Nem vesz részt Lynne Tracy, az Egyesült Államok oroszországi nagykövete az orosz parlamenti alsóház külföldi beavatkozást vizsgáló bizottságának keddi ülésén – közölte a moszkvai amerikai nagykövetség hétfőn a RIA Novosztyi hírügynökséggel.
A diplomatát azért hívták meg a bizottsági ülésre, hogy magyarázatot adjon az amerikai biolaboratóriumok ukrajnai tevékenységéről. A nagykövetség sajtószolgálata azt írta: az amerikai fél korábban közölte, hogy elkötelezett a biológiai és toxinfegyverekről szóló egyezményben foglaltak betartása mellett, és visszautasította az ilyen típusú fegyverek előállításával kapcsolatos vádakat is. A diplomáciai misszió szerint az Oroszországgal folytatott konzultációs folyamat ebben a kérdésben lezárult, nincs mit hozzáfűzni.
Lynne Tracy hétfőn közölte, hogy a moszkvai lefortovói börtönben meglátogatta Evan Gershkovichot, a The Wall Street Journal kémkedés vádjával őrizetbe vett újságíróját. A misszióvezető rámutatott: ez volt az első alkalom, hogy amerikai diplomaták bejutottak a gyanúsítotthoz több mint két héttel ezelőtti „jogtalan őrizetbe vétele” óta. Tracy ismételten Gershkovich azonnali szabadon bocsátását sürgette.
Evan Gershkovichot március 29-én vették őrizetbe Jekatyerinburgban. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerint az újságíró az amerikai hatóságok megbízásából államtitkokat gyűjtött egy orosz hadiipari vállalatról. Az orosz külügyminisztérium korábban közölte, hogy az újságíró esetleges kicserélésének kérdését csak bírósági döntés után lehet fontolóra venni.
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
Russia will come back to full compliance with the New START treaty if Washington abandons its"hostile stance" toward Moscow – Deputy FM Sergei Ryabkov pic.twitter.com/fjkxNfRP6S
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Viktor Mikita, a megyei katonai adminisztráció vezetője találkozott Kanada ukrajnai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetével, Larisa Galadzával.
A felek megvitatták az infrastrukturális és humanitárius projektek megvalósítását megyénkben, a menekültek megsegítésének kérdését és a kanadai vállalkozások befektetési lehetőségeit.
A hírt a megyei adminisztráció sajtószolgálata közölte.
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
Az orosz külügyminisztérium kiutasítja Lettország nagykövetét, válaszul arra, hogy korábban Rigában tettek hasonlóan az orosz nagykövettel. A lett nagykövetnek két héten belül kell elhagynia az országot – számolt be az MTI.
A külügyminisztérium közölte: bekérették a lett ügyvivőt, hogy tiltakozzanak amiatt, hogy Riga csökkenti a diplomáciai kapcsolatok szintjét Oroszországgal.
Lettország hétfőn jelentette be, hogy a szomszédos Észtországgal való szolidaritás jegyében szintén kiutasítja az orosz nagykövetet, ez váltotta ki az orosz válaszlépést.
[type] => post
[excerpt] => Az orosz külügyminisztérium kiutasítja Lettország nagykövetét, válaszul arra, hogy korábban Rigában tettek hasonlóan az orosz nagykövettel. A lett nagykövetnek két héten belül kell elhagynia az országot – számolt be az MTI.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1674907680
[modified] => 1674872149
)
[title] => Moszkva megint kiutasított egy nagykövetet
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=68857&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 68857
[uk] => 68900
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 68858
[image] => Array
(
[id] => 68858
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/oroszorszag-moszkva-kreml-orosz-577264.jpg
[original_lng] => 229847
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/oroszorszag-moszkva-kreml-orosz-577264-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/oroszorszag-moszkva-kreml-orosz-577264-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/oroszorszag-moszkva-kreml-orosz-577264-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/oroszorszag-moszkva-kreml-orosz-577264-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/oroszorszag-moszkva-kreml-orosz-577264.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/oroszorszag-moszkva-kreml-orosz-577264.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/oroszorszag-moszkva-kreml-orosz-577264.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1674912104:8
[_thumbnail_id] => 68858
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3624
[translation_required_done] => 1
[_oembed_ed1898e45cb2efe49f68b467643b657d] =>
Due to the ongoing brutal Russian aggression against #Ukraine and in solidarity with #Estonia, #Latvia will lower level of diplomatic relations with #Russia effective February 24, demanding Russia to act accordingly
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
Russia will come back to full compliance with the New START treaty if Washington abandons its"hostile stance" toward Moscow – Deputy FM Sergei Ryabkov pic.twitter.com/fjkxNfRP6S
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Putyin még mindig nem érti, hogy az ukránok vasból vannak, és a Kreml soha nem tudja legyőzni Ukrajnát – közölte vasárnap Bridget Brink, az Egyesült Államok kijevi nagykövete a Twitteren az ukrán főváros elleni éjszakai orosz dróntámadásra reagálva, adta hírül a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint a diplomata azt írta, hogy az Egyesült Államok teljesen biztos abban, hogy Ukrajna idén legyőzi Oroszországot. „Hihetetlen. Oroszország hidegen és gyáván megtámadta Ukrajnát az új év első órájában. Úgy tűnik, Putyin még mindig nem érti, hogy az ukránok vasból vannak. Amerika teljesen biztos abban, hogy 2023-ban Ukrajna győz. Dicsőség Ukrajnának!” – hangsúlyozta bejegyzésében Bridget Brink.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy az Orosz Föderáció az új év első perceiben támadni kezdte Ukrajnát. Iráni kamikaze drónokat és rakétákat indítottak. Az ukrán légvédelem 45 Shahed drónt lelőtt.
