Az ukrán kormány vasárnap további fegyvereket és Moszkva elleni szankciókat kért a nemzetközi közösségtől, miután hajnalban ismét orosz támadás célpontja volt Kijev egyik, a városközponthoz közel található negyede – számolt be a hirado.hu az MTI-re hivatkozva.
A támadásban legalább négy ember megsebesült.
A hét legfejlettebb ipari országot tömörítő G7 csoport vasárnaptól Bajorországban tartja csúcstalálkozóját, „A csúcsnak Oroszország elleni további szankciókkal és Ukrajnának szállított több fegyverrel kell reagálnia” – írta a Twitteren Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter, aki szerint „le kell győzni a beteges orosz imperializmust”.
Kijevet június eleje óta megkíméltek az orosz tüzérségi támadásoktól.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester bírálta, hogy „meg akarják félemlíteni az ukránokat a NATO-csúcs közeledtével. Az észak-atlanti szövetség állam- és kormányfőinek találkozója kedden kezdődik Madridban.
„Rendkívül fontos, hogy az e heti csúcstalálkozójukon a G7 és a NATO tanújelét adják, hogy az Ukrajna megvédelmezése iránti eltökéltségük soha nem lesz gyengébb”, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna megszállására irányuló szándéka – írta Kuleba egy véleménycikkben Liz Truss brit külügyminiszterrel közösen.
A miniszter ismételten szorgalmazta a „nehézfegyverek szállításának növelését és felgyorsítását”, a szankciók keményítését mindazokkal szemben, akik „részt vesznek Putyin háborújában”, valamint az orosz energiaimport leállítását.
„Minden további fegyver segít Ukrajnának visszaverni az orosz megszállókat”, és „minden új szankció hozzájárul Putyin hadigépezetének a forrásoktól történő megfosztásához és további életek megmentéséhez” – írta Kuleba.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán kormány vasárnap további fegyvereket és Moszkva elleni szankciókat kért a nemzetközi közösségtől, miután hajnalban ismét orosz támadás célpontja volt Kijev egyik, a városközponthoz közel található negyede.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1656262920
[modified] => 1656262535
)
[title] => Kijev: Több fegyver és több szankció kell az oroszok ellen
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=52007&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 52007
[uk] => 52057
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 50440
[image] => Array
(
[id] => 50440
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/orosz-ukran-haboru-konfliktus-zaszlo-ukrajna-stock-536433.jpg
[original_lng] => 109711
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/orosz-ukran-haboru-konfliktus-zaszlo-ukrajna-stock-536433-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/orosz-ukran-haboru-konfliktus-zaszlo-ukrajna-stock-536433-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/orosz-ukran-haboru-konfliktus-zaszlo-ukrajna-stock-536433-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/orosz-ukran-haboru-konfliktus-zaszlo-ukrajna-stock-536433-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/orosz-ukran-haboru-konfliktus-zaszlo-ukrajna-stock-536433.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/orosz-ukran-haboru-konfliktus-zaszlo-ukrajna-stock-536433.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/orosz-ukran-haboru-konfliktus-zaszlo-ukrajna-stock-536433.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1656314299:3
[_thumbnail_id] => 50440
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 4161
[translation_required_done] => 1
[_oembed_fd8fce6b6e0481d82e7ac90fe06aaa85] =>
Governments which still have not banned RT must watch this excerpt. This is what you side with if you allow RT to operate in your countries. Aggressive genocide incitement (we will put this person on trial for it), which has nothing to do with freedom of speech. Ban RT worldwide! https://t.co/xJC371rqyg
I value that @Antonio_Tajani held his first call as Italy’s new Foreign Minister with me. A clear sign of the new government’s priorities. I wished him all the success in his endeavors and emphasized that Ukraine’s highest priority now is to swiftly receive air defense systems.
FM: “On November 26th #Ukraine will honor the memory of millions of innocent victims of the #Holodomor genocide, 1932-1933 Soviet artificial famine in Ukraine. We call on parliaments of all nations to support Ukraine by recognizing the Holodomor as genocide of the #Ukrainians”. pic.twitter.com/Gd7MHPAjda
Today, I received a call from Iranian Foreign Minister Hossein Amir Abdollahian, during which I demanded Iran to immediately cease the flow of weapons to Russia used to kill civilians and destroy critical infrastructure in Ukraine.
