Lengyelország készen áll arra, hogy Ukrajna biztonságának a szavatolója legyen, ehhez csak az kell, hogy Kijev hivatalosan ilyen javaslatot tegyen, és létrejöjjön a békeszerződés megfelelő feltételekkel – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn egy televíziós interjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Duda a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy Lengyelország, mint szomszédos ország számára Ukrajna biztonságát garantálni meglehetősen elvi és kívánatos. „Vlolodimir Zelenszkij elnök már megkérdezte, egyetértek-e azzal, hogy Lengyelország legyen Ukrajna biztonságának egyik garantáló állama.” Mint hangsúlyozta, úgy gondolja, hogy szomszédokként a lengyelek egyszerűen kötelesek ezt megtenni. „Ezért, ha Ukrajna felajánlja, hogy legyünk a biztonság és a béke szavatolója, amikor a háború véget ér, és ha így lesz, a békeszerződés feltételeit elfogadják – igen, ebben Lengyelország részt fog venni” – ígérte meg Andrzej Duda.
Mint hírportálunk május 22-én beszámoltunk róla, Adrzej Duda a Legfelső Tanácsban mondott beszédében kijelentette: senki nem bonthatja meg az egységünket, mindent megteszek annak érdekében, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen.
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
AKTUALIZACJA❗️ Średnia notowań w interwale od 30 września do 7 października (7 sondaży) oraz od 8 do 12 października (8 sondaży), z wagą uwzględniającą prawdopodobny rozkład głosów w obwodach zagranicznych. pic.twitter.com/PWPKRAGvcd
⚡️Poland is ready to host nuclear arms if Nato decides to deploy the weapons in the face of Russia reinforcing its armaments in Belarus and Kaliningrad, – Andrzej Duda.
Poland has obligations to NATO as a member of the Alliance and is ready to deploy nuclear weapons on its… pic.twitter.com/9PAJ3N6rr7
President Andrzej Duda's words about the possible deployment of nuclear weapons in Poland have reached the Kremlin. "If these plans are carried out, steps will be taken to ensure Russia's security," announced Dmitry Peskov. pic.twitter.com/LX3cTrrlYO
Good conversation with the UK’s PM @Keir_Starmer today. 🇳🇴 and 🇬🇧 are well aligned on continued support for Ukraine, with a clear expectation that Ukraine must have a seat at the table and that Europe must participate with a unified message in future peace negotiations.
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
Csehország eddig több mint 3,5 milliárd korona (4,5 milliárd hrivnya) értékben küldött hadianyagot Ukrajnának, hogy védekezni tudjon az orosz támadás ellen – jelentette ki Jana Cernochová cseh védelmi miniszter a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában.
Közölte, hogy a közeljövőben újabb fegyverszállításra tesz javaslatot a kormánynak mintegy 600-700 millió korona értékben. A miniszter megerősítette, hogy a szállítmányok között nehézfegyverek is voltak, részleteket azonban nem közölt.
„A lényeg az, hogy a segítségnyújtás folyamatos legyen” – hangsúlyozta a tárcavezető. Emlékeztetett: az általa vezetett védelmi minisztérium szorosan együttműködik a prágai ukrán nagykövetséggel annak az összegnek az elköltésénél, amelyet fegyverszállításra küldött a cseh civil szféra a diplomáciai képviselt által létrehozott különleges alapba, ahova eddig mintegy 1,2 milliárd korona gyűlt össze.
Jana Cernochová nem erősítette meg, de nem is cáfolta Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter néhány napja elhangzott kijelentését, mely szerint a csehek katonai helikoptereket is szállították az ukránoknak. Az amerikai politikus a cseh segítséggel kapcsolatban rakétavédelmi rendszerekről is beszélt. A prágai sajtó fényképeket között arról, ahogy T–72-es típusú tankokkal megrakott tehervonat indult Prágából Ukrajnába.
A miniszter rámutatott, hogy a fegyverszállításokhoz hasonlóan nagyon jelentős az Ukrajnának nyújtott cseh humanitárius segítség is.
A belügyminisztérium közlése szerint eddig mintegy 360 ezer ukrajnai menekült kapott speciális cseh vízumot, amely egyéves tartózkodásra, egészségügyi ellátásra, munkavállalásra és az oktatási intézmények igénybevételére jogosít fel.
