Az Európa Tanács a szerdán befejeződő, kétnapos reykjavíki csúcstalálkozóján jegyzéket hozott létre az orosz agresszió során Ukrajnát ért veszteségek és károk nyilvántartására – tájékoztatott a strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló szervezet szerdán.
A közlemény szerint az Európa Tanács negyedik csúcstalálkozóján létrehozott nyilvántartás az első lépést jelenti az orosz agresszió ukrajnai áldozatainak kárpótlási mechanizmusának megteremtése felé, amely – mint írták – biztosítja majd, hogy Oroszország a nemzetközi joggal összhangban teljes jóvátételt fizessen Ukrajnának.
A nyilvántartást kezdetben három évre hozták létre, és az Ukrajna elleni orosz agresszió által okozott károkról, veszteségekről vagy sérülésekről szóló bizonyítékok és követelések jegyzékeként szolgál majd. A nyilvántartás kezelésére irodát hoznak létre Hágában, valamint egy fiókirodát Ukrajnában – közölték.
„A jegyzék fontos mérföldkövet jelent az igazságszolgáltatás és a jóvátétel biztosításához Ukrajna és a háború miatt sokat szenvedett ukránok számára” – fogalmaztak, majd hozzátették: biztosítani kell, hogy a nyilvántartás mihamarabb működőképessé váljon, és az orosz agresszió áldozatai benyújthassák követeléseiket.
A közlemény Katrín Jakobsdóttir izlandi miniszterelnököt idézte, aki azt monda: a szolidaritás Ukrajnával, valamint a megtámadott ország támogatása az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága izlandi elnökségének egyik fő prioritása.
Hangsúlyozta, az Európa Tanács fontos szerepet tud játszani és kell is játsszon az orosz agresszió során elkövetett bűnök elkövetőinek elszámoltathatóságának biztosításában.
A jegyzék fontos a háborúban elkövetett bűncselekményekért való felelősségre vonás szempontjából, és erős üzenetet hordoz Ukrajna megingathatatlan támogatásáról – mondta.
Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács főtitkára történelmi jelentőségűnek nevezte a jegyzék létrehozását, és azt mondta: a nyilvántartás támogatni fogja az áldozatokat veszteségeik rögzítésében, továbbá létfontosságú lesz minden kompenzációs mechanizmushoz, amelyek „felelősségre vonják majd Oroszországot tetteiért”.
Denisz Smihal ukrán kormányfő üdvözölte a jegyzék létrehozását, és felkért minden államot, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez, jelezve ezzel, hogy támogatják Oroszország elszámoltathatóságát.
Ez idáig negyven ország – Albánia, Ausztria, Belgium, Ciprus, Csehország, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Dánia, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Georgia, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Japán, Kanada, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Moldova, Monaco, Montenegró, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna – és az Európai Unió csatlakozott, valamint további három ország – Andorra, Bulgária és Svájc – jelezte csatlakozási szándékát – tájékoztattak.
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
I am grateful to @coe Parliamentary Assembly for recognising the 1932-1933 Holodomor as genocide against the Ukrainian people. Restoring historical justice and paying tribute to Holodomor victims sends a message that justice is inevitable for all past and present Moscow’s crimes.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 12, 2023
I thank @PACE_News for recognizing Stalin’s 1932–1933 Holodomor as an act of genocide against the Ukrainian people. It is also important that PACE encouraged all @coe and other parliaments to follow suit. This is a morally, historically, and politically right thing to do. pic.twitter.com/28cd021RYY
Avril Haines, az amerikai Nemzeti Hírszerzés igazgatója az amerikai Szenátusban közölte: nincs információjuk arról, hogy ki állhat a Kremlben történt dróntámadás mögött.
A BBC szerint Haines a Szenátus háborús ügyekkel foglalkozó bizottsága előtt beszélve úgy fogalmazott:
„Láthatták, hogy az ukrán kormányzat tagadta, hogy ők állnának mögötte. Jelenleg nincs elég információnk ahhoz, hogy független értékelést adjunk ezzel kapcsolatban.„
A hírszerzés vezetője azt is hozzáfűzte: „nagyon valószínűtlennek” tartják, hogy a nukleáris eszközökkel fenyegetőző oroszok ténylegesen atomfegyvert vetnének be.
