Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MTA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aTo1MzE3NTt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 68840
[content] =>
A védelmi együttműködésről is szó volt Guido Crosetto olasz védelmi miniszter és francia kollegája, Sébastien Lecornu pénteki római találkozóján, miközben a felmérések szerint az olaszok 55 százaléka nem támogatja a védelmi kiadások emelését.

A védelmi minisztérium mikroblogján megjelent közlemény szerint Crosetto és Lecornu az ukrajnai háború alakulásáról, a földközi-tengeri térség biztonságáról és stabilitásáról, valamint az olasz és francia fegyveres erők közötti együttműködésről egyeztetett. Napirenden szerepelt a SAMP/T légvédelmi rendszer közös fejlesztési terve is.
Korábban Crosetto a római parlamentben bejelentette, hogy a kormány készen áll újabb fegyverszállítmány küldésére Ukrajnába, amely az ukrajnai háború kirobbanása óta a hatodik lesz, az első szállítmány azonban, melyről a Meloni-kormány határozott.
Crosetto hangsúlyozta, hogy kizárólag védelmi eszközöket szállítanak Kijevnek, mivel Olaszország nem áll háborúban Oroszországgal. Kijelentette, olyan szállítmány lesz, amely még a pacifisták tetszését is elnyeri.
Elmagyarázta, hogy rakétavédelmi rendszerről van szó, mely védelmet nyújt a polgári célpontok számára.
A miniszter hamisnak nevezte a sajtóban megjelent hírt, miszerint Róma titokban drónokat is szállít Kijevnek.
Crosetto megerősítette, hogy 2028-ra a védelmi kiadásokat a nemzeti össztermék két százalékára akarják emelni. A miniszter úgy vélte, a Kijevnek az utóbbi hónapokban nyújtott jelentős segítség csökkentette a nemzeti fegyveres erők tartalékait, ezért az olasz védelem szerkezeti és finanszírozási átalakítására van szükség.
Az affaritaliani.it hírportálon pénteken megjelent újabb felmérés szerint az olaszok csaknem 55 százaléka ellenzi a védelmi kiadások emelését. Másfél százalékponttal többen mint tavaly novemberben ellenezték.
[type] => post
[excerpt] => A védelmi együttműködésről is szó volt Guido Crosetto olasz védelmi miniszter és francia kollegája, Sébastien Lecornu pénteki római találkozóján.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1674896700
[modified] => 1674855936
)
[title] => Ukrajnáról is egyeztetett az olasz és a francia védelmi miniszter
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=68840&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 68840
[uk] => 68904
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 68841
[image] => Array
(
[id] => 68841
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/crosetto-lecornu.jpeg
[original_lng] => 115657
[original_w] => 1024
[original_h] => 707
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/crosetto-lecornu-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/crosetto-lecornu-300x207.jpeg
[width] => 300
[height] => 207
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/crosetto-lecornu-768x530.jpeg
[width] => 768
[height] => 530
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/crosetto-lecornu.jpeg
[width] => 1024
[height] => 707
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/crosetto-lecornu.jpeg
[width] => 1024
[height] => 707
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/crosetto-lecornu.jpeg
[width] => 1024
[height] => 707
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/crosetto-lecornu.jpeg
[width] => 1024
[height] => 707
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1674912604:8
[_thumbnail_id] => 68841
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 3802
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b2361d89ad133979963b2554c9038bfd] => ???? The value of the new Lithuanian military support package for Ukraine will reach about 41 million €. It will consist of sent equipment, new acquisitions, contributions to international funds. pic.twitter.com/XCHENW6GvQ
— Arvydas Anušauskas (@a_anusauskas) April 5, 2023
[_oembed_time_b2361d89ad133979963b2554c9038bfd] => 1681482966
[_oembed_e31ab69711c33d304d930e0d4fe57b0c] => ⚡French defense chief speaks with Zaluzhniy, promises continued support.
Ukraine's top commander Valeriy Zaluzhnyi spoke on the phone to French Chief of Defense Staff Thierry Burkhard to discuss the situation on the front on April 8.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) April 8, 2023
[_oembed_time_e31ab69711c33d304d930e0d4fe57b0c] => 1681650636
[_oembed_ebb291c8975bfb3c5b80a25e96b2d8e7] => Вітаю історичне рішення ?? Сенату щодо визнання Голодомору 1932-1933 рр. геноцидом ?? народу. Вдячний усім сенаторам, які ініціювали й підтримали резолюцію. Черговий важливий крок на шляху до відновлення історичної справедливості та увічнення пам‘яті мільйонів закатованих голодом… pic.twitter.com/R2ww1Yqv1Z
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 17, 2023
[_oembed_time_ebb291c8975bfb3c5b80a25e96b2d8e7] => 1684849086
[_oembed_7b55862cc238fe8130fb7840d5213f5c] => Quel cynisme et manque de tact non représentatif du peuple ami??.Sans empathie, sans responsabilité. J'exige des excuses envers mon Président et mon peuple??qui souffre et se bat pour sa liberté mais aussi pour la vôtre et pour la possibilité de profiter de la légèreté de la vie. https://t.co/V8C1RUXfLk
— Vadym Omelchenko (@OmelchenkoVadym) May 16, 2023
[_oembed_time_7b55862cc238fe8130fb7840d5213f5c] => 1684849086
[_oembed_0aaa03b664c43b3b67669d062e19b957] => ?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKuleba pic.twitter.com/B2nsjYicNi
— Elina Valtonen (@elinavaltonen) October 3, 2023
[_oembed_time_0aaa03b664c43b3b67669d062e19b957] => 1697036691
[_oembed_3d1ba000dc99aceb30133db63abdf8d9] => Conflit Hamas-Israël : ce matin devant le juge des référés du tribunal administratif de Paris pour contester la suspension de l'interdiction d'une manifestation propalestinienne à Paris.
