Boris Pistorius német védelmi miniszter keddi kijevi látogatásán új katonai segélycsomagot jelentett be Ukrajnának – számolt be az rbc.ua hírportál a német tárcavezető Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatójára hivatkozva.
A jelentés szerint Pistorius új német katonai segélycsomagot jelentett be, amely 4 darab IRIS-T rendszerből, 20 000 darab 155 mm-es lövedékből, páncéltörő aknákból és egyéb fegyverekből áll majd. „Ez az ötödik ilyen csomag tavaly tél óta. És biztos vagyok benne, hogy segíteni fog az orosz agresszió elleni harcban” – mondta.
Amikor a Taurus rakéták szállításának lehetőségéről kérdezték, Pistorius azt válaszolta, hogy „nincs új információja a Taurusokról”. Hozzátette azonban, hogy Németország jövőre 140 000 darab 155 mm-es lövedék szállítását tervezi Ukrajnának.
Boris Pistorius német védelmi miniszter ma be nem jelentett látogatásra érkezett Ukrajnába. Ez a második kijevi látogatása a védelmi miniszteri posztra lépése óta. Pistorius legutóbb 2023 februárjában járt Kijevben.
Russia is now sowing confusion on NATO/EU borders. We stand in solidarity with our Allies in the Baltic states and Baltic Sea in the face of recent provocations and call on Russia to explain its actions. We are watching the situation closely with our Allies.
First outcomes from today’s work with national security advisors of partner countries. European partners, Canada, the EU, and NATO are engaged, and we are also communicating with the American side. I am grateful to everyone for their support.
National security advisers from European countries have arrived in Kyiv.
The representatives of Germany, the United Kingdom, France, Italy, Spain, Latvia, Estonia, Lithuania, Poland, Finland, Canada, the Netherlands, Sweden, Norway, and Denmark, as well as NATO, the European… pic.twitter.com/70j2jna4tt
Több mint 30%-kal csökkent az Egyesült Államok által Ukrajnának szállított NATO-szabványú tüzérségi lövedékek mennyisége, miután Izrael a múlt hónapban háborút indított a Hamász ellen a Gázai övezetben számolt be kedden az rbc.ua hírportál az ABC Newsra amerikai tévécsatornára hivatkozva.
A jelentés szerint az amerikai televízió emlékeztetett arra, hogy a 155 mm-es tüzérségi lövedékek Ukrajna számára talán a legfontosabb lőszerek az orosz erők elleni harcban, de az Ukrajnának szánt amerikai készletek egy részét Izraelbe irányították át. Amerikai tisztviselők az elmúlt hetekben többször kijelentették, hogy a lőszerek szállítása Izraelnek nem lesz hatással az ukrajnai háborúra. „Ők (amerikai tisztviselők) azt mondták nekünk, hogy ez nem érinti (az Egyesült Államok) kötelezettségeit, de igen” – mondta el egy névtelenséget kérő ukrán tisztviselő az amerikai tévécsatornának.
Az ukrán tisztviselő azt mondta, hogy ezeknek a létfontosságú tüzérségi lövedékeknek a készletei „a teljes készlet körülbelül 60-70%-át teszik ki”. Az amerikai védelmi minisztérium egyik magas rangú tisztviselője azonban azt mondta, hogy a lőszercsökkenésnek „semmi köze nincs ahhoz, ami Gázában történik”. Az elnök készletcsökkentési csomagjai „hetekkel korábban kezdtek összeállni, így nincs összefüggés a Gázai övezetben és Ukrajnában zajló események között” – mutatott rá az amerikai tisztviselő.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Unió arról tájékoztatta tagállamait, hogy nem valószínű, hogy teljesíti azt a kötelezettségvállalást, miszerint 2024 márciusáig 1 millió darab tüzérségi lőszert szállít Ukrajnának, mert eddig az ígért mennyiség mindössze 30%-át szállíto...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1699646040
[modified] => 1699645844
)
[title] => Nem valószínű, hogy az EU márciusig le tudja szállítani az ígért egymillió darab lőszert Ukrajnának – Bloomberg
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=94957&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 94957
[uk] => 94962
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 94958
[image] => Array
(
[id] => 94958
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/loszer.png
[original_lng] => 388186
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/loszer-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/loszer-300x168.png
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/loszer.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/loszer.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/loszer.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/loszer.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/loszer.png
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1699640018:2
[_thumbnail_id] => 94958
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3652
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_30ea794d785903cffc8242961497cdad] =>
Russian aggression against #Ukraine has reached a new peak of ruthlessness, with more than 100 towns and villages targeted in 24 hours.
