Ma tartják a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást Németországban. A négy ciklus után a politikából visszavonuló Angela Merkel kormánya az új Bundestag október 26-ra tervezett megalakulásáig marad hivatalban. Utána is működik majd, egészen az új kormány megalakulásáig, de már csak ügyvezető kormányként.
A második világháború utáni 20. Bundestag – szövetségi gyűlés – megválasztására 60,4 millió állampolgár jogosult – 31,2 millió nő és 29,2 millió férfi –, köztük 2,8 millió első szavazó, akik reggel 8 órától este 18 óráig adhatják le voksukat. A szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) közvetlenül az urnazárás után jelennek meg, a hivatalos előzetes végeredmény hétfőn várható.
Levélben szavazni augusztus 16-a óta lehet. A koronavírus-járvány miatt valószínűleg minden korábbinál többen élnek a lehetőséggel, ezért a levélszavazatok aránya akár ötven százalékig is emelkedhet a legutóbbi, 2017-es választáson regisztrált 28,6 százalékról.
A levélben szavazók várhatóan rekord nagyságú aránya nem befolyásolja a végeredményt, de torzítja az exit pollokat, mert az egyes pártok támogatói eltérően viszonyulnak a levélszavazáshoz – a középen álló pártok táborára inkább, a széleken állókra kevésbé jellemző, hogy levélben szavaznak –, és így eltérő arányban adják le szavazatukat személyesen, illetve levélben.
A választáson negyven párt és 6211 jelölt indul. A jelöltek átlagéletkora 46 év, többségük férfi. A választás egyfordulós, érvényességi és eredményességi küszöb nincs. Lebonyolításában több mint 650 ezer önkéntes vesz részt.
Az arányosságra törekvő vegyes német választási rendszer az egyéni körzetek és a tartományonként felállított pártlisták kombinációjából áll. A Bundestag alapesetben 598 fős, a képviselői helyek felét az egyéni körzetek győztesei kapják, a másik 299 mandátumot pedig a listás szavazatok alapján osztják ki azon pártok között, amelyek országos átlagban elérik az öt százalékot, vagy legkevesebb három egyéni körzetben győznek, de az ötszázalékos bejutási küszöb alatt maradnak.
Viszont előfordulhat, hogy egy párt valamely tartományban több egyéni mandátumot szerez, mint amennyi a listán szerzett szavazatok százalékos megoszlása alapján járna neki. Ez a mandátumtöbblet akár a parlamenti erőviszonyokat is átalakíthatja, felülírva a választók akaratát. Ezért a választójog egyenlőségének és a pártok esélyegyenlőségének biztosítására a többletmandátumok hatását kiegyenlítik, vagyis ha egy párt többletmandátumhoz jut, a parlamentbe bejutott összes többi párt kap egy-egy úgynevezett kiegyenlítő mandátumot.
A 2017-es választáson 46 többletmandátum keletkezett, torzító hatásuk ellensúlyozására pedig 65 kiegyenlítő mandátumot kellett kiosztani a frakcióknak. Ezzel a testület létszáma történelmi csúcsra, 709-re emelkedett, ami a többi között azzal járt, hogy át kellett építeni a székhely, a berlini Reichstag plenáris ülésekre szolgáló termét, hogy elférjen minden képviselő.
A Bundestag így a világ második legnagyobb törvényhozó testülete a kínai Országos Népi Gyűlés után. Az előírtnál jelentősen magasabb létszám ugyan valamennyi parlamenti párt szerint veszélyeztetheti a testület működését, és a választópolgárok előtt indokolhatatlanul drágává teheti fenntartását, de a további növekedést érdemben gátló reformot mégsem sikerült kidolgozni az utóbbi négy évben. Egy 2020 októberi törvénymódosítással csupán azt vezették be, hogy az idei választáson három többletmandátum ellensúlyozására nem osztanak ki kiegyenlítő mandátumokat, és a következő választáson 299-ről 280-ra csökkentik az egyéni körzetek számát.
A 19. Bundestag legnagyobb frakciója a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a csak Bajorországban működő testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös képviselőcsoportja volt. A pártszövetség 2017-ben a szavazatok 32,9 százalékát szerezte meg. Ma 21-23 százalék körüli eredményre számíthat a felmérések szerint. Ez történelmi mélypont.
A legtöbb szavazatot várhatóan az eddigi koalíciós társ, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) gyűjti össze, amely 23-25 százalékra számíthat a 2017-es – történelmi mélypontot jelentő – 20,5 százalék után. A harmadik erő a Zöldek pártja lehet, amely a 2017-es 8,9 százalék nagyjából kétszeresére, 16-17 százalékra számíthat. A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) 11-13 százalékos eredményt érhet el a négy évvel korábbi 10,7 százalék után. A jobbközép CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) 10-11 százalékon áll, 2017-ben újoncként 12,6 százalékot szerzett. A balközép SPD-től balra álló Die Linke (Baloldal) 6-7 százalékon áll, 2017-ben 9,2 százalékot szerzett.
