Ukrajna nyugati támogatói nem biztosítják az ország számára azokat a légvédelmi rendszereket, amelyekre égető szüksége van ahhoz, hogy megvédje magát az orosz bombázásoktól – jelentette ki kedden Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
A Nueva Economia Fórum nevű spanyol szervezet brüsszeli konferenciáján Borrell emlékeztetett, hogy Kijev már régóta kéri szövetségeseit, hogy sürgősen küldjenek Patriot rakétarendszereket az orosz támadások kivédésére.
„Elképzelhetetlen, hogy ne tudnánk rendelkezésükre bocsátani őket, tekintve, hogy a nyugati hadseregek mintegy 100 Patriot üteggel rendelkeznek, és mi mégsem vagyunk képesek ebből hetet küldeni számukra, kétségbeesett kérésükre sem” – hívta fel a figyelmet.
A főképviselő legközelebbi tanácskozásukon arra fogja buzdítani az uniós tagállamok védelmi és külügyminisztereit, hogy biztosítsák a háború sújtotta ország számára a légvédelmi rendszereket.
Mint hangsúlyozta, az EU-nak „teljesítenie kell erkölcsi és politikai kötelességét Ukrajnával szemben”, mivel „a helyzet a harctéren rendkívül nehéz, az orosz hadigépezet teljes gőzzel működik, és Kijevvel ellentétben a Kreml képes az elhúzódó kíméletlen háborút fenntartani, bármi áron.”
Az ukrajnai háború – mondta – „a maga brutalitásával megmutatta a világot olyannak, amilyen, és nem olyannak, amilyennek mi akartuk” és hangsúlyozta, hogy bár Ukrajna még nem tagja az Európai Uniónak, nem lehet „elválasztani az ukrán nép sorsát az unióétól”.
Figyelmeztetett továbbá arra, hogy Vlagyimir Putyin célja, hogy egész Európára kiterjessze fenyegetését, és éberségre szólított fel a közelgő, uniós választásokkal összefüggésben, mivel „destabilizáló tevékenységek veszélyeztetik demokráciát”. Borrell szerint „egy nagy intenzitású klasszikus háború lehetősége Európában többé már nem csak képzelgés”.
„Nyilvánvalóan mindent meg kell tennünk ennek elkerülése érdekében. De ahhoz, hogy elrettentsük az ellenfelet, rendelkeznünk kell az ehhez szükséges eszközökkel és meg kell erősítenünk védelmi rendszereinket” – hangsúlyozta.
Emlékeztetett, hogy az EU számos kezdeményezést indított azzal a céllal, hogy évek óta tartó beruházáscsökkenés után új lendületet adjon védelmi iparának.
Hangsúlyozta, hogy közös uniós védelmi kapacitást kell kiépíteni, és az európai polgároknak meg kell érteniük, hogy „az amerikai ernyő, amely a háború alatt és utána is védett őket, nem biztos, hogy mindig nyitva marad, attól függően, hogy ki kormányoz Washingtonban”.
Szerinte a NATO nem maradhat hiteles, ha az európai tagok nem növelik katonai képességeiket. Azzal kapcsolatban, hogy az EU védelmi képességeinek növelése esetleg a NATO-tól való elszakadást jelentheti, Borrell úgy érvelt, hogy ez az elszakadás azért történik, „mert az Atlanti-óceán túloldalán nem hajlandóak fenntartani azt az elkötelezettséget, hogy minden körülmények között megvédik a NATO összes tagját”.
Az USA szerint a Volodimir Zelenszkij elnök és Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök szerdai odesszai látogatása során történt orosz rakétatámadás újabb bizonyítéka annak, hogy meg kell erősíteni Ukrajna légvédelmét – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál Matthew Miller amerikai külügyi szóvivő sajtótájékoztatójára hivatkozva.
