Az észt parlament szerdán elfogadta a templomokról és plébániákról szóló törvény módosításainak új változatát, amely a más állam elleni agressziót támogató egyházi intézményekre vonatkozik, számolt be az észt törvényhozás sajtóosztálya.
Az észt parlament kénytelen volt új módosításokat elfogadni a fegyveres agressziót támogató egyházak korlátozására, miután az előző tervezetet Alar Karis elnök megvétózta és alkotmányellenesnek nevezte.
Az észt parlament eltávolította a törvényből azt a tilalmat, hogy egy külföldön élő és jelentős befolyással rendelkező személy vezetői szerepet tölthessen be – amely, miután Karis rámutatott, nem volt egyértelműen megfogalmazva.
Az új megfogalmazás kimondja, hogy az egyház vagy a plébánia alapszabálya alapján nem állhat gazdasági kapcsolatban külföldön található és Észtországra veszélyt jelentő vallási központtal vagy vezetéssel.
A törvényhozók közölték, hogy ilyen fenyegetés akkor merül fel, amikor egy vallási központ vagy irányító testület olyan tevékenységeket ösztönöz, támogat vagy finanszíroz, amelyek célja Észtország függetlenségének, területi integritásának vagy alkotmányos rendjének erőszakos megváltoztatása.
Továbbá, hogy az egyházak és plébániák megváltoztathassák alapszabályukat, több időt kaptak – hat hónapot kettő helyett.
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.
Margus Tsahkna, észt külügyminiszter posztolt az X-en azután, hogy Oroszország újra Kijevet támadta.
Oroszország egy újabb éjszakán keresztül bizonyította, hogy továbbra is az a célja, hogy drón- és rakétatámadásokkal, köztük ballisztikus rakétákkal letörölje Ukrajnát a térképről.
Putyin addig folytatja ezt, amíg a nyomás elviselhetetlenné nem válik. Rajtunk múlik, hogy megállítsuk őt, írta Tsahkna.
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.
Észtország legnagyobb hadgyakorlatának, a Hedgehog 25-nek a részeként 10 NATO-ország mintegy 16 000 észt és szövetséges katonája három héten át gyakorol egy lehetséges forgatókönyvet: Az orosz csapatok támadást indítanak az ország ellen, ami kiváltja a NATO kölcsönös védelmi záradékát, és egzisztenciális harcot indít a balti térségért.
A forgatókönyv hátborzongatóan valóságosnak hat a térségben. Az utóbbi években egyre több incidens történt Oroszország és NATO-tagállamok között – különösen azóta, hogy Svédország és Finnország is csatlakozott a szövetséghez.
Előző héten a gyakorlat közepén egy orosz Szu–35-ös vadászgép sértette meg az észt légteret, miközben egy haditengerészeti járőr megpróbált ellenőrizni egy hajót Oroszország úgynevezett „árnyékflottájából”, amelyet a nyugati szankciók kijátszására hoztak létre. A NATO válaszul portugál F–16-osokat riasztott a légtérvédelmi misszió keretében.
„Ez az első alkalom, hogy ténylegesen gyakoroljuk a NATO új regionális elrettentési és védelmi terveit, beleértve a nemzetközi egységek gyors átcsoportosítását Észtország védelmére” – mondta Peeter Kuimet, az észt védelmi minisztérium nemzetközi együttműködési igazgatója.
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
A NATO átalakított stratégiája csak tavaly született meg. Korábban úgynevezett „csapdaelmélet” alapján működött a védelem: a balti országok katonái próbálták volna feltartóztatni az orosz előrenyomulást, amíg a szövetség erősítést küld.
„Az új terv szerint már az első pillanattól kezdve meg kell védeni a területet. Ez azt jelenti, hogy az oroszoknak egyetlen lépést sem szabadna tenniük előre” – magyarázta Kuimet.
A jelenlegi gyakorlat a legkomolyabb eddig – az ukrajnai háború tanulságai nyomán.
Az észt vezetők szerint az orosz háborús stratégia Ukrajnában azt mutatta, hogy amit nem tudnak megtartani, azt inkább lerombolják – és az elfoglalt területek visszaszerzése szinte lehetetlen, hacsak nem óriási áldozatok árán.
