Megerősítjük csapatainkat a balti térségben, és fokozzuk a balti szövetségeseinkkel közösen végzett kiképzést, hogy ezzel tovább erősítsük harci képességünket a régióban – jelentette ki Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter lettországi látogatása első napján szerdán Artis Pabriks lett védelmi miniszterrel közös sajtótájékoztatóján.
Austint a lett államfőt, Egils Levitset is biztosította arról, hogy „ha bármi történne, és Lettország szuverén fennhatósága megkérdőjeleződne, mi itt leszünk”.
Austin újságíróknak elmondta, hogy az Egyesült Államok az Európában, elsősorban Romániában állomásozó amerikai csapatokat tervezi átcsoportosítani a balti térségbe, de azt sem zárta ki, hogy egyenesen Amerikából küldenének erősítést a Baltikum védelmének megerősítésére.
Artis Pabriks a sajtótájékoztatón a Fehéroroszország jelentette fenyegetés miatti aggodalmának adott hangot, mert – mint mondta – Fehéroroszország szerinte nem független nemzet, hanem gyakorlatilag Oroszország része. A lett védelmi miniszter elárulta, hogy fokozott figyelemmel ellenőrzik a lett-fehérorosz határt, s hangoztatta, hogy országa védelméhez „alapos, mindennapi kiképzésre” van szüksége a haderőnek. Hozzátette, hogy Lettországnak nem csak katonai, hanem anyagi támogatásra is szüksége volna az Egyesült Államoktól, amire az új katonai felszerelések mellett a légvédelem és partvédelem megerősítése végett volna szükség.
Austin szerdán Krisjanis Karis lett miniszterelnökkel is tárgyalt, és a lett kormányfő elárulta: országa szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal, emellett az állandó orosz fenyegetés miatt folyamatosan növelik az ország védelmi költségvetését is.
A NATO szerint jelenleg mintegy 100 ezer amerikai katona van Európában, további 40 ezer pedig közvetlenül a NATO irányítása alatt, mind fokozott készültségben. Lettországban december előtt száz, mostanra már ötszáz amerikai katona állomásozik.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Megerősítjük csapatainkat a balti térségben, és fokozzuk a balti szövetségeseinkkel közösen végzett kiképzést, hogy ezzel tovább erősítsük harci képességünket a régióban – jelentette ki Lloyd Austin.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1660218300
[modified] => 1660201463
)
[title] => Fokozott katonai jelenlétet ígért a balti országokban az amerikai védelmi miniszter
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=55309&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 55309
[uk] => 55332
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 55310
[image] => Array
(
[id] => 55310
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/702987-amerikai.jpg
[original_lng] => 176542
[original_w] => 800
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/702987-amerikai-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/702987-amerikai-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/702987-amerikai-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/702987-amerikai.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/702987-amerikai.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/702987-amerikai.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/702987-amerikai.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1660217596:8
[_thumbnail_id] => 55310
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3987
[translation_required_done] => 1
[_oembed_51864fc759e12dc67817f68b065c0f0e] =>
Earlier today, I again spoke with my good friend and ?? Ukrainian counterpart @oleksiireznikov to discuss U.S. support for Ukraine as Russia’s brutal invasion nears its sixth month. pic.twitter.com/ppFn23th4Q
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) August 17, 2022
It is with great satisfaction that I welcome the announcement by ?? @StateDept on the complete lifting of the U.S. arms embargo on Cyprus??. This is a landmark decision, reflecting the burgeoning strategic relationship between the two countries, including in the area of security.
Had a phone call with @SecDef Lloyd J. Austin III Grateful for another package of security assistance, especially for the new capabilities to defend our skies from russia's brutal attacks. ?? PATRIOTic soldiers will master these systems quickly.They proved their skills many times pic.twitter.com/fB9zo32q3q
Had a phone call with the ?? President's National Security Advisor @JakeSullivan46.
Discussed further coordination in the matter of guaranteeing ??energy security. Thanked for supporting ?? in our struggle for independence, freedom, and democratic values. pic.twitter.com/xUyrImPzCj
??Ukrainian peace summit to be held on February 24 at the #UN headquarters in #NewYork
The summit will discuss #Ukraine's security, food and energy security, as well as the de-occupation of Ukrainian territories. pic.twitter.com/iyfJ5MaQnw
The Foreign Ministers of the Baltic states issue joint statement calling on ?? to release the Leopards.
“This is needed to stop Russian aggression, help ?? and restore peace in Europe quickly. ?? as the leading European power has special responsibility in this regard” pic.twitter.com/sCdkKzM3zV
We, ?? ?? ?? Foreign Ministers, call on Germany to provide Leopard tanks to Ukraine now. This is needed to stop Russian aggression, help Ukraine and restore peace in Europe quickly. Germany as the leading European power has special responsibility in this regard.
