A folyamatos fenyegetés ellenére Oroszországtól már rég nem fél senki, maguk az oroszok pedig gyengék és gyávák, akik tárgyalásokat akarnak Ukrajnával, mert csak így tudnák megállítani az összeomlásukat, de hiába folyamodik a Kreml mindenféle zsaroláshoz, Ukrajna nem fog beleegyezni a tárgyalásokba – jelentette ki hétfőn Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője Telegram-csatornáján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Jermak azt írta: „régóta senki sem fél Oroszországtól, mert gyenge gyávák, akik tárgyalásokról ábrándoznak, hogy megállítsák az összeomlásukat. Ezt az egész világ látja. Nem lesznek tárgyalások. És minden mocsok az elszigetelt Oroszországban marad, amelybe mindenképpen belesüllyed.”
Az elnöki hivatalvezető emlékeztetett arra, hogy Oroszország milyen provokációkhoz és ukránok meggyilkolásához folyamodott, hozzátéve, hogy ez a „piszkos zsarolás nagyon primitívnek tűnik”. „Piszkos manipulációk a Zaporizzsjai Atomerőművel, a piszkos megfélemlítés a Kahovkai Vízerőművel, a piszkos terrortámadás ukrán hadifoglyok ellen Olenyivkában, valamint a piszkos háború a civil lakosság ellen és terror a csatatéren elszenvedett vereségek után” – sorolta Andrij Jermak, megjegyezve, hogy Oroszországot piszkos államnak, primitív struktúrákkal.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A folyamatos fenyegetés ellenére Oroszországtól már rég nem fél senki, maguk az oroszok pedig gyengék és gyávák, akik tárgyalásokat akarnak Ukrajnával, mert csak így tudnák megállítani az összeomlásukat, de hiába folyamodik a Kreml mindenféle zsar...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1666611600
[modified] => 1666611404
)
[title] => Az oroszok azért szeretnének tárgyalni, mert gyengék és gyávák, de Ukrajna nem ül velük tárgyalóasztalhoz – Jermak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=60894&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 60894
[uk] => 60901
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 60895
[image] => Array
(
[id] => 60895
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/jermak-5.jpg
[original_lng] => 22030
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/jermak-5-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/jermak-5-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/jermak-5.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/jermak-5.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/jermak-5.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/jermak-5.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/jermak-5.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1666608084:3
[_thumbnail_id] => 60895
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4003
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_bfb09f0541d47b928dae1c3d8d1536d0] =>
Черговий «Рамштайн». Для нас він історичний, бо ухвалюються рішення щодо закриття ?? неба. Посилення системи ППО ?? – це те, що нам потрібно.
Ми в постійному діалозі з нашими союзниками. Саме сучасні системи ППО для ?? були темою наших останніх розмов з @JakeSullivan46.
Had a phone call with the ?? President's National Security Advisor @JakeSullivan46.
Discussed further coordination in the matter of guaranteeing ??energy security. Thanked for supporting ?? in our struggle for independence, freedom, and democratic values. pic.twitter.com/xUyrImPzCj
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
Thanks for the ?. They don't substitude ✈️, though.
Ukraine still needs the F-16s to deprive the Russians of tools to terrorize civilians. Ukrainian airspace needs to be cleared of Russian aircraft. The sooner we do it together, the sooner the aggressor will be defeated.
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
I had a productive phone call with Minister of Foreign Affairs of 🇭🇺 Péter Szijjártó. As a follow-up to the conversation between 🇺🇦 President @ZelenskyyUa and Prime Minister of 🇭🇺 @PM_ViktorOrban, we are working to organize a meeting between the two leaders in the near future.
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Az ukrán fél nem tárgyal Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, mert olyan vénember, aki nem emlékszik az ígéreteire, és nem tartja be a szavát – jelentette ki szombaton Volodimir Zelenszkij elnök egy televíziós interjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök a CTV és CBC kanadai televízióknak nyilatkozva azt mondta: „nyilvánosan elmondtuk, hogy ha népszavazást tartanak, ha elismernek valamit, ha elkezdik elismerni, hogy külön köztársaságok, akkor örökre kizárjuk a tárgyalás lehetőségét a jelenlegi elnökkel. Mert úgy gondolom, hogy nem csak a nemzetközi jogot, hanem minden korábban érvényben lévő megállapodást megsértett, kezdve a normandiai formátummal.”
Az államfő úgy vélte, Putyin a normandiai találkozón ragaszkodott ahhoz, hogy a Krím félszigeten valamiféle népszavazás volt, de Oroszország nem fog teljes körű háborút indítani, és semmit nem fog elfoglalni. A donbászi helyzet pedig állítólag a nép döntésének az eredménye, és az orosz hadsereg ott sem volt – tette hozzá. „Ez az egész egy hablaty, és egy vénember, aki már nem emlékszik, hol adta és hol nem adta a szavát. Ez van. És ezért mi értelme nekem, mint Ukrajna elnökének, hogy tárgyaljak egy olyan személlyel, aki mond valamit, és holnapra megváltoztatja álláspontját” – fejtette ki Volodimir Zelenszkij.
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
Dear @ZelenskyyUa, Europe will always stand by Ukraine in the pursuit of peace.⁰ You can count on our support at the negotiating table to achieve a just and lasting peace. ⁰Today, we also discussed the steps Ukraine is taking to earn its place in our family of nations. pic.twitter.com/T8jXnEMbqu
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
A korábbi és jelenlegi politikusok, befolyásos üzletemberek tárgyalásokat szorgalmaznak a Kremllel a békesség kedvéért, a világ kedvéért, az emberiség kedvéért, de nem Ukrajna és az igazságosság érdekében – állapította meg Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője a The Washington Post című amerikai lapnak írt cikkében, közölte pénteken az rbc.ua hírportál.
Mint az elnöki hivatalvezető kifejtette: az Ukrajna elleni nagyszabású háború során a Moszkvával való békéről szóló narratívák színt váltottak. Jelenleg a felkapott felhívás a következő: „Ukrajnának fel kell hagynia területei felszabadításával, hogy megakadályozza az új világháborút” – mutatott rá
„Nem ez az első eset. A háború februári kezdete óta a narratíva „Ukrajnának el kell tűnnie, hogy Oroszország megnyugodhasson” helyett „Ukrajnának meg kell adnia magát, hogy Európa melegben maradhasson”. Most a narratíva megváltozott: „Ukrajnának fel kell hagynia területei felszabadításával, hogy megakadályozzon egy új világháborút”. Mi nem vagyunk megelégedve ezzel” – emlékeztetett Jermak. Szerinte Ukrajna békére törekszik, de a világ által ismert feltételekkel.
„Többször is hangot adtunk a feltételeinknek. Volodimir Zelenszkij elnök egyszerűen kijelentette: büntetés az agresszió bűnéért, az élethez, szabadsághoz és biztonsághoz való jog védelme, Ukrajna biztonságának és területi integritásának helyreállítása, biztonsági garanciák és az eltökéltség a világközösség részéről, hogy megvalósítsák ezt a programot” – húzta alá az elnöki hivatalvezető. Hangsúlyozta azt is, hogy 2014 óta, amikor Oroszország elfoglalta a Krímet, az ukránok békés rendezésre és diplomáciára szólítanak fel.
„Azt mondják nekünk, hogy ideje megállítani a vérontást, mintha mi magunk akarnánk harcolni. Azt tanácsolják, hogy az emberiség érdekeit helyezzük előtérbe, mintha nukleáris apokalipszissel fenyegetnénk a világot. Korábbi és jelenlegi politikusok, befolyásos üzletemberek tárgyalásokat szorgalmaznak a Kremllel. A békesség kedvéért. A világ kedvéért. Az emberiség kedvéért. De nem Ukrajna és az igazságosság érdekében” – zárta írását Andrij Jermak.
Зимовий період, особливості клімату, інформкампанія про «дипломатичне врегулювання» як приховану капітуляцію, нескінченне скиглення Росії про «переговори та необхідність взяти паузу» ніяк не впливають на програму @ZelenskyyUa з деокупації України. ЗСУ підтверджують…
Had a phone call with the ?? President's National Security Advisor @JakeSullivan46.
Discussed further coordination in the matter of guaranteeing ??energy security. Thanked for supporting ?? in our struggle for independence, freedom, and democratic values. pic.twitter.com/xUyrImPzCj
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
Thanks for the ?. They don't substitude ✈️, though.
Ukraine still needs the F-16s to deprive the Russians of tools to terrorize civilians. Ukrainian airspace needs to be cleared of Russian aircraft. The sooner we do it together, the sooner the aggressor will be defeated.
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
I had a productive phone call with Minister of Foreign Affairs of 🇭🇺 Péter Szijjártó. As a follow-up to the conversation between 🇺🇦 President @ZelenskyyUa and Prime Minister of 🇭🇺 @PM_ViktorOrban, we are working to organize a meeting between the two leaders in the near future.
Avec @MfaEgypt et @AymanHsafadi, nous sommes résolument engagés à renforcer notre coopération sur l’aide humanitaire, la libération des otages et sur les sujets politiques que nous voulons porter à l’ONU.
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Telefonbeszélgetést tartott szerdán Recep Tayyp Erdogan török és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Ukrainszkaja Pravda beszámolója szerint.
A dialógus során Zelenszkij elnök megköszönte a török államfőnek azt, hogy „meginoghatatlanul elkötelezett Ukrajna területi integritása felé, illetve méltatta a török fegyverszállítmányokat is.
Erdogan elnök ugyanakkor megkérte ukrán hivatali partnerét arra, hogy tárgyaljon Vlagyimir Putyin elnökkel és felajánlotta, hogy szívesen mediál a két ország közt.
Zelenszkij elnök a bucsai mészárlás óta nem hajlandó tárgyalni Vlagyimir Putyinnal, a négy ukrán megye annexiója után pedig elnöki rendeletben tiltott meg mindennemű tárgyalást az Orosz Föderációval, amíg az orosz elnök regnál az országban.
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
Today, I received a call from Iranian Foreign Minister Hossein Amir Abdollahian, during which I demanded Iran to immediately cease the flow of weapons to Russia used to kill civilians and destroy critical infrastructure in Ukraine.
Rozmawiałem z nowym premierem UK @RishiSunak zapewnił, że nasza współpraca w zakresie gosp., finansowym, bezp. energ. oraz dalszego wzmacniania @NATO i wsparcia ?? będzie kontynuowana. Już wkrótce kolejne ??-?? konsultacje międzyrządowe. pic.twitter.com/zeqoVsGz6Q
In an hour-long conversation with @EmmanuelMacron, the ??-?? defense interaction was effectively discussed. I briefed in detail on the situation at the front. We dwelled on further steps to implement #PeaceFormula, coordinated actions for the upcoming international events.
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
I had a phone call with Cambodian Prime Minister Hun Sen @PeacePalaceKH. I thanked him for the principled position in support of Ukraine's sovereignty and territorial integrity. I noted Cambodia's training of Ukrainian demining specialists. Hopefully this cooperation will…
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 29, 2023
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
I had a fruitful meeting today with Prime Minister @CiolacuMarcel in Budapest. We also took another important step towards the Schengen-membership of 🇷🇴 and 🇧🇬. And at the end of our lunch, we even got a phone call from President @realDonaldTrump. 😎 pic.twitter.com/q57Zu6rlg3
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Szükségtelennek tartja, hogy Joe Biden amerikai elnökkel tárgyaljon a G20 csoport november közepén, Balin megtartandó csúcstalálkozóján – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a kazah fővárosban tartott sajtótájékoztatóján. Alig pár napja még Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arról beszélt, hogy Moszkva hajlandó lenne megvizsgálni egy Putyin–Biden találkozó lehetőségét.
Putyin szerint egyelőre tárgyalási alap sincs, és az sem biztos, hogy egyáltalán elutazik a csúcstalálkozóra. Ugyanakkor elmondta, hogy Oroszország várhatóan valamilyen formában részt vesz majd a G20-csúcson, ám közvetlen tárgyalásokról a fórum egyetlen résztvevőjével sincs szó.
Hozzátette, hogy Oroszország folyamatos kapcsolatban áll egyes G20-országokkal, például Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is találkozott, de másokkal is rendszeresen egyeztet.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban – amelyet még mindig különleges katonai műveletként emlegetnek Oroszországban – azt hangoztatta, hogy Oroszország helyesen és időben lépett fel, mert kicsit később ugyanezt kapta volna, de számára kedvezőtlenebb körülmények között. Leszögezte, hogy Moszkva nem tűzte ki céljául Ukrajna elpusztítását.
Az orosz elnök szerint jelenleg nincs szükség újabb tömeges csapásokra, a harctéren most egyéb feladatokat kell megoldani. Putyin szerint az orosz védelmi minisztérium még nem minden célpontra mért csapást, de ezt most bepótolja.
Putyin szerint Oroszország mindig készen áll az Ukrajnával folytatott tárgyalásokra, ám szerinte hiába parafálták gyakorlatilag a márciusi kétoldalú békemegállapodásokat, miután az orosz csapatok visszavonultak Kijev közeléből, az ukrán fél nem kívánta folytatni a tárgyalásokat.
Elmondta, hogy a Krími hídon történt robbantáshoz a robbanóanyagot tengeri úton Odesszából küldték, ám azt nem tudni, hogy vajon a gabonaszállító hajókon érkeztek-e. Ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy amennyiben kiderül, hogy a humanitárius folyosókat terrorcselekmények elkövetésére használják, akkor az megkérdőjelezi a további gabonaszállítást.
Az Északi Áramlat kapcsán közölte, hogy az Északi Áramlat 2 egyik szála továbbra is működőképes, ám ennek üzembe helyezéséről nem valószínű, hogy döntés születik, de szerinte ez nem Oroszország dolga. Azt nem említette, hogy a már robbanás előtt sem üzemelő vezeték most mitől működne ismét.
A mozgósítással kapcsolatban elmondta, hogy 33 ezer mobilizált katona már megérkezett az alakulatához, 16 ezren pedig már harci feladatokat látnak el. Hozzátette, hogy eddig 222 ezer tartalékost mozgósítottak, akiket három 5-10 napos szakaszban készítenek fel.
Az orosz elnök megígérte, hogy a részleges mozgósítás két héten belül lezárul. A lépést indoklásaként pedig arról beszélt, hogy a hosszú, 1100 kilométeres frontot nem lehetett kizárólag szerződéses katonákkal felügyelni. A mozgósítás közben megmutatkozott zavarokat a nyilvántartás elavult módszerével magyarázta.
Kérdésre válaszolva elítélően nyilatkozott annak a moszkvai lakosnak az esetéről, akit 50 ezer rubel bíráságra és 15 napi elzárásra ítéltek a hadsereg lejáratásáról szóló törvény alapján csak azért, mert ukrán zenét hallgatott.
Putyin szerint nem szabad úgy viselkedni, mint azok az országok, amelyek az orosz kultúra eltörlésére törekednek.
Emlékeztetett arra, hogy az ukrán az orosz és a krími tatár mellett államnyelvnek számít az Oroszországhoz csatolt Krímben, és arra is, hogy mintegy 3 millió ukrán állampolgár él állandó jelleggel Oroszországban.
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
I am directing our House committees to open a formal impeachment inquiry into President Joe Biden. Over the past several months, House Republicans have uncovered serious and credible allegations into President Biden’s conduct—a culture of corruption. https://t.co/3uoDlUB3Sy
President Trump: "We get a lot of bullshit thrown at us by Putin, if you want to know the truth. He's very nice all the time, but it turns out to be meaningless." pic.twitter.com/VMnXSTuCiK
The AURUS vehicles of President Vladimir PUTIN’s motorcade have arrived in BEIJING.
