Az iráni nukleáris program miatt komolyan aggódik a Nemzetközi Atomenergia‑ügynökség, melynek legfrissebb jelentése szerint már majdnem négy tonnányi dúsított uránnal rendelkezik a teheráni rezsim. A 2015-ös, mára megszűnt atomalkuban szereplő, 300 kilogrammos limitnek ez a több mint tízszerese.
Az ügynökség vezérigazgatója, Rafael Grossi egy újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ha Irán így folytatja a dúsítást, heteken belül elég alapanyaga lesz egy atombomba előállításához.
Az átláthatósággal kapcsolatban szintén kifogásai vannak az atomenergia békés felhasználása felett őrködő nemzetközi szervezet munkatársainak, legalább három iráni nukleáris létesítményben. Rafael Grossi mindazonáltal azt is elmondta, hogy a NAÜ késlekedés nélkül kész folytatni a tárgyalásokat, amint Irán nyitottnak mutatkozik erre.
Az Iránnal kötött atomalku 2019-ben szűnt meg, miután Donald Trump vezetése alatt az Egyesült Államok egyoldalúan kilépett a megállapodásból, Irán pedig bejelentette, hogy így a benne foglalt korlátozásokat már nem fogja betartani. A paktum újraélesztésére indult tárgyalások idén márciusban zátonyra futottak, Teherán így továbbra is kontroll nélkül folytatja atomprogramját.
[type] => post
[excerpt] => Az iráni nukleáris program miatt komolyan aggódik a Nemzetközi Atomenergia‑ügynökség, melynek legfrissebb jelentése szerint már majdnem négy tonnányi dúsított uránnal rendelkezik a teheráni rezsim. A 2015-ös, mára megszűnt atomalkuban szereplő, 30...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1654630020
[modified] => 1654608240
)
[title] => Irán néhány hét múlva elegendő dúsított uránnal fog rendelkezni egy atombombához
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=50299&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 50299
[uk] => 50487
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 48666
[image] => Array
(
[id] => 48666
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/iran-atomalku.jpg
[original_lng] => 645157
[original_w] => 1384
[original_h] => 924
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/iran-atomalku-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/iran-atomalku-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/iran-atomalku-768x513.jpg
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/iran-atomalku-1024x684.jpg
[width] => 1024
[height] => 684
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/iran-atomalku.jpg
[width] => 1384
[height] => 924
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/iran-atomalku.jpg
[width] => 1384
[height] => 924
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/iran-atomalku.jpg
[width] => 1384
[height] => 924
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1654767671:3
[_oembed_82399f436f41ea80764f9d206f0e4f0e] =>
[_oembed_time_82399f436f41ea80764f9d206f0e4f0e] => 1654555884
[_thumbnail_id] => 48666
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 4694
[_oembed_1c73b3515be51bbfc54379536d58ad3a] =>
Following my contacts w/ @JosepBorrellF, Mr. Mora's visit & his talks w/ Mr. Bagheri were another opportunity to focus on initiatives to resolve the remaining issues.
A good and reliable outcome is within reach if US makes its decision & adheres to its commitments.#ViennaTalks
— H.Amirabdollahian امیرعبداللهیان (@Amirabdolahian) May 13, 2022
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
Today, I received a call from Iranian Foreign Minister Hossein Amir Abdollahian, during which I demanded Iran to immediately cease the flow of weapons to Russia used to kill civilians and destroy critical infrastructure in Ukraine.
It’s disinformation that Islamic Republic of Iran has abolished it’s morality police. It’s a tactic to stop the uprising. Protesters are not facing guns and bullets to abolish morality police or forced hijab.They want to end Islamic regime.#MahsaAmini pic.twitter.com/qRcY0Kaepcpic.twitter.com/6ShBqnSbMn
As of 18 October 2023, in accordance with UNSCR 2231, all restrictions unjustly imposed on ballistic missile-related activities and transfers to/from the Islamic Republic of Iran terminate; and Iran is no longer subject to any restriction in the context of the #SecurityCouncil.
On July 16, 2025, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee and Foreign Minister Wang Yi met with Iranian Foreign Minister Seyed Abbas Araghchi in Tianjin.
Wang Yi noted that China and Iran have established diplomatic relations for more than half a century, and… pic.twitter.com/JG9uKamNnM
— Chinese Mission to UN (@Chinamission2un) July 17, 2025
Volodimir Zelenszkij elnök egy televíziós interjúban nem tartotta kizártnak, hogy Oroszország atomfegyvert vet be Ukrajnában, mert szerinte az orosz hadsereg nem számol tetteinek a következményeivel – adta hírül hétfőn a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij a Nine Network ausztrál tévécsatornának nyilatkozva kijelentette, hogy az orosz hadsereg nem számol tetteinek a következményeivel, ezért szerinte Oroszországtól bármi kitelik. Mint kifejtette, nincs teljes bizalommal Oroszország lépéseit illetően.
