Szijjártó Péter magyar külügyminiszter látogatásával, és az állampolgársági törvény módosításával összefüggésben bekérették Pető Tibor magyar nagykövetet Szlovák Kül- és Európai Ügyek Minisztériumába – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön.
Szijjártó Péter Révkomáromban, miután szlovákiai magyar politikusokkal és a helyi polgármesterrel találkozott, azt mondta, hogy eddig nem sikerült biztosítani a kettős állampolgárság lehetőségét Szlovákiában, de remélhetőleg egyszer erre is megszületik a megoldás.
Pető Tibor
Emellett az idei szlovákiai népszámláláson való részvételre, és azon magyarságuk feltüntetésére kérte a felvidéki magyarokat.
Ivan Korcok szlovák külügyminiszter azt mondta: Szlovákiának érdeke a jó kapcsolatok fenntartása Magyarországgal, de elutasítja a beavatkozást az ország belügyeibe.
„Ez nem megfelelő módja a szomszédsági kapcsolatok fejlesztésének” – jegyezte meg a révkomáromi tárgyalások kapcsán.
Pozsony magyarázatot vár Szijjártó Péternek a szlovák állampolgársági törvénnyel kapcsolatos révkomáromi eljárására – közölte Juraj Tomaga, szlovák külügyi szóvivő.
Szijjártó Péter
Szijjártó Péter „a hét végén tárgyalásokat kért tőlem az állampolgársági törvény módosításáról. Ezt határozottan elutasítottam, mert ez kizárólag a mi szlovákiai ügyünk, és arra kértem, tartózkodjon ettől, mivel nálunk még nem zárult le a törvényalkotási folyamat” – írta Ivan Korcok a közösségi hálózaton megjelent bejegyzésében.
Szlovákia most úgy módosította állampolgársági törvényét, hogy aki öt évig egy másik országban él, és felveszi annak állampolgárságát, már nem veszíti el, mint eddig a szlovák állampolgárságát.
Ivan Korcok szerint a probléma 2010 májusában keletkezett, amikor Magyarország olyan törvényt fogadott el, „amely szándékosan etnikai alapon növeli külföldön élő állampolgárainak számát”. Robert Fico kormánya akkor a magyar lépésre reagálva úgy változtatott a szlovák állampolgársági törvényen, hogy gyakorlatilag megszüntette a kettős állampolgárság intézményét.
A szlovákiai magyarok politikai vezetői szerint ez a módosítás azonban az ő problémájukat a magyar állampolgárság felvételével nem oldja meg. A szlovákiai magyarok ugyanis nem akarnak elköltözni Magyarországra, de érzelmi kötődéseik miatt igényt tartanak a magyar állampolgárságra.
Korcok szerint a külügyminisztérium a törvénymódosítás során szorosan együttműködött Igor Matovic kormányfővel és Roman Mikulec belügyminiszterrel.
Ivan Korcok
Úgy tűnik azonban, hogy ez a magyar félnek és Gyimesi György képviselőnek (OLaNO) nem elég. Nyilvánvalóan arról van szó, hogy minél több szlovákiai magyar vehessen részt a magyarországi választásokon – mutatott rá a szlovák külügy irányítója.
Korcok szerint Gyimesi, aki Révkomáromban szintén találkozott Szijjártóval, ebben az ügyben megsérti a szlovák kormány programnyilatkozatát is.
A miniszter szerint Gyimesi és Szijjártó szerdán „minden határt átléptek, amikor a törvénymódosításról tárgyaltak”, mert a törvénymódosítás nem képezi a kétoldalú kapcsolatok tárgyát, és Gyimesinek nincs megbízatása ilyen tárgyalásokra.
„Szlovákia szuverén állam, és a magyar nemzetiségi kisebbség képviselői a mi állampolgáraink” – mutatott rá Korcok. Ugyanakkor aláhúzta: bízik a szlovákiai magyarok Szlovákia iránti lojalitásában, és tiszteletben tartja büszkeségüket anyanyelvükre és kultúrájukra, amelyet Szlovákia és Magyarország támogatásával ápolnak.
I would like to confirm that #Slovakia has provided #Ukraine with an air-defence system S-300. #Ukrainian nation is #bravely defending its sovereign country and us too. It is our duty to help, not to stay put and be ignorant to the loss of human lives under #Russia’s agression.
We strive for peace in all of Europe: countries big or small, east or west. Our shared values and vision unite us, and #Ukraine is part of this. In Granada we've assured @ZelenskyyUa he can rely on our ongoing support. pic.twitter.com/AaqZvTzRzo
🇸🇰🇷🇺 Slovak Prime Minister Robert Fico expressed his intention to attend the Victory Parade in Moscow on May 9. He shared his desire during an interview on the program '60 Minutes' aired on the channel 'Rossiya-1.' pic.twitter.com/7M6zGB8Pm3