Január 9-én Dmitro Lubinec ombudsman Gadi Al-Gajri katari nagykövettel tárgyalt a deportált gyermekek, civilek és hadifoglyok Oroszországból való hazatéréséről.
„Ma a nagykövet úr meglátogatta irodánkat – nemrég tért vissza Kijevbe, és most megerősítjük további együttműködésünket”– írja Lubinec Telegramon.
Az ombudsman hozzátette: a beszélgetés során köszönetet mondott Katarnak az ukrán gyerekek hazatérésében nyújtott segítségéért és a már elért konkrét eredményekért.
A felek megvitatták Zelenszkij „Békeképletének” negyedik pontját is, többek között:
az Oroszország által erőszakkal deportált gyermekek hazaszállítása;
az Oroszországi Föderáció által illegálisan elrabolt és fogva tartott civilek hazaszállítása és jogainak védelme;
a hadifoglyok visszatérése.
„Katar az egyetlen ország, amely nyilvánosan segíti gyermekeink hazatérését. Remélem, ennek az államnak a segítségével új eredményeink lesznek az ukránok hazatérésében! Hiszen az előttünk álló feladat az, hogy mindenkit visszaszállítsunk” – tette hozzá.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Donald Tusk lengyel miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva közölte, hogy hamarosan Kijevbe utazik, hogy a lengyel fuvarozókat hátráltató határzárakról tárgyaljon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Utazásának időpontját nem pontosította – írja az Ukrajinszka Pravda.
„Kicsit ostobaság számomra erről beszélni, mert tudom, milyen helyzetben van Zelenszkij és egész Ukrajna. Nem helyes dolog most Kijevbe menni és az egész látogatást a lengyel közlekedési kérdéseknek szentelni. De ezt a látogatást úgy fogjuk előkészíteni, hogy az elnökkel való találkozásomkor világos legyen, mit akarunk elérni” – fogalmazott az elnök.
Tusk elmondása szerint meg fogja kérni az autósokat, hogy ne zárják el az ukrán-lengyel határátkelőket, és biztosította, hogy továbbra is mindent megtesz a lengyel fuvarozók életének és sorsának megkönnyítése érdekében.
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
A very warm welcome to Kyiv to @SpecRepUkraine Penny Pritzker and U.S. private sector CEOs. Today we will have meetings focused on accelerating U.S. business investment in Ukraine for the recovery. pic.twitter.com/7p3sasiDt2
Thank you @OlKubrakov for a substantive discussion with Ukrainian officials and private sector reps on practical steps to increase Ukraine’s exports and restore its economic vitality, a crucial counterpoint to Russia’s aggression. pic.twitter.com/dbWZDtC25A
— Special Representative Penny Pritzker (@SpecRepUkraine) January 12, 2024
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
I met with Her Royal Highness The Princess Royal, Princess Anne. This is the first visit of Her Royal Highness to Ukraine since our independence was reinstated and it was symbolic that our meeting took place at such a historic site as Saint Sophia Cathedral in Kyiv.
Volodimir Zelenszkij köszönetet mondott az észak-európai országok vezetőinek és népeinek Ukrajnával való szolidaritásukért. Volodimir Zelenszkij elnök részt vett a második Ukrajna–Észak-Európa csúcstalálkozón Norvégia fővárosában, Oslóban, számolt be december 13-án az ukrán államfő sajtószolgálata.
A csúcson részt vett még: Jonas Haar Stere norvég miniszterelnök, Sauli Niinisto finn elnök, Mette Frederiksen dán miniszterelnök, Katrin Jakobsdóttir izlandi miniszterelnök, Ulf Kristersson Svédország miniszterelnöke.
Volodimir Zelenszkij köszönetet mondott az észak-európai országok vezetőinek és országaik népeinek Ukrajnával való szolidaritásukért.
„Köszönjük, hogy megnyitották otthonaikat az ukránok előtt, akik a háború miatt kénytelenek voltak elhagyni Ukrajnát, különösen a nők és a gyerekek” – mondta az elnök.
Megjegyezte továbbá az észak-európai országok fegyveres támogatását, a légvédelemben nyújtott segítséget.
