A magyar nemzet akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad – fogalmazott a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az elmúlt tíz év magyar nemzetpolitikáját összegezve.
Semjén Zsolt emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc porig rombolta a nemzetpolitikát, ezért a 2010-es kormányváltáskor nem tatarozni kellett, vagy ráépíteni, hanem előbb eltakarítani a romokat, utána pedig felépíteni egy nemzetpolitikai filozófiát. Úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc a 2004. december 5-ei, külhoni magyarok állampolgárságáról szóló népszavazásnál „manifeszt nemzetárulással” képes volt miniszterelnökként a saját nemzete ellen kampányolni, amivel egyfajta „lelki Trianont” okozott a külhoni magyarságban.
Olyan mély ellenszenv van benne, „mondhatni hungarofóbia”, és olyan idegenség a nemzet ügyeivel és a külhoni magyarsággal szemben, hogy a saját politikai racionalitása ellenére megtagadta a külhoni magyaroktól az állampolgárságot. Nyilván ebben benne volt az egykori SZDSZ „zsigeri hungarofóbiája” is – vélekedett Semjén Zsolt. Elmondta azt is, a korábbi baloldali kormányfő nem hívta össze a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), ami az egyetemes magyarság legfontosabb tanácskozó testülete, így a magyar-magyar párbeszéd intézményes formája megszakadt. Semjén Zsolt nagy szerencsének nevezte, hogy Szili Katalin akkori parlamenti elnök úgy mentette át a MÁÉRT-et, hogy létrehozta a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát.
Felidézte, a 2010-es választások előtti időszakban megkereste néhány szocialista politikus, hogy konszenzussal hozzanak egy törvényt, amely megadja a külhoni magyaroknak az állampolgárságot, de korlátozott jogokkal. Semjén Zsolt álláspontja azonban az volt, hogy a külhoni magyarok nem „kvázi magyarok”, ezért nekik nem „kvázi állampolgárság”, hanem teljes jogú állampolgárság jár. Nincs A és B kategóriájú magyar állampolgár – hangsúlyozta.
A választásokat követően a Fidesz és a KDNP ezért első lépésként, még a kormány megalakulása előtt kiterjesztette az állampolgárság lehetőségét a szavazati joggal együtt minden magyarra, bárhol él a világban, valamint még abban az évben összehívták a Magyar Állandó Értekezletet.
Semjén Zsolt kiemelte: a nemzetpolitikát először filozófiailag gondolták át, és abból vezették le a konkrét lépéseket. Ennek lényege az, hogy minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték, amit csak és kizárólag az az adott nemzet adhat az egyetemes emberiségnek. A magyar a magyarságát, a lengyel a lengyelségét, a horvát a horvátságát. Hangsúlyozta: a mai magyar kormány nemzeti alapon álló politikát folytat, melyben a magyar állam értelme és célja a nemzet fennmaradása és a magyar emberek életminőségének javítása. A magyar nemzet pedig akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad: az anyaországi magyarság, a Kárpát-medencei magyarság és a diaszpóra magyarsága is – szögezte le Semjén Zsolt.
Intézkedéseik közé sorolta, hogy az alkotmányban jelezték, hogy Magyarország nem csak felelősséget vállal, de visel is a külhoni magyarokért, valamint az összetartozási törvénnyel és számos más jogszabállyal nyilvánvalóvá tették az egy, oszthatatlan magyar nemzet valóságát, ami a történelem viharjai által határokkal van szétszabdalva.
A külhoni támogatáspolitika Semjén Zsolt szerint négy elemen nyugszik, a legfontosabb az identitás megerősítése. Ezek közé sorolta az erdélyi Sapientia Egyetem vagy a kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc főiskola működtetését, ezer óvoda építését vagy tatarozását és több mint háromezer templom felújítását vagy építését is.