Moscow should have no illusions: other crises will not divert our attention from Ukraine.
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
Gitanas Nauseda litván államfő az LRT tévécsatornának adott kommentárjában megnevezte az okát, miért késlelteti az Európai Unió az Ukrajnának ígért egymillió lőszer szállítását, számolt be a Jevropejszka Pravda.
A litván elnök elmondása szerint a hadiipari komplexum elégtelen képességeivel függ össze, hogy az EU által Kijevnek ígért a tüzérségi lövedékek szállítása késik.
„Be kell ismernünk, hogy még nem értük el azt a mennyiséget, amely szükséges ahhoz, hogy továbbra is biztosítsuk Ukrajnának ezt a katonai támogatást” – szögezte le Nauszeda.
A litván elnök az EU részéről Kijevnek szánt 50 milliárd eurós pénzügyi csomagról szólva biztosított arról, hogy megvan a politikai akarat annak elfogadására. Reményét fejezte ki, hogy ebben a kérdésben néhány hónapon belül konszenzus születik.
„A kérdés az, hogy ez a pénz elég lesz-e, mert hosszabb időszakról beszélünk, ami azt jelenti, hogy az összeget évekre kell elosztani, és akkor egy átlagos éves összeget kapunk, amely kevesebb lesz, mint az idén elkülönített 18 milliárd euró” – mondta Nauszeda.
A litván elnök ugyanakkor hangsúlyozta: az országok megegyeztek abban, hogy visszatérnek ehhez a kérdéshez, ha Kijevnek valóban több forrásra lesz szüksége.
????One more delivery from Lithuania has reached Ukrainian soil. NASAMS missile launchers are now in place. @LTU_Army delivered it together with all neccessary equipment and SUV's for NASAMS crew. Gratitude to our ally ??Norway for donating a part of the additional equipment. pic.twitter.com/pzvhMX4RQM
🇱🇹🇺🇦Lithuania remains steadfast in its military support to Ukraine. Today @LTU_Army delivered detonation systems & thousands of rounds of ammunition for anti-tank grenade launchers. Our commitment to support Ukraine is not just solidarity, it's an investment in Europe's security. pic.twitter.com/8KEMPAgtIN
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9
Több ország is katonai támogatást jelentett be Ukrajnának azután, hogy az Egyesült Államok közölte: újabb 200 millió dollárt adnak az ukránoknak.
Az Ukrajinszka Pravda szerint Norvégia, Svédország és Dánia tüzérségi muníciót vásárol az ukránoknak, összesen 600 millió norvég korona értékben. E lőszereket Ukrajna még 2023-ban megkapja.
Mindeközben az rbc.ua arról ír, hogy Hollandia is egy újabb csomagot jelentett be, amelyben olyan aknamentesítő eszközök, lőszerek és drónok lesznek, melyekre sürgősen szüksége van az ukrán hadseregnek. A csomag összértéke 993 millió euró, amivel 2,1 milliárd euróra nő a háború kezdete óta Ukrajnának adott holland katonai támogatás.
[type] => post
[excerpt] => Több ország is katonai támogatást jelentett be Ukrajnának azután, hogy az Egyesült Államok közölte: újabb 200 millió dollárt adnak az ukránoknak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1697118420
[modified] => 1697105592
)
[title] => Több ország is újabb katonai támogatást ad Ukrajnának
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=92391&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 92391
[uk] => 92362
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 92364
[image] => Array
(
[id] => 92364
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/2887774.jpg
[original_lng] => 102990
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/2887774-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/2887774-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/2887774.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/2887774.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/2887774.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/2887774.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/2887774.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1697094793:12
[_thumbnail_id] => 92364
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3088
[_oembed_cda17826dff5de05eafd88f161118a96] =>
Discussed with Norway’s Minister of Defence, Bjørn Arild Gram @Bjornarildgram the developments on the frontlines as well as russia's recent massive combined air attack on Ukraine.