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
Today, I spoke with my 🇺🇦 counterpart @rustem_umerov to discuss the latest on the ground, including Russia’s brutal air attacks. I underscored that the support of the 🇺🇸 and our coalition of some 50 Allies and partners for 🇺🇦 in its fight against Russian aggression will remain…
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) December 30, 2023
Oroszország a kölcsönösség elve alapján elrendelte a területén működő lett, litván és észt konzulátusok bezárását és távozásra szólította fel a képviseletek alkalmazottait – közölte csütörtökön az orosz külügyminisztérium.
A moszkvai diplomáciai tárca bekérette Lettország, Litvánia és Észtország nagykövetét és közölte velük, hogy Szentpéterváron bezárja a három balti állam főkonzulátusát, Pszkovban pedig a lett konzulátust és az észt konzulátusi irodát. Korábban ebben a hónapban Lettország és Észtország két-két orosz főkonzulátus bezárását rendelte el az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt, Litvánia pedig távozásra szólította fel az orosz nagykövetet. Az orosz külügyminisztérium a nagyköveteknek határozott tiltakozását fejezte ki a klaipedai és a liepajai, illetve a daugavpilsi és narvai orosz főkonzulátus, valamint a tallinni orosz nagykövetség tartui konzuli részlegének bezárása miatt, amit barátságtalan intézkedésnek minősített. Moszkva válaszlépéseit a kölcsönösség elvével indokolta, valamint azzal, hogy a balti országok hatóságai katonai segítséget nyújtanak a „kijevi rezsimnek”, valamint „fedezik az ukrán nacionalisták által a Donyec-medencei és ukrajnai békés lakosság ellen elkövetett bűncselekményeket”.
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Az Oroszország és Ukrajna között kialakult helyzet állt a balti államok vezetői, Gitanas Nauseda litván államfő, Kaya Kallas észt miniszterelnök valamint Krisjanis Karins lett miniszterelnök és Olaf Scholz német kancellár közötti berlini tárgyalások középpontjában, számolt be a Jevropejszka Pravda a lengyel PAP ügynökségre hivatkozva.
A politikusok megbeszélésének témái az ukrán határok közelében kialakult biztonsági helyzet és a feszültség csökkentésének lehetőségei voltak. A vezetők egyetértettek abban, hogy továbbra is fontos Ukrajna támogatása. Olaf Scholz Németország támogatásáról biztosította balti partnereit. Megjegyezte, Oroszország riasztó manőverei az ukrán határ közelében közvetlenül befolyásolják a balti államok biztonsági helyzetét.
„Egységesek és határozottak vagyunk álláspontunkban. A napirenden a deszkaláció van” – mondta Olaf Scholz. Egyben megjegyezte: Oroszországtól a feszültség csökkentésére irányuló lépéseket várnak, és nem szabad alábecsülni a NATO-szövetségesek egységét és elszántságát.
„Komolyan vesszük szövetségeseink aggodalmait, és az Önök oldalán állunk” – mondta.
Gitanas Nauseda litván elnök hangsúlyozta, hogy a NATO-nak képesnek kell lennie a gyors és határozott fellépésre, és a jelenlegi helyzetben fontos a Szövetség keleti szárnyának megerősítése. Kaja Kallas észt miniszterelnök kijelentette, hogy a Moszkva által követelt engedményeket nem szabad megtenni, és a szövetségesek közötti megosztottság és határozatlanság bármily jele helytelen jelzés lenne a Kreml számára.
[type] => post
[excerpt] => Az Oroszország és Ukrajna között kialakult helyzet állt a balti államok vezetői, Gitanas Nauseda litván államfő, Kaya Kallas észt miniszterelnök valamint Krisjanis Karins lett miniszterelnök és Olaf Scholz német kancellár közötti berlini tárgyalás...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1644752580
[modified] => 1644744638
)
[title] => Berlinben tárgyaltak Olaf Scholz és a balti államok vezetői
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=40747&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 40747
[uk] => 40558
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 40559
[image] => Array
(
[id] => 40559
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/duda-scholz-macron-1024x584-1.png
[original_lng] => 606031
[original_w] => 1024
[original_h] => 584
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/duda-scholz-macron-1024x584-1-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/duda-scholz-macron-1024x584-1-300x171.png
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/duda-scholz-macron-1024x584-1-768x438.png
[width] => 768
[height] => 438
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/duda-scholz-macron-1024x584-1.png
[width] => 1024
[height] => 584
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/duda-scholz-macron-1024x584-1.png
[width] => 1024
[height] => 584
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/duda-scholz-macron-1024x584-1.png
[width] => 1024
[height] => 584
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/duda-scholz-macron-1024x584-1.png
[width] => 1024
[height] => 584
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1644737441:12
[_thumbnail_id] => 40559
[_edit_last] => 12
[views_count] => 6954
[_rss_feed_exclude] => 1
[_homepage_exclude] => 1
[_oembed_9668202b61cdeeaa0b5dd72a6bc658eb] =>
[_oembed_time_9668202b61cdeeaa0b5dd72a6bc658eb] => 1658330070
[_oembed_ffd0064763dd3353bf9295279fdb682e] =>
This is Russia’s, not just Putin’s war. Not Putin, but actual Russian soldiers come from Russia to kill, torture and destroy. Russians overwhelmingly support the war, cheer missile strikes on Ukrainian cities and murder of Ukrainians. Let Russian tourists enjoy Russia then.
