Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MjUwO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6MTIyO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 187590
[content] =>
Volodimir Zelenszkij elnök megerősítette az amerikai kollégájának, Donald Trumpnak küldött levél tartalmát, hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzet „gyors cselekvést” igényel – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál az ukrán államfő Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint az ukrán elnök jelezte: „Ritka, hogy egy másik állam vezetői ilyen módon, levélben, egyszerre forduljanak az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez és kongresszusához, de a helyzet most a következő: gyorsan, hatékonyan kell cselekednünk.” Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy „Amerika meghallja Ukrajnát”. Ugyanakkor megjegyezte, hogy jelenleg nagy globális figyelem irányul az iráni háborúra.
„Meg kell állítanunk a háborút itt, Európában is – egy nagyon véres háborút, amely már öt éve teljeskörűen folyik. És minél előbb tudunk nagyobb védelmet nyújtani a ballisztika ellen, annál hamarabb tudjuk működőképessé tenni a diplomáciát” – mondta Zelenszkij.
Az elnök kiemelte, hogy amíg Oroszország rakétákra támaszkodik, „a diplomáciai érdekeltsége nem valódi”. „Meg kell oldanunk ezt a problémát. És csak Amerikával együtt tudjuk megoldani. Ukrajna hálás Amerikának minden támogatásáért. Még hálásabb lesz a tisztességes békéért és a garantált biztonságért. Mindez lehetséges, ha van elég elszántság” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök megerősítette az amerikai kollégájának, Donald Trumpnak küldött levél tartalmát, hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzet „gyors cselekvést” igényel.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1779995340
[modified] => 1779986153
)
[title] => Zelenszkij azért írt levelet Trampnak, mert gyors cselekvésre van szükség
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=187590&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 187590
[uk] => 187594
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 187479
[image] => Array
(
[id] => 187479
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-39.jpg
[original_lng] => 19364
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-39-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-39-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-39.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-39.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-39.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-39.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-39.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1779978035:3
[_thumbnail_id] => 187479
[_edit_last] => 12
[views_count] => 920
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 915966019002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 17
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 222708
[1] => 783
[2] => 128604
[3] => 2106399
[4] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => cselekvési terv
[1] => Donald Trump
[2] => légvédelem
[3] => levélírás
[4] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[1] => Array
(
[id] => 187562
[content] =>
Ukrajna fokozta diplomáciai erőfeszítéseit az Egyesült Államokban, Volodimir Zelenszkij elnök több mint 600 levelet küldött Donald Trump amerikai elnöknek és az összes amerikai kongresszusi képviselőnek, amelyekben fokozott támogatást kért Ukrajnának – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál Olha Sztefanisinára, Ukrajna amerikai nagykövetére hivatkozva.

A jelentés szerint a nagykövet elmondta, hogy a leveleket személyesen Trumpnak küldték, valamint a Képviselőház és a Szenátus minden tagjának.
Sztefanisina azt is közölte, hogy a levélben foglalt felhívás már pozitív fogadtatásban részesült az amerikai törvényhozók körében. A fő cél az Ukrajna védelme szempontjából kritikus döntések elfogadásának felgyorsítása – tette hozzá.
(vb/rbc.ua)
![]()
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna fokozta diplomáciai erőfeszítéseit az Egyesült Államokban, Volodimir Zelenszkij elnök több mint 600 levelet küldött Donald Trump amerikai elnöknek és az összes amerikai kongresszusi képviselőnek, amelyekben fokozott támogatást kért Ukrajná...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1779990600
[modified] => 1779979007
)
[title] => Zelenszkij több mint 600 levelet küldött Trumpnak és a kongresszusi képviselőknek – Sztefanisina
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=187562&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 187562
[uk] => 187571
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 187563
[image] => Array
(
[id] => 187563
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/sztefanisina.jpg
[original_lng] => 29536
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/sztefanisina-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/sztefanisina-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/sztefanisina.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/sztefanisina.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/sztefanisina.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/sztefanisina.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/sztefanisina.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1779968650:3
[_thumbnail_id] => 187563
[_edit_last] => 12
[views_count] => 682
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 100890229000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 17
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 41604
[1] => 783
[2] => 128604
[3] => 2106317
[4] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => amerikai kongresszus
[1] => Donald Trump
[2] => légvédelem
[3] => levelek
[4] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[2] => Array
(
[id] => 187574
[content] =>
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök csütörtökön Svédországban fogadja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, tájékoztatott a svéd kormány.