Grateful for Norway’s contribution to strengthening our air defence and fostering the Maritime… pic.twitter.com/d1D7AI1Hb8
As temperatures drop and Ukraine nears 1000 days of war, Russia launched massive air strikes against civilians, seemingly targeting energy infrastructure.
Norway condemns this illegal war and continues to #StandWithUkraine, providing arms and support against Russia’s aggression.
Our group of specialists has begun deploying a mission in Denmark to share Ukraine’s experience in countering drones. Our guys arrived to take part in the joint exercises with partners, which could become the foundation for a new system to counter Russian and any other drones.…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 30, 2025
Hét európai uniós tagország rendelt lőszert az Európai Békekeret keretében jóváhagyott uniós programon keresztül Ukrajna fegyverkészleteinek biztosítására – erősítette meg az MTI-nek Peter Stano, az Európai Unió külügyi szolgálatának szóvivője pénteken.
Az uniós szóvivő által megerősített információk szerint ez idáig hét tagállam élt azzal a lehetőséggel, hogy az Európai Védelmi Ügynökségen (EDA) keresztül, az Európai Békekeret keretében 155 milliméter kaliberű tüzérségi lőszert és rakétákat szerezzen be Ukrajna katonai erejének biztosítására.
Az uniós ügynökség nem nevezte meg az érintett országokat, ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy a vonatkozó tárgyalások állása szerint az elkövetkező hetekben és hónapokban további megrendelések várhatók.
Az uniós tagállamok külügyminisztereinek tanácsa május elején hagyta jóvá, hogy a tagországok közösen, egymilliárd euró értékben szerezzenek be tüzérségi lőszert és rakétákat Ukrajna számára. A rendelet meghirdetett célja az, hogy a tagországok hozzájárulhassanak Ukrajna ellenállóképeségének megerősítéséhez, ahhoz, hogy az ország képes legyen megvédeni függetlenségét, önállóságát és területi egységét, valamint ahhoz, hogy védelmet nyújthasson a polgári lakosság számára az orosz agresszióval szemben.
Az uniós programon keresztül megvalósuló támogatás lehetővé teszi az ukrán fegyveres erők ellátását 155 milliméter kaliberű tüzérségi lőszerekkel és rakétákkal. Ezeket az eszközöket az uniós tagállamok szerezhetik be az Európai Unióban, illetve Norvégiában telephellyel rendelkező vállalatoktól. A finanszírozás továbbá lehetővé teszi e lőszerek és rakéták gyártását az EU-ban, illetve Norvégiában.
Információk szerint a hét érintett ország között van Litvánia és Luxemburg.
A luxemburgi védelmi minisztérium a Reuters megkeresésére megerősítette, hogy 2 millió eurót különített el a vonatkozó vásárlásra.
Észtország is csatlakozott az Ukrajnának szánt lőszerek német beszerzési programjához – közölte kedden Boris Pistorius német védelmi miniszter észt hivatali partnerével Hanno Pevkurral megtartott találkozóján Tallinnban.
„Nagyon örülök, hogy Észtország úgy döntött: csatlakozik a német lőszerbeszerzési keretszerződésekhez” – mondta a német tárcavezető. Hangsúlyozta: ez lehetővé teszi majd, hogy az ipar növelje gyártókapacitását, ami – mint fogalmazott – „mindannyiunk számára nagyon fontos”.
Pistorius kijelentette, hogy a lőszerek kulcsfontosságú tényezői Ukrajna ellenállóképességének. Pevkur szintén arról beszélt, hogy több pénzt kell befektetni a védelembe több lőszer beszerzése végett.