Décision à venir. https://t.co/6aoysof7RX
— Vincent Brengarth (@v_brengarth) October 12, 2023
[_oembed_time_3d1ba000dc99aceb30133db63abdf8d9] => 1698496006
[_oembed_29f8d4b63f9a88e29e340130a757c104] => Le Hamas, « un mouvement de résistance » ? Non ! c’est un mouvement terroriste. Je saisis le procureur de la République pour apologie du terrorisme. https://t.co/Z9jmpDnNmi
— Gérald DARMANIN (@GDarmanin) October 17, 2023
[_oembed_time_29f8d4b63f9a88e29e340130a757c104] => 1698496007
[_oembed_9b7a9bdeab9517f63a6a317756f235be] => ????One more delivery from Lithuania has reached Ukrainian soil. NASAMS missile launchers are now in place. @LTU_Army delivered it together with all neccessary equipment and SUV's for NASAMS crew. Gratitude to our ally ??Norway for donating a part of the additional equipment. pic.twitter.com/pzvhMX4RQM
— Lithuanian MOD ?? (@Lithuanian_MoD) November 10, 2023
[_oembed_time_9b7a9bdeab9517f63a6a317756f235be] => 1700133085
[_oembed_3213adbc8c06003bbb79e006b522c1cc] => Madame la Première ministre, chère @Elisabeth_Borne, votre travail au service de notre Nation a été chaque jour exemplaire. Vous avez mis en œuvre notre projet avec le courage, l’engagement et la détermination des femmes d’État. De tout cœur, merci. pic.twitter.com/G26ifKfKzj
— Emmanuel Macron (@EmmanuelMacron) January 8, 2024
[_oembed_time_3213adbc8c06003bbb79e006b522c1cc] => 1705431491
[_oembed_13b059faba88239e22bd7aa6ca1b451e] => #Russia Ho dato mandato al Segretario generale della #Farnesina di convocare l’ambasciatore della Federazione russa in Italia. Il Governo chiede chiarimenti sulla vicenda della nazionalizzazione dell’Ariston Thermo Group. Al lavoro anche con Bruxelles,in raccordo con la Germania.
— Antonio Tajani (@Antonio_Tajani) April 27, 2024
[_oembed_time_13b059faba88239e22bd7aa6ca1b451e] => 1715071098
[_oembed_cbe97d4687d91b4fb56e1cd87027a16a] => #Ukraine | Together with 🇮🇹 FM @Antonio_Tajani, we signed a joint declaration in Locarno expressing our deep concern over Russia's aggression in 🇺🇦 (📃 https://t.co/QeTHOK9bQR)
We are calling for the assurance of nuclear safety, the release of prisoners of war, & the… pic.twitter.com/j6d1XnDbPz
— Ignazio Cassis (@ignaziocassis) August 12, 2024
[_oembed_time_cbe97d4687d91b4fb56e1cd87027a16a] => 1724231014
[_oembed_2ae611aed4c8e962da4b5a4acd9f5cc7] => Jean-Marie Le Pen était un homme clairvoyant, courageux.
On ne l’a pas écouté.
Qu’il repose en paix. pic.twitter.com/s8KSEuuSQg
— Geronimus lll 🇨🇵 (@Geronimuslll) January 7, 2025
[_oembed_time_2ae611aed4c8e962da4b5a4acd9f5cc7] => 1736860279
[_algolia_sync] => 1202762853001
[_oembed_fd1c42a492e216068aa82d9a6444bd75] =>
[_oembed_time_fd1c42a492e216068aa82d9a6444bd75] => 1763909809
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 244
[1] => 7912
[2] => 804
[3] => 53175
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Franciaország
[1] => katonai támogatás
[2] => Olaszország
[3] => ukrán–orosz háború
)
)
[1] => Array
(
[id] => 68251
[content] =>
Az orosz megszállók új offenzívája bárhol kezdődhet, mert Vlagyimir Putyin orosz diktátort csak az általa elérni kívánt célok érdeklik, miközben saját állampolgárainak élete nem számít neki.

A hírt Volodimir Zelenszkij ukrán államfő közölte a német ARD tévécsatornának adott interjújában.
Zelenszkij szerint óriási szakadék tátong Ukrajna és Oroszország világfelfogása között, hiszen az oroszok azon gondolkodnak, hol támadjanak, az ukránok pedig azon, hogy hol védekezzenek. Most Putyin hétköznapi oroszok százezreit, mások gyermekeit küldi Ukrajnába, hogy meghaljanak a háborúban, a saját gyermekeit az orosz elit pedig védi.
„Az ő gyermekei nem harcolnak, nem halnak meg, nem szenvednek. És hol vannak a gyerekei és az unokái? Nem harcolnak, nem tudnak lőni, szóval – lehetnek Donbászon? Támogatják ott, ahogy ő mondja, a szegényeket, akiket sértegetnek? Vagy Ukrajna megszállt területein, a Krím félszigeten őrzik a rendet? Úgy gondolom, hogy nem. Nem fogjuk őket megtalálni. A háború után sem. Ezek az emberek élni fognak. Ennek a háborúnak az ára az idegen áldozatok, nem pedig Oroszország elnökének az áldozatai” – mondta.
