Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MTA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo0OTE7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 69236
[content] =>
Zágráb és Kijev kapcsolata Zoran Milanovic horvát államfő kijelentései ellenére is kiváló – mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden.
Plenkovic egy nappal azután beszélt erről, hogy Milanovic kijelentette: a Krím félsziget soha többé nem lesz Ukrajna része, Koszovót pedig „elrabolták” Szerbiától.

Plenkovic azt mondta: Kijev nem kereste meg a horvát kormányt ezzel kapcsolatban.
„Önök nem először hallottak ilyen kijelentést. Az ember nem csak Moszkvában, hanem Belgrádban is sztár” – utalt Milanovicra a kormányfő.
Hozzátette: ennek ellenére Horvátország „nagyszerű viszonyt” ápol Ukrajnával. Elmondta, hogy éppen néhány napja beszélt Volodimir Zelenski elnökkel, és kapcsolatban áll Denisz Smihal miniszterelnökkel is, továbbá a két ország minisztériumai között is van kommunikáció.
„Kijev tudja, hogy milyen erős, határozott és őszinte a horvát kormány támogatása” – hangsúlyozta.
Milanoviccsal kapcsolatban úgy fogalmazott: „aláássa a horvát külpolitika hitelességét azzal, hogy rossz mondatokat, rossz hozzáállást, rossz ítéleteket közvetít”. Plenkovic megjegyezte, hogy Milanovic „csöbörből vödörbe” esik, de szerencsére mindenki tudja, hogy ki kicsoda.
[type] => post
[excerpt] => Zágráb és Kijev kapcsolata Zoran Milanovic horvát államfő kijelentései ellenére is kiváló – mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1675259040
[modified] => 1675246832
)
[title] => A horvát kormányfő szerint Zágráb és Kijev kapcsolata a Milanovic kijelentései ellenére is kiváló
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=69236&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 69236
[uk] => 69365
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 69237
[image] => Array
(
[id] => 69237
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/screenshot-2023-02-01-at-01-07-24-horvat-kormanyfo-zagrab-es-kijev-kapcsolata-a-horvat-allamfo-kijelentesei-ellenere-is-kivalo.png
[original_lng] => 855717
[original_w] => 1187
[original_h] => 498
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/screenshot-2023-02-01-at-01-07-24-horvat-kormanyfo-zagrab-es-kijev-kapcsolata-a-horvat-allamfo-kijelentesei-ellenere-is-kivalo-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/screenshot-2023-02-01-at-01-07-24-horvat-kormanyfo-zagrab-es-kijev-kapcsolata-a-horvat-allamfo-kijelentesei-ellenere-is-kivalo-300x126.png
[width] => 300
[height] => 126
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/screenshot-2023-02-01-at-01-07-24-horvat-kormanyfo-zagrab-es-kijev-kapcsolata-a-horvat-allamfo-kijelentesei-ellenere-is-kivalo-768x322.png
[width] => 768
[height] => 322
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/screenshot-2023-02-01-at-01-07-24-horvat-kormanyfo-zagrab-es-kijev-kapcsolata-a-horvat-allamfo-kijelentesei-ellenere-is-kivalo-1024x430.png
[width] => 1024
[height] => 430
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/screenshot-2023-02-01-at-01-07-24-horvat-kormanyfo-zagrab-es-kijev-kapcsolata-a-horvat-allamfo-kijelentesei-ellenere-is-kivalo.png
[width] => 1187
[height] => 498
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/screenshot-2023-02-01-at-01-07-24-horvat-kormanyfo-zagrab-es-kijev-kapcsolata-a-horvat-allamfo-kijelentesei-ellenere-is-kivalo.png
[width] => 1187
[height] => 498
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/screenshot-2023-02-01-at-01-07-24-horvat-kormanyfo-zagrab-es-kijev-kapcsolata-a-horvat-allamfo-kijelentesei-ellenere-is-kivalo.png
[width] => 1187
[height] => 498
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1675321996:8
[_thumbnail_id] => 69237
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3655
[translation_required_done] => 1
[_oembed_12fe5fa792aad60e7809aed48849325f] => Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
[_oembed_time_12fe5fa792aad60e7809aed48849325f] => 1716130474
[_oembed_b313bf810004a92a74fc5759b3f1d34b] => Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
[_oembed_time_b313bf810004a92a74fc5759b3f1d34b] => 1719509755
[_algolia_sync] => 1202763217001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 271
[1] => 491
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Horvátország
[1] => Zoran Milanovic
)
)
[1] => Array
(
[id] => 68041
[content] =>
Az Oroszország elleni szankciók nem működnek, óriási bajt okoznak – mondta a horvát köztársasági elnök egy kérdésre válaszolva egy nemzetközi sajtótájékoztatón, melyet Novák Katalin magyar államfővel tartott pénteken Budapesten.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Zoran Milanović hozzáfűzte: az a fő kérdés, hogy „magunknak” mekkora károkat okozunk. Kijelentette: Horvátország energetikai problémái más jellegűek, mint Magyarországé, de azt szeretné, hogy „minél kevesebb képmutatás legyen”, és minél világosabb szabályok.
Kitért arra is, hogy az orosz–ukrán háború ügyében Washingtonnak és Moszkvának „beszélnie kellene egymással”.
Zoran Milanović értékelése szerint Magyarország és Horvátország között a kapcsolatok jók, és a legtöbb területen egyetértés van.
(MTI/Index)
[type] => post
[excerpt] => Az Oroszország elleni szankciók nem működnek, óriási bajt okoznak – mondta a horvát köztársasági elnök egy kérdésre válaszolva egy nemzetközi sajtótájékoztatón, melyet Novák Katalin magyar államfővel tartott pénteken Budapesten.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1674291000
[modified] => 1674248942
)
[title] => Horvátország elnöke szerint nem működnek a szankciók
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=68041&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 68041
[uk] => 68089
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 68043
[image] => Array
(
[id] => 68043
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/download-49-scaled.jpg
[original_lng] => 451573
[original_w] => 2560
[original_h] => 1756
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/download-49-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/download-49-300x206.jpg
[width] => 300
[height] => 206
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/download-49-768x527.jpg
[width] => 768
[height] => 527
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/download-49-1024x702.jpg
[width] => 1024
[height] => 702
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/download-49-1536x1054.jpg
[width] => 1536
[height] => 1054
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/download-49-2048x1405.jpg
[width] => 2048
[height] => 1405
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/download-49-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1756
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1674302693:2
[_thumbnail_id] => 68043
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 4354
[translation_required_done] => 1
[_oembed_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] => ‼️ Deal ‼️ EU Ambassadors just agreed in principle on a 13th package of sanctions in the framework of Russia's aggression against Ukraine.