„Reménykednünk kell abban, hogy az ipar képes többet termelni, és akkor mi többet tudunk majd vásárolni” – hangoztatta az észt tárcavezető, utalva egy olyan uniós programra, amelyet a balti állam kezdeményezett, és amelynek keretében egymillió tüzérségi lövedékkel akarnak ellátni Ukrajnát. Mint mondta, az utóbbi program keretében eddig ennek a mennyiségnek a negyedét sikerült összegyűjteni.
Németország és Észtország már a közelmúltban kiszélesítette katonai együttműködését, amikor Lettországgal közösen a német gyártmányú Iris-T közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer beszerzése mellett döntöttek.
Pistorius és Pevkur felidézte, hogy egy közös kezdeményezés keretében tábori kórházakkal is ellátják Ukrajnát.
A két miniszter a nap folyamán az észt Ämari légitámaszponton tett látogatást, amelyet egyebek között a német légierő is használ a NATO balti légtérellenőrző missziójának keretében.
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.
Bulgária és Dél-Korea megállapodást kötött az USA-val 155 mm-es lőszerek ukrajnai szállításáról, de Japánnal is folynak a tárgyalások – közölte kedden a Financial Times című brit lap, számolt be az rbc.ua hírportál.
Az újság szerint az Egyesült Államok igyekszik növelni az Ukrajna számára rendkívül fontos 155 mm-es lőszer utánpótlását, amelyet a teljes arcvonal mentén használnak a tarackokban. Az erőfeszítések közé tartozik a nemzetközi szövetségesek rövid távú ellátása is. Washington saját termelésének növelésére is számít a következő két évben.
Amerikai tisztviselők szerint az Egyesült Államok már megállapodást kötött Bulgáriával és Dél-Koreával az Ukrajnának történő lőszerszállításról, és Japánnal is tárgyal erről. Azt is elmondták az amerikaiak, hogy Ukrajna naponta akár 8000 tüzérségi lövedéket is elhasznál.
A lap megjegyezte, hogy az amerikai tisztviselők az elmúlt néhány hónapban tisztában voltak a lőszerhasználat magas arányával és az esetleges ellátási zavarokkal. Ezért az ukrán ellentámadás kezdete óta fokozták az erőfeszítéseiket.
A Financial Times ugyanakkor hozzátette, hogy az amerikai hadsereg újabb gyártósorokat állít üzembe. Konkrétan az ontariói (Kanada) üzemet újítja fel, és új összeszerelő sort épít Texasban. Katonai körökből származó források szerint az Egyesült Államok új létesítményeket hozhat létre Arkansasban, Iowában és Kansasban, ahol 155 mm-es lövedékeket fognak gyártani és csomagolni.
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
Az Egyesült Államok kifogy a saját lőszerkészletéből, miközben Washington katonai támogatást nyújt Ukrajnának – jelentette ki vasárnap Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Sullivan elmondta: „Joe Biden elnök adminisztrációja hivatalba lépése után szembesült azzal, hogy a 155 milliméteres lőszerekből álló teljes készlet, amely a NATO tüzérségi tűzhöz használt szabványos lőszere, viszonylag alacsony szinten van.”
A nemzetbiztonsági tanácsadó szerint az adminisztráció azt is kiszámolta, hogy évekbe, nem hónapokba telhet a készletek elfogadható szintre történő feltöltése, és ez ijesztő feladat az ukrajnai háborúból kilábaló ország számára.
„Biden elnök utasította a Pentagont, hogy gyorsan dolgozzon az Egyesült Államok képességének bővítésén, hogy minden olyan hadianyagot előállíthasson, amelyre szükségünk lehet bármilyen konfliktusban, bármikor. Hónapról hónapra fejlesztjük hadianyag-ellátási képességeinket” – mutatott rá Jake Sullivan.
The US Congress has approved a bill to extend the funding of the country's government for 45 days (until November 17) without providing aid to Ukraine, according to the vote broadcast on the website of the upper house of the Congress:https://t.co/KxqKAGmlCdpic.twitter.com/7q38pU3TMi
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
“We have mutually agreed that, while the Blockade will remain in full force and effect, Project Freedom (The Movement of Ships through the Strait of Hormuz) will be paused for a short period of time to see whether or not the Agreement can be finalized and signed…” - President… pic.twitter.com/R9SlC4w68g