Az Európai Uniónak finanszíroznia kell minden olyan intézkedést, amely megvédi a közösség külső határait, beleértve a kerítésépítést is – jelentette ki Janez Jansa szlovén kormányfő szerdán Ljubljanában a Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Jansa hangsúlyozta: a határokon felállított fizikai akadályok hatékonynak bizonyultak az illegális migráció és az erőszak megelőzésében, és felváltják az erőteljesebb módszerek alkalmazását. Megjegyezte: Szlovénia mint az EU Tanácsának soros elnöke, arra törekedett, hogy a migrációs válságban jelentős támogatást szerezzen Lengyelországnak.
Szlovénia ismét közvetlen segítséget ajánlott fel Lengyelországnak, és szlovén rendőröket küld a határ védelmére – mondta, hozzátéve: Varsó ugyanúgy kisegítette Szlovéniát, amikor neki kellett megvédenie a határait a migrációs hullámokkal szemben. Jansa gratulált Morawieckinek az elszántsághoz és a bátorsághoz, valamint ahhoz a diplomáciai tevékenységhez, amellyel – mint mondta – jóllehet átmenetileg, de megállították a lengyel határra nehezedő illegális migrációs hullámot.
Az ukrán-lengyel határon kialakult helyzettel kapcsolatban kiemelte: „Osztozunk az aggodalmakban az orosz katonai erők jelenléte miatt Ukrajna határainál.” Ezeknek az erőknek a koncentrációja távol áll a „normális hadgyakorlatoktól” – tette hozzá. A szlovén kormányfő arra kérte az EU és a NATO vezetőit, „tartsák ezt szem előtt”, hogy ne történjen több olyan meglepetésszerű fejlemény, mint „a Krím orosz megszállása”. Egyben felelősségteljes magatartásra szólította fel Oroszországot is.
Morawiecki elmondta: Szlovénia és Lengyelország közös álláspontot képvisel a biztonság terén. Hangsúlyozta a határvédelem fontosságát az országok szuverenitásának megőrzésében.
„Ha egy ország szuverén akar lenni, akkor neki kell eldöntenie, hogy ki léphet a területére” – húzta alá.
A két kormányfő megvitatta a gázellátási válságot is, amely jelentős hatással van az EU-ban tapasztalható áremelkedésekre. Morawiecki szerint a válság „Oroszország közép-európai országokkal szembeni politikájának tükre”. Egyetértettek abban, hogy a nyugat-balkáni országoknak egyértelmű jelzést kell kapniuk EU-tagságuk kilátásairól, hogy belátható, rövid időn belül csatlakozhassanak a blokkhoz. Jansa és Morawiecki emellett beszéltek a világjárványról is, valamint annak megfékezésére és az oltási arány növelésére tett intézkedésekről.
Forrás: MTI
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Uniónak finanszíroznia kell minden olyan intézkedést, amely megvédi a közösség külső határait, beleértve a kerítésépítést is - jelentette ki Janez Jansa szlovén kormányfő szerdán Ljubljanában a Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökk...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1637861580
[modified] => 1637857484
)
[title] => Külső határépítés finanszírozását támogatják a szlovének is
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=34300&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 34300
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 34301
[image] => Array
(
[id] => 34301
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/janez-jansa-mateusz-morawiecki.jpg
[original_lng] => 63478
[original_w] => 800
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/janez-jansa-mateusz-morawiecki-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/janez-jansa-mateusz-morawiecki-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/janez-jansa-mateusz-morawiecki-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/janez-jansa-mateusz-morawiecki.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/janez-jansa-mateusz-morawiecki.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/janez-jansa-mateusz-morawiecki.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/janez-jansa-mateusz-morawiecki.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1637850285:12
[_thumbnail_id] => 34301
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3240
[_algolia_sync] => 831513119002
[_oembed_93754ce6acdf872f5e594e1883331b84] =>
A lengyel kormány jóváhagyta a határvédelemről szóló törvény módosításának tervezetét, amely lehetővé tenné belépési tilalom elrendelését a lengyel-fehérorosz határ menti, jelenleg rendkívüli állapot alá eső térségben, és szabályozná az onnan eddig kitiltott újságírók munkáját is.
