Tiltakozik a bukaresti ukrán nagykövetség amiatt, hogy egy Bákó megyei faluban orosz katonának öltöztek a hagyományos szilveszteri jelmezes felvonulás részvevői.
„Az orosz agresszió jelképeit be kell tiltani az egész civilizált világban” – írta kedd esti Facebook-bejegyzésében az ukrán diplomáciai képviselet, és arra kérte a román hatóságokat, hogy vizsgálják ki a történteket.
A moldvai Berzunc (Berzunti) községben hagyományosan megszervezett jelmezes felvonuláson több résztvevő orosz katonának öltözött és katonai gépkocsikat imitáló, „Z” betűvel feliratozott mezőgazdasági járművekkel vonult fel. A közösségi médiában elterjedt felvételek szerint a „harckocsikra” „rakétákat” is szereltek.
A bukaresti ukrán nagykövetség bejegyzésében azt írta: sajnálattal veszi tudomásul, hogy miközben Ukrajnát aznap is súlyos orosz rakétatámadások érték, Bákó megyében „egy viccesnek szánt felvonulást szerveztek az orosz terroristák szimbólumait használva”.
Meggyőződésünk, hogy az ilyen cselekedetek ellentmondanak a román nép álláspontjának, miszerint feltétel nélkül támogatja Ukrajnát az ellene indított orosz háborúban – idézte az ukrán nagykövetség üzenetét az Agerpres hírügynökség. A kijevi diplomácia hozzátette: reméli, hogy a román társadalom a helyén fogja kezelni az ügyet.
A Bákó megyei rendőrség korábban közölte, hogy nyomozást indított a rendezvénnyel kapcsolatban. Az Agerpres szerint a rendőrség hivatalból vizsgálódik a szélsőséges szervezetek, jelképek és cselekedetek, valamint a háborús bűnösök kultuszának tilalmáról szóló sürgősségi rendelet alapján.
“We will fight, we will die, we will get our rights” chanted a group of brave Afghan women during a protest against Taliban regime in Kabul.
Among other restrictions, Taliban have banned female education almost altogether & placed severe restrictions on female employment. pic.twitter.com/jtTN6cTM9s
#Afghanwomen took to the street in Kabul today afternoon and asked the world not to recognize the Taliban while they were violently dispersed. The protesters chanted “recognition of the Taliban is a disgrace to the world”, and “Afghan people are hostages of the Taliban”. pic.twitter.com/5dvmMiC2dB
Volodymyr Zelenskyy will visit #Romania next week for the first time since the beginning of the war and meet with the country's president, Klaus Iohannis. pic.twitter.com/vVEnkt5SFv
De weggestuurde Europarlementariër Diana Iovanovici-Șoșoacă is van S.O.S. Roemenië. Ze is woest: “Von der Leyen is een crimineel” pic.twitter.com/LHD4IUROgz
A 9000 katona mellett Oroszország harckocsikat, gyalogsági harcjárműveket és tüzérséget visz Fehéroroszország területére.
Ezt Valerij Revenko, a fehérorosz védelmi minisztérium Nemzetközi Katonai Együttműködési Főosztályának vezetője jelentette be egy külföldi katonai diplomatáknak tartott tájékoztató után – írja az Jevropejszka pravda a Reform.by-re hivatkozva.
Elmondása szerint az Oroszországi Föderáció legalább 9000 katonát, körülbelül 170 harckocsit, 200 harci járművet és 100 100 mm-nél nagyobb kaliberű fegyvert és aknavetőt szállít át Fehéroroszországba.
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
Russia announced that its warships have reached Iran to participate in joint exercises with Iran and China in the Gulf of Oman. pic.twitter.com/FWXfW9Y7t4
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
NEW: Belarus President Alexander Lukashenko says the country is shifting to a rotational mobilisation model, calling up selected military units in cycles to prepare them for possible war scenarios, including what he described as a potential "ground operation."
Seems like we need to prepare for a WW3, especially Europe, Especially Poland and the neighbors.