Eine breite, parteiübergreifende Mehrheit trägt Frank-Walter Steinmeier in die zweite Amtszeit. Damit verbindet sich ein klarer Auftrag: Der Präsident muss seine selbst gewählte Rolle als Brückenbauer endlich ausfüllen. https://t.co/LVWQ24hFJm
Brazil is home to the Amazon and other ecosystems critical to climate change. What happens there matters to us all and youth voting is key in driving change for a healthy planet. For more on voter registration in Brazil before May 4, visit https://t.co/0mKrfxLdRR#tiraotitulohoje
- Thanks for your support, Leo! It's really important to have every Brazilian voting in the coming elections. Our people will decide if they want to keep our sovereignty on the Amazon or to be ruled by crooks who serve foreign special interest. Good job in The Revenant! ? https://t.co/kg3b6rmPCw
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter. Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
German Chancellor Friedrich Merz tells a CDU party conference that Russia will only stop its war against Ukraine when it can no longer sustain it economically or militarily.#Germany#Russia#Ukrainepic.twitter.com/00qEFS9Nmm
Kezdjük azzal, hogy az európaiak jelentős része számára Angela Merkel az a vezető, aki a legnagyobb bizalmat váltja ki. És az a Németország, amelyet a szeptember 26-i választásokat követően az utódjára hagy, már nem vált ki félelmet az európaiakban.
Valójában ez a következtetés lett az eredménye annak a tanulmánynak, amelyet a napokban az ECFR, az Európai tanács nemzetközi kapcsolatokért felelős elemző központja végzett. A felmérésben tizenkét uniós ország – Németország, Ausztria, Bulgária, Dánia, Spanyolország, Franciaország, Magyarország, Olaszország, Spanyolország és Svédország mintegy 16 000 válaszadója vett részt. „Annak ellenére, hogy amit a múltban tapasztaltunk, Németország ereje és jóléte most hozzájárul ahhoz, hogy megbízható partner státuszt kapjon” – írták Petro Buras és Jana Pulerin kutatók a jelentésükben.
Mit várnak az európaiak Németországtól Angela Merkel után?
Először is elmondhatjuk, hogy az imidzs, amely évek alatt alakult ki, Merkel személyiségével függ össze. Angela Merkel az egykori NDK-ban nőtt fel, és mindenekelőtt az európai blokk egységének megőrzésére törekedett. Az euró övezet válsága tíz évvel ezelőtt, a migránshullám 2015-ben, a 2016-os Brexit szavazás és a jelenlegi koronavírus járvány… Amint látjuk, az elmúlt évtizedben Európa egységét súlyosan megpróbáltatások érték. Éppen ezért, mivel Angela Merkel tizenhat évig felülmúlhatatlan mestere volt a kompromisszum művészetének, 16 évig döntő szerepet játszott a különböző történelemmel, kultúrával és érdekekkel rendelkező országok szeparatista ambíciói visszaszorításában.
Mindezen események hátterében válaszolva a kérdésre: „Ha választások lennének Európa elnöki posztjára, és választania kellene Angela Merkel és Emmanuel Macron között, kire szavazna?”, a válaszadók többsége, 41% a kancellárt részesítette előnyben, a francia elnökre 14% szavazott.
„Technokrata vezetői stílusának köszönhetően magabiztosabb, mint Macron megalázó felszólalásaival” – áll a jelentésben. Ellenben senki nem felejtette el azt az időszakot, amikor Görögország a csőd szélén állt, Németország pedig megszállottja volt a megszorító politikának, és ez az álláspont megosztotta Európát. Angela Merkel azóta megváltozott, támogatja az Európai Unió a járvány okozta gazdasági helyreállítási tervét. A szövetségi kancellár mindig ügyesen pozicionálta Németországot, mint egyesítő erőt.
Érdekesnek tűnik az a tény, hogy az ECFR kérdésére: „Jó vagy rossz Európa számára, hogy az Európai Bizottság vezetője német nő?” A válaszadók 27%-a azt válaszolta, hogy jó, 10%-a – hogy rossz. Az európai polgárok „nem látják Ursula von de Leyenben a német kormány lobbistáját”, áll a jelentésben. Csupán két ország, Olaszország és Lengyelország áll kritikusan az EU végrehajtó testülete élére való kinevezése kapcsán.