Vít Rakusan belügyminiszter a regionális elöljárókkal a hét elején Prágában megtartott tanácskozáson azt mondta, hogy a tárca ismeretei szerint az ukrán menekültek mintegy 75-80 százaléka Csehországban tartózkodik, az országban lévő ukrán menekültek száma a belügy felmérése alapján 262 500 és 280 000 közé tehető. Ez a korábbi becsléseknél jóval magasabb szám. Az idegenrendészeten eddig 260 ezer ukrajnai menekült vetette magát nyilvántartásba. „Mindezek a tények azt mutatják, hogy az ukrán menekültek számára Csehország célország” – jelentette ki a közszolgálati hírtelevízióban Vít Rakusan.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Csehország eddig több mint 3,5 milliárd korona (4,5 milliárd hrivnya) értékben küldött hadianyagot Ukrajnának, hogy védekezni tudjon az orosz támadás ellen – jelentette ki Jana Cernochová cseh védelmi miniszter.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1653857400
[modified] => 1653839047
)
[title] => Csehország eddig már több mint 3,5 milliárd korona értékben küldött hadianyagot Ukrajnának
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=49803&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 49803
[uk] => 49845
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 49804
[image] => Array
(
[id] => 49804
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/jana-cernochova.jpg
[original_lng] => 70840
[original_w] => 852
[original_h] => 481
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/jana-cernochova-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/jana-cernochova-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/jana-cernochova-768x434.jpg
[width] => 768
[height] => 434
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/jana-cernochova.jpg
[width] => 852
[height] => 481
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/jana-cernochova.jpg
[width] => 852
[height] => 481
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/jana-cernochova.jpg
[width] => 852
[height] => 481
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/jana-cernochova.jpg
[width] => 852
[height] => 481
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1653903631:2
[_thumbnail_id] => 49804
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 4593
[translation_required_done] => 1
[_oembed_6c0d41540dd11cc1a3872f5c63240139] =>
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
Pan Okamura první den ve funkci ukázal, co jediné umí: pošlapat hodnoty, jako je solidarita a odvaha podporovat zemi napadenou Ruskem. Na protest proti tomuto kroku jsme ještě dnes vyvěsili ukrajinskou vlajku na viditelném místě z balkonu našeho poslaneckého klubu. Slava Ukraini… pic.twitter.com/0OuEucREW5
🇺🇦🇨🇿 Ukrajinci a přátelé Ukrajiny se spojili v historickém centru Prahy do živého řetězu jednoty přes Karlův most u příležitosti Dne sobornosti Ukrajiny. pic.twitter.com/i4LjNRYnGl
A Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az államtitkár kifejtette: különösen megdöbbentő ez a nyilatkozat annak fényében, hogy Magyarország minden erejével segít a bajban lévőknek. Már több mint 730 ezer ember érkezett ide Ukrajnából, és Magyarország számtalan felajánlást tett az ország, illetve azok megsegítésére, akik továbbra is ott vannak.
Menczer Tamás kiemelte: a magyar álláspont következetes, világos és változatlan, a kormány megvédi a magyar családokat, a munkahelyeket, a nyugdíjakat, a rezsicsökkentést. A szomszédban dúló háború veszélyt jelent a fizikai, a gazdasági és az energiabiztonságunkra, ennek megfelelően kell döntéseket hozni – hangsúlyozta.
Magyarország nem fogad el olyan javaslatot sem Brüsszelből, sem máshonnan, amely veszélyezteti a magyar energiabiztonságot – jelentette ki.
Menczer Tamás ismertette: a magyar éves kőolajfelhasználás 65 százaléka Oroszországból érkezik. Magyarország két irányból kaphat kőolajat, vagy a Barátság, vagy az Adria-vezetéken.
Ha az várják el Magyarországtól, hogy leváljon az orosz kőolajról, annak vannak objektív feltételei – fogalmazott.
Mint mondta, a magyar kőolajfinomítói technológia az orosz olajra van beállítva. A technika átállításához 500-550 millió eurós beruházást kellene végrehajtani. Emellett növelni kellene az Adria-vezeték kapacitását, ez 200 millió eurós beruházás.
