Az uniós belügyminiszterek közös nyilatkozatot fogadtak el a közelmúltban történt terrortámadások nyomán, melyben az áll, hogy az iszlamista erőszak európai térnyerése abból fakad, hogy a migránsok egy része képtelen beilleszkedni. Az EU tulajdonképpen először ismerte el, hogy a muszlimok nem képesek beilleszkedni az európai társadalmakba.
Interior Minister #Seehofer on today’s #JHA videoconference: „When #Europe works together to fight terrorism and extremism, then Europe is a superpower. All 🇪🇺member states have adopted the declaration on the latest terrorist attacks. This sends a strong signal of #solidarity.“ pic.twitter.com/nP1b9vnsGB
A migránsok beilleszkedési hajlandóságának hiányából fakad a szélsőséges erőszak fokozódása Európában – állapították meg az uniós belügyminiszterek pénteki közös nyilatkozatukban. A dokumentumot az öt évvel ezelőtti párizsi merényletsorozat évfordulója alkalmából fogadták el.
Horst Seehofer német belügyminiszter „a szolidaritás komoly jeleként” értékelte a belügyminiszterek nyilatkozatát, amelynek elfogadását elsősorban Franciaország, Ausztria és Németország szorgalmazta. A német kereszténydemokrata politikus korábban kijelentette: „Hazánkban a legnagyobb veszélyt a szélsőjobboldal jelenti. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy az iszlamista terror is korunk kihívásai közé tartozik.”
A deklaráció az eredeti tervekhez képest jelentősen finomított, politikailag korrekt megfogalmazásokat tartalmaz.
Kikerültek például a szövegből az iszlámra való hivatkozások, miként az is, hogy a bevándorlókkal szemben jogos elvárás, hogy megtanulják a befogadó országukban beszélt nyelvet, illetve, hogy saját keresettel rendelkezzenek. A beilleszkedni képtelenekkel szembeni szankciókról szóló bekezdést törölték, és enyhítették (figyelmeztetésre módosították) a törvényellenesen működő civil szervezetekkel szembeni fellépést is.
Az Európában működő imámok poltikai érzékenyítésére vonatkozó passzust úgy módosították, hogy a muszlim vallási vezetők képzése „feleljen meg az alapvető európai emberi jogoknak és értékeknek”.
„Az integráció kétirányú utca. Ez azt jelenti, hogy a migránsoktól elvárjuk, hogy aktív erőfeszítéseket tegyenek az integráció érdekében, miközben a segítség is fontos ebben a tekintetben” – áll a pénteken elfogadott közös EU-s nyilatkozatban.
[type] => post
[excerpt] => Az uniós belügyminiszterek közös nyilatkozatot fogadtak el a közelmúltban történt terrortámadások nyomán, melyben az áll, hogy az iszlamista erőszak európai térnyerése abból fakad, hogy a migránsok egy része képtelen beilleszkedni. Az EU tulajdonk...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1605447120
[modified] => 1605430782
)
[title] => Elismerte az EU, hogy képtelenek beilleszkedni a muszlim migránsok
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=13882&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 13882
[uk] => 13916
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 10434
[image] => Array
(
[id] => 10434
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/flag-of-the-european-union.jpg
[original_lng] => 191726
[original_w] => 900
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/flag-of-the-european-union-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/flag-of-the-european-union-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/flag-of-the-european-union-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/flag-of-the-european-union.jpg
[width] => 900
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/flag-of-the-european-union.jpg
[width] => 900
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/flag-of-the-european-union.jpg
[width] => 900
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/flag-of-the-european-union.jpg
[width] => 900
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1605462673:2
[_thumbnail_id] => 10434
[_oembed_be5ace22a4688cc911230d9ede08e74c] =>
Interior Minister #Seehofer on today’s #JHA videoconference: „When #Europe works together to fight terrorism and extremism, then Europe is a superpower. All ??member states have adopted the declaration on the latest terrorist attacks. This sends a strong signal of #solidarity.“ pic.twitter.com/nP1b9vnsGB
Racist signboards have been erected in many locations close to mosques in the Austrian capital Vienna, sparking criticism from the Muslim community https://t.co/d93c65mhQx
Interior Minister #Seehofer on today’s #JHA videoconference: „When #Europe works together to fight terrorism and extremism, then Europe is a superpower. All 🇪🇺member states have adopted the declaration on the latest terrorist attacks. This sends a strong signal of #solidarity.“ pic.twitter.com/nP1b9vnsGB
A lengyel és a magyar kormány az illegális bevándorlók befogadása helyett a helyszíni segítségnyújtást tartja a leghatékonyabbnak – szögezte le Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár a hétfőn kezdődött kétnapos II. Magyar-Lengyel Fórum egyik pódiumbeszélgetésén.