„Az európaiak arra számítanak, hogy Németország továbbra is vezető szerepet fog betölteni az EU-ban”, jegyezték meg az elemző központ munkatársai. Véleményük szerint Merkel utódja számára az ő politikája, miszerint az EU kohéziója mindenek fölött, vonzónak és könnyűnek bizonyulhat, de ugyanakkor nem biztos, hogy teljes mértékben működni fog.
Általánosságban elmondható, Angela Merkel vezetése megnyugtatta az európaiakat és megerősítette Németország vezető szerepét. Az EU-ra váró problémák azonban egyre több konkrét álláspontot követelnek meg a leendő kancellártól számos kérdésben, beleértve az egységes Európa helyét a Kínával, Oroszországgal és az USA-val való kapcsolatokban.
Az ECFR közvélemény kutatása kimutatta, Berlin tekintélye a geopolitikai szférában nagyon alacsony, mivel a válaszadók mindössze 20%-a gondolja úgy, hogy Németország vezetheti az EU blokkot az Oroszországgal való kapcsolatokban, 17%-uk úgy véli, hogy képes megvédeni az EU érdekeit Kínával szemben, 25%-uk pedig abban bízik, hogy tudja kezelni Brüsszel és Washington közötti kapcsolatokat.
Közben Merkel egyik potenciális utódja bemutatta „100 napos tervét”. A hét elején, Armin Laschet és ellenlábasai Olaf Scholz és Annalena Baerbock közötti második televíziós vitát követően Laschet bemutatta azokat a kiemelt projekteket, amelyeket mandátumának első napjaiban tervez megkezdeni (a szeptember 26-i választásokon való győzelme esetében). Ez egy 19 pontból álló „sürgősségi cselekvési program” (Sofortprogramm), amely elsősorban a német családokat célozza meg, és Armin Laschet a támogatások növelését és további kedvezményeket ígér nekik. A biztonság is fontos helyet foglal el programjában: 1000 videó megfigyelő kamerát kihelyezése évente, „nemzeti biztonsági tanács” létrehozása a külpolitika és a védelmi kérdések jobb koordinálása céljából.
Ami a környezetvédelmet és az éghajlatot illeti, Armin Laschet ígéretet tett: amint hivatalba lép, eltörli azokat a bürokratikus akadályokat, amelyek fékezik a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos projektek jóváhagyási folyamatát.
Néhány nappal a választások előtt a „100 napos terv” „átcsomagolása” valójában jobban illik egy amerikai elnökhöz, mint egy németországi kancellárhoz, és annak a jele, hogy a kormánypárt jelöltje kísérletet tesz arra, hogy meggyőzze a szavazókat arról, hogy az kereszténydemokraták győzelme Angela Merkel 16 évez vezetését követően nem lesz a „stagnálás” szinonimája.
NEWSMAKER
[type] => post
[excerpt] => Kezdjük azzal, hogy az európaiak jelentős része számára Angela Merkel az a vezető, aki a legnagyobb bizalmat váltja ki. És az a Németország, amelyet a szeptember 26-i választásokat követően az utódjára hagy, már nem vált ki félelmet az európaiakban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1632163800
[modified] => 1632150054
)
[title] => Mi vár Németországra Angela Merkel „visszavonulását” követően?
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=30281&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 30281
[uk] => 30212
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 30213
[image] => Array
(
[id] => 30213
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1-81.jpg
[original_lng] => 51876
[original_w] => 940
[original_h] => 529
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1-81-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1-81-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1-81-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1-81.jpg
[width] => 940
[height] => 529
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1-81.jpg
[width] => 940
[height] => 529
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1-81.jpg
[width] => 940
[height] => 529
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/1-81.jpg
[width] => 940
[height] => 529
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1632139257:5
[_thumbnail_id] => 30213
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4467
[_oembed_7af4f58805bb6f2d31a76051312cd640] =>
[_oembed_time_7af4f58805bb6f2d31a76051312cd640] => 1635417752
[_oembed_f6a3c430c5cc04c10e1b47ffc911d9d4] =>
Eine breite, parteiübergreifende Mehrheit trägt Frank-Walter Steinmeier in die zweite Amtszeit. Damit verbindet sich ein klarer Auftrag: Der Präsident muss seine selbst gewählte Rolle als Brückenbauer endlich ausfüllen. https://t.co/LVWQ24hFJm
Nach der Festnahme eines Mitarbeiters des Bundesnachrichtendienstes wegen Spionage für Russland sitzt nun auch ein mutmaßlicher Mittäter in Untersuchungshaft.https://t.co/zCrosc0HeF
Auf seiner Asienreise besucht Olaf Scholz die demilitarisierte Grenze zwischen Nord- und Südkorea, die Vorbild für ein Ende des Ukrainekriegs sein könnte. Zunächst aber erreichte der Kanzler hier einen Durchbruch bei dem Thema. https://t.co/xXD33jdUwu
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter. Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
Újabb állomásához érkezett Angela Merkel búcsúturnéja, a német kancellár Washginton, Moszkva és Kijev után Varsóba is ellátogatott szombaton. A leköszönő német kormányfőt a lengyel fővárosban Mateusz Morawiecki miniszterelnök fogadta, miután Andrzej Duda elnök lemondta a találkozót.