„Ha nem hajlandók ezt az összeget odaadni, akkor Magyarország javaslata az, hogy a hatodik uniós szankciós csomag a vezetékes kőolajszállításra ne vonatkozzon” – hangsúlyozta az államtitkár.
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
Továbbra is nyomást fogunk gyakorolni Oroszországra, európai egységünk mindig is a legnagyobb erősségünk volt, ez marad a vezérelvünk – írta Charles Michel az Európai Tanács elnöke pénteken, az uniós tagállami vezetőknek küldött, a hétfőn kezdődő brüsszeli rendkívüli uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében.
A csúcstalálkozó témáit taglalva az elnök azt írta: a tagállamok vezetői első munkaülésükön az ukrajnai helyzettel fognak foglalkozni, amelyhez Volodomir Zelenszkij ukrán elnök videón keresztül csatlakozik majd. Mint hangsúlyozta, az EU előtt álló legsürgetőbb feladat az ukrán állam pénzügyi szükségleteinek kielégítése, ezért a vezetők az ukrán újjáépítéshez kapcsolódó támogatásokról is tárgyalnak majd.
A meghívólevél szerint, az uniós csúcson napirenden lesz az energia kérdése is. „Fel kell gyorsítanunk az energetikai átállást, ha a lehető leghamarabb meg akarjuk szüntetni függőségünket az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól. A Versailles-ban hozott döntéseinkre építve meg fogjuk vitatni, hogy miként lehet a legjobban előrehaladni e munkában” – hangsúlyozta Charles Michel.
Az ET elnöke kitért arra is, hogy a tanácskozáson szó lesz „Oroszország katonai agressziójának drámai hatásáról a globális élelmiszerbiztonságra, és a vezetők megvitatják, hogyan lehetne segíteni Ukrajnát abban, hogy mezőgazdasági termékeit az uniós infrastruktúra segítségével exportálja”. A vitában részt vesz Macky Sall szenegáli elnök, az Afrikai Unió elnöke is, tekintettel az afrikai országok élelmezés-biztonsággal szembeni akut sebezhetőségére.
Charles Michel azt is közölte, hogy a csúcson megvitatják az EU védelmének erősítését, továbbá azt, hogy az Unió hogyan erősítheti meg ellenálló képességét és növelheti biztonsági kapacitását.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Továbbra is nyomást fogunk gyakorolni Oroszországra, európai egységünk mindig is a legnagyobb erősségünk volt, ez marad a vezérelvünk – írta Charles Michel az Európai Tanács elnöke pénteken, az uniós tagállami vezetőknek küldött, a hétfőn kezdődő ...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1653748260
[modified] => 1653747552
)
[title] => Charles Michel: továbbra is nyomást gyakorlunk Oroszországra
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=49702&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 49702
[uk] => 49752
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 47941
[image] => Array
(
[id] => 47941
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/thumbs-b-c-840ffb12188a01de16e04f56f2b62126.jpg
[original_lng] => 98499
[original_w] => 864
[original_h] => 486
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/thumbs-b-c-840ffb12188a01de16e04f56f2b62126-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/thumbs-b-c-840ffb12188a01de16e04f56f2b62126-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/thumbs-b-c-840ffb12188a01de16e04f56f2b62126-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/thumbs-b-c-840ffb12188a01de16e04f56f2b62126.jpg
[width] => 864
[height] => 486
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/thumbs-b-c-840ffb12188a01de16e04f56f2b62126.jpg
[width] => 864
[height] => 486
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/thumbs-b-c-840ffb12188a01de16e04f56f2b62126.jpg
[width] => 864
[height] => 486
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/thumbs-b-c-840ffb12188a01de16e04f56f2b62126.jpg
[width] => 864
[height] => 486
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1653744483:8
[_thumbnail_id] => 47941
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 4472
[translation_required_done] => 1
[_oembed_8555e4154817182eaca80ae9d78951d7] =>
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
Ha Oroszország megnyeri az Ukrajna elleni háborút, az európai országok nem érezhetik magukat biztonságban, ezért a támogatást erősíteni kell. Ezt Liz Truss, az Egyesült Királyság külügyminisztere jelentette be – írja a Sky News.