Az elnök hangsúlyozta: „Nem várhatod el ezektől az emberektől, az Orosz Föderáció politikai és katonai vezetésétől, nem fognak atomfegyvert használni, vagy fognak. Nem mondhatom 100 %-osan, hogy nem fognak vagy fognak.”
Az államfő azt is elmondta, hogy az orosz hadsereg nem számolt tetteinek a következményeivel.
„Néha úgy tűnik számomra, hogy úgy használnak valamit, hogy nem is értik a következményeket, vagy értik, de nem érdekli őket. Ezek a legrosszabb emberek. Még csak nem is ellenségek” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
Oroszország kijelentette, hogy csak akkor használ atomfegyvert, ha veszélybe kerül az ország létezése – közölte Dmitro Pjeszkov, Putyin sajtószóvivője.
„A művelet bármilyen eredménye természetesen nem ok az atomfegyver használatára. Van egy biztonsági koncepciónk, amely egyértelműen kimondja, hogy csak akkor használhatunk és fogunk is atomfegyvert használni, ha veszélybe kerül az országunk létezése” – mondta el.
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
After committing the crime of aggression against Ukraine, numerous war crimes, undermining global food and energy security, should Russia still occupy the seat of a permanent member of the UN Security Council? Remember that Russia is there on dubious legal grounds. @United24mediapic.twitter.com/x7eQ3KmDSy
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
Russian officials are not invited to #MSC2023. We will not give them a platform for their propaganda. We want to discuss Russia's future with Russian opposition leaders and exiled people - THEIR voices need to be heard and amplified.
?? missiles launched across ?? including Kyiv and Lviv. Civilians injured. ?? rejects @ZelenskyyUa peace plan. Russia does not want peace with Ukraine. Russia wants the subjugation of Ukraine.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
Az amerikai védelmi minisztérium tisztviselői a napokban panaszkodtak arra, hogy az oroszok a háború kezdete óta nem veszik fel a telefont, és ebből még atomháború is lehet – különösen azután, hogy Vlagyimir Putyin az előző hétvégén nukleáris harckészültséget jelentett be.
A nukleáris fegyverek a legtöbb esetben elrettentésre szolgálnak. De előfordulhat olyan helyzet is [egy konfliktusban], amikor egy olyan logikai láncolat csapdájába esik valaki, amely igazolhatóvá teszi ezeknek a bevetését. Ez az, ami igazán rémisztő – fogalmazott erről beszélve az amerikai védelmi minisztérium egyik korábbi tisztviselője.
A Reuters úgy értesült, hogy csütörtökön már üzembe helyezett egy forródrótot a két védelmi minisztérium azért, hogy elkerüljék a katasztrófát és a katonai konfliktus kiszélesedését. A forródrótot az Egyesült Államok európai parancsnoksága (EUCOM) fogja üzemeltetni, és Tod Wolters tábornok, az európai erők parancsnoka felel majd érte.
Már teszteltük is a vonalat, [az oroszok] felvették a telefont – mondta ezzel kapcsolatban nemrég a védelmi minisztérium egyik tisztviselője a Reutersnek.
Ezenkívül a Pentagon azt is közölte, hogy az oroszokkal együtt kijelöltek egy olyan demarkációs területet is, amelyre egyik fél hadereje sem fog behatolni azért, hogy még véletlenül se kerüljön sor katonai incidensre a felek közt.
A háborúval összefüggésben az amerikai védelmi minisztérium azt is bejelentette, hogy a helyzetre való tekintettel elhalasztják a Minuteman III nevű interkontinentális ballisztikus rakétájuk tesztjét.
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
NSC’s Kirby: Now have information North Korea has delivered arms to Russia for use in Ukraine. North Korea has provided Russia with more than 1000 containers of military equipment and munitions. Today we’re releasing imagery showing movement of containers. pic.twitter.com/LxHwji4sjD
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Russian investment envoy Kirill Dmitriev has said that Russia will have contacts with US negotiators Steve Witkoff and Jared Kushner this week, state news agency RIA reports. https://t.co/Vh6J0tj9tV
— Al Arabiya English (@AlArabiya_Eng) June 5, 2026
„Minden félnek higgadtnak, visszafogottnak kell maradnia, és el kell kerülnie a további eszkalációt” – jelentette ki a kínai külügyminisztérium szóvivője.
