A katonai vezetés 500 ezer fő mozgósítására nyújtott be kérelmet, a kormánynak ma kellett volna a Legfelső Tanács elő terjeszteni a mozgósításról szóló törvénytervezetet – közölte hétfőn David Arahamija, a Nép Szolgája kormányzó párt parlamenti frakcióvezetője a Telegram-csatornáján, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Arahamija azt írta: „Ma (december 25-én – a szerk.) a kormánynak be kellett volna terjesztenie a mozgósításról szóló törvényjavaslatot, amelyen a hasereg felkérésére dolgozik. Remélem, hogy a kormány munkatársai a közeljövőben befejezik a munkát. Mert ennek a törvénytervezetnek a hiánya bizonytalanságot és nagyszámú szóbeszédet szül útlezárásokról, Gyijáról stb.”
A frakcióvezető honatya szerint „a munka algoritmusa nem változott. A katonai vezetés 500 ezer ember mozgósítására nyújtott be kérelmet. A kormány kidolgozza a szabályokat. A parlament kész dokumentumot vár, amelyet a parlamenti bizottságban meg lehet tárgyalni.” Kiemelte, hogy a hadseregnek a problémái megoldására van szüksége. „A társadalom minden kényes kérdésre választ akar kapni. Volodimir Zelenszkij elnök szerint is a fegyveres erőkben való szolgálat átfogó megközelítést igényel. Egyszerűen új embereket toborozni és nem megoldani a jelenleg szolgálatot teljesítők problémáit nem jelent megoldást” – hangsúlyozta David Arahamija.
[type] => post
[excerpt] => A katonai vezetés 500 ezer fő mozgósítására nyújtott be kérelmet, a kormánynak ma kellett volna a Legfelső Tanács elő terjeszteni a mozgósításról szóló törvénytervezetet – közölte hétfőn David Arahamija, a Nép Szolgája kormányzó párt parlamenti fr...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1703529780
[modified] => 1703528554
)
[title] => A hadvezetés 500 ezer ember mozgósítására nyújtott be igényt – Arahamija
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=99066&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 99066
[uk] => 99060
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 44948
[image] => Array
(
[id] => 44948
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/630-360-1646406939-675.jpg
[original_lng] => 38258
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/630-360-1646406939-675-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/630-360-1646406939-675-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/630-360-1646406939-675.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/630-360-1646406939-675.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/630-360-1646406939-675.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/630-360-1646406939-675.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/630-360-1646406939-675.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1703521355:5
[_thumbnail_id] => 44948
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4176
[_hipstart_feed_include] => 1
[_bold_post] => 1
[_algolia_sync] => 1202824675001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 49
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 699
[1] => 53132
)
[tags_name] => Array
(
[0] => David Arahamija
[1] => mozgósítás
)
)
[1] => Array
(
[id] => 96332
[content] =>
Most úgy gondolom, hogy Ukrajna vezetésének az egésze vezetése a háború folytatása mellett van, mert jelenleg nagyon rosszak a tárgyalási pozícióink –jelentette ki pénteken David Arahamija, a Nép Szolgája kormánypárt parlamenti frakcióvezetője Natalija Moszejcsuk televíziós újságíró műsorában, számolt be az rbc.ua hírportál.
Mint Arahamija hangsúlyozta: „Most nem ülhetünk le tárgyalóasztalhoz. Nagyon rossz a tárgyalási pozíciónk. Mivel fogunk leülni? Én általában úgy gondolom, nem számít, hogyan végződik a háború, a teljes győzelmet leszámítva, népszavazást kell tartani.”
A frakcióvezető véleménye szerint, ha lesznek olyan megállapodások Oroszországgal, amelyek aláírásra kényszerítik az ukrán parlamentet, az oda vezet, hogy a parlament összevész egymással. „Ilyet csak népszavazással szabad megtenni. Amikor az emberek azt mondják, hogy ezt így kell csinálni, akkor én a lehető legmesszebbre rakom a véleményemet, és ha azt mondják, a képviselők döntsenek, akkor ennek nem az ő döntésüknek kell lennie, hanem ez minden állampolgár egyéni kérdése” – hangsúlyozta David Arahamija.