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke#InsecurityCouncil
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
A tisztviselő kijelentette, az Ukrajnában rekedt gabona problémáját a következő hónapban, az új aratás kezdete előtt meg kell oldani.
A brit külügyminiszter, Liz Truss ankarai látogatása során azzal vádolta Oroszországot, hogy „fegyverként használja az éhezést”, az ukrán gabona blokádja miatt pedig „az élelmezésbiztonsággal játszik, amelyet a háború érzéketlen eszközeként alkalmaz”.
A török kollégájával, Mevlut Cavusoglu-val közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az Egyesült Királyság és Törökország szorosan együttműködik annak érdekében, hogy a gabonaszállítmányokat kijuttathassák Ukrajnából.
Hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin blokkolta az ukrán kikötőket, ezzel megakadályozva, hogy 20 millió tonna gabonát exportáljanak globálisan, ezáltal a tettei arra utalnak, hogy „váltságdíjként tartja fogva a világot”.
A brit külügyminiszter megosztotta, törökországi látogatása során a gabona kijuttatásának tervéről fognak tanácskozni, amelyet az ENSZ is támogat, majd hozzátette, a kereskedelmi hajóknak biztonságos átjárásra van szükségük ahhoz, hogy elhagyhassák az ukrán kikötőket, amelyeket meg kell védeni az orosz támadásoktól – írta a Sky News.
Kiemelte, hogy támogatják az ENSZ-tárgyalásokat, ám nem engedhetik meg, hogy Oroszország kitérjen a következmények elől, így az a legfontosabb, hogy a következő hónapban, az új aratás kezdete előtt lépéseket tegyenek, amelyeket a szövetségesekkel együttműködve valósítanak meg.
A meeting on the export of our agricultural products. We believe in the agreement with the European Commission, but we are preparing for any scenario.
Our position is clear: blocking exports by land after September 15, when the relevant restrictions expire, is unacceptable in… pic.twitter.com/mBtLmYADyC
A G7-ek külügyminiszterei felszólították Oroszországot, hogy állítsa le a támadásokat és oldja fel az ukrán kikötők blokádját.
„A találkozón megvitattuk Oroszország bűnösségét a háború következtében kialakult globális élelmiszerválság súlyosbításáért. A G7-ek külügyminiszterei egyértelművé tették, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja súlyosbítja az élelmiszer-ellátás bizonytalanságát, többek között a Fekete-tenger blokkolásával, a magtárak és kikötők bombázásával, valamint Ukrajna mezőgazdasági infrastruktúrájának károsításával” – olvasható a miniszterek pénteki nyilatkozatában.
A G7 külügyminiszterei kijelentették, hogy továbbra is rendíthetetlenül támogatják Ukrajnát, szükség szerint katonai és védelmi segítséget is nyújtanak számára. Humanitárius segítséget és az újjáépítéshez szükséges támogatást is ígértek Ukrajnának.
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
Following Russian strike on Ukraine’s energy grid yesterday, we held a G7+ meeting convened by FM Hayashi and led by @SecBlinken. The energy coalition is ready to address immediate needs, prepare for the next winter season, and invest in Ukraine’s long-term energy modernisation. pic.twitter.com/9XMeGALvp3
Oroszország Ukrajna elleni háborúja valószínűleg a tárgyalóasztalnál ér véget, de a NATO továbbra is segíteni fogja az ukránokat pozícióik erősítésében – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szombaton egy lapinterjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Stoltenberg az El Pais című spanyol lapnak nyilatkozva azt mondta: „valószínűleg ez a háború a tárgyalóasztalnál fog véget érni. Felelősek vagyunk azért, hogy Ukrajna pozíciója a lehető legerősebb legyen, és segítsük, hogy szuverén és független európai nemzet maradjon.”
A NATO-főtitkár szerint Ukrajna pozícióerősítésének a legjobb módja az erős katonai és gazdasági támogatás, valamint az Oroszország elleni szigorú szankciók bevezetése. „Nincs totális háború a NATO és Oroszország között” – hangsúlyozta Jens Stoltenberg.