Belarusian dicktator Lukashenko announced that the country is launching “targeted mobilizations," and Belarus is preparing for war. pic.twitter.com/5jva2R7PVd
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
Közel 9000 orosz katona fog állomásozni Fehéroroszországban az orosz–fehérorosz közös katonai erő részeként – közölte vasárnap a fehérorosz védelmi minisztérium.
Valerij Revenko, a minisztérium nemzetközi katonai együttműködésért felelős osztályának parancsnoka a Twitteren jelentette be, hogy megérkeztek Fehéroroszországba az első szerelvények a regionális haderőben szolgáló orosz katonákkal, akiknek elhelyezése „néhány napig fog tartani”. Az orosz katonák száma „kicsivel 9000 alatt lesz” – tette hozzá.
Minszk a napokban jelentette be, hogy „az ország határainak az ukrán fenyegetéssel szembeni védelmére hivatott” közös katonai egységet hoznak létre Oroszországgal. Mindeddig nem lehetett tudni, hogy hány orosz katonát telepítenek fehérorosz területre, az ukrán határ közelébe.
Fehéroroszország, amely Oroszország szövetségese az ukrajnai háborúban, már a háború elején átengedte a területét az orosz hadseregnek céljai megvalósításához, de a fehérorosz hadsereg eddig nem vett részt az ukrán területen folyó harcokban.
Minszk azt állítja: nem gondolkodik azon, hogy az orosznál jóval kisebb hadserege az oroszokkal vállvetve harcoljon Ukrajnában.
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
Eddig 23 ország nyújtott be kérelmet az Emberi Jogok Európai Bíróságához azzal a szándékkal, hogy harmadik félként vehessen részt Ukrajna Oroszország elleni perének elbírálásában. A kérelmek beérkezését a strasbourgi bíróság is megerősítette – írja az Unian hírügynökség.
A nem EU-tagállamok közül Norvégia már csatlakozott a megtámadott országot támogatók közé, az Egyesült Királyság és Izland pedig csatlakozási hajlandóságát jelezte a perben, míg a Genfi Nemzetközi Humanitárius Jog és Emberi Jogok Akadémiája akkreditációt kért.
Bár Oroszország az Európa Tanácsból való kizárása miatt szeptember 16-án kikerült az Emberi Jogok Európai Egyezményéből is, az EJEB továbbra is mérlegelheti, vizsgálhatja az Oroszország által ezen időpont előtt elkövetett, feltételezhető bűncselekményeket. Ukrajna június 23-án indított pert Strasbourgban.
Az ENSZ független nemzetközi vizsgálóbizottsága az Ukrajnában elkövetett jogsértésekkel kapcsolatban bizonyítékokat talált arra, hogy az orosz hadsereg számos háborús bűnt követett el az elmúlt hónapokban Kijev, Csernyihiv, Harkiv és Szumi megye megszállt területein. A jelentést szeptember 23-án, pénteken terjesztették elő.
A megállapított háborús bűncselekmények között szerepel a robbanófegyverek illegális használata, a válogatás nélküli támadások, a személyes integritás megsértése, a kivégzések, a kínzás és rossz bánásmód, valamint a szexuális és nemi alapú erőszak esetei. Az illetékes bizottság a gyermekek jogainak megsértését is bizonyítottnak találta.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Eddig 23 ország nyújtott be kérelmet az Emberi Jogok Európai Bíróságához azzal a szándékkal, hogy harmadik félként vehessen részt Ukrajna Oroszország elleni perének elbírálásában. A kérelmek beérkezését a strasbourgi bíróság is megerősítette.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1664026860
[modified] => 1664020481
)
[title] => 23 állam támogatja Ukrajnát az Oroszország elleni strasbourgi perben
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=58275&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 58275
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 58276
[image] => Array
(
[id] => 58276
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-birosaga.png
[original_lng] => 1525649
[original_w] => 1200
[original_h] => 831
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-birosaga-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-birosaga-300x208.png
[width] => 300
[height] => 208
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-birosaga-768x532.png
[width] => 768
[height] => 532
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-birosaga-1024x709.png
[width] => 1024
[height] => 709
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-birosaga.png
[width] => 1200
[height] => 831
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-birosaga.png
[width] => 1200
[height] => 831
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/emberi-jogok-europai-birosaga.png
[width] => 1200
[height] => 831
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1664009681:12
[_thumbnail_id] => 58276
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2540
[translation_required_done] => 1
[_oembed_cb42806637fae57a344576276fc7deec] =>
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
Together with the Presidents of the #B9 countries and ???? we issued a joint statement and condemned the mass bombardments of ??Ukrainian cities recently carried out by Russia. ?????????????????????? https://t.co/x2FuIz8v2qpic.twitter.com/pTb3aaqsxR
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
"Russia is not going to use nukes," the Kremlin's Ambassador to the UK Andrey Kelin tells me in an exclusive interview, on a day when Russia is conducting military nuclear training drills. Airs tonight at 7p CET on @cnni and later on @pbspic.twitter.com/RDeSTOI3fQ
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Engemet nem lepett meg Putyin részleges mozgósítást bejelentő beszéde, nem is figyeltem, mert előre tudtam a döntéséről, ugyanis minden szükséges információval rendelkezem – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök egy szerdai lapinterjúban, számolt be a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint az elnök a Bild című német lapnak nyilatkozva azt mondta: „minden információval rendelkezem, amire szükségem van. Ebben a beszédben semmi új nem volt számomra.” Úgy vélte, a mozgósítás megmutatja, hogy az Orosz Föderációnak problémái lesznek a tisztekkel és más katonai állománnyal.
„Már tudjuk, hogy mozgósítottak kadétokat, fiúkat, akik nem tudtak harcolni. Ezek a kadétok meghaltak. Még a tanulmányaikat sem tudták befejezni. Mindezek az emberek nem tudnak harcolni. Hozzánk jönnek és meghalnak” – emlékeztetett az államfő. Mint hozzátette: Putyinnak többmilliós hadseregre van szüksége a fronton ahhoz, hogy legyőzhesse Ukrajnát.
„Látja, hogy az egységeik egyszerűen menekülnek. Kell neki egy többmilliós hadsereg, ami hozzánk jön. Mert látja, hogy a legtöbben, akik hozzánk jönnek, egyszerűen elszöknek. Vérbe akarja fojtani Ukrajnát, de a saját katonái vérébe” – mondta el Volodimir Zelenszkij Putyin beszédére reagálva.
«Агентурна криза» спонукає Росію діставати з шафи навіть найбільш забутий політичний нафталін. Якщо ?? пан Марга робить свої заяви «зі всією відповідальністю», то має розуміти й перспективу кримінальної відповідальності. За посягання на цілісність і суверенітет іншої держави.
Щиро вдячний @POTUS і ?? народу за черговий пакет безпекової допомоги для ?? у розмірі $725 млн. Ми отримаємо, зокрема, вкрай необхідні боєприпаси для HIMARS та артилерії. Чудовий подарунок до Дня захисників і захисниць ??! Російський агресор буде переможений, ?? буде вільною!
Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
As I confirmed this morning to President Zelensky, we are fully mobilised to increase our military support for Ukraine, particularly with regard to its anti-air defences.
Discussed macro-fin aid to ?? for the current year & 2023 with President of the European Commission @vonderleyen. Noted the importance of continuing the grain initiative for world food security. Discussed increasing sanctions & opposing actions of Iran, which supports aggression
Дякую @POTUS і народу ?? за черговий пакет військової допомоги на $400 млн. За бронетехніку, яка допоможе нам звільняти українську землю. Цінуємо цю незмінну підтримку!
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
Провів телефонну розмову з Президентом @WorldBank Аджаєм Бангою. Подякував за неослабну підтримку з боку Світового банку з перших днів повномасштабної агресії Росії. Обговорили подальший розвиток співпраці, зокрема задля мобілізації міжнародної підтримки.
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…
Our group of specialists has begun deploying a mission in Denmark to share Ukraine’s experience in countering drones. Our guys arrived to take part in the joint exercises with partners, which could become the foundation for a new system to counter Russian and any other drones.…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 30, 2025
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) 35 fős kormányzótanácsa csütörtökön határozatban szólította fel Oroszországot, hogy csapatai hagyják el a zaporizzsjai atomerőmű területét – közölték a zárt ajtók mögött zajló ülésen részt vevő diplomaták.
A létesítmény katonai megszállása jelentősen növeli egy nukleáris baleset vagy incidens kockázatát, ami veszélyezteti Ukrajna, valamint a szomszédos országok lakosságát és a nemzetközi közösséget is – áll a bécsi tanácskozáson elfogadott dokumentumban.
A NAÜ döntéshozó testülete felszólította az orosz hadsereget és a Roszatom orosz atomenergetikai konszernt, hogy haladéktalanul hagyjon fel minden tevékenységével az atomerőmű területén, és adja át a létesítmény ellenőrzését az ukrán hatóságoknak.
Discussed strengthening defense capacity and further comprehensive support of #Ukraine with ?? Chancellor @OlafScholz. Europe's energy security is on the agenda. Offered to send a special EU and UN mission to the ZNPP. Sure that ?? is a reliable and consistent partner of ??. 1/1 pic.twitter.com/HkGgSREUnc
On our way to Kyiv for important meetings. The need for a Nuclear Safety and Security Protection Zone (NSSPZ) around #Zaporizhzhya Nuclear Power Plant is now more urgent than ever. pic.twitter.com/XFetpJ65ai
IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors. One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
IAEA experts confirmed physical impact of drone attacks at ZNPP today, incl. at 1 of its 6 reactors. One casualty reported. Damage at unit 6 has not compromised nuclear safety, but this is a serious incident w/ potential to undermine integrity of the reactor’s containment system. pic.twitter.com/FvMsb4I4vs
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) April 7, 2024
Another IAEA-brokered local ceasefire is now in effect to enable restoration of the 330 kV backup power supply to the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant.
Ukrajna célba veszi azokat az orosz katonákat, akik a zaporizzsjai atomerőműre lőnek, vagy bázisként használják azt, hogy onnan lőjenek – közölte szombaton Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Reuters beszámolója szerint.
Ukrajna és Oroszország a közelmúltban többször is egymást vádolta meg a zaporizzsjai atomerőművet, Európa legnagyobb atomerőművét ért támadások miatt. Az orosz csapatok a háború elején foglalták el az erőművet.
Minden orosz katonának, aki vagy az erőműre lő, vagy az erőművet fedezékként használva lő, meg kell értenie, hogy különleges célponttá válik hírszerzőink, különleges szolgálataink, hadseregünk számára – mondta Zelenszkij esti beszédében.
Zelenszkij, aki nem közölt erről további részleteket, megismételte azokat a vádakat, mely szerint Oroszország nukleáris zsarolásra használja az erőművet.
Discussed sustainable defense cooperation with ?? Prime Minister @MinPres. Glad to hear that support for Ukraine next year will only increase. We also discussed the implementation of my peace formula and the transition of ?? to energy-saving technologies.
Hamarosan 49 orosz katona áll bíróság elé háborús bűnök elkövetése miatt. Ukrajnában közel 13 ezer hasonló eljárás van folyamatban.
A hírt Irina Venediktova főügyész közölte a davosi fórumon – írja a The Guardian.
Hozzátette, hogy az ukrán hatóságok közel 600 háborús bűnöst azonosítottak, három ügyben már folynak a bírósági tárgyalások.
[type] => post
[excerpt] => Hamarosan 49 orosz katona áll bíróság elé háborús bűnök elkövetése miatt. Ukrajnában közel 13 ezer hasonló eljárás van folyamatban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1653485460
[modified] => 1653476744
)
[title] => 49 orosz katona áll bíróság elé háborús bűnök miatt
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=49436&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 49436
[uk] => 49340
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 49341
[image] => Array
(
[id] => 49341
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2fdee3cc-b605cc846c16b8e4cb654682330c08e7.jpg
[original_lng] => 177473
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2fdee3cc-b605cc846c16b8e4cb654682330c08e7-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2fdee3cc-b605cc846c16b8e4cb654682330c08e7-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2fdee3cc-b605cc846c16b8e4cb654682330c08e7-768x403.jpg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2fdee3cc-b605cc846c16b8e4cb654682330c08e7-1024x538.jpg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2fdee3cc-b605cc846c16b8e4cb654682330c08e7.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2fdee3cc-b605cc846c16b8e4cb654682330c08e7.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2fdee3cc-b605cc846c16b8e4cb654682330c08e7.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1653465944:12
[_thumbnail_id] => 49341
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4721
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a76ec2e86a0d8f390dded32381450ca6] =>
Together with the Presidents of the #B9 countries and ???? we issued a joint statement and condemned the mass bombardments of ??Ukrainian cities recently carried out by Russia. ?????????????????????? https://t.co/x2FuIz8v2qpic.twitter.com/pTb3aaqsxR
A Wagner-csoporthoz köthető, körülbelül 1000 ember tartózkodik jelenleg Ukrajna Donbász régiójában – mondta John Kirby, a Pentagon szóvivője szerdán a Pentagonban tartott tájékoztatón.
Az Egyesült Államok azt tapasztalta, hogy Oroszország sokkal aktívabbá vált a donbászi régióban az elmúlt néhány napban – tette hozzá Kirby a CNN szerint.
Úgy gondoljuk, hogy a Wagner-csoportnak jelenleg körülbelül 1000 embere van a Donbásznál, mondta Kirby.
A Wagner-csoport tagjai az elmúlt nyolc évben harcoltak Donbászban, tehát ez az a terület, ahol tapasztalt a csoport – tette hozzá Kirby.
Srbija širi ratnu propagandu Moskve, a sada i aktivno učestvuje u regrutovanju plaćenika jer dozvoljava emitovanje RT sa ovim oglasom. Najsramnije do sada.... Ovako ćemo ponovo biti osuđeni za nesprečavanje ili za pomaganje u vršenju ratnih zločina.https://t.co/x6IjOFqRP3
Olekszij Reznyikov védelmi miniszter felszólította az orosz katonákat, hogy adják meg magukat, megígérve, hogy Ukrajna megértéssel fogja fogadni Oroszország kapitulációját – adta hírül az rbc.ua hírportál a miniszter Facebook-oldalára hivatkozva.
Mint Reznyikov leszögezte, Ukrajna egész legfelső vezetése, élén az államfővel, a helyén dolgozik. Szerinte ez nagyon bosszantja az orosz hatóságokat.
A miniszter hangsúlyozta: „határozottan azt tanácsolom minden orosz katonának, hogy húzzon el, vagy adja meg magát ukrán fogságba, mielőtt túl késő lesz.” Hozzátette: „ami a megadást illeti, Ukrajna megértéssel fogadja majd Oroszország kapitulációját.”
Great news from my ?? colleague @AnitaAnandMP. Canada restarts Operation Unifier - up to 225 Canadian service members are being deployed to the UK to train ??troops. With your help our soldiers will become an unstoppable force. I’m grateful to ??for their staunch support! ????? pic.twitter.com/xNbyQ9c6LN
Earlier today, I again spoke with my good friend and ?? Ukrainian counterpart @oleksiireznikov to discuss U.S. support for Ukraine as Russia’s brutal invasion nears its sixth month. pic.twitter.com/ppFn23th4Q
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) August 17, 2022
.@oleksiireznikov After Mariupol and Bucha and missile attacks, we will not be intimidated by nuclear weapons. We say to all partners - stop being afraid of ??. This is not the second army of the world, these are tramps, marauders and rapists. This is a prison which attacked ??.
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers. Lithuania became the first country who sent us these MANPADS. So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…? ????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