[type] => post
[excerpt] => Putyin még mindig nem érti, hogy az ukránok vasból vannak, és a Kreml soha nem tudja legyőzni Ukrajnát – közölte vasárnap Bridget Brink, az Egyesült Államok kijevi nagykövete a Twitteren az ukrán főváros elleni éjszakai orosz dróntámadásra reagálva.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1672599000
[modified] => 1672597725
)
[title] => Putyin még mindig nem érti, hogy az ukránok vasból vannak – kijevi amerikai nagykövet
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=66368&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 66368
[uk] => 66386
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 49880
[image] => Array
(
[id] => 49880
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bridget-brink.png
[original_lng] => 1833557
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bridget-brink-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bridget-brink-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bridget-brink-768x432.png
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bridget-brink-1024x576.png
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bridget-brink-1536x864.png
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bridget-brink.png
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bridget-brink.png
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1672605925:2
[_thumbnail_id] => 49880
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3878
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d997499ded14d733f0e9054285b0ee00] =>
??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Proud to stand with Acting Deputy Secretary Nuland @UnderSecStateP and my @StateDept colleagues to mark the delivery of the first U.S.-provided Mine Resistant Ambush Protection (MRAP) vehicles to Ukraine's border guards and police. The United States will give 190 MRAPs to enable… pic.twitter.com/fwAUCOYlTL
Overnight Russia launched another attack against Kharkiv - Ukraine’s 2nd largest city - killing 6 civilians, injuring others & damaging homes & schools. There is not a second to lose to support Ukraine’s fight to defend its people from such horrific and unprovoked attacks. pic.twitter.com/D8bDNXEivv
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) April 6, 2024
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
In an hour-long conversation with @EmmanuelMacron, the ??-?? defense interaction was effectively discussed. I briefed in detail on the situation at the front. We dwelled on further steps to implement #PeaceFormula, coordinated actions for the upcoming international events.
Today, our team managed to bring back 45 more of our warriors from ?? captivity. They all defended Azovstal. National Guardsmen. 35 privates and sergeants, 10 officers. We must return and will return all our people from ?? captivity! Thank you to each and every one who helps… pic.twitter.com/vhEQJY4Quk
Humbled and honored to be chosen as the next Director General of @UNmigration. I am ready to work with ALL our member states and global partners to unleash the opportunities provided by effective, orderly and humane migration. ?︎ pic.twitter.com/cTpfjjlKHp
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
Today, we are preparing to work with our partners throughout the week, particularly with our European allies who support us in a principled and effective manner. We have established a new format of cooperation—Ukraine plus the countries of Northern Europe. Within this framework,… pic.twitter.com/1PYNhE1woU
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 27, 2024
Щиро вдячний @POTUS і ?? народу за черговий пакет безпекової допомоги для ?? у розмірі $725 млн. Ми отримаємо, зокрема, вкрай необхідні боєприпаси для HIMARS та артилерії. Чудовий подарунок до Дня захисників і захисниць ??! Російський агресор буде переможений, ?? буде вільною!