„Ma… Ulf Kristersson miniszterelnök fogadja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt egy találkozón Svédországban. Azt követően a miniszterelnök és az elnök közös sajtótájékoztatót tart, és nyilatkoznak a légvédelmet illetően”, áll a jelentésben.

A politikusik várhatóan megvitatják Oroszország Ukrajna elleni háborúját, valamint Svédország és Ukrajna kétoldalú védelmi együttműködését a találkozón.
Poul Jönsson védelmi miniszter is jelen lesz a tárgyalásokon.
Zelenszkij a maga részéről Facebookon megerősítette, hogy munkalátogatáson van Svédországban.
„Egy nagyszabású védelmi csomagot készítünk elő Ukrajna számára, és egy határozott lépést a Gripen vadászgépek felé, ami minden bizonnyal hatékonyabbá teszi légierőnket. Ma Ulf Kristersson miniszterelnökkel van betervezve találkozó, és a svéd védelmi ipar képviselői is jelen lesznek delegációk formájában. Köszönöm, Ulf, hogy a kapcsolataink – Ukrajna és Svédország között – mindig tartalmasak, és erős az együttműködés” – írta Zelenszkij, és egy videót tett közzé a saját repülőgépéről, amelyet svéd Gripenek kísértek.
[type] => post
[excerpt] => Ulf Kristersson svéd miniszterelnök csütörtökön Svédországban fogadja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, tájékoztatott a svéd kormány.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1779980400
[modified] => 1779979828
)
[title] => Zelenszkij megérkezett Svédországba: új védelmi csomagot készítenek elő és döntenek a Gripen vadászgépeket illetően
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=187574&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 187574
[uk] => 187527
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 187528
[image] => Array
(
[id] => 187528
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/image-362.png
[original_lng] => 464794
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/image-362-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/image-362-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/image-362-768x432.png
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/image-362-1024x576.png
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/image-362.png
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/image-362.png
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/image-362.png
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1779969028:12
[_thumbnail_id] => 187528
[_edit_last] => 12
[views_count] => 648
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 100581796000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 11
[5] => 17
[6] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Kiemelt téma
[5] => Sürgős
[6] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 207275
[1] => 709
[2] => 1070
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Gripen
[1] => Svédország
[2] => tárgyalás
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[3] => Array
(
[id] => 187478
[content] =>
Ukrajna arra számít, hogy az EU-csatlakozás felé vezető úton az első tárgyalási klasztert már júniusban megnyitják, és a lehető leghamarabb megkapja a 90 milliárd eurós hitel első részletét – jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij elnök a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij közölte, hogy Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tárgyalt Ukrajna EU-tagság felé vezető útjáról. Szerinte Kijev várhatóan júniusban nyitja meg az első tárgyalási klasztert. Hangsúlyozta, az európai hiteltámogatási csomag első részletének mielőbbi kézhezvételének fontosságát is.

„Van egy dátum – reméljük, hogy mindent pontosan úgy fognak végrehajtani, ahogy megállapodtunk” – jegyezte meg az államfő. A tárgyalópartnerek külön is megvitatták az ukrán légvédelmi rendszer megerősítését, elsősorban a ballisztikus rakéták elleni védekezést.