[type] => post
[excerpt] => Az orosz megszállók új offenzívája bárhol kezdődhet, mert Vlagyimir Putyin orosz diktátort csak az általa elérni kívánt célok érdeklik, miközben saját állampolgárainak élete nem számít neki.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1674486300
[modified] => 1674475488
)
[title] => Az oroszok új offenzívája bármelyik irányban elkezdődhet – Zelenszkij
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=68251&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 68251
[uk] => 68230
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 68231
[image] => Array
(
[id] => 68231
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/7db6f4429ecda5cfa79ead90208c1bcf-1672347652-extra-large.png
[original_lng] => 1057605
[original_w] => 1246
[original_h] => 695
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/7db6f4429ecda5cfa79ead90208c1bcf-1672347652-extra-large-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/7db6f4429ecda5cfa79ead90208c1bcf-1672347652-extra-large-300x167.png
[width] => 300
[height] => 167
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/7db6f4429ecda5cfa79ead90208c1bcf-1672347652-extra-large-768x428.png
[width] => 768
[height] => 428
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/7db6f4429ecda5cfa79ead90208c1bcf-1672347652-extra-large-1024x571.png
[width] => 1024
[height] => 571
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/7db6f4429ecda5cfa79ead90208c1bcf-1672347652-extra-large.png
[width] => 1246
[height] => 695
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/7db6f4429ecda5cfa79ead90208c1bcf-1672347652-extra-large.png
[width] => 1246
[height] => 695
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/7db6f4429ecda5cfa79ead90208c1bcf-1672347652-extra-large.png
[width] => 1246
[height] => 695
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1674468289:5
[_thumbnail_id] => 68231
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3042
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_adcc74acfe50a0c12c1e1725cba743eb] => NEW: The King receives President Zelenskyy of Ukraine in audience at Buckingham Palace. pic.twitter.com/CYvcFuuzeJ
— Royal Central (@RoyalCentral) February 8, 2023
[_oembed_time_adcc74acfe50a0c12c1e1725cba743eb] => 1675966353
[_oembed_429db011fa91edc5e558061205c3d1e7] =>
[_oembed_time_429db011fa91edc5e558061205c3d1e7] => 1675966354
[_oembed_22f2fe8e334872d1c9bf20cf0336a6c4] =>
[_oembed_time_22f2fe8e334872d1c9bf20cf0336a6c4] => 1683540430
[_oembed_49263f359f2d817884c823090db5d255] =>
[_oembed_time_49263f359f2d817884c823090db5d255] => 1689514977
[_oembed_3cf42a4ddf388914c63e36608d137981] => I am grateful to @POTUS Joe Biden, Congress, and the American people for the new military aid package announced today.
This timely and vital U.S. assistance will help save civilian lives and strengthen Ukrainian warriors on the frontlines. It will also allow us to better protect…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 10, 2024
[_oembed_time_3cf42a4ddf388914c63e36608d137981] => 1715871979
[_algolia_sync] => 1202762253001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 33
[4] => 47
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
[4] => Vélemények
)
[tags] => Array
(
[0] => 53175
[1] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => ukrán–orosz háború
[1] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[2] => Array
(
[id] => 67541
[content] =>
Ben Wallace brit védelmi miniszter megerősítette, hogy a brit hadsereg Challenger 2 tankjait átadják Ukrajnának.

A hírt a hromadske közölte a The Guardianra hivatkozva.
Az alsóházban Wallace azt mondta, hogy Oroszország „semmiképpen sem tudta megtörni az ukrán nép akaratát”, és „jelentős számú tábornokot és parancsnokot sikerült elveszítenie”.
Wallace megjegyezte, hogy most Ukrajna szövetségeseinek aktivizálniuk kell kollektív erőfeszítéseiket, hogy fenntartsák a Kremlre nehezedő gazdasági és katonai nyomást.
A tankokon kívül evakuációs járműveket, önjáró löveget, páncélozott szállító járműveket, drónokat, 100 ezer lőszert, 100 rakétakomplexumot és tankokhoz szükséges alkatrészeket adományoznak Ukrajnának.
[type] => post
[excerpt] => Ben Wallace brit védelmi miniszter megerősítette, hogy a brit hadsereg Challenger 2 tankjait átadják Ukrajnának.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1673960460
[modified] => 1673913188
)
[title] => A brit Védelmi Minisztérium megerősítette, hogy Challenger 2 harckocsikat küld Ukrajnába
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=67541&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 67541
[uk] => 67506
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 67507
[image] => Array
(
[id] => 67507
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/challenger-2-gettyimages-852668074-1300x820-1.jpg
[original_lng] => 131999
[original_w] => 1300
[original_h] => 820
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/challenger-2-gettyimages-852668074-1300x820-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/challenger-2-gettyimages-852668074-1300x820-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/challenger-2-gettyimages-852668074-1300x820-1-768x484.jpg
[width] => 768
[height] => 484
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/challenger-2-gettyimages-852668074-1300x820-1-1024x646.jpg
[width] => 1024
[height] => 646
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/challenger-2-gettyimages-852668074-1300x820-1.jpg
[width] => 1300
[height] => 820
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/challenger-2-gettyimages-852668074-1300x820-1.jpg
[width] => 1300
[height] => 820
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/challenger-2-gettyimages-852668074-1300x820-1.jpg
[width] => 1300
[height] => 820
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1673905989:5
[_thumbnail_id] => 67507
[_edit_last] => 5
[views_count] => 6951
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] => Another Russian missile attack hit Ukrainian cities yesterday. Russia’s inhumane aggression directly targets civilians, include children.
There will be no impunity for these crimes.