This package is one of the broadest approved by the EU. It will undergo a written procedure and be formally approved for the 24 February.
— Belgian Presidency of the Council of the EU 2024 (@EU2024BE) February 21, 2024
[_oembed_time_86fb5c39e643d6d55a563fd7c6d562c3] => 1709556952
[_oembed_12fe5fa792aad60e7809aed48849325f] => Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
[_oembed_time_12fe5fa792aad60e7809aed48849325f] => 1716270769
[_oembed_b313bf810004a92a74fc5759b3f1d34b] => Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
[_oembed_time_b313bf810004a92a74fc5759b3f1d34b] => 1720692551
[_algolia_sync] => 1202761968001
[_oembed_2dc3cb5f2679c823dff1a3777c324d38] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 47
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Vélemények
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 271
[1] => 52222
[2] => 491
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Horvátország
[1] => Oroszország elleni szankciók
[2] => Zoran Milanovic
)
)
[2] => Array
(
[id] => 68030
[content] =>
Novák Katalin magyar államfő Zoran Milanovic horvát köztársasági elnököt fogadta hivatalában.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi
A sajtótájékoztatón Novák Katalin kérdésre válaszolva elmondta, hogy a horvát elnököt tájékoztatta arról, hogy 150 ezer magyar él Kárpátalján, és az ő jogaikat megnyirbáljak. Elfogadhatatlan, ami Kárpátalján történik. A kisebbségi törvény jelenlegi változata nem elfogadható Magyarország számára – tette hozzá. Novák Katalin beszámolt arról is, hogy már a tavalyi ukrajnai látogatása során felhozta a kisebbségi problémákat.
„Az ukránok ismerték a magyar szempontokat, de ezt nem vették figyelembe. Korábban küldtem egy levelet Zelenszkijnek, hogy ne fogadják el a kisebbségi törvényt, de választ egyelőre nem kapott.”
A kisebbségek jogait garantálni kell, ha Ukrajna csatlakozni szeretne az EU-hoz – tette hozzá.
Milanovic szerint érthetetlen, hogy az ukrajnai kisebbségi kérdésről és a magyarok elleni fellépésekről miért hallgat az EU. Arról is beszélt, hogy Horvátországban a szerb kisebbségek kapcsán kialakult protokollt kell alkalmazni Ukrajnában is.
[type] => post
[excerpt] => Novák Katalin magyar államfő Zoran Milanovic horvát köztársasági elnököt fogadta hivatalában.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1674249420
[modified] => 1674248527
)
[title] => Novák Katalin: Elfogadhatatlan, ami Kárpátalján történik
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=68030&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 68030
[uk] => 68095
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 48960
[image] => Array
(
[id] => 48960
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/novak-katalin-1.jpg
[original_lng] => 91468
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/novak-katalin-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/novak-katalin-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/novak-katalin-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/novak-katalin-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/novak-katalin-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/novak-katalin-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/novak-katalin-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1674305018:2
[_thumbnail_id] => 48960
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 4803
[translation_required_done] => 1
[_oembed_11422d054c4af1409a060f1a87ccfea8] =>
[_oembed_time_11422d054c4af1409a060f1a87ccfea8] => 1674242226
[_oembed_2aa7eec098a6b7fa77f25636d8f05751] =>
[_oembed_time_2aa7eec098a6b7fa77f25636d8f05751] => 1675700921
[_oembed_fa92748e9d56f05f28c26fe82f6a480a] =>
[_oembed_time_fa92748e9d56f05f28c26fe82f6a480a] => 1678632804
[_oembed_cab213fd2b7ea9a62fa9ce6a9f63cf2d] =>
[_oembed_time_cab213fd2b7ea9a62fa9ce6a9f63cf2d] => 1679138441
[_oembed_0eced87eb55d97cadcd01e4fbf504093] =>
[_oembed_time_0eced87eb55d97cadcd01e4fbf504093] => 1681390400
[_oembed_8334e7606c8dbff420a7d0dca6b01860] =>
[_oembed_time_8334e7606c8dbff420a7d0dca6b01860] => 1681390400
[_oembed_efdc1d328e4a5419653cebc014e28e44] =>
[_oembed_time_efdc1d328e4a5419653cebc014e28e44] => 1692444922
[_oembed_9fa5010e343ab2d4348aa2343ad70fa7] => Arriving in Kyiv, I paid respect in front of the Memorial Wall of remembrance for those fallen for Ukraine. pic.twitter.com/PIsjCVRP23
— Katalin Novák (@KatalinNovak_HU) August 23, 2023
[_oembed_time_9fa5010e343ab2d4348aa2343ad70fa7] => 1693208162
[_oembed_cdbc2ec56d011e3c02a22cf8a02e72e3] => Glad to welcome @KatalinNovak_HU in Ukraine.
I am grateful for President Novak’s visit and participation in the Third Crimea Platform Summit.
We discussed Ukraine’s EU and NATO integration, as well as ways to develop our bilateral relations.