Tomorrow marks a historic visit by the Russian president, during which XI JINPING and PUTIN are expected to adopt a joint declaration on building a multipolar world and a new type of… pic.twitter.com/kYDwD4thU5
❗️PUTIN'S STATE VISIT TO CHINA || Russian President Vladimir Putin arrived at Bejing's Great Hall of the People. Chinese President Xi Jinping congratulated "his great friend" on the new presidential term. Xi's first state visit of the new term was also to Moscow in March 2023. pic.twitter.com/myHBNCdHoy
— Bloomberg Whistleblower (@bloombergblower) May 16, 2024
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
🇷🇺🇨🇳 At the invitation of President of the People’s Republic of China Xi Jinping, President Vladimir Putin will pay an official visit to China on May 19-20
Ukrajna már az invázió előtt tárgyalni próbált Oroszországgal, de a Kreml ezt elutasította, viszont a helyzet mostanra drámaian megváltozott, Putyin alkalmatlanná vált a párbeszédre – jelentette ki csütörtökön Volodimir Zelenszkij elnök egy televíziós interjúban, számolt be a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij a ZDF német televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy Ukrajna nem tud tárgyalni Oroszország jelenlegi vezetésével, mert szerinte a nem megfelelő emberekkel ez lehetetlen. Mint felidézte, már az invázió előtt többször próbált beszélni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de ő nem volt hajlandó erre. Megjegyezte, hogy Putyin tárgyalásokról beszél, miközben az orosz hadsereg 100 rakétát lő ki Ukrajnára.
Az elnök kifejtette: „ő (Putyin) alkalmatlan, mert nem érti, hogy éppen ellenkezőleg, egyesít minket. Nem csak az, hogy vagy nem akar párbeszédet országaink között, vagy nem érti, hogy minden egyes rakétacsapásukkal a tárgyalási esélyek eltűnnek, elpárolognak. Hazánk számára Putyin ma egy kollektív terrorista, akivel senki sem akar tárgyalni. Miről beszéljünk? A békéért kiálló országként azt mondjuk: igen, megtesszük, tárgyaljunk természetesen Oroszországgal, de már egy másik személlyel.” Mint hozzátette, az európai vezetőknek is meg kell érteniük, hogy Putyinnal lehetetlen a tárgyalás.
„Ő (Putyin) mindannyiunkat nukleáris fegyverekkel fenyeget. Világosan ki kell mondanunk az oroszoknak: nem tárgyalhatunk vele, nem akarunk terroristákkal szóba állni. Amíg valaki megszálló, addig teljesen el kell szigetelni, nem szabad gyengeséget mutatni, mert apránként elveszi (területeket)” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij. Mindazonáltal megjegyezte: Putyin véget vethet a háborúnak, és megpróbálhatja megmenteni a saját életét, ha visszavonul a területére, „történelmi szünetet tartva”.
Щиро вдячний @POTUS і ?? народу за черговий пакет безпекової допомоги для ?? у розмірі $725 млн. Ми отримаємо, зокрема, вкрай необхідні боєприпаси для HIMARS та артилерії. Чудовий подарунок до Дня захисників і захисниць ??! Російський агресор буде переможений, ?? буде вільною!
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Discussed macro-fin aid to ?? for the current year & 2023 with President of the European Commission @vonderleyen. Noted the importance of continuing the grain initiative for world food security. Discussed increasing sanctions & opposing actions of Iran, which supports aggression
Дякую @POTUS і народу ?? за черговий пакет військової допомоги на $400 млн. За бронетехніку, яка допоможе нам звільняти українську землю. Цінуємо цю незмінну підтримку!
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
Ukrajna nem fog tárgyalni Oroszországgal, az agresszor ország már bebizonyította, hogy az ellenséges rakétatámadások jelentik a válaszát a béketárgyalási javaslatokra – jelentette ki hétfőn Dmitro Kuleba külügyminiszter egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint az ukrán diplomácia vezetője az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „bár diplomaták vagyunk, de ha valaki ezekben a napokban megpróbálja nyilvánosan kiejteni a „tárgyalások” szót nyilvánosan vagy nem nyilvánosan, annak egyszerűen betömjük a száját.” Szerinte Oroszország az elmúlt napokban és ma tett lépései után egyetlen következtetés vonható le: az orosz rakéták jelentik a válaszát a tárgyalásokra.
„Nincs szükség arra, hogy ezt a játékot játsszuk. És ezt mondjuk annak a néhány országnak, amelyek keresik a lehetőséget, hogy Oroszország érdekében játsszák ezt a játékot” – szögezte le Dmitro Kuleba.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára ugyanebben a televíziós adásban kijelentette: Oroszország és a Nyugat közötti tárgyalások a háborúról nem lehetségesek Ukrajna részvétele nélkül, márpedig Kijev nem folytat párbeszédet Moszkvával addig, amíg Vlagyimir Putyin marad az elnök. „Először is, Ukrajnáról nem lesznek tárgyalások Ukrajna nélkül, ez ma lehetetlen. Emellett felhívnám a figyelmet arra, hogy van egy nemzetbiztonsági tanácsi határozatunk, amely egyértelműen kimondja: többé nem tárgyalhatunk Putyin elnökkel, mert ez lehetetlen” – mutatott rá. Egyúttal megjegyezte, hogy „Ukrajna az Orosz Föderáció új vezetésével fog tárgyalni, de nem az agresszor ország feltételei szerint, hanem a Kijevnek megfelelő feltételekkel.”
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
Ukrajna készen álla a tárgyalásokra, de csak a nyugati országokkal, és csak a minél gyorsabb NATO-csatlakozásról – közölte vasárnap David Arahamija, a Nép Szolgája párt parlamenti frakciójának és a korábbi ukrán háborús tárgyalóküldöttség vezetője Telegram-csatornáján, adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Arahamija közleményében Vasile Dincu román védelmi miniszter szombati javaslatára reagált, aki felszólította a nyugati országokat, hogy a béke érdekében kezdjenek tárgyalásokat Oroszországgal. A népszolga frakcióvezető azt írta: „mi a magunk részéről készen állunk a tárgyalásokra a nyugati országokkal, de csak a mihamarabbi NATO-csatlakozásunkról. Jelenleg ez az egyetlen téma, amiről beszélhetünk, Oroszország pedig fölösleges ezeken a tárgyalásokon.”
„A kollektív biztonság és Ukrajna erős hadserege az egyetlen garancia a békére az európai kontinensen. Ezért a Nyugatnak a tárgyalási erőfeszítéseit ebbe az irányba kell irányítania” – mutatott rá David Arahamija.
A kérdésben megnyilvánult Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója is, aki közzétette javaslatait a béketárgyalásokat szorgalmazóknak. Mint közölte, a béke megteremtésének algoritmusa egyszerű: nézzék meg a tömegsírok fotóit/videóit, ajánlják fel a Kremlnek, hogy azonnal vonja ki a hadseregét Ukrajna szuverén területéről, alakítsanak törvényszéket, és követeljék az orosz háborús bűnösök kiadatását.
Spoke with President @ZelenskyyUa and praised the brave Ukrainian people & forces for the impressive progress in regaining their territory from Russian aggressors. #Russia must stop the war it has started. #NATO will sustain & step up support for #Ukraine for as long as it takes.
Росія вже програла цю війну – мобілізація лише відтягує її поразку в часі. Після того, як Україна звільнить території, а поразка Рф буде оформлена офіційно, треба зробити все, аби ru-агресія не повторилася. Це просто: спецтрибунал, вироки авторам війни та прийняття ?? в НАТО.
Zelenskyy and Johnson discussed the "peace formula" and NATO membership
"One of the points of the peace formula is security guarantees for Ukraine," said Volodymyr Zelenskyy. He noted that the best guarantee would be #Ukraine's membership in #NATO. pic.twitter.com/WPa6Tf5KL9
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
Productive meeting w/ President @RTErdogan to prepare the #NATO Summit in Vilnius. We discussed Sweden’s NATO membership, and I welcome that #Türkiye, Sweden and Finland will meet again in the Permanent Joint Mechanism. pic.twitter.com/bFlMOJGBXa
— Jens Stoltenberg (@jensstoltenberg) June 4, 2023
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
Dear @ZelenskyyUa, Europe will always stand by Ukraine in the pursuit of peace.⁰ You can count on our support at the negotiating table to achieve a just and lasting peace. ⁰Today, we also discussed the steps Ukraine is taking to earn its place in our family of nations. pic.twitter.com/T8jXnEMbqu
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke gratulált Alehandr-Victor Mikula úrnak a közelmúltbeli magas és felelősségteljes pozícióba való kinevezéséhez. Ezt követően beszámolt az ukrajnai és a kárpátaljai helyzetről. A megyei tanács elnöke kiemelte az Ukrajna és Románia közötti logisztika kérdését.
A háború és a tengeri útvonalak blokkolása miatt Ukrajna számára különösen fontossá vált az Európai Unióba irányuló termékek tranzitjának kérdése. Emiatt hatalmas, 5-20 kilométeresek kamionsorok alakultak ki a kárpátaljai ellenőrző pontokon. A jelenlegi helyzetben a logisztikai folyosó bővítése pozitív változásokat hozhat. Többek között az ukrajnai Bila Cerkva és a romániai máramarosszigeti ellenőrző pontokat összekötő híd felépítése, valamint a Khizha-Tarna Mare ellenőrzőpont felújítása van napirenden.
A megyei tanács elnökének véleménye szerint a növekvő tranzitforgalom körülményei között érdemes hangsúlyt fektetni Ukrajna vasúthálózatának fejlesztésére az EU-val, ezen belül pedig a Románián keresztül vezető útvonalra. Kárpátalja EU-s vágányhálózattal és vasúti csomópontokkal rendelkezik, amelyek összeköthetik a romániai Halmit Magyarországgal, Szlovákiával és Ukrajna többi részével. Egy ilyen fejlesztés teljes logisztikai klaszterek szervezését tenné lehetővé a határ mindkét oldalán, és több ezer munkahelyet teremtene. Ezenkívül egyes tartályokban, tisztítás után, takarékossági okokból, a visszaúton is lehetne különféle árukat szállítani.
A rendkívüli és meghatalmazott nagykövet megjegyezte, hirtelen nőtt a Románián áthaladó áruforgalom. Elmondása szerint tavaly több mint 20 000 kamion érkezett Romániába Ukrajnából, 2022-ben pedig, az októberi adatok szerint, már körülbelül 77 000!
Először használtak folyami útvonalakat az áruk Ukrajnából való exportálására. Több millió tonna rakományt szállítanak Galati és Constanta kikötőjébe. Mikula úr számításai szerint azonban egy átlagos gabonát szállító szerelvényben körülbelül 700 teherautó fér el. Ezért a vasúti szállítás, a tengeri nehézségei miatt, valóban indokolt és környezetbarátabb.
A megyei tanács elnöke egyúttal köszönetet mondott Gratian-FlorinPirvunak, Románia aknaszlatinai konzuljának, aki a háború kezdete óta nyújt humanitárius támogatást az ukránoknak. Volt olyan eset, hogy Pirvu úr a határátkelőn töltötte az éjszakát, hogy biztosítsa a háború elől menekülők kiutazását. Ezt Jurij Berinde, a Técsői Járási Tanács elnöke is megerősítette.
Volodimir Csubirko a beszélgetés során arra kérte a jelenlévőket, hogy továbbra is segítsék a valóban támogatásra szoruló ukránoknak Romániában, miután ellenőrizték, hogy az illető személy valóban a háborús övezetből érkezett-e, vagy csak hétköznapi turista.
Emellett a beszélgetés során a megyei tanács elnöke a nagykövet úr segítségét kérte az ukrán katonák rehabilitációjában. Beleértve az ezen igények kielégítésére szolgáló berendezések biztosítását is. Volodimir Csubirko arra is felhívta a diplomata figyelmét, hogy fontolja meg az ukrán hadsereg katonáinak gyermekei számára a kikapcsolódás lehetőségét. Eddig a kárpátaljai gyerekek számára ilyen kirándulásokat szerveztek megyénk litván, magyar, cseh és lengyel partnerei.
