Az európai szövetségesek egységesek abban, hogy a legsúlyosabb érv, amely béketárgyalásokra kényszerítené az Ukrajnát megtámadó Oroszországot, a gazdaság és a pénzügy, nem pedig katonai eszközök – jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök vasárnap egy tévéműsorban.
Az Oroszország elleni jelenlegi szankciók nem elég erősek, ráadásul Oroszország már megtanulta kijátszani őket. „Ezért nem tekinthetők olyan eszköznek, amely (Vlagyimir) Putyint a tárgyalóasztalhoz kényszerítené” – mutatott rá a cseh államfő a CNN Prima News cseh kereskedelmi hírtelevízió vitaműsorában.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok Petr Pavel szerint rendelkeznek a szankciók megerősítéséhez szükséges gazdasági eszközökkel, és az Oroszország elleni gazdasági szankciók megerősítése a NATO múlt heti hágai csúcstalálkozóján is téma volt.
„A szövetségesek a hágai vacsora alkalmával külön-külön és egységesen is arról győzködték Donald Trump amerikai elnököt, hogy eljött az ideje az Oroszországra kifejtett gazdasági nyomás jelentős megerősítésének. A cél nem az, hogy Oroszország gazdaságilag összeomoljon, ez nekünk sem érdekünk, de el kell vezetnünk Moszkvát annak tudatosításához, hogy egyszerűen nincs más út, mint a tárgyalások” – fejtette ki Petr Pavel. Hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben az európai szövetségesek között teljes az egység.
„Az egyik oldalon továbbra is katonai támogatást kell nyújtanunk Ukrajnának, hogy területe minél nagyobb részét ellenőrzése alatt tarthassa, s minél erősebb tárgyalási pozíciókkal rendelkezzen, ha ezekre sor kerül. A másik oldalon úgy néz ki, hogy Oroszország csak akkor lesz hajlandó leülni tárgyalni, ha már nem lát más lehetőséget”- vélte a cseh politikus.
Úgy látja, hogy a gazdasági szankciók hatásával Donald Trump is tisztában van. Szerinte a hágai NATO-vacsorán az amerikai elnök megemlítette, hogy Kínát a hatalmas vámtarifákkal kényszerítette korábbi álláspontja módosítására. „Akkor azt mondtam neki, hogy ilyesmire lenne szükség Oroszországgal szemben is. Ha Kína néhány hónapon belül megérezte ezek hatását, akkor Oroszország gazdaságán ez néhány héten belül megmutatkozna” – fejtette ki a cseh államfő.
MTI.hu
[type] => post
[excerpt] => Az európai szövetségesek egységesek abban, hogy a legsúlyosabb érv, amely béketárgyalásokra kényszerítené az Ukrajnát megtámadó Oroszországot, a gazdaság és a pénzügy, nem pedig katonai eszközök - jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök v...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1751218620
[modified] => 1751218111
)
[title] => Cseh államfő: erősebb gazdasági szankciókat kell hozni Oroszország ellen
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=155311&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 155311
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 81817
[image] => Array
(
[id] => 81817
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/petr-pavel.jpg
[original_lng] => 145075
[original_w] => 1108
[original_h] => 623
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/petr-pavel-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/petr-pavel-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/petr-pavel-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/petr-pavel-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/petr-pavel.jpg
[width] => 1108
[height] => 623
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/petr-pavel.jpg
[width] => 1108
[height] => 623
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/petr-pavel.jpg
[width] => 1108
[height] => 623
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1751207367:4
[_thumbnail_id] => 81817
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 1964
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 186984105002
[_oembed_2dc3cb5f2679c823dff1a3777c324d38] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 52222
[1] => 191888
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Oroszország elleni szankciók
[1] => Petr Pavel
)
)
[1] => Array
(
[id] => 153733
[content] =>
A cseh elnök nagyobb műveleti autonómiát szorgalmazott a katonai tömbön belül. Petr Pavel szerint fel kell készülni arra, ha Amerika kevésbé lesz aktív a NATO-n belül.