A brit tisztviselő kifejtette, hogy a második világháború befejezése után Európa úgy gondolta, hogy „lapozott”. Ukrajnában azonban most ismét háborús bűnök történnek.
„Putyin nemcsak az ukrán nép ellen vív háborút, hanem társadalmunk alapjai – a szabadság, a szuverenitás és a jogállamiság – ellen is. Ha sikert ér el Ukrajnában, soha nem fogjuk biztonságban érezni magunkat” – közölte.
[type] => post
[excerpt] => Ha Oroszország megnyeri az Ukrajna elleni háborút, az európai országok nem érezhetik magukat biztonságban, ezért a támogatást erősíteni kell. Ezt Liz Trass, az Egyesült Királyság külügyminisztere jelentette be.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1653742200
[modified] => 1653739367
)
[title] => Brit külügyminiszter: Európában nem lesz biztonságos, ha Oroszország megnyeri a háborút
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=49700&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 49700
[uk] => 49668
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 49669
[image] => Array
(
[id] => 49669
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/158301-1-large.jpg
[original_lng] => 92423
[original_w] => 1140
[original_h] => 641
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/158301-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/158301-1-large-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/158301-1-large-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/158301-1-large-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/158301-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/158301-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/158301-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1653728568:12
[_thumbnail_id] => 49669
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4806
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] =>
Another Russian missile attack hit Ukrainian cities yesterday. Russia’s inhumane aggression directly targets civilians, include children.
There will be no impunity for these crimes.
The EU will continue supporting Ukraine, for as long as it takes. #Dnipro
Az ENSZ nem zárja ki az ukrajnai fegyveres konfliktus további eszkalációjának lehetőségét. Annak eshetőségét is figyelembe veszik, hogy Oroszország nukleáris fegyvert alkalmaz – derül ki az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (OCHA) jelentéséből, amelyet a korrespondent.net idéz.
„A nukleáris konfliktus egykor elképzelhetetlen kilátása most ismét belül van a lehetőségek határán” – áll a közleményben.
Emellett az ENSZ felhívja a figyelmet Oroszország Ukrajna elleni általános inváziójának következményeire: lerombolt otthonok, iskolák és kórházak, a legszükségesebb tárgyak hiánya és 12 millió lakóhelyét elhagyni kényszerült ember. Az ellátási láncok megszakadása miatt világszerte meredeken emelkednek az élelmiszerek, az üzemanyagok és a műtrágyák árai.
„Mindez a legszegényebbeket sújtja a leginkább, fokozza a szenvedést, megalapozza a további politikai instabilitást és nyugtalanságot világszerte, ami közvetlen hatással van a civil lakosság védelmére – tette hozzá az ENSZ.
Korábban jelentették, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala 3 974 halálos áldozatot és 4 654 sebesülést regisztrált az ukrán polgári lakosság körében az általános orosz invázió kezdete óta.
Discussed strengthening defense capacity and further comprehensive support of #Ukraine with ?? Chancellor @OlafScholz. Europe's energy security is on the agenda. Offered to send a special EU and UN mission to the ZNPP. Sure that ?? is a reliable and consistent partner of ??. 1/1 pic.twitter.com/HkGgSREUnc
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
A failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization hit the Al Ahli hospital in Gaza City.
IAF footage from the area around the hospital before and after the failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization: pic.twitter.com/AvCAkQULAf
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
⚡️Poland is ready to host nuclear arms if Nato decides to deploy the weapons in the face of Russia reinforcing its armaments in Belarus and Kaliningrad, – Andrzej Duda.
Poland has obligations to NATO as a member of the Alliance and is ready to deploy nuclear weapons on its… pic.twitter.com/9PAJ3N6rr7
President Andrzej Duda's words about the possible deployment of nuclear weapons in Poland have reached the Kremlin. "If these plans are carried out, steps will be taken to ensure Russia's security," announced Dmitry Peskov. pic.twitter.com/LX3cTrrlYO
⚡️Poland is ready to host nuclear arms if Nato decides to deploy the weapons in the face of Russia reinforcing its armaments in Belarus and Kaliningrad, – Andrzej Duda.