A vizit körülményei jól tükrözik, hogy a lengyel–német kapcsolatok válságos állapotban vannak. Nemrég még az sem volt biztos, hogy Merkel a lengyel fővárost is felveszi búcsúkörútjának úti céljai közé. Bár a kereskedelmi kapcsolat Németország és Lengyelország között még mindig virágzik, a két szomszédos ország politikailag elszigetelődött egymástól.
Az eredeti tervek szerint a német kancellárt Mateusz Morawieckin kívül Andrzej Duda is fogadta volna, a jobboldali lengyel elnök azonban lemondta a találkozót.
A hivatalos indok szerint az államfő a felső-sziléziai Katowicébe látogatott Merkel lengyelországi tartózkodása alatt, a lengyel média diplomáciai forrásokra hivatkozva ugyanakkor közölte, hogy az elnök valójában más miatt kerüli a találkozást. Andrzej Duda katowicei útjának híre ugyanis azok után látott napvilágot, hogy a Gazprom orosz gázipari cég pénteken bejelentette: befejeződött az Északi Áramlat 2 megépítése, és várhatóan már idén megkezdi működését. Az Oroszországot Németországgal összekötő gázvezetéket az Egyesült Államok és több európai ország, köztük Lengyelország és Ukrajna is bírálta, amelyek attól tartanak, hogy az Északi Áramlat 2 kiszolgáltatottá teszi az EU-t az orosz energiahordozónak. Washington szankciókkal is fenyegetett, ám júliusban megállapodásra jutott Németországgal a földgázvezeték építésének befejezésével kapcsolatban. A Balti-tenger alatt húzódó, Ukrajnát elkerülő útvonal segítségével Moszkva Németországba irányuló gázexportja a duplájára nő.
A két ország viszonya 2015-ben kezdett elmérgesedni, amikor a konzervatív-jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) vette át az irányítást Lengyelországban. A kétoldalú kapcsolat helyzetét pedig tovább súlyosbítja, hogy Brüsszel – Németországgal az élvonalban – az elmúlt időszakban egyre több vitát folytat Lengyelországgal és Magyarországgal. Az Európai Bizottság kedden bejelentette, azt kéri az EU Bíróságától, hogy vessen ki pénzbüntetést Lengyelországra a bírákat illető fegyelmi rendszer reformja miatt. Az uniós bíróság ugyanis a közösségi joggal nem összeegyeztethetőnek nevezte a bírói jogsértéseket vizsgáló lengyel fegyelmi kamara létét, miközben a lengyel alkotmánybíróság azt mondta ki, hogy a jogrendszer reformját illetően a nemzeti jogot elsődlegesnek kell tekinteni az uniós joggal szemben.
A politikának többről kellene szólnia, mint hogy bírósághoz fordulunk – közölte a német kancellár varsói látogatásán, arra utalva, hogy az EB-nek és Lengyelországnak tárgyalás útján kellene megoldania a problémát.
Mindezen felül Varsó és Berlin között a migráció kérdése is kényes téma, amely a kormányfők találkozóján szintén szóba került.
A Lengyelország és Németország közötti különbségek elsősorban a 2015-ös migrációs válságot érintik, jelenleg mindkét fél hangsúlyozza a határok védelmének szükségességét – mondta Mateusz Morawiecki azok után, hogy Angela Merkellel a Lengyelországot sújtó migrációs hullámról is tárgyaltak. Varsó és a balti államok kormányai a minszki vezetést vádolja azzal, hogy közel-keleti országokból utaztat migránsokat Belorusziába, majd a szomszédos országok határaihoz szállítja őket. Angela Merkel nyilatkozatából azonban az derült ki, hogy a német kancellár figyelmét kevésbé köti le a határok védelme és az uniós állampolgárok biztonsága, mint a közel-keleti és afgán bevándorlók sorsa.
Ezek az emberek, akiket Minszk nyomásgyakorlási eszközként használ, segítségre és védelemre szorulnak – emelte ki a Willkommenskultur szülőanyja a kétoldalú megbeszélés után megtartott sajtótájékoztatón.
Bár a német parlamenti választásig már csak két hét van, Angela Merkel az utolsó pillanatig igyekszik a figyelem középpontjában maradni: útját a jövő héten Szerbiában, Albániában és Franciaországban folytatja.