Mint hírportálunk május 15-én beszámolt róla, Stoltenberg a NATO-tagországok külügyminisztereinek informális berlini találkozója után kijelentette, hogy Ukrajna meg tudja nyerni az Oroszország elleni háborút. „Ukrajna meg tudja nyerni ezt a háborút, mert Oroszország nem tudta elfoglalni Kijevet, visszavonul Harkivból, és Donbászon elakadt a fő támadása. Ukrajna megnyerheti ezt a háborút. Az ukránok bátran védik a hazájukat” – mondta akkor a NATO-főtitkár.
Stoltenberg ugyanakkor – mint június 19-én írtuk – már azt közölte, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja évekig elhúzódhat, ennek ellenére a NATO nem gyengítheti a Kijevnek nyújtott támogatást. Mint kifejtette, „fel kell készülnünk arra, hogy ez (a háború – a szerk.) évekig is eltarthat. Nem szabad gyengíteni Ukrajna támogatását, még akkor sem, ha a költségek magasak, és nemcsak a katonai segítségnyújtás miatt, hanem a növekvő energia- és élelmiszerárak következtében.”
Productive meeting w/ President @RTErdogan to prepare the #NATO Summit in Vilnius. We discussed Sweden’s NATO membership, and I welcome that #Türkiye, Sweden and Finland will meet again in the Permanent Joint Mechanism. pic.twitter.com/bFlMOJGBXa
— Jens Stoltenberg (@jensstoltenberg) June 4, 2023
Nem az Oroszország elleni nyugati szankciók, hanem Oroszország Ukrajna elleni háborúja okoz élelmezési válságot, amelynek következtében az idén világszerte 40-50 millió fővel emelkedik az éhezők száma – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter pénteken Berlinben.
Fotó: Bernd von Jutrczenka / POOL / AFP) (Photo by BERND VON JUTRCZENKA/POOL/AFP via Getty Images
Az amerikai diplomácia vezetője a világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7 csoport külügyminiszteri találkozója és a csoport soros német elnöksége által szervezett nemzetközi élelmezési konferencia előtt, Annalena Baerbock német külügyminiszterrel tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy a válság egyetlen oka Oroszország magatartása.
Moszkva az ukrán kikötők blokádjával megbénította a legnagyobb gabonatermelők közé tartozó Ukrajna exportját, és saját kivitelét is visszafogja – fejtette ki Antony Blinken.
Annalena Baerbock aláhúzta, hogy Moszkva „cinikus” módon, hamis információkat terjesztve, a nyugati szankciókkal indokolja az export visszafogását, holott azok nem is vonatkoznak az élelmiszerekre.
Mindketten hangsúlyozták, hogy Oroszországnak lehetővé kell tennie az ukrán gabonaexport-szállítmányozás folytatását a Fekete-tengeren. Egyben megerősítették, hogy Ukrajnával együttműködve dolgoznak alternatív, szárazföldi szállítási útvonalak kialakításán. Ez azonban a földrajzi és infrastrukturális adottságok miatt igen nehéz feladat – jelezték.
Anthony Blinken a több, mint ötven ország részvételével tartott konferencián kiemelte, hogy Washington nem fordít hátat azoknak az országoknak, amelyeket éhínség fenyeget az ukrajnai háború következtében. A háborús övezettől igen távol fekvő országok is megszenvedik a konfliktust, például Libanon, Jemen és Haiti, de az Egyesült Államok a partnereivel együtt igyekszik segíteni. Ezt mutatja a többi között, hogy a washingtoni törvényhozás májusban 5,5 milliárd dollár pótlólagos forrást biztosított az éhínség elleni nemzetköz küzdelemre – mondta.
Aláhúzta, hogy az Ukrajna elleni orosz támadás világszerte megemelte az élelmiszerek árát, így a rászorulók támogatásával foglalkozó szervezetek, köztük az ENSZ Világélelmezési Program (WFP) költségei is nagymértékben emelkedtek. Ezek a szervezetek a drágulás miatt nem tudják megfelelően ellátni a feladatukat, pénzszűkébe kerültek, ezért több támogatásra van szükségük – fejtette ki az amerikai külügyminiszter, hozzátéve, hogy hazájának kormánya további lépésekre is készül. Ezeket Joe Biden elnök ismerteti majd a G7 csoport vasárnap kezdődő németországi csúcstalálkozóján – mondta.