Russia continues to escalate its terror, launching another barrage of hundreds of drones and missiles, damaging residential areas, killing and injuring civilians.
Western cities of Chernivtsi, Lviv, and Lutsk suffered a particularly horrible attack, other regions were also hit.… pic.twitter.com/hLJFe03xqL
A vezérkarnak hozzávetőleges haditervet kell készítenie a parlamenti képviselők számára, és az Oroszországgal folytatott tárgyalásokkal kapcsolatos minden kérdést népszavazáson kell eldönteni – jelentette ki pénteken David Arahamija, a Nép Szolgája kormánypárt parlamenti frakcióvezetője Natalija Moszejcsuk televíziós újságíró műsorában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Arahamija elmondta: a Legfelső Tanács nemzetbiztonsági bizottsága azt várja a vezérkartól, hogy egy „háborús tervvel” álljon elő annak érdekében, hogy egyértelműen világos legyen számára, mennyi további forrásra lesz szükség. Azt is megjegyezte, hogy a bizottságnak kérdései vannak a hadsereg parancsnoksága felé, amelyeket előbb-utóbb megvitatnak.
„A másik nagyon forró kérdés, hogy hány embert mozgósítanak még. Mozgósítási tartalék van, az ismert. De ha megtörténik a rotáció, akkor az emberek további felét kell mozgósítani Ukrajnában, és ha nem, akkor ezt ők – a már mozgósítottak – szenvedik meg. Mit kell kezdeni ezzel, és legalább egy rövid tervet adjanak egy évre, látásmódot. Ezt mondjuk a katonai vezetésnek. De nincs jövőkép – úgy élünk, ahogy korábban. És ez nem felel meg nekünk, mert fel kell készülnünk. Hogy jövőre az Európai Unióban, az USA-ban ez finanszírozási fennakadásokat vagy a támogatás elvesztését okozza, és saját forrásainkra kell hagyatkoznunk” – magyarázta a kormánypárti frakcióvezető.
A honatya úgy vélte, hogy a vezérkarnak vagy más katonai intézménynek haditervet kell készítenie a következő évre. „Ennek tartalmaznia kell tájékoztató jellegű információkat a hadműveletek tervezéséről. „Szükségünk van egy tervre: jövőre így akarok harcolni, mennyi emberre van szükségem, és mennyi embert kell leszerelnem, és mennyi pénzre van szükségem, de ilyenje senkinek nincs az országban” – hangsúlyozta.
A következő években Ukrajnában nem lesz lehetőség sem parlamenti, sem helyhatósági, sem pedig elnökválasztások megtartására – jelentette ki pénteken David Arahamija, a Nép Szolgája kormánypát parlamenti frakcióvezetője Natalija Moszejcsuk televíziós újságíró műsorában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Arahamija elmondta: „Nézzük évről évre – jövőre szerintem egyáltalán nem lesznek választások. Jövőre nem lesznek parlamenti, önkormányzati vagy elnökválasztások.” Ugyanakkor megjegyezte, hogy Ukrajnát senki sem kényszeríti választások megtartására, de ezt a kérdést időszakosan felvetik egyes nyugati tisztviselők.
„Volt néhány politikus, aki azt mondta, hogy „talán le kellene ülni a tárgyalóasztalhoz, és akkor lehet, hogy ha feltételesen illegitimek lesztek, és akkor ilyen kérdések merülnek fel, hogy talán választásokat kellene tartani” – közölte a kormánypárti frakcióvezető. Ugyanakkor hozzátette: abban a pillanatban, amikor a választások megvitatása konkrétumokhoz jut, a választások kérdése lekerül a napirendről. „Nevezetesen, hogy a katonák hogyan fognak szavazni, vagy hogyan fognak indulni a tisztségekért a választásokon, és hogyan adja le a voksát a 6 millió külföldön élő ukrán, és hogyan lehet biztosítani, hogy a légiriadó ne tartson egész nap, és így tovább. Nincs válaszuk, és senkinek nincsenek válaszai ezekre a kérdésekre” – hangsúlyozta David Arahamija.