The EU will continue supporting Ukraine, for as long as it takes. #Dnipro
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) January 15, 2023
[_oembed_time_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] => 1673953264
[_oembed_1898eeb04fb2da6c7ffc068651992d66] => Denmark has given Ukraine all of its CAESAR self-propelled howitzers. A true friend who knows that our fight is Europe's fight. Tak, Danmark! pic.twitter.com/x4MP65Yvfo
— Defense of Ukraine (@DefenceU) February 13, 2023
[_oembed_time_1898eeb04fb2da6c7ffc068651992d66] => 1676708645
[_oembed_b2361d89ad133979963b2554c9038bfd] => ???? The value of the new Lithuanian military support package for Ukraine will reach about 41 million €. It will consist of sent equipment, new acquisitions, contributions to international funds. pic.twitter.com/XCHENW6GvQ
— Arvydas Anušauskas (@a_anusauskas) April 5, 2023
[_oembed_time_b2361d89ad133979963b2554c9038bfd] => 1681468265
[_oembed_d8e08bfbb810f1aa9f3bcb073998523e] => Every time there are doubts about the type of weapons for ??, about the range or other characteristics – it means that ?? soldiers are giving their lives so that we have this time. The time that is spent to convince so that the supply of the necessary weapons takes place. pic.twitter.com/0k9dMOZl1X
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 17, 2023
[_oembed_time_d8e08bfbb810f1aa9f3bcb073998523e] => 1682837389
[_oembed_0aaa03b664c43b3b67669d062e19b957] => ?? has contributed almost 2 bn euros to ??. Our next defence materiel package is under preparation. ?? is our largest development partner. Finland and the EU will support #Ukraine for as long as needed. Freedom will prevail. Many thanks for hosting us in Kyiv, @DmytroKuleba pic.twitter.com/B2nsjYicNi
— Elina Valtonen (@elinavaltonen) October 3, 2023
[_oembed_time_0aaa03b664c43b3b67669d062e19b957] => 1697349495
[_oembed_6c465f7749a1e5cbc5efa40dc89efe30] => Deutschland wird der stärkste Unterstützer der Ukraine in Europa bleiben.
Beim Treffen mit @ZelenskyyUa werde ich weitere Rüstungsgüter im Wert von 650 Millionen Euro ankündigen, die noch im Dezember geliefert werden sollen.
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) December 2, 2024
[_oembed_time_6c465f7749a1e5cbc5efa40dc89efe30] => 1733337311
[_oembed_ca6d37591337c4309dea893345bbf29b] => 🇱🇹🇺🇦 Lithuanian military aid-filled trucks have arrived in Ukraine. Continuing to enhance Ukraine’s military capabilities, we have delivered thousands of drones from Lithuanian manufacturers, as well as thermal cameras and five-ton telescopic handlers.#StandWithUkraine pic.twitter.com/as90gILkw3
— Lithuanian MOD 🇱🇹 (@Lithuanian_MoD) January 20, 2025
[_oembed_time_ca6d37591337c4309dea893345bbf29b] => 1739039893
[_algolia_sync] => 831560824002
[_oembed_4afa990552f89d198780c22643affdec] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 48711
[1] => 7912
[2] => 53175
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Ben Wallace
[1] => katonai támogatás
[2] => ukrán–orosz háború
)
)
[3] => Array
(
[id] => 67550
[content] =>
Január 16-án, hétfőn Volodimir Zelenszkij Ukrajna elnöke újabb haditanácsot tartott a fegyveres erők főparancsnokával.

A hírt az államfő Telegram-oldalán olvashatjuk.
„Megbeszéltük a frontvonalon történt eseményeket, külön elemeztük Donyeck megye és a déli terület helyzetét. Információkat hallhattunk az agresszor közeljövőben várható műveleteiről. Nem hagyjuk figyelmen kívül, hogy az ellenség újabb rakétacsapásokat készít elő, ezért a leghatékonyabb ellenintézkedéseket dolgozzuk ki. Végül megállapodtunk a fegyveres erők lőszerrel való ellátásáról, és a taktikai egységek parancsnokainak kiképzéséről” – olvashatjuk a bejegyzésben.
[type] => post
[excerpt] => Január 16-án, hétfőn Volodimir Zelenszkij Ukrajna elnöke újabb haditanácsot tartott a fegyveres erők főparancsnokával.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1673947620
[modified] => 1673916087
)
[title] => Újabb haditanácsot tartott Zelenszkij
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=67550&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 67550
[uk] => 67488
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 67236
[image] => Array
(
[id] => 67236
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/zelenszkij-7.jpg
[original_lng] => 35763
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/zelenszkij-7-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/zelenszkij-7-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/zelenszkij-7.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/zelenszkij-7.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/zelenszkij-7.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/zelenszkij-7.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/zelenszkij-7.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1673908888:5
[_thumbnail_id] => 67236
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3457
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_72e08d72e2750764f14006c9798f7f0c] =>
[_oembed_time_72e08d72e2750764f14006c9798f7f0c] => 1674071350
[_oembed_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] => Another Russian missile attack hit Ukrainian cities yesterday. Russia’s inhumane aggression directly targets civilians, include children.
There will be no impunity for these crimes.
The EU will continue supporting Ukraine, for as long as it takes. #Dnipro
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) January 15, 2023
[_oembed_time_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] => 1674223005
[_oembed_9bf0551d0ecec20504a22f4efc03b5e5] => I had a phone call with Prime Minister of Greece @kmitsotakis. I outlined the situation on the battlefield and the current defense challenges facing Ukraine. We agreed to continue security cooperation.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 10, 2023
[_oembed_time_9bf0551d0ecec20504a22f4efc03b5e5] => 1681650614
[_oembed_0f25fe355c8cef4f0afcbf1b8ba2e888] => Our actions will be powerful. We’re preparing the soldiers. We’re very much looking forward to the delivery of weapons. We are bringing ?? victory as close as possible. We are ensuring the spirit of unity to the maximum. Efficiency - to the maximum. Preparation - to the maximum. pic.twitter.com/3SplwZQBw9
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 13, 2023
[_oembed_time_0f25fe355c8cef4f0afcbf1b8ba2e888] => 1681931755
[_algolia_sync] => 831560814002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 141441
[1] => 53175
[2] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => haditanács
[1] => ukrán–orosz háború
[2] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[4] => Array
(
[id] => 67454
[content] =>
Nem maradnak büntetlenül a békés ukrán városok és a polgári lakosság ellen irányuló támadások – számolt be az Ukrinform Josep Borrell, az EU főképviselőjének Twitter-bejegyzésére hivatkozva.