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 13, 2025
„Bucsában láttuk, hogyan bánnak az oroszok az ukránokkal, akiket elvileg szláv testvéreiknek tartanak. El sem akarom képzelni, hogyan bánnának a baltiakkal, akiket mindig is gonosz fasisztának tartottak” – fogalmazott Kuimet.
Tallinn most már nemcsak katonailag, hanem civil szinten is felkészült a védelemre. A katonai gyakorlatokkal párhuzamosan az ország új, országos vészjelző rendszere is éles teszten esett át – ez volt az első alkalom, hogy a 120 szirénából álló hálózat teljes kapacitással működött – írja az Euractiv. Ez a hálózat – amely Észtország lakosságának kétharmadát lefedi – 2022 óta, az orosz invázió után épült ki.
[type] => post
[excerpt] => Észtország legnagyobb hadgyakorlatának, a Hedgehog 25-nek a részeként 10 NATO-ország mintegy 16 000 észt és szövetséges katonája három héten át gyakorol egy lehetséges forgatókönyvet: Az orosz csapatok támadást indítanak az ország ellen, ami kivál...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1747684740
[modified] => 1747674147
)
[title] => Észtországban egy potenciális háborúra készülnek Oroszország ellen
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=151467&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 151467
[uk] => 151586
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 151468
[image] => Array
(
[id] => 151468
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/eszt-harcosok.png
[original_lng] => 879610
[original_w] => 991
[original_h] => 495
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/eszt-harcosok-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/eszt-harcosok-300x150.png
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/eszt-harcosok-768x384.png
[width] => 768
[height] => 384
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/eszt-harcosok.png
[width] => 991
[height] => 495
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/eszt-harcosok.png
[width] => 991
[height] => 495
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/eszt-harcosok.png
[width] => 991
[height] => 495
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/eszt-harcosok.png
[width] => 991
[height] => 495
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1747736840:8
[_oembed_d62ca403ba032c9248a8c9ea57516ac0] =>
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.
I was glad to catch up with @_OrbanAnita to continue our dialogue and focus on the preparations for the meeting of our leaders. We discussed our bilateral agenda and the outcomes of the NATO-Ukraine Council meeting yesterday. pic.twitter.com/0d32K4fGQE
Oroszország arra használja az árnyékflottához tartozó hajókat, hogy megkerülje az olajexportjára vonatkozó nemzetközi szankciókat.
Oroszország kész katonai erővel megvédeni az árnyékflottáját – jelentette be az észt külügyminiszter. A bejelentés szerint egy orosz vadászgép megsértette a NATO légterét, amikor a haditengerészet által elfogott, feltételezetten az orosz árnyékflottához tartozó hajó ellenőrzésére érkezett Észtország légterébe.
Erőink megpróbálták az árnyékflotta hajóját semleges felségvizekre irányítani. A hajónak nem volt biztosítása, nem volt zászlaja, ami tipikus az orosz árnyékflottához tartozó hajóknál. Ami viszont eltér az eddigiektől az az, hogy Oroszország vadászgépet küldött, hogy ellenőrizze a helyzetet – Margus Tsahkna észt külügyminiszter
Az orosz árnyékflottát rosszul karbantartott, homályos tulajdonosi háttérrel rendelkező hajók alkotják. Oroszország arra használja ezeket a hajókat, hogy kikerülje az olajexportjára vonatkozó nemzetközi szankciókat.
A legújabb EU-s szankciócsomag az orosz árnyékflottát is célba veszi, mivel félő, hogy az ahhoz tartozó hajók olajszennyezése környezeti katasztrófát okozhat.
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.
The Defence Secretary @JohnHealey_MP this morning confirmed that a Russian spy ship – the Yantar – is on the edge of UK waters, north of Scotland, having entered the UK’s wider waters over the last few weeks.
Provokatív lépésnek minősítette az orosz külügyminisztérium szóvivője, hogy Észtország lefoglalt múlt héten egy Oroszországba tartó olajtankert. Marija Zaharova hangsúlyozta, hogy Moszkva a hajói ellen irányuló agresszióra arányos választ fog adni.
Lefoglalta múlt héten Észtország a Kiwala nevű hajót, amely az „árnyékflotta” részeként felkerült az Európai Unió szankciós listájára – számolt be a Reuters.
