Array
(
[count_posts] => 9
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MjA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo2NDg4NzE7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 140716
[content] =>
A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szerdai ülésén úgy döntött, hogy szankciókat vezet be Petro Porosenko parlamenti képviselő és Ukrajna 5. elnöke ellen – számolt be az rbc.ua hírportál saját forrásaira hivatkozva.

A kiadvány szerint a Porosenko elleni szankciók bevezetéséről szóló információkat az 5. elnökhöz közel állók személyek erősítették meg. Ugyanakkor kormányzati források szerint az új RNBO-szankciók elsősorban a nagyvállalatok képviselőit célozzák, akiket korábban oligarcháknak neveztek.
Petro Porosenko megerősítette, hogy az RNBO szankciókat hozott ellene, és bírálta ezt a lépést.
Volodimir Zelenszkij elnök február 11-én bejelentette, hogy az RNBO új ülésén új szankciókról állapodnak meg. Ugyanakkor a február 12-i RNBO-ülés után az elnök azt hangsúlyozta, hogy „mindenkit felelősségre vonnak, aki lerombolta a nemzetbiztonságot és segített Oroszországnak”. Az intézkedés mindenekelőtt az Ukrajna kiárusításából szerzett milliárdok blokkolására vonatkozik.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök szerda esti beszédében elmondta, hogy részt vett az ukrán Védelmi Tanács ülésén, és hogy annak határozatait csütörtökön hozzák nyilvánosságra. A tanács többek közt arról döntött, hogy szankciókat rendelnek el Petro Poros...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1739455200
[modified] => 1739448253
)
[title] => Szankciókat léptetett életbe Porosenko ellen az RNBO
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=140716&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 140716
[uk] => 140675
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 140717
[image] => Array
(
[id] => 140717
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/porosenko.jpg
[original_lng] => 271003
[original_w] => 2560
[original_h] => 1438
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/porosenko-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/porosenko-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/porosenko-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/porosenko-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/porosenko-1536x863.jpg
[width] => 1536
[height] => 863
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/porosenko-2048x1150.jpg
[width] => 2048
[height] => 1150
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/porosenko.jpg
[width] => 2560
[height] => 1438
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1739441053:12
[_thumbnail_id] => 140717
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3886
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508424656000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 17
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Sürgős
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1532
[1] => 1330
[2] => 648871
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO)
[1] => Petro Porosenko
[2] => szankcikók
)
)
[1] => Array
(
[id] => 139884
[content] =>
Ukrajnában a közelmúltban változások történtek az adóhatóság és a pénzügyi felügyelet vezetésében, és már megvannak a változások első eredményei – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök a kedd esti videoüzenetében, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Zelenszkij elmondta, hogy kedden tartotta a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) ülését, amelyen fontos beszámolók hangzottak el az ország pénzügyi tisztaságáról. „Eredmények az árnyék pénzügyi konstrukciókkal kapcsolatban, amelyeket végre leállítottak. És ez vonatkozik az oligarchákra, tisztviselőkre, képviselőkre és azokra, akik különféle alapokat használtak vagy használnak fel, hogy ténylegesen elrejtsenek pénzeszközöket. Több milliárd hrivnyát” – emlékeztetett.
Az elnök szerint a vonatkozó anyagokat már átadták a rendvédelmi szerveknek. Mint megjegyezte, a nyomozásnak objektívnek kell lennie, függetlenül attól, hogy ki sérti meg a törvényt. „Az RNBO határozatot is hozott a szankciókról. A listák hamarosan megjelennek. Több kemény csomag is lesz” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajnában a közelmúltban változások történtek az adóhatóság és a pénzügyi felügyelet vezetésében, és már megvannak a változások első eredményei – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1738753740
[modified] => 1738753318
)
[title] => Zelenszkij bejelentette, hogy nyilvánosságra hozzák az árnyék pénzügyi konstrukciókat és az RNBO új szankcióit
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=139884&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 139884
[uk] => 139896
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 132441
[image] => Array
(
[id] => 132441
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-videouzenet.jpg
[original_lng] => 49869
[original_w] => 710
[original_h] => 382
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-videouzenet-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-videouzenet-300x161.jpg
[width] => 300
[height] => 161
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-videouzenet.jpg
[width] => 710
[height] => 382
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-videouzenet.jpg
[width] => 710
[height] => 382
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-videouzenet.jpg
[width] => 710
[height] => 382
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-videouzenet.jpg
[width] => 710
[height] => 382
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-videouzenet.jpg
[width] => 710
[height] => 382
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1738753116:8
[_thumbnail_id] => 132441
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2779
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202968359001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1532
[1] => 648871
[2] => 63
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO)
[1] => szankcikók
[2] => Ukrajna
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[2] => Array
(
[id] => 138204
[content] =>
Volodimir Zelenszkij elnök rendeletet írt alá, amely hatályba lépteti a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szankcióit ukrán ellenzéki politikusokkal, közéleti személyiségekkel szemben – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál az államfő nyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „Most írtam alá azt a rendeletet, amely hatályba lépteti a szankciókról szóló határozatát. Megakadályozzuk az Oroszországra dolgozó propagandistákat, azokat, akik átálltak az ellenség oldalára, és azokat, akik segítik Oroszországot a háború folytatásában.”

Az elnök hozzátette: továbbra is megfosztjuk az árulókat az állami kitüntetésektől. Hangsúlyozta: az Ukrajna hőse címet csak az érdemli meg, aki valóban Ukrajnának szenteli az életét. „Jelenleg új szankciós határozatokat készítünk elő. Ezek hamarosan elérhetőek lesznek” – jelentette be Volodimir Zelenszkij.
Az Elnöki Hivatal honlapján közzétett 2025. január 19-én kelt 38. számú rendelet kimondja, hogy szankciók lépnek hatályba a következő személyek ellen: Nesztor Sufrics (parlamenti képviselő, hazaárulással gyanúsítják); Jevhen Horohov (tudós, a Donyecki Megyei Tanács volt képviselője); Leonyid Bajszarov (volt parlamenti képviselő); Olekszandr Odnoralenko (Ukrajna hőse); Leonyid Litvinov (volt parlamenti képviselő); Jevhen Murajev (volt parlamenti képviselő, hazaárulással gyanúsítják); Oleg Volosin (volt parlamenti képviselő, hazaárulással gyanúsítják); Petro Szimonenko (a betiltott Ukrán Kommunista Párt vezetője); Kosztyantin Hrihorisin (orosz üzletember); Szerhij Karjakin (áruló sakkozó); Ruzsena Rubljova (kollaboráns színésznő); Vadim Piszarev (kollaboráns balettművész); Szvitlana Krjukova (a betiltott Sztrana kiadvány korábbi főszerkesztő-helyettese).
A szankciók részeként a nevezett személyek vagyonát zárolják, korlátozzák a kereskedelmi és egyéb tevékenység végzésére, üzletvitelre, ingatlan- és telekvásárlásra vonatkozó jogaikat. Továbbá megfosztják őket az állami kitüntetésektől.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök rendeletet írt alá, amely hatályba lépteti a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szankcióit ukrán ellenzéki politikusokkal, közéleti személyiségekkel szemben.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1737305760
[modified] => 1737305226
)
[title] => Zelenszkij szankciókat rendelt el Sufrics, Murajev, Bojko és más ellenzéki politikusok, közéleti személyiségek ellen
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=138204&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 138204
[uk] => 138199
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 138200
[image] => Array
(
[id] => 138200
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/hrwiyu-c16x9x50px50p-23a561e5af762f5239ea99d4b74c0777.webp
[original_lng] => 30120
[original_w] => 896
[original_h] => 504
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/hrwiyu-c16x9x50px50p-23a561e5af762f5239ea99d4b74c0777-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/hrwiyu-c16x9x50px50p-23a561e5af762f5239ea99d4b74c0777-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/hrwiyu-c16x9x50px50p-23a561e5af762f5239ea99d4b74c0777-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/hrwiyu-c16x9x50px50p-23a561e5af762f5239ea99d4b74c0777.webp
[width] => 896
[height] => 504
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/hrwiyu-c16x9x50px50p-23a561e5af762f5239ea99d4b74c0777.webp
[width] => 896
[height] => 504
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/hrwiyu-c16x9x50px50p-23a561e5af762f5239ea99d4b74c0777.webp
[width] => 896
[height] => 504
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/hrwiyu-c16x9x50px50p-23a561e5af762f5239ea99d4b74c0777.webp
[width] => 896
[height] => 504
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1737298026:5
[_thumbnail_id] => 138200
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4009
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202967369001
[_oembed_77c47b289ff0994f5812787eaed97dda] =>
[_oembed_time_77c47b289ff0994f5812787eaed97dda] => 1746783148
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 28017
[1] => 648871
[2] => 63
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => ellenzéki politikus
[1] => szankcikók
[2] => Ukrajna
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[3] => Array
(
[id] => 136594
[content] =>
Az Egyesült Államok újabb szankciókat rendelt el Bidzina Ivanisvili volt miniszterelnök, a kormányzó Georgiai Álom párt alapítója ellen. Az oroszbarát milliárdos Washington szerint az „Oroszországi Föderáció érdekében” aláássa a demokráciát Georgiában.
„Ivanisvili vezetése alatt a Georgiai Álom a Kreml érdekeit szolgálta Georgia euro-atlanti törekvéseinek kisiklatásával – ami nyíltan ellentmond a georgiai emberek elképzeléseinek és a georgiai alkotmánynak” – fogalmazott közleményében Antony Blinken amerikai külügyminiszter december 27-én.

Blinken hozzátette, hogy „Ivanisvili és a Georgiai Álom tettei erodálták a demokratikus intézményeket, lehetővé tették az emberi jogok megsértését és gátolták az alapvető szabadságjogok gyakorlását Georgiában”.
„Határozottan elítéljük a Georgiai Álom Ivanisvili vezetése alatt végrehajtott akcióit, beleértve a georgiai polgárok, tüntetők, újságírók, emberi jogi aktivisták és ellenzéki személyiségek folyamatos és erőszakos elnyomását.”
Az új intézkedések ellehetetlenítik az Ivanisvili tulajdonait érintő tranzakciókat – áll a közleményben.
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok újabb szankciókat rendelt el Bidzina Ivanisvili volt miniszterelnök, a kormányzó Georgiai Álom párt alapítója ellen. Az oroszbarát milliárdos Washington szerint az „Oroszországi Föderáció érdekében” aláássa a demokráciát Georgi...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1735482780
[modified] => 1735474188
)
[title] => Amerika szankciókat vezet be a Georgiai Álom alapítója ellen
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=136594&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 136594
[uk] => 136684
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 136597
[image] => Array
(
[id] => 136597
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/szankciok-georgia.avif
[original_lng] => 36420
[original_w] => 640
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/szankciok-georgia.avif
[width] => 150
[height] => 84
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/szankciok-georgia.avif
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/szankciok-georgia.avif
[width] => 640
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/szankciok-georgia.avif
[width] => 640
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/szankciok-georgia.avif
[width] => 640
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/szankciok-georgia.avif
[width] => 640
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/szankciok-georgia.avif
[width] => 640
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1735551444:2
[_thumbnail_id] => 136597
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3103
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 831790010002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 777132
[1] => 648871
[2] => 404
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Georgiai Álom
[1] => szankcikók
[2] => USA
)
)
[4] => Array
(
[id] => 136551
[content] =>
Németország szombaton kijelentette, hogy a Finnország és Észtország közötti tenger alatti energiakábel feltételezett szabotálása a héten „figyelmeztetésnek” tekinthető, és új uniós szankciók bevezetését sürgette Oroszország „árnyékflottája” ellen − számolt be az Index az Agence France-Presse beszámolójára hivatkozva.
A Finnországból Észtországba áramot szállító Estlink 2 kábelt szerdán kapcsolták le a hálózatról, alig több mint egy hónappal azután, hogy két távközlési kábelt megszakítottak a Balti-tenger svéd felségvizein.

A Funke médiacsoportnak adott nyilatkozatában Annalena Baerbock német külügyminiszter elmondta, hogy
a Balti-tengeren egyes hajók szinte minden hónapban megrongálják a nagy tenger alatti kábeleket. A legénység a vízben kilométereken keresztül vonszolja a horgonyokat a tengerfenéken, minden látható ok nélkül. Nehéz még mindig a véletlenekben hinni.
[type] => post
[excerpt] => Németország szombaton kijelentette, hogy a Finnország és Észtország közötti tenger alatti energiakábel feltételezett szabotálása a héten „figyelmeztetésnek” tekinthető, és új uniós szankciók bevezetését sürgette Oroszország „árnyékflottája” ellen.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1735470420
[modified] => 1735413232
)
[title] => Oroszország „árnyékflottája” ellen újabb EU-s szankciókat sürgetnek a németek
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=136551&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 136551
[uk] => 136680
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 131040
[image] => Array
(
[id] => 131040
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/oroszorszag-szankciok.jpg
[original_lng] => 54170
[original_w] => 1000
[original_h] => 667
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/oroszorszag-szankciok-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/oroszorszag-szankciok-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/oroszorszag-szankciok-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/oroszorszag-szankciok.jpg
[width] => 1000
[height] => 667
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/oroszorszag-szankciok.jpg
[width] => 1000
[height] => 667
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/oroszorszag-szankciok.jpg
[width] => 1000
[height] => 667
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/oroszorszag-szankciok.jpg
[width] => 1000
[height] => 667
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1735549893:2
[_thumbnail_id] => 131040
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2940
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 831789999002
[_oembed_86b628bd9b476cfc0873645be68b05ff] =>
[_oembed_time_86b628bd9b476cfc0873645be68b05ff] => 1747986667
[_oembed_4afa990552f89d198780c22643affdec] => {{unknown}}
[_oembed_b56bdcca5c92cf2f1e32328607834be9] => Either Germany votes @AfD or it is the end of Germany https://t.co/Ix58V4USrn
— Elon Musk (@elonmusk) August 31, 2025
[_oembed_time_b56bdcca5c92cf2f1e32328607834be9] => 1758279578
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 394
[1] => 496075
[2] => 648871
)
[tags_name] => Array
(
[0] => németország
[1] => orosz árnyékflotta
[2] => szankcikók
)
)
[5] => Array
(
[id] => 136364
[content] =>
Svájc úgy döntött, hogy csatlakozik az EU 15. szankciós csomagjához, amelyet 2024. december 16-án fogadtak el. Erről a svájci kormány hivatalos weboldalán tájékoztattak, jelentette az Interfax-Ukrajna.

A Svájci Gazdasági, Oktatási és Tudományos Minisztérium az általa kezelt szankciók keretében kiterjesztette a szankciós listákat Oroszország és Fehéroroszország ellen. Ezzel Svájc új EU-s szankciókat fogadott el
– áll a közleményben.
Az új EU-s szankciók korlátozásokat tartalmaznak az olaj- és LNG-szállítmányozással foglalkozó tartályhajókkal szemben, valamint frissítik a szankciós listákat, újabb tucatnyi fizikai és jogi személy hozzáadásával.
A Svájc által hozott intézkedések 2024. december 24-én léptek életbe.
[type] => post
[excerpt] => Svájc úgy döntött, hogy csatlakozik az EU 15. szankciós csomagjához, amelyet 2024. december 16-án fogadtak el. Erről a svájci kormány hivatalos weboldalán tájékoztattak, jelentette az Interfax-Ukrajna.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1735214880
[modified] => 1735150293
)
[title] => Svájc csatlakozott az EU 15. szankciós csomagjához Oroszország és Fehéroroszország ellen
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=136364&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 136364
[uk] => 136204
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 136205
[image] => Array
(
[id] => 136205
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-208.png
[original_lng] => 267954
[original_w] => 720
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-208-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-208-300x188.png
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-208.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-208.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-208.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-208.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-208.png
[width] => 720
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1735143094:5
[_thumbnail_id] => 136205
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3096
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202966615001
[_oembed_cf2a4bbc28f0743de67156412dacd5b6] => Macron called for dialogue with Putin again
This means that Western Europe does not want to protect Eastern Europe and wants to have buffer zones?
The buffer zones like Ukraine are meant to take death blows for Western Europe when Russia goes mad again pic.twitter.com/QuDKBAPOGv
— Sildid (@SildidInfo) June 26, 2025
[_oembed_time_cf2a4bbc28f0743de67156412dacd5b6] => 1751209343
[_oembed_ea084b07ecc823d7220ea90bfb42f5f1] => 🇺🇦🇪🇺 Ukrainian draft peace plan envisages EU accession by January 1, 2027, - FT pic.twitter.com/iMQ2FbBgwV
— MAKS 25 🇺🇦👀 (@Maks_NAFO_FELLA) December 12, 2025
[_oembed_time_ea084b07ecc823d7220ea90bfb42f5f1] => 1767522312
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 154
[1] => 4304
[2] => 124
[3] => 7406
[4] => 648871
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Unió
[1] => Fehéroroszország
[2] => Oroszország
[3] => Svájc
[4] => szankcikók
)
)
[6] => Array
(
[id] => 135494
[content] =>
Litvánia további 17 georgiai (grúz) tisztségviselőt, köztük Irakli Kobahidze grúz miniszterelnököt is felvette a szankciós listájára. Erről Litvánia külügyminisztere, Kjastutis Budris tájékoztatott.
Litvánia december 15-én bővítette ki a grúz politikusok és kormánytisztviselők ellen hozott szankciók listáját.

A miniszter elmondása szerint Litvánia, Észtországgal együtt, 17 további grúz tisztségviselőt adott a szankciós listájához. Közöttük van Irakli Kobahidze, Georgia miniszterelnöke is.
Nem fogunk megbékélni az erőszakkal és a repressziókkal a békés tüntetők, újságírók és az ellenzék ellen. Elérkezett az idő, hogy közösen lépjünk fel az EU-s szinten
– hangsúlyozta Budris.
[type] => post
[excerpt] => Litvánia további 17 georgiai (grúz) tisztségviselőt, köztük Irakli Kobahidze grúz miniszterelnököt is felvette a szankciós listájára.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1734438900
[modified] => 1734390361
)
[title] => Litvánia kibővítette a szankciós listát a georgiai politikusok ellen
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=135494&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 135494
[uk] => 135357
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 135358
[image] => Array
(
[id] => 135358
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-143.png
[original_lng] => 273748
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-143-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-143-300x171.png
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-143.png
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-143.png
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-143.png
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-143.png
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/image-143.png
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1734383162:5
[_thumbnail_id] => 135358
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2729
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 🇬🇪 BREAKING: Mikheil Kavelashvili has been elected President of Georgia, with 224 out of 225 votes.
Inauguration ceremony will be held on December 29th.
Here is some key information about him:
Early Life and Football Career
•Born: July 22, 1971, in Tbilisi, Georgia (then part… pic.twitter.com/2XUaMJFVI5
— Rukiga F.M (@rukigafm) December 14, 2024
[_oembed_time_996777b3b37c291ae0329af581b46e04] => 1734431706
[_oembed_ca6d37591337c4309dea893345bbf29b] => 🇱🇹🇺🇦 Lithuanian military aid-filled trucks have arrived in Ukraine. Continuing to enhance Ukraine’s military capabilities, we have delivered thousands of drones from Lithuanian manufacturers, as well as thermal cameras and five-ton telescopic handlers.#StandWithUkraine pic.twitter.com/as90gILkw3
— Lithuanian MOD 🇱🇹 (@Lithuanian_MoD) January 20, 2025
[_oembed_time_ca6d37591337c4309dea893345bbf29b] => 1738938695
[_algolia_sync] => 831789221002
[_oembed_d091d460ca5b267c5526465d24ee1a92] =>
[_oembed_time_d091d460ca5b267c5526465d24ee1a92] => 1754730903
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 14455
[1] => 12242
[2] => 648871
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Georgia
[1] => Litvánia
[2] => szankcikók
)
)
[7] => Array
(
[id] => 131702
[content] =>
Ukrajna ellenez minden Oroszországnak tett engedményt, és úgy gondolja, hogy ez az egész Európa öngyilkossága lenne – jelentette ki csütörtökön Volodimir Zelenszkij elnök Budapesten az Európai Politikai Közösség budapesti csúcstalálkozóján mondott beszédében, számolt be az rbc.ua hírportál.

A tudósítás szerint Zelenszkij elmondta, hogy az előző ilyen formátumú találkozó óta Oroszország háborúja jelentősen felerősödött, mivel Észak-Korea ma már lényegében Európában háborúzik. Egyúttal felidézte, hogy az európai politikai közösség júliusi brit csúcstalálkozója után sok szó esett arról, hogy engedni kell Putyinnak. „És az itt jelenlévők egy része határozottan kiállt amellett, hogy Ukrajna tegyen engedményeket Putyinnak. Ez Ukrajna számára elfogadhatatlan, egész Európa számára pedig öngyilkosság. És mi lesz ezután? Európának keresnie kell Kim Dzsongun kegyeit abban a reményben, hogy ő is békén hagyja Európát? Ezt egyetlen erős vezető sem tudta elképzelni, aki hozzájárult egy egységes, erős és békés Európa felépítéséhez” – mutatott rá.
Az elnök szerint a „béke erő által” fogalma nem egyszer bizonyította a realizmusát és hatékonyságát. „Most ismét szükség van rá. És ne legyenek illúzióink, hogy gyengeség felmutatásával, egyes európai vagy bármely európai ország pozícióinak feladásával igazságos békét lehet vásárolni” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij Budapesten.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna ellenez minden Oroszországnak tett engedményt, és úgy gondolja, hogy ez az egész Európa öngyilkossága lenne – jelentette ki csütörtökön Volodimir Zelenszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1731006660
[modified] => 1731003313
)
[title] => Zelenszkij: a békéhez erőn keresztül kell eljutni, nem pedig a Putyinnak tett engedményekkel
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=131702&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 131702
[uk] => 131709
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 131704
[image] => Array
(
[id] => 131704
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-1.avif
[original_lng] => 14138
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-1.avif
[width] => 150
[height] => 84
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-1.avif
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-1.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-1.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-1.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-1.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/zelenszkij-1.avif
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1731000608:8
[_thumbnail_id] => 131704
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2896
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_57893763a6ae1932ebaa7da2b58c6bd6] => ⚡️Zelensky to visit Hungary for European Political Community Summit.https://t.co/wMaPE8vRRt
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) November 6, 2024
[_oembed_time_57893763a6ae1932ebaa7da2b58c6bd6] => 1730999464
[_algolia_sync] => 831787761002
[_oembed_fd3ac92a552b303dd615a587f11beb38] =>
[_oembed_time_fd3ac92a552b303dd615a587f11beb38] => 1750162926
[_oembed_fbe3d3894bdc5b1d1fdf46588817ef24] =>
[_oembed_time_fbe3d3894bdc5b1d1fdf46588817ef24] => 1750162927
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 11
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 694610
[1] => 648871
[2] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Európai Politikai Közösség budapesti csúcstalálkozó
[1] => szankcikók
[2] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[8] => Array
(
[id] => 128524
[content] =>
Az Egyesült Államok szankciókat vezetett be a jemeni húszik fegyvert szállító magánszemélyek és cégek ellen.
A korlátozások hatálya alá kerültek kínai vállalatok, egy iráni koordinátor és két olajszállító tankhajó, akik kapcsolatban állnak a húszik finanszírozásával, számolt be az USA pénzügyminisztériuma.

A rendelkezésre álló információk szerint a húszik fegyverellátó hálózata újabb szankciók alá került. A korlátozások kínai vállalatokra – a Shenzhen Boyu Imports and Exports Co., a Shenzhen Jinghon Electronics Limited és a Shenzhen Rion Technology Co.-ra vonatkoznak – kettős felhasználású alkatrészeket szállítottak rakéták és drónok gyártásához.
Ezenkívül a szankciók az iráni Haszan al-Kuhlanit is érintetik, aki fegyvercsempészetet szervezett a húszik számára, valamint két olajszállító tankhajót, amelyek a huszita műveletek finanszírozására illegális kőolajtermék-kereskedelemben vettek részt.
A minisztérium azt állítja, hogy a Gabon és a Cook-szigetek lobogója alatt szankciók hatálya alá tartozó hajók iráni olajat szállítottak, beleértve rakományt a húszik számára, valamint orosz energiaforrásokat.
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Államok szankciókat vezetett be a jemeni húszik fegyvert szállító magánszemélyek és cégek ellen.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1728059820
[modified] => 1728024075
)
[title] => Az Egyesült Államok szankciókat vezetett be a húszik fegyverszállítói ellen
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=128524&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 128524
[uk] => 128446
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 128447
[image] => Array
(
[id] => 128447
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/3656553.jpg
[original_lng] => 228121
[original_w] => 1260
[original_h] => 900
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/3656553-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/3656553-300x214.jpg
[width] => 300
[height] => 214
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/3656553-768x549.jpg
[width] => 768
[height] => 549
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/3656553-1024x731.jpg
[width] => 1024
[height] => 731
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/3656553.jpg
[width] => 1260
[height] => 900
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/3656553.jpg
[width] => 1260
[height] => 900
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/3656553.jpg
[width] => 1260
[height] => 900
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1728013275:12
[_thumbnail_id] => 128447
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2945
[_oembed_7dcfd0b78bd6a149272125560031e29c] => Ukraine will win this war.
And the United States will continue to stand beside them every step of the way. pic.twitter.com/Sb3c08eC6s
— President Biden (@POTUS) September 29, 2024
[_oembed_time_7dcfd0b78bd6a149272125560031e29c] => 1728049024
[_algolia_sync] => 1202927090001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 31760
[1] => 648870
[2] => 648871
[3] => 404
)
[tags_name] => Array
(
[0] => fegyverszállítás
[1] => jemeni húszik
[2] => szankcikók
[3] => USA
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 20
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 648871
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 20
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 648871
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
szankcikók (3 Oldal)