásról szóló tájékoztatást. Elővigyázatosságból a mai napon a kijevi nagykövetség zárva lesz a látogatók előtt
– jegyzi meg honlapján Olaszország ukrajnai nagykövetsége.
Az Egyesült Államok nagykövetsége szerdán bejelentette, hogy konkrét információkat kapott egy Ukrajna elleni esetleges súlyos légitámadásról. Emiatt az intézményt bezárták. Az állampolgáraik számára ajánlásokat is megfogalmaztak:
kövessék a híreket a helyi médián keresztül;
határozzák meg a legközelebbi óvóhelyeket;
légi támadás esetén menjek az óvóhelyekre;
kövessék a helyi hatóságok és a katasztrófavédelem utasításait.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államokat követően Spanyolország és Olaszország nagykövetsége a szerdai nap végéig felfüggesztette működését esetleges „biztonsági fenyegetés” miatt.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1732107120
[modified] => 1732106191
)
[title] => Az USA után Spanyolország és Olaszország nagykövetségei is felfüggesztették működésüket „biztonsági fenyegetés” miatt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=132911&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 132911
[uk] => 132932
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 132912
[image] => Array
(
[id] => 132912
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/kijev.jpg
[original_lng] => 77905
[original_w] => 760
[original_h] => 506
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/kijev-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/kijev-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/kijev.jpg
[width] => 760
[height] => 506
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/kijev.jpg
[width] => 760
[height] => 506
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/kijev.jpg
[width] => 760
[height] => 506
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/kijev.jpg
[width] => 760
[height] => 506
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/kijev.jpg
[width] => 760
[height] => 506
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1732102588:3
[_thumbnail_id] => 132912
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3262
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_6079f9d4f202513f684153f9e603dcc5] =>
Acabo de llegar a Ucrania. 3 años ya de guerra injusta e injustificable.
Tenemos que conseguir que éste sea el año de la paz. Una paz justa que garantice la soberanía y la libertad de los ucranianos. España les apoya en ello. pic.twitter.com/2lwcQQwD7F
Spanyolország az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartói Csoportjának ülése keretében csatlakozott az ukrán informatikai koalícióhoz. Erről az ukrán védelmi minisztérium számolt be.
Spanyolország a 13. ország lett, amely csatlakozott az Ukrajnát az IT, a kommunikáció és a kiberbiztonság területén támogató speciális csoporthoz.
„Az IT-koalícióhoz való csatlakozás nagyszerű hír. Valamint az, hogy egyre több ország akar segíteni Ukrajnának, hogy digitalizáltabbá váljon” – mondta Katerina Csernohorenko digitális fejlesztésért, digitális átalakításokért és digitalizációért felelős védelmi miniszterhelyettes.
Az informatikai koalíció egyébként a Ramstein formátumú Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoporton belül, Észtország és Luxemburg vezetésével egy speciális szövetség. Az együttműködés keretében eddig több mint 70 millió euró anyagi és tárgyi hozzájárulás begyűjtésére volt lehetőség.
Spanyolország bejelentette, hogy egy teljes HAWK légvédelmi rendszerhez szükséges akkumulátort szállít Ukrajnának.
Ezt Margarita Robles védelmi miniszter jelentette be a kapcsolattartó csoport ülésén.
Robles jelentős katonai segélycsomagot jelentett be, amelyet Spanyolország „a következő hetekben” küld Ukrajnának.
Válaszul Zelenszkij elnök légvédelmi rendszerekre vonatkozó kérésére, Robles miniszter bejelentette, hogy azonnal rendelkezésre bocsátanak egy teljes HAWK-telepet, beleértve a szintén Spanyolország által biztosított hat kilövőt, amelyek már Lengyelországban találhatók.
A találkozón Ukrajna szükségleteinek megvitatása során a miniszter részletesen beszélt az új segélyek előkészítésének folyamatairól, az ukrán hadsereg ellátásáról, valamint számos, a spanyol védelmi ipar által a kétoldalú biztonsági megállapodás keretében megvalósított projektekről.
Robles bejelentette továbbá a fegyveres erők képzési kurzusainak növelését Spanyolországban.
Today marks a significant milestone as @LTU_Army receives its first domestically purchased combat drones. We are acquiring over 2300 Lithuanian drones for our forces, also, we will deliver nearly 5000 of such drones to Ukraine, strengthening both our military & Ukraine’s defence. pic.twitter.com/Tegv9HD8jk