Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo3OiJwb2xpdGljIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MTA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToxMTc3O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 134019
[content] =>
Recep Tayyip Erdogan török elnök kijelentette, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete már nem a globális kormányzás hatékony eszköze, ezért meg kell reformálni – számolt be a Jevropejszka Pravda a török elnök kijelentését idéző Ukrinformra hivatkozva.
A török elnök elmondása szerint ennek a reformnak gyorsan kell megtörténnie.

„A második világháború egyik legfontosabb eredménye, amelyben emberek milliói haltak meg, az Egyesült Nemzetek Szervezetének létrehozása volt, amely a legszélesebb platform volt, ahol minden ország – kicsik és nagyok – összejöhetett. Folytathatjuk az együttműködést az ENSZ-szel? Nem. Az ENSZ-t teljesen meg kell reformálni”, mondta Erdogan.
Egyben hozzátette, hogy az országok sorsa „nem maradhat az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjának kezében”.
[type] => post
[excerpt] => Recep Tayyip Erdogan török elnök kijelentette, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete már nem a globális kormányzás hatékony eszköze, ezért meg kell reformálni.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1733078820
[modified] => 1733072161
)
[title] => Erdogan elégedetlen az ENSZ-szel, és annak reformját szorgalmazza
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=134019&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 134019
[uk] => 133940
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 133941
[image] => Array
(
[id] => 133941
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/d7b6ec5b3e53d89d82486b60aebe3ef1.webp
[original_lng] => 35932
[original_w] => 1116
[original_h] => 628
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/d7b6ec5b3e53d89d82486b60aebe3ef1-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/d7b6ec5b3e53d89d82486b60aebe3ef1-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/d7b6ec5b3e53d89d82486b60aebe3ef1-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/d7b6ec5b3e53d89d82486b60aebe3ef1-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/d7b6ec5b3e53d89d82486b60aebe3ef1.webp
[width] => 1116
[height] => 628
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/d7b6ec5b3e53d89d82486b60aebe3ef1.webp
[width] => 1116
[height] => 628
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/d7b6ec5b3e53d89d82486b60aebe3ef1.webp
[width] => 1116
[height] => 628
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1733064962:12
[_thumbnail_id] => 133941
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2346
[_oembed_ec0c3cc3373d959cfc534701f4ff9866] => I agree https://t.co/ZhjBXCTQfp
— Elon Musk (@elonmusk) March 2, 2025
[_oembed_time_ec0c3cc3373d959cfc534701f4ff9866] => 1741559385
[_algolia_sync] => 508373809000
[_oembed_b3c504e30c8daac167884acb504c9592] =>
[_oembed_time_b3c504e30c8daac167884acb504c9592] => 1759384102
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 589
[1] => 78011
[2] => 1177
)
[tags_name] => Array
(
[0] => ENSZ
[1] => Recep Tayyip Edrogan
[2] => reformok
)
)
[1] => Array
(
[id] => 129806
[content] =>
Ukrajna NATO-tagságához megfelelő reformok végrehajtása és a biztonsági feltételek teljesítése szükséges, ugyanakkor az USA álláspontja változatlan, hogy Ukrajna helye és jövője a szövetségben van – jelentette ki pénteken Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója az Amerika Hangja rádióállomásnak nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Sullivan elmondta, hogy „még dolgoznunk kell, hogy eljuthassunk ide, beleértve a reformokat és a biztonsági feltételeket”. Azt is megjegyezte, hogy a fő kérdés az, hogy „hogyan építsünk hidat a jelenlegi helyzettől Ukrajna esetleges NATO-tagságáig”.