Poland has obligations to NATO as a member of the Alliance and is ready to deploy nuclear weapons on its… pic.twitter.com/9PAJ3N6rr7
President Andrzej Duda's words about the possible deployment of nuclear weapons in Poland have reached the Kremlin. "If these plans are carried out, steps will be taken to ensure Russia's security," announced Dmitry Peskov. pic.twitter.com/LX3cTrrlYO
I have been very clear and consistent in my reports on Iran’s nuclear programme: while there has been no evidence of Iran building a nuclear bomb, its large stockpile of near-weapons grade enriched uranium and refusal to grant my inspectors full access are cause for serious…
— Rafael Mariano Grossi (@rafaelmgrossi) March 3, 2026
A háborús veszélyhelyzet kihirdetése lehetővé teszi, hogy a kormány gyors döntéseket hozzon egy szomszédos országban, jelen esetben Ukrajnában zajló háború esetén az emberek védelme érdekében – jelentette ki a Magyarország miniszterelnökének belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
Bakondi György közölte, az intézkedésre az alaptörvény, illetve a katasztrófavédelmi törvény módosítása adott lehetőséget. Ugyanis a háború, illetve az Európai Unió végiggondolatlan embargós politikája súlyos társadalmi, gazdasági következményekkel fenyeget – tette hozzá.
Elmondta: a veszélyhelyzet kihirdetése azt szolgálja, hogy a gyorsan változó helyzetben, a háború és a szankciós politika idején, a fenyegető gazdasági válság küszöbén a kormány gyors döntésekre legyen képes a magyar emberek biztonsága, az eddig elért eredmények, a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelem megerősítése érdekében.
Hozzátette, hogy a csütörtöki kormányinfón a közvélemény megismerheti az intézkedés részleteit.
A továbbiakban arról beszélt, hogy egyre több menekült érkezik Magyarországra, a számuk szerdán elérte a 720 ezret.
A magyar hatóságok mindent megtesznek az ukrajnai menekültek fogadása, segítése, elhelyezése érdekében, illetve Magyarország segíti a Kárpátalján tartózkodó menekülteket is – hangsúlyozta.
Bakondi György végül arról szólt, hogy eközben a déli határon nő a migrációs nyomás. A határsértők száma az idén eddig meghaladta a 78 ezret, a múlt év hasonló időszakában jóval kevesebben, 31 ezren kísérelték meg az illegális határátlépést.
A főtanácsadó úgy vélekedett, hogy az orosz–ukrán háború következtében Afrikát sújtó élelmiszerhiány nyomán akár nagyobb mértékű migrációs válság fenyegetheti a jövőben Európát, mint amilyen a 2015-ös volt.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A háborús veszélyhelyzet kihirdetése lehetővé teszi, hogy a kormány gyors döntéseket hozzon egy szomszédos országban, jelen esetben Ukrajnában zajló háború esetén az emberek védelme érdekében – jelentette ki a Magyarország miniszterelnökének belbi...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1653556200
[modified] => 1653518560
)
[title] => Bakondi: a magyar háborús veszélyhelyzet kihirdetése a gyors döntéseket szolgálja
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=49511&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 49511
[uk] => 49551
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 49513
[image] => Array
(
[id] => 49513
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bakondi-gyorgy-scaled.jpg
[original_lng] => 474948
[original_w] => 2560
[original_h] => 1702
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bakondi-gyorgy-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bakondi-gyorgy-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bakondi-gyorgy-768x511.jpg
[width] => 768
[height] => 511
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bakondi-gyorgy-1024x681.jpg
[width] => 1024
[height] => 681
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bakondi-gyorgy-1536x1021.jpg
[width] => 1536
[height] => 1021
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bakondi-gyorgy-2048x1362.jpg
[width] => 2048
[height] => 1362
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/bakondi-gyorgy-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1702
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1653553560:8
[_thumbnail_id] => 49513
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 5385
[translation_required_done] => 1
[_oembed_3cd415411095007248c12d1a0d601539] =>
[_oembed_time_3cd415411095007248c12d1a0d601539] => 1658995376
[_oembed_77ab39cfc5bb916fd41c8044ef78d9c1] =>
Israel-Ukraine:
Israel supports the sovereignty and territorial integrity of Ukraine. We will not recognize the annexation of the four provinces by Russia.