Beszélt a magyar iskolába járó külhoni magyar gyermekek támogatásáról, valamint a határtalanul programról is, melynek célja, hogy ne legyen olyan magyar gyermek, aki úgy végzi el az iskolát, hogy intézményes formában nem volt külhoni magyar környezetben.
Hozzátette: a gazdaság támogatására sem volt soha precedens. Ez jó az ott élő magyaroknak, akiknek a megélhetését segíti – „ha száz évig hátrány volt a határokon túl, hogy valaki magyar, itt az ideje, hogy előny legyen” – de a többségi nemzetnek is munkát, infrastruktúra fejlesztést, forrásokat jelent. Magyarország szempontjából pedig egyfajta gazdasági expanzióként is felfogható – jelentette ki Semjén Zsolt. Azt mondta: minden külhonban befektetett forint legalább 50 fillérnyi GDP-növekedést eredményez a magyar gazdaságnak, és két forint növekedést az adott terület GDP-jében.
Szólt arról is, hogy a kormány támogatja az etnikai alapú magyar pártokat, mert nem mindegy, hogy egy területnek magyar képviselője, polgármestere van-e, hogy a magyar szervezetek benn vannak-e az adott utódállam parlamentjében, vagy szerencsés esetben kormányon vannak-e ezek a pártok az utódállamban.
A honosítást, mint a külhoni támogatáspolitika negyedik pillérét az asszimiláció megállításának lehetőségének, a „Trianonra ma adható reális válasznak” nevezte.
Több mint egymillió-egyszázezer „nemzettársunk vált honfitársunkká és polgártársunkká”, teljes jogú állampolgársággal, szavazati joggal – emelte ki Semjén Zsolt. Hozzátette: mindez személyes életcélja is volt. Mivel édesanyja erdélyi, ezért pontosan tudja, mit jelent az, amikor egy évszázadon keresztül „bozgoroznak” egy családot, és kisebbségi sorba kényszerítik az embereket saját szülőföldjükön. Most az állampolgárság megadásával egyfajta történelmi igazságszolgáltatás is történt – vélekedett a miniszterelnök-helyettes.
MTI
[type] => post
[excerpt] => A magyar nemzet akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad - fogalmazott a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az elmúlt tíz év magyar nem...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1608471048
[modified] => 1608468656
)
[title] => Semjén: a magyar nemzet akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=16002&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 16002
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 16009
[image] => Array
(
[id] => 16009
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/semjen169.jpg
[original_lng] => 168242
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/semjen169-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/semjen169-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/semjen169-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/semjen169-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/semjen169.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/semjen169.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/semjen169.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1608461456:10
[_thumbnail_id] => 16009
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3891
[_oembed_ac7d066a9858fc6fcee223f47fe98b52] =>
[_oembed_time_ac7d066a9858fc6fcee223f47fe98b52] => 1608463864
[_oembed_4e55b2a35e58aa5b7276d1b009709230] =>
With @DRazumkov, Speaker of @ua_parliament, discussing progress with ambitious reform agenda. I stressed the importance of continuing reform work, esp in rule of law & fight against corruption, which are also key for economic development of #Ukraine. pic.twitter.com/eyyxjKYPI9
A magyarság világnemzet, amely képes arra – érje bármilyen megpróbáltatás -, hogy a kihívásokat lehetőségre változtassa, és ez érvényes a diaszpórára is – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén csütörtökön. A tanácskozást a járvány miatt idén online rendezték meg.
Semjén Zsolt kiemelte: a diaszpórát a történelem viharai hozták létre, háborúk, vesztett háborúk, levert szabadságharcok, diktatúrák. Ennek következményeként, hogy magyarok mindenütt vannak a világban. Ugyanakkor a nemzet életerejét mutatja, hogy nem asszimilálódtak, nem tűntek el, hanem őrzik magyarságukat – mutatott rá. A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: „Bárhova sodort is bennünket a történelem vihara, egy nemzetnek vagyunk a tagjai, és az a büszkeség hat át mindannyiunkat, hogy érdemes ehhez a nemzethez, kultúrához, nyelvhez tartozni.”