Az elnök szerint Európa rendelkezik a megfelelő képességekkel, és ezt a kérdést az EU-val a drónmegállapodás keretében folytatott munka keretében vetették fel. A csapatok aktívan dolgoznak, és már vannak országok, amelyek készen állnak a csatlakozásra ehhez a formátumhoz – tette hozzá Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna arra számít, hogy az EU-csatlakozás felé vezető úton az első tárgyalási klasztert már júniusban megnyitják, és a lehető leghamarabb megkapja a 90 milliárd eurós hitel első részletét – jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1779956580
[modified] => 1779913595
)
[title] => Zelenszkij: Ukrajna a lehető leghamarabb várja az EU-tól a 90 milliárd eurós hitel első részletét
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=187478&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 187478
[uk] => 187487
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 187479
[image] => Array
(
[id] => 187479
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-39.jpg
[original_lng] => 19364
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-39-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-39-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-39.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-39.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-39.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-39.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-39.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1779914110:2
[_thumbnail_id] => 187479
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1040
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 953697286001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 17
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 39230
[1] => 2276
[2] => 95760
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => EU-támogatás
[1] => hitel
[2] => Ukrajna EU-csatlakozása
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[4] => Array
(
[id] => 187470
[content] =>
Volodimir Zelenszkij elnök bejelentette, hogy Oroszország újabb mozgósításra készül, hogy pótolja hadserege jelentős veszteségeit az Ukrajna elleni háborúban – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál az államfő Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint az elnök elmondta, hogy az államfő az ukrán fél egyre több belső információt kap Oroszországtól az új mozgósítási intézkedések előkészítésével kapcsolatban. „Oroszország politikai vezetése feladatként tűzte ki a megszálló kontingens növelését. Ez tízezrekkel több” – jegyezte meg.

Ugyancsak az elnök szerint az orosz hatóságok fokozták az úgynevezett mozgósítási parancsok kiadását, ami a mozgósítás további kiterjesztésére utalhat. „Ezeket az orosz lépéseket annak megerősítésének tekintjük, hogy Moszkva nem készül valódi diplomáciára” – tette hozzá.
Az államfő hangsúlyozta, hogy Ukrajna megosztja a rendelkezésre álló információkat a nemzetközi partnerekkel. „Oroszországnak be kell fejeznie a háborúját, és a világnak van befolyása. Minden szinten azon dolgozunk, hogy megvédjük Ukrajnát, és a diplomácia felé tereljük Oroszországot” – összegezett Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök bejelentette, hogy Oroszország újabb mozgósításra készül, hogy pótolja hadserege jelentős veszteségeit az Ukrajna elleni háborúban.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1779913200
[modified] => 1779911496
)
[title] => Zelenszkij bejelentette, hogy Oroszország újabb mozgósításra készül
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=187470&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 187470
[uk] => 187481
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 187089
[image] => Array
(
[id] => 187089
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-34.jpg
[original_lng] => 28089
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-34-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-34-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-34.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-34.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-34.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-34.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-34.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1779913414:2
[_thumbnail_id] => 187089
[_edit_last] => 5
[views_count] => 806
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 952695262001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 47
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Vélemények
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 53132
[1] => 124
[2] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => mozgósítás
[1] => Oroszország
[2] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[5] => Array
(
[id] => 187472
[content] =>
Az újabb nagyszabású orosz támadás következtében Ukrajna területén két közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta, az Oresnyik bevetését rögzítették, az egyik Kijev térségében csapódott be – írta szerdán Volodimir Zelenszkij elnök a Donald Trump amerikai elnökhöz és a Kongresszushoz írt levelében, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint az elnök tájékoztatta Trumpot, hogy a légicsapás során az orosz csapatok két új típusú Oreshnik közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőttek ki Ukrajna különböző régióira. A csapáshoz az orosz hadsereg hatalmas arzenált vetett be, több mint 80 különféle típusú rakétát és több száz drónt indított.
A megszállók mindenekelőtt 54 cirkálórakétát, 30 ballisztikus rakétát, két Kinzsal levegőből indítható ballisztikus rakétát és három Cirkon hiperszonikus rakétát használtak. Ezenkívül mintegy 600 drónt vetettek be Ukrajna ellen. Jelentős részük iráni fejlesztésű Shahed volt. Ezek a fegyverek már megmutatták pusztító erejüket a Közel-Keleten és a Perzsa-öböl térségében, amikor az iráni erők bevetették őket.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az újabb nagyszabású orosz támadás következtében Ukrajna területén két közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta, az Oresnyik bevetését rögzítették, az egyik Kijev térségében csapódott be – írta szerdán Volodimir Zelenszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1779912000
[modified] => 1779912001
)
[title] => Zelenszkij a sürgős levelében felfedte Trumpnak, hogy az oroszok két Oresnyik rakétát vetettek be május 24-én
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=187472&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 187472
[uk] => 187483
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 187473
[image] => Array
(
[id] => 187473
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-trump.jpg
[original_lng] => 44618
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-trump-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-trump-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-trump.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-trump.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-trump.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-trump.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-trump.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1779913765:2
[views_count] => 704
[_thumbnail_id] => 187473
[_edit_last] => 12
[_algolia_sync] => 952681620001
[_hipstart_feed_include] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 17
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 783
[1] => 1279116
[2] => 404
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Donald Trump
[1] => oresnyik
[2] => USA
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[6] => Array
(
[id] => 187450
[content] =>
Volodimir Zelenszkij elnök levelet küldött amerikai kollégájának, Donald Trumpnak, amelyben figyelmeztette a légvédelmi eszközök kritikus hiányára – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a The Kyiv Independent című lapra és Dmitro Litvin ukrán elnöki tanácsadó sajtótájékoztatójára hivatkozva.