???? pic.twitter.com/6DGZ5rJoqZ
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 23, 2023
[_oembed_time_cdbc2ec56d011e3c02a22cf8a02e72e3] => 1693422813
[_oembed_79c29a6abe3e806bc41d16eeac3bbea9] =>
[_oembed_time_79c29a6abe3e806bc41d16eeac3bbea9] => 1693938612
[_oembed_2b6dd6422aa24038f8ad9f15841e7068] =>
[_oembed_time_2b6dd6422aa24038f8ad9f15841e7068] => 1695836191
[_oembed_a1625776e7625f3cf7ad0b7ea8e9bfb2] =>
[_oembed_time_a1625776e7625f3cf7ad0b7ea8e9bfb2] => 1696670531
[_oembed_b57535d7a09e74876d314c9bf14bea7e] =>
[_oembed_time_b57535d7a09e74876d314c9bf14bea7e] => 1699551703
[_oembed_b3a16491b06d649238835b8f1f1d1e99] =>
[_oembed_time_b3a16491b06d649238835b8f1f1d1e99] => 1699551703
[_oembed_906e1a819e1ebba404f20fd6e7d00e35] =>
[_oembed_time_906e1a819e1ebba404f20fd6e7d00e35] => 1706721277
[_oembed_10eef533fe154d22b2985fc2025ee185] =>
[_oembed_time_10eef533fe154d22b2985fc2025ee185] => 1706721277
[_oembed_17493bf0d7453a9b8f8b44eed5caa6e4] =>
[_oembed_time_17493bf0d7453a9b8f8b44eed5caa6e4] => 1706783019
[_oembed_dba0f2e893a643494d2a4b8162558b02] =>
[_oembed_time_dba0f2e893a643494d2a4b8162558b02] => 1708600489
[_oembed_64901deadea55918ec965906ca21f106] =>
[_oembed_time_64901deadea55918ec965906ca21f106] => 1712855787
[_oembed_34ddfddec6f0fcb0bfc3c4e4c1eb2112] =>
[_oembed_time_34ddfddec6f0fcb0bfc3c4e4c1eb2112] => 1719901891
[_oembed_8459fc3d23d6f9ccb641f42d25cc29a2] => {{unknown}}
[_oembed_17a77555309431b72e2d5c6f50b5e25f] =>
[_oembed_time_17a77555309431b72e2d5c6f50b5e25f] => 1732279669
[_oembed_7b76d53d138cbbe1558a8ff56a4482c1] =>
[_oembed_time_7b76d53d138cbbe1558a8ff56a4482c1] => 1732279670
[_oembed_586f486e76631f7f6bb4288ec671d4ec] =>
[_oembed_time_586f486e76631f7f6bb4288ec671d4ec] => 1737371481
[_oembed_d3b9ecb9af2482fb45380eb385574d79] =>
[_oembed_time_d3b9ecb9af2482fb45380eb385574d79] => 1738855463
[_oembed_eaa5b8ac093a4f309411b8c01e39d03f] =>
[_oembed_time_eaa5b8ac093a4f309411b8c01e39d03f] => 1740098059
[_algolia_sync] => 1202761965001
[_oembed_de7c24ec1f370b16774d2ec15ed50c8d] =>
[_oembed_time_de7c24ec1f370b16774d2ec15ed50c8d] => 1746900788
[_oembed_62e69e3d5407d1f6d7ae2c8281377d29] =>
[_oembed_time_62e69e3d5407d1f6d7ae2c8281377d29] => 1757177524
[_oembed_b58b64a67e7dfe70ea12d8aebebe01f7] =>
[_oembed_time_b58b64a67e7dfe70ea12d8aebebe01f7] => 1759306409
[_oembed_bc39457f9fb9b2b4d2108a8c669caaa1] =>
[_oembed_time_bc39457f9fb9b2b4d2108a8c669caaa1] => 1762417404
[_oembed_d78c14bf3224f93d940020468cfa7445] =>
[_oembed_time_d78c14bf3224f93d940020468cfa7445] => 1762417405
[_oembed_f78b341b0a642ead116edab7cf453666] =>
[_oembed_time_f78b341b0a642ead116edab7cf453666] => 1767036188
[_oembed_1a0f11d547845a19fa61b7f608015a1c] =>
[_oembed_time_1a0f11d547845a19fa61b7f608015a1c] => 1776620946
[_oembed_b3e8a9430df4bcfa0eb06129b824fffc] =>
[_oembed_time_b3e8a9430df4bcfa0eb06129b824fffc] => 1780651874
[_oembed_8bb54ea05c7a59c092fa370811c5e1b4] =>
[_oembed_time_8bb54ea05c7a59c092fa370811c5e1b4] => 1780651874
[_oembed_917c686c31d54b0cc7c76bed1e9d098f] =>
[_oembed_time_917c686c31d54b0cc7c76bed1e9d098f] => 1782981395
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 40982
[1] => 178
[2] => 622
[3] => 54483
[4] => 491
)
[tags_name] => Array
(
[0] => jogfosztás
[1] => Kárpátalja
[2] => magyarság
[3] => Novák Katalin
[4] => Zoran Milanovic
)
)
[3] => Array
(
[id] => 63433
[content] =>
Zoran Milanovic horvát államfő nem kíván foglalkozni azzal a levéllel, amelyben Mario Banozic horvát védelmi miniszter arra kéri, járuljon hozzá ukrán katonák horvátországi kiképzéséhez – közölte kedden az elnöki hivatal.

„A Horvát Köztársaság alkotmánya csak a Horvát Köztársaság kormányát, a Horvát Köztársaság elnökét és esetleg a horvát parlamentet írja elő illetékesnek ilyen döntések meghozatalára” – olvasható a sajtóközleményben.
A levél ráadásul nem részletezi horvát katonák külföldi és ukrán katonák horvátországi tevékenységét, csak az Európai Unió Katonai Segítségnyújtási Missziójának (EUMAM Ukrajna) általános információit tartalmazza – tették hozzá.
A védelmi miniszter levele az alkotmány azon cikkelyére hivatkozik, amely szerint a szövetséges országok fegyveres erői nemzetközi megállapodás alapján, a horvát parlament hozzájárulása mellett, a kormány javaslatára és az elnök előzetes jóváhagyásával léphetik át a horvát határt és folytathatnak tevékenységet az országon belül.
Az elnöki hivatal szerint viszont ez a cikkely csak abban az esetben lenne alkalmazható, ha Ukrajna szövetséges állam lenne, de ilyen értelemben nem az. Ukrajna egyetlen olyan nemzetközi szövetségnek sem tagja, amelyben Horvátország részt vesz, és amely arra kötelezné Zágrábot, hogy nyújtson katonai segítséget számára, és nemzetközi szerződés sem teremt alapot ukrán katonák horvátországi tevékenységére – olvasható a nyilatkozatban.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Zoran Milanovic horvát államfő nem kíván foglalkozni azzal a levéllel, amelyben Mario Banozic horvát védelmi miniszter arra kéri, járuljon hozzá ukrán katonák horvátországi kiképzéséhez – közölte kedden az elnöki hivatal.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1669205820
[modified] => 1669160422
)
[title] => Milanovic nem járul hozzá ukrán katonák horvátországi kiképzéséhez
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=63433&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 63433
[uk] => 63494
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 38902
[image] => Array
(
[id] => 38902
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic.jpg
[original_lng] => 250064
[original_w] => 1280
[original_h] => 864
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic-300x203.jpg
[width] => 300
[height] => 203
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic-768x518.jpg
[width] => 768
[height] => 518
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic-1024x691.jpg
[width] => 1024
[height] => 691
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic.jpg
[width] => 1280
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic.jpg
[width] => 1280
[height] => 864
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic.jpg
[width] => 1280
[height] => 864
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1669220188:2
[_thumbnail_id] => 38902
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 4062
[translation_required_done] => 1
[_oembed_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter.
Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
— Team Luftwaffe (@Team_Luftwaffe) October 30, 2023
[_oembed_time_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => 1699362094
[_oembed_12fe5fa792aad60e7809aed48849325f] => Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
[_oembed_time_12fe5fa792aad60e7809aed48849325f] => 1715687796
[_oembed_b313bf810004a92a74fc5759b3f1d34b] => Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
[_oembed_time_b313bf810004a92a74fc5759b3f1d34b] => 1719588372
[_oembed_30a1217fc8a9d2bc0d8a118a796090ff] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 1202753284001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 47
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Vélemények
)
[tags] => Array
(
[0] => 271
[1] => 117467
[2] => 491
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Horvátország
[1] => ukrán katonák kiképzése
[2] => Zoran Milanovic
)
)
[4] => Array
(
[id] => 60402
[content] =>
A horvát hadsereg főparancsnokaként nem fogom jóváhagyni, hogy ukrán katonákat képezzenek ki Horvátországban – jelentette ki Zoran Milanovic horvát elnök kedden Zágrábban.
Milanovic arra az újságírói kérdésre válaszolt: mit szól ahhoz, hogy az Európai Unió katonai kiképzőmissziót hozott létre Ukrajna további támogatása és az ukrán fegyveres erők képességének javítása céljából, a misszió pedig az uniós tagállamok területén fog működni.

„Nem támogatom az ötletet, mert nem akarom, hogy Horvátország a kelleténél jobban belekeveredjen ebbe a háborúba. Korrektek vagyunk, szolidárisak és ennyi. Ennél tovább nem” – fogalmazott az államfő.
Rámutatott: nincs beleszólása abba, hogy Zágráb milyen eszközöket adományoz Ukrajnának, ezt a kormány határozza meg.
Mindazonáltal hozzáfűzte: eszközök átadását is csak abban az esetben támogatja, ha cserében pótolják ezeket.
Mint mondta, nem támogatja a horvát hadsereg „meggyengítését”. „Horvátország védelme áll az első helyen, utána sokáig semmi, majd a NATO és a többiek következnek” – húzta alá.
[type] => post
[excerpt] => A horvát hadsereg főparancsnokaként nem fogom jóváhagyni, hogy ukrán katonákat képezzenek ki Horvátországban – jelentette ki Zoran Milanovic horvát elnök kedden Zágrábban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1666172340
[modified] => 1666137614
)
[title] => Nem fogja jóváhagyni ukrán katonák horvátországi kiképzését a horvát elnök
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=60402&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 60402
[uk] => 60448
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 60403
[image] => Array
(
[id] => 60403
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/kikepzes-horvat-katonak.jpg
[original_lng] => 60998
[original_w] => 850
[original_h] => 478
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/kikepzes-horvat-katonak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/kikepzes-horvat-katonak-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/kikepzes-horvat-katonak-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/kikepzes-horvat-katonak.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/kikepzes-horvat-katonak.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/kikepzes-horvat-katonak.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/kikepzes-horvat-katonak.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1666167931:8
[_thumbnail_id] => 60403
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3825
[translation_required_done] => 1
[_oembed_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter.
Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
— Team Luftwaffe (@Team_Luftwaffe) October 30, 2023
[_oembed_time_ae26cde154301ef20b9e09a97914db3d] => 1699608288
[_oembed_12fe5fa792aad60e7809aed48849325f] => Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
[_oembed_time_12fe5fa792aad60e7809aed48849325f] => 1716012251
[_oembed_b313bf810004a92a74fc5759b3f1d34b] => Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
[_oembed_time_b313bf810004a92a74fc5759b3f1d34b] => 1719863223
[_oembed_30a1217fc8a9d2bc0d8a118a796090ff] => for sure not the biggest news this morning but....🇪🇺 ambassadors just extended by 2 years its 🇺🇦training mission. nearly 70,000 🇺🇦 soldiers has been trained across 24 🇪🇺 member states in the last two years.
— Rikard Jozwiak (@RikardJozwiak) November 6, 2024
[_oembed_time_30a1217fc8a9d2bc0d8a118a796090ff] => 1732259652
[_algolia_sync] => 508094555000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 14559
[1] => 271
[2] => 117467
[3] => 491
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elutasítás
[1] => Horvátország
[2] => ukrán katonák kiképzése
[3] => Zoran Milanovic
)
)
[5] => Array
(
[id] => 57134
[content] =>
Recep Tayyip Erdogan török és Zoran Milanovic horvát államfő ellentétes véleményen volt Bosznia-Hercegovinával kapcsolatban csütörtöki zágrábi találkozójukon – közölte a horvát közszolgálati televízió.
A török elnök, aki boszniai és szerbiai vizit után érkezett egynapos hivatalos látogatásra Horvátországba, megismételte két nappal korábbi szarajevói kijelentését, miszerint a bosnyák, a szerb és a horvát vezetőknek kell megállapodniuk Bosznia-Hercegovina választási reformjáról. A horvát elnök ezzel szemben úgy véli: a változtatásokat a nemzetközi közösség főképviselőjének kell előírnia.

Az 1992-1995-ös boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés két országrészre osztotta Bosznia-Hercegovinát: a főként szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságra, valamint a túlnyomórészt bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-hercegovinai Föderációra.
Zágráb a népcsoportok parlamenti képviselői megválasztásának módját kifogásolja,
például azt, hogy minden kanton egy-egy bosnyák, horvát és szerb jelöltet delegálhat a parlamentbe, függetlenül attól, hogy ott milyen a lakosság nemzetiségi összetétele. A horvát kisebbség szerint ez a módszer nekik igazságtalan hátrányt okoz. A választási törvény módosításának legnagyobb szószólói éppen ezért a horvátok.
Milanovic kiemelte: hisz a török elnök jó szándékában Bosznia-Hercegovinát illetően, de szerinte nincs kellő ismerete az ottani állapotokról, ezért többet kell beszélni a helyzetről.
A horvát elnök mindazonáltal hangsúlyozta, hogy Törökország és Horvátország kapcsolatai jók. Recep Tayyip Erdogan nagy delegációval érkezett, és Ankara kiállt Zágráb mellett, amikor annak nagy szüksége volt rá – utalt Milanovic a honvédő háborúra.