Semjén Zsolt, sajátosnak nevezve a magyar nemzetet, egy háromlábú székhez hasonlította. Ennek egyik lába az anyaországi magyarság, a másik a Kárpát-medence magyarsága, a harmadik pedig a diaszpóráé. Ha bármelyik láb eltörik, vagy kiesik, akkor az egyetemes magyar nemzet lesz örökre szegényebb, csonkább. A magyar megmaradás ezért attól függ, hogy mind a három láb megmarad-e – mondta. Kiemelte: a diaszpóra magyarsága a magyar nemzet megkerülhetetlen, szerves része.
A történelmi előzményeket felidézve azt mondta: 1990 előtt az akkori szocialista rendszer vagy nem vett tudomást a diaszpóra magyarságáról, vagy ellenségnek tekintette őket. 1990 után ugyan ebben történt változás, de az emigráció magyarsága továbbra is „mostohagyerek” maradt. 2010 után valósulhatott meg lényeges nemzetpolitikai fordulat, ekkor alakították meg a Magyar Diaszpóra Tanácsot is – elevenítette fel.
Semjén Zsolt nagy feladatként jelölte meg, hogy olyan magyar szervezeteket hozzanak létre az egykori, gyökerükben emigráns magyar szervezetekből, amelyek „minden magyar otthonát” jelentik. Külön kiemelte a hétvégi magyar iskolákat, ahol a következő magyar generáció megtanulhatja a magyar nyelvet. Folytatódik a Mikes Kelemen-program is, amelynek keretében emigráns iratokat, dokumentumokat hoznak haza. 75 ezer tételről született döntés, és az iratok nagy része már meg is érkezett.
Semjén Zsolt beszámolt a venezuelai magyarok hazamenekítéséről is, jelezve: jól halad a program, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével bonyolítanak. A hazahozott magyarok könnyen integrálódnak a társadalomba, becsületes munkával kezdik megtalálni a helyüket. A miniszterelnök-helyettes biztosította a diaszpóra magyarságát arról, hogy tagjai éljenek bárhol a világban, ha valami miatt egyszer bajba kerülnek, magyarként ellehetetlenül az életük, van egy ország, ahová mindig hazajöhetnek. Ez az ország Magyarország, „ránk mindig számíthatnak” – hangsúlyozta Semjén Zsolt.
A tanácskozáson – úgy, mint a Magyar Állandó Értekezleten – levetítették Orbán Viktor miniszterelnök videoüzenetét.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára elmondta: 90 tagszervezetet hívtak meg a diaszpóra tanács ülésére, közülük 83 szervezet képviselteti magát, 27 országból. Kiemelte: tíz év alatt radikális váltás valósult meg a nemzetpolitikában, büszkék lehetnek az elért sikerekre. Egységes magyar nemzet jött létre – jelentette ki.
Kitért arra, hogy 250 hétvégi magyar iskolát tartanak számon világszerte, nekik évente találkozót tartanak. Beszámolt arról, hogy a diaszpóra ifjúsági szervezeteit is támogatják, valamint évente ezer diaszpórában élő magyar fiatal látogatását szervezik meg a Rákóczi Szövetség közreműködésével, és diaszpóra iskolatáborokat is tartanak. Nem csak a Kárpát-medencében újultak meg templomok, hanem a diaszpórában is templomokat, imaházakat építettek – ismertette.