További kérdésekre válaszolva hangsúlyozta, hogy Kína és Oroszország „stratégiai partner”, de nem „szövetségesek”, s hogy minden esetben a saját álláspontjukat képviselik.
China's foreign minister Wang Yi tells #MSC2022 that the sovereignty, independence & territorial integrity of every country should be safeguarded. "Ukraine is no exception," he says pic.twitter.com/23ByTHcnVj
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
Danke für den freundlichen Empfang in Hanoi, Premier Chinh! #Vietnam ist ein wichtiger Partner für ??: Als eine Konsequenz der #Zeitenwende müssen wir unsere Absatzmärkte, Rohstoff-Quellen und Produktionsstandorte erweitern. Das macht uns unabhängiger von einzelnen Staaten. pic.twitter.com/BFL9Lnyb3R
Moin Herr @Bundeskanzler aus Kyjiw. Schön, dass Sie Putin aufriefen: “Beende diesen Krieg”??Aber das sind nur Worte. Russland versteht nur Stärke. Stellen Sie Putin ein Ultimatum. Mit schmerzhaften Folgen. Um den Energie-Genozid gegen die Ukrainer zu stoppen. Tun Sie das. Bitte pic.twitter.com/yRXdgOAjBb
The Foreign Ministers of the Baltic states issue joint statement calling on ?? to release the Leopards.
“This is needed to stop Russian aggression, help ?? and restore peace in Europe quickly. ?? as the leading European power has special responsibility in this regard” pic.twitter.com/sCdkKzM3zV
We, ?? ?? ?? Foreign Ministers, call on Germany to provide Leopard tanks to Ukraine now. This is needed to stop Russian aggression, help Ukraine and restore peace in Europe quickly. Germany as the leading European power has special responsibility in this regard.
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
Canadian PM Justin Trudeau says he spoke to US President Joe Biden about Ukraine, while calling on Russia to release Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich "immediately" pic.twitter.com/p3x9w14PZY
CIA Director William Burns made a secret trip to China last month in a bid to keep lines of communication open, as security relations between the two global powers grow increasingly acrimonious https://t.co/lgy6zYEcCE
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
Russia announced that its warships have reached Iran to participate in joint exercises with Iran and China in the Gulf of Oman. pic.twitter.com/FWXfW9Y7t4
On July 16, 2025, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee and Foreign Minister Wang Yi met with Iranian Foreign Minister Seyed Abbas Araghchi in Tianjin.
Wang Yi noted that China and Iran have established diplomatic relations for more than half a century, and… pic.twitter.com/JG9uKamNnM
— Chinese Mission to UN (@Chinamission2un) July 17, 2025
I reiterated France’s support: we will continue to strengthen our assistance to Ukraine and increase pressure on Russia, which must finally agree to a ceasefire that paves the way for talks…
🇷🇺🇨🇳 At the invitation of President of the People’s Republic of China Xi Jinping, President Vladimir Putin will pay an official visit to China on May 19-20
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az orosz Biztonsági Tanács hétfői ülésén azt jelentette Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy Ukrajnának minden lehetősége megvan nukleáris fegyverek előállítására – adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál az ülés Youtube-közvetítésére hivatkozva.
A tudósítás szerint Sojgu azt mondta: „szeretném felhívni a figyelmet Zelenszkij (Münchenben tett) kijelentésére, miszerint lehetségesnek tartják és vissza szeretnék szerezni Ukrajna atomhatalmi státuszát.” Hozzátette, „ez rendkívül veszélyes.”
Az orosz védelmi miniszter jelezte, hogy Ukrajnában megjelenhetnek a nukleáris fegyverek. „Megvannak az berendezések, van technológia, vannak szakemberek, akiknek van tudásuk és van lehetőségük erre, a véleményünk szerint sokkal nagyobbak, mint amilyenek Irán és Észak-Korea képességei” – hangsúlyozta Szergej Sojgu.
Following my contacts w/ @JosepBorrellF, Mr. Mora's visit & his talks w/ Mr. Bagheri were another opportunity to focus on initiatives to resolve the remaining issues.
A good and reliable outcome is within reach if US makes its decision & adheres to its commitments.#ViennaTalks
— H.Amirabdollahian امیرعبداللهیان (@Amirabdolahian) May 13, 2022
"Russia is not going to use nukes," the Kremlin's Ambassador to the UK Andrey Kelin tells me in an exclusive interview, on a day when Russia is conducting military nuclear training drills. Airs tonight at 7p CET on @cnni and later on @pbspic.twitter.com/RDeSTOI3fQ
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök csütörtökön ismét kijelentette, hogy kész atomfegyvereket befogadni országa területére, ha a nyugati országok részéről fenyegetés éri.