German Chancellor Friedrich Merz tells a CDU party conference that Russia will only stop its war against Ukraine when it can no longer sustain it economically or militarily.#Germany#Russia#Ukrainepic.twitter.com/00qEFS9Nmm
A legfelső Tanács ezen a héten dönt Olekszij Reznyikov védelmi miniszter lemondásáról és Rusztem Umerovnak, az Állami Vagyonkezelő Alap jelenlegi vezetőjének a helyére történő kinevezéséről – jelentette be vasárnap este David Arahamija, a Nép Szolgája kormányzó párt parlamenti frakcióvezetője a Telegram-csatornán, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Arahamija azt írta: „A héten nem lesz több személyi probléma.”
Ezenkívül a Legfelső Tanács ezen a héten szavaz az állami tisztségviselő vagyonnyilatkozatának „nemzetközi partnerekkel egyeztetett formátumban” történő visszaállításáról és a politikai vezetőkről szóló törvényről.
A Védelmi Minisztérium sorozatos beszerzési botrányai után a médiában egyre gyakrabban kezdett szóba kerülni Olekszij Reznyikov védelmi miniszter lemondása. Szeptember 3-án a hírportál forrásai a Védelmi Minisztériumban várható személyi változásokról és Reznyikov Umerovra történő lecseréléséről számoltak be. Később Volodimir Zelenszkij elnök megerősítette ezt az információt.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A legfelső Tanács ezen a héten dönt Olekszij Reznyikov védelmi miniszter lemondásáról és Rusztem Umerovnak, az Állami Vagyonkezelő Alap jelenlegi vezetőjének a helyére történő kinevezéséről – jelentette be vasárnap este David Arahamija.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1693826820
[modified] => 1693825227
)
[title] => Reznyikov menesztéséről és Umerov védelmi miniszteri kinevezéséről a héten szavaz a Legfelső Tanács – Arahamija
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=88864&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 88864
[uk] => 88871
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 88865
[image] => Array
(
[id] => 88865
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/aramahia.jpg
[original_lng] => 29611
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/aramahia-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/aramahia-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/aramahia.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/aramahia.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/aramahia.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/aramahia.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/aramahia.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1693817950:8
[_thumbnail_id] => 88865
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4875
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_09533b57d7a4b050a033b0374dcf803e] =>
I’m honoured to be appointed as Defence Secretary by @RishiSunak
I’d like to pay tribute to the enormous contribution Ben Wallace has made to UK defence & global security over the last 4 years https://t.co/CXWOaYnmUJ
Today, I spoke with my 🇺🇦 counterpart @rustem_umerov to discuss the latest on the ground, including Russia’s brutal air attacks. I underscored that the support of the 🇺🇸 and our coalition of some 50 Allies and partners for 🇺🇦 in its fight against Russian aggression will remain…
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) December 30, 2023
Discussed with Norway’s Minister of Defence, Bjørn Arild Gram @Bjornarildgram the developments on the frontlines as well as russia's recent massive combined air attack on Ukraine.
Grateful for Norway’s contribution to strengthening our air defence and fostering the Maritime… pic.twitter.com/d1D7AI1Hb8
🇺🇦 🇱🇹 Had the pleasure of meeting with Gabrielius Landsbergis @GLandsbergis, the Minister of Foreign Affairs of Lithuania, in Kyiv.
