Ukrajna mellett Franciaország, Észtország, Lettország és Litvánia megdöbbenését fejezte ki, miután Kína párizsi nagykövete megkérdőjelezte a volt szovjet államok – közöttük Ukrajna – szuverenitását.
Lu Sa-je nagykövet a francia televízióban pénteken arra kérdésre válaszolva, hogy mi az álláspontja a Krím hovatartozásáról, kijelentette, hogy történelmileg Oroszország része volt, és Nyikita Hruscsov volt szovjet vezető ajándékozta Ukrajnának.
Ezeknek a volt szovjet országoknak jelenleg nincsen nemzetközi jogállásuk, mert semmilyen nemzetközi megállapodás nem rögzíti a szuverén státusukat – tette hozzá Lu Sa-je.
Franciaország vasárnap válaszul „teljes szolidaritásáról” biztosított minden érintett államot, amelyek megfogalmazása szerint „több évtizednyi elnyomás után” vívták ki a függetlenségüket.
„Ami Ukrajnát illeti, az egész nemzetközi közösség, Kína is elismerte az 1991-es határaival, beleértve a Krímet” – szögezte le a francia külügyminisztérium egyik szóvivője. A szóvivő hozzátette: Kínának tisztáznia kell, hogy az interjúban elhangzottak az álláspontját tükrözik-e vagy sem
A három balti állam és Ukrajna, amelyek korábban a Szovjetunióhoz tartoztak, a párizsi állásfoglaláshoz hasonlóan reagáltak.
Furcsa hallani a Krím történelmének abszurd változatát egy olyan ország képviselőjétől, amely kényes az ezeréves történelmével kapcsolatosan – írta a Twitteren Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó. „Ha valaki fontos politikai szereplő akar lenni, nem ismételheti papagáj módjára az orosz kívülállók propagandáját” – tette hozzá.
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Az ukrán fegyveres erők ellentámadása a tervek szerint halad, de a megvalósítására vonatkozó információkat nem hozzuk a közvélemény tudomására – jelentette ki hétfőn Kirilo Budanov tábornok, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője egy rádióinterjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Budanov a Novoje Vremja ukrán rádióállomásnak nyilatkozva elmondta, hogy az ukrán hadsereg már 2023 tavaszán belép a Krímbe, és felszabadítja azt az orosz megszállók alól. A műsorvezető ezzel kapcsolatos kérdésére a tábornok kijelentette, hogy még van elég idő az ilyen akciókra.
A fő katonai hírszerző hangsúlyozta, hogy az ellentámadás világos tervet követ és ütemezés szerint halad. A cselekmények minden részletét azonban nem árulhatom el – tette hozzá. „Sajnos nem tudok válaszolni a kérdésére: nem azért, mert nem tudom, hanem mert nem lenne ildomos, ha most megtenném, és feltárnám a tervet az oroszoknak. Ez meglepő lesz. Gyors lesz” – mutatott rá Kirilo Budanov.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán fegyveres erők ellentámadása a tervek szerint halad, de a megvalósítására vonatkozó információkat nem hozzuk a közvélemény tudomására – jelentette ki hétfőn Kirilo Budanov.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1681765200
[modified] => 1681764181
)
[title] => Minden a tervek szerint halad az ukrán ellentámadást és a Krím felszabadítását illetően – Budanov
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=76376&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 76376
[uk] => 76381
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 76377
[image] => Array
(
[id] => 76377
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/budanov-3.jpg
[original_lng] => 27268
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/budanov-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/budanov-3-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/budanov-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/budanov-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/budanov-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/budanov-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/budanov-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1681755426:8
[_thumbnail_id] => 76377
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4111
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_0f25fe355c8cef4f0afcbf1b8ba2e888] =>
Our actions will be powerful. We’re preparing the soldiers. We’re very much looking forward to the delivery of weapons. We are bringing ?? victory as close as possible. We are ensuring the spirit of unity to the maximum. Efficiency - to the maximum. Preparation - to the maximum. pic.twitter.com/3SplwZQBw9
Jelenleg az ukrán hadsereg új típusú fegyvereket próbál ki, és lehetséges, hogy a Krímben is tesztelni fogja őket – jelentette ki Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy csütörtök esti televíziós műsorban, számolt be pénteken az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Danyilov az ukrán televízió non-stop háborús adásában arra a kérdésre válaszolva, hogy az ideiglenesen megszállt Krím félszigeten a közelmúltban robbanások hallatszottak olyan helyeken, ahol orosz katonai felszerelések koncentrálódnak, a nemzetbiztonsági illetékes jelezte, hogy április 13-án az elnök az ukrán hadiipari komplexum által gyártott új típusú fegyverekről beszélt. „Ezért, ha van ilyen vagy olyan fegyvernek a tesztelése, az a mi területünkön történik. Lehetséges, hogy ennek a fegyvernek az új típusait tesztelték a Krímben. Nem tartom kizártnak” – vélekedett.