The Air Force is sending F-22 Raptor jets to Poland in support of NATO’s air shielding mission, U.S. Air Forces in Europe-Air Forces Africa said.https://t.co/NFkOEF8zuo
— Stars and Stripes (@starsandstripes) July 27, 2022
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
Teaser and footage from a rehearsal of tomorrow’s Poland’s military parade, timed to coincide with Army Day - which commemorates Poland’s victory over the Bolsheviks in 1920. pic.twitter.com/oq93wFlXl6
Podczas gdy inni składają deklaracje odnoszące się do przyszłości, my w porozumieniu ze stroną ukraińską działamy. Pierwsze ekspresowo wyremontowane w Bumarze-Łabędy czołgi Leopard zostały odebrane przez stronę ukraińską ?? Nad kolejnymi wozami prace trwają. pic.twitter.com/anWXVvIbC5
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
💬 The presence of #NATO forces in Ukraine is not unthinkable. I appreciate the 🇫🇷 President Emmanuel Macron's initiative, because it is about Putin being afraid, not us being afraid of Putin.
France is building an alliance of countries open to potentially sending Western troops to Ukraine — and in the process deepening its clash with a more cautious Berlin.https://t.co/ckOjJL7fmh
W związku z dowodami, że to rosyjskie służby specjalne dokonały karygodnego aktu dywersji wobec centrum handlowego przy Marywilskiej, podjąłem decyzję o wycofaniu zgody na działanie konsulatu Federacji Rosyjskiej w Krakowie.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) May 12, 2025
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
Angela Merkel szerda este egy düsseldorfi pódiumbeszélgetésen azt mondta, hogy feministának vallja magát, és hogy szerinte az lenne a jó, ha mindenki a férfiak és a nők egyenlőségét tartaná ideálisnak.
A német kancellártól az utóbbi években többször is megkérdezték, hogy mit gondol a feminizmusról, de mindig kitért a válasz elől. Most, néhány héttel azelőtt, hogy hivatalából távozna, válaszolt.
„Ha arról beszélünk, hogy a férfiaknak és a nőknek egyenlőknek kell lenniük a társadalmi részvételben és általánosan az életben is, akkor abban az értelemben azt mondhatom: igen, feminista vagyok” – mondta a pódiumbeszélgetés utáni sajtótájékoztatón feltett kérdésre válaszolva a német kancellár.
Angela Merkel azt is felidézte, hogy amikor korábban megkérdezték az álláspontját a mozgalomról, akkor még nem volt biztos benne, hogy miként lenne érdemes válaszolni.
„Akkor még sokkal félénkebb voltam, azóta volt időm átgondolni a dolgot. Azt hiszem, ebben az értelemben elmondhatjuk, hogy mindenkinek feministának kellene lennie” – fogalmazott. A kancellár arról is beszélt, hogy mit fog tenni azt követően, hogy 16 év után most otthagyja a hivatalát.
„Megfogadtam, hogy nem csinálok semmit, és kivárom, hogy mi történik majd”– mondta Angela Merkel. A pódiumbeszélgetésen a nigériai írónővel, Chimamanda Ngozi Adichie-vel vett részt. Azzal, hogy „mindenkinek feministának kell lennie”, Angela Merkel az ő 2014-es könyvének a címét (We Should All Be Feminists) visszhangozta. A két évvel korábbi TED-előadásból írt könyvet a XXI. századi feminizmus alapművének tartják.
A tálib fordulat miatt az Afganisztánból a szomszédos országokba irányuló migráció „pillanatnyilag nem akut téma” – jelentette ki Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben a hét vezető ipari hatalmat összefogó G7 csoporthoz tartozó országok vezetőinek tanácskozása után.
A kancellár tájékoztatóján kiemelte, hogy Németország szükség esetén készen áll az együttműködésre a menekültek ellátásában az Afganisztánnal szomszédos országokkal, akár Iránnal is. Elmondta, hogy Németország felfüggesztette az afganisztáni fejlesztési programokat, azonban az ENSZ úgy döntött, hogy munkatársainak egy részével és a helyi segítőkkel folytatják a munkát. Ezért most az ENSZ szervezeteit, köztük a menekültügyi főbiztosságot (UNHCR) kell támogatni, és mindenekelőtt gondoskodni kell arról, hogy a kabuli repülőtér a katonai mentőműveletek befejezése után működhessen polgári repülőtérként, különben nem tudják bejuttatni az országba a segélyszállítmányokat, például a gyógyszereket – mondta Angela Merkel. Elmondta, hogy „nagyon intenzív” tárgyalásokat folytatnak erről. Rámutatott, hogy a kabuli az egyetlen nemzetközi repülőtér Afganisztánban. Ismertette: Németország 100 millió euró azonnali támogatással járul hozzá a humanitárius segítségnyújtáshoz, és további 500 millió eurót is elkülönít erre a célra.