A tanácsadó szerint az egyik fontos lépés ebben az irányban a washingtoni csúcstalálkozó eredményei voltak, „beleértve az Ukrajna biztonságát támogató apparátusának az intézményesítését”. „Joe Biden amerikai elnök igyekszik hosszú távú támogatást nyújtani Ukrajnának” – hangsúlyozta Jake Sullivan.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna NATO-tagságához megfelelő reformok végrehajtása és a biztonsági feltételek teljesítése szükséges, ugyanakkor az USA álláspontja változatlan, hogy Ukrajna helye és jövője a szövetségben van – jelentette ki pénteken Jake Sullivan.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1729270980
[modified] => 1729258146
)
[title] => Az USA hangsúlyozza a reformok szükségességét Ukrajna NATO-tagságához
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=129806&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 129806
[uk] => 129817
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 129808
[image] => Array
(
[id] => 129808
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/sullivan.jpg
[original_lng] => 25250
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/sullivan-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/sullivan-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/sullivan.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/sullivan.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/sullivan.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/sullivan.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/sullivan.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1729257105:12
[_thumbnail_id] => 129808
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3124
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7b76d53d138cbbe1558a8ff56a4482c1] =>
[_oembed_time_7b76d53d138cbbe1558a8ff56a4482c1] => 1729260184
[_algolia_sync] => 508369304000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 17
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Sürgős
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 50650
[1] => 1177
[2] => 268756
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Jake Sullivan
[1] => reformok
[2] => Ukrajna NATO-tagsága
)
)
[2] => Array
(
[id] => 117263
[content] =>
Az uniós csatlakozási tárgyalások megnyitása Ukrajnával és Moldovával e két ország nagyszabású reformtörekvéseinek eredménye – hangsúlyozta az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke keddi sajtóközleményében.
Charles Michel szerint a tavaly decemberi uniós csúcsnak az Ukrajnával és a Moldovával folytatott csatlakozási tárgyalások megkezdéséről szóló döntése óta e két ország valódi átalakuláson ment keresztül a teljes jogú uniós tagság felé.

Büszke pillanat ez mindkét nemzet számára, az EU számára pedig stratégiai lépés. Amikor a nép akaratát az előrelátó vezetés megvalósítja, és a demokráciát átülteti a gyakorlatba, akkor válik láthatóvá a fejlődés gyümölcse – fogalmazott.
Az MTI tájékoztatása szerint az EU kedden kormányközi konferenciát tart Luxemburgban mindkét ország vezetésével a csatlakozási tárgyalások megnyitása előtt. Michel szerint „ez kulcsfontosságú mérföldkő lesz, ami azt is bizonyítja, hogy mindkét nemzet hatalmas előrelépést tett az európai integráció felé vezető úton, annak ellenére, hogy hatalmas kihívásokkal kellett és kell szembenézniük”.
Az uniós testület elnöke úgy véli, Ukrajna „csodálatra méltó erőfeszítéseket tett, és az ukránok rendkívüli bátorságról és szolidaritásról tettek tanúbizonyságot országuk szuverenitása és európai jövője védelmében. Moldova is jelentős kihívásokkal nézett szembe, többek között gazdasági nyomással és politikai megfélemlítéssel, mégis rendíthetetlenül törekedett az EU-val való egyre szorosabb kapcsolatra”.
Hangsúlyozta, hogy mindkét ország „lenyűgöző elkötelezettséget” tanúsított a reformok és az európai értékekhez való igazodás iránt. „A jogállamiság, a kormányzás és az igazságügyi rendszerek terén tett átalakító lépések reményt adnak, és egyértelműen jelzik, hogy ezen országok rendíthetetlenül törekszenek az európai családhoz való csatlakozásra” – hangoztatta.
Michel azt is kiemelte, hogy a keddi kormányközi konferencia egy hosszú folyamat kezdetét jelöli: jelentős előrelépésről van szó, de a csatlakozás felé tartó út további folyamatos erőfeszítéseket, elkötelezettséget és jelentős reformokat igényel.
Ukrajnának és Moldovának folytatnia kell az intézmények megerősítésére, a korrupció elleni küzdelem és a gazdasági stabilitás fokozására irányuló munkáját, hogy megfeleljen a teljes jogú uniós tagság szigorú követelményeinek – húzta alá az Európai Tanács elnöke.
[type] => post
[excerpt] => Az uniós csatlakozási tárgyalások megnyitása Ukrajnával és Moldovával e két ország nagyszabású reformtörekvéseinek eredménye – hangsúlyozta az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke keddi sajtóközleményében.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1719416940
[modified] => 1719363351
)
[title] => Charles Michel: Ukrajna és Moldova valódi átalakuláson ment keresztül az uniós tagság felé
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=117263&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 117263
[uk] => 117365
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 117264
[image] => Array
(
[id] => 117264
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/charles-michel.png
[original_lng] => 612446
[original_w] => 1056
[original_h] => 499
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/charles-michel-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/charles-michel-300x142.png
[width] => 300
[height] => 142
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/charles-michel-768x363.png
[width] => 768
[height] => 363
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/charles-michel-1024x484.png
[width] => 1024
[height] => 484
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/charles-michel.png
[width] => 1056
[height] => 499
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/charles-michel.png
[width] => 1056
[height] => 499
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/charles-michel.png
[width] => 1056
[height] => 499
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1719419238:8
[_thumbnail_id] => 117264
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3533
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 508335124000
[_oembed_11baca0efe29a1d1044ab7557df40cd6] =>
[_oembed_time_11baca0efe29a1d1044ab7557df40cd6] => 1750932782
[_oembed_efaf81471e31ff03683699c4a5c6eca8] => I met with the Prime Minister of Slovakia, @RobertFicoSVK, in Yerevan. Ukraine is open to constructive dialogue with Slovakia and is interested in developing strong relations.