A határ menti sávban november 30-án véget ér a Fehéroroszország felől érkező migrációs nyomás miatt szeptember elejétől érvényes rendkívüli állapot, amely a lengyel jog szerint nem hosszabbítható tovább.
A parlament elé kerülő tervezet célja az, hogy az állam vagy a közbiztonság veszélyeztetése esetén biztosítsa a határőrség munkájának hatékonyságát – olvasható a lengyel kormányfői hivatal közleményében.
Az újságírók is dolgozhatnak majd a határon
A belépési tilalmat a tervezet szerint belügyminiszteri rendelet alapján vezethetik majd be a határ menti térség meghatározott területein. A lengyel belügyminiszter-helyettes, Maciej Wasik hétfőn a közszolgálati hírtelevízióban elmondta: a módosítások lényegesen szűkebb körű szigorításokat tartalmaznak a rendkívüli állapotról szóló előírásokhoz képest.
Meghatározott elvek alapján, a határőrség által megszabott módon dolgozhatnak a határ mentén újságírók is, őket a most érvényes rendkívüli állapot teljesen kizárja a térségből. Wasik szerint az említett előírások a lengyel országos szintű szerkesztőségekre vonatkoznak.
A tervezet azt is lehetővé teszi, hogy a határőrök majd nagyobb, hátizsákszerű szerkezeteket használhassanak a tömegoszlató szerek szórására.
Készenlétben a lengyel határőrség
A Fehéroroszországgal szomszédos európai uniós tagállamok, Lengyelország, Litvánia és Lettország keleti határához hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók. A fehérorosz–lengyel határon múlt hétfőn vált élesebbé a helyzet, azóta a lengyel becslések szerint 3-4 ezer migráns tartózkodik a határvonal mentén.
A külföldiek többször próbáltak tömegesen átjutni a határon, miközben a közelben lévő fehérorosz fegyveresek részéről egy sor provokáció is történt a lengyel határőrség jelentései szerint.
A hétfői nap folyamán a lengyel hatóságok arról számoltak be, hogy a múlt hét óta bezárt Kuznica Bialostocka határátkelő fehérorosz oldalára a fehérorosz fegyveresek kíséretében jelentős migránstömeg érkezett meg, egyúttal szinte megüresedett a határátkelő közelében az utóbbi napokban létesített, több mint ezer fős tábor. Estére a bevándorlók sátrakat vertek a határátkelőn. A helyszínre kivezényelt lengyel határőrség készenlétben van.
[type] => post
[excerpt] => Alengyel kormány jóváhagyta a határvédelemről szóló törvény módosításának tervezetét, amely lehetővé tenné belépési tilalom elrendelését a lengyel-fehérorosz határ menti, jelenleg rendkívüli állapot alá eső térségben, és szabályozná az onnan eddig...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1637063400
[modified] => 1637061124
)
[title] => A lengyel kormány kezdeményezi a határvédelmi törvény módosítását
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=33661&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 33661
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 33662
[image] => Array
(
[id] => 33662
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/migransok-lengyel-hatar.jpg
[original_lng] => 210820
[original_w] => 800
[original_h] => 533
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/migransok-lengyel-hatar-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/migransok-lengyel-hatar-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/migransok-lengyel-hatar-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/migransok-lengyel-hatar.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/migransok-lengyel-hatar.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/migransok-lengyel-hatar.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/migransok-lengyel-hatar.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1637053925:10
[_thumbnail_id] => 33662
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2826
[_oembed_a806bcf312d89cec7ff9b6d4aff416fb] =>
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
ABW zatrzymała kolejnego członka siatki szpiegowskiej pracującej dla rosyjskiego wywiadu. Podejrzany prowadził obserwację obiektów militarnych i portów morskich. Był systematycznie wynagradzany przez Rosjan. To już 15. osoba zatrzymana w tym śledztwie.