Israel has repeated this clear position many times, including in recent days.
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
Important #EUCO today with President @ZelenskyyUA . Hungary will continue to provide humanitarian and financial support to ??. We support an immediate ceasefire in order to prevent the further loss of human lives. Hungary belongs to the peace camp!
Ukrajna a maga részéről azt tervezi, hogy mielőbb megnyeri az Oroszország elleni háborút, vannak azonban olyan kérdések, amelyekben hazánk soha nem fog kompromisszumot kötni – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter szerdán egy lapinterjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője a Daily Sabah című török lapnak nyilatkozva azt mondta, „vannak olyan elemek, amelyekben soha nem fogunk kompromisszumot kötni. Még ha a fél világ ránk támad és arra kényszerít, hogy engedményeket tegyünk, ezt nem fogjuk megtenni.”
Kuleba külön kiemelte, hogy a következő kérdésekben Ukrajna soha nem fog kompromisszumot kötni: az ország területi integritása, az orosz megszállóknak teljesen el kell hagyniuk Ukrajna területét, Ukrajna saját maga határozza meg külpolitikáját, orosz beavatkozás nélkül.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna a maga részéről azt tervezi, hogy mielőbb megnyeri az Oroszország elleni háborút, vannak azonban olyan kérdések, amelyekben hazánk soha nem fog kompromisszumot kötni – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1653486420
[modified] => 1653486009
)
[title] => Kuleba: Ukrajna akkor sem megy bele kompromisszumokba, ha a fél világ megtámadja
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=49475&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 49475
[uk] => 49496
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 43102
[image] => Array
(
[id] => 43102
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/kuleba.jpg
[original_lng] => 89761
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/kuleba-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/kuleba-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/kuleba.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/kuleba.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/kuleba.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/kuleba.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/kuleba.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1653484001:2
[_thumbnail_id] => 43102
[_edit_last] => 5
[views_count] => 19168
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_00ffa32892d899080d5d47fb1aedb907] =>
Keeping up the support for Ukraine is essential for European partners, because Putin hates the well-being of Europeans and wants to bring crisis to the door of every European home. Ukraine stands in the way of these malicious plans. By supporting us, partners support themselves.
FM: “On November 26th #Ukraine will honor the memory of millions of innocent victims of the #Holodomor genocide, 1932-1933 Soviet artificial famine in Ukraine. We call on parliaments of all nations to support Ukraine by recognizing the Holodomor as genocide of the #Ukrainians”. pic.twitter.com/Gd7MHPAjda
??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw
Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke#InsecurityCouncil
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Oroszország Ukrajna elleni háborújának a befejezése bizonyos dolgoktól függ, mindenekelőtt a felek akaratától, Ukrajna pénzügyi erejétől és attól, hogy a nyugati országok ne féljenek az Oroszország elleni harctól – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök szerdán online a davosi ukrán reggelin, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Zelenszkij kifejtette: „ami azt illeti, hogy mikor ér véget ez a háború, az szerintem bizonyos dolgoktól függ. Először is a különböző felek akaratától, az egyesült nyugat erejétől és fegyverzetétől, Ukrajna pénzügyi erejétől, az egyesült Nyugat akaratától, hogy ne féljen harcolni Oroszországgal, harcolni ebben a hibrid háborúban különböző módokon, nem a saját embereivel.”
Az elnök szerint a háború vége Oroszország akaratától is függ, mivel a háború mindenképpen véget fog érni. „Tudjuk, hogy a háborúnak van katonai része és utána a békefolyamat, tárgyalóasztal és beáll a béke. A kérdés, hogy Ukrajna kivel fog tárgyalni, milyen orosz elnökkel. Ez a hivatalban lévő orosz elnök akaratától is függ.”
Az államfő véleménye szerint Oroszország jelenlegi elnöke nincs tisztában azzal, hogy mi történik. „A saját információs világában él, nem fogja fel, hogy Ukrajna nem lesz hajlandó engedményekre. Mi a saját földünkön harcolunk és nem valaki ellen, hanem önmagunkért és a szabadságunkért, a jövőnkért. Az orosz elnöknek a valóságban kell élnie. Ma csak Oroszország elnökével tárgyalhatunk, semmi értelme közvetítőkkel tárgyalni” – mutatott rá.