We discussed cooperation across various areas and holding a government meeting in the format of an… pic.twitter.com/ZaWAiDKZm5
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 4, 2026
[_oembed_time_efaf81471e31ff03683699c4a5c6eca8] => 1778744792
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1637
[1] => 1177
[2] => 95760
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Charles Michel
[1] => reformok
[2] => Ukrajna EU-csatlakozása
)
)
[3] => Array
(
[id] => 116124
[content] =>
Az USA és Ukrajna között aláírt kétoldalú biztonsági garanciákról szóló egyezményben a hivatalos Kijev vállalta, hogy számos intézményi reformot hajt végre az ország NATO-tagság felé vezető úton – közölte az rbc.ua hírportál az Elnöki Hivatal honlapjára hivatkozva.

A jelentés szerint a dokumentum kimondja, hogy a felek együttműködnek Ukrajna demokratikus, gazdasági, védelmi és biztonsági intézményeinek fejlesztésében azzal a céllal, hogy elősegítsék Ukrajna euroatlanti integrációját és modernizációját, összhangban az Európai Unió és a NATO demokratikus elveivel és normáival, valamint azzal a céllal, hogy előtérbe helyezzék a NATO közös értékeit, valamint Ukrajna biztonsági erőinek és védelmének interoperabilitását.
A felek kötelezettséget vállaltak arra is, hogy együttműködnek annak érdekében, hogy Ukrajna elősegítse a demokratikus, gazdasági, védelmi és biztonsági intézmények reformjainak a végrehajtását, összhangban az EU-csatlakozási céljaival, a NATO éves nemzeti programjának adaptált prioritásaival, valamint az Ukrajna által előírt kötelezettségekkel és megállapodásokkal, valamint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodásokkal összhangban.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az USA és Ukrajna között aláírt kétoldalú biztonsági garanciákról szóló egyezményben a hivatalos Kijev vállalta, hogy számos intézményi reformot hajt végre az ország NATO-tagság felé vezető úton.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1718380020
[modified] => 1718361579
)
[title] => Ukrajna reformok sorozatát vállalta a NATO-csatlakozás érdekében az USA-val kötött biztonsági megállapodásban
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=116124&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 116124
[uk] => 116138
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 116125
[image] => Array
(
[id] => 116125
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/biden-zelenszkij-1.jpg
[original_lng] => 41566
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/biden-zelenszkij-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/biden-zelenszkij-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/biden-zelenszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/biden-zelenszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/biden-zelenszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/biden-zelenszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/biden-zelenszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1718356898:2
[_thumbnail_id] => 116125
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3442
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 831712837002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 17
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Sürgős
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 304262
[1] => 1177
[2] => 63
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kötelezettség
[1] => reformok
[2] => Ukrajna
)
)
[4] => Array
(
[id] => 105479
[content] =>
Ukrajna védelmi minisztere, Rusztem Umerov jóváhagyta a NATO-val való 2024-re vonatkozó éves nemzeti együttműködési program végrehajtását biztosító cselekvési tervet, számolt be a védelmi minisztérium sajtószolgálata.
A programot a megállapodások végrehajtására dolgozták ki a vilniusi NATO-csúcs eredményei alapján. Ukrajna biztonsági és védelmi szektorának reformja az éves nemzeti együttműködési program kulcsfontosságú prioritása.

„Az ukrán védelmi minisztériumnak, mint a védelmi erők koordinátorának rendszerszintű változtatásokat kell biztosítania a NATO-csatlakozás felé vezető úton. Ezért a Nemzeti Vidékfejlesztési Program intézkedéseinek megvalósítása az egyik prioritás. A program intézkedései figyelembe veszik a NATO-szakértők ajánlásait” – kommentálta Umerov.