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
Ukrajna kormánya mindent megtesz annak érdekében, hogy megerősítse az ország védelmét az északi szárnyon, tekintettel a fehérorosz vezető országunkhoz való barátságtalan hozzáállására – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral megtartott közös tájékoztatón Brüsszelben.
„Szeretném, ha a fehérorosz vezetők barátságosabbak lennének Ukrajnával szemben, hogy az északi szárnyat biztonságos helynek tekinthessük, de sajnos ez nem így van” – mondta Kuleba.
Egyben megjegyezte: katonai szempontból minél több fenyegetett terület van, annál veszélyesebb a helyzet.
„De szeretném biztosítani önöket arról, hogy az ukrán kormány mindent megtesz, minden intézkedést meghoz, együttműködik a legközelebbi partnerekkel, hogy megerősítsük az északi szárnyon a védelmet, hogy biztosítsuk országunk védelmét minden oldalról” – emelte ki az ukrán diplomácia vezetője. Mint arról beszámoltunk, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter munkalátogatáson tartózkodik Brüsszelben.
Június vége óta tart a migrációs válság Fehéroroszország és az EU határánál. Litvánia, Lengyelország és Lettország azzal vádolja Fehéroroszországot, hogy szándékosan migrációs nyomást gyakorol országaikra és az EU egészére, valamint „hibrid támadásnak” nevezi az akciót. A helyzet november 8-án súlyosbodott, amikor a migránsok nagy csoportja erőszakkal próbálta átlépni a lengyel határt.
Az EU ötödik szankciócsomagot fogja alkalmazni Fehéroroszország ellen a határon kialakult helyzet miatt.
Brüsszel nem akar pénzt adni a magyar határvédelmi kerítésre – írta a Magyar Nemzet.
A portál közölte: az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán Brüsszelben bejelentette, hogy a testület megkapta Orbán Viktor migrációs témájú levelét, hamarosan válaszolnak is a magyar miniszterelnöknek. A szóvivő elmondása szerint Ursula von der Leyen elnök és a bizottság álláspontja hosszú ideje ismert és világos az ügyben: nem finanszíroznak kerítéseket uniós pénzből.
A testület emlékeztetett: Ursula von der Leyen október 22-én egy hasonló kérdésre válaszul már leszögezte, hogy az EU nem ad pénzt falakra és szögesdrótokra. A bizottsági elnök az októberi uniós csúcstalálkozón nyilatkozott így. „Az EU pénzügyi eszközökkel támogatja a határvédelmet, de ezeket nem lehet kerítésépítésre fordítani” – mondta akkor.
Szerdán Brüsszelben a szóvivői szolgálat a magyar miniszterelnök levelére reagálva azt is hozzátette: nem az a kérdés, hogy az unió támogatja-e a külső határok védelmét, hiszen erre rendelkezésre állnak EU-s források. „A kérdés az, hogy a kerítésekre jár-e pénz” – szögezték le, az Európai Bizottság tavaly meghirdetett migrációs csomagját is szóba hozva.
A szóvivő úgy fogalmazott: a csomag elemei is lehetővé teszik, hogy az uniós értékek alapján, a közösségi joggal összhangban védjék a külső határokat.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdán aláírta és hatályba helyezte a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) rendeletét Ukrajna államhatárának a megerősítéséről, beleértve a kormánynak ezzel kapcsolatban adott titkos utasításokat – közölte az rbc.ua hírportál az elnöki ukázra hivatkozva.