Kitért arra is, hogy értékelésük szerint Oroszország az idei évben már nem fog tudni jelentős, nagy offenzívát indítani, mivel nincs elég lőszerük és kiképzett katonájuk ehhez.
[type] => post
[excerpt] => Avril Haines, az amerikai Nemzeti Hírszerzés igazgatója az amerikai Szenátusban közölte: nincs információjuk arról, hogy ki állhat a Kremlben történt dróntámadás mögött.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1683310260
[modified] => 1683295550
)
[title] => Az amerikai hírszerzés nem hisz abban, hogy Oroszország atomfegyvert használ
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=77962&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 77962
[uk] => 77924
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 77925
[image] => Array
(
[id] => 77925
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/ilyustratyvne-foto-large.jpg
[original_lng] => 138654
[original_w] => 1140
[original_h] => 601
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/ilyustratyvne-foto-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/ilyustratyvne-foto-large-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/ilyustratyvne-foto-large-768x405.jpg
[width] => 768
[height] => 405
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/ilyustratyvne-foto-large-1024x540.jpg
[width] => 1024
[height] => 540
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/ilyustratyvne-foto-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 601
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/ilyustratyvne-foto-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 601
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/ilyustratyvne-foto-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 601
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1683285895:4
[_thumbnail_id] => 77925
[_edit_last] => 4
[views_count] => 4352
[_oembed_c35a561911ac9e867a653cb69a947bba] =>
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
Az európai uniós államok parlamentjeinek vezetői támogatják az orosz agresszió ellen küzdő Ukrajnát, és kifejezték készségüket, hogy továbbra is humanitárius és másfajta támogatást nyújtanak Kijevnek – jelentette ki Milos Vystrcil, a cseh Szenátus elnöke kedden Prágában az európai uniós országok parlamenti elnökei kétnapos konferenciáját lezáró sajtótájékoztatón. A parlamenti vezetők abban is egyetértettek, hogy a tekintélyelvű államoktól való függőség csökkentésére kell törekedni.
A kétnapos konferencia résztvevői tanácskozásuk végén nem fogadtak el ugyan közös nyilatkozatot, de következtetéseket fogalmaztak meg – mutatott rá Markéta Pekarová Adamová, a cseh Képviselőház elnöke újságírók előtt.
Az európai parlamenti vezetők támogatják az EU és a NATO együttműködésének szorosabbra fűzését, illetve egy nemzetközi bíróság felállítását az Ukrajnában elkövetett orosz bűncselekmények kivizsgálására – fejtette ki Markéta Pekarová Adamová.
Hozzátette: egyetértés van abban, hogy továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra, elsősorban gazdasági szankciókkal és hadifelszerelések szállításával az ukrán félnek, valamint abban, hogy a befagyasztott orosz vagyont Ukrajna újjáépítésére kellene felhasználni.
Magyarországot a kétnapos parlamenti konferencián Jakab István, az Országgyűlés alelnöke képviselte.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
#COREPERII | EU Ambassadors just approved the mandate for negotiations with @Europarl_EN on the ASAP Regulation.
It will facilitate the ramp-up of the EU’s ammunition production capacity, allowing its defence industry to better support Ukrainian and Member States’ armed forces.
— Swedish Presidency of the Council of the EU (@sweden2023eu) June 23, 2023
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
We strive for peace in all of Europe: countries big or small, east or west. Our shared values and vision unite us, and #Ukraine is part of this. In Granada we've assured @ZelenskyyUa he can rely on our ongoing support. pic.twitter.com/AaqZvTzRzo
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
Another set of brutal Russian air strikes against Kyiv this morning, innocent civilians again being victims of the Russian terrorism. Ukrainian air defense works well but Ukraine must get more help. New Year’s celebrations are over and the West must get serious and act now
A new £60 million package of military support from the UK-administered International Fund for Ukraine will provide advanced new surveillance drones to support 🇺🇦's Armed Forces.
It will also include £20 million to provide air defence systems to help keep Ukraine's skies safe. pic.twitter.com/LyUCIdVYjZ
As temperatures drop and Ukraine nears 1000 days of war, Russia launched massive air strikes against civilians, seemingly targeting energy infrastructure.
Norway condemns this illegal war and continues to #StandWithUkraine, providing arms and support against Russia’s aggression.
First outcomes from today’s work with national security advisors of partner countries. European partners, Canada, the EU, and NATO are engaged, and we are also communicating with the American side. I am grateful to everyone for their support.
National security advisers from European countries have arrived in Kyiv.
The representatives of Germany, the United Kingdom, France, Italy, Spain, Latvia, Estonia, Lithuania, Poland, Finland, Canada, the Netherlands, Sweden, Norway, and Denmark, as well as NATO, the European… pic.twitter.com/70j2jna4tt
Magyarország a háború kitörése óta elítéli Oroszország katonai agresszióját Ukrajna ellen, és kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett – jelentette ki Jakab István, a magyar Országgyűlés alelnöke hétfőn Prágában az európai uniós nemzeti parlamenti elnökök kétnapos konferenciájának nyitónapján.
Leszögezte: az utóbbi időkben tapasztalt kárpátaljai események, a magyar pedagógusok indokolatlan elbocsátása és a magyar jelképek levétele egy súlyos, magyarellenes kampány egyértelmű jelei Ukrajnában. Ez nemcsak kétoldalú probléma, hiszen Ukrajna uniós tagjelölt, a nemzeti kisebbségek védelme pedig az EU egyik deklarált alapértéke.
„Az Ukrajna elleni orosz agresszió nem az első orosz puskalövéssel kezdődött, tisztelt Konferencia, hanem azzal, amikor az orosz politika kétségbe vonta az ukrán nemzet létét, az ukrán nyelvet és az ukrán nemzeti kultúrát. Ebben a kérdésben mi, az Európai Unió minden tagállama, Ukrajna mellé álltunk” – fejtette ki az Országgyűlés alelnöke.
Magyarország akkor tudja támogatni Ukrajna további integrációs közeledését – akár a NATO, akár az Európai Unió irányában –, amikor Ukrajnában helyreállítják a magyar nemzeti közösség 2015-ig létező jogait – zárta felszólalását Jakab István. A prágai parlamenti konferencia ma folytatódik.
Az egész világ az orosz agresszió fenyegetettségében él – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Európa jövőjéről a németországi Heidelberg egyetemén hétfőn tartott előadásában.
A jobboldali politikus kiemelte, hogy Európa történelmi fordulóponthoz érkezett, és a fordulat a kommunizmus összeomlásánál is veszélyesebb helyzetet teremtett.
A rendszerváltás idején ugyanis a változások békésen zajlottak, ezúttal viszont az egész világot orosz agresszió fenyegeti – vélekedett, hangsúlyozva, hogy európaiként kötelesség ellenszegülni Moszkva törekvéseinek.
Az EU jövőjéről kiemelte, hogy elutasítja az európai „szuperállam” gondolatát, és a nemzetállamok elsőségének elvét vallja.
Armia Ukrainy kupi od nas 100 sztuk Rosomaków, które są produkowane w Siemianowicach Śląskich. Rosomaki to transportery bojowe z najwyższej półki. Zapłata za ten zakup będzie z pieniędzy UE i USA. ?????? pic.twitter.com/FZs7DcWffn
Oroszországnak fogynak a lehetőségei, egyre kevésbé tudják folytatni az Ukrajna elleni háborút – közölte Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter.
Az ukrán UNIAN hírügynökség szerint a miniszter az Ukrajnát támogató országok (Ramstein-csoport) videokonferenciáján beszélt erről. Mint mondta, Oroszország most abban bízik, hogy egy anyagháborúban kimeríthetőek Ukrajna erőforrásai, de eközben ők maguk is Irán és Észak-Korea támogatására szorulnak rá, valamint a II. világháborúban használt haditechnikai eszközöket is elő kell venniük a raktárakból.