Olaf Scholz a konferenciát megnyitó – videón közvetített – köszöntőjében kiemelte, hogy kormánya 430 millió euró azonnali támogatást biztosít az ukrajnai háború következtében egyszerre jelentkező élelmezési, energetikai és pénzügyi válság kezelésére az ENSZ keretében szervezett munkacsoport (Global Crisis Response Group) programjához, és a G7-csúcs kiemelt témái közé emelte az élelmezés-biztonság ügyét.
A Bajorország tartományi Elmau kastélyszállóban (Scholss Elmau) vasárnaptól keddig tartó találkozóra éppen az ukrajnai háború súlyos globális következményeinek közös, és szolidaritáson alapuló kezelésének elősegítésére hívták meg India, Dél-Afrika, Szenegál, Indonézia és Argentína kormányfőjét – tette hozzá a német kancellár.
Hangsúlyozta, hogy az ENSZ előrejelzése szerint évtizedek óta a legnagyobb éhínség fenyegeti a világot. Miközben az élelmiszerek ára meredeken emelkedik és már most milliók éheznek, az orosz blokád miatt nem lehet elszállítani a gabonát az ukrajnai raktárakból, a világ más részein pedig egyre nehezebb a termelés, mert a gazdálkodók nem tudják megfizetni az ugyancsak rohamosan dráguló műtrágyát és üzemanyagot. Ezért a helyzetért „egyes egyedül Oroszország felelős” – mondta Olaf Scholz.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Nem az Oroszország elleni nyugati szankciók, hanem Oroszország Ukrajna elleni háborúja okoz élelmezési válságot, amelynek következtében az idén világszerte 40-50 millió fővel emelkedik az éhezők száma – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügy...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1656146640
[modified] => 1656119294
)
[title] => Blinken: Oroszország háborúja miatt 40-50 millió fővel nő az éhezők száma
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=51872&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 51872
[uk] => 51886
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 51873
[image] => Array
(
[id] => 51873
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/inbound6155842076651610314-780x470-1.jpg
[original_lng] => 78629
[original_w] => 780
[original_h] => 470
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/inbound6155842076651610314-780x470-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/inbound6155842076651610314-780x470-1-300x181.jpg
[width] => 300
[height] => 181
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/inbound6155842076651610314-780x470-1-768x463.jpg
[width] => 768
[height] => 463
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/inbound6155842076651610314-780x470-1.jpg
[width] => 780
[height] => 470
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/inbound6155842076651610314-780x470-1.jpg
[width] => 780
[height] => 470
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/inbound6155842076651610314-780x470-1.jpg
[width] => 780
[height] => 470
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/inbound6155842076651610314-780x470-1.jpg
[width] => 780
[height] => 470
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1656138995:3
[_thumbnail_id] => 51873
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 4354
[translation_required_done] => 1
[_oembed_77ab39cfc5bb916fd41c8044ef78d9c1] =>
Israel-Ukraine:
Israel supports the sovereignty and territorial integrity of Ukraine. We will not recognize the annexation of the four provinces by Russia.
Israel has repeated this clear position many times, including in recent days.
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
Az oroszországi politikai helyzet belső instabilitása azt eredményezheti, hogy az Ukrajna elleni háború már a közeljövőben befejeződhet – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója csütörtökön egy lapinterjúban.
A jelentés szerint Podoljak a Babel című ukrán kiadványnak nyilatkozva azt mondta: „Oroszországban az erőforrások koncentrációjának különbsége ellenére is pszichológiailag visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak be. Pánik, félelem, belső konfliktusok okozhatják ezeket. Vagyis a háború ugyan elhúzódónak tűnhet. De hamarosan véget érhet.”
A tanácsadó hozzátette, hogy az Oroszországnál meglévő fegyverek mennyisége miatt továbbra is reális egy elhúzódó háború valószínűsége. „Ez a konfliktusban részt vevő felek „erőforrásainak kimerítésére” irányuló háború lesz” – jósolta Mihajlo Podoljak.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Podoljak korábban kijelentette, Ukrajna és Oroszország nem állítja le a háborút legalább az idei ősz-télig. Szerinte ugyanis egyik fél sem fogadja el a jelenlegi eredményeket a háborúban elért győzelemként.
