Az ukránok relatív többsége szerint az ország jelenlegi politikai vezetése jobb, mint az előző ciklusban volt, az emberek alapvetően derűlátóan tekintenek a jövő évre, és Zelenszkij magasan a legnépszerűbb politikus – derült ki az Ilka Kucseriva Alapítvány és a Razumkov Központ felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön tették közzé.
A december 13–18.
között 2017 résztvevővel végzett felmérésben a megkérdezettek
43 százaléka válaszolta azt, hogy a jelenlegi vezetés jobb az
előzőnél, míg 34 százalék szerint semmiben sem különbözik és
csupán 13 százalék vélekedett úgy, hogy rosszabb a korábbinál.
A megkérdezettek
nagy többsége szerint a közeljövőben nem várhatók tömeges
demonstrációk. Negyven százalék szerint ennek igen kicsi a
valószínűsége, 34 százalék biztos abban, hogy nem lesznek
tüntetések. Ezzel szemben 16 százalék valószínűnek nevezte,
hogy a nagyvárosokban lesznek tömeges tiltakozó megmozdulások,
közülük három százaléknak meggyőződése, hogy biztosan
lesznek. A résztvevők 16 százaléka kész lenne részt venni
demonstrációkon, de csak négy százalékuk választotta azt a
választ, hogy „mindenképpen ott a helye”. Ugyanakkor 71
százalék kijelentette, hogy nem kíván részt venni tüntetéseken.
Volodimir Zelenszkij
jelenlegi elnököt 46 százalék nevezte az „év politikusának”.
Mögötte jelentősen lemaradva a második helyen végzett hivatali
elődje, Petro Porosenko volt államfő, akit a válaszadóknak
csupán a 7,5 százaléka nevezett meg az „év emberének”. Egy
évvel korábban Porosenko egy ugyanilyen felmérésben még 16
százalékos eredményt ért el. A harmadik Julija Timosenko volt
kormányfő, az ellenzéki Haza párt vezetője lett 3,3 százalékos
eredménnyel, 2,8 százalékot kapott Dmitro Razumkov házelnök, és
2,7-et Jurij Bojko, a Moszkva-barát Ellenzéki Platform – Az
Életért párt vezetője. A megkérdezettek 24 százaléka nem
tudott egy politikust sem megnevezni.
Az idei év fő
politikai eseményének 57,8 százalék az elnök- és parlamenti
választásokat nevezte meg, 8,1 százalék a szeptemberi
ukránr–orosz fogolycserét és 5,2 százalék a „normandiai
négyek”, azaz Ukrajna, Oroszország, Franciaország és
Németország december 9-én Párizsban megtartott csúcstalálkozóját.
16 százalék nem tudott a kérdésre válaszolni.
A jövő évre
meglehetősen derűlátóan tekintenek az ukránok: 51 százalék
reméli, hogy 2020-ban több jó fog történni, mint rossz. Húsz
százalékuk pedig egyenesen biztosra veszi, hogy a következő év
jobb lesz az ideinél, és csupán 16 százalék gondolja ennek az
ellenkezőjét. A többségük bízik a nemzeti valuta, a hrivnya
erősödésében, de nem tartják valószínűnek, hogy sikerül
visszafogni a korrupciót, biztosítani a tisztességes
igazságszolgáltatást, csökkenteni a bűnözést, a
rezsiköltségeket. Túlnyomó többségük nem gondolja, hogy
bármilyen – elnök- vagy parlamenti – előrehozott választás,
illetve kormányváltás lenne jövőre. A megkérdezettek nagyjából
fele-fele arányban voltak megosztottak a Donyec-medencei fegyveres
konfliktus rendezésének esélyét, az életminőség és az üzleti
körülmények javulását illetően.
MTI
https://youtu.be/odnyV4xGSWE
[type] => post
[excerpt] => Az ukránok relatív többsége szerint az ország jelenlegi politikai vezetése jobb, mint az előző ciklusban volt, az emberek alapvetően derűlátóan tekintenek a jövő évre, és Zelenszkij magasan a legnépszerűbb politikus – derült ki az Ilka Kucseriva A...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1577446347
[modified] => 1577619809
)
[title] => Az ukránok 43 százaléka szerint az ország jelenlegi vezetése jobb az előzőnél (videó)
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=509&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 509
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 510
[image] => Array
(
[id] => 510
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/ua_people_4.jpg
[original_lng] => 85051
[original_w] => 600
[original_h] => 312
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/ua_people_4-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/ua_people_4-300x156.jpg
[width] => 300
[height] => 156
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/ua_people_4.jpg
[width] => 600
[height] => 312
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/ua_people_4.jpg
[width] => 600
[height] => 312
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/ua_people_4.jpg
[width] => 600
[height] => 312
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/ua_people_4.jpg
[width] => 600
[height] => 312
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/ua_people_4.jpg
[width] => 600
[height] => 312
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1577612609:10
[_thumbnail_id] => 510
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3936
[_oembed_45e6a7e5f30e1d0f401213a1b609a08e] =>
[_oembed_time_45e6a7e5f30e1d0f401213a1b609a08e] => 1577612550
[_oembed_e7f3e4da670a78fa0dff243ba97dde49] => {{unknown}}
[_oembed_4edbf604ffa33fa1705faf34ddb59557] =>
[_oembed_time_4edbf604ffa33fa1705faf34ddb59557] => 1616552879
[_oembed_d2960201b15edf58bb4aadb38e462362] => {{unknown}}
[_oembed_f90771d53e5d1c0f2f62319c3975f9a4] =>
7 out of 10 Europeans think that their country has benefitted from EU membership - a figure that has remained relatively stable in recent years.