A két elnök a gazdasági együttműködésről is tárgyalt. Milanovic szerint Horvátország és Törökország között nem elég nagy volumenű az árucsere, de optimizmusának adott hangot a növekedést illetően, utalva arra, hogy Törökország többet exportál Horvátországba.

A török elnök hangot adott abbéli meggyőződésének, hogy az év végére a Törökország és Horvátország közötti árucsere-forgalom eléri az egymilliárd dollárt, és ez az összeg később megduplázódik.
Emlékeztetett arra, hogy török cégek építették meg az első horvát geotermikus erőművet, a Kapronca és Kőrös (Koprivnica és Krizevci) városok közötti vasútvonalat, és jelenleg a horvát külügyminisztérium épületének felújításán is ők dolgoznak.
A közös sajtótájékoztatót követően a török és a horvát elnök a közép-horvátországi Sziszekre látogatott, ahol közösen megnyitották az Iszlám Kulturális Központot.
Az intézmény Recep Tayyip Erdogan nevét viseli, mert nagyrészt Ankara finanszírozta a felépítését. Sziszek-Monoszló megyében az utolsó népszámlálási adatok szerint 4140 muszlim él, többségükben a szomszédos Bosznia-Hercegovinából települtek át. A központ 50,9 millió kunábakerült, és egy dzsámi is helyet kapott benne.
[type] => post
[excerpt] => Recep Tayyip Erdogan török és Zoran Milanovic horvát államfő ellentétes véleményen volt Bosznia-Hercegovinával kapcsolatban csütörtöki zágrábi találkozójukon – közölte a horvát közszolgálati televízió.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1662725340
[modified] => 1662682008
)
[title] => Erdogan és Milanovic nem egyeznek Bosznia-Hercegovinával kapcsolatban
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=57134&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 57134
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 57135
[image] => Array
(
[id] => 57135
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/k-epa20220908070-scaled-1.jpg
[original_lng] => 310391
[original_w] => 2560
[original_h] => 1440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/k-epa20220908070-scaled-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/k-epa20220908070-scaled-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/k-epa20220908070-scaled-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/k-epa20220908070-scaled-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/k-epa20220908070-scaled-1-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/k-epa20220908070-scaled-1-2048x1152.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/k-epa20220908070-scaled-1.jpg
[width] => 2560
[height] => 1440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1662671208:12
[_thumbnail_id] => 57135
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2732
[_oembed_d7d9499d0ada4483fd8b60f77814296a] => Продовжив дружній діалог з Президентом ?? @RTErdogan. Подякував за непохитну позицію з підтримки територіальної цілісності й суверенітету України. Відзначив особливу роль Туреччини в зерновій ініціативі та її продовженні. Високо оцінили ??-?? взаємодію у безпековій сфері.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 19, 2022
[_oembed_time_d7d9499d0ada4483fd8b60f77814296a] => 1667051754
[_oembed_23911e18f49929b9b68e1f96180f50e4] => Turkish President Erdogan on blast in Istanbul:
- 6 people dead, 53 others injured
- Wishing Allah’s mercy on those who lost their lives
- Türkiye not to bow down to terrorism
- All the perpetrators to be identified pic.twitter.com/r75oGEgfev
— TRT World (@trtworld) November 13, 2022
[_oembed_time_23911e18f49929b9b68e1f96180f50e4] => 1668977348
[_oembed_1eb7f453f8c5f17b01aa4d4a8bc0aa9a] => Threatening Greece with a missile attack by a NATO ally is both unacceptable and utterly condemnable. North Korean-style attitudes cannot and must not be allowed to enter into the North Atlantic Alliance. (statement upon arrival at the #EU #FAC). pic.twitter.com/OJwHxnFqZU
— Nikos Dendias (@NikosDendias) December 12, 2022
[_oembed_time_1eb7f453f8c5f17b01aa4d4a8bc0aa9a] => 1671718971
[_oembed_e078ce98b67841e07fcee4a034ce6b5d] => Cumhurbaşkanı Erdoğan, Bağcılar Toplu Açılış Töreni'nin ardından Bağcılar Ülkü Ocakları'nı ziyaret etti https://t.co/W4ust48wlj
— AA Canlı (@AACanli) April 2, 2023
[_oembed_time_e078ce98b67841e07fcee4a034ce6b5d] => 1681139638
[_oembed_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] => President @RTErdogan received Elon Musk, the founder of SpaceX and Tesla, at the Turkish House in New York. pic.twitter.com/b2Exrm5tvw
— Presidency of the Republic of Türkiye (@trpresidency) September 17, 2023
[_oembed_time_32bd7c80db49e1402c9e10a45fded8d7] => 1695713186
[_oembed_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] => I spoke with @RTErdogan to thank Türkiye for persistently supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
We discussed the next round of the Peace Formula talks in Malta. Türkiye will participate, adding its authoritative voice and stance.
Food security. Despite…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 21, 2023
[_oembed_time_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] => 1698679160
[_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024
[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1707724451
[_algolia_sync] => 508091280000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 44260
[1] => 2268
[2] => 491
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bosznia-Hercegovina
[1] => Racep Tayyip Erdogan
[2] => Zoran Milanovic
)
)
[6] => Array
(
[id] => 51198
[content] =>
Ukrajna EU-tagjelölti státuszát a horvát kormánynak feltételhez kell kötnie, amely kategorikusan leszögezi, hogy Bosznia-Hercegovinának is még aznap meg kell kapnia – mondta Zoran Milanovic horvát elnök pénteken Ohridban, az észak-macedóniai Prespa Fórum második napján a horvát sajtónak nyilatkozva.

Amennyiben Ukrajna uniós tagjelölti státust kaphat abban az állapotban, amelyben van – és amelyből mindenki azt szeretné, hogy a lehetőségek szerint egyben kerüljön ki –, akkor a horvát külpolitikának nemzetpolitikai és biztonságpolitikai okok miatt is ragaszkodnia kell ahhoz, hogy Bosznia-Hercegovina is megkapja – mondta Milanovic.
Hangsúlyozta, nincs az ellen, hogy Ukrajna elinduljon az európai úton. Ugyanakkor hozzátette, hogy Bosznia-Hercegovina biztonsági és minden más értelemben jobb állapotban van, mint Ukrajna, és semmi, sem gazdasági, sem biztonsági, sem emberi okai nincs annak, hogy Bosznia-Hercegovina ne ugyanolyan bánásmódban részesüljön, mint Ukrajna – húzta alá.