„Az ukrán városokat újabb orosz rakétatámadás érte. Oroszország embertelen agressziója közvetlenül a civilek, köztük a gyermekek ellen irányul. Ezek a bűncselekmények nem maradnak büntetlenül” – fogalmazott. Borrell hangsúlyozta, hogy az Európai Unió mindaddig támogatja Ukrajnát, amíg szükséges.
[type] => post
[excerpt] => Nem maradnak büntetlenül a békés ukrán városok és a polgári lakosság ellen irányuló támadások – számolt be az Ukrinform Josep Borrell, az EU főképviselőjének Twitter-bejegyzésére hivatkozva.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1673885100
[modified] => 1673873476
)
[title] => Borrell: Az ukrán városok elleni támadások nem maradnak büntetlenül
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=67454&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 67454
[uk] => 67480
)
[trid] => ild5234
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 20410
[image] => Array
(
[id] => 20410
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/borell.jpg
[original_lng] => 186335
[original_w] => 960
[original_h] => 540
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/borell-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/borell-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/borell-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/borell.jpg
[width] => 960
[height] => 540
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/borell.jpg
[width] => 960
[height] => 540
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/borell.jpg
[width] => 960
[height] => 540
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/03/borell.jpg
[width] => 960
[height] => 540
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1673866277:5
[_oembed_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] => Another Russian missile attack hit Ukrainian cities yesterday. Russia’s inhumane aggression directly targets civilians, include children.
There will be no impunity for these crimes.
The EU will continue supporting Ukraine, for as long as it takes. #Dnipro
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) January 15, 2023
[_oembed_time_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] => 1673866043
[_thumbnail_id] => 20410
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3417
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_74b5f600b5dad44fa42ececc5cddf043] => #Belarus hosting Russian nuclear weapons would mean an irresponsible escalation & threat to European security. Belarus can still stop it, it is their choice.
The EU stands ready to respond with further sanctions.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) March 26, 2023
[_oembed_time_74b5f600b5dad44fa42ececc5cddf043] => 1680550054
[_oembed_762e10c4174e112b1b76e9cab9aad183] => Russia taking over today @UN Security Council presidency is fitting for April fools’ day
Despite being a permanent member of the Security Council, Russia continuously violates the very essence of the UN legal framework
The EU will stand against any abuse by Russian presidency
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) April 1, 2023
[_oembed_time_762e10c4174e112b1b76e9cab9aad183] => 1681057117
[_oembed_68d7dfff88ca484f96559fae9832e0e9] => I congratulate the Ukrainian people on the Independence Day of Ukraine.
You fight for your freedom and bravely defend the values we share.
Europe stands firmly with you. Our future is together.#StandWithUkraine #SlavaUkraïni pic.twitter.com/6n6hvuOASA
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) August 24, 2023
[_oembed_time_68d7dfff88ca484f96559fae9832e0e9] => 1694114421
[_oembed_293982d57e7d1a600c233be9e6ed5d9c] => Odesa is a beautiful historic city. It should be in the headlines for its vibrant culture & spirit.
Instead, it marks the news as frequent target of Putin’s war.
The EU supports the stabilisation of sites impacted by Russia’s barbarically destruction.
↓https://t.co/GSaSr71RSW
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) September 30, 2023
[_oembed_time_293982d57e7d1a600c233be9e6ed5d9c] => 1696434101
[_oembed_30ea794d785903cffc8242961497cdad] => Russian aggression against #Ukraine has reached a new peak of ruthlessness, with more than 100 towns and villages targeted in 24 hours.
Moscow should have no illusions: other crises will not divert our attention from Ukraine.
Our support continues, as long as needed
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) November 1, 2023
[_oembed_time_30ea794d785903cffc8242961497cdad] => 1700132904
[_oembed_4d227e04b2dde6d533d650115d73e7c6] => Russia carried out its largest missile attack against UA cities in 2 months. Need to strengthen UA Armed Forces, including air defense systems. At the next FAC we’ll discuss EU security commitments, w/proposals on the table to increase our contribution to UA military capabilities
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) December 9, 2023
[_oembed_time_4d227e04b2dde6d533d650115d73e7c6] => 1702634282
[_oembed_263026e19ffd4cc62d2d5b0ea0e82ba3] => Starting my morning in the shelter as air alarms are sounding across Kyiv.
This is the daily reality of the brave Ukrainian people, since Russia launched its illegal aggression. pic.twitter.com/Q7tZL5evkd
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) February 7, 2024
[_oembed_time_263026e19ffd4cc62d2d5b0ea0e82ba3] => 1708002307
[_oembed_2df4e422979eca9b45b7065300be8d1e] => Another Russian missile attack hit Ukrainian cities yesterday. Russia’s inhumane aggression directly targets civilians, include children.
There will be no impunity for these crimes.
The EU will continue supporting Ukraine, for as long as it takes. #Dnipro
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) January 15, 2023
[_oembed_time_2df4e422979eca9b45b7065300be8d1e] => 1719761279
[_oembed_0ac55e91cee3db32f369c3d084af22fa] => Visited the Egyptian side of Rafah crossing point. Along the way, endless queues of trucks with goods trying to enter Gaza.