A Minszktől délre fekvő Aszipovicsi településen lévő katonai támaszpontra látogatva, ahol a Szövetségi Eltökéltség-2022 kódnevű közös fehérorosz-orosz hadgyakorlat zajlik, Lukasenka újságírók előtt bejelentette, hogy a hadgyakorlat után az orosz lőszer egy része Fehéroroszországban maradhat, és „vagy vásárolnak, vagy ajándékba kapnak” Iszkander típusú rakétákat, de „nem csak azt”.
Lukasenka a BelTA fehérorosz állami hírügynökség jelentése szerint közölte, hogy pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyal a hadgyakorlat további szakaszairól. Azt is kijelentette, hogy nincs szükség állandó orosz támaszpontokra fehérorosz területen, mert vészhelyzet esetén az orosz hadsereg bevonul a szomszédos országba.
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
NEW: Belarus President Alexander Lukashenko says the country is shifting to a rotational mobilisation model, calling up selected military units in cycles to prepare them for possible war scenarios, including what he described as a potential "ground operation."
Seems like we need to prepare for a WW3, especially Europe, Especially Poland and the neighbors.
Belarusian dicktator Lukashenko announced that the country is launching “targeted mobilizations," and Belarus is preparing for war. pic.twitter.com/5jva2R7PVd
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt állandó tagja – az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Egyesült Királyság és Franciaország hétfőn kötelezettséget vállalt, hogy „megakadályozza az atomfegyverek további terjedését” – jelentette be a francia elnöki hivatal.
A nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló nemzetközi egyezmény (atomsorompó-szerződés, NPT) felülvizsgálati konferenciája előtt, hétfőn kiadott közös nyilatkozatában az öt atomnagyhatalom hangsúlyozta, hogy „együtt kíván működni valamennyi állammal olyan biztonsági környezet létrehozásában, amelynek köszönhetően nagyobb haladást lehet elérni a leszerelésben, s amelynek végső célja egy atomfegyverek nélküli világ létrehozása” – áll az öt ország ezirányú munkálatait két éve koordináló francia elnöki hivatal közleményében. Az 1970-ben életbe lépett atomsorompó-szerződés tizedik felülvizsgálati konferenciáját az ENSZ égisze alatt, a 191 részes állam részvételével január 4. és 28. között tartják New Yorkban.
„Megerősítjük, hogy egy atomháborút nem lehet megnyerni és soha nem szabad megvívni”– olvasható az öt ország közleményében.
„Tekintettel az atomfegyverek esetleges bevetésének kiterjedt következményeire, kijelentjünk, e fegyvereknek csak védelmi, elrettentő és háborút megelőző célokat kell szolgálniuk” – tették hozzá.
„Mi valamennyien fenntartani és erősíteni akarjuk azokat az intézkedéseket, amelyek megakadályozzák atomfegyverek nem engedélyezett, illetve nem szándékos felhasználását”– fogalmaztak a közleményben.
Az orosz külügyminisztérium hétfőn reményét fejezte ki, hogy Oroszországnak a BT négy másik tagállamával közösen tett kötelezettségvállalása segít enyhíteni a nemzetközi feszültségeket. Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője hangsúlyozta, hogy Moszkva szerint továbbra is szükséges az öt állandó BT-tag csúcstalálkozójának összehívása.
„Kína szerint a nyilatkozat hozzájárul a kölcsönös bizalom erősítéséhez és a nagyhatalmak közötti versengés egyeztetéssel és együttműködéssel történő felváltásához” – jelentette ki a Hszinhua kínai hírügynökség szerint Ma Csao-hszü kínai külügyminiszter-helyettes.
A NTP-szerződés jogilag „atomfegyverrel rendelkező államnak” ismeri el a BT öt állandó tagját. Három másik, atomfegyverrel rendelkezőnek tekintett ország – India, Pakisztán és Izrael – nem részese a szerződésnek. Észak-Korea bírálja az atomsorompó-szerződést.
Великий друг?? – Президент Європейської ради Шарль Мішель @eucopresident сьогодні у Києві. Обговорили санкції проти Росії, оборонну та фінансову підтримку нашої держави й відповіді для анкети щодо відповідності критеріям ЄС. Дякую за змістовну зустріч і солідарність з народом ??! pic.twitter.com/luZDNxbmcc
Had a fruitful conversation with ?? PM Viktor #Orban. Thanked for the support of ?? sovereignty & the shelter for Ukrainians during the war. Agreed to develop cooperation in the energy sector. Grateful for supporting the candidate status for ??. Invited him to visit Ukraine.