„Ismerjük a kihívásokat, de erősek vagyunk. Többek között önöknek köszönhető, hogy egyesültek Ukrajna körül a teljes körű orosz invázió első napjai óta” – hangsúlyozta Zelenszkij.
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
January yielded many positive results in our work with partners. Despite numerous challenges and obstacles, Ukraine was able to maintain international attention on our fight for independence and strengthen our country's resilience.
Our group of specialists has begun deploying a mission in Denmark to share Ukraine’s experience in countering drones. Our guys arrived to take part in the joint exercises with partners, which could become the foundation for a new system to counter Russian and any other drones.…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 30, 2025
Volodimir Zelenszkij elnök washingtoni munkalátogatása során találkozott és tárgyalt amerikai fegyvergyártó vállalatok vezetőivel – közölte kedden az rbc.ua hírportál az elnök honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij köszönetet mondott a fegyvergyártó amerikai védelmi cégek minden alkalmazottjának az Ukrajna védelméhez való hozzájárulásáért. „Szeretnék köszönetet mondani mindannyiuknak, valamint a partnereinek. Ezen kívül szeretnék valami fontosat mondani az alkalmazottaiknak: önök sokat tettek Ukrajnáért. Az önökhöz hasonló emberek nélkül nem tudnánk megbirkózni és megvédeni a földünket” – hangsúlyozta.
Az elnök egy európai védelmi központ létrehozását javasolta, amelynek székhelye Ukrajna lenne. Megjegyezte, hogy Ukrajna gazdag gyakorlati tapasztalattal rendelkezik a védelem területén, amelyet a háborúban szerzett. Mint kiemelte: Ukrajna kész növelni a lőszer- és haditechnikai eszközök gyártását, ehhez azonban szüksége van a nagy külföldi cégek támogatására. Elsősorban a tüzérségi lőszerek, légvédelmi rendszerek, tüzérségi és rakétarendszerek közös gyártásáról van szó – tette hozzá.
Az államfő szerint Ukrajna amerikai partnereket kíván bevonni az ország védelmi iparába. Szerinte ez minden fél számára előnyös lesz. Külön említette a kreatív és innovatív megközelítés fontosságát a védelmi iparban. „Példák erre a megközelítésre az olyan projektek, amelyek lehetővé teszik a modern nyugati és a régi szovjet technológiai megoldások integrálását. Ez lehetővé teszi az ukrán városok és állampolgárok életének hatékony védelmét” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
⚡️President Volodymyr #Zelensky briefly spoke with the Prime Minister of Hungary, Viktor #Orban, during the inauguration ceremony of the newly elected President of #Argentina, as reported by European Pravda.
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
I am grateful to @POTUS Joe Biden, Congress, and the American people for the new military aid package announced today.
This timely and vital U.S. assistance will help save civilian lives and strengthen Ukrainian warriors on the frontlines. It will also allow us to better protect…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 10, 2024
Ireland's neutrality does not imply disregard for justice and the restoration of peace. During our call, Ireland's Taoiseach @SimonHarrisTD confirmed his participation in the Peace Summit.
I am grateful to Ireland for its humanitarian and logistical support. We also discussed… pic.twitter.com/A0CgYJ243x
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 9, 2024
Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Egyesült Államokba látogatott, ahol hétfőn Lloyd Austin védelmi miniszterrel és Charles Brown tábornokkal, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével folytatott megbeszéléssel kezdte a tárgyalássorozatot – írja az Ukrajinszka Pravda.
Zelenszkij elmondása szerint a Nemzeti Védelmi Egyetemen rendezett találkozón megvitatták a globális biztonságot érintő kihívásokat, a frontvonalon történő fejleményeket és a további ukrán–amerikai védelmi együttműködést.
Hálás vagyok az Egyesült Államoknak a megállapodásaink végrehajtásáért, különösen a légvédelem megerősítéséről, valamint Austin miniszter úr és Brown tábornok személyes vezényletéért – írta az elnök.
Zelenszkij a december 11-i és 12-i amerikai látogatásán nemcsak Joe Biden amerikai elnökkel, hanem az amerikai kongresszus képviselőivel is találkozik majd, ahol az Ukrajnának nyújtandó kiegészítő finanszírozási csomagról tárgyalnak.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
⚡️President Volodymyr #Zelensky briefly spoke with the Prime Minister of Hungary, Viktor #Orban, during the inauguration ceremony of the newly elected President of #Argentina, as reported by European Pravda.