[type] => post
[excerpt] => Az oroszországi politikai helyzet belső instabilitása azt eredményezheti, hogy az Ukrajna elleni háború már a közeljövőben befejeződhet – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1656012240
[modified] => 1656010700
)
[title] => A háború hamarosan véget érhet az oroszországi helyzet instabilitásának köszönhetően – Podoljak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=51727&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 51727
[uk] => 51736
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 46840
[image] => Array
(
[id] => 46840
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/podoljak.jpg
[original_lng] => 22427
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/podoljak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/podoljak-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/podoljak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/podoljak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/podoljak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/podoljak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/podoljak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1656007536:3
[_thumbnail_id] => 46840
[_edit_last] => 5
[views_count] => 6605
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_349071a0c583822c6056adc4d5a77e0b] =>
Бажання Росії мобілізувати мільйон осіб, перелаштувати економіку на воєнні рейки та зарядити цей натовп ядерною людиноненависницькою пропагандою – це пряма загроза Польщі, країнам Балтії та всій Європі. Єдиний спосіб зупинити цю орду – надати Україні більше важкої зброї. Зараз.
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg
Undeniable tragedy. The helicopter crash killed Interior Minister Denys Monastyrskyi, MIA leadership, children. Denys & his colleagues played a big role in ensuring ?? defense. Investigation began. All versions will be checked. Sincere condolences to the families of the victims
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
Міжнародне право чітке. ?? може звільняти свої території, застосовуючи будь-які інструменти. Крим – ??. Тому погрози офіційних осіб Рф про «удари відплати» – це тільки фіксація наміру вчинення масових убивств і спроба лякати у традиційному стилі Рф. Завжди ігноруйте Медведєва.
Putin (RF) is too predictable. Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics... Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
I don't remember if the #UN Secretary General spoke about the inadmissibility of escalation when #Russia attacked Ukrainian ports in #Odesa and the #Danube. I don't remember if Mr. @antonioguterres came out with a statement against Russian terror of peaceful cities. Instead, when…
Németország a legújabb légvédelmi rakétarendszereit adja át Ukrajnának, amelyek a német hadseregben, a Bundeswehrben sincsenek rendszeresítve – jelentette be csütörtökön Andrij Melnik, Ukrajna németországi nagykövete egy interjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Melnik az Ukrinform hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az ukrán fél a rövid- és középtávú fegyverszállítások lebonyolításán dolgozik Németországgal. „Különösen Berlin támogatásában reménykedem a következőkben, hogy megvásárolhatunk 10 egység stacionárius IRIS-T légvédelmi rendszert, amelyek a világ egyik legjobbjának számít, és az elkövetkező években biztosítja Ukrajna légterének a biztonságát” – közölte.
A nagykövet hangsúlyozta, hogy a diplomatáknak a színfalak mögött a német Diehl Defence gyártó céggel szoros együttműködésben sikerült leküzdeniük a politikai ellenállást, és 178 millió euró értékben leszerződni az első ilyen rendszer megvásárlására. Ráadásul a német kormány költségén – tette hozzá. „Ezért külön köszönet Scholz kancellárnak. Egyébként még a Bundeswehrben sincs ilyen légvédelmi rendszer hadrendbe állítva” – árulta el Andrij Melnik.
Nach der Festnahme eines Mitarbeiters des Bundesnachrichtendienstes wegen Spionage für Russland sitzt nun auch ein mutmaßlicher Mittäter in Untersuchungshaft.https://t.co/zCrosc0HeF
Auf seiner Asienreise besucht Olaf Scholz die demilitarisierte Grenze zwischen Nord- und Südkorea, die Vorbild für ein Ende des Ukrainekriegs sein könnte. Zunächst aber erreichte der Kanzler hier einen Durchbruch bei dem Thema. https://t.co/xXD33jdUwu
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter. Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Kurz vor dem Jahreswechsel bringt Russland erneut Terror über die ganze #Ukraine. Mehr als 100 Raketen & Drohnen haben u.a. eine Geburtsklinik zerstört, Menschen aus dem Alltag in den Tod gerissen. Auch 2024 rücken wir keinen Zentimeter von der Seite der 🇺🇦. #StandWithUkraine
Pistorius: decision on two patriots for Ukraine will be taken within days or weeks, but actual delivery of first system will take months. https://t.co/qDG9gMwS3h
Jens Spahn hat mir mitgeteilt, dass er von seinem Amt als Vorsitzender der CDU/CSU-Bundestagsfraktion zurücktritt. Die Entscheidung ist richtig und war unvermeidlich. Glaubwürdigkeit ist in der Politik das höchste Gut.