It is urgent that the flow of aid restarts at the needed scale & crossing points reopen for civilians & medical evacuations. 1/3https://t.co/mge46vKMZC pic.twitter.com/IqR77ML5s9
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) September 9, 2024
[_oembed_time_0ac55e91cee3db32f369c3d084af22fa] => 1726402108
[_algolia_sync] => 831560795002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 47
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Vélemények
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 5668
[1] => 53175
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Josep Borrell
[1] => ukrán–orosz háború
)
)
[5] => Array
(
[id] => 67408
[content] =>
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nem tartja jelentősnek annak a kockázatát, hogy Oroszország nukleáris fegyvereket vetne be.

A hírt a Handelsblattnak adott interjújában közölte.
A nukleáris eszkaláció kockázatával kapcsolatban, amelyre Olaf Scholz német kancellár többször is rámutatott, Stoltenberg azt mondta: „A nukleáris fegyverek használatának kockázata alacsony.”
Elmondása szerint Kína és más országok jelzést küldtek Oroszországnak, „hogy az atomfegyver bevetése nem történhet meg”.
[type] => post
[excerpt] => Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nem tartja jelentősnek annak a kockázatát, hogy Oroszország nukleáris fegyvereket vetne be.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1673867220
[modified] => 1673825946
)
[title] => Stoltenberg nem tartja valószínűnek, hogy Putyin atomfegyvert vetne be
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=67408&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 67408
[uk] => 67403
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 67404
[image] => Array
(
[id] => 67404
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/yaderna-zbroya.jpg
[original_lng] => 74018
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/yaderna-zbroya-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/yaderna-zbroya-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/yaderna-zbroya-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/yaderna-zbroya-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/yaderna-zbroya.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/yaderna-zbroya.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/yaderna-zbroya.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1673818747:5
[_thumbnail_id] => 67404
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3405
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] => Another Russian missile attack hit Ukrainian cities yesterday. Russia’s inhumane aggression directly targets civilians, include children.
There will be no impunity for these crimes.
The EU will continue supporting Ukraine, for as long as it takes. #Dnipro
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) January 15, 2023
[_oembed_time_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] => 1673895011
[_oembed_c35a561911ac9e867a653cb69a947bba] => Putin (RF) is too predictable.
Making a statement about tactical nuclear weapons in Belarus, he admits that he is afraid of losing & all he can do is scare with tactics...
Second. He once again states his involvement in the crime. Violating the nuclear non-proliferation treaty...
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) March 26, 2023
[_oembed_time_c35a561911ac9e867a653cb69a947bba] => 1680281746
[_oembed_5027d90697b68d3383f3d0bbd6d2ecad] =>
[_oembed_time_5027d90697b68d3383f3d0bbd6d2ecad] => 1698180850
[_oembed_e9a6f630d8f4026695c972df49e49d4a] =>
[_oembed_time_e9a6f630d8f4026695c972df49e49d4a] => 1715527834
[_algolia_sync] => 831560779002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 47
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Vélemények
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 45554
[1] => 1372
[2] => 53175
)
[tags_name] => Array
(
[0] => atomfegyver
[1] => Jens Stoltenberg
[2] => ukrán–orosz háború
)
)
[6] => Array
(
[id] => 67341
[content] =>
A terrorista országok, Irán és Észak-Korea, amelyek már korábban is adtak fegyvereket és lőszereket orosz terrorista szövetségeseiknek, új szállításokat terveznek az Oroszországi Föderációba, figyelmen kívül hagyva az ENSZ Biztonsági Tanácsának közvetlen tilalmát.

Ezt Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok állandó képviselője nyilatkozta az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
„Úgy gondoljuk, hogy Irán fontolgatja annak lehetőségét, hogy több száz ballisztikus rakétát adjon el Oroszországnak” – emlékeztetett, és azt követelte, hogy Irán változtassa meg ezen szándékát.
Thomas-Greenfield arra is emlékeztetett, hogy Észak-Korea azt hazudja, hogy állítólag nem segíti fegyverekkel Oroszországot, valójában pedig a Wagner-alakulatot látja el fegyverekkel és lőszerekkel.
Emiatt az USA az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul azzal a követeléssel, hogy tegyenek intézkedéseket az Iránból és Észak-Koreából érkező szállítások leállítására.
[type] => post
[excerpt] => A terrorista országok, Irán és Észak-Korea, amelyek már korábban is adtak fegyvereket és lőszereket orosz terrorista szövetségeseiknek, új szállításokat terveznek az Oroszországi Föderációba, figyelmen kívül hagyva az ENSZ Biztonsági Tanácsának kö...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1673790660
[modified] => 1673745450
)
[title] => Irán és Észak-Korea továbbra is szállítana fegyvereket Oroszországnak
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=67341&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 67341
[uk] => 67305
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 67306
[image] => Array
(
[id] => 67306
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/linda-tomas-hrinfild-large.jpg
[original_lng] => 149632
[original_w] => 1140
[original_h] => 760
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/linda-tomas-hrinfild-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/linda-tomas-hrinfild-large-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/linda-tomas-hrinfild-large-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/linda-tomas-hrinfild-large-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/linda-tomas-hrinfild-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/linda-tomas-hrinfild-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/linda-tomas-hrinfild-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1673738251:5
[_thumbnail_id] => 67306
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3607
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] => Another Russian missile attack hit Ukrainian cities yesterday. Russia’s inhumane aggression directly targets civilians, include children.
There will be no impunity for these crimes.