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
Our actions will be powerful. We’re preparing the soldiers. We’re very much looking forward to the delivery of weapons. We are bringing ?? victory as close as possible. We are ensuring the spirit of unity to the maximum. Efficiency - to the maximum. Preparation - to the maximum. pic.twitter.com/3SplwZQBw9
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
Провів телефонну розмову з Президентом @WorldBank Аджаєм Бангою. Подякував за неослабну підтримку з боку Світового банку з перших днів повномасштабної агресії Росії. Обговорили подальший розвиток співпраці, зокрема задля мобілізації міжнародної підтримки.
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
Az Egyesült Államok hamarosan kinevezi az első Északi sarkvidékért felelős nagykövetét, aki egy korábbi kormánytisztviselő feladatkörét veszi majd át.
A BBC szerint az amerikai kormány többek közt amiatt dönthetett a kinevezésről, mivel az Északi sarkvidéken egyre aktívabbak az oroszok . A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg épp pénteken beszélt arról, hogy számukra is kihívást jelent az oroszok tevékenysége.
Az oroszok mellett még hat másik állam – Kanada, Izland, Norvégia, Svédország, Finnország és Dánia – rendelkezik érdekeltségekkel a sarkvidék térségében.
A régióért felelős amerikai nagykövet feladata lesz az ezekkel az államokkal, továbbá a helyi bennszülött csoportokkal és az ott érdekelt vállalkozásokkal való kapcsolattartás. ezen kívül az új tisztségviselő átvesz minden olyan feladatkört, amely jelenleg még az Egyesült Államok sarkvidéki koordinátorának (U.S. Coordinator for the Arctic Region) a hatáskörébe tartozik.
Anthony Blinken amerikai külügyminiszter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az Egyesült Államok számára „stratégiai fontossággal” bír, hogy a régióban fennmaradjon a béke és a stabilitás. Hozzátette: hamarosan bejelentik, hogy kit jelölnek a tisztségre, és azt követően a szenátus dönt majd az illető hivatalos kinevezéséről.
Lisa Murkowski alaszkai republikánus szenátor üdvözölte a kinevezésről szóló hírt, hozzáfűzve azt is, hogy a régióban érdekelt hatalmak közül már csak az Egyesült Államoknak a sarkvidéki képviseletért felelős nagykövete.
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok hamarosan kinevezi az első Északi sarkvidékért felelős nagykövetét, aki egy korábbi kormánytisztviselő feladatkörét veszi majd át.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1661712000
[modified] => 1661698085
)
[title] => Az Egyesült Államok már az Északi sarkvidékre is nagykövetet delegál
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=56368&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 56368
[uk] => 56383
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 56369
[image] => Array
(
[id] => 56369
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/eszaki-sark.jpg
[original_lng] => 288433
[original_w] => 1108
[original_h] => 623
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/eszaki-sark-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/eszaki-sark-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/eszaki-sark-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/eszaki-sark-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/eszaki-sark.jpg
[width] => 1108
[height] => 623
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/eszaki-sark.jpg
[width] => 1108
[height] => 623
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/eszaki-sark.jpg
[width] => 1108
[height] => 623
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1661717520:2
[_thumbnail_id] => 56369
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3822
[translation_required_done] => 1
[_oembed_7c8266b583e3b4d41008a053cb4fbb1b] =>
It is with great satisfaction that I welcome the announcement by ?? @StateDept on the complete lifting of the U.S. arms embargo on Cyprus??. This is a landmark decision, reflecting the burgeoning strategic relationship between the two countries, including in the area of security.
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Понад третина території України замінована внаслідок повномасштабного вторгнення Росії. Сьогоднішня передача обладнання для розмінування вартістю в понад 1 млн доларів США @SSTS_UA дозволить Україні розгорнути більше груп розмінування, щоб прискорити відновлення України. pic.twitter.com/m5NU9w3wyT
“We have mutually agreed that, while the Blockade will remain in full force and effect, Project Freedom (The Movement of Ships through the Strait of Hormuz) will be paused for a short period of time to see whether or not the Agreement can be finalized and signed…” - President… pic.twitter.com/R9SlC4w68g
Andrij Meljnik elhagyhatja Ukrajna németországi nagyköveti posztját. Erről a Bild újság számolt be meg nem nevezett kijevi forrásokra hivatkozva – írja az UNN.
A cikkben azt olvashatjuk, hogy Meljniket hamarosan áthelyezik a kijevi Külügyminisztériumba, majd a Külügyminisztérium helyettes vezetőjévé nevezhetik ki.
Melnyk az utóbbi időben többször is keményen bírálta a német politikusokat, különösen Olaf Scholz kancellárt, amiért nem támogatják eléggé Ukrajnát.