A jelentés szerint az elnöki rendeletnek megfelelően a kormánynak a helyhatalmi szervekkel közösen hat hónapon belül leltárba kell vennie Ukrajna szárazföldön, határfolyók, tavak és más vizek partján húzódó államhatárvonala melletti 30-50 méteres földsávot. A kormánynak egyúttal ki kell derítenie, kik a földrészlegek használói, tulajdonosai, melyek a kataszteri számai, milyen célból használják azokat, melyek a tulajdonformáik.
Az elnöki ukáz arról is rendelkezik, hogy a hatóságoknak meg kell szüntetniük a természetvédelmi, történelmi örökségvédelmi rendeltetésű földrészlegek használatának jogát a szárazföldi államhatár menti 30-50 méteres sávban. Ezt követően a földeket állandó használatra átadják az Állami Határőrszolgálat katonai egységeinek. A dokumentum értelmében a határ menti földrészlegeket ki kell sajátítani ideiglenes vagy állandó jelleggel az Állami Határőrszolgálat általi használat számára.
30-річчя визнання Угорщиною незалежності України та встановлення дипвідносин стало гарною нагодою вперше поговорити з #Орбан. Поки що телефоном, але впевнений, що особиста зустріч стане новим поштовхом в ??-?? взаєминах. Запросив Прем'єр-міністра відвідати Україну у 2022 році.
Today Prime Minister @BorisJohnson presented President @ZelenskyyUa with the Sir Winston Churchill Leadership Award for incredible courage, defiance and dignity in the face of Putin’s barbaric invasion.
It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
Щиро вітаю Фінляндію й Президента @niinisto зі вступом до НАТО у 74-ту річницю його заснування. В умовах російської агресії альянс став єдиною ефективною гарантією безпеки в регіоні. Розраховуємо, що Вільнюський #NATOSummit наблизить і Україну до нашої євроатлантичної мети.
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
Emmanuel Macron francia elnök a schengeni övezetre vonatkozó jelenlegi szabályok felülvizsgálatát szorgalmazta, amelyeknek szerinte szigorúbbaknak kell lenniük és az EU külső határainak védelmét kell szolgálniuk, számolt be a Le Figaro.
Az erre vonatkozó javaslatait a francia elnök 2020 decemberében kívánja előterjeszteni. Macron bejelentette azon szándékát is, hogy jelentősen megerősíti az ellenőrzést az ország határain.
„A fenyegetettség miatt úgy döntöttünk, hogy jelentősen megerősítjük határellenőrzést a schengeni térségben” – mondta.
A francia elnök elmondta, hogy a határellenőrzésben részt vevő rendőrségi, csendőrségi és fegyveres erők számát 2,4-ről 4,8 ezerre növelik. Macron meg van győződve arról, hogy Európának fokoznia kell a terrorfenyegetéssel kapcsolatos reagálását és kijelentette, hogy Franciaország ezt, a „rendelkezésre álló erőinek megduplázásával” teszi.
La République en marche se déchire > Dans le sillage de Pierre Person, les députés Aurore Bergé et Sacha Houlié ont annoncé leur départ des instances du mouvement, lors d’un bureau exécutif tendu. https://t.co/MuuKuPdzDK
Enlevé par l'armée russe, on ne peut imaginer ce que le maire de Melitopol a vécu. Libre, il témoigne. Son histoire nous bouleverse. Je lui ai dit, ainsi qu'aux députées ukrainiennes avec lui, notre admiration et notre soutien. Aux côtés de l'Ukraine, déterminés, nous le restons. pic.twitter.com/OYu1lTEfA8
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
Pleased to update @UNFCCC today that ?? will soon submit updated NDC that commits us to a more ambitious 2030 target to reduce emissions by 43% below 2005 levels, aligning with our commitment to achieve net-zero by 2050, which we will enshrine in law. 1/3#BonnClimateConferencepic.twitter.com/X8Vm6jDYzi
— Ambassador for the Environment (@AusAmbEnviro) June 6, 2022
Mener le combat pour les droits LGBT+ c’est aussi le porter au-delà de nos frontières. Pour les défendre, un ambassadeur sera nommé d’ici la fin de l’année. pic.twitter.com/LcG9l4mmpc
Les membres des centres LGBT+ et des associations font chaque jour un travail exemplaire qui doit être soutenu. Je lance aujourd’hui un fonds de 3 millions d’euros pour renforcer leur action. pic.twitter.com/MKu7F5hLCi
Ministerin Lambrecht empfängt zur Stunde den ?? Minister für die Streitkräfte, Sébastien Lecornu. Die Themen mit unserem engsten und wichtigsten Partner in Europa sind u.a. die aktuelle Lage in der #Ukraine und im Sahel. Auch #NATO & ??- Themen sind Teil der Agenda. pic.twitter.com/AeD0i6iqGt
Je salue le retour de Kherson à l’Ukraine, un pas important vers le plein rétablissement de ses droits souverains. La France restera aux côtés des Ukrainiennes et Ukrainiens.