I am grateful to the government and people of Lithuania for their unwavering support of Ukraine, particularly for their leadership in the demining… pic.twitter.com/qHk5NNiw93
Az ukrajnai mozgósítás fokozódhat, ha Fehéroroszország atomfegyvereket kap Oroszországtól, de Ukrajna jelenleg nem veszi komolyan Vlagyimir Putyin orosz diktátor fenyegetéseit – jelentette ki hétfőn David Arahamija, a Nép Szolgája kormányzó párt parlamenti frakcióvezetője egy televíziós interjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Arahamija a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta: „Nem hisszük el, hogy ez megtörténhet, de senki sem tudja. Ebben az évben megtanultuk, hogy senki sem tudja, mi történhet. Senki sem hitte el, hogy Oroszország behatolhat, és milyen léptékben tette ezt.”
A kormányzó párt frakcióvezetője leszögezte, Ukrajnának készen kell állnia arra, hogy Oroszország nukleáris fegyvereket ad át Fehéroroszországnak. Szerinte ugyanakkor az Oroszországi Föderáció ilyen lépései egy második front megnyitásához vezethetnek. Ebben az esetben további mozgósítást hirdethetnek Ukrajnában – emlékeztetett.
„Ez azt jelentheti, hogy több embert kell behívni a hadseregbe. Még legalább nyolc dandárra lenne szükségünk ennek a frontvonalnak az ellenőrzésére. Szerencsére számunkra ez a terület és terep olyan, mint a mocsarak. Így nehéz lesz megtámadni minket” – mutatott rá David Arahamija.
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
A héten nem lesz személyi változás a védelmi miniszteri tisztségben, ezért Olekszij Reznyikov továbbra is Ukrajna védelmi minisztere marad – közölte hétfőn David Arahamija, a Nép Szolgája kormányzó párt parlamenti frakcióvezetője a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Arahamija azt írta: „Várjuk a Belügyminisztérium és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőinek kinevezését. A védelem területén nem lesznek személyi változások ezen a héten.”
Mariana Bezuhla parlamenti képviselője, a Legfelső Tanács nemzetbiztonsági bizottságság tagja a Facebook-oldalán kifejtette, hogy a parlament azért halasztotta el Reznyikov leváltását, mert felméri a védelmi minisztérium átalakításainak kockázatait. „Értékeljük a rendszer egészére vonatkozó kockázatokat Rammstein előtt, és figyelembe vesszük az esetleges orosz offenzívát” – írta kommentárjában.
[type] => post
[excerpt] => A héten nem lesz személyi változás a védelmi miniszteri tisztségben, ezért Olekszij Reznyikov továbbra is Ukrajna védelmi minisztere marad – közölte hétfőn David Arahamija, a Nép Szolgája kormányzó párt parlamenti frakcióvezetője.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1675684500
[modified] => 1675683848
)
[title] => Reznyikov marad, a héten még nem lesz személyi változás a védelmi miniszteri poszton – Arahamija
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=69803&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 69803
[uk] => 69809
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 62509
[image] => Array
(
[id] => 62509
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/10050000-0aff-0242-7e87-08da50bd8671-w1200-r1.webp
[original_lng] => 64608
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/10050000-0aff-0242-7e87-08da50bd8671-w1200-r1-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/10050000-0aff-0242-7e87-08da50bd8671-w1200-r1-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/10050000-0aff-0242-7e87-08da50bd8671-w1200-r1-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/10050000-0aff-0242-7e87-08da50bd8671-w1200-r1-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/10050000-0aff-0242-7e87-08da50bd8671-w1200-r1.webp
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/10050000-0aff-0242-7e87-08da50bd8671-w1200-r1.webp
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/10050000-0aff-0242-7e87-08da50bd8671-w1200-r1.webp
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1675682755:2
[_thumbnail_id] => 62509
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4047
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_435260c205eff1e3c84f77122dee0552] =>
Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers. Lithuania became the first country who sent us these MANPADS. So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…? ????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
Az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU) figyelemmel kell kísérnie a Védelmi Minisztériumon belüli korrupciót, és reagálnia kell rá, anélkül, hogy megzavarná az intézmény működését a háború idején, mert részben az oroszok inspirálhatták a skandalumot – közölte pénteken David Arahamija, a Nép Szolgája kormányzó párt parlamenti frakcióvezetője a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Arahamija emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hetekben nagyszámú korrupciós botrány robbant ki a Védelmi Minisztérium körül. „Néhány teljesen indokolt, és már bírósági határozatok is születtek róluk. Másokat pedig, figyelembe véve az időt, a tényeket és a körülményeket, az ellenségünk inspirálta” – mutatott rá.