Az RNBO titkára ugyanakkor hozzátette, hogy a Fekete-tenger partján lövészárkokat ásva az oroszok „lehet, hogy jósolgatnak vagy sejtenek valamit, de csak kevesen tudják, hogy mi hol és mikor leszünk”. „Higgyék el, hogy akárhány kilométeres árkot ásnak ott, az biztosan nem menti meg őket. Mindannyian elmennek onnan. Csak idő kérdése” – zárta gondolatait Olekszij Danyilov.
[type] => post
[excerpt] => Jelenleg az ukrán hadsereg új típusú fegyvereket próbál ki, és lehetséges, hogy a Krímben is tesztelni fogja őket – jelentette ki Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy csütörtök esti televíziós műsorban.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1681497900
[modified] => 1681479506
)
[title] => Nem kizárt, hogy az ukrán hadsereg a Krímben teszteli az új fegyvereit – Danyilov
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=76164&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 76164
[uk] => 76176
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 75512
[image] => Array
(
[id] => 75512
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-2.jpg
[original_lng] => 33194
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-2-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/danilov-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1681477370:3
[_thumbnail_id] => 75512
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3451
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_b2361d89ad133979963b2554c9038bfd] =>
???? The value of the new Lithuanian military support package for Ukraine will reach about 41 million €. It will consist of sent equipment, new acquisitions, contributions to international funds. pic.twitter.com/XCHENW6GvQ
In my phone call today with Russian Foreign Minister Sergey Lavrov, I reiterated @POTUS's message: the death and destruction must stop. The U.S. has presented a strong peace plan and we welcome the Prisoner of War exchange agreement reached in Istanbul. Let's not miss this huge…
Azt tanácsoljuk azoknak az oroszoknak, akik a megszállás után érkeztek a Krímbe, hogy addig hagyják el a félszigetet, amíg van ilyen lehetőségük, mert a felszabadítást követően az ukrán törvényeknek megfelelően kényszerrel toloncoljuk ki őket – jelentette ki hétfőn Tamila Taseva, Ukrajna elnökének állandó képviselője a Krím Autonóm Köztársaságban az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.
Taseva elmondása szerint a félsziget lakossága nagyon heterogén az aktuális eseményekhez való viszonyulásában. Egyre több a megszállókkal szembeni ukránbarát ellenállás, a lakosság nagy része fenntartja a semlegességét, kategorikusan ellenzi a „szárazföldről” érkező orosz állampolgárok szabad beengedését – tette hozzá. De senki sem fog figyelni az oroszok véleményére, mert a felszabadítás után (vagy még jobb előtte) mindannyian hazatérnek Oroszországba – figyelmeztetett.
Az elnök krími képviselője kifejtette: kétségtelen, hogy miután az ukrán zászló ki lesz tűzve minden krími város és falu fölött, a hosszú megszállással kapcsolatos összes probléma nem oldódik meg – a Krím reintegrációjának hosszú és nehéz folyamata kezdődik el. Ennek egyik összetevője természetesen az oroszbarát kollaboránsok megbüntetése lesz, azonban a félsziget hétköznapi lakosainak nem kell félniük ettől, mert senkit sem vonunk felelősségre a megszálló adminisztrációval fenntartott banális mindennapi kapcsolatokért – ígérte meg.
