Kezdjük azzal a ténnyel, hogy Wang Yi, Kína külügyminisztere pakisztáni kollégájával, Shah Mehmood-al folytatott telefonos beszélgetése során közölte: Peking szándéka, hogy Palesztinát támogatja az Izraellel kialakult konfliktus megoldásában, áll a Kínai Népköztársaság Külügyminisztériuma hivatalos honlapján.
„Kína továbbra is határozottan támogatja a palesztinokat törvényes jogaik helyreállításában, az aktuális problémák politikai párbeszéd útján történő megoldásában, valamint az ENSZ-ét, az Arab Ligát és az Iszlám Együttműködési Szervezetet” – közölte Wang Yi.
A közleményben kiemelték, Peking bízik az ENSZ Biztonsági Tanácsának konstruktív szerepében, és úgy véli, hogy ez a szervezet kell, hogy felszólítsa a konfliktus mindkét résztvevőjét, hogy folytassák a békés tárgyalásokat a „két állam létrehozásának koncepciója” alapján.
Sőt, a kínai fél két sürgősségi konzultáció megtartását követeli a palesztin-izraeli konfliktust illetően. Ezzel kapcsolatban a Kína már előkészítette ajánlásait a Biztonsági Tanács további intézkedései kapcsán. Ellenben az ENSZ Biztonsági Tanácsa mindeddig „nem tudott megállapodásra jutni” ezekben a kérdésekben – áll a kínai külügyminisztérium közleményében.
„Sajnos a Biztonsági Tanács eddig nem tudott megállapodásra jutni, az Amerikai Egyesült Államok álláspontja pedig ellentmond a nemzetközi igazságszolgáltatásnak. Felszólítjuk a Biztonsági Tanács minden tagját, hogy teljesítse kötelezettségét, és tegyen komoly erőfeszítéseket a béke és a biztonság fenntartása érdekében a Közel-Keleten” – emelték ki a közleményben.
Pakisztán külügyminisztere a maga részéről kijelentette, hogy támogatja Palesztina és Izrael közötti a problémák párbeszéd és tárgyalás útján történő megoldását. Egyben kihangsúlyozta, hogy Pakisztán nagyra értékeli Kína terepét az ENSZ Biztonsági Tanácsában, és kész megerősíteni a két ország közötti együttműködést annak érdekében, hogy megtalálják a módját a tűzszünet és az erőszak megállításának a Közel-Keleten.
Eközben António Guterres, az ENSZ-főtitkára Twitteren mintegy ultimátumként követelte az Izrael és Palesztina közötti harcok megszüntetését.
„Eid al-Fitr” ünnepe szelleméhez való tiszteletből felszólítok mindenkit a Gázai övezetben és Izraelben zajló harcok azonnali leállítására” – írta António Guterres, az ENSZ-főtitkára. Elmondása szerint nagyon sok civil halt meg a konfliktus során, és ez csak ronthatja a radikalizálódást és a szélsőséges tevékenységeket a régióban.
„Az ENSZ Biztonsági Tanácsa vasárnap vitatja meg az izraeli és a gázai helyzetet. Az Egyesült Államok a legmagasabb diplomáciai szinten továbbra is aktív részt vállal, megkísérelve csökkenteni a feszültséget” – írta Thomas-Greenfeeld asszony a Twitteren.
In view of the ongoing escalation between Israel and Palestine and the unacceptable number of civilian casualties, I am convening an extraordinary VTC of the EU Foreign Ministers on Tuesday. We will coordinate and discuss how the EU can best contribute to end the current violence
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) May 16, 2021
China's foreign minister Wang Yi tells #MSC2022 that the sovereignty, independence & territorial integrity of every country should be safeguarded. "Ukraine is no exception," he says pic.twitter.com/23ByTHcnVj
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
CIA Director William Burns made a secret trip to China last month in a bid to keep lines of communication open, as security relations between the two global powers grow increasingly acrimonious https://t.co/lgy6zYEcCE
Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
Russia announced that its warships have reached Iran to participate in joint exercises with Iran and China in the Gulf of Oman. pic.twitter.com/FWXfW9Y7t4
Today, Federal Chancellor Olaf Scholz is in Ukraine, marking the first bilateral visit by a German Chancellor in more than two years. We are deeply grateful to Germany for all the assistance it has provided. Germany stands as a European leader in supporting Ukraine, helping us… pic.twitter.com/NoTDQLqVuc
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 2, 2024
🇷🇺🇨🇳 At the invitation of President of the People’s Republic of China Xi Jinping, President Vladimir Putin will pay an official visit to China on May 19-20
Összehívta keddre a Külügyi Tanács rendkívüli ülését Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a napokban kiéleződött izraeli–palesztin konfliktus miatt.
Az Európai Unió tagállamainak külügyminisztereit tömörítő testület kedden videokonferencia keretében vitatja meg a kialakult helyzetet – közölte Josep Borrell a Twitterre vasárnap feltett üzenetében.
In view of the ongoing escalation between Israel and Palestine and the unacceptable number of civilian casualties, I am convening an extraordinary VTC of the EU Foreign Ministers on Tuesday. We will coordinate and discuss how the EU can best contribute to end the current violence
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) May 16, 2021
„Tekintettel az Izrael és Palesztina között kiéleződött feszültségre és a civil áldozatok elfogadhatatlanul magas számára rendkívüli videokonferenciára hívom össze az EU külügyminisztereit kedden. Megtárgyaljuk, hogy mi a legjobb módja annak, amivel az EU hozzá tud járulni az erőszak megszüntetéséhez” – írta a főképviselő.
Borrell szombat este sajtóközleményben határozottan elítélte a Hamász dzsihadista palesztin szervezet támadásait a civilek lakta területek ellen. Hangsúlyozta, hogy Izraelnek joga van megvédeni lakosságát, ám a támadásra adott válasznak arányosnak kell lennie.
Az izraelieknek és a palesztinoknak egyaránt joguk van biztonságban, szabadságban és demokráciában élni. Politikai és diplomáciai úton kell felszámolni a konfliktust kiváltó okokat – húzta alá.
Rockets by Hamas terrorists Vs Interceptors from Israel's Iron Dome (air defense system). pic.twitter.com/lsWW80fnzB
Borrell a héten az EU nevében megbeszéléseket folytatott Mahmud Abbász palesztin elnökkel, Gabi Askenázi izraeli külügyminiszterrel, valamint a legfontosabb regionális partnerekkel, Számeh Sukri egyiptomi, Ajmán Szafadi jordániai és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel a feszültségek csökkentésének érdekében.
A feszültség április közepén újult ki, ezúttal azért, mert zsidó telepesek Jeruzsálem keleti részén ki akartak költöztetni palesztin családokat otthonukból, és a palesztinok tiltakoztak ez ellen, valamint abból kifolyólag, hogy izraeli rendőrök intézkedtek az Al-Aksza mecsetnél, és a palesztinok emiatt is tiltakoztak.
A Hamász hétfőn kezdte el rakétákkal támadni Izraelt, és ez váltotta ki az izraeli ellencsapást. Azóta a Hamász több mint kétezer rakétát lőtt ki, de túlnyomó többségüket az izraeli légvédelem megsemmisítette. Izrael harci repülőgépei és tüzérsége pedig több száz célpontot támadott a Gázai övezetben, ahol mintegy kétmillió palesztin él.
Az újabb konfliktusban eddig 10-en haltak meg, és 275-en sebesültek meg Izraelben. A gázai oldalon 145 halottat jelentettek az ottani egészségügyi hatóságok, akik közül 41-en gyerekek, 23-an pedig nők voltak.
In view of the ongoing escalation between Israel and Palestine and the unacceptable number of civilian casualties, I am convening an extraordinary VTC of the EU Foreign Ministers on Tuesday. We will coordinate and discuss how the EU can best contribute to end the current violence
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) May 16, 2021
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
I had a call with @JosepBorrellF discussing in detail the preparations for the upcoming Ukraine-EU summit on February 3. We have outlined our expectations and focused on a format that will ensure its success. We also discussed military aid, sanctions, and Iran-Russia cooperation.
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
In view of the ongoing escalation between Israel and Palestine and the unacceptable number of civilian casualties, I am convening an extraordinary VTC of the EU Foreign Ministers on Tuesday. We will coordinate and discuss how the EU can best contribute to end the current violence
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) May 16, 2021