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Conformément à notre ambition de décarboner et réindustrialiser la France et l'Europe, j’ai échangé aujourd’hui avec @elonmusk sur les futurs projets industriels verts, notamment sur la fabrication de véhicules électriques et de batteries. pic.twitter.com/oMwcejKGx6
⚡French defense chief speaks with Zaluzhniy, promises continued support.
Ukraine's top commander Valeriy Zaluzhnyi spoke on the phone to French Chief of Defense Staff Thierry Burkhard to discuss the situation on the front on April 8.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) April 8, 2023
Вітаю історичне рішення ?? Сенату щодо визнання Голодомору 1932-1933 рр. геноцидом ?? народу. Вдячний усім сенаторам, які ініціювали й підтримали резолюцію. Черговий важливий крок на шляху до відновлення історичної справедливості та увічнення пам‘яті мільйонів закатованих голодом… pic.twitter.com/R2ww1Yqv1Z
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2023
Quel cynisme et manque de tact non représentatif du peuple ami??.Sans empathie, sans responsabilité. J'exige des excuses envers mon Président et mon peuple??qui souffre et se bat pour sa liberté mais aussi pour la vôtre et pour la possibilité de profiter de la légèreté de la vie. https://t.co/V8C1RUXfLk
— Vadym Omelchenko (@OmelchenkoVadym) May 16, 2023
President Bola Tinubu arrives at the venue of the Paris Summit, where he will review & sign a New Global Financial Pact that places vulnerable countries on a priority list for support & investment, following the devastating impact of climate change, energy crisis, & COVID-19. pic.twitter.com/X6wX3oXSqz
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
Si vous allez trop loin et que vous menacez les intérêts de la France et la sécurité de l’Europe, alors nous n’excluons rien. pic.twitter.com/OiRzczr1Lh
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N
🇬🇧🇫🇷🇺🇦 Starmer and Macron are discussing sending British and French soldiers to Ukraine as a peacekeeping force after any potential deal to end the war, - The Telegraph
One US-floated idea is that Western soldiers could man an 800-mile border between the new Ukrainian and… pic.twitter.com/PQkle8Ouyj
On the way back from Kyiv, journalists unexpectedly entered the leaders’ cabin. German advisor Merz hid a spoon used for cocaine, while French President Macron concealed a bag of it. pic.twitter.com/NmlGXTncvE
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Je viens de m’entretenir avec le Président iranien Massoud Pezeshkian.
J’ai marqué ma vive préoccupation sur l'escalade en cours, et condamné les frappes injustifiées contre les infrastructures civiles émiriennes et plusieurs navires.
Norway joins France's nuclear umbrella initiative, becoming the 9th European ally in Macron's forward deterrence plan as NATO members race to boost self-defense amid Russia concerns and Trump's push for… #NATO#EuropeanDefense#NuclearDeterrence#Trumphttps://t.co/FSdvtbD5sg
— @GlobalRightWatch (@AutonomusRepost) June 2, 2026
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…