A minisztérium arról tájékoztatott, hogy az elfogadott terv 17 cél keretében több mint 50 intézkedést irányoz elő a védelmi minisztérium, amelyeket ez év során kell teljesíteni.
„Maximális figyelmet fordítottak az intézkedések végrehajtásának nyomon követésének folyamatára. Ugyanakkor a dokumentum rugalmas eszköz marad, amelyet a biztonsági helyzet dinamikája alapján évente felülvizsgálják a prioritásokat” – mondta Sztaniszlav Hajder ukrán védelmi miniszter-helyettes.
[type] => post
[excerpt] => Közzétette 2024-es akciótervét weboldalán az ukrán védelmi minisztérium. A tervezet számos reformot vetít elő, melynek célja az ukrán haderő felkészítése az ország NATO-csatlakozására.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1709377740
[modified] => 1709376555
)
[title] => Ukrajna jóváhagyta a NATO-val való együttműködési program végrehajtásának tervét
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=105479&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 105479
[uk] => 105398
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 105399
[image] => Array
(
[id] => 105399
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3244073.jpg
[original_lng] => 57522
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3244073-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3244073-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3244073.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3244073.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3244073.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3244073.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/3244073.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1709369355:12
[_thumbnail_id] => 105399
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3493
[_oembed_9f88b87d60bd8e392f009a3157f8ccd3] =>
[_oembed_time_9f88b87d60bd8e392f009a3157f8ccd3] => 1709330608
[_algolia_sync] => 508278915000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1177
[1] => 98072
)
[tags_name] => Array
(
[0] => reformok
[1] => Ukrajna NATO-csatlakozása
)
)
[5] => Array
(
[id] => 104999
[content] =>
A Biztonsági Tanács zsákutcába jutott, miután képtelennek bizonyult a legfontosabb békével és biztonsággal kapcsolatos kérdések kezelésére – jelentette ki az ENSZ főtitkára a világszervezet emberi jogi tanácsának hétfői ülésén Genfben.

António Guterres megállapította, „a BT tekintélyét jócskán, de lehet hogy nagyon súlyosan aláásta az a tény, hogy nem tudott egységesen fellépni sem az ukrajnai háború, sem és a gázai fegyveres konfliktus kezelésében”, hozzátéve, hogy „a hasonló esetek elkerülése érdekében a testület összetételét és a munkamódszereit is meg kell változtatni”.
Guterres ezzel arra utalt, hogy Egyesült Államok, Izrael diplomáciai és katonai támogatója február 20-án ismét megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában az azonnali gázai tűzszünetet követelő határozatot.
A főtitkár az izraeli hadsereg Rafah ellen tervezett átfogó támadásával kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy „az nemcsak az oda menekült 1,5 millió palesztin jövőjére nézve járna katasztrofális következményekkel, hanem az ENSZ segélyprogramjának a koporsójába is az utolsó szöget verné be”.
Guterres szerint a világban sokasodnak a korábban sohasem látott mértékű szenvedéssel járó konfliktusok, amelyekben egyre többféle formában éri támadás az emberi jogokat.
Ezért arra hívta fel a figyelmet, hogy a világ legszegényebb országainak adósságát el kellene engedni, a klímaváltozás elleni küzdelemre pedig több pénzt kellene költeni, majd védelmébe vette az ENSZ palesztinokat segélyező ügynökségét (UNWRA), amely szerinte döntő szerepet játszik a gázai menekültek életben tartásában.
Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa felszólalásában élesen bírálta az ENSZ, valamint szervezetei tevékenységének aláásására tett kísérleteket; hozzátéve, hogy véleménye szerint „az ENSZ villámhárítójává vált a manipulatív propagandának, valamint bűnbakjává az elhibázott politikáknak, ami mélységesen rossz a közjó szempontjából, továbbá becsapja azokat az embereket, akik bíznak az ENSZ-ben és intézményeiben.”