Discussed strengthening defense capacity and further comprehensive support of #Ukraine with ?? Chancellor @OlafScholz. Europe's energy security is on the agenda. Offered to send a special EU and UN mission to the ZNPP. Sure that ?? is a reliable and consistent partner of ??. 1/1 pic.twitter.com/HkGgSREUnc
Danke für den freundlichen Empfang in Hanoi, Premier Chinh! #Vietnam ist ein wichtiger Partner für ??: Als eine Konsequenz der #Zeitenwende müssen wir unsere Absatzmärkte, Rohstoff-Quellen und Produktionsstandorte erweitern. Das macht uns unabhängiger von einzelnen Staaten. pic.twitter.com/BFL9Lnyb3R
It’s Ukraine that has brought the EU together like never before. It’s ?? that’s defending European values for generations to come. It’s Ukraine where Europe becomes whole, free, and at peace. Together in struggle, together in victory. Long live Europe! Long live freedom! 2/2 pic.twitter.com/0WdcWNkz8P
„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024
Az észt, lett és litván védelmi miniszter az Egyesült Államok engedélyét követően megerősítette, hogy a három ország fegyverekkel látja el Ukrajnát, és a szállítás már a közeljövőben elkezdődik – közölte az rbc.ua hírportál pénteken az észt védelmi minisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint Kalle Laanet észt védelmi miniszter kijelentette: „mára megvannak a szükséges engedélyek az Egyesült Államoktól ahhoz, hogy fegyvereket szállítsunk Ukrajnának.” Hozzátette, a fegyverekkel megmutatjuk, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatás nem csak szavakban nyilvánul meg.
A három balti ország védelmi minisztériumai közös közleményükben közölték, hogy Javelin páncéltörő rakétarendszereket, Stinger légvédelmi rakétarendszereket és az ország független védelmi potenciálját erősítő berendezéseket szállítanak Ukrajnának. Artis Pabriks lett védelmi miniszter pedig felszólította Oroszországot, hogy enyhítse a feszültséget az ukrán határon, és tartsa tiszteletben Ukrajna szuverenitását.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az észt, lett és litván védelmi miniszter az Egyesült Államok engedélyét követően megerősítette, hogy a három ország fegyverekkel látja el Ukrajnát, és a szállítás már a közeljövőben elkezdődik.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1642801800
[modified] => 1642800069
)
[title] => Az USA engedélyezte a balti államoknak Ukrajna felfegyverzését
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=38464&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 38464
[uk] => 38471
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 38465
[image] => Array
(
[id] => 38465
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/fegyverek-raketa-katonak-tamadas.jpg
[original_lng] => 49060
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/fegyverek-raketa-katonak-tamadas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/fegyverek-raketa-katonak-tamadas-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/fegyverek-raketa-katonak-tamadas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/fegyverek-raketa-katonak-tamadas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/fegyverek-raketa-katonak-tamadas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/fegyverek-raketa-katonak-tamadas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/fegyverek-raketa-katonak-tamadas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1642837402:8
[_thumbnail_id] => 38465
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4166
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_2051ba31b78f1e746de5083c68945bae] =>
China's foreign minister Wang Yi tells #MSC2022 that the sovereignty, independence & territorial integrity of every country should be safeguarded. "Ukraine is no exception," he says pic.twitter.com/23ByTHcnVj
Punishing war criminals. Reducing support for terrorists in the world. Restoring international law. Impossibility of forcible seizure of territories. Economic destruction of the aggressor. Terminating any blackmail. It’s possible if RF loses. Ukraine supports that. Who doesn’t?
The Foreign Ministers of the Baltic states issue joint statement calling on ?? to release the Leopards.
“This is needed to stop Russian aggression, help ?? and restore peace in Europe quickly. ?? as the leading European power has special responsibility in this regard” pic.twitter.com/sCdkKzM3zV
We, ?? ?? ?? Foreign Ministers, call on Germany to provide Leopard tanks to Ukraine now. This is needed to stop Russian aggression, help Ukraine and restore peace in Europe quickly. Germany as the leading European power has special responsibility in this regard.
Only a year ago, nobody would have believed that #UAarmy would be armed with Stingers. Lithuania became the first country who sent us these MANPADS. So, can anyone now say that it would be impossible to get warships…? ????? pic.twitter.com/wMHSLzK1vJ
Important #EUCO today with President @ZelenskyyUA . Hungary will continue to provide humanitarian and financial support to ??. We support an immediate ceasefire in order to prevent the further loss of human lives. Hungary belongs to the peace camp!