A jelentés szerint Dmitro Litvin újságíróknak adott nyilatkozatában megerősítette ezt az információt. Szerinte két címzett van: Donald Trump és a Kongresszus. Zelenszkij figyelmeztetése az Ukrajna elleni fokozódó orosz támadások és a Kreml Kijev elleni újabb csapásokkal való nyilvános fenyegetőzése közepette hangzott el.

„Ami a rakéták elleni légvédelmet illeti, a barátainkra támaszkodunk. Ami a ballisztikus rakéták elleni védelmet illeti, szinte kizárólag az Egyesült Államokra támaszkodunk” – áll a levélben. Az ukrán vezető hangsúlyozta, hogy a PURL program keretében történő szállítások jelenlegi üteme már nem tükrözi az országot fenyegető veszély szintjét. Segítséget kért Ukrajna légterének orosz rakéták elleni védelméhez.
Az ukrán nép nevében tisztelettel kérem az elnököt és az amerikai Kongresszust, hogy folytassák a részvételt ebben a folyamatban. És segítsenek nekünk biztosítani ezt a létfontosságú védelmi eszközt az orosz terror ellen – a Patriot PAC-3 rakétákat és a további rendszereket –, hogy megállítsák az orosz ballisztikus rakétákat és Oroszország egyéb rakétatámadásait
– írta Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök levelet küldött amerikai kollégájának, Donald Trumpnak, amelyben figyelmeztette a légvédelmi eszközök kritikus hiányára.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1779910080
[modified] => 1779901738
)
[title] => Zelenszkij sürgős levélben figyelmeztette Trumpot az ukrán légvédelem kritikus hiányára
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=187450&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 187450
[uk] => 187465
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 187032
[image] => Array
(
[id] => 187032
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/trump-zelenszkij-2.jpg
[original_lng] => 144326
[original_w] => 1024
[original_h] => 767
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/trump-zelenszkij-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/trump-zelenszkij-2-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/trump-zelenszkij-2-768x575.jpg
[width] => 768
[height] => 575
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/trump-zelenszkij-2.jpg
[width] => 1024
[height] => 767
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/trump-zelenszkij-2.jpg
[width] => 1024
[height] => 767
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/trump-zelenszkij-2.jpg
[width] => 1024
[height] => 767
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/trump-zelenszkij-2.jpg
[width] => 1024
[height] => 767
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1779893460:3
[_thumbnail_id] => 187032
[_edit_last] => 5
[views_count] => 580
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 913976225002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 17
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Sürgős
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 783
[1] => 128604
[2] => 63
[3] => 404
[4] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Donald Trump
[1] => légvédelem
[2] => Ukrajna
[3] => USA
[4] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[7] => Array
(
[id] => 187444
[content] =>
Ukrajna további 2-3 évig tartó háborúra készül fel, amit Volodimir Zelenszkij elnök rendelt el – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a The Economist című brit lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a brit újság azt írta, hogy Volodimir Zelenszkij elnök állítólag elrendelte a felkészülést további 2-3 év háborúra. A frontról érkező pozitív hírek ellenére az ország számos komoly kihívással néz szembe. Az rbc.ua hírportálnak nyilatkozó ukrán kormányforrás tagadta a kiadvány azon információit, miszerint az ország további több évnyi háborúra készül. A lap „régi pletykának” nevezte az esetet.