„Elvárom, hogy a horvát kormány és képviselői, amikor Ukrajna tagjelölti státusáról van szó, kategorikusan feltételül szabják, hogy Bosznia-Hercegovinának is adjanak” – fogalmazott az államfő.
Az EU nyugat-balkáni partnerei közül Szerbiával és Montenegróval már folynak a csatlakozási tárgyalások, és korábban döntés született arról, hogy megkezdhetők Észak-Macedóniával és Albániával is. Bosznia-Hercegovinát az EU-nak még el kell ismernie hivatalos tagjelöltként, Koszovó pedig egyelőre csak társulási megállapodással rendelkezik.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna EU-tagjelölti tagságát a horvát kormánynak feltételhez kell kötnie, amely kategorikusan leszögezi, hogy Bosznia-Hercegovinának is még aznap meg kell kapnia – mondta Zoran Milanovic horvát elnök.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1655488200
[modified] => 1655488270
)
[title] => Ukrajna EU-tagjelölti státuszát a horvát elnök feltételhez kötné
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=51198&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 51198
[uk] => 51277
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 38902
[image] => Array
(
[id] => 38902
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic.jpg
[original_lng] => 250064
[original_w] => 1280
[original_h] => 864
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic-300x203.jpg
[width] => 300
[height] => 203
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic-768x518.jpg
[width] => 768
[height] => 518
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic-1024x691.jpg
[width] => 1024
[height] => 691
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic.jpg
[width] => 1280
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic.jpg
[width] => 1280
[height] => 864
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic.jpg
[width] => 1280
[height] => 864
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1655534622:8
[_thumbnail_id] => 38902
[_edit_last] => 15
[views_count] => 4115
[translation_required_done] => 1
[_oembed_c7e33699022149386d7342887a6ed150] => Ukrainians are ready to die for the European perspective.
We want them to live with us the European dream. pic.twitter.com/3SPRqkgK7l
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) June 17, 2022
[_oembed_time_c7e33699022149386d7342887a6ed150] => 1655477405
[_oembed_a0191f6092574cee4f5919e732b4e2f2] =>
[_oembed_time_a0191f6092574cee4f5919e732b4e2f2] => 1673623061
[_oembed_2d6399c788857010c4aea0b249f7b240] => Great news from the Ukrainian Congress of Judges. 8 new members of the High Council of Justice have just been appointed. Key judicial governing bodies can thus restart work. Looking forward to the reformed HCJ showcasing rule of law and integrity in practice.
— Matti Maasikas (@MattiMaasikas) January 12, 2023
[_oembed_time_2d6399c788857010c4aea0b249f7b240] => 1673783518
[_oembed_76b4966232cb31601e0b3b4acc9fd00b] => A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) March 3, 2023
[_oembed_time_76b4966232cb31601e0b3b4acc9fd00b] => 1678183736
[_oembed_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] => Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
Russia acts every time the West fails to act. For every word uttered to… pic.twitter.com/w4dx6qxZIV
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 2, 2024
[_oembed_time_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] => 1709882149
[_algolia_sync] => 508056451000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 47
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Vélemények
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 13795
[1] => 60482
[2] => 271
[3] => 63
[4] => 491
)
[tags_name] => Array
(
[0] => EU-csatlakozás
[1] => EU-tagjelölti státusz
[2] => Horvátország
[3] => Ukrajna
[4] => Zoran Milanovic
)
)
[7] => Array
(
[id] => 48998
[content] =>
Zoran Milanovic horvát elnök azt szeretné, ha országa követné Törökország példáját Svédország és Finnország NATO-csatlakozása ügyében, ami viszont heves vitákat váltott ki a horvát politikában.

Svédország és Finnország hivatalosan is benyújtotta NATO-csatlakozási kérelmét. Recep Erdogan török elnök az utóbbira reagálva kijelentette, hogy Törökország nem fogja jóváhagyni a döntést.
Csupán pár órával később Zoran Milanovic horvát elnök is megszólalt az ügyben, és azt mondta: szeretné, ha országa követné Törökország példáját, és megpróbálná megakadályozni Svédország és Finnország NATO-csatlakozását.
Svédország és Finnország szerdán benyújtott NATO-kérelme komoly vitákat váltott ki a horvát politikai életben, amelyben nagy szerepet játszik Zoran Milanovic horvát elnök és Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök nézetkülönbsége.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Zoran Milanovic horvát elnök azt szeretné, ha országa követné Törökország példáját Svédország és Finnország NATO-csatlakozása ügyében, ami viszont heves vitákat váltott ki a horvát politikában.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1653067380
[modified] => 1653044757
)
[title] => Horvátországnak sem tetszik Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=48998&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 48998
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 48999
[image] => Array
(
[id] => 48999
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zoran-milanovic.jpg
[original_lng] => 93430
[original_w] => 900
[original_h] => 510
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zoran-milanovic-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zoran-milanovic-300x170.jpg
[width] => 300
[height] => 170
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zoran-milanovic-768x435.jpg
[width] => 768
[height] => 435
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zoran-milanovic.jpg
[width] => 900
[height] => 510
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zoran-milanovic.jpg
[width] => 900
[height] => 510
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zoran-milanovic.jpg
[width] => 900
[height] => 510
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/zoran-milanovic.jpg
[width] => 900
[height] => 510
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1653033957:12
[_thumbnail_id] => 48999
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4631
[_rss_feed_exclude] => 1
[_homepage_exclude] => 1
[_oembed_12fe5fa792aad60e7809aed48849325f] => Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
[_oembed_time_12fe5fa792aad60e7809aed48849325f] => 1716123709
[_oembed_b313bf810004a92a74fc5759b3f1d34b] => Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
[_oembed_time_b313bf810004a92a74fc5759b3f1d34b] => 1721136386
[_algolia_sync] => 1202713963001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 271
[1] => 51182
[2] => 491
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Horvátország
[1] => NATO-bővítés
[2] => Zoran Milanovic
)
)
[8] => Array
(
[id] => 47844
[content] =>
Zoran Milanovic horvát államfő kedden bejelentette, hogy amennyiben alkalma lesz rá, megvétózza Finnország és Svédország NATO-csatlakozását, ha addig nem születik megoldás a bosznia-hercegovinai választási törvény reformjára – közölte a horvát közszolgálati televízióra (HRT) hivatkozva az MTI.

