Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa csütörtökön missziót hozott létre az iráni tüntetők elleni erőszak kivizsgálására, számolt be az ENSZ sajtószolgálata.
A misszió speciális ülésen vitatta meg a válságot, amelyet a 22 éves Gina Mahsa Amini halála váltott ki, akit az úgynevezett erkölcsrendőrség a nem megfelelő öltözék viselése miatt tartóztatott le.
Volker Turk emberi jogi főbiztos bírálta az iráni hatóságokat, mondván, véget kell vetni a „felesleges és aránytalan erőszak alkalmazásának”.
A főbiztos elmondta, hogy a biztonsági erők éles lőszert, könnygázt és botokat vetettek be a tüntetések résztvevői ellen, amelyek Irán tartományaiban 150 városra és 140 egyetemre terjedt ki.
Az ENSZ Emberi Jogi Hivatala szerint szeptember 13-a óta, amikor Amini meghalt, több mint 300 embert, köztük 40 gyereket öltek meg a tüntetések során. Minimum 15 000 embert tartóztattak le, sokan közülük halálbüntetésre számíthatnak.
It’s disinformation that Islamic Republic of Iran has abolished it’s morality police. It’s a tactic to stop the uprising. Protesters are not facing guns and bullets to abolish morality police or forced hijab.They want to end Islamic regime.#MahsaAmini pic.twitter.com/qRcY0Kaepcpic.twitter.com/6ShBqnSbMn
Undeniable tragedy. The helicopter crash killed Interior Minister Denys Monastyrskyi, MIA leadership, children. Denys & his colleagues played a big role in ensuring ?? defense. Investigation began. All versions will be checked. Sincere condolences to the families of the victims
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
As of 18 October 2023, in accordance with UNSCR 2231, all restrictions unjustly imposed on ballistic missile-related activities and transfers to/from the Islamic Republic of Iran terminate; and Iran is no longer subject to any restriction in the context of the #SecurityCouncil.
A failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization hit the Al Ahli hospital in Gaza City.
IAF footage from the area around the hospital before and after the failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization: pic.twitter.com/AvCAkQULAf
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
On July 16, 2025, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee and Foreign Minister Wang Yi met with Iranian Foreign Minister Seyed Abbas Araghchi in Tianjin.
Wang Yi noted that China and Iran have established diplomatic relations for more than half a century, and… pic.twitter.com/JG9uKamNnM
— Chinese Mission to UN (@Chinamission2un) July 17, 2025
A bűnüldöző szerveknek nagyobb felhatalmazást kellene kapniuk annak érdekében, hogy vissza tudják szorítani az utcai tiltakozásokat – jelentette ki kedden Maia Sandu moldovai elnök. A tüntetéseknek ugyanis – amellett hogy destabilizálják az országot – az az egyetlen céljuk, hogy elősegítsék egy oroszbarát vezető kinevezését.
Az országban az elmúlt néhány hétben emberek ezrei vonultak az utcára és állítottak fel sátrakat a parlament, illetve az elnök rezidenciája előtt, hogy tiltakozzanak az emelkedő árak ellen, illetve követeljék a Nyugat-barát kormány lemondását.
Maia Sandu a jogszabályok módosítására kérte a kormányt annak érdekében, hogy a bűnüldöző szervek nagyobb jogkörhöz jussanak, arra azonban nem tért ki, hogy mik lennének ezek a jogkörök – írja a Szabad Európa.
A hazaárulást szigorúan meg fogjuk büntetni. Aki pánikot szít és háborút akar, azt a törvény szerint megbüntetjük – mondta Sandu, hozzátéve, hogy a tüntetők „azt ígérik Moszkvának, hogy olyan kormányt hoznak létre, amely lojális Oroszországhoz”.
9 more citizens of Moldova have been successfully evacuated from Gaza and arrived today in Chișinău.
Many thanks to Ukraine and my friend @DmytroKuleba for helping to bring our citizens home from Cairo. A new joint diplomatic success. pic.twitter.com/NOAEbbFkPO
For a third consecutive day, Ukrainians are taking to the streets across the country, demanding the return of former Defense Minister Mykhailo Fedorov.
Protests are continuing in Kyiv, Lviv, Dnipro, Odesa, Mykolaiv, and other cities. pic.twitter.com/UTfcble5e8
Haiti kormánya külföldi katonai segítséget kér, hogy úrrá tudjon lenni az országot megbénító bűnbandákon, tüntetéseken, illetve humanitárius válságon – közölte pénteken egy magas rangú haiti tisztségviselő.
Az AP amerikai hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó illetékes elmondta, hogy a hivatalos kérelmet a nemzetközi közösségnek még nem terjesztették elő írásban. Egyelőre az sem világos, hogy a kérelem az ENSZ öt éve véget ért helyi békefenntartó missziójának újraélesztésére irányul-e, vagy esetleg csak meghatározott országhoz intézték azt.
A minisztertanácsban múlt éjjel született döntés, hogy katonai segítséget kérjünk a nemzetközi közösségtől a felfoghatatlan mértékű humanitárius válság közepette – ismertette Ariel Henry miniszterelnök szóvivője egy szöveges üzenetben, amelyet a Reuters idézett. Az AP felidézte, hogy Luis Almagro, az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) főtitkára csütörtökön megbeszélést folytatott a többi között Antony Blinken amerikai és Jean Victor Geneus haiti külügyminiszterrel a szigetországban egyre romló állapotokról.
Almagro csütörtök este mikroblogján azt írta, hogy Haitinak „sürgősen segítséget kell kérnie a nemzetközi közösségtől, hogy úrrá legyen a biztonsági válságon és meg kell határoznia egy nemzetközi biztonsági erő keretfeltételeit”.
Sok haiti lakos azonban ellenzi egy újabb nemzetközi beavatkozás ötletét az ENSZ békefenntartóknak tulajdonított nemierőszak-esetekre és a 2010-ben csaknem tízezer halálos áldozatot okozó kolerajárványra hivatkozva – írja az MTI.
„Nem hiszem, hogy Haitinek egy újabb beavatkozásra lenne szüksége” – hangoztatta Mathias Pierre, Haiti választásokért felelős volt minisztere. Pierre mindazonáltal felkérte az Egyesült Államokat, hogy segítsen csökkenteni az országba áramló fegyvereket és lőszert, ugyanakkor támogassa a rendőrség munkáját felszereléssel és a bűnbandákra vonatkozó hírszerzési értesülésekkel.
Nem egy hadsereggel állunk szemben, hanem a szegénynegyedeket uraló bandákkal, amelyek a helyi lakosságot használják élő pajzsként – tette hozzá. A 11 milliós Haitin szűkös forrásokkal és állománnyal, vagyis mindössze 12 800 fővel rendelkező rendőrség próbálja fenntartani a rendet.
Haitin valóságos bandaháborúk dúlnak, számos térség pedig már kikerült a központi kormány ellenőrzése alól. Az erőszakhullám emberek százainak életét követelte, és ezrek kénytelenek elmenekülni otthonukból. A bandák azt követően erősödtek meg, hogy Jovenel Moise elnök merénylet áldozata lett 2021 júliusában. Az erőszakhullám mellett az országból koleramegbetegedéseket is jelentettek, amit tovább súlyosbít az ivóvíz- és üzemanyaghiány.
???? The value of the new Lithuanian military support package for Ukraine will reach about 41 million €. It will consist of sent equipment, new acquisitions, contributions to international funds. pic.twitter.com/XCHENW6GvQ
Every time there are doubts about the type of weapons for ??, about the range or other characteristics – it means that ?? soldiers are giving their lives so that we have this time. The time that is spent to convince so that the supply of the necessary weapons takes place. pic.twitter.com/0k9dMOZl1X
?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKulebapic.twitter.com/B2nsjYicNi
Russia carried out its largest missile attack against UA cities in 2 months. Need to strengthen UA Armed Forces, including air defense systems. At the next FAC we’ll discuss EU security commitments, w/proposals on the table to increase our contribution to UA military capabilities
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
For a third consecutive day, Ukrainians are taking to the streets across the country, demanding the return of former Defense Minister Mykhailo Fedorov.
Protests are continuing in Kyiv, Lviv, Dnipro, Odesa, Mykolaiv, and other cities. pic.twitter.com/UTfcble5e8
Elmenekült országából Sri Lanka elnöke szerda hajnalban, alig néhány órával azelőtt, hogy ígérete szerint le kellett volna mondania.
Gotabaya Rajapaksa elnök, felesége és két testőre a Sri Lanka-i légierő repülőgépén a Maldív-szigetek fővárosába tart a bevándorlási hivatal egyik munkatársa szerint, aki névtelenséget kérve beszélt.
Rapajaksa nyomás hatására mondott le. Ranil Wickremesinghe miniszterelnök azt mondta, akkor távozik, amikor új kormány áll fel.
Az elnök távozása előtt hónapokon át tüntetések folytak. A tetőpont az volt, amikor szombaton a demonstrálók megrohamozták az elnök otthonát és hivatalát, valamint a miniszterelnöki rezidenciát.
Szerda reggel a Sri Lanka-iak továbbra is özönlöttek az elnöki palotába. Hosszú sorban várakoztak a rezidencia előtt, hogy beléphessenek, közülük sokan tömegközlekedéssel érkeztek a fővárosba.
„Gyávaság volt, amit Rajapaksa tett. Én nem ünnepelek, nincs mit ünnepelni. Semmink sincs ebben az országban most” – mondta a 24 éves Bhasura Wickremesinghe villamosmérnök-hallgató, aki panaszkodott, hogy az ország politikáját évek óta „régi politikusok” uralják, „mindnek mennie kell”.
A válságnak nem látszik a vége, és a tiltakozók megfogadták, hogy addig tartják elfoglalva a hivatalos épületeket, amíg a legfelsőbb vezetők nem távoznak.
Az emberek napok óta úgy áramlanak az elnöki palotába, mintha turistalátványosság lenne: úsznak a medencében, megtekintik a festményeket, az ágyakon hevernek. Egy alkalommal felgyújtották a miniszterelnök lakását.
Az elnöki irodát elfoglaló egyik tüntető, a 25 éves Malik D’Silva azt mondta, „Rajapaksa tönkretette az országot és ellopta a pénzt”.
„Azt vártuk, hogy rács mögé kerüljön, nem azt, hogy egy trópusi szigetre szökjön! Miféle igazságszolgáltatás ez?” – kérdezte a 28 éves Sithara Sedaraliyanage.
A légierő közleménye szerint a védelmi minisztérium jóváhagyásával biztosítottak repülőgépet az elnöknek és feleségének, hogy a Maldív-szigetekre utazzanak. Közölték, hogy minden bevándorlási és vámügyi törvényt betartottak.
A Sri Lanka-i törvényhozók megállapodtak abban, hogy új elnököt választanak jövő héten. Kedden még nem tudtak dönteni az új kormány összetételéről, hogy a csődbe jutott országot kihúzzák a gazdasági és politikai összeomlásból.
A Sri Lanka-i elnököket nem lehet letartóztatni, amíg hatalmon vannak, valószínű, hogy Rajapaksa addig tervezte meg a szökést, amíg alkotmányos mentesség védte. A szigetország eladósodott a korrupció és a rossz gazdálkodás miatt, nem tudja kifizetni az alapvető szükségleti cikkek importját.
Un nouveau malus pour un véhicule thermique sur deux: scandaleux?
📞 Pierre, concessionnaire automobile: "C'est tout simplement scandaleux. On se moque de tout le monde et on tape encore sur le français moyen qui a besoin de son automobile"#EstelleMidipic.twitter.com/9sKlNTxqI3
Mark Rutte holland miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte, hogy a mezőgazdasági dolgozók a múlt szerda óta tartó tüntetés keretében útblokádot alkalmaztak és politikusokat fenyegettek meg – számolt be a DutchNews hírportál kedden.
Több ezer holland gazda gyűlt össze az ország hét pontján, még a múlt héten, hogy tiltakozzék a kormány nitrogén-oxid- és ammóniakibocsátás visszaszorítását célzó tervei ellen, amelyek véleményük szerint a mezőgazdasági dolgozók egzisztenciáját veszélyeztetnék.
Rutte a légszennyezettség csökkentéséről szóló keddi parlamenti vita előtti sajtótájékoztatóján kijelentette: a tüntetők „veszélyes körülményeket teremtenek az országutakon, és tiltakozásuknak semmi köze sincs a gyülekezéshez való joghoz”. Azt is hozzátette, hogy a kormány által bevezetni tervezett intézkedéseknek sok ember számára „messzemenő hatásuk lesz”, de szükségesek is a légszennyezettségi problémák kezeléséhez.
A holland kabinet átlagosan 40 százalékkal szeretné csökkenteni a mezőgazdasági nitrogén-oxid és ammóniakibocsátását. A kormány tervezete, a természetvédelmi területek közelében, mintegy 100 százalékos kibocsátás-csökkentést ír elő.
A NlTimes hírportál tudósítása szerint, az ország különböző részein, az autópályákon tiltakoztak a gazdák, több helyütt szénabálák égetésével. Egy csoport tüntető az elmúlt napokban többször is megjelent Christianne van der Wal természetvédelmi miniszter otthona előtt.
A demonstrálók kedd délután Hágába vonulnak, hogy a holland parlament alsóháza előtt tiltakozzanak a délutáni órákban szavazásra kerülő kormánystratégiáról.
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
⚡Washington approves sending F-16s to Ukraine from Denmark and Netherlands.
The United States has given the green light to Denmark and the Netherlands for sending F-16 fighter jets to Ukraine defend against Russian aggression as soon as pilot training is completed, a U.S.…
The Netherlands will continue to support Ukraine in the face of continued Russian aggression, as much and for as long as necessary. The devastating situation in Israel and Gaza will not divert our attention away from Ukraine. The existential need to push back against Russian… pic.twitter.com/o1CCW3gKQp
Oekraïne wordt dagelijks geteisterd door Russische agressie. Deze week vonden er grootschalige aanvallen plaats op energiecentrales. Ook kwamen er opnieuw burgers om het leven bij aanvallen op de stad Kharkiv. Oekraïne heeft meer nodig om zichzelf te beschermen.
For a third consecutive day, Ukrainians are taking to the streets across the country, demanding the return of former Defense Minister Mykhailo Fedorov.
Protests are continuing in Kyiv, Lviv, Dnipro, Odesa, Mykolaiv, and other cities. pic.twitter.com/UTfcble5e8
Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője az ország külföldi ellenségeit hibáztatta szombati beszédében a belső feszültségekért és a közelmúltbeli tüntetésekért. Szerinte ezek az ellenségek meg akarják dönteni az Iszlám Köztársaság kormányát.
Irán több pontján voltak kormányellenes tüntetések az elmúlt időszakban.
Ennek kiváltó oka az volt, hogy az ország délnyugati részén összeomlott egy épület, és több mint harmincan életüket vesztették. A tüntetők a kormány hanyagságát és a rendszer korruptságát tartják felelősnek, miközben az országos hatóságok szerint a helyi korrupció és a biztonsági előírások figyelmen kívül hagyása miatt történt a katasztrófa, és sokakat letartóztattak az építési szabályok megsértése vádjával.
Egy videofelvétel tanúsága szerint, amelyet a Twitterre töltöttek fel magánemberek, még magát Hameneit is felelőssé tették a katasztrófáért a demonstrálók.
Hamenei abból az alkalomból intézett beszédet, hogy szombaton volt a 33. évfordulója Rúhollah Khomeini ajatollah, az 1979-es iszlám forradalom vezetője halálának.
A Reuters arról írt, hogy legfelsőbb vezető beszélt arról is, hogy az ország ellenségei kalózkodással vádolják Iránt, amiért több mint egy hete lefoglalt két görög olajszállító tankhajót a Perzsa-öbölben.
Hamenei beszédében elismerte, hogy Irán elkobozta az olajat a két görög hajóról arra hivatkozva, hogy a görögök is ellopták Irán olaját, és Teherán csak vissza vette, ami az övé.
A tankerek lefoglalása előtt Teherán figyelmeztetett, hogy büntetőintézkedéseket hoz Athén ellen, amiért a görög hatóságok áprilisban az európai uniós szankciók keretében lefoglalták az iráni zászló alatt, 19 fős orosz legénységgel hajózó Pegas nevű tartályhajót Évia sziget partja közelében.
Az Egyesült Államok később elkobozta a hajó 115 ezer tonnás iráni olajszállítmányát, és egy másik hajón az Egyesült Államokba küldte.
A Pegast a tulajdonos tisztázása után elengedték. A Pegas egyike volt annak az öt hajónak, amelyekre az Oroszország elleni amerikai szankciók vonatkoztak.
A Reuters hírügynökség szerint iráni lakosok arról számoltak be a tüntetéshullám közben, hogy a hatóságok blokkolják az internetszolgáltatást, amivel nyilvánvalóan az a céljuk, hogy a közösségi médiában ne szerveződjenek tüntetések.
[type] => post
[excerpt] => Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője az ország külföldi ellenségeit hibáztatta szombati beszédében a belső feszültségekért és a közelmúltbeli tüntetésekért. Szerinte ezek az ellenségek meg akarják dönteni az Iszlám Köz...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1654442100
[modified] => 1654383734
)
[title] => Irán vezetői szerint külföldről szítják a feszültséget az országban
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=50210&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 50210
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 50211
[image] => Array
(
[id] => 50211
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ali-hamenei-ajatollah.jpg
[original_lng] => 115619
[original_w] => 1024
[original_h] => 703
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ali-hamenei-ajatollah-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ali-hamenei-ajatollah-300x206.jpg
[width] => 300
[height] => 206
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ali-hamenei-ajatollah-768x527.jpg
[width] => 768
[height] => 527
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ali-hamenei-ajatollah.jpg
[width] => 1024
[height] => 703
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ali-hamenei-ajatollah.jpg
[width] => 1024
[height] => 703
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ali-hamenei-ajatollah.jpg
[width] => 1024
[height] => 703
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ali-hamenei-ajatollah.jpg
[width] => 1024
[height] => 703
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1654372934:12
[_thumbnail_id] => 50211
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3500
[_oembed_1c73b3515be51bbfc54379536d58ad3a] =>
Following my contacts w/ @JosepBorrellF, Mr. Mora's visit & his talks w/ Mr. Bagheri were another opportunity to focus on initiatives to resolve the remaining issues.
A good and reliable outcome is within reach if US makes its decision & adheres to its commitments.#ViennaTalks
— H.Amirabdollahian امیرعبداللهیان (@Amirabdolahian) May 13, 2022
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
Today, I received a call from Iranian Foreign Minister Hossein Amir Abdollahian, during which I demanded Iran to immediately cease the flow of weapons to Russia used to kill civilians and destroy critical infrastructure in Ukraine.
It’s disinformation that Islamic Republic of Iran has abolished it’s morality police. It’s a tactic to stop the uprising. Protesters are not facing guns and bullets to abolish morality police or forced hijab.They want to end Islamic regime.#MahsaAmini pic.twitter.com/qRcY0Kaepcpic.twitter.com/6ShBqnSbMn
As of 18 October 2023, in accordance with UNSCR 2231, all restrictions unjustly imposed on ballistic missile-related activities and transfers to/from the Islamic Republic of Iran terminate; and Iran is no longer subject to any restriction in the context of the #SecurityCouncil.
Russia announced that its warships have reached Iran to participate in joint exercises with Iran and China in the Gulf of Oman. pic.twitter.com/FWXfW9Y7t4
Kinevezte új miniszterelnökét az államcsőd szélén álló Srí Lanka, miután pár napja lemondott a korábbi kormányfő, Mahinda Radzsapaksza. Gotabaya Radzsapaksza elnök reményei szerint ez csillapítja majd a hetek óta tartó polgári zavargásokat, ami miatt már a héten legalább kilencen meghaltak, és több mint 300-an megsebesültek.
Az új miniszterelnök nem ismeretlen a Srí Lankaiaknak, Ranil Wickremesinghe politikai veterán, korábban ötször volt már a szigetország miniszterelnöke.
Most azzal a nehéz feladattal néz szembe, hogy országát a függetlenség óta eltelt legrosszabb gazdasági válságon kell átvezetnie. A helytelennek ítélt gazdaságpolitika, a Covid-19 járvány és az ukrajnai háború kitörését követően megnövekedett energiaköltségek teljesen kimerítették az államkasszát. A lakosság élelmiszer- és üzemanyaghiánnyal néz szembe, az alapvető gyógyszerek sem kaphatók, naponta vannak áramszünetek és a fizetőeszközük, a rúpiai is bedőlt.
Az elnök országos kijárási tilalmat írt elő, és átfogó felhatalmazást adott a biztonsági erőknek, hogy lelőjenek bárkit, akit fosztogatáson kapnak vagy veszélyeztetik mások életét. A tüntetők megfenyegették az akkori miniszterelnököt, Mahinda Radzsapakszát aki le is mondott hétfőn, és elbújt egy haditengerészeti bázison.
Mindeközben az átlagemberek egyre frusztráltabbak az egyre romló életkörülmények miatt.
Gazdaságilag elértük a mélypontot – mondta Nimal Jayantha, a benzinért sorban álló tuk tuk sofőr csütörtökön a kijárási tilalom feloldása után, hozzátéve, hogy nincs ideje elvégezni a munkáját, mivel mire kivárja a sorát az üzemanyagért, már be is vezetik a kijárási tilalmat, és üres zsebbel kell hazamennie.
A tömeges tiltakozások kezelése mellett Wickremesinghe-nek össze kell fognia a megtört parlamentet, hogy mielőbb kidolgozzanak egy válságkezelési tervet, miközben az infláció egyre csak nő, a devizatartalékok pedig apadnak.
A kezdetektől kiállt amellett, hogy a parlamentnek össze kell fognia és megoldást kell keresni a válságra. Nem idegen számára a gazdasági és politikai kihívások kezelése, hiszen már többször is megtette – mondta Dinouk Colombage, a Wickremesinghe ellenzéki Egyesült Nemzeti Pártjának médiatitkára a Reutersnek.
A 2020 augusztusi belorusz elnökválasztást követően tömegtüntetések törtek ki annak érdekében, hogy kifejezzék felháborodásukat a választási csalás felmerülő gyanúja miatt.
Lukasenka akkoriban nagyon sok megfejtést adott a demonstrációk hátterére, miszerint elsősorban az amerikaiak és a nyugati NGO-k bujtották fel az elégedetleneket. Legújabb interjújában azonban egy olyan szálat dobott be, amelyet még nem és a mostani feszültségek tekintetében különösen érdekes.
A fehérorosz elnök ugyanis elmondta, hogy amikor a tüntetések zajlottak, jelentős mennyiségben foglaltak le Ukrajnából érkező fegyverszállítmányokat a belorusz hatóságok. Nem fejtette ki ezt a szálat részletesen, viszont egyértelműen sejttette, hogy Kijev táplálhatta a tüntetéseket.
Ez pedig már csak azért is érdekes, mert az meglehetősen egyértelmű, egy orosz–ukrán konfliktusban Lukasenka melyik fél oldalára állna. A fehérorosz vezető engedélyezte is az orosz hadseregnek, hogy területükön hadgyakorlatozzanak, veszélyes közelségben Ukrajnához.
A TASS hírügynökség által idézett interjúban egyébként Lukasenka akciófilmbe illő küzdelmet írt le a tüntetések idejéről, amely az elnöki palota megvédését illeti, amelyet szerinte a tüntetők „biztosan el akartak foglalni”.
Mint mondta, meg kellett mutatni, hogy nem fut el a tüntetők elől, ezért helikopterre szállt, elment az elnöki palotához és gépfegyvert ragadt. Hozzátette: az embereivel fel voltak készülve a palota megvédésére, ugyanis ez nagy „skalp” lehetett volna a tüntetőknek.
Lukasenka ezen felül kijelentette, hogy neki és kollégáinak köszönhető, hogy sikerült felépíteni egy független Fehéroroszországot, amely az ország történelme során először fordult elő. Mint mondta, ez volt generációjának fő célja, amit sikeresen teljesített is.
NEW: Belarus President Alexander Lukashenko says the country is shifting to a rotational mobilisation model, calling up selected military units in cycles to prepare them for possible war scenarios, including what he described as a potential "ground operation."
Seems like we need to prepare for a WW3, especially Europe, Especially Poland and the neighbors.
Belarusian dicktator Lukashenko announced that the country is launching “targeted mobilizations," and Belarus is preparing for war. pic.twitter.com/5jva2R7PVd
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
For a third consecutive day, Ukrainians are taking to the streets across the country, demanding the return of former Defense Minister Mykhailo Fedorov.
Protests are continuing in Kyiv, Lviv, Dnipro, Odesa, Mykolaiv, and other cities. pic.twitter.com/UTfcble5e8
A Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) békefenntartókat küld Kazahsztánba a Russia Today értesülései szerint.
A KBSZSZ tagjai közösen küldenek békefenntartókat Kazahsztánba, az ottani polgárháborús helyzet megfékezése érdekében. Arról egyelőre még nincs szó, hogy a katonák meddig maradnak az országban, mindössze annyit lehet tudni, hogy „korlátozott ideig”. Minderről nemrég Nikol Pashinyan örmény miniszterelnök adott tájékoztatást Facebook-oldalán.
Pashinyan szerint a jelenlegi helyzet Kazahsztánban az ország nemzetbiztonságát és függetlenségét fenyegeti, ezért a kollektív biztonsági szerződés negyedik cikkelyének értelmében cselekedniük kell.
Kasszim-Jomart Tokajev, Kazahsztán elnöke elfogadta a teljes kazah kormány lemondását, miután tömeges tüntetések törtek ki a megemelkedett üzemanyagárak miatt – írja a Reuters. A tüntetések azonban sokkal mélyebb társadalmi feszültségeket is felszínre hoztak.
A demonstrációkat a rendőrség erőszakkal próbálta meg kezdetben visszaszorítani, tekintettel arra, hogy a vasmarokkal irányított ex-szovjet tagköztársaságban tabutémának számít a gyülekezési jog gyakorlása.
Az országos tüntetésekben legalább 100 rendőr és még több tüntető sebesült meg, az egyenruhások könnygázzal és hanggránátokkal próbálta meg oszlatni az elégedetleneket. Almatyban, Kazahsztán legnagyobb városában ki is szorították őket a főtérről, de a város több pontján folytatódtak az összecsapások.
A demonstrációk minden túlzás nélkül megrázták Kazahsztán vezetését, mert ezzel veszélybe sodródott az országról kialakított kép a politikai stabilitásról, mely több milliárd dollárnyi befektetést vonzott be a kazah olaj- és fémiparba.
Tokajev a kormány lemondásának elfogadásával együtt bejelentette, hogy elrendelte a tartományi kormányzóknak, hogy hatósági árakat vezessenek be az üzemanyagokra, gázolajra, dízelre és egyéb „társadalmilag fontos” árucikkekre.
Az elnök ezen felül elrendelte, hogy alkossanak meg egy új csődvédelmi törvényt az átlagos kazah állampolgárok érdekében, Magyarországhoz hasonlóan fagyasszák be a rezsiárakat, valamint a legszegényebb családok számára a lakhatás költségeit, például albérleti díjat is támogassák.
A tüntetések még vasárnap robbantak ki a nyugat-kazahsztáni Mangiszatu tartományban, miután a helyi önkormányzat feloldotta a hatósági árféket az üzemanyagárakra vonatkozóan, melyet követően megduplázódott azok ára.
A demonstrációk vírusszerűen terjedtek az ország pontjain, többek között Almatyba is villámgyorsan elértek, ahol több összecsapás is történt a rendőrök és a tüntetők között. Tokajev szükségállapotot is hirdetett Almaty és Mangisztau esetében, valamint kijárási tilalmat rendelt el.
Ez nem működött, a tüntetők hajthatatlanok voltak és több helyen is megrongáltak kormányépületeket az ország déli részén is. A kormány azzal próbálta magyarázni a helyzetet, hogy belföldi és külföldi provokátorok szervezik a tüntetéseket, de ez nem bizonyult hatékony magyarázatnak.
A helyzet érdekességét pedig az adja, hogy elegendő volt a kazah kormány megdöntéséhez néhány ezer tüntető, ugyanis nem több tízezres tömegek vonultak az utcára. Ennek ellenére kezdetben városokat zártak le, sőt, Nurszultanban és Almatyban a mobilinternet-szolgáltatást is korlátozták.
Kazahsztán meglehetősen szigorú tüntetés-ellenessége jól mutatja, hogy a volt szovjet ország még nem tudott teljesen elszakadni a régi reflexektől és nem tudott demokráciává alakulni. Részben ezt is unták meg a tüntetők, az üzemanyagárak mellett ugyanis korrupció- és kormányellenes üzenetek is megjelentek.