A jelentés szerint Miller hangsúlyozta: „Ez emlékeztet arra, hogy Ukrajnának szüksége van légvédelmi rendszerekre, és jelzés arra, hogy az Egyesült Államok Kongresszusának lépéseket kell tennie, ahogyan mi is sürgetjük, hogy támogassa Ukrajnát az orosz agresszió elleni harcában.”
Karin Jean-Pierre, a Fehér Ház sajtótitkára ugyanakkor megjegyezte: nem tud válaszolni arra, hogy Zelenszkij elnök volt-e az Odessza elleni támadás célpontja. „Tudjuk, mit tesz Oroszország. Láttuk, mi történt a csatatéren az elmúlt hetekben a Kongresszus tétlensége miatt” – mutatott rá. Mint kiemelte, az Egyesült Államokat tájékoztatták a jelenlegi ukrajnai válsághelyzetről. A szavai szerint a múlt héten a CIA igazgatója beszámolt az orosz agresszió Ukrajnát sújtó szörnyű következményeiről.
Március 6-án az orosz megszállók rakétatámadást hajtottak végre Odessza ellen. Ezalatt a városban tartózkodott Volodimir Zelenszkij elnök és Kyriakos Mitsotakis, Görögország miniszterelnöke.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az USA szerint a Volodimir Zelenszkij elnök és Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök szerdai odesszai látogatása során történt orosz rakétatámadás újabb bizonyítéka annak, hogy meg kell erősíteni Ukrajna légvédelmét.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1709841600
[modified] => 1709823073
)
[title] => Az USA szerint az Odessza elleni szerdai orosz rakétatámadás jelzi, hogy meg kell erősíteni Ukrajna légvédelmét
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=105974&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 105974
[uk] => 105984
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 105975
[image] => Array
(
[id] => 105975
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/usa.jpg
[original_lng] => 75318
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/usa-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/usa-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/usa.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/usa.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/usa.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/usa.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/usa.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1709816802:3
[_thumbnail_id] => 105975
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3227
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_4a66c45e5152c96e85d82862c51d0d0c] =>
This is absolutely outrageous murder. By deliberately killing babies in their sleep, Russia is declaring a clear contempt for any peace agreements, past or future. There must be serious and immediate consequences, not continued impunity. pic.twitter.com/zpSmpaBTum
— Gabrielius Landsbergis🇱🇹 (@GLandsbergis) March 3, 2024
A new £60 million package of military support from the UK-administered International Fund for Ukraine will provide advanced new surveillance drones to support 🇺🇦's Armed Forces.
It will also include £20 million to provide air defence systems to help keep Ukraine's skies safe. pic.twitter.com/LyUCIdVYjZ
First outcomes from today’s work with national security advisors of partner countries. European partners, Canada, the EU, and NATO are engaged, and we are also communicating with the American side. I am grateful to everyone for their support.
National security advisers from European countries have arrived in Kyiv.
The representatives of Germany, the United Kingdom, France, Italy, Spain, Latvia, Estonia, Lithuania, Poland, Finland, Canada, the Netherlands, Sweden, Norway, and Denmark, as well as NATO, the European… pic.twitter.com/70j2jna4tt
Alakul az Ukrajna légvédelmének támogatására létrehozott nyugati „vadászgép-koalíció”: Nagy-Britannia, Hollandia és Lengyelország után két újabb uniós tagország jelezte, hogy készen áll ukrán pilóták amerikai F-16-os harci gépekre vonatkozó kiképzésére – erősítették meg az uniós védelmi miniszterek keddi találkozójukon, Brüsszelben. A német védelmi miniszter azonban továbbra is vonakodik csatlakozni a koalícióhoz, mondván, a Luftwaffe nem rendelkezik elegendő F-16-ossal.
⚡️Sunak meets Zelensky, says UK will be 'key part' of 'fighter jet coalition.'
U.K. Prime Minister Rishi Sunak met President Volodymyr Zelensky at his country house near London on May 15 as part of Zelensky's tour of Western partners. https://t.co/hNf0FmWsqS
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) May 15, 2023
A „vadászgép-koalíció” résztvevői második lépésként amerikai F-16-os vadászgépeket bocsátanának Kijev rendelkezésére.