The EU will continue supporting Ukraine, for as long as it takes. #Dnipro
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) January 15, 2023
[_oembed_time_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] => 1674149618
[_oembed_589e10301e35e604955d09775242e44b] => Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє…
Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності…
Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
— Михайло Подоляк (@Podolyak_M) January 16, 2023
[_oembed_time_589e10301e35e604955d09775242e44b] => 1674291152
[_oembed_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) December 15, 2023
[_oembed_time_a84cd115d81c8faab5d7adf55efb6502] => 1703596072
[_algolia_sync] => 831560764002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2267
[1] => 581
[2] => 124
[3] => 53175
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Észak-Korea
[1] => Irán
[2] => Oroszország
[3] => ukrán–orosz háború
)
)
[7] => Array
(
[id] => 67216
[content] =>
Az ukrán Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának becslései szerint Oroszország kétmilliós hadsereget próbál létrehozni – írja az UNN.

„Az ukrán katonai hírszerzés értékelése szerint az agresszor ország mozgósítási intézkedéseinek mértéke azt jelzi, hogy mintegy kétmillió fős hadsereg létrehozásán igyekeznek” – közölték.
Nem tartják kizártnak, hogy néhány napon belül újabb mozgósítást hirdet az agresszor ország.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának becslései szerint Oroszország kétmilliós hadsereget próbál létrehozni
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1673638800
[modified] => 1673613434
)
[title] => Oroszország kétmilliós hadsereget próbál létrehozni – ukrán hírszerzés
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=67216&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 67216
[uk] => 67205
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 67206
[image] => Array
(
[id] => 67206
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/5259b721e5be855a6d91dcf5e5717b45413026be.jpg
[original_lng] => 77376
[original_w] => 540
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/5259b721e5be855a6d91dcf5e5717b45413026be-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/5259b721e5be855a6d91dcf5e5717b45413026be-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/5259b721e5be855a6d91dcf5e5717b45413026be.jpg
[width] => 540
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/5259b721e5be855a6d91dcf5e5717b45413026be.jpg
[width] => 540
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/5259b721e5be855a6d91dcf5e5717b45413026be.jpg
[width] => 540
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/5259b721e5be855a6d91dcf5e5717b45413026be.jpg
[width] => 540
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/5259b721e5be855a6d91dcf5e5717b45413026be.jpg
[width] => 540
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1673606235:5
[_thumbnail_id] => 67206
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4225
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] => Another Russian missile attack hit Ukrainian cities yesterday. Russia’s inhumane aggression directly targets civilians, include children.
There will be no impunity for these crimes.
The EU will continue supporting Ukraine, for as long as it takes. #Dnipro
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) January 15, 2023
[_oembed_time_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] => 1674062347
[_oembed_9bfa273a23e9475d7e4d4b8b99823c92] => Thanks to Ukrainian bravery, we are de facto pushing the Russian navy out to the eastern part of the Black Sea. Russia can no longer use our sea to expand its aggression to other parts of the world, as it did in the past with Syria. Russia contributed to the humanitarian… pic.twitter.com/fMXe9bDtJT
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023
[_oembed_time_9bfa273a23e9475d7e4d4b8b99823c92] => 1699990674
[_oembed_b23132978736196323891308649615bb] => Welcome back to Kyiv, Chairman of the House Intel Committee @RepMikeTurner & bipartisan delegation @BettyMcCollum04, @RepRonnyJackson, @RepTonyGonzales & @RepJohnJoyce to discuss how U.S. assistance is supporting Ukraine against Russia’s brutal invasion. pic.twitter.com/MuqYttbk3Y
— Ambassador Bridget A. Brink (@USAmbKyiv) July 1, 2024
[_oembed_time_b23132978736196323891308649615bb] => 1720633647
[_algolia_sync] => 831560715002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 49
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 738
[1] => 24244
[2] => 53175
)
[tags_name] => Array
(
[0] => hírszerzés
[1] => orosz hadsereg
[2] => ukrán–orosz háború
)
)
[8] => Array
(
[id] => 67156
[content] =>
Volodir Zelenszkij elnök haditanácsot hívott össze csütörtökön Kijevben, hogy megvitassák a Donyeck megyei Bahmut és a tőle mintegy 15 kilométere fekvő Szoledar városok körül kialakult helyzetet.

„Megbeszéltük a front főbb irányaiban kialakult helyzetet. Különös figyelmet fordítottunk a bahmuti és a szoledari harcokra” – írta Zelenszkij a Facebookon. Kiemelte, hogy az említett városokat védő ukrán alakulatokat folyamatosan ellátják lőszerutánpótlással és „minden mással, ami szükséges”. Az elnök tájékoztatása szerint szót ejtettek az ukrán hadsereg megerősítéséről a partnerországoktól kapott felszerelésekkel és fegyverekkel.
Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán alakulatok szóvivője egy tévéműsorban elmondta, hogy az elmúlt nap folyamán az orosz erők 91 alkalommal lőtték Szoledart, és közölte, hogy több mint száz orosz katona halt meg a városért folyó harcokban. „Szoledarban folynak a harcok, az ellenség oda összpontosította fő erőfeszítéseit, beleértve a Wagner csoport legképzettebb katonáit és más alakulatokat. Rakétaegységünk és tüzérségünk azonban arra összpontosította erőfeszítéseit, hogy amennyire csak lehet, kiszorítsa az ellenséget” – fogalmazott a szóvivő.
Az ukrán vezérkar esti helyzetjelentésében arról számolt be, hogy csütörtökön az ukrán rakéta- és tüzérségi erők három parancsnoki állást, három ellenséges élőerő- és katonaifelszerelés-összpontosulást, egy orosz Sz–300-as légvédelmi rakétarendszert és három lőszerraktárt találtak el. Az ukrán légierő a nap folyamán 15 csapást mért ellenséges területekre, valamint öt csapást mért orosz légvédelmi rakétarendszerek állásaira. Lelőttek egy orosz Szu–25-ös repülőgépet és egy Orlan–10 típusú drónt.