Vagyis, Oroszországnak fogynak a lehetőségei, és egyre kevesebb barátja van – mondta Lloyd Austin, hozzátéve: Putyin még mindig abban is bízik, hogy a Nyugat felhagy Ukrajna támogatásával, de ez nem történhet meg, amit az utóbbi egy év is bebizonyított.
Today, I spoke with my 🇺🇦 counterpart @rustem_umerov to discuss the latest on the ground, including Russia’s brutal air attacks. I underscored that the support of the 🇺🇸 and our coalition of some 50 Allies and partners for 🇺🇦 in its fight against Russian aggression will remain…
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) December 30, 2023
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc
Biztosítani kell, hogy Ukrajnában elkövetett orosz agresszió bűncselekményei és az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók megsértésének esetei ne maradjanak büntetlenül – jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Brüsszelben, az EU-tagországok igazságügyi minisztereinek találkozójára érkezve pénteken.
Didier Reynders újságíróknak nyilatkozva közölte, az igazságügyi tanács az ukrajnai háború során elkövetett bűncselekmények felelősei elszámoltatásának jogi alapjai megteremtésére összpontosít.
Fontosnak nevezte, hogy Oroszország fizesse az ukrajnai újjáépítés árát és megtérítse az agresszió során okozott károkat. Ehhez – mint mondta – lehetővé kell tenni az elkobzott orosz vagyonok ne maradjanak pusztán befagyasztva, hanem jogszerűen fel lehessen használni őket az újjáépítéshez.
Marco Buschmann német igazságügyi miniszter érkezésekor azt mondta, nem csak az agresszió során elkövetett jogtalanságok, hanem maga a háború, és annak megindítása is bűncselekménynek számít. Javítani kell a tagállami igazságügyi intézmények nemzetközi együttműködését, hogy háborús bűnök, bárhol is követik el őket, sehol se maradhassanak következmény nélkül – tette hozzá.
Inese Libina-Egnere, Lettország igazságügyi minisztere fontosnak nevezte, hogy az EU határozottságot mutasson az elszámoltathatóság nemzetközi szintű biztosítása terén. Az háborús bűnök elszámoltatására létrehozni tervezett nemzetközi bírósággal kapcsolatban azt mondta: a legfontosabb, hogy ne veszítsünk időt.
Alma Zadic osztrák igazságügyi miniszter a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szerepe megerősítésének fontosságát hangoztatta az orosz agresszió bűneinek nyomon követése érdekében. Noha vannak javaslatok más nemzetközi, és hibrid bíróságok létrehozására is, a legfontosabb, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság szerepe ne gyengüljön – húzta alá. Azonban – mint kiemelte – ennél még fontosabb azon jogi alap megteremtése, mely alapján az Ukrajnában elkövetett bűnök felelősei bíróság elé állíthatók lehetnek.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
#COREPERII | EU Ambassadors just approved the mandate for negotiations with @Europarl_EN on the ASAP Regulation.
It will facilitate the ramp-up of the EU’s ammunition production capacity, allowing its defence industry to better support Ukrainian and Member States’ armed forces.
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.
A román képviselők által elfogadott dokumentum elítéli az Ukrajna elleni teljes körű orosz inváziót és agressziót.
A két kamara közös ülésén a román parlament nyilatkozatot fogadott el Ukrajna mellett. A dokumentum elítéli az orosz inváziót és Ukrajna elleni agressziót – írja az Agerpres.
„Felszólítjuk az Oroszországi Föderációt, hogy haladéktalanul fejezze be a háborút, és vonja ki minden katonai erejét és felszerelését Ukrajna egész területéről a nemzetközileg elismert határokkal összhangban” – közölték a román képviselők.
A parlament hangsúlyozta, hogy az Oroszországi Föderáció kísérletei arra vonatkozóan, hogy 2014-től erőszakkal módosítsa Ukrajna határait, sérti az ENSZ Alapokmányát, a nemzetközi jogot, valamint Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi integritását.
Románia azt is követeli, hogy az Oroszországi Föderáció „azonnal hagyjon fel az atomfegyverek bevetésével és más államok megfélemlítésével kapcsolatos retorikával, valamint a vádakat azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna biológiai fegyvereket használ a háborúban”.
Volodymyr Zelenskyy will visit #Romania next week for the first time since the beginning of the war and meet with the country's president, Klaus Iohannis. pic.twitter.com/vVEnkt5SFv
Tűzszünetre és a béketárgyalások megkezdésére szólított fel Kína egy 12 pontos javaslatcsomagban, mellyel az orosz-ukrán konfliktus végére tenne pontot. Hogy a béketervezet mennyire megvalósítható, vagy hogy azt a kínai kormány mennyire gondolja őszintén, kétséges.
Oroszország hagyományos szövetségese a nyugati szankciók felfüggesztését is sürgeti, illetve a nukleáris létesítmények biztonságának növelését, a humanitárius folyosók felállítását a civilek mentésére, és a gabonaszállítmányok újraindítását, melyek hiánya globális élelmiszerár-robbanást váltott ki.
A tervezetben azt is írják:”minden ország szuverenitását meg kell vizsgálni, és egyetlen ország sem biztosíthatja saját védelmét egy másik ország kárára.
Jorge Toledo, az Európai Unió nagykövete Kínában „aggasztónak” nevezte, hogy Kína egyszer sem nevezte meg béketervében Oroszországot, mint agresszort.
Kína egészen idáig semlegesnek vallotta magát, és nem kritizálta Oroszország Ukrajna ellen indított invázióját, míg a Nyugatot a provokációval és a konfliktus fenntartásával vádolta, mondván: fegyvereket biztosít Ukrajnának. Az orosz-kínai viszony erősségét a mostani állásfoglalásban sem felejtették el kiemelni – a két ország külpolitikája összhangban van, ha az Egyesült Államok lépéseit kell kritizálni. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok azzal vádolta meg Kínát, hogy katonai segítséget akar nyújtani az oroszoknak, ám ezt Peking bizonyítékok hiányára hivatkozva tagadja.
Egy Kínában szolgálatot teljesítő, rangidős ukrán hivatalnok szerint a dokumentum „jó jel” és a béke irányába mutat. Zsanna Lescsinszka Pekingben újságíróknak úgy nyilatkozott: országa örömmel fogadta Kína kísérletét arra, hogy „jobban bevonódjon globális szinten a háború befejezésére tett kísérletekbe”.
Arra a kérdésre, mennyire bízhat Ukrajna Kína semlegességében, azt válaszolta: „ha valóban semlegesek, akkor Kínának mindkét féllel tárgyalnia kell. Jelenleg úgy látjuk, hogy leginkább az oroszokkal tárgyalnak, Ukrajnával viszont nem.”
[type] => post
[excerpt] => Tűzszünetre és a béketárgyalások megkezdésére szólított fel Kína egy 12 pontos javaslatcsomagban, mellyel az orosz-ukrán konfliktus végére tenne pontot. Hogy a béketervezet mennyire megvalósítható, vagy hogy azt a kínai kormány mennyire gondolja ő...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1677318660
[modified] => 1677255635
)
[title] => Béketervet és tűzszünetet sürget Kína az orosz-ukrán háború első évfordulóján
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=71790&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 71790
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 71791
[image] => Array
(
[id] => 71791
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/wang-ji.png
[original_lng] => 341842
[original_w] => 900
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/wang-ji-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/wang-ji-300x200.png
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/wang-ji-768x512.png
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/wang-ji.png
[width] => 900
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/wang-ji.png
[width] => 900
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/wang-ji.png
[width] => 900
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/wang-ji.png
[width] => 900
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1677248435:4
[_thumbnail_id] => 71791
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 3458
[translation_required_done] => 1
[_oembed_ad63836a31a948d41590aeab734ef9ab] =>
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
CIA Director William Burns made a secret trip to China last month in a bid to keep lines of communication open, as security relations between the two global powers grow increasingly acrimonious https://t.co/lgy6zYEcCE
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
Russia announced that its warships have reached Iran to participate in joint exercises with Iran and China in the Gulf of Oman. pic.twitter.com/FWXfW9Y7t4
On July 16, 2025, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee and Foreign Minister Wang Yi met with Iranian Foreign Minister Seyed Abbas Araghchi in Tianjin.
Wang Yi noted that China and Iran have established diplomatic relations for more than half a century, and… pic.twitter.com/JG9uKamNnM
— Chinese Mission to UN (@Chinamission2un) July 17, 2025
Glad to meet Foreign Minister Wang Yi. Since my meeting with President Xi in Kazan last year, India-China relations have made steady progress guided by respect for each other's interests and sensitivities. I look forward to our next meeting in Tianjin on the sidelines of the SCO… pic.twitter.com/FyQI6GqYKC
Wang Yi, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee, and India’s National Security Adviser Shri Ajit Doval held the 24th Round of Talks Between the Special Representatives of China and India on the Boundary Question in New Delhi.
Today, Federal Chancellor Olaf Scholz is in Ukraine, marking the first bilateral visit by a German Chancellor in more than two years. We are deeply grateful to Germany for all the assistance it has provided. Germany stands as a European leader in supporting Ukraine, helping us… pic.twitter.com/NoTDQLqVuc
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 2, 2024
Elrendelték a román hatóságok a Romániai Orosz Kulturális és Tudományos Központ (CRCSR) működésének felfüggesztését, mert megítélésük szerint az Ukrajna ellen indított háború óta az intézmény nem a román–orosz kulturális kapcsolatok erősítését szolgálja, hanem a félretájékoztatás eszközévé vált.
A román diplomácia vezetője, Bogdan Aurescu utasítására kedden bekérették a külügyminisztériumba Oroszország bukaresti nagykövetét, ahol egy államtitkár közölte vele a román hatóságok döntését.
A nagykövetet emlékeztették azokra az esetekre, amikor a CRCSR „a valóságot és történelmi igazságot eltorzító” rendezvényeket szervezett a román közönség számára.
A külügyi közlemény szerint ezek a „kisiklások” felerősödtek, és rendkívül súlyos méreteket öltöttek, amióta Oroszország háborús agressziót indított Ukrajna ellen, a kulturális intézet pedig az orosz félretájékoztatás és propaganda eszközévé vált, és a háborús bűnök felmentésén ügyködik.
A bukaresti külügyminisztérium államtitkára közölte a nagykövettel: Románia elítéli az orosz fél „hibrid támadásait, részigazságokon és a valóság manipulálásán alapuló félretájékoztatásait”, és felszólította, hogy szüntesse be ezt a gyakorlatot.
Az orosz kulturális intézetnek augusztus 20-ig adtak haladékot arra, hogy elvégezze a működés szüneteltetésével kapcsolatos adminisztratív teendőket.
Románia és Oroszország kormánya 2013. május 9-én, Moszkvában írt alá egyezményt arról, hogy kulturális külképviseleteket nyitnak egymás fővárosában. Az amúgy is hűvös orosz–román kapcsolatok már az Ukrajna körüli háborús készülődés idején fagyossá váltak. Románia – Csehország, Szlovákia és balti államok után – 2021 áprilisában kiutasított egy orosz diplomatát, nem sokkal az után, hogy Aurescu nyilvános polémiába keveredett Valerij Kuzmin orosz nagykövettel az ukrán határ mentén végrehajtott orosz csapatösszevonással kapcsolatban.
Tavaly áprilisban – nyugati szövetségeseihez hasonlóan – Románia további tíz orosz diplomatát utasított ki az országból, tiltakozásképpen a Kijev melletti Bucsában és más ukrán településeken elkövetett vérengzések miatt.
Moszkva mindkét alkalommal román diplomaták kiutasításával válaszolt Bukarest lépésére.
W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025