Az Egyesült Államok már korábban hozzájárult a maryland állambeli Bethesdában gyártott és szervizelt Lockheed Martin F-16-os vadászrepülőgépek Ukrajnába szállításához.
Német lapértesülések szerint azonban Boris Pistorius német védelmi miniszter továbbra is óvatos, és még vizsgálja, hogy Németország miként tudna részt venni a vadászgép-szövetségben.
A miniszter szerint a németek szerepvállalása „nem döntő, mert egyszerűen nincsenek F-16-os vadászgépeink, és a pilótaképzésben sem tudnánk sokat segíteni” – hangsúlyozta Pistorius Brüsszelben.
[type] => post
[excerpt] => Alakul az Ukrajna légvédelmének támogatására létrehozott nyugati „vadászgép-koalíció”: Nagy-Britannia, Hollandia és Lengyelország után két újabb uniós tagország jelezte, hogy készen áll ukrán pilóták amerikai F-16-os harci gépekre vonatkozó kiképz...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1684926000
[modified] => 1684923996
)
[title] => Már öt ország jelezte, részt venne az ukrajnai „vadászgép-koalícióban”
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=79747&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 79747
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 79748
[image] => Array
(
[id] => 79748
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/screenshot-2023-05-24-at-10-19-40-mar-ot-europai-orszag-jelezte-hogy-reszt-vesz-az-ukrajnai-vadaszgep-koalicioban.png
[original_lng] => 671634
[original_w] => 1060
[original_h] => 498
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/screenshot-2023-05-24-at-10-19-40-mar-ot-europai-orszag-jelezte-hogy-reszt-vesz-az-ukrajnai-vadaszgep-koalicioban-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/screenshot-2023-05-24-at-10-19-40-mar-ot-europai-orszag-jelezte-hogy-reszt-vesz-az-ukrajnai-vadaszgep-koalicioban-300x141.png
[width] => 300
[height] => 141
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/screenshot-2023-05-24-at-10-19-40-mar-ot-europai-orszag-jelezte-hogy-reszt-vesz-az-ukrajnai-vadaszgep-koalicioban-768x361.png
[width] => 768
[height] => 361
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/screenshot-2023-05-24-at-10-19-40-mar-ot-europai-orszag-jelezte-hogy-reszt-vesz-az-ukrajnai-vadaszgep-koalicioban-1024x481.png
[width] => 1024
[height] => 481
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/screenshot-2023-05-24-at-10-19-40-mar-ot-europai-orszag-jelezte-hogy-reszt-vesz-az-ukrajnai-vadaszgep-koalicioban.png
[width] => 1060
[height] => 498
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/screenshot-2023-05-24-at-10-19-40-mar-ot-europai-orszag-jelezte-hogy-reszt-vesz-az-ukrajnai-vadaszgep-koalicioban.png
[width] => 1060
[height] => 498
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/screenshot-2023-05-24-at-10-19-40-mar-ot-europai-orszag-jelezte-hogy-reszt-vesz-az-ukrajnai-vadaszgep-koalicioban.png
[width] => 1060
[height] => 498
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1684913196:12
[_oembed_04a11c2fa02d99e72edc9150867dc227] =>
⚡️Sunak meets Zelensky, says UK will be 'key part' of 'fighter jet coalition.'
U.K. Prime Minister Rishi Sunak met President Volodymyr Zelensky at his country house near London on May 15 as part of Zelensky's tour of Western partners. https://t.co/hNf0FmWsqS
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) May 15, 2023
⚡️Sunak meets Zelensky, says UK will be 'key part' of 'fighter jet coalition.'
U.K. Prime Minister Rishi Sunak met President Volodymyr Zelensky at his country house near London on May 15 as part of Zelensky's tour of Western partners. https://t.co/hNf0FmWsqS
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) May 15, 2023