Hszi Csin-ping kínai elnök a béke helyreállítását sürgette Ukrajnában a BRICS-országok üzleti fórumának megnyitóján szerdán videókapcsolaton elmondott beszédében.
A Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika gazdasági társulására megalakított fórum megnyitóján Hszi az ukrajnai háborút újabb, az emberiségnek szóló vészjelzésnek nevezte. A kínai elnök ezúttal sem bírálta Oroszországot a konfliktus miatt, és bár a NATO-ról sem tett említést, kritikusan szólt a katonai szövetségek bővítéséről és a biztonság mások kárára történő biztosításáról.
Hszi úgy vélekedett, hogy a nemzetközi közösségnek együtt kell dolgoznia a hegemónia és a hatalmi politika visszaszorításán. „A történelem megmutatta, hogy a hegemónia, a blokkpolitika és a blokkok közötti konfrontáció nem békéhez vagy stabilitáshoz, hanem háborúhoz és konfliktushoz vezet”.
A kínai elnök továbbá kétélű fegyvernek nevezte a szankciókat. A BRICS országcsoport tagjai eddig mind az Oroszországot sújtó, nyugati szankciók ellen foglaltak állást.
Hszi szót ejtett a világjárvány utáni gazdasági helyreállásról is, szorosabb egyeztetéseket sürgetve a gazdaságpolitika terén. Elmondta: Kína hatékonyabb intézkedésekkel és a gazdaságpolitika javításával igyekszik elérni az idei évre kitűzött gazdasági és társadalmi fejlődési céljait. Peking márciusban 5,5 százalékos gazdasági növekedést tűzött ki 2022-re, ám e cél elérése egyre nehezebb feladatnak tűnik a szigorú járványkezelési stratégia fenntartása mellett.
A BRICS-országok vezetői csütörtökön videókapcsolaton keresztül tartanak csúcstalálkozót Kína elnökletével.
Biden on ABC on China's peace plan: "I've seen nothing [that] would indicate there's something that would be beneficial to anyone other than Russia ... the idea that China is gonna be negotiating the outcome of a war that's a totally unjust war for Ukraine is just not rational" pic.twitter.com/inp3cOWbkZ
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
CIA Director William Burns made a secret trip to China last month in a bid to keep lines of communication open, as security relations between the two global powers grow increasingly acrimonious https://t.co/lgy6zYEcCE
Good and candid exchange with President Xi on the main challenges in a world with increasing geopolitical frictions. Managing our relations is a priority.
We agreed that we have a joint interest in balanced trade relations.
We also agreed to increase people2people exchanges.
Un détail, mais toujours amusant de voir que Xi Jinping ne boit pas dans le verre certainement prévu par l’Elysée mais qu’il apporte son propre mug noir ☺️ pic.twitter.com/TP7rWqjhKz
On July 16, 2025, Member of the Political Bureau of the CPC Central Committee and Foreign Minister Wang Yi met with Iranian Foreign Minister Seyed Abbas Araghchi in Tianjin.
Wang Yi noted that China and Iran have established diplomatic relations for more than half a century, and… pic.twitter.com/JG9uKamNnM
— Chinese Mission to UN (@Chinamission2un) July 17, 2025
Today, Federal Chancellor Olaf Scholz is in Ukraine, marking the first bilateral visit by a German Chancellor in more than two years. We are deeply grateful to Germany for all the assistance it has provided. Germany stands as a European leader in supporting Ukraine, helping us… pic.twitter.com/NoTDQLqVuc
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 2, 2024
The AURUS vehicles of President Vladimir PUTIN’s motorcade have arrived in BEIJING.