Heading to Vienna to advance the negotiations. The Onus is on those who breached the deal & have failed to distance from ominous legacy. The US must seize the opportunity offered by the JCPOA partners’ generosity; ball is in their court to show maturity & act responsibly.
Preparing to travel to Vienna for talks on basis of @JosepBorrellF's text. Our expectations are in check, but the United States welcomes EU efforts and is prepared for a good faith attempt to reach a deal. It will shortly be clear if Iran is prepared for the same.
— Special Envoy for Iran Robert Malley (@USEnvoyIran) August 3, 2022
I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
?This week marks 100 days that press freedom supporters & colleagues have pushed for the release of @WSJ reporter Evan Gershkovich, unjustly imprisoned in Russia.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Fehéroroszország készülő alkotmánytervezetéből kivették az ország atomfegyvermentes és semleges státuszára vonatkozó rendelkezéseket – közölte a Jevropejszka Pravda hírportál a Belta belorusz állami hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a módosítások Fehéroroszország alkotmányának 18. cikkelyét érintik. A hatályos alkotmányból javasolják következő mondat eltávolítását: „a Fehérorosz Köztársaság célja, hogy területét atomfegyvermentes övezetté, az államot pedig semlegessé tegye.” Helyette következő kifejezés beillesztését javasolják: „a Fehérorosz Köztársaság kizárja a területéről más országok ellen kiinduló katonai agressziót.”
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Fehéroroszországban az alkotmányos népszavazást 2022 februárjára tűzték ki, de annak pontos időpontját még nem közölték. Az előrejelzéseknek megfelelően az alkotmány új változata az elnök jogkörének csökkentését javasolja.
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
NEW: Belarus President Alexander Lukashenko says the country is shifting to a rotational mobilisation model, calling up selected military units in cycles to prepare them for possible war scenarios, including what he described as a potential "ground operation."
Seems like we need to prepare for a WW3, especially Europe, Especially Poland and the neighbors.
Belarusian dicktator Lukashenko announced that the country is launching “targeted mobilizations," and Belarus is preparing for war. pic.twitter.com/5jva2R7PVd
Aggasztó kijelentést tett az orosz külügyminiszter-helyettes, amely álláspontjuk szerint csak reakció lenne.
Szergej Rjabkov kijelentette, hogy amennyiben a NATO atomfegyvereket helyez el Európa keleti határainál, akkor Oroszország is be fogja vetni a középhatótávú atomrakétáit – idézte a nyilatkozatot a Reuters.
Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a Hidegháború óta a legmélyebb válság van formálódóban a nyugat és Oroszország között. Ennek apropója jelenleg Ukrajna, amelynek határában rendkívül nagy mozgósítást folytat a Kreml.
Ennek pedig egy új fegyverkezési verseny lehet az eredménye, amely miatt farkasszemet nézhetnek egymással Moszkva és a NATO fegyverzetei. Rjabkov pedig egyértelműen jelezte, hogy Oroszország sem fog meghátrálni.
A külügyi helyettes közölte, hogy amennyiben Európa nem csatlakozik a moratóriumhoz, miszerint nem helyeznek el egymás közelében középhatótávú nukleáris fegyvereket a felek, akkor Oroszország is be fogja vetni ezen arzenálját.
Rjabkov jelezte, hogy ez a moratórium azoknak a biztonsági garanciáknak lenne a része, amelyet az ukrán helyzet deeszkalálásáért cserébe kérnének. Mivel azonban egyelőre nincsenek előrelépések, Rjabkov nem zárta ki, hogy Oroszország katonai technológiával válaszol.
A középhatótávú nukleáris fegyvereket (500-5500 kilométeres hatótáv) egy 1987-es, Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan között köttetett szerződésben betiltották, sokan ezt egy fontos megállapodásnak tartják a Hidegháború vége tekintetében.
Washington még 2019-ben lépett ki a megállapodásból, miután arra panaszkodtak, hogy az oroszok felrúgták a megállapodást a 9M729, ismertebb nevén „Csavarhúzó” cirkálórakéta kifejlesztésével és bevetésével.
A NATO állítása szerint Moszkva már be is vetette ezt a fegyvert Oroszország európai felén, az Urál-hegységtől nyugatra, ezért egy biztonsági szakértő állítása szerint Rjabkov fenyegetései valójában üres szavak.