Angela Merkel közölte, hogy Joe Biden amerikai elnök a G7-csúcson nem jelölt meg új időpontot a katonai műveletek lezárására az ismert dátumon, azaz augusztus 31-én kívül. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy Németország az Egyesült Államok nélkül nem tudja folytatni állampolgárai, az afgán segítők és családjuk evakuálását.
A német kormány augusztus közepén indított katonai műveletet a Kabulban rekedt németek, valamint a hadsereg (Bundeswehr), a segélyszervezetek és más német szervezetek afgán munkatársai és családjuk evakuálására. Tízezer embert akarnak kijuttatni az országból. A művelet központja a kabuli reptér, ahonnan Taskentbe menekítik őket a Bundeswehr egységei. Onnan charterjáratokkal szállítják tovább az embereket Németországba.
A legutóbbi, kedden nap közben készített összesítés szerint 3800 embert juttattak el az üzbegisztáni fővárosba. A német állampolgárok többségét sikerült kimenekíteni, így már az afgán segítőkre összpontosítanak.
Angela Merkel német kancellár ukrajnai látogatása során kijelentette, hogy nem zárja ki a lehetőségét az Északi Áramlat-2 elleni szankciók támogatásának. Németország abban az esetben támogatja a szankciókat, ha Oroszország fegyverként használja a gázvezetéket, számolt be az RBK-Ukrajini Merkel nyilatkozatára hivatkozva. Elmondása szerint az Északi Áramlat-2 nem orosz–német, hanem európai–orosz projekt.
„Komolyan vesszük Ukrajna aggodalmát, és egyértelművé tettük, hogy támogatjuk újabb szankciók bevezetését Európa keretein belül, ha Oroszország megpróbálja fegyverként használni a gázvezetéket” – mondta.
Ezen kívül Merkel elmondta, hogy speciális tranzit biztos neveztek ki, aki most újabb tárgyalásokat kezdeményez az Ukrajnával 2024-ig hatályban lévő megállapodás meghosszabbításáról.
Dass die Bundesregierung der letzte EU-Partner ist, der noch nicht einem #Swift-Ausschluss Putin-Russlands zustimmt, macht sehr nachdenklich. Dies wirft kein gutes Bild auf unser Land in einem Moment, in dem es um den Kampf für unsere europäischen Werte geht.
Codziennie setki tys. Ukraińców budzi się ze strachem czy nad ich domy nie nadlatują rosyjskie samoloty, a w Europie loteria…raz zapowiedź mocniejszych sankcji, następnego dnia głosy, by nie przesadzać. Putin podpalił całą ??, a Europa się zastanawia, czy koc gaśniczy wystarczy.
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
I call on all EU and G7 states to stop issuing visas to Russians. President @ZelenskyyUa is absolutely right to insist on this. Russians overwhelmingly support the war on Ukraine. They must be deprived of the right to cross international borders until they learn to respect them.
Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
I am grateful to @JosepBorrellF and EU foreign ministers for doing exactly what I asked them for yesterday: ramping up military aid for Ukraine and sanctions pressure on Russia. The EU keeps proving its determination. We look forward to a swift implementation of both decisions. pic.twitter.com/h3qNWKQVnM
The suggested elements of the upcoming EU sanctions package on Russia do not correspond to the scale of Putin’s escalation and the threat he poses to Europe and the whole world. We encourage the EU to hit Putin harder in order to stop him. This is a crucial moment.
Russia continues to block civilian maritime commerce in the Black Sea with its aggressive naval operations. Russia’s actions harm civilians and continue to escalate the conflict in Ukraine. Today we are designating 10 entities connected to these operations.https://t.co/cptsPYoiBk
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Repeated damage to Baltic Sea infrastructure signals a systemic threat, not mere accidents. #Estonia will take action to counter this threat, together with #Finland and other #NATO allies.
Meggyőződésem, hogy Németország egy fenékkel nem fog tudni megülni két lovat Ukrajna és Oroszország vonatkozásában, mert növekszik a két ló közötti távolság – jelentette ki Volodimir Zelenszkij a Novoje Vremja ukrán hírportálnak és négy külföldi kiadványnak adott interjújában, adta hírül pénteken az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij kifejtette: Angela Merkel német kancellár helyzete nem könnyű, mivel segíteni akart Ukrajnának, miközben meg akarta őrizni a jó viszonyt Oroszországgal. „Úgy gondolom, sok dolog befolyásolja a német-orosz párbeszéd puhaságát. Szerintem – és ha akarják, ez a személyes véleményem, amit nem titkolok – ez nem fog sikerülni, mert, mint mondani szokás, egy fenékkel nem lehet megülni két lovat egyszerre. Pláne ha a két ló közötti távolság minden nap növekszik” – mutatott rá az elnök.
Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
Nach der Festnahme eines Mitarbeiters des Bundesnachrichtendienstes wegen Spionage für Russland sitzt nun auch ein mutmaßlicher Mittäter in Untersuchungshaft.https://t.co/zCrosc0HeF
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
Angela Merkel német kancellár bírálta Alekszandr Lukasenka tevékenységét az illegális migránsok beáramlását illetően a fehérorosz-litván határon. Merkel véleménye szerint kialakult helyzet az Európai Unió elleni támadás, számolt be a Reuters.
„Lukasenko elnök hibrid módon használja fel a menekülteket, például az irakiakat, hogy aláássa a biztonságot, és mi természetesen határozottan elítéljük”, – mondta Merkel Kaja Kallas észt miniszterelnökkel közösen megtartott sajtótájékoztatón.
Merkel véleménye szerint Lukasenka a migrációs válságot használja fel a nyomásgyakorlás céljából az EU-ra, hogy szüntesse meg a fehérorosz rezsim elleni szankciókat.
„Minden intézkedést közösen koordinálunk az európai partnereinkkel. Megpróbálunk közös álláspontot is kialakítani, mert ez a hibrid típusú konfrontáció, amelyet Fehéroroszország használ, támadás mindannyiunk ellen az Európai Unióban”, – tette hozzá Merkel.
We are preparing a NEW support shipment to ??. 20 M113 armored vehicles, 10 military trucks and 10 SUVs (for demining operations) will be delivered to ?? soon! ?? Stands together with ??! #РазомДоПеремоги
During #LublinTriangle meeting we talked with @MorawieckiM & @IngridaSimonyte about military aid & rebuilding ??. We condemned russia's ongoing attacks & war crimes. Grateful to ?? & ?? for their readiness to intensify discussion on inviting ?? to negotiate its joining NATO. 2/2 pic.twitter.com/HeS4uHmwkp
?????We are strengthening the Lithuanian Armed Forces with HIMARS system! Lithuania signed a contract with the US to buy 8 launchers with different types of missiles. HIMARS is compatible with other @LTU_Army capabilities, making it easier to integrate it into our defence plans. pic.twitter.com/uowoDWm7eT
A batch of ?? sent L-70 anti-aircraft guns and ammunition, which will help defend critical infrastructure, have already arrived to ??. pic.twitter.com/1GEUsk1uad
XI JINPING meets LUKASHENKO: "Our friendship is strong, unbreakable. In the context of instability and turbulence of the international situation, China is firmly committed to continuing joint efforts with Belarus to strengthen political mutual trust and practical cooperation in… https://t.co/cnY9JSrmZ8pic.twitter.com/4oV5ykDRUU
#Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
???? The value of the new Lithuanian military support package for Ukraine will reach about 41 million €. It will consist of sent equipment, new acquisitions, contributions to international funds. pic.twitter.com/XCHENW6GvQ
The AWACS surveillance jets will fly missions to monitor Russian military activity near the Alliance’s borders and can detect aircraft and missiles hundreds of kilometres away, making them a key early warning capability for NATO
????One more delivery from Lithuania has reached Ukrainian soil. NASAMS missile launchers are now in place. @LTU_Army delivered it together with all neccessary equipment and SUV's for NASAMS crew. Gratitude to our ally ??Norway for donating a part of the additional equipment. pic.twitter.com/pzvhMX4RQM
🇱🇹🇺🇦Lithuania remains steadfast in its military support to Ukraine. Today @LTU_Army delivered detonation systems & thousands of rounds of ammunition for anti-tank grenade launchers. Our commitment to support Ukraine is not just solidarity, it's an investment in Europe's security. pic.twitter.com/8KEMPAgtIN
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
Lithuania steps up its support for Ukraine with needed supplies: reconnaissance drones as part of the Latvian-led drone coalition, anti-drone systems, ammunition, generators, and foldable beds. Solidarity in action! 🇱🇹🇺🇦 #StandWithUkraine#MilitaryAidpic.twitter.com/HCCZyftvg9
NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1
Today marks a significant milestone as @LTU_Army receives its first domestically purchased combat drones. We are acquiring over 2300 Lithuanian drones for our forces, also, we will deliver nearly 5000 of such drones to Ukraine, strengthening both our military & Ukraine’s defence. pic.twitter.com/Tegv9HD8jk
NEW: Belarus President Alexander Lukashenko says the country is shifting to a rotational mobilisation model, calling up selected military units in cycles to prepare them for possible war scenarios, including what he described as a potential "ground operation."
Seems like we need to prepare for a WW3, especially Europe, Especially Poland and the neighbors.