Milanovic kifejtette: amennyiben jelen lesz a közelgő NATO-csúcstalálkozón Madridban, megvétózza a csatlakozásra szóló NATO-meghívót. Hozzátette: amennyiben alacsonyabb szinten szavaznak róla, valószínűleg nem tudja rákényszeríteni például a horvát nagykövetre, hogy a NATO-tanácsban az ő álláspontját képviselje. Ugyanakkor megjegyezte: „mint az ördög a bűnös lelkeket”, üldözni fog mindenkit, aki Horvátországban megszavazza Stockholm és Helsinki csatlakozását.
Andrej Plenkovic kormányfő szerint Milanovic visszaél a boszniai horvátok helyzetével, és oroszpárti politikát folytat. Dimitrij Medvegyev volt orosz kormányfő pedig nemrég Telegram-bejegyzésében azt írta: a horvát elnököt Kijev bosszúja fenyegeti az Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatos kijelentései miatt.
Milanovic hangsúlyozta, hogy nem áll az oroszok oldalán. „Az oroszok játsszák a saját játékukat, és ők az agresszorok ebben a háborúban” – mondta.
Úgy vélte ugyanakkor, hogy Horvátországban egy „olyan társaság van hatalmon”, amely aktívan a bosznia-hercegovinai horvát nép érdekei ellen dolgozik.
„Arra is felesküdtem, hogy megvédem őket (a boszniai horvátokat), és ha kell, politikailag belehalok” – fogalmazott, majd hozzáfűzte, hogy nem fél sem Oroszországtól, sem Ukrajnától.
Mint mondta, ő a horvátok oldalán áll, a horvát államért harcol, a kormány pedig azzal vádolta, hogy elárulta a boszniai horvátokat csak azért, hogy vele leszámolhassanak.
A jobboldali kormányfő és a volt szocialista államfő között nem újkeletű a vita, a helyzet viszont már annyira elmérgesedett közöttük, hogy nem is beszélnek egymással. A legutóbbi rendezvényen, amelyen mindketten részt vettek, kézfogás és üdvözlés nélkül haladtak el egymás mellett.
Az 1992–1995-ös boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés két országrészre osztotta Bosznia-Hercegovinát: a főként szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságra, valamint a túlnyomórészt bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-hercegovinai Föderációra.
Zágráb a népcsoportok parlamenti képviselői megválasztásának módját kifogásolja, például azt, hogy minden kanton egy-egy bosnyák, horvát és szerb jelöltet delegálhat a parlamentbe, függetlenül attól, hogy milyen a lakosság nemzetiségi összetétele. A horvát kisebbség szerint ez a módszer lehetőséget ad arra, hogy azokon a helyeken, ahol kevés horvát él, a bosnyákok beleszólhassanak a képviselő megválasztásába. A választási törvény módosításának legnagyobb szószólói éppen ezért a horvátok, szerintük ugyanis a mostani törvény nem biztosítja jogaik igazságos érvényesítését.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Zoran Milanovic horvát államfő kedden bejelentette, hogy amennyiben alkalma lesz rá, megvétózza Finnország és Svédország NATO-csatlakozását, ha addig nem születik megoldás a bosznia-hercegovinai választási törvény reformjára.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1651605780
[modified] => 1651605011
)
[title] => Zoran Milanovic: Megvétóznám Finnország és Svédország NATO-tagságát
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=47844&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 47844
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 38902
[image] => Array
(
[id] => 38902
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic.jpg
[original_lng] => 250064
[original_w] => 1280
[original_h] => 864
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic-300x203.jpg
[width] => 300
[height] => 203
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic-768x518.jpg
[width] => 768
[height] => 518
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic-1024x691.jpg
[width] => 1024
[height] => 691
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic.jpg
[width] => 1280
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic.jpg
[width] => 1280
[height] => 864
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic.jpg
[width] => 1280
[height] => 864
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1651594211:5
[_thumbnail_id] => 38902
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 4174
[translation_required_done] => 1
[_oembed_eff0c8a717b69e3bec03a35420c28b49] => At NATO meet, Turkey criticises Swedish and Finnish support for PKK https://t.co/G4L1ehKlDj pic.twitter.com/E8v0suF368
— Reuters (@Reuters) May 14, 2022
[_oembed_time_eff0c8a717b69e3bec03a35420c28b49] => 1652974862
[_oembed_56df6c4bf0815e6a5226a95dc6e76a1d] => We now have an agreement that paves the way for #Finland & #Sweden to join #NATO. I thank Presidents @RTErdogan & @Niinisto & @SwedishPM for the constructive spirit that made this historic decision possible. pic.twitter.com/dCEeoNjkOl
— Jens Stoltenberg (@jensstoltenberg) June 28, 2022
[_oembed_time_56df6c4bf0815e6a5226a95dc6e76a1d] => 1657014973
[_oembed_290f1d7f07e60ab1719d4a86e6e26d1f] => One more important step forward. ⁰
Today, #NATO Allies signed the Accession Protocols for ?? and ??. We want to extend a sincere thank you to all Allies.
The next step on the road towards membership is the ratification process in all national parliaments.
#FinlandNATO pic.twitter.com/lUHKBPkncy
— Finland at NATO (@FinMissionNATO) July 5, 2022
[_oembed_time_290f1d7f07e60ab1719d4a86e6e26d1f] => 1658426810
[_oembed_a916e207e717ac3aa42b5d51016fc944] => Rakentavat ja varsin perusteelliset keskustelut Ankarassa takana Turkin puolustusministeri Hulusi Akarin kanssa.
Tällaiset keskustelut vahvistavat ymmärrystä molempien maiden tavoitteista ja huolista.