A Krynicai Nemzetközi Gazdasági Fórum társrendezvényeként, a koronavírus-járvány miatt online formában szervezett konferencián Azbej Tristan a magyar-lengyel humanitárius együttműködésről szóló pódiumbeszélgetésen szólalt fel. Utalva a humanitárius együttműködéséről szóló, augusztusban aláírt lengyel-magyar memorandumra, elmondta: az együttműködés e téren azért is lehet sikeres, mert magyarok és lengyelek nemcsak a humanitárius politikáról gondolkodnak hasonló módon, hanem világképük is hasonló.
Kifejtette: a két kormány nem hisz abban, hogy a világ bajaira a migráció a legjobb megoldás. Úgy gondolják, hogy ehelyett oda kell vinni a segítséget, ahol a baj keletkezett. Ennek kapcsán a humanitárius program fő irányelvének azt nevezte, hogy a segítséget a lehető legközvetlenebbül szeretnék átadni, ennek pedig a leghatékonyabb módszere, ha ebbe a munkába a szenvedő emberekhez legközelebb álló egyházi szervezeteket vonják be. Kijelentette, hogy a nagy nemzetközi projektek szervezői az értéksemlegesség nevében nem hajlandóak együttműködni az egyházi karitatív szervezetekkel.
A lengyel-magyar humanitárius kezdeményezést gyakran az a vád éri Nyugatról, hogy csak a keresztényekkel foglalkozik – mondta Azbej, aláhúzva: Magyarország és Lengyelország általános humanitárius elvek alapján bárkin segít, aki bajba került, viszont a keresztényekkel azért kell kiemelten foglalkozni, mert a legüldözöttebb vallási csoportról van szó. Felmérések szerint több mint 260 millió keresztény szenved hátrányos megkülönböztetéstől, gyakran népirtás áldozataivá is válnak hitük miatt – mondta. A nemzetközi szervezetek azonban ezzel a jelenséggel nemcsak hogy nem foglalkoznak, hanem gyakran még a létezését is tagadják – tette hozzá.
MTI
[type] => post
[excerpt] => A lengyel és a magyar kormány az illegális bevándorlók befogadása helyett a helyszíni segítségnyújtást tartja a leghatékonyabbnak - szögezte le Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1605014876
[modified] => 1605008531
)
[title] => Azbej Tristan: a lengyel és a magyar kormány migráció helyett a helyi segítségnyújtást tartja a leghatékonyabbnak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=13699&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 13699
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 13700
[image] => Array
(
[id] => 13700
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/azbej-tristan169.jpg
[original_lng] => 109312
[original_w] => 720
[original_h] => 405
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/azbej-tristan169-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/azbej-tristan169-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/azbej-tristan169.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/azbej-tristan169.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/azbej-tristan169.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/azbej-tristan169.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/azbej-tristan169.jpg
[width] => 720
[height] => 405
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1605001331:10
[_thumbnail_id] => 13700
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3413
[_oembed_be5ace22a4688cc911230d9ede08e74c] =>
Interior Minister #Seehofer on today’s #JHA videoconference: „When #Europe works together to fight terrorism and extremism, then Europe is a superpower. All ??member states have adopted the declaration on the latest terrorist attacks. This sends a strong signal of #solidarity.“ pic.twitter.com/nP1b9vnsGB
A balközép olasz kormány tagjai a „gyűlöletes propagandatörvények” eltörlésének nevezték a volt belügyminiszter, Matteo Salvini migrációs intézkedéseinek módosítását kedden, amellyel újranyitották a kikötőket, valamint bővítették a menedékkérelmi rendszert a migránsok állampolgársághoz jutásának felgyorsításával.
Nicola Zingaretti, a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy Salvini „propagandarendeletei megszűntek”. A kormánypárt vezetője hangoztatta, „emberségesebb és biztonságosabb Olaszországot akarunk, Európával a főszerepben”.
„Betartottuk ígéretünket: eltöröltük Salvini gyűlöletes rendeleteit: elsők az emberek jogai, minden emberé” – írta a szintén PD-s Paola De Micheli infrastrukturális és közlekedésügyi miniszter, akinek hatáskörébe a kikötők is tartoznak.
Matteo Salvini úgy reagált, „visszatérnek az embercsempészek és illegális bevándorlók előtt nyitott kikötők, a biztonságot az illegális bevándorlókkal cserélték fel. (…) Olaszország jobbat érdemel, meg fogjuk őket állítani.” A volt belügyminiszter hozzátette, a jobboldal aláírásgyűjtést indít a kormányrendeletekkel szemben. Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke úgy vélte, a baloldal „ideológiai tombolása” Európa migránstáborává teszi Olaszországot.