A nap folyamán az orosz erők öt rakétacsapást mértek Kosztyantinyivka, Kramatorszk és Zaporizzsja városokra, 12 légicsapást indítottak ukrajnai területek ellen, rakéta-sorozatvetőkkel pedig négy támadást hajtottak végre – írta jelentésében a kijevi vezérkar.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Volodir Zelenszkij elnök haditanácsot hívott össze csütörtökön Kijevben, hogy megvitassák a Donyeck megyei Bahmut és a tőle mintegy 15 kilométere fekvő Szoledar városok körül kialakult helyzetet.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1673599500
[modified] => 1673561588
)
[title] => A Bahmutnál és Szoledarnál kialakult helyzet miatt haditanácsot hívott össze Zelenszkij
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=67156&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 67156
[uk] => 67171
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 61382
[image] => Array
(
[id] => 61382
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/zelenszkij-1.jpeg
[original_lng] => 43617
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/zelenszkij-1-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/zelenszkij-1-300x189.jpeg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/zelenszkij-1.jpeg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/zelenszkij-1.jpeg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/zelenszkij-1.jpeg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/zelenszkij-1.jpeg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/zelenszkij-1.jpeg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1673557827:3
[_thumbnail_id] => 61382
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3722
[_oembed_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] => Another Russian missile attack hit Ukrainian cities yesterday. Russia’s inhumane aggression directly targets civilians, include children.
There will be no impunity for these crimes.
The EU will continue supporting Ukraine, for as long as it takes. #Dnipro
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) January 15, 2023
[_oembed_time_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] => 1674127975
[_oembed_72e08d72e2750764f14006c9798f7f0c] =>
[_oembed_time_72e08d72e2750764f14006c9798f7f0c] => 1674127976
[_oembed_4a72ece4b85ba5cd084929741ad3c87e] => Шість місяців тому Росія здійснила жахливий теракт в Оленівці. Ми не дозволимо забути про цей злочин. Памʼятаємо кожного загиблого ?? воїна та боремося за покарання всіх винних у їхній загибелі. Винні будуть знайдені й притягнуті до відповідальності. 1/2
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 29, 2023
[_oembed_time_4a72ece4b85ba5cd084929741ad3c87e] => 1675239573
[_algolia_sync] => 831560682002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 49
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 141441
[1] => 185008
[2] => 53175
[3] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => haditanács
[1] => Szoledar
[2] => ukrán–orosz háború
[3] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[9] => Array
(
[id] => 67123
[content] =>
Az orosz csapatok Ukrajna elleni újabb, átfogó rakétatámadásra készülhetnek, ez a csapás kombinált is lehet – jelentette ki csütörtökön Natalija Humenyuk, a Dél hadseregcsoport koordinációs sajtóközpontjának vezetője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Humenyuk a kijevi városi televíziónak nyilatkozva elmondta: „valószínűleg készül egy ilyen támadás. Mert a megszálló csapatok módszerének periodikussága pontosan ilyen – egy hatalmas támadás után 10-12 vagy 14 napba telik az újraszervezés.” És mivel megbarátkoztak ezzel a gyakorlattal és kedvükre való, valószínű, hogy egy ilyen támadás megismétlésére készülnek – mutatott rá.
A fő sajtószóvivő viszont feltételezte, hogy a betolakodók új támadása vegyes típusú lesz, amikor az ellenség egyszerre használhat légi és tengeri rakétákat és kamikaze drónokat. „Egyes jelentések szerint a rakétakészlet átlépte a kritikus határt. Ezért vegyes támadási gyakorlatot alkalmazhatnak” – emlékeztetett Natalija Humenyuk.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az orosz csapatok Ukrajna elleni újabb, átfogó rakétatámadásra készülhetnek, ez a csapás kombinált is lehet – jelentette ki csütörtökön Natalija Humenyuk, a Dél hadseregcsoport koordinációs sajtóközpontjának vezetője egy televíziós műsorban,
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1673524800
[modified] => 1673524100
)
[title] => Oroszország újabb hatalmas rakétatámadásra készülhet Ukrajna ellen – Humenyuk
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=67123&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 67123
[uk] => 67126
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 57338
[image] => Array
(
[id] => 57338
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/natalija-humenyuk.jpg
[original_lng] => 114961
[original_w] => 1300
[original_h] => 975
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/natalija-humenyuk-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/natalija-humenyuk-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/natalija-humenyuk-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/natalija-humenyuk-1024x768.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/natalija-humenyuk.jpg
[width] => 1300
[height] => 975
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/natalija-humenyuk.jpg
[width] => 1300
[height] => 975
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/natalija-humenyuk.jpg
[width] => 1300
[height] => 975
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1673517475:8
[_thumbnail_id] => 57338
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3997
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] => Another Russian missile attack hit Ukrainian cities yesterday. Russia’s inhumane aggression directly targets civilians, include children.
There will be no impunity for these crimes.
The EU will continue supporting Ukraine, for as long as it takes. #Dnipro
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) January 15, 2023
[_oembed_time_fc76f83ab9f235ffa2a4bb66bf43415a] => 1674147614
[_oembed_49fc7bed70ba589a3d0659e2aa71f4b0] => Following Russian strike on Ukraine’s energy grid yesterday, we held a G7+ meeting convened by FM Hayashi and led by @SecBlinken. The energy coalition is ready to address immediate needs, prepare for the next winter season, and invest in Ukraine’s long-term energy modernisation. pic.twitter.com/9XMeGALvp3
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 10, 2023
[_oembed_time_49fc7bed70ba589a3d0659e2aa71f4b0] => 1679324158
[_algolia_sync] => 831560662002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 121904
[1] => 57450
[2] => 53175
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Natalija Humenyuk
[1] => rakétatámadás
[2] => ukrán–orosz háború
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 53175
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 53175
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
ukrán–orosz háború (2 Oldal)