Az oroszok kitoloncolásáról szólva Tamila Taseva elmondta, hogy a nemzetközi jog szerint a csoportos kiutasítás nem törvényes. Vagyis száz-kétszázezer egyedi határozatot kell kiadnunk, amit az ukrán migrációs hatóságoknak kellene megtenniük, amelyek a megszállás felszámolása után ott folytatják majd a munkájukat – magyarázta, megjegyezve, hogy a rendszer gyors működéséhez sok ilyen központot kell létrehozni.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Azt tanácsoljuk azoknak az oroszoknak, akik a megszállás után érkeztek a Krímbe, hogy addig hagyják el a félszigetet, amíg van ilyen lehetőségük, mert a felszabadítást követően az ukrán törvényeknek megfelelően kényszerrel toloncoljuk ki őket.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1681138080
[modified] => 1681136230
)
[title] => Ukrajna erőszakkal kitoloncolja azokat az oroszokat, akik a megszállás alatt érkeztek a Krímbe – Taseva
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=75784&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 75784
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 75785
[image] => Array
(
[id] => 75785
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/taseva.jpg
[original_lng] => 27925
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/taseva-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/taseva-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/taseva.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/taseva.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/taseva.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/taseva.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/taseva.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1681125431:12
[_thumbnail_id] => 75785
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3436
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d969c051f4ecdaab0441005075592519] =>
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Ukrajna készen áll az ideiglenesen megszállt Krím félszigettel kapcsolatos tárgyalásokra az Oroszországi Föderációval, miután a fegyveres erők sikeres ellentámadást hajtanak végre, és elérik a félsziget Herszon megyével közös közigazgatási határát – közölte Andrij Szibiha, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője.
„Ha sikerül elérnünk stratégiai céljainkat a csatatéren és amikor a Krím félsziget közigazgatási határánál leszünk, készek vagyunk diplomáciai oldalt nyitni ennek a kérdésnek a megvitatására… Ez nem jelenti azt, hogy kizárjuk a felszabadítás útját a hadseregünk által” – mondta.
Az Elnöki Hivatal helyettes vezetője megjegyezte, hogy Zelenszkij és asszisztensei jelenleg csak a Krím területére vonatkozóan tárgyalnak egy ilyen lehetőségről.
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
🇷🇺🇰🇵 On February 27, President of Russia Vladimir Putin met in the Kremlin with a member of the Politburo and Secretary of the Central Committee of the Workers’ Party of Korea Ri Hi-yong, who is in Moscow on a visit.https://t.co/trxKsnKNVMpic.twitter.com/c0mfOSr0kD
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
A nemrég ismét brazil elnöknek választott Luiz Inacio Lula da Silva csütörtökön kijelentette, hogy a béke érdekében Ukrajnának fel kellene adnia bizonyos területeket, például a 2014-ben az oroszok által annektált Krím félszigetet – tudósít róla az Euronews.
Lula azzal érvelt, a világnak nyugalomra van szüksége, és a béke érdekében Ukrajna sem akarhat mindent, ezért szerinte megoldást kell találni.
Lula kifejtette, a háború megrekedt: Oroszország nem tudja elfoglalni Ukrajnát, ezért a béke érdekében Kijevnek szükséges lehet bizonyos területekről lemondania.
Lula kijelentésére egyébként azután került sor, hogy külpolitikai tanácsadója nemrég Oroszországban találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és külügyminiszterével, Szergej Lavrovval.
A lap megjegyzi, a terv szerint Putyin április 17-én látogat Brazíliába.