Mariastella Gelmini, a Hajrá Olaszország (FI) képviselőházi frakcióvezetője kifejtette, a kormány „a civilszervezetekkel összekacsintva” azt üzeni, hogy mostantól Olaszország készen áll mindenki feltételek nélküli befogadására.
A hétfő éjszakába nyúló kormányülésen véglegesítették a Matteo Salvini volt belügyminiszter nevével, tavaly augusztusban bevezetett migrációs és biztonsági törvénycsomag átírását. A PD és szövetségese, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) közös rendeletei új, többlépcsős, úgynevezett védelmi és integrációs rendszert vázolnak. Visszaállították a tavaly eltörölt humanitárius menedékkérelmet, amely majdnem automatikusan menekültstátuszt nyújt a tengeren érkezőknekю
A rendkívüli menekültstátusszal a bevándorlók bekerülnek a nemzeti anyakönyvi rendszerbe, vagyis felvételt kapnak a társadalombiztosítási és egészségügyi, valamint munkaközvetítői hálózatba. Egyebek között közhasznú munkavégzésre foglalkoztathatják őket. Hároméves személyi igazolványhoz juthatnak, és így tartózkodási engedélyük munkavállalást is lehetővé tesz. A törvény kiemeli, hogy gyorsított munkavállalási engedélyt kaphatnak azok is, akik természeti katasztrófa elől menekültek, elveszítették eredeti állampolgárságukat, Olaszországban sport- vagy kulturális tevékenységet végeznek, valamint kiskorúakat látnak el.
Visszaáll a 2019 előtti befogadórendszer: a migránsok első fázisban a kormány által működtetett táborokba kerülnek, majd a menedékkérőket kisebb csoportokban szétosztják az önkormányzatok között, civilszervezetek és más nonprofit egyesületek együttműködésével. Az elképzelések szerint ez elősegíti a bevándorlók gyorsabb integrációját, nyelvtanulását, képzését. Matteo Salvini belügyminiszterként a migránsokkal foglalkozó szövetkezeteket a „baloldali maffia” pénzosztási csatornáinak nevezte.
A korábbi szigorításokat eltörölve a kormány ismét 180 napról 90-re csökkentette a kiutasításra váró személyek táborba zárásának időtartamát. Negyvennyolc hónapról 36-ra csökken az állampolgársági eljárás is. A rendelkezések eltörlik a zárt kikötők politikáját, megszüntetik a migránsokat szállító civil hajók olasz vizekre való belépésének tilalmát, valamint a civil szervezetek szankcionálását. Kivételt jelent, ha a szervezet vagy a hajó a nemzetbiztonságot veszélyezteti, vagy nem működik együtt az illetékes hatóságokkal, de ebben az esetben is a korábbi, akár egymillió eurós bírságot tízezer és ötvenezer euró közötti összegre csökkentették.
A törvény szövegében a mentési tevékenység szerepel a nem kormányzati szervezetek hajóival kapcsolatban. A bevándorlókkal érkező hajók feletti hatáskör a kikötőket felügyelő közlekedési tárcához és a védelmi minisztériumhoz került át a belügyi tárcától.
Vasárnapi olasz sajtóelemzések szerint a volt belügyminiszter Matteo Salvininek kedvez a szicíliai bíróság döntése, amellyel Giuseppe Conte miniszterelnököt, valamint a volt és jelenlegi római kormány több tagját is beidézte meghallgatásra egy migránscsoport feltartóztatása miatt indított eljárásban.
Az olasz Catania miniszteri bírósága hat egykori és jelenlegi kormánytag tanúként való meghallgatásával folytatja a Matteo Salvini ellen indított eljárást, amely a Gregoretti katonai hajóval tavaly júliusban érkezett migránscsoport feltartóztatását érinti. A szombaton tartott első előzetes tárgyalás négy órán át tartott.
Giuseppe Conte közölte, rendelkezésre áll, és „szokása szerint a teljes átláthatóság” jegyében számol majd be a katonai hajó feltartóztatásának körülményeiről. A miniszterelnököt november 20-án várják a bíróságra, és vele együtt meghallgatják a volt védelmi, valamint a volt infrastrukturális és közlekedésügyi minisztert is, utóbbi hatáskörébe tartoznak a kikötők is.
December 4-én többek között Luigi Di Maio jelenlegi külügyminisztert és Luciana Lamorgese belügyminisztert várják meghallgatásra. Matteo Salvini ügyvédje, Giulia Bongiorno elmondta, a védelem egyedül a jelenlegi belügyminiszter, Luciana Lamorgese meghallgatását kérte, de a bíró a tanúk számának emeléséről határozott. Bongiorno hozzátette, ezután tanúként szólítják Enzo Moavero Milanesi volt külügyminisztert is.