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Jens Spahn hat mir mitgeteilt, dass er von seinem Amt als Vorsitzender der CDU/CSU-Bundestagsfraktion zurücktritt. Die Entscheidung ist richtig und war unvermeidlich. Glaubwürdigkeit ist in der Politik das höchste Gut.
„Tomaž Mentsin ukrajnai szlovén nagykövet visszatért Kijevbe. Szlovénia támogatja Ukrajnát és bátor népét a szabadságért és a demokráciáért folytatott harcban” – olvasható a hivatal Twitter-oldalán.
Március 15-én Szlovénia miniszterelnöke cseh kollégáikkal látogattak el Kijevbe, ahol találkoztak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A szlovén kormány március 21-én jelentette be, hogy tervezi diplomatái visszaküldését az ukrán fővárosba.
After a nine hour long trip by train, we arrived in Kyiv. Looking forward to productive meetings with Ukrainian leaders to discuss ways to strengthen security and stability in the region and helping people on the ground. #ItsAboutPeople#OSCE2023pic.twitter.com/bpUw5lCZ5s
I spoke with Slovenian Prime Minister Robert Golob and thanked him for actively supporting the Peace Formula, particularly for confirming his attendance at the Peace Summit in Switzerland.
We also discussed our ongoing defense cooperation. Our teams are finalizing their work on…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2024
"Vesela sem, da je @vladaRS naredila odločen in nepovraten korak v postopku priznanja Palestine. S tem Slovenija pošilja jasno sporočilo o nujnosti vzpostavitve miru na Bližnjem Vzhodu in rešitve dveh držav 🇮🇱🇵🇸. Resnično si želim, da bodo postopki čim prej dokončani."
Congratulations to Hungary on taking over the Presidency of the EU. I wish @HU24EU effectiveness in promoting our shared European values, goals, and interests. While advancing on its path to the EU, Ukraine is ready to contribute to these efforts and strengthen our Europe.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 1, 2024
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
Megérkezett Kijevbe Bridget A. Brink, az Egyesült Államok új ukrajnai nagykövete, miről hivatalos bejelentés még nem volt, de a jövetelével kapcsolatos információ már fenn van a diplomata életrajzi oldalán – adta hírül az rbc.ua hírportál hétfőn az USA ukrajnai nagykövetségének honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint Brinket Joe Biden amerikai elnök nevezte ki az USA ukrajnai nagykövetévé április 25-én, amit az amerikai szenátus május 18-án egyhangúlag jóváhagyott. A diplomata 2022. május 29-én érkezett meg Kijevbe.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Bridget Brink ukrajnai kinevezése előtt az Egyesült Államok szlovákiai nagykövete volt. Ezt megelőzően helyettes államtitkári posztot töltött be a külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyek részlegén (2015-2018), ahol a Kelet-Európával, a Kaukázussal és az európai konfliktusokkal kapcsolatos kérdésekért felel. Az üzbegisztáni Taskentben (2014-2015) és a grúziai Tbilisziben (2011-2014) az Egyesült Államok nagykövetének helyetteseként dolgozott.
[type] => post
[excerpt] => Megérkezett Kijevbe Bridget A. Brink, az Egyesült Államok új ukrajnai nagykövete, miről hivatalos bejelentés még nem volt, de a jövetelével kapcsolatos információ már fenn van a diplomata életrajzi oldalán.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1653947400
[modified] => 1653946415
)
[title] => Megérkezett Kijevbe Bridget Brink, az Egyesült Államok új ukrajnai nagykövete
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=49879&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 49879
[uk] => 49891
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 49880
[image] => Array
(
[id] => 49880
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bridget-brink.png
[original_lng] => 1833557
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bridget-brink-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bridget-brink-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bridget-brink-768x432.png
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bridget-brink-1024x576.png
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bridget-brink-1536x864.png
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bridget-brink.png
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bridget-brink.png
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1653943014:2
[_thumbnail_id] => 49880
[_edit_last] => 5
[views_count] => 5014
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_4d607664cdf52f4cbf96b7ec66a2c7c8] =>
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
It is with great satisfaction that I welcome the announcement by ?? @StateDept on the complete lifting of the U.S. arms embargo on Cyprus??. This is a landmark decision, reflecting the burgeoning strategic relationship between the two countries, including in the area of security.
?????We are strengthening the Lithuanian Armed Forces with HIMARS system! Lithuania signed a contract with the US to buy 8 launchers with different types of missiles. HIMARS is compatible with other @LTU_Army capabilities, making it easier to integrate it into our defence plans. pic.twitter.com/uowoDWm7eT
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc