Európában csak akkor lehet béke, ha Ukrajna legyőzi Oroszországot, ugyanakkor a háború legrosszabb fejleménye az a forgatókönyv lesz, amelyben a Kreml „megmentheti az arcát” – jelentette ki pénteken Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes egy rádióinterjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a lengyel diplomácia helyettes vezetője az RMF FM lengyel rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy Lengyelországnak most az a fő feladata, hogy segítsen Ukrajnának Oroszország legyőzésében. Szerinte ugyanis Európában csak akkor lehet béke, ha Ukrajna legyőzi Oroszországot. Ugyanakkor a helyzet legrosszabb fejleménye az a forgatókönyv lesz, amelyben a Kreml „megmentheti az arcát” – mutatott rá. Úgy vélte, a tartós európai béke feltétele, hogy Ukrajnának ki kell vernie Oroszországot a területéről.
A lengyel külügyminiszter-helyettes megjegyezte, hogy országa a háború olyan végkifejletét akarja, amelyben Oroszország „legyőzetve, teljesen összezavartan” hagyja abba az Ukrajna elleni háborút, a későbbiekben pedig Moszkvát teszik felelőssé az agresszióért. „Az a legrosszabb forgatókönyv lenne, ha az agresszor arcmentéssel jönne ki ebből a konfliktusból. Nemcsak a mi biztonságunk szempontjából, hanem globális szinten is. Ez egy ilyen agresszió potenciális résztvevőinek azt mutatná, hogy az egyszerűen kifizetődik” – mutatott rá Pawel Jablonski.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Európában csak akkor lehet béke, ha Ukrajna legyőzi Oroszországot, ugyanakkor a háború legrosszabb fejleménye az a forgatókönyv lesz, amelyben a Kreml „megmentheti az arcát” – jelentette ki pénteken Pawel Jablonski.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1675457400
[modified] => 1675456164
)
[title] => Lengyelország szerint az ukrajnai háború végének legrosszabb forgatókönyve, ha engedik az oroszoknak az arcmentést
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=69597&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 69597
[uk] => 69605
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 69598
[image] => Array
(
[id] => 69598
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/lengyelorszag.jpg
[original_lng] => 20690
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/lengyelorszag-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/lengyelorszag-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/lengyelorszag.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/lengyelorszag.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/lengyelorszag.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/lengyelorszag.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/lengyelorszag.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1675458507:2
[_thumbnail_id] => 69598
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3866
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7fc16c1f54cfef107c49d47daef7f8d2] =>
Do Polski?? dostarczone zostały drony MQ-9A Reaper klasy MALE (Medium Altitude Long Endurance), wyleasingowane od USA?? w ramach pilnej potrzeby operacyjnej. Będą one służyć w ??Siłach Powietrznych, prowadząc rozpoznanie m. in. na naszej wschodniej granicy. pic.twitter.com/eWunUzxhmG
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
ABW zatrzymała kolejnego członka siatki szpiegowskiej pracującej dla rosyjskiego wywiadu. Podejrzany prowadził obserwację obiektów militarnych i portów morskich. Był systematycznie wynagradzany przez Rosjan. To już 15. osoba zatrzymana w tym śledztwie.
Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedden kijelentette, hogy hajlandó lenne megfontolni, hogy közvetítő szerepet vállaljon Oroszország és Ukrajna között, ha a két hadviselő ország és az Egyesült Államok felkérné erre.
Hozzátette, hogy ehhez a megfelelő időnek és a megfelelő körülményeknek kellene eljönnie, de az nem derül ki a The Guardian cikkéből, hogy pontosan mik is ezek a körülmények.
Netanjahu elmondta, hogy nem sokkal Oroszország tavaly februári ukrajnai inváziója után felkérték, hogy legyen közvetítő, de ő ezt elutasította, mert akkoriban Izrael ellenzéki vezetője volt, nem pedig miniszterelnök.
Van egy szabályom: egyszerre csak egy miniszterelnök – jelentette ki.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedden kijelentette, hogy hajlandó lenne megfontolni, hogy közvetítő szerepet vállaljon Oroszország és Ukrajna között, ha a két hadviselő ország és az Egyesült Államok felkérné erre.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1675252380
[modified] => 1675251522
)
[title] => Az izraeli miniszterelnök közvetítene Kijev és Moszkva között
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=69279&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 69279
[uk] => 69259
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 69260
[image] => Array
(
[id] => 69260
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/original-6.jpg
[original_lng] => 109383
[original_w] => 864
[original_h] => 486
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/original-6-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/original-6-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/original-6-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/original-6.jpg
[width] => 864
[height] => 486
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/original-6.jpg
[width] => 864
[height] => 486
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/original-6.jpg
[width] => 864
[height] => 486
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/original-6.jpg
[width] => 864
[height] => 486
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1675244323:12
[_thumbnail_id] => 69260
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3931
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a4c3053ac458cdbc8155ec187d7dd9d6] =>
[_oembed_time_a4c3053ac458cdbc8155ec187d7dd9d6] => 1677827921
[_oembed_b2a791801c268634c2d52d34e7df7790] =>
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
Russia will come back to full compliance with the New START treaty if Washington abandons its"hostile stance" toward Moscow – Deputy FM Sergei Ryabkov pic.twitter.com/fjkxNfRP6S
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
Avec @MfaEgypt et @AymanHsafadi, nous sommes résolument engagés à renforcer notre coopération sur l’aide humanitaire, la libération des otages et sur les sujets politiques que nous voulons porter à l’ONU.
Congratulations to Hungary on taking over the Presidency of the EU. I wish @HU24EU effectiveness in promoting our shared European values, goals, and interests. While advancing on its path to the EU, Ukraine is ready to contribute to these efforts and strengthen our Europe.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 1, 2024
US President Donald Trump was briefly interrupted during his speech in the Knesset by Palestinian politician Ayman Odeh who was dragged out by security officials. Odeh has been critical over the ‘flattery’ Netanyahu has received, demanding accountability. pic.twitter.com/gDMlpH25fW
Van értelme az Oroszország elleni szankcióknak, mert hatást gyakorolnak Moszkva lehetőségeire a háború folytatásához – jelentette ki Petr Pavel megválasztott cseh államfő vasárnap a prágai közszolgálati televíziónak adott interjúban.
A szankciók ténylegesen akadályozzák Oroszországot, hogy több pénzt fektessen be az ukrajnai háborúba. A fejlett technológiák kivitelének akadályozása arra kényszeríti Oroszországot, hogy kevésbé fejlett fegyvereket használjon, valamint leleplezi Oroszország kapcsolatait az olyan rendszerekkel, mint az iráni vagy az észak-koreai – mondta az újonnan megválasztott cseh köztársasági elnök.
„Szükség van arra, hogy minden úton nyomást gyakoroljunk Oroszországra, hogy a konfliktus Ukrajna mint megtámadott ország sikerével végződjön” – szögezte le Petr Pavel. A megválasztott cseh elnök megerősítette: első külföldi útja Szlovákiába fog vezetni. Pavel délután telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
Sem Franciaország, sem a harckocsikat szállító partnerei nem állnak háborúban Oroszországgal – közölte csütörtökön a francia külügyminisztérium szóvivője.
Anne-Claire Legendre Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azon kijelentésére reagált így, amely szerint „az Egyesült Államok és a kollektív Nyugat országai egyre inkább részeseivé válnak az ukrajnai konfliktusnak azzal, hogy úgy döntöttek, harckocsikkal támogatják Kijevet”.
A Kreml állításával szemben a fegyverszállítás a jogos önvédelmet folytató Ukrajnának nem jelenti azt, hogy mi is hadba léptünk volna – fogalmazott a francia külügyi szóvivő.
Németország szerdán jelentette be, hogy egy századnyi, vagyis 14 darab Leopard 2 A6 típusú harckocsit ad át Ukrajnának. Nem sokkal később Norvégia és Lengyelország is közölte, hogy Leopardokat ad Kijevnek.
Joe Biden amerikai elnök szintén szerdán közölte, hogy az Egyesült Államok 31 darab Abrams típusú harckocsit küld Ukrajnának. „Ez nem jelenti Oroszország offenzív fenyegetését. A harckocsik szállítása kapcsolódik ahhoz, hogy a világ országai elszánták magukat, hogy az Egyesült Államok vezetésével segítenek Ukrajnának megvédeni szuverenitását és területi épségét” – mondta az amerikai elnök.
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Háborúban állunk Oroszországgal, ezért az egymásra mutogatás helyett összetartás és egység kell – mondta Annalena Baerbock, Németország külügyminisztere az Európai Parlament előtt tartott beszédében, melyet a Portfolio idézett a Die Welt német lapra hivatkozva.
„Együtt kell cselekednünk, és nem egymást vádolnunk. Háborúban állunk Oroszországgal, nem pedig egymással” – mondta ma az Európai Parlament előtt tartott beszédében Annalena Baerbock német külügyminiszter, aki a német kormányt védte beszédében a harckocsi-szállítmánnyal kapcsolatos hezitálása miatt.
Baerbock az első német politikus, aki így fogalmazott, ma délelőtt még Boris Pistorius német védelmi miniszter azt mondta, hogy „fontos, hogy Németország ne legyen része a háborúnak”.
Nem tudni, hogy Baerbock kijelentése téves kommunikáció volt-e, vagy a német külügyminiszter tényleg úgy látja, hogy országa most már nyílt hadviselő féllé vált az ukrajnai háborúban. Érdemes lesz figyelni a híreket azzal kapcsolatosan, hogy érkezik-e a Bundestagtól bármilyen helyreigazító kijelentés az ügyet illetően, hiszen
A Portfolio.hu cikkében úgy fogalmaztak: a külügyminiszter beszéde jelentősen eltér a német kormány által eddig hangoztatott állásfoglalástól, mely szerint sem Németország, sem a NATO nem része az ukrajnai konfliktusnak.
Nemrég Vlagyimir Szolovjov orosz tévés személyiség mondta azt, hogy azzal, hogy Németország tankokat tervez küldeni Ukrajnába, lényegében belépett a háborúba.
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
During her visit to Syria's Damascus, German foreign minister Annalena Baerbock did not receive a handshake from de facto leader Ahmad al-Sharaa: "Even when I arrived, it was clear to me that there would obviously be no ordinary handshakes here." pic.twitter.com/42a2lRL5AY
Az Európai Unió törökországi missziójának vezetője, Nikolaus Mayer-Landrut hétfőn bejelentette, hogy február 22-én rendkívüli csúcstalálkozót tartanak Isztambulban az orosz–ukrán háború évfordulója alkalmából – írja az Ukrajinszka Pravda.
Megjegyezte, hogy Kijev és Ankara képviselői meghívást kapnak arra az eseményre, ahol Oroszország Ukrajna elleni háborújának geopolitikai és gazdasági következményeiről lesz szó.
Ezzel is kifejezhetjük támogatásunkat Ukrajnának. Tavaly február 24-e, a háború kezdete fontos pillanattá vált Európa történelmében – nyilatkozta az újságíróknak az EU-nagykövet.
Gyakran mondják, hogy a 9/11 fordulópontot jelentett az Egyesült Államok biztonsági kérdéseiben. 2022. február 24-e hasonlóan fontos dátum Európa életében. Háború van a kontinensünkön, egy brutális nagy háború, egy olyan háború, amelynek következményei messze túlmutatnak az európai kontinensen – tette hozzá.
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
Good to be with UKR Head of Presidential Office Andriy Yermack and Minister of Defense Rustem Umerov in Paris. Very productive meetings at Elysee Palace on efforts to end the Ukraine-Russia war. @SPE_Kellogg pic.twitter.com/x2I7SIW1RA
Volodimir Zelenszkij elnök az ARD német tévécsatornának adott interjújában elmondta, hogy több tucat nyugati harckocsi átadása Ukrajnának nem oldja meg a problémát, mivel az orosz hadsereg több ezer tankkal rendelkezik, de segít motiválni az ukrán hadsereget – számolt be az Ukrinform az Elnöki Hivatal sajtószolgálatára hivatkozva.
„Amikor egy több ezer tankkal rendelkező orosz hadsereg van ellenünk, egyetlen ország döntése, miszerint 10-50 harckocsit ad át nekünk, akkor az nem oldja meg a problémát. Ők egy fontos dolgot tesznek – motiválják katonáinkat, hogy harcoljanak, megvédjék a saját értékeiket, mert ez azt mutatja, hogy az egész világ veled van” – magyarázta az államfő.
Ugyanakkor bírálta Németországot, mivel az csak partnereivel közösen, többek között az Egyesült Államokkal kész fegyvert szállítani.
„Így nem lehet, mondván, annyit adok, amennyit te”. „Tegyen meg egy lépést Amerika, akkor én is megteszem. A probléma nem Németország és Amerika között van, ez nem ambíciózus verseny. Persze lehet még hat hónapig beszélni, a befolyásukat méricskélni, de nálunk naponta halnak meg emberek. És lehetne „ha” és „mikor” nélkül is, hanem egyszerűen: amennyiben te tudsz adni Leopard-ot akkor adj” – mondta Zelenszkij.
Elmondta, hogy amikor az Egyesült Államok 20 Bradley gyalogsági harcjárművet adott át Ukrajnának a katonai segélycsomag részeként, Németország 20 Marder harckocsit biztosított.
„Nagyon hálás voltam. De a tankokról szóló kijelentéseket követően, miszerint én annyit adok, amennyit te, lenne egy kérdésem: „Úgy értem, adhattál volna több Mardert? Csak 20-at adtatok azért, mert az amerikaiak 20 Bradley-t adtak?” – mondta Zelenszkij.
Emlékeztetőül: Boris Pistorius védelmi miniszter kijelentette, hogy a közeljövőben várja a döntést a harckocsik ukrajnai szállításáról. Már elrendelte, hogy határozzák meg a harckocsik számát a Bundeswehr-ben és az ipari raktárakban.
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök az ARD német tévécsatornának adott interjújában elmondta, hogy több tucat nyugati harckocsi átadása Ukrajnának nem oldja meg a problémát, mivel az orosz hadsereg több ezer tankkal rendelkezik, de segít motiválni az ukrán...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1674504480
[modified] => 1674503680
)
[title] => Zelenszkij: 10-50 tank nem oldja meg a problémát, amikor az Oroszországi Föderációnak több ezer van belőle
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=68305&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 68305
[uk] => 68314
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 68306
[image] => Array
(
[id] => 68306
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/tankok-1.jpg
[original_lng] => 181201
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/tankok-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/tankok-1-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/tankok-1.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/tankok-1.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/tankok-1.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/tankok-1.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/tankok-1.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1674496480:5
[_thumbnail_id] => 68306
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4270
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_4791db0221089c9252c30bbcff73edeb] =>
Today, our team managed to bring back 45 more of our warriors from ?? captivity. They all defended Azovstal. National Guardsmen. 35 privates and sergeants, 10 officers. We must return and will return all our people from ?? captivity! Thank you to each and every one who helps… pic.twitter.com/vhEQJY4Quk
On the sidelines of the Ambrosetti Forum, I had a meeting with the President of the Council of Ministers of Italy, @GiorgiaMeloni.
One of the key topics we discussed was Ukraine’s recovery and reconstruction, particularly focusing on the restoration of our energy system. We… pic.twitter.com/ZKBFzoIniF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 7, 2024
Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és ismét felajánlotta neki országa közvetítő szerepét a háborúban álló Oroszország és Ukrajna között – közölte pénteken a török elnöki hivatal kommunikációs igazgatósága.
A szűkszavú beszámoló szerint a beszélgetés témája az orosz-ukrán háború volt. A telefon során a török államfő egyúttal részvétét nyilvánította ukrán hivatali partnerének a szerdai ukrajnai helikopter-baleset okán. Erdogan sokadszor fejezte ki készségét a közvetítésre az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus megoldásában.
A török elnök az év elején – szintén egy telefonbeszélgetés keretében – Vlagyimir Putyin orosz elnöknek azt vetette fel, hogy az orosz-ukrán háború leállítását célzó, a békekötésre irányuló erőfeszítéseket „egyoldalú tűzszünettel” kellene alátámasztani.
Moszkva az ortodox karácsony alkalmából meg is hirdette a fegyvernyugvást, amit Kijev elutasított.
Törökország volt az továbbá, amely az ENSZ-szel karöltve fontos közvetítő szerepet játszott az ukrajnai kikötőkből induló gabonaexportot lehetővé tevő megállapodás tető alá hozásában is.
[type] => post
[excerpt] => Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és ismét felajánlotta neki országa közvetítő szerepét a háborúban álló Oroszország és Ukrajna között – közölte pénteken a török elnöki hivatal kommunikációs ig...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1674299460
[modified] => 1674258843
)
[title] => Erdogan megint közvetítene Kijev és Moszkva között
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=68053&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 68053
[uk] => 68025
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 68026
[image] => Array
(
[id] => 68026
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/154613-uk.png
[original_lng] => 726861
[original_w] => 1200
[original_h] => 670
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/154613-uk-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/154613-uk-300x168.png
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/154613-uk-768x429.png
[width] => 768
[height] => 429
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/154613-uk-1024x572.png
[width] => 1024
[height] => 572
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/154613-uk.png
[width] => 1200
[height] => 670
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/154613-uk.png
[width] => 1200
[height] => 670
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/154613-uk.png
[width] => 1200
[height] => 670
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1674251644:12
[_thumbnail_id] => 68026
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3298
[_oembed_02bdb89584eda3bcf03e599926698abb] =>
[_oembed_time_02bdb89584eda3bcf03e599926698abb] => 1676793668
[_oembed_b2a791801c268634c2d52d34e7df7790] =>
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
Avec @MfaEgypt et @AymanHsafadi, nous sommes résolument engagés à renforcer notre coopération sur l’aide humanitaire, la libération des otages et sur les sujets politiques que nous voulons porter à l’ONU.