[type] => post
[excerpt] => A Biztonsági Tanács zsákutcába jutott, miután képtelennek bizonyult a legfontosabb békével és biztonsággal kapcsolatos kérdések kezelésére – jelentette ki az ENSZ főtitkára a világszervezet emberi jogi tanácsának hétfői ülésén Genfben.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1709029620
[modified] => 1709016615
)
[title] => Guterres: A Biztonsági Tanács reformra szorul, mert megingott az ENSZ tekintélye
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=104999&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 104999
[uk] => 105073
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 24131
[image] => Array
(
[id] => 24131
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/o-antonio-guterres.jpg
[original_lng] => 62567
[original_w] => 1000
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/o-antonio-guterres-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/o-antonio-guterres-300x180.jpg
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/o-antonio-guterres-768x461.jpg
[width] => 768
[height] => 461
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/o-antonio-guterres.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/o-antonio-guterres.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/o-antonio-guterres.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/o-antonio-guterres.jpg
[width] => 1000
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1709051058:2
[_thumbnail_id] => 24131
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3362
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 831673685002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 292219
[1] => 23517
[2] => 1177
)
[tags_name] => Array
(
[0] => António Gutteres
[1] => ENSZ Biztonsági Tanács
[2] => reformok
)
)
[6] => Array
(
[id] => 95520
[content] =>

Minden reformok anyjának nevezte Giorga Meloni az olasz kormány célját. Az elképzelés szerint ez növelné a stabilitást az országban, ahol a koalíciók néha csak heteken, hónapokon át képesek kormányozni.
A kabinet jóváhagyta a javaslatot, amiről a végső szót valószínűleg a választók fogják kimondani, ha a törvényhozásban nem sikerül kétharmados többséget szerezni. Az első furdulóra a szenátusban kerül sor, bár a pontos időpont egyelőre nem tisztázott.
„Ez göröngyös út lehet giorgia Meloni számára. Egyelőre korai lenne azt állaítani, hogy az olasz miniszterelnök számíthat a szilárd többségre, ami ahhoz kell, hogy elkerülje a népszavazást. Kérdés, milyen következményei lehetnek, ha elveszíti a csatát. Matteo Renzi egy évtizede ezt az utat járta be, majd miután az alkotmányos reformokról szóló referendumot leszavazták, lemondásra kényszerült” – mondja Giorgia Orlandi, az Euronews tudósítója.
„Nem lesz könnyű dolga Meloninak, mert a javasolt reformot nem csak az ellenzék, hanem a kormánykoalíció sem részesítette meleg fogadtatásban. A törvénytervezet megvitatása körülbelül 18 hónapot vesz igénybe.” – mondja Raffaele Bifulco, az alkotmányjog professzora – A legfrissebb kutatások szerint az olaszok többsége egyetért a javaslattal és ha sikerülne elfogadtatni, az nagy siker lenne Meloni számára.”
Jelenleg úgy tűnik, hogy a politikusok nem támogatják, a közvélemény mégis szeretné a változást.
„A reform sikere nemcsak Giorgia Meloni miniszterelnöki pozícióját erősítené meg, hanem egyúttal azt is üzenné Európának és a világnak, hogy Olaszország a jelenleginél nagyobb politikai stabilitásra törekszik.” – teszi hozzá az alkotmányjogász.
A közvetlen miniszterelnök-választáshoz szükség lenne a választási rendszer átfogó felülvizsgálatára, hogy így elkerülhetővé váljanak az esetleges meglepetések. Meloni számára az is motivációt jelenthet, hogy sikert érjen el egy olyan területen, ahol mások kudarcot vallottak.
[type] => post
[excerpt] => Minden reformok anyjának nevezte Giorga Meloni az olasz kormány célját. Az elképzelés szerint ez növelné a stabilitást az országban, ahol a koalíciók néha csak heteken, hónapokon át képesek kormányozni.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1700167440
[modified] => 1700149836
)
[title] => Közvetlenül választatnának kormányfőt Olaszországban
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=95520&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 95520
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 66226
[image] => Array
(
[id] => 66226
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/giorgia-meloni.webp
[original_lng] => 1293536
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/giorgia-meloni-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/giorgia-meloni-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/giorgia-meloni-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/giorgia-meloni-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/giorgia-meloni-1536x864.webp
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/giorgia-meloni.webp
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/giorgia-meloni.webp
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1700142861:4
[_thumbnail_id] => 66226
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 2342
[translation_required_done] => 1
[_oembed_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => Il Presidente @GiorgiaMeloni ha incontrato oggi, a Istanbul, il Presidente della Repubblica di Turchia, Recep Tayyip Erdoğanhttps://t.co/x81Hjk2WTR
— Palazzo_Chigi (@Palazzo_Chigi) January 20, 2024
[_oembed_time_16b5f2322279d121d9df25976b85126a] => 1706462127
[_oembed_40eb79e8750720645cb64f1dbd6ed8de] => Pro-Palestine potest outside the AGO in Toronto, where PM Trudeau is holding a reception for fascist-friendly Italian PM Malone. MP Marco Mendicino already got an earful while entering. pic.twitter.com/X8T5Zt3W6T
— Dave Gray-Donald (@dgrdon) March 2, 2024
[_oembed_time_40eb79e8750720645cb64f1dbd6ed8de] => 1710055166
[_oembed_fb26810004dd7d33e998983db051cbf3] => Canadian Prime Minister Trudeau and Italian Prime Minister Meloni canceled their joint visit to the Toronto Art Gallery due to “security circumstances.”