Belarusian dicktator Lukashenko announced that the country is launching “targeted mobilizations," and Belarus is preparing for war. pic.twitter.com/5jva2R7PVd
Les frappes russes se succèdent contre des objectifs civils en Ukraine, comme à nouveau cette nuit.
La France condamne cette attaque et le recours au missile balistique Oreshnik, qui signent surtout une forme de fuite en avant et l’impasse de la guerre d'agression de la Russie.…
A tálibok elől Afganisztánból menekülő emberek ügyében nem szabad ismét elkövetni a 2015-ös menekülthullámhoz vezető hibákat – mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben.
A kormányfő tájékoztatóján kiemelte, hogy a nemzetközi közösségnek támogatást kell nyújtania az Afganisztánnal szomszédos országoknak, főleg Pakisztánnak, hogy ha Afganisztánból elmenekülnek emberek a tálibok elől, akkor el tudják látni a segítségre szorulókat.
Jelezte: elképzelhető, hogy összehívnak egy rendkívüli EU-csúcsot, amelynek egyik fő témája éppen az afgán menekülteket befogadó térségbeli országok támogatása lehet.
Ezeknek az embereknek biztos menedéket kell nyújtani, és nem szabad ismét elkövetni azt a hibát, hogy a nemzetközi közösség nem biztosít elég pénzt az ENSZ menekültügyi szervezetének (UNHCR) és élelmiszer-segélyezéssel foglalkozó szervezetének (WFP), aminek következtében „Jordániából, Libanonból és közvetlenül Szíriából is elindultak az emberek Európába”.
Afganisztán esetében gyorsabban kell lépni, és gyorsabban támogatni kell a környező országokat – mondta a német kancellár.
Elmondta, hogy egyetért Heiko Maas külügyminiszter megállapításával, miszerint tévesen ítélték meg az afganisztáni helyzetet. A teljes nemzetközi közösség arra számított, hogy a külföldi katonák kivonása után is lehet folytatni a nemzetközi fejlesztési munkát az ázsiai országban.
Így még július végén is úgy tűnt, hogy csak a hadsereg (Bundeswehr) helyi segítőit és családtagjaikat – 2500 embert – kell kimenekíteni az országból. Közülük 1900-an már Németországban vannak, és valószínűleg több százan valamely biztonságos harmadik országban vannak.
Azonban a „lélegzetelállító” sebességű tálib offenzíva révén megváltozott helyzetben a német segélyszervezetek és más nem kormányzati szervezetek afgán munkatársait is családostul ki kell menekíteni. Ez további több ezer embert jelent. Ezért indított a Bundeswehr légi mentőakciót – fejtette ki Angela Merkel.
Megerősítette azt a sajtóértesülést, hogy a légierő (Luftwaffe) egy szállítógépe már megérkezett Kabul térségébe, de nem kapott leszállási engedélyt. „Reméljük, hogy az első A 400M-es hamarosan landolhat” – mondta Angela Merkel.
Aláhúzta, hogy német oldalról mindent megtesznek a művelet sikeréért. Ugyanakkor „nem a mi kezünkben van az irányítás”, az akció kimenetele a kabuli viszonyok alakulásától függ.
Angela Merkel a radikális iszlamista tálibok hatalomra jutásáról azt mondta, hogy „keserű, drámai és szörnyű” helyzet alakult ki, főleg az Afganisztánban élők számára. Ugyanakkor a fejlemény keserű Németországnak és az összes szövetségesnek is, amelyek csaknem húsz évig tevékenykedtek Afganisztánban.
Kifejtette, hogy Afganisztán legalábbis pillanatnyilag nem az iszlamista terror hátországa, de az utóbbi csaknem két évtized erőfeszítéseinek csupán ez az eredménye. Mint mondta, az elesettekről és a bevetésekről testi és lelki sebekkel hazatért katonákról soha nem szabad megfeledkezni, de tudomásul kell venni, hogy a terrorveszély megszüntetésén kívül mást nem sikerült elérni Afganisztánban.
Ezt fel kell dolgozni, le kell vonni a tanulságokat, és hasonló esetekben talán „szűkebbre kell szabni a célokat” – mondta a német kancellár az ország átalakítását, demokratizálását és társadalmi, gazdasági modernizálását szolgáló törekvésekről szóló újságírói kérdésre.
Németország az Egyesült Államok után a második legnagyobb létszámmal vett részt az amerikai földön 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások miatt elindított, NATO-vezetésű afganisztáni hadműveletekben, vagyis a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (ISAF) és az Eltökélt Támogatás (RS) munkájában. Előfordult, hogy egyszerre több mint ötezer német katona volt az ázsiai országban.
A műveletekre 12,5 milliárd eurót (4400 milliárd forint) fordítottak. Afganisztáni fejlesztési, segélyezési programokra az utóbbi időszakban évi 435 millió eurót fordított a német kormány.