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
Vlagyimir Putyin orosz diktátornak nincs szüksége békére Ukrajnában, ezért lehetetlen vele vagy a kremli cinkosaival tárgyalni vagy kompromisszumot kötni – jelentette ki hétfőn Volodimir Zelenszkij elnök Buenos Airesben a latin-amerikai médiának tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „Először is, neki (Putyinnak – a szerk.) nincs szüksége békére. Amikor egy problémát meg akarunk oldani, meg kell értenünk, hogy ez minden fél számára szükséges. Be akarjuk fejezni a háborút.” Hozzátette, hogy elképzelhetetlennek tartja a tárgyalásokat az orosz diktátorral vagy az orosz féllel az Ukrajna megszállt területein élőkről.
„Hogyan tárgyalhatnék Putyinnal? Felejtsük el egy pillanatra, hogy gyilkos. Az orosz féllel. Hogyan tárgyalhatnék vele olyan emberekről, akik néhány megszállt városokban, falvakban vannak, ott élnek. És itt leül két ember vagy két csapat, és azt mondják: legyenek a tieid. Kik vagyunk mi, hogy eldöntsük, hol éljenek, kik legyenek, milyen nyelven beszéljenek, milyen zászlót tiszteljen? Kik vagyunk mi?” – kérdezte az államfő.
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Ukrajna Alkotmánya szerint meg kell védenie az emberek jogait és szabadságjogait, segítenie és meg kell szabadítania őket a betolakodóktól. Mellette olyan állampolgároknak kell lenniük, akik készek fegyvert fogni és segíteni az embereknek a megszállt területeken.
„Meg akar valaki halni? Nem. Mindenki élő ember. De ez az ember (Putyin – a szerk.) nem akar párbeszédet, nem akarja megállítani a háborút. Számára ma a háború megállítása két szavába kerülne telefonon. Mondja meg a csapatainak, hogy vonuljanak ki. Ez a helyreállítás, ez egy teljes helyreállítás (a területeké – a szerk.), akkor ez tisztán diplomácia, majd egy beszélgetés fegyverek nélkül. Ez az ember nem akarja megtenni, őt nem érdekli” – hangsúlyozta az elnök.
Az államfő emlékeztetett arra, hogy 2014-ben, miután Oroszország elfoglalta Donbász egy részét, Putyin kijelentette, hogy nem fog teljes körű háborút folytatni Ukrajna ellen. Azután a diktátor kifogása az volt, hogy állítólag az oroszul beszélőknek segít.
„Ha ez így van, miért indult el a teljes körű háborúba? Minden, amit mond, nem igaz. Nem érdekli a független Ukrajna, szüksége van Ukrajnára egy részként, Oroszország enklávéjaként, amit tett Fehéroroszországgal, amit Moldovával,Grúziával tett. Mindenhol, mint nálunk, egész területeket elfoglalt, hogy ne legyen stabilitás és egy idő után jöjjenek és teljesen elfoglalják. Ukrajna egy nagy állam és nem sikerült neki. Mit ajánlhat fel a kompromisszumért? Ki ő? Nem tudok emberekkel kereskedni. És kivel? Olyan emberrel, akinek a szava semmit nem ér. Ezek nem garanciák” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
⚡️President Volodymyr #Zelensky briefly spoke with the Prime Minister of Hungary, Viktor #Orban, during the inauguration ceremony of the newly elected President of #Argentina, as reported by European Pravda.
Russia carried out its largest missile attack against UA cities in 2 months. Need to strengthen UA Armed Forces, including air defense systems. At the next FAC we’ll discuss EU security commitments, w/proposals on the table to increase our contribution to UA military capabilities
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bírálta Oroszország és Irán „veszélyes együttműködését” a Vlagyimir Putyinnal vasárnap folytatott telefonbeszélgetésében – közölte Netanjahu hivatala.
Netanjahu Oroszország képviselőinek Izrael elleni, egyebek között az ENSZ-ben elhangzott szavaiért is nemtetszését fejezte ki az orosz elnöknek a közlemény szerint.