Tomorrow marks a historic visit by the Russian president, during which XI JINPING and PUTIN are expected to adopt a joint declaration on building a multipolar world and a new type of… pic.twitter.com/kYDwD4thU5
❗️PUTIN'S STATE VISIT TO CHINA || Russian President Vladimir Putin arrived at Bejing's Great Hall of the People. Chinese President Xi Jinping congratulated "his great friend" on the new presidential term. Xi's first state visit of the new term was also to Moscow in March 2023. pic.twitter.com/myHBNCdHoy
— Bloomberg Whistleblower (@bloombergblower) May 16, 2024
Elképzelhetetlen, hogy a Nyugat partneri kapcsolatot alakít ki Oroszországgal a belátható jövőben – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szerdán Berlinben a szövetségi parlamentben (Bundestag).
A kancellár a következő napok nagyszabású nemzetközi tanácskozásaival – EU-csúccsal, EU-Nyugat-Balkán vezetői találkozóval, a NATO-csúccsal és a G7-országok vezetőinek németországi találkozójával – kapcsolatos német kormányálláspontot ismertető beszédében kiemelte, hogy meg kell adni a EU-s tagjelölti státuszt Ukrajnának és Moldovának, és meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat Albániával és Észak-Macedóniával.
A területi épsége és szuverenitása megőrzéséért harcoló Ukrajna pénzügyi, humanitárius és katonai támogatását folytatni kell, méghozzá addig, amíg csak Ukrajna ezt igényli – tette hozzá, kiemelve, hogy Németország minden területen jelentős segítséget nyújt, így például éppen a napokban adták át az ukrán hadseregnek az Oroszország elleni védekezésre szánt kontingens első darabjait a német védelmi ipar egyik legkorszerűbb termékéből, a Panzerhaubitze 2000 típusú önjáró tarackból.
Olaf Scholz hangoztatta: a brüsszeli EU-csúcson el kell érni, hogy a közösség egységesen támogassa az tagjelölti státusz megadását Ukrajnának, ebben az ügyben „huszonhét igenre” van szükség.
Az EU-val kapcsolatban a többi között arról is szólt, hogy erősíteni kell a teljes egyetértés helyett a többség akaratára épülő döntéshozatali formát, főleg a külügyekben, mert fokozni kell a közösség cselekvőképességét.
Kifejtette, hogy a világ legfejlettebb ipari országait összefogó G7-csoport vezetőinek találkozóján is kiemelt ügy Oroszország Ukrajna elleni háborúja, és a háború utáni újjáépítés is, amely egy egész emberöltőre szóló feladat lesz, és a második világháború utáni nyugat-európai újjáépítés mintájára egy „Marshall-terv” szükséges hozzá.
A NATO-csúccsal összefüggésben kiemelte, hogy a német hadsereg (Bundeswehr) fejlesztését szolgáló programok nemcsak Németország, hanem valamennyi európai NATO-tagállam védelmét szolgálják. Kifejtette, hogy országa hajlandó vállalni az eddiginél jóval nagyobb szabású katonai szerepet, így jelentősen kiterjesztik a német jelenlétet a Balti-tenger térségében. A NATO keleti térségében fekvő tagállamok számíthatnak Németországra, amely „a szövetség területének minden egyes négyzetméterét védelmezi” – mondta.
Arról is szólt, hogy a NATO és Oroszország közötti kapcsolatokat szabályozó 1997-es alapokmányt ugyan meg kell őrizni, de le kell tenni arról a 2010-ben kitűzött célról, hogy a katonai szövetség stratégiai kapcsolatot alakít ki Oroszországgal. Egy ilyen kapcsolat az orosz államfő, Vlagyimir „Putyin agresszív és imperialista Oroszországával elképzelhetetlen a belátható jövőben” – mondta a német kancellár.
A tanácskozások sorozata a tervek szerint csütörtökön kezdődik az EU-Nyugat-Balkán csúccsal, amelyet az EU-s tagországok állam, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács ülése követ.
A G7-csúcs vasárnap, június 26-án kezdődik és keddig tart. Az Egyesült Államokat, Franciaországot, Japánt, Kanadát, Nagy-Britanniát, Németországot és Olaszországot, valamint az EU-t összefogó csoport csúcstalálkozóját a soros elnöki tisztséget betöltő német kormány egy bajorországi alpesi kastélyszállóban, a Schloss Elmauban rendezi meg.
