Oroszország eddig egyetlen HIMARS rakétarendszert sem tudott megsemmisíteni, amelyet az Egyesült Államok küldött Ukrajna megsegítésére a jelenleg folyó háborúban – jelentette ki Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke a Newsweek című hetilap közlése szerint.
Milley a lap szerint egy minapi sajtónyilatkozatban azt mondta, hogy „az ukránok nagyon hatékonyan kezelik ezeket a nagy pontosságú fegyvereket az (orosz) célpontok ellen.”
Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) korábban azt közölte, hogy a HIMARS-rendszerek „jelentős hatást gyakorolnak a frontvonalon történő eseményekre” Ukrajnában.
Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője viszont a pénteki orosz hadijelentést ismertetve arról beszélt: az orosz hadsereg négy amerikai HIMARS rakéta-sorozatvetőt, valamint egy hozzá tartozó szállító és töltőberendezést semmisített meg nagy pontosságú fegyverekkel július 5. és 20. között Ukrajnában.
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter a hét közepén bejelentette, hogy az Egyesült Államok további négy M142-es típusú HIMARS rakétarendszert küld Ukrajnának, ezzel összesen 16-ra növelve az ilyen fegyverzetek számát.
A miniszter azt is elmondta, hogy az amerikai kormányzat a rakétaindító rendszerek mellett hamarosan további HIMARS-rakétákat is szállít Kijevnek, valamint „nagy pontosságú, távvezérelt tüzérségi rakétákat, taktikai katonai járműveket és egyéb olyan felszerelést, amelyre nagy szüksége van az ukrán hadseregnek”.
Szerhij Hajdaj, Luhanszk megye kormányzója a Newsweek magazinnak azt mondta, hogy az orosz katonai erők „pánik üzemmódban” vannak, amióta a HIMARS rendszerek megérkeztek Ukrajnába.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Oroszország eddig egyetlen HIMARS rakétarendszert sem tudott megsemmisíteni, amelyet az Egyesült Államok küldött Ukrajna megsegítésére a jelenleg folyó háborúban – jelentette ki Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizott...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1658569800
[modified] => 1658534682
)
[title] => Pentagon: Oroszország eddig egyetlen HIMARS rakétarendszert sem tudott megsemmisíteni
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=54022&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 54022
[uk] => 54124
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 54023
[image] => Array
(
[id] => 54023
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/mark-milley-pentagon.jpg
[original_lng] => 414791
[original_w] => 2560
[original_h] => 1687
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/mark-milley-pentagon-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/mark-milley-pentagon-300x198.jpg
[width] => 300
[height] => 198
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/mark-milley-pentagon-768x506.jpg
[width] => 768
[height] => 506
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/mark-milley-pentagon-1024x675.jpg
[width] => 1024
[height] => 675
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/mark-milley-pentagon-1536x1012.jpg
[width] => 1536
[height] => 1012
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/mark-milley-pentagon-2048x1350.jpg
[width] => 2048
[height] => 1350
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/mark-milley-pentagon.jpg
[width] => 2560
[height] => 1687
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1658655253:2
[_thumbnail_id] => 54023
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 6014
[translation_required_done] => 1
[_oembed_1cc5e569740b21571af5b1b6c1989188] =>
BREAKING: DOD announces the latest military aid package for Ukraine, for $275M. Includes additional ammo for HIMARS, Humvees, satellite communications antenna, and more. Full list TK
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
💬 Britain has been magnificent in its support for Ukraine, for many of the same reasons that we are helping Ukraine.
You, too, have been a victim of Russia's actions. In fact, the term 'hybrid war' does not quite capture it; this has amounted to state terrorism. Your citizens…
— Ministry of Foreign Affairs 🇵🇱 (@PolandMFA) May 31, 2026
BREAKING: DOD announces the latest military aid package for Ukraine, for $275M. Includes additional ammo for HIMARS, Humvees, satellite communications antenna, and more. Full list TK
?????We are strengthening the Lithuanian Armed Forces with HIMARS system! Lithuania signed a contract with the US to buy 8 launchers with different types of missiles. HIMARS is compatible with other @LTU_Army capabilities, making it easier to integrate it into our defence plans. pic.twitter.com/uowoDWm7eT
Great news from the Ukrainian Congress of Judges. 8 new members of the High Council of Justice have just been appointed. Key judicial governing bodies can thus restart work. Looking forward to the reformed HCJ showcasing rule of law and integrity in practice.
With attacks on #Dnipro and elsewhere in Ukraine, Russia has again proven it is a terrorist state.
My call to allies and partners: let us ramp up our support. #Ukraine needs weapons, including tanks and air defence. #Russia must be held accountable for all crimes committed.
Due to the ongoing brutal Russian aggression against #Ukraine and in solidarity with #Estonia, #Latvia will lower level of diplomatic relations with #Russia effective February 24, demanding Russia to act accordingly
1/2 I had a good meeting with @r_stefanchuk in Kyiv #Ukraine. We discussed raising the cost of war to Russia, including imposing additional sanctions to Russia & lowering the oil price cap, avoiding circumvention of sanctions. Also talked about ?? path to #EU & #NATO. pic.twitter.com/Bf16WMRZjL
Boris Pistorius kündigt in Washington gerade an, dass die Bundesrepublik 3 HIMARS System von den USA kauft und in die #Ukraine liefern wird. @tonlinepic.twitter.com/SbHQe9dYRk
Boris Pistorius kündigt in Washington gerade an, dass die Bundesrepublik 3 HIMARS System von den USA kauft und in die #Ukraine liefern wird. @tonlinepic.twitter.com/SbHQe9dYRk
Ukrajna felhasználhatja a HIMARS rakéta sorozatvető rendszereket a Krímben lévő orosz létesítmények megsemmisítésére – közölte szombaton Vadim Szkibickij, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának munkatársa egy televíziós adásban, számolt be a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint Szkibickij az ukrán televízió non-stop háborús műsorának nyilatkozva elmondta: a megszállt Krím félszigeten található katonai létesítmények és az orosz fekete-tengeri flotta hajói Ukrajna célpontjai, amelyeket az amerikai rakétarendszerekkel meg lehet támadni. A Krím ma Oroszország számára minden katonai felszerelés és fegyver szállításának logisztikai központja – mutatott rá.
Mint a hírszerző tiszt kifejtette, a Krím félsziget mostanra Oroszország Ukrajna déli régióiba irányuló összes felszerelésének és fegyvereinek a szállítási központjává vált. Tehát ott mindenekelőtt katonai felszerelések, lőszerek és egyéb anyagok halmozódnak fel, amelyek a Krím félszigeten összpontosulnak, és az orosz megszálló erőket látják el velük – emlékeztetett.
Szkibickij rámutatott, hogy Oroszország aktívan használja a fekete-tengeri flottát az Ukrajna elleni rakétacsapásokhoz. Szerinte a megszállók Kaliber cirkálórakétákat, fregattokat, kis rakétahordozókat és tengeralattjárókat használnak. „Ezért ezek is a célpontok egyikei lehetnek, amelyeket meg kell semmisíteni állampolgáraink, létesítményeink és általában Ukrajna biztonságának a megőrzése érdekében” – hangsúlyozta a hírszerző szakember.
BREAKING: DOD announces the latest military aid package for Ukraine, for $275M. Includes additional ammo for HIMARS, Humvees, satellite communications antenna, and more. Full list TK
?????We are strengthening the Lithuanian Armed Forces with HIMARS system! Lithuania signed a contract with the US to buy 8 launchers with different types of missiles. HIMARS is compatible with other @LTU_Army capabilities, making it easier to integrate it into our defence plans. pic.twitter.com/uowoDWm7eT
Boris Pistorius kündigt in Washington gerade an, dass die Bundesrepublik 3 HIMARS System von den USA kauft und in die #Ukraine liefern wird. @tonlinepic.twitter.com/SbHQe9dYRk
Boris Pistorius kündigt in Washington gerade an, dass die Bundesrepublik 3 HIMARS System von den USA kauft und in die #Ukraine liefern wird. @tonlinepic.twitter.com/SbHQe9dYRk