Dmitro Litvin, Ukrajna elnökének tanácsadója újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy ez ugyanaz a félreinformálás, amilyen már volt. „Talán az embereknek valami mást kellett volna használniuk ebben a szövegben arról, hogy milyen rossz minden” – javasolta. Arra is emlékeztetett, hogy Volodimir Zelenszkij a Nép Szolgája párt parlamenti frakciójával tartott találkozóján azt mondta, hogy a novemberig tartó hat hónapra kell összpontosítani.
A brit lap megjegyezte, hogy jelenleg nincsenek kényszerítő okok arra, hogy Ukrajna ne lenne képes ilyen sokáig folytatni a védekezést. Az elemzők ugyanakkor utalnak arra, hogy az állam fennmarad, bár a militarizmus és a katonai korrupció hatással lesz rá. A fronton a helyzet most a legpozitívabb az elmúlt években a drónok hatékony alkalmazásának köszönhetően, amelyek meghiúsították az orosz szárazföldi offenzívát. Az ukrán fegyveres erők jelenleg több katonát semmisítenek meg, mint amennyit Moszkva mozgósítani tud.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna további 2-3 évig tartó háborúra készül fel, amit Volodimir Zelenszkij elnök rendelt el.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1779903960
[modified] => 1779974038
)
[title] => Ukrajna még 2-3 év háborúra készül – The Economist
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=187444&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 187444
[uk] => 187459
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 96184
[image] => Array
(
[id] => 96184
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/haboru.jpg
[original_lng] => 49494
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/haboru-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/haboru-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/haboru.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/haboru.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/haboru.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/haboru.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/haboru.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1779963240:12
[_thumbnail_id] => 96184
[_edit_last] => 12
[views_count] => 715
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 952435584001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 49
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 92079
[1] => 63
[2] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => orosz–ukrán háború
[1] => Ukrajna
[2] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[8] => Array
(
[id] => 187378
[content] =>
Ukrajna és az ukrán menekültek támogatásáért vett át Budapest nevében kitüntetést Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől Karácsony Gergely Kijevben – erről maga a Budapest főpolgármestere számolt be kedden a Facebook-oldalán.
Karácsony bejegyzésében azt írta: a Savior City díjat olyan városok kapják, amelyek kiemelkedően sokat tettek Ukrajna támogatásáért a háború kitörése óta. „Budapest valóban sok kézzelfogható segítséget nyújtott” – tette hozzá a főpolgármester, megemlítve, hogy adományokkal, aggregátorokkal, egyéb műszaki eszközökkel támogatták testvérvárosaikat, Beregszászt és Kijevet, valamint segítették a menekültek ellátását.

„Továbbra is mindent megteszünk, hogy a háború elől a városunkba menekülő barátaink otthon érezzék magukat nálunk. Továbbra is vállaljuk ukrán gyerekek nyaraltatását, hogy legalább néhány hét biztonságban visszakaphassák a gyerekkorukat” – közölte a főpolgármester. „De tettünk valami mást is: megőriztük az erkölcsi iránytűnket az őrület és a gonoszság korszakában” – fűzte hozzá.
Mint írta, ez a díj Budapestnek szól, de a budapestieket illeti, akik a rájuk erőltetett gyűlöletkampányok közepette is rengeteg jelét adták szolidaritásuknak. Karácsony bejegyzése szerint az ukrán elnök külön kiemelte beszédében, hogy Budapest szembe ment az előző kormány külpolitikájával, és kifejezte reményét, hogy az új magyar kormánnyal sikerül partneri viszonyt kialakítani.
Your Website Title
How to Share With Just Friends
How to share with just friends.