Viszont Netanjahu nagyra értékelte az orosz állampolgársággal rendelkező izraeli túszok kiszabadításáért tett orosz erőfeszítéseket, és arra kérte Putyint: gyakoroljon nyomást a nemzetközi vöröskeresztre annak érdekében, hogy eljussanak a szükséges gyógyszerek a Gázai övezetbe a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet által elrabolt izraeli túszokhoz – írták.
Netanjahu a vasárnapi kormányülést otthagyva beszélt ötven percet telefonon Putyinnal. A háború október 7-i kitörése óta másodszor beszélgetett egymással a két politikus.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
Варто зауважити, що після зустрічі в Москві Фіцо та Путін не робили спільних заяв і не відповідали на запитання ЗМІ. Вони просто не можуть нічого публічно сказати про те, що обговорювали на зустрічі. Вони бояться реакції громадськості.
Москва надає значні знижки для Фіцо, але…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 23, 2024
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
Russia has to get moving. Too many people ere DYING, thousands a week, in a terrible and senseless war - A war that should have never happened, and wouldn’t have happened, if I were President!!!
Donald Trump Truth Social 04/11/25 09:35 AM
— Donald J. Trump Posts From His Truth Social (@TrumpDailyPosts) April 11, 2025
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
🇷🇺🇨🇳 At the invitation of President of the People’s Republic of China Xi Jinping, President Vladimir Putin will pay an official visit to China on May 19-20
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elmondta, hogy találkozott uruguayi kollégájával, Luis Lacalle Pouval, hogy megköszönje az országnak Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának támogatását.
Megköszöntem Uruguaynak, hogy elküldte képviselőjét a legutóbbi békeformula-találkozóra, és reményemet fejeztem ki, hogy Uruguay részt vesz a tárgyalások következő, svájci fordulóján – írta Zelenszkij az X-en.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
„Különös figyelmet fordítottunk az ukrán–latin-amerikai csúcstalálkozó megtartásának kilátására. Meghívtam továbbá Luis Lacalle Pou elnököt, hogy látogasson el Ukrajnába” – tette hozzá.
Zelenszkij Argentínában részt vett az új argentin elnök, Javier Milei eskütételén.
Az országban tartózkodása alatt fontos megbeszéléseket folytatott Paraguay és Ecuador elnökével is, a kereskedelemről és a kétoldalú együttműködésről tárgyaltak – írta a Telegramon.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
⚡️President Volodymyr #Zelensky briefly spoke with the Prime Minister of Hungary, Viktor #Orban, during the inauguration ceremony of the newly elected President of #Argentina, as reported by European Pravda.
Me reuní con @Mircea_Geoana, Secretario General Adjunto de la @NATO. Le presenté la carta de intención que expresa la solicitud de Argentina en convertirse en un socio global de esta organización. Seguiremos trabajando en recuperar vínculos que permitan modernizar y capacitar a… pic.twitter.com/PN0s5bx9U2
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Сьогодні Путін знову підтвердив, що він боїться переговорів, боїться сильних лідерів і робить усе, щоб затягнути війну. Кожен його крок і всі його цинічні хитрощі спрямовані на те, щоб зробити війну безкінечною.
У 2014 році Росія почала гібридну війну проти України, яку у…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 28, 2025
Dear @ZelenskyyUa, Europe will always stand by Ukraine in the pursuit of peace.⁰ You can count on our support at the negotiating table to achieve a just and lasting peace. ⁰Today, we also discussed the steps Ukraine is taking to earn its place in our family of nations. pic.twitter.com/T8jXnEMbqu
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter és helyettese, Ivan Gavriljuk altábornagy találkozott a svéd hadsereg főparancsnokával, Mikael Büdennel, akivel, többek közt, svéd Gripen vadászgépek átadásáról tárgyaltak.
Gavriljuk a találkozó után azt mondta, hogy a gépek átadásával kapcsolatban „gyümölcsöző munkát” folytatnak svéd partereikkel. Megjegyezte azt is, hogy e téren vannak bizonyos, a NATO-hoz köthető problémák, de bízik benne, hogy ezeket sikerül leküzdeni, és Ukrajna hozzájut a repülőkhöz.