Petr Pavel cseh elnök csütörtökön nagyobb műveleti autonómiát szorgalmazott a NATO parancsnoki struktúráján belül Európában, sürgetve az észak-atlanti szövetséget, hogy készüljön föl az Amerikai Egyesült Államok aktív részvétele nélküli missziókra is.
A Prágában rendezett GLOBSEC biztonsági fórumon felszólalva az egykori tábornok hangsúlyozta, hogy az európai NATO-országoknak fontolóra kellene venniük a jelenleg amerikai személyzet által betöltött parancsnoki pozíciók tükörképének megteremtését európai személyzettel.
Egy ilyen lépés szerinte biztosítaná az Európa-specifikus missziók megvalósíthatóságát, függetlenül Washington döntéseitől.
Pavel, aki 2015-től 2018-ig a NATO Katonai Bizottságának elnökeként szolgált, kijelentette, hogy az európai tagországoknak választ kell tudni adniuk az Egyesült Államok európai biztonsággal kapcsolatos változó hozzáállására, különös tekintettel Donald Trump elnökségére.
Európa szerepe felértékelődik a NATO-ban
„Eljött az ideje, hogy levonjuk a szükséges következtetéseket abból a tényből, hogy az Egyesült Államok szerepe Európa biztonságában megváltozott. Az új amerikai kormányzat megingatta a transzatlanti kapcsolatokat és kényszerítette Európát, hogy szembesüljön olyan stratégiai kérdésekkel, amelyeket nem tud tovább halogatni” – jelentette ki a cseh elnök.
Petr Pavel szerint a cél nem egy alternatív NATO megteremtése, hanem a NATO európai pillérének megerősítése. A sikerhez nem szabad, hogy az európai pillér puszta törekvés maradjon. Szerinte intézményesíteni kell, be kell építeni a NATO standard tervezésébe, költségvetésébe, illetve erőfejlesztési folyamataiba.
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.
I was glad to catch up with @_OrbanAnita to continue our dialogue and focus on the preparations for the meeting of our leaders. We discussed our bilateral agenda and the outcomes of the NATO-Ukraine Council meeting yesterday. pic.twitter.com/0d32K4fGQE
Petr Pavel cseh elnök arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok kilépése az ukrajnai tűzszüneti tárgyalásokból „ajándék” lenne a Kremlnek – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál az Euractiv című európai kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint Pavel elmondta: „Donald Trump kijelentéseit a csalódottság kifejezéseként érzékelem amiatt, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy remélte, nevezetesen, hogy gyorsan meg tudna állapodni Putyin elnökkel, és békét tudna hirdetni Ukrajnában, valamint helyre tudná állítani a gazdasági kapcsolatokat Oroszországgal.”
A cseh elnök véleménye az, hogy Moszkva szándékosan késlelteti a folyamatot, „memorandum elkészítéséről” beszél, amely csak később válhat a tárgyalások alapjává. Szerinte ez lehetővé teszi a Kreml számára, hogy néhány hónapot nyerjen, és elkerülje a felelősséget.
A cseh államfő hangsúlyozta az Oroszországgal szembeni összehangolt nyomásgyakorlás szükségességét is. Megjegyezte, hogy miután Washington kijelentette, hogy 500 %-os vámokat kíván bevezetni az orosz energiahordozókkal kereskedő országokra, Moszkvában fokozódott az aggodalom.
„Azt hiszem, végre eljött az ideje egy nagyon komoly megbeszélésnek az amerikai szövetségeseinkkel arról, hogyan lehet olyan mértékű gazdasági és pénzügyi intézkedéseket kidolgozni, amelyeknek Oroszország valóban érezni fogja a hatását” – tette hozzá Petr Pavel, felszólítva Európát, hogy őrizze meg az egységet a szankciók kérdésében, és kerülje az olyan lépéseket, amelyek az Oroszországra nehezedő nyomás gyengítéseként értelmezhetők.