Azokat a hajókat tartják így számon, amelyeket megítélésük szerint a nemzetközi szankciók megkerülésére használ Oroszország.
Zaharova kiemelt, hogy Oroszország szerint az új észt jogszabályok veszélyeztetik a balti hajózás biztonságát.
A walesi herceg Észtországba látogatott, hogy támogassa a brit csapatokat a NATO Kabrit hadműveletében. Áttekintette a katonai felszereléseket, és megvitatta a drónveszélyt.
Vilmos walesi herceg Észtországba látogatott, hogy támogassa azokat a brit katonákat, akik részt vesznek a brit hadsereg eddigi legnagyobb tengerentúli hadműveletében. A hadművelet célja, hogy megvédje a balti államokat az Oroszország felől érkező esetleges agressziótól, számolt be a BBC.
A kiadvány adatai szerint Vilmos herceg kétnapos észtországi útja során meglátogatta a többnemzetiségű haderőnél szolgáló 900 brit katona egy részét, köztük a Mercian ezred katonáit, amelynek a herceg a főparancsnoka.
Megtekintette a Tapa tábor katonai gyakorlótereit, amelyek a Kabrit hadművelet részét képezik, és amely az Egyesült Királyság hozzájárulása a NATO „kollektív biztonságához és védelméhez” ebben a sebezhető balti régióban.
A hercegnek bemutatták a harccsoport terepgyakorlatait, valamint találkozott az észt és a francia katonasákkal is. Megkérdezte a frontvonal közelében szolgáló honvédeket is, többek között az orosz határ közelében végzett szolgálatukról.
A Challenger 2 harckocsin kívül a herceg megnézett egy Warrior páncélost, egy francia Griffon harcjárművet, egy többszörös kilövésre alkalmas rakétarendszert, egy Trojan aknamentesítő járművet, és kezelt egy Archer mobil tüzérségi rendszert is.
Az ukrajnai háború megmutatta, milyen gyorsan változnak a hadviselési technológiák, ezért a herceg egy hidrogénüzemű drónt is megvizsgált.
A Tapa katonai támaszponton a modern hadseregek előtt álló új „drónfenyegetésről” és a „taktikaváltásról” kérdezte katonákat, amelyekre szükség ezen kérdések megoldásához.
[type] => post
[excerpt] => A walesi herceg Észtországba látogatott, hogy támogassa a brit csapatokat a NATO Kabrit hadműveletében. Áttekintette a katonai felszereléseket, és megvitatta a drónveszélyt.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1742747460
[modified] => 1742741274
)
[title] => Vilmos herceg meglátogatta az Észtországban állomásozó brit hadsereget, és visszafogottságra szólított fel az orosz agresszióval szemben
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=145537&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 145537
[uk] => 145381
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 145382
[image] => Array
(
[id] => 145382
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1742573496-1987-large.webp
[original_lng] => 32702
[original_w] => 1300
[original_h] => 867
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1742573496-1987-large-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1742573496-1987-large-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1742573496-1987-large-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1742573496-1987-large-1024x683.webp
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1742573496-1987-large.webp
[width] => 1300
[height] => 867
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1742573496-1987-large.webp
[width] => 1300
[height] => 867
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1742573496-1987-large.webp
[width] => 1300
[height] => 867
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1742734075:12
[_thumbnail_id] => 145382
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3382
[_oembed_3511f61dc09286b384079914b150598f] =>
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.
Alar Karis észt elnök meg van győződve arról, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Donald Trump, a Fehér Ház elnöke vitája után az egész világnak az a kötelessége, hogy rendezze a kapcsolatukat – mondta az észt államfő a Sky Newsnak adott interjújában, közölte a Jevropejszka Pravda.
Karis megjegyezte, hogy Európa is segítheti Trump és Zelenszkij kapcsolatának rendezését.
„Most azon gondolkodunk, mit tehetünk. Hogyan segíthetünk Zelenszkijnek és Trumpnak helyreállítani ezeket a kapcsolatokat, és mit tehet Európa, hogy az Egyesült Államok megbízható partnerévé váljon”, mondta.
Emellett Karis nem kommentálta különösebben az Emmanuel Macron francia elnök által javasolt egy hónapos tűzszüneti tervet, mondván, hogy minden a kezdeti szakaszban van.