Mikael Büden ezzel összefüggésben azt mondta, hogy a Gripenek átadásáról a katonai és a politikai vezetés egyaránt tárgyal, és most a politikai döntésekre várnak.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
Today, I spoke with my 🇺🇦 counterpart @rustem_umerov to discuss the latest on the ground, including Russia’s brutal air attacks. I underscored that the support of the 🇺🇸 and our coalition of some 50 Allies and partners for 🇺🇦 in its fight against Russian aggression will remain…
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) December 30, 2023
Discussed with Norway’s Minister of Defence, Bjørn Arild Gram @Bjornarildgram the developments on the frontlines as well as russia's recent massive combined air attack on Ukraine.
Grateful for Norway’s contribution to strengthening our air defence and fostering the Maritime… pic.twitter.com/d1D7AI1Hb8
🇺🇦 🇱🇹 Had the pleasure of meeting with Gabrielius Landsbergis @GLandsbergis, the Minister of Foreign Affairs of Lithuania, in Kyiv.
I am grateful to the government and people of Lithuania for their unwavering support of Ukraine, particularly for their leadership in the demining… pic.twitter.com/qHk5NNiw93
⚡️Slovak Prime Minister Robert Fico has come to see putin in the kremlin.
The topic of their conversation is likely to be the agreement on the transportation of Russian gas through Ukraine to Europe, which expires at the end of December.
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I spoke with António Costa @eucopresident. Thank you very much for supporting our state and our people. We discussed in detail the prospects of the negotiation process for peace for Ukraine and all of Europe. I informed him about our recent contacts with various leaders in Europe…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2026
Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter és Lloyd Austin, a Pentagon vezetője megvitatta Ukrajna 2024-es hadműveleti tervét, a miniszteri találkozó külön fókuszában Ukrajna légvédelmének megerősítése állt – közölte csütörtökön a Védelmi Minisztérium a Facebook-oldalán, számolt be az rbc.ua hírportál.
A közlemény szerint a felek megvitatták Ukrajna 2024-es stratégiai céljait és hadműveleti tervét, külön tárgyaltak a miniszterek a közös védelmi együttműködés fejlesztéséről, a hadiipari beruházások eszközléséről. „Nyílt, őszinte párbeszédet folytattunk az ukrán és az amerikai kormányok és cégek között a termelés ukrajnai lokalizációjáról, országaink jelenlegi igényeiről és képességeiről, az együttműködés fejlesztési lehetőségeiről, a befektetésekről és vegyesvállalatok létrehozásáról” – jegyezte meg Rusztem Umerov.
Ezenkívül a miniszterek megvitatták az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott támogatásának folytatását. Umerov reményét fejezte ki, hogy jóváhagyják a 2024-es finanszírozást. „Külön figyelem irányult a légvédelem megerősítése. Ez különösen fontos a téli időszakban” – szögezte le a Védelmi Minisztérium.
Umerov és Austin tárgyalt az ukrán hadsereg NATO-szabványok szerinti kiképzéséről és az erődítések építéséről is.
I met with President @LuisLacallePou to thank Uruguay and its people for supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Ukraine is fighting a tough battle against Russian invaders while also working to implement the Peace Formula, one of the key political… pic.twitter.com/XCodE8QXcp
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 10, 2023
Today, I spoke with my 🇺🇦 counterpart @rustem_umerov to discuss the latest on the ground, including Russia’s brutal air attacks. I underscored that the support of the 🇺🇸 and our coalition of some 50 Allies and partners for 🇺🇦 in its fight against Russian aggression will remain…
— Secretary of Defense Lloyd J. Austin III (@SecDef) December 30, 2023
Discussed with Norway’s Minister of Defence, Bjørn Arild Gram @Bjornarildgram the developments on the frontlines as well as russia's recent massive combined air attack on Ukraine.
Grateful for Norway’s contribution to strengthening our air defence and fostering the Maritime… pic.twitter.com/d1D7AI1Hb8
Pentagon chief Lloyd Austin has arrived in Kyiv on an unannounced visit. He will meet Volodymyr Zelenskyy and Defense Minister Rustem Umierov to discuss Ukraine's arms needs. pic.twitter.com/TPWU3CMRdc