Alehandr-Victor Mikula érdeklődött Kárpátalja tapasztalatai iránt az európai integrációs folyamatokban, és hangot adott annak a lehetőségnek, hogy ezen a területen tapasztalatot cseréljenek a román szakemberekkel is. Volodimir Csubirko elmondta, hogy személyesen járult hozzá több mint 120 megállapodás megkötéséhez Kárpátalja és az EU városai és régiói között, és külföldi partnereivel létrehozta a territoriális együttműködés egyedülálló európai szövetségét (TISZA ETT). Ez utóbbi jelenleg a REVITAL projekt megvalósításán dolgozik, melynek célja a román határ közelében lévő Aknaszlatinai sóbánya beszakadt részének helyreállítása.
A találkozó végén a nagykövet megköszönte a szívélyes fogadtatást, és felkérte a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökét, hogy az elhangzott és további javaslatokat juttassa el hozzá feldolgozásra.
Román részről Alehandr-Victor Mikula és Grazian-FlorinPirvu mellett Románia ukrajnai diplomáciai képviseletének helyettes vezetője, Malea George Marian is részt vett a találkozón. A megyei tanács elnökén kívül a találkozón részt vett Vaszil Demjancsuk, a tanács elnökhelyettese, Miroszlava Livcs, a tanács ügyeiért felelős vezető, Jurij Berinde, a Técsői Járási Tanács elnöke, Jurij Pokorba, a megyei tanács képviselője, aki a román nemzeti kisebbséget képviseli, Ivan Lukacsuk az ukrán külügyminisztérium kárpátaljai képviseletének vezetője, valamint Uljana Gurcsumélia, a Megyei Tanács Nemzetközi és Regionális Kapcsolatokért felelős Osztályának helyettes vezetője – számolt be a Kárpátaljai Megyei Tanács sajtószolgálata.
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Ukrajna kész tárgyalásokat folytatni az Orosz Föderációval, de csak akkor, ha új elnöke lesz – jelentette ki pénteken Volodimir Zelenszkij elnök az ukrán nemzethez intézett üzenetében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök rámutatott, hogy Ukrajna vezető szerepet tölt be a tárgyalások terén. „Országunk volt az, amely felajánlotta Oroszországnak, hogy egyenlő, becsületes, méltóságteljes és tisztességes feltételek mellett állapodjon meg az együttélésről” – hangsúlyozta.
„Nyilvánvaló, hogy ezzel az orosz elnökkel ez nem lehetséges. Nem tudja, mi a méltóság és az őszinteség. Ezért készek vagyunk párbeszédre Oroszországgal, de egy másik elnökkel” – szögezte le Volodimir Zelenszkij.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Zelenszkij kijelentette: nincs kétsége afelől, hogy a győzelem után Ukrajna két-három éven belül az Európai Unió tagjává válik.Mint kiemelte, „már megszereztük a tagjelölti státuszt, és a háború alatt is keményen dolgoztunk ezen. Az ország az Európai Unió felé vezető utat választotta.” Hozzátette: „kétségtelen, hogy két-három éven belül megkapjuk a tagságot az Európai Unióban. Legalábbis egyértelműen jó úton haladunk mind a törvényhozás, mind a partnereinkkel folytatott párbeszéd terén. És a legtöbb EU-tagország már ott lát minket.”
In an hour-long conversation with @EmmanuelMacron, the ??-?? defense interaction was effectively discussed. I briefed in detail on the situation at the front. We dwelled on further steps to implement #PeaceFormula, coordinated actions for the upcoming international events.
⚡️ Ukraine needs 50 Patriot [air defense symstems] to lose lives from [russian] shelling, says Volodymyr Zelenskyy in an interview with Wall Street Journal.
"Any counteroffensive is very dangerous without control in the sky. Imagine a military that understands that it has no… https://t.co/cRCaU5cHZB
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD