A
vezető felsőoktatási intézmények vezetőivel június 2-án megtartott találkozót
követően Volodimir Zelenszkij elnök aláírta a felsőoktatás fejlesztésének
kérdéseivel foglalkozó Tanács létrehozásáról szóló rendeletet.
„A Tanács feladatai közé tartozik az
ukrán felsőoktatás minőségének és tartalmának javítása, az erre vonatkozó
jogszabályok tökéletesítésére irányuló javaslatok előkészítése, különös
tekintettel a felsőoktatási intézmények pénzügyi autonómiájára, a
magánbefektetések bevonzásának mechanizmusára, valamint a köz- és magánszféra
partnerségének fejlesztésére” – mondta Volodimir Zelenszkij. A rendeletnek
megfelelően a kormánynak az idei év november 1-jéig ki kell dolgoznia és jóvá
kell hagynia a felsőoktatás fejlesztési stratégiáját a 2021–2031-ig terjedő
időszakra. „Egyértelmű célokat kell kitűznünk, versenyképes szakembereket kell
felkészíteni az ukrán gazdaság igényeinek megfelelően. Meghatározni, mely szakmákból van túlképzés,
és ellenkezőleg, melyekre lesz nagy az igény a jövőben” – mondta Ukrajna
elnöke. 2020. december 1-jéig a kabinetnek jóvá kell hagynia a diákkollégiumok
hálózatának helyreállítására és fejlesztésére irányuló állami programot. „A diákkollégiumoknak
modernnek, kényelmeseknek kell lenniük, és ami a legfontosabb a más városokból
jelentkező diákok számára kell legyen elegendő mennyiségben” – mondta az
államfő. A kormány, a Stratégiai Kutatási Intézet, valamint az Pedagógiai
Tudományok Nemzeti Akadémiája 2020. szeptember 1-jéig közösen dolgozza ki és
hagyja jóvá az ukrán kutatási infrastruktúra fejlesztésére irányuló állami
programot, valamint a természettudomány és a matematika népszerűsítését
szolgáló cselekvési tervet. „Ukrajna a feltalálók és az úttörő-kutatók földje,
amelyet az egész világ elismer. Új Szikorszkik, Koroljovok és Vernadszkik kell,
hogy megjelenjenek. Ehhez fejlesztenünk kell a kutatási tevékenységet az
egyetemeken, ki kell építeni a kutatási infrastruktúrát, beleértve az ágazati
laboratóriumokat is. Nem lehet sikeres egy olyan ország, amely a tudósoknak
csak széket, papírlapot és tollat kínál. Ennek meg kell változnia” – mondta
Volodimir Zelenszkij. Ezen túlmenően, ez év szeptember 1-jéig a kormánynak
cselekvési tervet kell kidolgoznia az ukrajnai felsőoktatás népszerűsítésére a
külföldi hallgatók számára. „Ez jelentős bevételeket biztosítana a gazdaság
számára, és elősegítené az erős államközi kapcsolatok kialakítását” – mondta az
államfő. A rendeletnek megfelelően az Elnöki
hivatal vezetőjének két héten belül kell benyújtania a felsőoktatás
fejlesztésének kérdéseivel foglalkozó Tanács alapszabályát valamint javaslatait
a tagokat illetően. „Hangsúlyozni szeretném, hogy nem csak a felsőoktatásra
koncentrálunk. A közeljövőben találkozókat tartunk az óvodai nevelés,
középiskola és szakképzés képviselőivel, és közösen határozzuk meg ezen ágazatok
fejlesztésének módjait” – mondta az elnök.
Volodimir Zelenszkij kiemelte, hogy
Ukrajnában emberi erőforrás hiánya van,
és ezt a problémát a felsőoktatásnak kell megoldania. A vezető felsőoktatási
intézmények vezetői hangsúlyozták az oktatás fejlesztésének lehetőségeit, az üzleti
vállalkozások bevonását a képzésbe, a jogalkotási kezdeményezések
szükségességét ahhoz, hogy az ukrajnai felsőoktatás modern, kényelmes és
sikeres ágazattá váljon.