A frakcióvezető hangsúlyozta a Védelmi Minisztérium háborús jelentőségét, ezért sürgette, hogy a lehető legjózanabban és körültekintőbben tekintsenek a helyzetre, és az igazság érdekében ne rontsák Ukrajna nemzetközi helyzetét egy esetleges orosz ellentámadás előestéjén. „A Legfelső Tanács nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának tagjaként sok szakmailag kiváló, hazafia és elkötelezett embert ismerek, akik a Védelmi Minisztériumban dolgoznak. Sokan közülük 2014 óta rendelkeznek harci tapasztalattal. Sokuknak van ágya az irodáikban, mert szinte éjjel-nappal a minisztériumban vannak és dolgoznak” – írta.
David Arahamija felszólította az SZBU-t, hogy gondosan kövesse nyomon a minisztériumon belüli korrupciós megnyilvánulásokat, és azonnal izolálja azokat jogi eszközökkel, anélkül, hogy megzavarná a főhivatal háború alatti normális működését.
Elbocsátották az Ukrán Állami Vámszolgálat teljes vezetői állományát a „tavaszi ültetések” részeként – jelentette be szerdán David Arahamija, a Nép Szolgája kormányzó párt parlamenti frakciójának vezetője a Telegram-csatornáján, adta hírül a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint a frakcióvezető azt írta: „tájékoztatom a nyilvánosságot a bejelentett „tavaszi ültetésekről.” Mint jelezte, ma házkutatás volt az Állami Adószolgálatnál, meggyanúsították a védelmi minisztérium vezető tisztségviselőit, házkutatást tartottak Kolomojszkij oligarchánál az Ukrnafta céggel kapcsolatban, titkos nyomozási akciók egész sora zajlik, házkutatás volt Avakov volt belügyminiszternél, ugyancsak házkutatásokat tartottak Sztolar ellenzéki képviselőnél, menesztették a vámhivatal teljes vezetői állományát.
A honatya megjegyezte, hogy Ukrajna megváltozik a háború alatt. „Ha valaki nem áll készen a változásra, akkor maga az állam siet a segítségére, hogy könnyebben menjen változás” – mutatott rá David Arahamija.
Az orosz megszállók a jövő héten újabb rakétacsapásokat mérhetnek Ukrajna infrastruktúrájára, és fennáll az áramszünetek lehetősége, ezért ajánlatos mindenkinek élelmiszert, ivóvizet tartalékolnia, feltöltenie a powerbankokat – közölte David Arahamija, a Nép Szolgája párt parlamenti frakcióvezetője a Telegram-csatornáján, számolt be vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Mint Arahamija jelezte: „előre, hosszú távra száraz formában kell elkészíteni az élelmiszerkészleteket, mert információk szerint a jövő héten újabb rakétacsapások és újabb áramszünetek lehetnek.” A közlése szerint a katasztrófavédelem és a hatóságok különféle forgatókönyveket dolgoznak ki. „Nagy ütemben folyik a katasztrófavédők kiképzése, az energetikai dolgozók a kritikus infrastruktúra mentését gyakorolják. Mindenki tudja, mit kell tennie. Készülünk. A hadsereg is készül” – tette hozzá.
A frakcióvezető minden ukránt arra buzdított, hogy fokozottan vigyázzon magára és családjára. Elsősorban készletezzen vizet, hosszú távú élelmet, töltse fel a telefonokat és a powerbankokat, és derítse ki, hol van a legközelebbi legyőzhetetlenségi pont – szólított fel David Arahamija.