Posted by Facebook on Friday, December 5, 2014
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna és az ukrán menekültek támogatásáért vett át Budapest nevében kitüntetést Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől Karácsony Gergely Kijevben – erről maga a Budapest főpolgármestere számolt be kedden a Facebook-oldalán.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1779877800
[modified] => 1779862657
)
[title] => Zelenszkij Karácsony Gergelyt tüntette ki Ukrajna támogatásáért
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=187378&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 187378
[uk] => 187514
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 187379
[image] => Array
(
[id] => 187379
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-karacsony.png
[original_lng] => 696015
[original_w] => 1317
[original_h] => 828
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-karacsony-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-karacsony-300x189.png
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-karacsony-768x483.png
[width] => 768
[height] => 483
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-karacsony-1024x644.png
[width] => 1024
[height] => 644
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-karacsony.png
[width] => 1317
[height] => 828
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-karacsony.png
[width] => 1317
[height] => 828
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/zelenszkij-karacsony.png
[width] => 1317
[height] => 828
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1779954976:2
[_thumbnail_id] => 187379
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 1279
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 951885763001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53550
[2] => 11
[3] => 53548
[4] => 33
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Humanitárius segítségnyújtás menekülteknek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Magyarország segít
[4] => Ukrajna
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 15981
[1] => 463
[2] => 50929
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Karácsony Gergely
[1] => támogatás
[2] => ukrán menekültek
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[9] => Array
(
[id] => 187286
[content] =>
A következő 6 hónapnak a maximális összpontosítás és az ország munkájának stabilizálása időszakának kell lennie, Ukrajna számára számos prioritást élvező feladat áll fenn – közölte hétfőn David Arahamija, a Nép Szolgája kormányzó párt frakcióvezetője a Volodimir Zelenszkij elnök és a parlamenti frakció találkozója után, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Arahamija elmondta, hogy az államfővel folytatott találkozón részt vett Ruszlan Sztefancsuk, a Legfelső Tanács elnöke, Olekszandr Kornyijenko, a parlament első alelnöke, Kirilo Budanov, az Elnöki Hivatal elnöke és Julija Szviridenko miniszterelnök. A frakcióvezető szerint „őszinte” beszélgetés zajlott a háborúról, a gazdaság kihívásairól és az állam közeljövőben esedékes fő feladatairól.

„Mindenki tudja: a következő 6 hónapnak a maximális koncentráció és az ország munkája stabilizálásának időszakának kell lennie. Elsődleges célunk az állami intézmények stabilitásának biztosítása, a hadsereg támogatása, az emberek időben történő kifizetése, az energiaszektor, a gazdaság és a helyi önkormányzatok működése” – jegyezte meg.
Arahamija hozzátette, hogy a diplomáciai irányt külön megvitatták. Kijelentette, hogy Ukrajnának „valódi béke felé vezető lépésre” van szüksége. „Nem a háború befagyasztása, hanem az életmentéshez szükséges feltételek megteremtése, a nemzetközi támogatás megerősítése és a nyomásgyakorlás az agresszor országra. Ehhez az állam erős álláspontjára, az országon belüli egységre és a kormányzat minden ágának felelősségteljes munkájára van szükség” – hangsúlyozta.
Az elnök beszámolt arról, hogy a miniszterelnökkel és a többségi frakció képviselőivel folytatott találkozón megvitatták a közeljövő prioritásait. „Köszönetet mondok mindenkinek a kormányban, a parlamentben, a regionális és helyi önkormányzatokban, a közösségekben, akik valóban az ukránok és az államuk érdekében dolgoznak” – szögezte le Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A következő 6 hónapnak a maximális összpontosítás és az ország munkájának stabilizálása időszakának kell lennie, Ukrajna számára számos prioritást élvező feladat áll fenn – közölte hétfőn David Arahamija.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1779792360
[modified] => 1779744702
)
[title] => Arahamija: Zelenszkij a frakcióülés után megnevezte a következő 6 hónap legfontosabb feladatait
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=187286&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 187286
[uk] => 187298
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 187287
[image] => Array
(
[id] => 187287
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/arahamija.jpg
[original_lng] => 32397
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/arahamija-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/arahamija-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/arahamija.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/arahamija.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/arahamija.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/arahamija.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/arahamija.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1779769774:3
[_thumbnail_id] => 187287
[_edit_last] => 12
[views_count] => 548
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 950435099001
[_oembed_7e7b6ab0ff13276a6ce0944f9b07c6e7] =>
[_oembed_time_7e7b6ab0ff13276a6ce0944f9b07c6e7] => 1780578247
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 53452
[4] => 17
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 699
[1] => 2105122
[2] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => David Arahamija
[1] => frakcióülés
[2] => Volodimir Zelenszkij
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 250
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 122
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 250
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 122
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Volodimir Zelenszkij (26 Oldal)