A sort a 30 országot összefogó NATO vezetőinek június 29-én, szerdán kezdődő kétnapos madridi tanácskozása zárja.
„Momentan“ will er #Taurus nicht liefern.“ „Momentan“ sterben aber weiter die Menschen in der #Ukraine. Auf was wartet der @Bundeskanzler in Gottes Namen? Er alleine blockiert diese Entscheidung innerhalb der Koalition. Das ist verantwortungslos. https://t.co/QSf2rfr9ix
Update from Cyprus📽️ WCK’s Trish is at the port in Larnaca where final preparations are underway for our next shipment of aid to sail to Gaza. The crew is boarding the support vessel that will accompany the aid and oversee the technical offloading process.#ChefsForThePeoplepic.twitter.com/ODXTQ3LgR0
Am heutigen orthodoxen Osterfest denken wir besonders an die vielen orthodoxen Christinnen und Christen in der Ukraine, die dieses Fest nicht im Kreis ihrer Familie, nicht in Frieden feiern können. Klar ist: Wir unterstützen die Ukraine – so lange wie nötig.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) May 5, 2024
Az eszkaláció akkor következik be, ha az oroszok áttörik az ukrán védelmi vonalakat Donbászon, és megindulnak Harkiv felé, a Nyugat ekkor nagy és szörnyű vereséget fog szenvedni – jelentette ki Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője szerdán egy televíziós interjúban, számolt be a Levij Bereg hírportál.
A jelentés szerint Kaczynski a TVP lengyel tévécsatornának nyilatkozva határozottan felszólította a Nyugatot, hogy lássa el Ukrajnát nehézfegyverekkel. Hozzátette, hogy a lengyel kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy meggyőzze a Nyugatot arról, hogy Ukrajnát nagy hatótávolságú nehézfegyverekkel kell ellátni. „Ha az ukránok nehézfegyverekhez jutnak, képesek lesznek megvédeni magukat. Ha nem, akkor ugyanaz az eszkaláció fog bekövetkezni, amelyet a Nyugat el akar kerülni” – mutatott rá.
A lengyel pártvezető szerint azoknak a politikusoknak a fő érve, akik bár segítik Ukrajnát, de késleltetik a fegyverszállítást, az, hogy „nem engedhetjük meg, hogy Oroszország eszkaláljon”. „De ha az oroszok elkezdenek aktívan előretörni, ha ismét nekimennek Harkivnak, vagy ne adj Isten, áttörik Donbász védelmi vonalát, akkor eszkaláció lesz. Nagy és szörnyű vereség lesz ez a Nyugat számára” – figyelmeztetett Jaroslaw Kaczynski, aki határozottabb cselekvésre, merész és bölcs döntésekre szólította fel a nyugati országokat, különösen a szerinte ma visszafogottan viselkedő Egyesült Államokat.
[type] => post
[excerpt] => Az eszkaláció akkor következik be, ha az oroszok áttörik az ukrán védelmi vonalakat Donbászon, és megindulnak Harkiv felé, a Nyugat ekkor nagy és szörnyű vereséget fog szenvedni – jelentette ki Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság (PiS) párt ...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1655972820
[modified] => 1655937188
)
[title] => A Nyugat nagy és szörnyű vereséget szenved, ha az oroszok áttörik az ukrán védelmet Donbászon – Kaczynski
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=51657&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 51657
[uk] => 51660
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 45402
[image] => Array
(
[id] => 45402
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/jaroslaw-kaczynski.jpg
[original_lng] => 25428
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/jaroslaw-kaczynski-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/jaroslaw-kaczynski-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/jaroslaw-kaczynski.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/jaroslaw-kaczynski.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/jaroslaw-kaczynski.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/jaroslaw-kaczynski.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/jaroslaw-kaczynski.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1655926522:8
[_thumbnail_id] => 45402
[_edit_last] => 5
[views_count] => 37140
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8555e4154817182eaca80ae9d78951d7] =>
Met PM @NicolaeCiuca & thanked him for #Romania’s important contributions to our security at this critical time. We addressed #Russia’s absurd allegations that #Ukraine is preparing a dirty bomb. Russia must not use false pretexts to further escalate its illegal war in Ukraine. pic.twitter.com/qLHvhkkFDg