Csehország továbbra is támogatja Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz és hosszabb távon a NATO-hoz – jelentette ki Petr Pavel cseh államfő vasárnap Prágában sajtótájékoztatón, miután tárgyalásokat folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, aki feleségével együtt kétnapos látogatásra érkezett Prágába.
Pavel szerint Csehország politikai és katonai téren is teljes mértékben folytatja Ukrajna és a béke mihamarabbi megkötésének támogatását.
„Amennyiben Oroszország sikerrel járna ebben a háborúban, annak közvetlen negatív hatása lenne Csehországra is. Amennyiben jutalmat kapna az agressziójáért, az megerősíthetné meggyőződését, hogy helyes az a mód, ahogy külpolitikai céljait megvalósította. Csehországnak érdeke, hogy a remélhetőleg hamarosan beinduló béketárgyalások eredménye ne az legyen, hogy az agresszor jutalmat kap, míg az áldozat, tehát Ukrajna meg lesz büntetve” – hangsúlyozta Petr Pavel.
A cseh elnök hangsúlyozta továbbá, hogy Csehország kész részt venni Ukrajna háború utáni újjáépítésében, iparának és az egész ukrán infrastruktúra korszerűsítésében.
Volodimir Zelenszkij köszönetet mondott Csehországnak a sokoldalú támogatásért, külön kiemelve a Prága által kezdeményezett nemzetközi lőszerbeszerzést Ukrajna számára, valamint a cseh-ukrán hadiipari együttműködést. A elnök nagyra értékelte, hogy Csehország kiképző központot létesít az F-16-os amerikai vadászgépek ukrán pilótái számára.
Külön köszönetet mondott Prágának Ukrajna európai integrációs törekvéseinek támogatásáért és sajnálatát fejezte ki afelett, hogy ezt a folyamatot néhány ország vezetője „igyekszik akadályozni”. Konkrétumokat azonban Vlodimir Zelenkszkij nem mondott. Kiemelte a csehek szerepét az ukrán egészségügy újjáépítésében is.
A cseh elnöki hivatal közlése szerint Volodimir Zelenszkij hétfőn, látogatásának második napján Petr Fiala kormányfővel tárgyal, majd találkozik a cseh parlament két kamarájának elnökével Markéta Pekarová Adamovával, illetve Milos Vybornyval.
Andrej Babiš, der ehemalige Regierungschef Tschechiens und Spitzenkandidat seiner Partei ANO, ist wegen Betrugs bei der Einwerbung von EU-Fördermitteln angeklagt. Das Oberste Gericht in Tschechien hat einen früheren Freispruch aufgehoben 🔽 https://t.co/AP0AU9fsuq
Pan Okamura první den ve funkci ukázal, co jediné umí: pošlapat hodnoty, jako je solidarita a odvaha podporovat zemi napadenou Ruskem. Na protest proti tomuto kroku jsme ještě dnes vyvěsili ukrajinskou vlajku na viditelném místě z balkonu našeho poslaneckého klubu. Slava Ukraini… pic.twitter.com/0OuEucREW5
🇺🇦🇨🇿 Ukrajinci a přátelé Ukrajiny se spojili v historickém centru Prahy do živého řetězu jednoty přes Karlův most u příležitosti Dne sobornosti Ukrajiny. pic.twitter.com/i4LjNRYnGl
I met with the Prime Minister of Slovakia, @RobertFicoSVK, in Yerevan. Ukraine is open to constructive dialogue with Slovakia and is interested in developing strong relations.
We discussed cooperation across various areas and holding a government meeting in the format of an… pic.twitter.com/ZaWAiDKZm5
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 4, 2026
Amíg nincs békemegállapodás Csehország nem küld katonákat Ukrajnába, a kontingens telepítéséről Kijevvel egyetértésben döntenek – jelentette ki vasárnap Petr Pavel cseh elnök az ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel közösen tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Pavel elmondta: „A békefenntartó erők Ukrajna területére történő telepítéséről egyelőre nem beszélhetünk, mivel még nem kötöttek békemegállapodást.” Mint hangsúlyozta, egyelőre nincsenek konkrét megbeszélések arról, hogy milyen katonai erők és mely országok állomásoznának Ukrajnában. „Nehéz bármi konkrétumot mondani a mandátumról. Az egyes államokon múlik majd, hogy kit és milyen létszámban küldenek” – jegyezte meg. Mint kiemelte, Ukrajna egy független állam, amely a béke létrejötte után lehetővé teszi külföldi katonai kontingens telepítését a területein. A nyugati partnerek most már csak arról tudnak tárgyalni, hogy milyen támogatást, milyen formában tudnak nyújtani Kijevnek – mondta.
„Most beszéltünk azokról a garanciákról, amelyeket politikai vagy ezek kombinációjaként tudunk nyújtani. Meggyőződésem, hogy a garanciák – gazdasági, politikai és katonai – kombinációja elegendő biztonsági garanciát jelent majd Ukrajna számára” – összegezte Petr Pavel.
President Trump and Malaysia's Prime Minister Anwar Ibrahim hosted the Prime Ministers of Thailand and Cambodia for the signing of the ‘Kuala Lumpur Peace Accords’—a historic peace declaration. pic.twitter.com/BZRJ2b2KLY
Pan Okamura první den ve funkci ukázal, co jediné umí: pošlapat hodnoty, jako je solidarita a odvaha podporovat zemi napadenou Ruskem. Na protest proti tomuto kroku jsme ještě dnes vyvěsili ukrajinskou vlajku na viditelném místě z balkonu našeho poslaneckého klubu. Slava Ukraini… pic.twitter.com/0OuEucREW5
🇺🇦🇨🇿 Ukrajinci a přátelé Ukrajiny se spojili v historickém centru Prahy do živého řetězu jednoty přes Karlův most u příležitosti Dne sobornosti Ukrajiny. pic.twitter.com/i4LjNRYnGl
Petr Pavel cseh elnök kijelentette, Ukrajna biztonsági garanciái két összetevőből állnak: az Egyesült Államokkal kötött ásványianyag-egyezményből és az európai országok garanciáiból. A cseh elnök ezt a Jevropejszka Pravdának adott interjújában nyilatkozta.
Az Ukrajna és az Egyesült Államok közötti potenciális megállapodásról szólva a cseh elnök megjegyezte, hogy az amerikai vállalkozások Ukrajnában való jelenléte miatt „elvárhatjuk, hogy ők (az Egyesült Államok – szerk.) megvédjék ezeket az érdekeket”.
A garanciák másik összetevője Pavel szerint azoktól az európai országoktól fog származni, amelyek „kinyilvánították, hogy hajlandók támogatni Ukrajnát.
„És most főként az újonnan létrehozott, úgynevezett „elszánt államok koalíciójáról” beszélünk, amelyek stabilizáló katonai erőket tudnak és akarnak küldeni Ukrajnába, ha megszületik a békemegállapodás”, mondta.
Arra a kérdésre, hogy Ukrajna NATO-tagságát miért nem látja a biztonsági garanciák között, Pavel Donald Trump amerikai elnök álláspontjára mutatott rá ebben a kérdésben.
„Már láthattuk, hogy az amerikai elnök elutasította Ukrajna gyors NATO-csatlakozásának lehetőségét. Ha ez lesz az akadálya a békemegállapodás megkötésének, akkor legyen. Hiszen a NATO-tagság nem néhány hónap kérdése. Ez több időt vesz igénybe”, szögezte le a cseh elnök. Hozzátette ugyanakkor, hogy ezt a kérdést nem szabad teljesen levenni a napirendről.
„Hagyjuk nyitva ezt a kérdést a jövőre nézve, mert a politikusok jönnek-mennek. Három év múlva más kormány lesz az Egyesült Államokban. És az új kormány alatt más állásponttal találkozhatunk”, összegezte Pavel.
[type] => post
[excerpt] => Petr Pavel cseh elnök kijelentette, Ukrajna biztonsági garanciái két összetevőből állnak: az Egyesült Államokkal kötött ásványianyag-egyezményből és az európai országok garanciáiból. A cseh elnök ezt a Jevropejszka Pravdának adott interjújában nyi...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1742752560
[modified] => 1742741893
)
[title] => A cseh elnök ismertette, hogyan osztja meg az Egyesült Államok és Európa a biztonsági garanciákat Ukrajna számára
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=145541&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 145541
[uk] => 145510
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 145511
[image] => Array
(
[id] => 145511
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/petr-pavel-foto-op-1-0.jpeg
[original_lng] => 109661
[original_w] => 1042
[original_h] => 695
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/petr-pavel-foto-op-1-0-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/petr-pavel-foto-op-1-0-300x200.jpeg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/petr-pavel-foto-op-1-0-768x512.jpeg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/petr-pavel-foto-op-1-0-1024x683.jpeg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/petr-pavel-foto-op-1-0.jpeg
[width] => 1042
[height] => 695
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/petr-pavel-foto-op-1-0.jpeg
[width] => 1042
[height] => 695
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/petr-pavel-foto-op-1-0.jpeg
[width] => 1042
[height] => 695
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1742734693:12
[_thumbnail_id] => 145511
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3759
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508429568000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 48542
[1] => 191888
[2] => 63
)
[tags_name] => Array
(
[0] => biztonsági garanciák
[1] => Petr Pavel
[2] => Ukrajna
)
)
[6] => Array
(
[id] => 145414
[content] =>
Petr Pavel és Volodimir Zelenszkij pénteken Kijevben egyeztetett. Csehország szerint csak Ukrajna számára is elfogadható béke lehet valódi béke az orosz–ukrán háború után.
Mindenféle tűzszünetnek egy lépést kell jelentenie a valódi béke felé vezető úton, ez utóbbinak a feltételei pedig csakis olyanok lehetnek, amelyeket előzőleg egyeztettek Ukrajnával, és azok számára elfogadhatók – jelentette Petr Pavel cseh államfő pénteken Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatójukon.
„Azért vagyok itt, hogy megerősítsem Zelenszkij elnöknek és minden ukránnak, hogy a Cseh Köztársaság továbbra is szilárdan kiáll önök mellett. Sok szót hallani a tűzszünetről, és őszintén szólva, úgy tűnik, ez elérhető. Azt akarom mondani, hogy senki sem akar békét jobban, mint az ukránok, de mindenféle tűzszünetnek egy lépésnek kell lennie a valódi béke felé. Ennek a békének pedig az ukránokkal egyeztetettnek, és számukra elfogadhatóknak kell lenniük” – fogalmazott az Interfax-Ukrajina hírügynökség beszámolója szerint a cseh államfő.
Pavel hozzátette, hogy Csehország megérti Ukrajna azon törekvését, hogy szuverén döntéseket hozzon a jövőjével kapcsolatban, és szabad társadalomként éljen. Úgy véli, hogy Ukrajnának garanciákat kell kapnia arra vonatkozóan, hogy Oroszország nem fogja ismét megtámadni. Ez egy kollektív felelősség, és Csehország ki fogja venni belőle a részét. Elmondta, hogy Csehország létfontosságú szállítmányokkal kívánja támogatni az ukrán fegyveres erőket. Erre szükséges is van Kijevnek, ugyanis az orosz-ukrán háború az elmúlt hetekben inkább az oroszok sikereiről szólt a haszíntéren.
Az elnök kijelentette, hogy Csehország kész részt venni az ukrajnai nyugati katonai jelenlét lehetséges módozatairól szóló tárgyalásokon. Hozzátette, ha döntés születik ilyen nemzetközi erők létrehozásáról, akkor szerinte Csehország is rész fog venni bennük.
[type] => post
[excerpt] => Petr Pavel és Volodimir Zelenszkij pénteken Kijevben egyeztetett. Csehország szerint csak Ukrajna számára is elfogadható béke lehet valódi béke az orosz–ukrán háború után.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1742666640
[modified] => 1742616465
)
[title] => Csehország készen áll arra, hogy csatlakozzon egy katonai misszióhoz Ukrajnában
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=145414&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 145414
[uk] => 145384
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 145385
[image] => Array
(
[id] => 145385
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/243545.webp
[original_lng] => 87532
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/243545-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/243545-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/243545-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/243545-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/243545-1536x864.webp
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/243545.webp
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/243545.webp
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1742609266:12
[_thumbnail_id] => 145385
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2828
[_oembed_d74e412c2289d663cc8ad222e3f47458] =>
Last night in Kyiv, tragically, three people were killed by Russian drones, including a father and his five-year-old daughter. Just a day earlier in Zaporizhzhia, a Russian strike took the lives of an entire family—a mother, a father, and their daughter. My condolences to all the… pic.twitter.com/hB6R5yn9gV
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) March 23, 2025
Petr Pavel cseh államfő pénteken Odesszába látogatott, az ukrán tisztviselőkkel folytatott megbeszélése során Oroszország Shahed csapásmérő drónokkal támadta a várost – számolt be az rbc.ua hírportál Olekszij Kuleba fellendülésért felelős miniszterelnök-helyettes, közösség- és területfejlesztési miniszter Facebook-oldalára hivatkozva.
A jelentés szerint Kuleba azt írta: „Találkoztunk (Csehország elnökével – a szerk.) Odessza városában, amelyet minden este terrorizál Oroszország. Találkozásunk során Oroszország három Shahed csoportot indított a város ellen. Az egész civilizált világnak látnia kell Oroszország Ukrajna elleni bűneit.”
A miniszterelnök-helyettes közlése szerint a Pavellel tartott találkozó során a következő kérdések merültek fel: a tengeri biztonság és az aknamentesítési területek kihívásai; Ukrajna helyreállítása és közösségeink fejlődése.
Kuleba hozzátette, hogy a cseh elnök meghívást kapott az Ukrajna újjáépítéséről szóló konferenciára, amelyet idén nyáron Rómában tartanak. „A humanitárius segítségnyújtás kiterjesztésében is megállapodtunk az érintett régiókra, ideértve az otthonukat elvesztők ideiglenes lakhelyének biztosítását és az egészségügyi intézmények támogatását. Az Odessza, Mikolajiv és Herszon megyei katonai kormányzóival közösen tárgyaltunk a régiók további közvetlen támogatásáról” – jegyezte Ukrajna közösség- és területfejlesztési minisztere.
Peter Pavel cseh elnök úgy véli, hogy szükség van az államok „széles koalíciójának” létrehozására az igazságos ukrajnai béke támogatására, számolt be a Jevropejszka Pravda a cseh államfő X-en közzétett bejegyzésére hivatkozva.
Pavel megjegyezte, hogy itt az ideje, hogy „egy széles körű koalíció létrehozásán gondolkozzunk, amely igazságos békére törekszik Ukrajnában”.
Az agresszor feltételei szerinti „békét” kapitulációnak nevezik, és csak bátorítja a jelenlegi és jövőbeli támadókat. A szabad világnak szembe kell állnia a gonosszal”, tette hozzá.
Pavel bejegyzése azután jelent meg, hogy az Ovális Irodában vita tört ki Ukrajna és az Egyesült Államok elnöke, valamint J. D. Vance amerikai alelnök között.
[type] => post
[excerpt] => Peter Pavel cseh elnök úgy véli, hogy szükség van az államok „széles koalíciójának” létrehozására az igazságos ukrajnai béke támogatására, számolt be a Jevropejszka Pravda a cseh államfő X-en közzétett bejegyzésére hivatkozva.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1740998880
[modified] => 1740982772
)
[title] => A cseh elnök koalícióra szólított fel az ukrajnai igazságos béke érdekében
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=143142&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 143142
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 142950
[image] => Array
(
[id] => 142950
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/original-1.jpg
[original_lng] => 36774
[original_w] => 630
[original_h] => 400
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/original-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/original-1-300x190.jpg
[width] => 300
[height] => 190
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/original-1.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/original-1.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/original-1.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/original-1.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/original-1.jpg
[width] => 630
[height] => 400
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1740975573:12
[_thumbnail_id] => 142950
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2216
[_oembed_c5cf790b5338581559fd05701bfe0226] =>
- Zelensky is not just proposing war - he’s proposing war without weapons.
He weakened the army (failed 55% of the defense procurement plan), lost U.S. support, and divided the country.
Without him, Ukraine would fight better and make peace faster and more effectively.
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
Ukrajna veresége egyben Csehország veresége is lenne, ezért az ukrajnai háborúban továbbra is határozottan ki kell tartani Ukrajna mellett – jelentette ki Petr Pavel cseh államfő vasárnap az Ukrajna elleni orosz katonai támadás harmadik évfordulója alkalmával Prágában.
Az Óvárosi téren több ezer ember részvételével megtartott tömegtüntetést, megemlékezést a csehországi civil szervezetek kezdeményezték.
„Egyértelmű, hogy ki az agresszor, ki az, aki megsértette a nemzetközi jogot, és ki az áldozat, akinek az oldalára kell állnunk” – szögezte le Petr Pavel.
Petr Pavel úgy vélte, hogy az Ukrajnával kapcsolatos, egymásnak ellentmondó kijelentések egyik értelmezése, lehet ugyan pragmatikus, de ez nem jelentheti a Nyugat értékeiről való lemondást.
Hangsúlyozta: stratégiai érdek, hogy a demokratikus világ ne hátráljon meg Oroszország előtt, Európának és Ukrajnának egyaránt ott kell lennie a konfliktus lezárásáról, a békéről folytatandó tárgyalásokon.
„Ha Európa nagyobb szerepet kíván játszani a béketárgyalásokon, akkor kezdeményezőbben, határozottabban kell fellépnie” – hangsúlyozta a cseh vezető.
Ismételten kijelentette, hogy a béketárgyalások miatt nem szabad megszakítani Ukrajna támogatását.
Rámutatott: a mostani nemzetközi helyzet nagyban hasonlít ahhoz a helyzethez, amely Európában uralkodott 1938 nyarán, s amely a müncheni egyezményhez vezetett, amelyen a nagyhatalmak felosztották a korabeli Csehszlovákiát.
Petr Pavel szerint nyilvánvaló, hogy úgy az egykori csehszlovák, mint a mostani ukrán nemzetiségi politikában is „történtek hibák”, de ezzel megindokolni egy katonai támadást a másik ország ellen elfogadhatatlan.
Petr Pavel szerint az ukrajnai oroszok a háború kirobbanása előtt hasonló módon radikalizálódtak, mint egykoron a szudétanémetek Csehországban. Természetes és érthető, hogy a közrend fenntartása érdekében az államhatalom mindkét esetben fellépett a radikalizálódás ellen.
Ennek ellenére a nagyhatalmak akkor ezzel indokolták, hogy Csehország szudétanémetek lakta vidékeit a náci Németországhoz csatolták. Nem szabad megengedni, hogy még egyszer megismétlődjék az, hogy az „agresszor ajándékot kap” – zárta beszédét a cseh államfő.
Andrej Babiš, der ehemalige Regierungschef Tschechiens und Spitzenkandidat seiner Partei ANO, ist wegen Betrugs bei der Einwerbung von EU-Fördermitteln angeklagt. Das Oberste Gericht in Tschechien hat einen früheren Freispruch aufgehoben 🔽 https://t.co/AP0AU9fsuq
Pan Okamura první den ve funkci ukázal, co jediné umí: pošlapat hodnoty, jako je solidarita a odvaha podporovat zemi napadenou Ruskem. Na protest proti tomuto kroku jsme ještě dnes vyvěsili ukrajinskou vlajku na viditelném místě z balkonu našeho poslaneckého klubu. Slava Ukraini… pic.twitter.com/0OuEucREW5
🇺🇦🇨🇿 Ukrajinci a přátelé Ukrajiny se spojili v historickém centru Prahy do živého řetězu jednoty přes Karlův most u příležitosti Dne sobornosti Ukrajiny. pic.twitter.com/i4LjNRYnGl