A Kőrösi Csoma Sándor-programban részt vevő ösztöndíjasokat a járványhelyzet kialakulásakor nem rendelték haza, ők maguk, illetve az adott szervezetek döntöttek arról, érdemesebb-e a kiküldetési helyükön maradni, vagy otthonról, távmunkában látni el feladataikat. Fele-fele arányban maradtak, illetve jöttek haza – közölte. Örömét fejezte ki, hogy a Miénk a város! programba a diaszpórából is sokan bekapcsolódtak. Új lehetőségként említette a sárospataki református kollégium kezdeményezését egy diaszpóraosztály indításáról. Kitért a külügyi tárca diaszpóra felsőoktatási ösztöndíjprogramjára, amely több száz, diaszpórából érkező fiatalnak teszi majd lehetővé, hogy magyarországi felsőfokú oktatási intézményben tanuljon.
A nemzetpolitikai államtitkár a közelgő december 6-i romániai választásokról elmondta: a tét az, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) meg tudja-e őrizni pozícióját, illetve tud-e azon javítani a törvényhozásban. Számítanak a diaszpóra magyarságára is – mondta, és azt kérte, hogy akinek román okiratai vannak, szavazzon, és támogassa szavazatával az RMDSZ-t.
Potápi Árpád János értékelése szerint 2020-ban a járványhelyzet mitt nem gyengültek meg a magyar közösségek, és minden remény megvan rá, hogy megerősödve kerülnek ki a pandémiából. A diaszpóra magyarságának megerősítése legalább annyira fontos, mint a Kárpát-medence magyarságáé – hangsúlyozta, kiemelve: fontos, hogy a gyermekeik, unokáik is magyarok legyenek.
Gratulált Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének a választási sikereikhez.
Semjén Zsolt kedden a Facebookon azt írta, telefonon gratulált a vasárnap Ukrajnában tartott helyhatósági választásokon „példátlan ellenszélben” elért, nagyszerű sikerhez a KMKSZ vezetőjének.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes gratulált Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének a romániai önkormányzati választásokon elért eredményekhez.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, hogy az RMDSZ választási sikere az erdélyi magyarság sikere. Külön gratulált a történelmi marosvásárhelyi győzelemhez, valamint a Szatmárnémetiben és a Székelyföldön elért sikerekhez.
Semjén Zsolt a magyar kormány nevében továbbra is támogatásáról biztosította az RMDSZ-t – olvasható a közleményben.
Eine breite, parteiübergreifende Mehrheit trägt Frank-Walter Steinmeier in die zweite Amtszeit. Damit verbindet sich ein klarer Auftrag: Der Präsident muss seine selbst gewählte Rolle als Brückenbauer endlich ausfüllen. https://t.co/LVWQ24hFJm
Brazil is home to the Amazon and other ecosystems critical to climate change. What happens there matters to us all and youth voting is key in driving change for a healthy planet. For more on voter registration in Brazil before May 4, visit https://t.co/0mKrfxLdRR#tiraotitulohoje
- Thanks for your support, Leo! It's really important to have every Brazilian voting in the coming elections. Our people will decide if they want to keep our sovereignty on the Amazon or to be ruled by crooks who serve foreign special interest. Good job in The Revenant! ? https://t.co/kg3b6rmPCw
BREAKING: Exit polls in Slovenia’s parliamentary vote suggest a strong lead for the opposition liberals over the ruling right-wing populists of Prime Minister Janez Jansa. https://t.co/yE9tkWasa3
Weaponization of our courts for political grievances is an abhorrent abuse of power.
The George Soros-supported NYC DA is only furthering the radical liberal agenda to have elections determined at the jury box rather than the ballot box.
It is beyond belief that District Attorney Alvin Bragg has indicted a former President and current presidential candidate for pure political gain. Arresting a presidential candidate on a manufactured basis should not happen in America.
Thank you to everyone for your support and love! I have so many messages coming in that I can't respond...also don't want to spill my champagne ? #Teamstormy merch/autograph orders are pouring in, too! Thank you for that as well but allow a few extra days for shipment.
German Chancellor Friedrich Merz tells a CDU party conference that Russia will only stop its war against Ukraine when it can no longer sustain it economically or militarily.#Germany#Russia#Ukrainepic.twitter.com/00qEFS9Nmm