A belorusz hadsereg valószínűleg csatlakozni fog az ukrajnai orosz invázióhoz, több erre utaló jel is van. Mindezt Konrad Muzyka lengyel katonai elemző, a Rochan Consulting elemzőközpont vezetője fejtette a Sky Newsnak.
Az elemző arról is beszélt, hogy a belorusz hadsereg április óta folyamatosan gyakorlatokon vesz részt.
Gyakorlatilag kidolgoztak minden katonai képességet, amelyre Belarusznak szüksége lesz a háborúba való belépéshez – fogalmazott a szakértő az Unian ukrán hírügynökség tudósítása szerint.
[type] => post
[excerpt] => A belorusz hadsereg valószínűleg csatlakozni fog az ukrajnai orosz invázióhoz, több erre utaló jel is van. Mindezt Konrad Muzyka lengyel katonai elemző, a Rochan Consulting elemzőközpont vezetője fejtette a Sky Newsnak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1673988300
[modified] => 1673981339
)
[title] => A lengyel katonai elemző szerint minden a fehéroroszok csatlakozására utal
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=67557&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 67557
[uk] => 67580
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 67558
[image] => Array
(
[id] => 67558
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/katona-tank-harc.webp
[original_lng] => 94136
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/katona-tank-harc-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/katona-tank-harc-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/katona-tank-harc-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/katona-tank-harc-1024x683.webp
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/katona-tank-harc.webp
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/katona-tank-harc.webp
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/katona-tank-harc.webp
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1673974139:5
[_thumbnail_id] => 67558
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4346
[_oembed_02bdb89584eda3bcf03e599926698abb] =>
[_oembed_time_02bdb89584eda3bcf03e599926698abb] => 1677446038
[_oembed_8452e625c30412af790318e2c5549d05] =>
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
Christine Lambrecht német védelmi miniszter hétfőn lemondott, ami annak a növekvő szkepticizmusnak a tetőpontja, hogy képes-e ráncba szedni a német hadsereget és támogatni Ukrajnát Oroszországgal szemben.
A Reuters jelentése szerint Lambrecht, aki Olaf Scholz kancellár szociáldemokrata pártjának (SPD) tagja, a nyilatkozatban azt írta, „ma arra kértem a kancellárt, hogy menesszen a szövetségi védelmi miniszteri tisztségből”.
A lemondásáról szóló döntése akkor született, amikor Németországra nyomás nehezedik, hogy hagyja jóvá a Kijevnek nyújtott nemzetközi katonai támogatás növelését, és Németország védelmi képességeit megkérdőjelezték, miután egy közelmúltbeli hadgyakorlaton több Puma gyalogsági harckocsit kivontak a forgalomból.
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
Poland's agriculture minister has resigned amid ongoing protests by farmers Announcing his departure, Henryk Kowalczyk said "it is very clear that the basic demand of farmers [regarding Ukrainian grain imports] will not be met by the European Commission" https://t.co/OXaWpYaApz
— Notes from Poland ?? (@notesfrompoland) April 5, 2023
Russian aggression has gone bankrupt on the battlefield. Today is already the five hundred and twenty-second day of the so-called "special military operation," which the Russian leadership expected to last for a week or two. Ukraine is getting stronger. Gradually, the war is… pic.twitter.com/4JQczc3UfY
Madame la Première ministre, chère @Elisabeth_Borne, votre travail au service de notre Nation a été chaque jour exemplaire. Vous avez mis en œuvre notre projet avec le courage, l’engagement et la détermination des femmes d’État. De tout cœur, merci. pic.twitter.com/G26ifKfKzj
★Very interesting case😂 DIOR HAND BAGS threw Mongolia into political crisis and sparked a prime minister’s resignation. Mongolian PM 23 years old son post their extravagant lifestyle,♥️Girlfriend gift photos Then protest all over the country which concluded over pm resignation pic.twitter.com/hpAQot1fZY