A bíróság azt is elrendelte, hogy a rendőrség végezzen részletes vizsgálatot az olaszországi partokra migránsokkal érkező hajókról. A vizsgálatnak tisztáznia kell, mi történt 2018 augusztusában a Diciotti katonai hajó esetében – amelynek feltartóztatása miatt a római parlament nem vonta meg a belügyminiszter Matteo Salvini mentelmi jogát – egészen az Ocean Viking civilhajóig, amely tavaly októberben, már a kormányváltás után több mint egy hétig nem kapott kikötési engedélyt, mégsem indított vizsgálatot az ügyészség a migránsok feltartóztatása miatt.
A Corriere della Sera című napilap idézte a szicíliai miniszteri bíróságot elnöklő Nunzio Sarpietrót aki az előzetes tárgyalás jegyzőkönyvében „egyedülállónak” minősítette a Matteo Salvinivel szembeni eljárást. A bíró az ügyészség és a bíróság közötti ellentétre utalt: a cataniai ügyészség ugyanis kezdettől fogva megalapozatlannak tartotta a volt belügyminiszterrel szembeni vádemelést, úgy ítélve meg, hogy Matteo Salvini nem követett el bűncselekményt a Gregoretti hajó feltartóztatásával. Az ügyben illetékes miniszteri bírósági testület viszont kitartott az eljárás mellett, és a parlamenttől Salvini mentelmi jogának megvonását kérte, ezt februárban meg is szavazta a felsőház.
Sajtóelemzések szerint ezzel a bíróság mintegy átvette az ügyészség szerepét.
Az újságok hangsúlyozták, hogy a Salvini-perből hiányzik a vád. Vádemelést szorgalmaz egy nigériai házaspár ügyvédje, ők a hajó olasz vizekre érkezése után húsz órával távozhattak a szárazföldre kiskorú gyermekeikkel együtt. Vádemelést kérnek olasz civilszervezetek is. A jobboldali Il Giornale úgy ítéli meg, hogy az első meccset Salvini nyerte.
A La Stampa című, balközép napilap szerint majdnem biztosra vehető, hogy a további ülések végén a bíróság felmenti Salvinit, vagy legfeljebb „minibüntetést”„ szab ki rá hivatali hatommal való visszaélésért.
A kérdést azonban a bíróság is fel fogja tenni: ha nem értettek egyet a belügyminiszter intézkedéseivel, a kormány tagjai miért nem cselekedtek másképpen, annál is inkább, mivel egyértelmű volt, hogy belügyminiszterként Salvinire szabták a hajófeltartóztatás feladatát, miközben a kormány a migránsok szétosztásáról egyeztetett az EU-val – írta a La Stampa. A napilap úgy vélte, a volt belügyminiszter ”politikailag lehet, hogy vitatható, de törvényes döntést„ hozott.
A Gregoretti tavaly július végén öt napig várakozott, mielőtt a migránsok partra szállhattak. Giuseppe Conte, a Matteo Salvini vezette Liga és a Luigi Di Maio vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormányát vezette 2018 júniusa és 2019 augusztusa között. A kormányváltás szeptemberben történt: Giuseppe Conte miniszterelnök maradt, az M5S a baloldali Demokrata Párttal (PD) folytatta a kormányzást.
Szijjártó Péter úgy nyilatkozott, hogy Szégyen, amit Matteo Salvinivel tesznek. A külgazdasági és külügyminiszter szerint az embercsempészeket kellene bíróság elé állítani. Matteo Salvini, a jobboldali ellenzéki olasz Liga párt vezetője a Hír TV-nek nyilatkozva megköszönte Orbán Viktor támogató üzeneteit, melyben jó harcnak nevezte a migráció megfékezését.
Forrás: Magyar Nemzet
[type] => post
[excerpt] => Vasárnapi olasz sajtóelemzések szerint a volt belügyminiszter Matteo Salvininek kedvez a szicíliai bíróság döntése, amellyel Giuseppe Conte miniszterelnököt, valamint a volt és jelenlegi római kormány több tagját is beidézte meghallgatásra egy mig...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1601833828
[modified] => 1601828689
)
[title] => Az olasz sajtó szerint Salvini nyerte az első csatát
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=11731&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 11731
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 11732
[image] => Array
(
[id] => 11732
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/salvini.jpg
[original_lng] => 80218
[original_w] => 1024
[original_h] => 576
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/salvini-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/salvini-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/salvini-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/salvini.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/salvini.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/salvini.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/salvini.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1601819023:4
[_thumbnail_id] => 11732
[_edit_last] => 4
[views_count] => 4283
[_oembed_be5ace22a4688cc911230d9ede08e74c] =>
Interior Minister #Seehofer on today’s #JHA videoconference: „When #Europe works together to fight terrorism and extremism, then Europe is a superpower. All ??member states have adopted the declaration on the latest terrorist attacks. This sends a strong signal of #solidarity.“ pic.twitter.com/nP1b9vnsGB
Mások mellett Giuseppe Conte olasz miniszterelnököt is beidézte meghallgatásra a szicíliai miniszteri bíróság a Liga párt vezetője, Matteo Salvini ellen egy migránscsoport feltartóztatása miatt indított eljárásban – jelentette az olasz sajtó szombaton.