„Nagyon-nagyon szorosan nyomon követjük a jelen pillanatban zajló eseményeket és a különféle terveket, és készek vagyunk részt venni ezekben a tervekben. De ezek most még kezdeti szakaszban vannak, és nem tudjuk, hogy valójában mik ezek a tervek, de minden bizonnyal támogatunk minden olyan vitát, amely békéhez vezet Ukrajnában”, tette hozzá.
[type] => post
[excerpt] => Alar Karis észt elnök meg van győződve arról, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Donald Trump, a Fehér Ház elnöke vitája után az egész világnak az a kötelessége, hogy rendezze a kapcsolatukat.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1741095960
[modified] => 1741079889
)
[title] => Észtország elnöke: Európa segíthet Zelenszkij és Trump kapcsolatának rendezésében
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=143315&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 143315
[uk] => 143233
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 143234
[image] => Array
(
[id] => 143234
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/630-360-1645527692-461.jpeg
[original_lng] => 76323
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/630-360-1645527692-461-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/630-360-1645527692-461-300x171.jpeg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/630-360-1645527692-461.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/630-360-1645527692-461.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/630-360-1645527692-461.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/630-360-1645527692-461.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/630-360-1645527692-461.jpeg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1741072690:12
[_thumbnail_id] => 143234
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2590
[_oembed_e1222336b960aae3e31973e92afa1d42] =>
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.
Az elmúlt héten egyetlen jel sem utalt arra, hogy Oroszország egy esetleges tűzszünetre készülne, ellenkezőleg, a megszállók növelik az ágyúzások számát a tárgyalások jobb feltételeinek megteremtése érdekében, jelentette ki Matthias Puusepp alezredes, az észt védelmi hadosztály hadműveleti részlegének parancsnoka, számolt be a Jevropejszka Pravda az ERR-re hivatkozva.
„A háború negyedik évének első hetében Oroszország egyetlen szektorban sem ért el taktikai előrelépést. A nyílvános földrajzi helymeghatározási adatok szerint az orosz fegyveres erők előrenyomulása Pokrovszk felé teljesen leállt, és Ukrajnának sikerült helyi ellentámadásokkal növelnie Pokrovszk védelmi kerületét”, jegyezte meg Puusepp.
Ugyanakkor az orosz fegyveres alakulatok nem csökkentik támadóaktivitásukat: a hónap elején a napi 100 támadás határértékig esett, és az elmúlt hét átlagos 103 támadási szintjén maradt.
Puusepp elmondása szerint semmi jele sincs annak, hogy Oroszország egy esetleges tűzszünetre készülne.
„A nyilvános információk egyre inkább azt találgatják, hogy Oroszország növelni fogja a támadások számát, elsősorban a kurszki hadművelet területén, hogy jobb feltételeket teremtsen a tárgyalásokhoz. Az általunk ismert információk szerint azonban Oroszország nem rendelkezik olyan erőviszonyokkal, amelyek lehetővé tennék, hogy gyorsan sikereket érjen el a Kurszk régió visszafoglalásában” – mondta Puusepp.
A fő célpont továbbra is Pokrovszk és környéke, ahol még mindig a szárazföldi támadások negyede történik.
„Az orosz fegyveres erők lépései azonban kevésbé meghatározóak, és más szektorokban keresik a gyenge pontokat Ukrajna védelmében”, mondta Puusepp.
[type] => post
[excerpt] => Az elmúlt héten egyetlen jel sem utalt arra, hogy Oroszország egy esetleges tűzszünetre készülne, ellenkezőleg, a megszállók növelik az ágyúzások számát a tárgyalások jobb feltételeinek megteremtése érdekében, jelentette ki Matthias Puusepp.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1740860820
[modified] => 1740835872
)
[title] => Az észt vezérkar nem látja jelét annak, hogy Oroszország fegyverszünetre készülne
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=142826&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 142826
[uk] => 142712
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 142713
[image] => Array
(
[id] => 142713
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/f79d998669c54d9b9ed31aa4b1b232a3mmxcsdiqlosybmu-image.jpg
[original_lng] => 258236
[original_w] => 1920
[original_h] => 1059
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/f79d998669c54d9b9ed31aa4b1b232a3mmxcsdiqlosybmu-image-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/f79d998669c54d9b9ed31aa4b1b232a3mmxcsdiqlosybmu-image-300x165.jpg
[width] => 300
[height] => 165
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/f79d998669c54d9b9ed31aa4b1b232a3mmxcsdiqlosybmu-image-768x424.jpg
[width] => 768
[height] => 424
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/f79d998669c54d9b9ed31aa4b1b232a3mmxcsdiqlosybmu-image-1024x565.jpg
[width] => 1024
[height] => 565
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/f79d998669c54d9b9ed31aa4b1b232a3mmxcsdiqlosybmu-image-1536x847.jpg
[width] => 1536
[height] => 847
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/f79d998669c54d9b9ed31aa4b1b232a3mmxcsdiqlosybmu-image.jpg
[width] => 1920
[height] => 1059
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/f79d998669c54d9b9ed31aa4b1b232a3mmxcsdiqlosybmu-image.jpg
[width] => 1920
[height] => 1059
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1740828673:12
[_thumbnail_id] => 142713
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2976
[_algolia_sync] => 1202975447001
[_oembed_16292e043003ede5f1c59633668c9f8a] =>
⚡️🇷🇺🇺🇸 Narychkine (le directeur du Service russe de renseignement extérieur) a évoqué une conversation téléphonique avec le directeur de la CIA.
Selon lui, les parties ont convenu de maintenir la possibilité de discuter rapidement des questions d'actualité à tout moment. Le chef… pic.twitter.com/XsOT8nMEKR
— Camille Moscow 🇷🇺 🌿 ☦️ (@camille_moscow) June 29, 2025
Feltartóztattak a finn hatóságok egy tankert, amelyet a Finnországot Észtországgal összekötő tenger alatti villamosvezeték megrongálásával gyanúsítanak – közölte a helyi rendőrség.
A finn rendőrség és határőrség egységei csütörtökre virradóra felmentek a Cook-szigetek zászlaja alatt hajózó Eagle S nevű tankerre és átvették irányítását – közölte Jari Liukku, Helsinki rendőrfőnöke. Hozzátette, hogy a hajót Finnország kizárólagos gazdasági övezetében tartóztatták fel, majd a finn felségvizekre irányították. A villamosvezetéken keletkezett károkat a nyomozók szerint a tanker horgonya okozhatta.
A Fingrid finn üzemeltető közölte, hogy a 170 kilométer hosszú vezeték javítási munkálatai hónapokig is eltarthatnak, ami különösen a táli hónapokban fennakadásokat okozhat az áramellátásban.
A finn vámhatóság szerint a hajó ugyan a Cook-szigeteken van bejegyezve, de abból a feltételezésből indulnak ki, hogy az orosz árnyékflotta részét képező olajtankerek egyike lehet – közölte a YLE finn közszolgálati televízió.
Ez utóbbiak esetében olyan hajókról van szó, amelyeket Oroszország használ az olajár-korlátozási mechanizmus kijátszására, illetve más – szankciók hatálya alatt álló – termékek exportjára. Az érintett hajók a bevett nyugati szolgáltatók biztosítása és szakhatósági ellenőrzése nélkül közlekednek. Az utóbbi időben a skandináv és a balti térségben futó távközlési és energetikai kábelrendszerrel kapcsolatban több incidens is történt, ezek gyakran – például hajók horgonyai okozta – balesetekre voltak visszavezethetők. Mindazonáltal a tenger alatt futó vezetékek a létfontosságú infrastruktúra részét képezik, és éppen emiatt szabotázsakciók vagy hadműveletek célpontjaivá is válhatnak.
Estonian 🇪🇪 units are training side by side with Ukrainian 🇺🇦 drone experts at #HedgeHog2025 — from target detection to FPV strikes. “This is mutual learning,” says Azov veteran Ranger. Real battlefield tactics in action.#Siil2025#DroneWarfare#Estoniapic.twitter.com/6nKTFZXjQ1
— Estonian Defence Forces | Eesti Kaitsevägi (@Kaitsevagi) May 15, 2025
I’ve just spoken with the Estonian PM @KristenMichalPM about the Russian air space violation today. NATO’s response under Eastern Sentry was quick and decisive.