(euronews.com)
[type] => post
[excerpt] => A nemrég ismét brazil elnöknek választott Luiz Inacio Lula da Silva csütörtökön kijelentette, hogy a béke érdekében Ukrajnának fel kellene adnia bizonyos területeket, például a 2014-ben az oroszok által annektált Krím félszigetet.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1680955620
[modified] => 1680915928
)
[title] => A brazil elnök szerint Ukrajnának fel kell adnia a Krím félszigetet
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=75649&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 75649
[uk] => 75695
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 75650
[image] => Array
(
[id] => 75650
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/luiz-inacio-lula-da-silva-scaled.jpg
[original_lng] => 494020
[original_w] => 2560
[original_h] => 1707
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/luiz-inacio-lula-da-silva-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/luiz-inacio-lula-da-silva-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/luiz-inacio-lula-da-silva-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/luiz-inacio-lula-da-silva-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/luiz-inacio-lula-da-silva-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/luiz-inacio-lula-da-silva-2048x1365.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/luiz-inacio-lula-da-silva-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1707
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1680966545:3
[_thumbnail_id] => 75650
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3403
[_oembed_d969c051f4ecdaab0441005075592519] =>
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Az Egyesült Államok nem ismeri el és soha nem fogja elismerni Oroszország részeként a Krím félszigetet, amelyet továbbra is Ukrajna részének tekint – közölte az amerikai külügyminisztérium szóvivője vasárnap a terület orosz megszállásának 9. évfordulójára emlékezve.
Ned Price a közleményben úgy fogalmaz, hogy Oroszország 9 évvel ezelőtt megtámadta Ukrajnát és elfoglalta a Krímet a nemzetközi jog és Ukrajna szuverenitásának egyértelmű megsértése révén.
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Az Egyesült Államok üdvözli Ukrajna erőfeszítéseit arra, hogy felhívja a világ figyelmét a megszállás alatt lévő terület helyzetére – olvasható a közleményben.
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok nem ismeri el és soha nem fogja elismerni Oroszország részeként a Krím-félszigetet, amelyet továbbra is Ukrajna részének tekint – közölte az amerikai külügyminisztérium szóvivője vasárnap a terület orosz megszállásának 9. évfor...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1677503580
[modified] => 1677507004
)
[title] => Az USA továbbra is Ukrajna részének tekinti a Krímet
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=71988&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 71988
[uk] => 72141
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 64040
[image] => Array
(
[id] => 64040
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/203374-usa-ukr-gettyimages.png
[original_lng] => 756259
[original_w] => 960
[original_h] => 500
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/203374-usa-ukr-gettyimages-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/203374-usa-ukr-gettyimages-300x156.png
[width] => 300
[height] => 156
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/203374-usa-ukr-gettyimages-768x400.png
[width] => 768
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/203374-usa-ukr-gettyimages.png
[width] => 960
[height] => 500
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/203374-usa-ukr-gettyimages.png
[width] => 960
[height] => 500
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/203374-usa-ukr-gettyimages.png
[width] => 960
[height] => 500
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/203374-usa-ukr-gettyimages.png
[width] => 960
[height] => 500
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1677656103:3
[_thumbnail_id] => 64040
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3010
[translation_required_done] => 1
[_oembed_d969c051f4ecdaab0441005075592519] =>
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
A Krím felszabadítása nemcsak Ukrajna, hanem Európa és az egész világ békéjének egyetlen garanciája – vélekedik az elnök.
A Krím felszabadítása az egyetlen módja a „normális béke” megteremtésének Ukrajnában és Európában – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a BBC-nek adott interjúban.
Szerinte amíg Ukrajna vissza nem szerzi a Krímet, addig nem lesz teljes béke a bolygón. Az államfő hozzátette: a háború befejezéséhez globális szinten is támogatni kell az egyes országok szuverenitását és területi integritását.
„Ez azt jelenti: ha valóban meg akarjuk állítani a háborút, akkor világi szinten kell megoldást találni… Mindezt meg kell őrizni: az országok szuverenitását, területi integritását. Ezért kérem Önöket (oroszokat – a szerk.), térjenek vissza a területükre, szabadítsák fel a területünket, mindazt a területet, amelyet 1991-ben elismert a világ, beleértve Oroszországot is” – jelentette ki.
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
Russia continues to escalate its terror, launching another barrage of hundreds of drones and missiles, damaging residential areas, killing and injuring civilians.
Western cities of Chernivtsi, Lviv, and Lutsk suffered a particularly horrible attack, other regions were also hit.… pic.twitter.com/hLJFe03xqL
Az ukrán hatóságok utasítást kapnak, hogy készítsék elő a humán erőforrás tartalékot, amely a Krím félszigeten dolgozik majd a felszabadítást követően – jelentette be Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes, az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős miniszter.