Az elnök hangsúlyozta, hogy amikor Vlagyimir Putyin kész lesz arra, hogy kilépjen a valóságba, világosan megérti, hogy véget kell vetni az általa indított háborúnak. „És akkor lehet majd megpróbálni diplomáciai célokat követni, ha nem lesz késő. Pont a jelenlegi hatalommal. És hogy késő lesz-e vagy sem, az sok mindentől függ” – zárta szavait Volodimir Zelenszkij.
[type] => post
[excerpt] => Oroszország Ukrajna elleni háborújának a befejezése bizonyos dolgoktól függ, mindenekelőtt a felek akaratától, Ukrajna pénzügyi erejétől és attól, hogy a nyugati országok ne féljenek az Oroszország elleni harctól – jelentette ki Volodimir Zelenszk...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1653483240
[modified] => 1653483640
)
[title] => Zelenszkij: a háború befejezésének egyik feltétele, hogy a Nyugat ne féljen harcolni Oroszországgal
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=49461&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 49461
[uk] => 49467
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 47518
[image] => Array
(
[id] => 47518
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij-18.jpg
[original_lng] => 26034
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij-18-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij-18-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij-18.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij-18.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij-18.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij-18.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij-18.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1653473238:8
[_thumbnail_id] => 47518
[_edit_last] => 5
[views_count] => 5559
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7ccd0106a7b6a446f3997b4d615bcea7] =>
[_oembed_time_7ccd0106a7b6a446f3997b4d615bcea7] => 1653569884
[_oembed_edc7a5d9824e3ceda93a183aabf10f74] =>
[_oembed_time_edc7a5d9824e3ceda93a183aabf10f74] => 1653819071
[_oembed_d8e08bfbb810f1aa9f3bcb073998523e] =>
Every time there are doubts about the type of weapons for ??, about the range or other characteristics – it means that ?? soldiers are giving their lives so that we have this time. The time that is spent to convince so that the supply of the necessary weapons takes place. pic.twitter.com/0k9dMOZl1X
January yielded many positive results in our work with partners. Despite numerous challenges and obstacles, Ukraine was able to maintain international attention on our fight for independence and strengthen our country's resilience.
Nem látjuk a nyugati országok egységét Ukrajna támogatását illetően az Oroszország ellen vívott háborúban, sem a szankciók ügyében, sem a megfelelő fegyverek szállítását illetően – jelentette ki Volodimir Zelenszkij szerdán online a davosi ukrán reggelin, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Zelenszkij azt mondta: „a Nyugatnak egységesnek kell lennie. És tudnia kell, hogy Ukrajna a nyugati világ része, akkor nemcsak Ukrajnával egyesül, hanem azon ország köré, amely egyenrangú vele, de ez eddig nem teljesen érezhető. Mint megjegyezte, „akkor sem, amikor Ukrajna NATO-felvételéről volt szó, akkor küzdöttünk légtér lezárása ügyében, és valaki lépésről lépésre ezt elfelejtette, de mi nem felejtettük el. Minden nap támadnak bennünket a levegőből. Bízik-e itt a Nyugat önmagában? Nincs bizonyosság.”
Az államfő hangsúlyozta, hogy számos kérdésben nincs egység, különös tekintettel a fegyverszállításra és az Oroszország elleni szankciók bevezetésére. „Ha egységről beszélünk, akkor mindenben egységnek kell lennie, a fegyverek szállításában, az európai uniós belepés jogának a megadásában. Mit látunk most? Talán van egység az EU-ban? – tette fel a kérdést.
„Eljutottunk a hatodik szankciós csomagig, amely teljes embargót ír elő az orosz olajjal szemben, de nincs egység a döntés meghozatalában. Magyarországnak valami nem tetszik. Itt emberek halnak meg, de ők az olajról beszélnek. Finnország és Svédország úgy döntött, hogy csatlakozik a NATO-hoz, és megint azt látjuk, hogy ez valakinek nem felel meg” – méltatlankodott Volodimir Zelenszkij.
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.