Eiköhän tämä hivenen asiaamme edistänyt. #nato pic.twitter.com/oT6kpjXrGv
— Antti Kaikkonen (@anttikaikkonen) December 8, 2022
[_oembed_time_a916e207e717ac3aa42b5d51016fc944] => 1670664112
[_oembed_4c4003aded80a7c886854a14e1d8830e] => Millî Savunma Bakanı Hulusi Akar, ülkemize resmî bir ziyaret gerçekleştiren Finlandiya Savunma Bakanı Antti Kaikkonen ile heyetler arası görüşmelere başkanlık etti. Görüşme sonrası her iki Bakan ortak basın toplantısı düzenledi.https://t.co/C12kox8xB8#MSB #HulusiAkar pic.twitter.com/sFdWienDOB
— T.C. Millî Savunma Bakanlığı (@tcsavunma) December 8, 2022
[_oembed_time_4c4003aded80a7c886854a14e1d8830e] => 1670664112
[_oembed_5d0855ae7f1be5216526bdd0c703c29c] => ?? #Finnish Defense Ministry Antti Kaikkonen rejects #Ukraine's request for Hornet fighters - Bild
Kaikkonen said at a press conference in Helsinki that Hornets would be needed by Finland itself for the time being.#Ukraine #Russia #News #Europe #StopRussia pic.twitter.com/PBZ4E02hP0
— TheLazyEuropean (@TheLazyEU) March 23, 2023
[_oembed_time_5d0855ae7f1be5216526bdd0c703c29c] => 1680025209
[_oembed_9bb27fb98449ef16ff9b53882fed213d] =>
[_oembed_time_9bb27fb98449ef16ff9b53882fed213d] => 1681409755
[_oembed_a0c38277307dabb7370790f361af3896] => ⚡️?? ?? Finland will be FULL member of NATO from tomorrow, April 4 in HISTORIC day - NATO Chief Stoltenberg.
All members of military bloc have ratified Finland’s accession to NATO. pic.twitter.com/xNWnpR8VWs
— MARIA (@its_maria012) April 3, 2023
[_oembed_time_a0c38277307dabb7370790f361af3896] => 1681409755
[_oembed_0aaa03b664c43b3b67669d062e19b957] => ?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKuleba pic.twitter.com/B2nsjYicNi
— Elina Valtonen (@elinavaltonen) October 3, 2023
[_oembed_time_0aaa03b664c43b3b67669d062e19b957] => 1697123568
[_oembed_41002d45a114909c79c7367301c48fa3] => Who among world political leaders can make a speech in so perfect #Ukrainian? May be just a few. Here is the today's video of the Speaker of the Parliament of #Finland Jussi Halla-aho addressing the #Ukraine's Parliament in Ukrainian on the 90th anniversary of the Russian crime -… pic.twitter.com/eKM4bTfthG
— Viktor Kovalenko (@MrKovalenko) November 25, 2023
[_oembed_time_41002d45a114909c79c7367301c48fa3] => 1701334852
[_oembed_dd4e4a7e2674f4f37da8194380763b86] => NEW: Finnish 'instrumentalization' law passes in Parliament.
"This gravely undermines access to #asylum in #Finland, endangering rights of people seeking safety & arbitrariness & violence at the border," says @dinushikad1
Read @amnesty's reaction 👇https://t.co/RBorzJmyhD
— amnestypress (@amnestypress) July 12, 2024
[_oembed_time_dd4e4a7e2674f4f37da8194380763b86] => 1723486467
[_oembed_a13c398409a575a9e077bfa62caec26a] => I’m looking forward to meet president @ZelenskyyUa at the Nordic Council in Reykjavik.🇮🇸
Finland is one of the strongest supporters of Ukraine in Europe. 🇫🇮🇺🇦 pic.twitter.com/ASR3lpwBRn
— Petteri Orpo (@PetteriOrpo) October 27, 2024
[_oembed_time_a13c398409a575a9e077bfa62caec26a] => 1730996387
[_algolia_sync] => 508054030000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 47
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Vélemények
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 3899
[1] => 13798
[2] => 491
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Finnország
[1] => vétó
[2] => Zoran Milanovic
)
)
[9] => Array
(
[id] => 44011
[content] =>
Zoran Milanovic horvát államfő, a fegyveres erők főparancsnoka kedden parancsban tiltotta meg Robert Hranjnak, a fegyveres erők vezérkari főnökének, hogy katonai repülőgépek repüljenek Zágráb és más horvát városok felett – közölte az elnöki hivatal.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfőn közölte: felkérte Franciaországot, hogy segítsen a horvát légtér védelmében. Plenkovic kedden meglátogatta a Dubrovnik mellett állomásozó Charles De Gaulle francia repülőgép-hordozót, ezt követően pedig bejlentette: a horvát és francia katonai erők gyakorlatot hajtanak végre a horvát légtérben.
„A francia Rafale F3R típusú repülőgépek Horvátország feletti repülése a két ország közötti erős stratégiai partnerség és a horvát állampolgárok biztonságának üzenete” – hangsúlyozta a kormányfő a sajtónak adott nyilatkozatában.
A horvát MiG–21-es harci gépek és a francia Rafale-ok közösen több horvát város felett is átrepültek a tegnap délután folyamán.
Milanovic ezt követően arra utasította a horvát hadsereg vezérkari főnökét, hogy haladéktalanul vizsgálja ki és állapítsa meg, kinek a felelőssége a zágrábi lakosok háborgatása, egyúttal megtiltotta, hogy a jövőben harci repülőgépek repüljenek Zágráb és más horvát városok felett.
Milanovic volt szocialista kormányfő, a Szociáldemokrata Párt korábbi elnöke (SDP) és Plenkovic jobboldali kormányfő, a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöke közötti nézeteltérések nem újkeletűek, több belpolitikai és külpolitikai kérdésben sem értenek egyet. Az utóbbi időben azonban kiéleződött a vita a hadsereg vezetését illetően is, ami miatt Milanovic többször követelte Mario Banozic védelmi miniszter menesztését, mert szerinte alkalmatlan a feladat betöltésére.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => ranjnak, a fegyveres erők vezérkari főnökének, hogy katonai repülőgépek repüljenek Zágráb és más horvát városok felett.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1647458460
[modified] => 1647452171
)
[title] => A horvát államfő megtiltotta, hogy harci repülőgépek repüljenek a horvát városok felett
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=44011&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 44011
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 38902
[image] => Array
(
[id] => 38902
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic.jpg
[original_lng] => 250064
[original_w] => 1280
[original_h] => 864
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic-300x203.jpg
[width] => 300
[height] => 203
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic-768x518.jpg
[width] => 768
[height] => 518
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic-1024x691.jpg
[width] => 1024
[height] => 691
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic.jpg
[width] => 1280
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic.jpg
[width] => 1280
[height] => 864
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/zoran-milanovic.jpg
[width] => 1280
[height] => 864
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1647444971:12
[_thumbnail_id] => 38902
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2830
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 831552965002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 491
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Zoran Milanovic
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 491
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 491
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Zoran Milanovic (2 Oldal)