„A Krím felszabadításának kilátásai azt jelzik, hogy már most el kell kezdeni a a jövőben a Krím félszigeten dolgozók képzését: rendfenntartó szervek, igazságügyi dolgozók, oktatók, köztisztviselők. A közeljövőben az illetékes szerveket utasítják arra, hogy készítsék elő a humán erőforrás tartalékokat a Krím félsziget számára” – mondta Verescsuk.
A megbeszélésen, amelyen a rendfenntartó szervek képviselői, Tamila Taseva, az elnök állandó krími képviselője, Refat Csubarov, a krími-tatár Medzslisz elnöke, parlamenti képviselők, valamint a civil szervezetek képviselői vettek részt olyan aktuális kérdéseket vitattak meg, mint a kollaboráció miatti felelősségre vonás, az ukrán tulajdon visszaszolgáltatása, valamint a gyarmatosítók, azaz az Oroszországi Föderáció illegálisan a Krímen letelepedett állampolgárainak státusza.
„A reintegráció szempontjából a Krímnek számos olyan jellemzője van, amelyekre oda kell figyelnünk. Ez egyrészt a lakosság száma, másrészt egy hosszú ideje tartó ideiglenes megszállás. Mindezt figyelembe kell venni mind a jogszabályi keret kialakításakor, mind a gyakorlati reintegráció során. A gyarmatosítóknak távozniuk kell, a kollaboránsokat a törvény szerint felelősségre fogják vonni, az oroszok által eltulajdonított vagyont pedig visszaadják a jogos tulajdonosoknak” – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Ukrajna arra készül, hogy visszafoglalja az ideiglenesen megszállt Luhanszk és Donyeck megyéket, valamint a Krím félszigetet, és a Belügyminisztérium ennek érdekében nyolc rohamdandárt állít fel, amelyekhez önkéntességi alapon bárki csatlakozhat – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Rohamgárda elnevezésű hivatalos Telegram-csatornára hivatkozva.
A Belügyminisztérium sajtószolgálatának közleménye szerint „Ukrajna rohamra készül egészen a Krím félszigetig és a Fekete-tengerig, hogy kiűzze területéről a megszállókat.” A Belügyminisztérium ennek érdekében megkezdi a Nemzeti Gárda, a Nemzeti Rendőrség és az Állami Határőrszolgálat rohamdandárjainak felállítását Rohamgárda néven – áll a jelentésben.
Az újonnan felállítandó rohamdandárok részt vesznek Luhanszk és Donyeck megyék, valamint a Krím felszabadításában az orosz megszállás alól. A Nemzeti Gárda a következő dandárokat hozza létre: Hurrikán, Vörös Bangita, Kara-Dag, Határvonal, Spártai, Azov. A Nemzeti Rendőrség rohamdandárja a Dühöngő, az Állami Határőrszolgálaté az Acélhatár névre hallgat majd.
„Minden hazafi, aki elvesztette otthonát vagy hozzátartozóját ebben a háborúban, önként csatlakozhat a dandárokhoz” – jelezte a Belügyminisztérium sajtószolgálata.
Mint Ihor Klimenko megbízott belügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, a rohamdandárok létrehozásáról a Belügyminisztérium munkatársai döntöttek, „akikben van elég düh az ellenség megsemmisítésére”. Ugyanakkor sok katona kezdeményezte emberek toborzását az ilyen egységekbe. „Ezért az a döntés született, hogy mindenki, aki akar, aki hazafi, aki a háború miatt elvesztette otthonát, hozzátartozóit, egyesüljön ilyen dandárokba. Már megkezdtük az olyan alakulatok megalakítását, amelyek célja területeink és állampolgáraink felszabadítása a nemzetközileg elismert határokon belül. Ez a közvetlen célunk” – hangsúlyozta a megbízott belügyminiszter.
On the ninth anniversary of Russia’s invasion of Ukraine and seizure of Crimea, we reaffirm our support for Ukraine as it defends its sovereignty, territorial integrity, and independence. Crimea is Ukraine. https://t.co/jiqvaR6QZD
Стратегія деокупації Криму – час нової редакції. Черговість засобів деокупації – політико-дипломатичних, військових, економічних тощо – вимагає зміни пріоритетів.