Matteo Salvini első előzetes tárgyalása négy órán keresztül tartott. A miniszteri bíróság úgy döntött, hogy az ügyben további üléseket tart, és tanúként meg kívánja hallgatni a miniszterelnök mellett a kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetőjét, Luigi Di Maiót, Luciana Lamorgese jelenlegi belügyminisztert, valamint Elisabetta Trenta volt védelmi minisztert és Danilo Toninelli volt közlekedésügyi minisztert, aki a kikötőkért volt felelős. A következő ülést november 20-ra, az ezt követőt december 4-re tűzték ki. Az ügyészség a Matteo Salvinivel szembeni eljárás lezárását szorgalmazta.
Forrás: mti
[type] => post
[excerpt] => Mások mellett Giuseppe Conte olasz miniszterelnököt is beidézte meghallgatásra a szicíliai miniszteri bíróság a Liga párt vezetője, Matteo Salvini ellen egy migránscsoport feltartóztatása miatt indított eljárásban - jelentette az olasz sajtó szomb...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1601743840
[modified] => 1601742452
)
[title] => Conte olasz kormányfőt is meghallgatná a bíróság a Salvini elleni eljárásban
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=11696&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 11696
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 11697
[image] => Array
(
[id] => 11697
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/conte-salvini.jpg
[original_lng] => 281464
[original_w] => 1108
[original_h] => 752
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/conte-salvini-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/conte-salvini-300x204.jpg
[width] => 300
[height] => 204
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/conte-salvini-768x521.jpg
[width] => 768
[height] => 521
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/conte-salvini-1024x695.jpg
[width] => 1024
[height] => 695
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/conte-salvini.jpg
[width] => 1108
[height] => 752
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/conte-salvini.jpg
[width] => 1108
[height] => 752
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/conte-salvini.jpg
[width] => 1108
[height] => 752
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1601732035:4
[_thumbnail_id] => 11697
[_edit_last] => 4
[views_count] => 5152
[_oembed_be5ace22a4688cc911230d9ede08e74c] =>
Interior Minister #Seehofer on today’s #JHA videoconference: „When #Europe works together to fight terrorism and extremism, then Europe is a superpower. All ??member states have adopted the declaration on the latest terrorist attacks. This sends a strong signal of #solidarity.“ pic.twitter.com/nP1b9vnsGB
Bíróság elé állítanak, mert megvédtem hazámat, életeket mentettem, tiszteletben tartottam a törvényeket és felébresztettem Európát – hangoztatta a volt belügyminiszter Matteo Salvini, az ellenzéki Liga párt vezetője a szicíliai Cataniában péntek este. Salvinit szombatra előzetes bírósági tárgyalásra idézték egy migránscsoport feltartóztatása miatt.
Matteo Salvini kijelentette, tisztában volt vele, hogy a nem kormányzati szervezetek (NGO) megállítása kockázattal jár, de soha nem gondolta, hogy belügyminiszteri munkája végzése miatt bíróság elé állítják. „Nyugodtan megyek bíróságra, lelkiismeretem tiszta, mivel emberéleteket mentettem meg és megvédtem hazámat” – jelentette ki. Kifejtette, hogy az első bírósági ülésen nem fog felszólalni.
A volt belügyminiszternek szombat délelőtt kell ügyvédeivel Catania bíróságán jelentkeznie az első előzetes tárgyaláson. Az ügy egy migránscsoport feltartóztatását érinti, amely tavaly nyáron a Gregoretti olasz katonai hajóval érkezett a szicíliai partokra. Újabb eljárás indulhat ellene az Open Arms civilhajó kikötésének megtagadása miatt is.
„Kötelességemet teljesítettem, felére csökkentettem a tengerbe vesző emberek számát, a hajókon senkinek haja szála sem görbült, büszkeséget adtam Olaszországnak, tiszteletben tartottam a törvényeket, felébresztettem Európát” – hangoztatta Matteo Salvini. Kijelentette, nem engedhette meg, hogy Olaszország Európa migránstáborává váljon. Megjegyezte, ez az első alkalom Európában, hogy egy minisztert kormánya döntéseiért állítanak bíróság elé.
A bírósági ülés előtt a Liga párt szabadtéri politikai találkozósorozatot rendezett a cataniai kikötőben, melyet Matteo Salvini nyilvános interjúja zárt le. Szavait több ezren hallgatták „Engem is állítsatok bíróság elé!”- feliratú táblákkal és pólókkal. Ez lesz a Salvini melletti szombati szolidaritási tüntetés jelszava is.
Matteo Salvini bejelentette, hogy a Liga november 7-én Milánóban és november 21-én Rómában újabb mozgósítást tart, amelyeken a párt kormányprogramját vázolják. Első lépéseink között lesz a politika és a bíróságok közötti feszültség enyhítése – fejtette ki. Úgy vélte, Giuseppe Conte miniszterelnök és kormánya már nem képviseli Olaszországot, és ha most lennének a parlamenti választások, a jobboldal kerülne kormányra. „Conte és társai felfüggesztették a demokráciát, nem engedjük meg nekik, hogy további két évig hatvan millió olaszt tartsanak fogva” – mondta Matteo Salvini.
A Salvini melletti tüntetéshez többek között Giorgia Meloni az Olasz Testvérek (FdI) elnöke is csatlakozik. Meloni kijelentette, a demokrácia védelmében vonulnak utcára: „Ha egy minisztert bíróság elé állítanak, mert nem azt tette, amit a fő sodor megkövetelt, akkor a demokráciának vége Olaszországban” – mondta Meloni.
Salvinivel szemben baloldali csoportok, civilszervezetek és a baloldali kormányerő Demokrata Párt (PD) rendeznek ellentüntetést. A bíróság épületét és környékét lezárták, ötszázzal több rendőr felügyeli a biztonságot Cataniában szombaton.
Interior Minister #Seehofer on today’s #JHA videoconference: „When #Europe works together to fight terrorism and extremism, then Europe is a superpower. All ??member states have adopted the declaration on the latest terrorist attacks. This sends a strong signal of #solidarity.“ pic.twitter.com/nP1b9vnsGB
Nem lehet befogadni azokat a migránsokat, akiket akaratuk ellenére irányítottak át Lengyelországba – szögezte le Andrzej Duda lengyel elnök, reagálva az Európai Bizottság e héten bemutatott migrációs és menekültügyi javaslatcsomagjára.
A TVP Info közszolgálati hírtelevízió péntek esti híradóját követő interjúban Duda azt mondta: a lengyelek hajlandóak segíteni azoknak, akik az országba saját akaratukból érkeznek, és segítségre szorulnak. „Abba viszont nem egyezem bele, hogy az embereket Lengyelországba erőszakosan szállítsák (…) hogy szabad embereket fogságban tartsunk” – hangsúlyozta. Az Európai Uniónak „semmilyen diktátuma soha nem kényszerítheti a tagállamokat az ilyen lépésre” – jelentette ki a lengyel elnök, utalva feltehetőleg a javasolt javaslatcsomagban szereplő szolidaritási mechanizmusára.
Duda egyetértését fejezte Andrzej Babis cseh kormányfő előző nap Brüsszelben megfogalmazott állásfoglalásával, miszerint a menekülteknek segítséget kell nyújtani a származási országukhoz minél közelebbi helyeken.
A műsorvezető azzal kapcsolatban is kérdezte az államfőt, hogy a Babissal, valamint Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel közös sajtóértekezleten Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: „hiába nevezik át a kvótát másnak, attól még kvóta marad, és azt Magyarország ellenzi”. „Igazából ugyanazt mondja, mint én” – reagált erre Duda.
Interior Minister #Seehofer on today’s #JHA videoconference: „When #Europe works together to fight terrorism and extremism, then Europe is a superpower. All ??member states have adopted the declaration on the latest terrorist attacks. This sends a strong signal of #solidarity.“ pic.twitter.com/nP1b9vnsGB
Ukraine has slammed "questionable historical arguments" made by German President Frank-Walter Steinmeier regarding the Nord Stream 2 pipeline.https://t.co/C21shuWkBq
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
Do Polski?? dostarczone zostały drony MQ-9A Reaper klasy MALE (Medium Altitude Long Endurance), wyleasingowane od USA?? w ramach pilnej potrzeby operacyjnej. Będą one służyć w ??Siłach Powietrznych, prowadząc rozpoznanie m. in. na naszej wschodniej granicy. pic.twitter.com/eWunUzxhmG
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
ABW zatrzymała kolejnego członka siatki szpiegowskiej pracującej dla rosyjskiego wywiadu. Podejrzany prowadził obserwację obiektów militarnych i portów morskich. Był systematycznie wynagradzany przez Rosjan. To już 15. osoba zatrzymana w tym śledztwie.
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
⚡️Poland is ready to host nuclear arms if Nato decides to deploy the weapons in the face of Russia reinforcing its armaments in Belarus and Kaliningrad, – Andrzej Duda.
Poland has obligations to NATO as a member of the Alliance and is ready to deploy nuclear weapons on its… pic.twitter.com/9PAJ3N6rr7
President Andrzej Duda's words about the possible deployment of nuclear weapons in Poland have reached the Kremlin. "If these plans are carried out, steps will be taken to ensure Russia's security," announced Dmitry Peskov. pic.twitter.com/LX3cTrrlYO
W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025
Csehország számára a migránsok kötelező elosztásának bármilyen formája elfogadhatatlan – jelentette ki Jan Hamácek cseh belügyminiszter szerdán Prágában.
Az Európai Bizottság új migrációs és menekültügyi csomagjáról közölte: annak végső tartalmáról és formájáról a tagállamoknak kell dönteniük, és egyáltalán nem biztos, hogy sikerül konszenzusra jutniuk.
Az intézkedéscsomag legfontosabb részének Hamácek a külső uniós határok védelmének megerősítését, valamint az illegális bevándorlók hazatelepítésének felgyorsítását jelölte meg. „A csomagtól elsődlegesen azt várjuk, hogy megerősíti a külső határok védelmét, felgyorsítja az illegális migránsok hazatelepítését és nyomást fejt ki az államokra, hogy nagyobb mértékben működjenek együtt” – mondta a miniszter. Leszögezte: Csehország továbbra is szolidáris kíván lenni a többi európai állammal, kész rendőröket küldeni oda, ahol arra szükség van és anyagi segítséget is tud nyújtani.
A migránsok kötelező befogadását Hamácek azonban határozottan kizárta. „Határozottan ellenezzük. Nem fogunk egyetérteni semmiféle olyan javaslattal, amely a kötelező relokációt tartalmazza” – mutatott rá a miniszter. Emlékeztetett: Csehország következetesen képviseli ezt az álláspontot, és ebben egyetértés van a négy visegrádi ország, illetve a balti államok között is. Csehország ugyanakkor készen áll megvitatni az Európai Bizottság azon új javaslatát, miszerint azok az országok, amelyek nem hajlandóak befogadni migránsokat, saját költségükre biztosítanák a menedéket nem kapó személyek hazatalepítését – tette hozzá. „Ez a javaslat még nincs teljesen kidolgozva, sokféle aspektusa van a dolognak, de készen állunk az elképzelést megvitatni” – mondta Jan Hamácek. A miniszter elismerte: egyes országok túl vannak terhelve a menkültkérelmekkel, és már nincs kapacitásuk az elutasított migránsok hazatelepítésére.
Interior Minister #Seehofer on today’s #JHA videoconference: „When #Europe works together to fight terrorism and extremism, then Europe is a superpower. All ??member states have adopted the declaration on the latest terrorist attacks. This sends a strong signal of #solidarity.“ pic.twitter.com/nP1b9vnsGB
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
Andrej Babiš, der ehemalige Regierungschef Tschechiens und Spitzenkandidat seiner Partei ANO, ist wegen Betrugs bei der Einwerbung von EU-Fördermitteln angeklagt. Das Oberste Gericht in Tschechien hat einen früheren Freispruch aufgehoben 🔽 https://t.co/AP0AU9fsuq
Pan Okamura první den ve funkci ukázal, co jediné umí: pošlapat hodnoty, jako je solidarita a odvaha podporovat zemi napadenou Ruskem. Na protest proti tomuto kroku jsme ještě dnes vyvěsili ukrajinskou vlajku na viditelném místě z balkonu našeho poslaneckého klubu. Slava Ukraini… pic.twitter.com/0OuEucREW5
🇺🇦🇨🇿 Ukrajinci a přátelé Ukrajiny se spojili v historickém centru Prahy do živého řetězu jednoty přes Karlův most u příležitosti Dne sobornosti Ukrajiny. pic.twitter.com/i4LjNRYnGl
Az Európai Unió külső határának hatékony ellenőrzése a legfontosabb a közösség új migrációs politikájában – mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője egy keddi német lapinterjúban.
A Die Welt című lapban közölt interjúban Weber arra a felvetésre, miszerint az EU új menekültügyi politikájában várhatóan kevéssé kapnak szerepet azok az eszmék, amelyeket Angela Merkel német kancellár a 2015-ös menekültválságban érvényre akart juttatni, kiemelte: „2015 hibája az volt, hogy az európai vitában szinte csak a szolidaritásról volt szó, a menedékkérők uniós tagállamok közötti elosztását szabályozó mechanizmus volt a középpontban, a határok biztosítása és az elutasított menedékkérők hazajuttatása pedig nemigen volt téma, ezért a jövőben kiegyensúlyozott menekültügyi politikára van szükség, amely összhangot teremt a humanitás, a segítség és az ellenőrzés között.”
„Mindezek előfeltétele a működőképes határellenőrzés. Ha nem biztosítjuk és nem védjük meg az EU külső határait, akkor az embercsempész bandák, a maffia vagy Erdogan török elnök dönti el, hogy ki jön Európába” – mondta. „Ez elfogadhatatlan. Európának önállóan kell határoznia arról, hogy ki jöhet” – tette hozzá.
Kiemelte, hogy „Európának a humanitás kontinensének kell maradnia”, vagyis védelmet kell nyújtania a politikai üldözötteknek és a sürgősen segítségre szorulóknak. „Humanitárius kritériumok alapján kell dönteni, elsősorban a leginkább elesett embereket kell befogadni, és nem a 22 éves fiatalembereket, akik egy menekülttáborban is jól megvannak” – fogalmazott Weber.
Interior Minister #Seehofer on today’s #JHA videoconference: „When #Europe works together to fight terrorism and extremism, then Europe is a superpower. All ??member states have adopted the declaration on the latest terrorist attacks. This sends a strong signal of #solidarity.“ pic.twitter.com/nP1b9vnsGB
The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
Бажання Росії мобілізувати мільйон осіб, перелаштувати економіку на воєнні рейки та зарядити цей натовп ядерною людиноненависницькою пропагандою – це пряма загроза Польщі, країнам Балтії та всій Європі. Єдиний спосіб зупинити цю орду – надати Україні більше важкої зброї. Зараз.
For far too long, ideologues in Europe have led organized efforts to coerce American platforms to punish American viewpoints they oppose. The Trump Administration will no longer tolerate these egregious acts of extraterritorial censorship.
Egy kaliforniai fellebbviteli bíróság döntése értelmében az amerikai kormány kiutasíthat egyes, eddig védettséget élvező migránsokat az Egyesült Államok területéről.
A döntés négy ország – Salvador, Haiti, Nicaragua és Szudán – állampolgáraira vonatkozik, akik eddig az országaikban uralkodó humanitárius helyzet miatt élveztek védett státuszt.
Döntésével a fellebbviteli bíróság érvénytelenítette egy San Franciscó-i szövetségi bíró korábbi határozatát, amely – az érintettek Egyesült Államokban született és már amerikai állampolgárságú gyermekeinek perkeresete nyomán – éppen e védett státuszra hivatkozva tiltotta meg e négy ország állampolgárainak kiutasítását. A döntés mintegy 300 ezer embert érint.
Donald Trump elnök kormányzatának érvelése szerint a védettség immár nem jogos, mert ezek az országok, ahol valaha háborús viszonyok uralkodtak, mára már biztonságosaknak tekinthetőek.
Érvelésében a fellebbviteli bíróság a többi között kifejtette, hogy a védett státusz megszüntetéséről hozott kormányzati döntés nem kapcsolható össze Donald Trump amerikai elnök 2018-ban tett, egyes jogvédő szervezetek által vitathatónak ítélt bevándorlásellenes kijelentésével.
Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) nevű baloldali civilszervezet – amely az érintettek gyermekeinek perkeresetét támogatta – közleményben reményét fejezte ki, hogy a négy ország állampolgárainak kiutasítására a közeljövőben nem kerül sor. A közlemény emlékeztetett arra is, hogy ezek az emberek hosszú évek óta élnek az Egyesült Államokban, és gyermekeik már amerikai állampolgárok.
Interior Minister #Seehofer on today’s #JHA videoconference: „When #Europe works together to fight terrorism and extremism, then Europe is a superpower. All ??member states have adopted the declaration on the latest terrorist attacks. This sends a strong signal of #solidarity.“ pic.twitter.com/nP1b9vnsGB
Fulton County has a long standing history of election mismanagement that has understandably weakened voters’ faith in its system. Allowing this audit provides another layer of transparency and citizen engagement.
— GA Secretary of State Brad Raffensperger (@GaSecofState) May 21, 2021
Jake Tapper: "One doesn’t have to be brilliant to attempt a coup."
John Bolton: "I disagree with that. As somebody who has helped plan coup d’etat, not here, but other places, it takes a lot of work." pic.twitter.com/REyqh3KtHi
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
In a phone call with CNN minutes after Biden announced his exit from the 2024 race, former President Trump responded, “He is the worst president in the history of our country. He goes down as the single worst president by far in the history of our country.” While it's unclear who…
“We have mutually agreed that, while the Blockade will remain in full force and effect, Project Freedom (The Movement of Ships through the Strait of Hormuz) will be paused for a short period of time to see whether or not the Agreement can be finalized and signed…” - President… pic.twitter.com/R9SlC4w68g
We firmly reject the recent unilateral coercive measures adopted by the #UnitedStates government. These actions demonstrate an intention to impose, once again, collective punishment on the Cuban people.