The Nazi terrorist-supporters are taking over democracies, dictating leaders what they can/can't do in their own countries. pic.twitter.com/LeE8qGQLax
— Adam Albilya - אדם אלביליה (@AdamAlbilya) March 3, 2024
[_oembed_time_fb26810004dd7d33e998983db051cbf3] => 1710055167
[_oembed_cf5470a83f05578eef14acec0f14177e] => Pro-Palestine potest outside the AGO in Toronto, where PM Trudeau is holding a reception for fascist-friendly Italian PM Malone. MP Marco Mendicino already got an earful while entering. pic.twitter.com/X8T5Zt3W6T
— Dave Gray-Donald (@dgrdon) March 2, 2024
[_oembed_time_cf5470a83f05578eef14acec0f14177e] => 1719823565
[_oembed_2b37f673f76b5a6ba347d36980eca75a] => Canadian Prime Minister Trudeau and Italian Prime Minister Meloni canceled their joint visit to the Toronto Art Gallery due to “security circumstances.”
The Nazi terrorist-supporters are taking over democracies, dictating leaders what they can/can't do in their own countries. pic.twitter.com/LeE8qGQLax
— Adam Albilya - אדם אלביליה (@AdamAlbilya) March 3, 2024
[_oembed_time_2b37f673f76b5a6ba347d36980eca75a] => 1719823566
[_oembed_cfefe5a4c192e5e3776367c8dc23d6c9] => On the sidelines of the Ambrosetti Forum, I had a meeting with the President of the Council of Ministers of Italy, @GiorgiaMeloni.
One of the key topics we discussed was Ukraine’s recovery and reconstruction, particularly focusing on the restoration of our energy system. We… pic.twitter.com/ZKBFzoIniF
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 7, 2024
[_oembed_time_cfefe5a4c192e5e3776367c8dc23d6c9] => 1726345377
[_oembed_b33613a2d94cddb73856a9704ff4850c] =>
[_oembed_time_b33613a2d94cddb73856a9704ff4850c] => 1737281068
[_algolia_sync] => 1202821659001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 11384
[1] => 1177
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Giorgia Meloni
[1] => reformok
)
)
[7] => Array
(
[id] => 89890
[content] =>
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának „újraindításra” van szüksége, amely segít a nemzetközi intézménynek visszanyerni a jó hírét – szólított fel pénteken Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója az X-en, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Podoljak megjegyezte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának alaphelyzetbe állítása az első lépés afelé, hogy a globális intézménynek helyreálljon a jó híre; helyreálljon a stabilitás; megerősödjön a biztonsági rend. „A testület jelenlegi összetétele és az akkreditált „globális szereplők” régóta nem egyeztethetők össze a modern világ valós állapotával, és a nem állandó tagság eszköze nem képes ezt a helyzetet korrigálni. Számos regionális szereplő igényli a globális elismerést, és erre megvan az okuk” – mutatott rá.
A tanácsadó szerint ugyanakkor legalább egy ország, nevezetesen Oroszország, illegálisan foglal helyet az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ezáltal aktívan kereskedik a vétójoggal és aláássa a nemzetközi jogokat. „Az ENSZ Közgyűlése az ideális hely és alkalom a cselekvésre. Ideje megfosztani Moszkvát vétójogától, frissíteni a Biztonsági Tanács összetételét és helyreállítani az ENSZ-be vetett bizalmat” – szólította fel átalakulásra a nemzetközi szervezetet Mihajlo Podoljak.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ENSZ Biztonsági Tanácsának „újraindításra” van szüksége, amely segít a nemzetközi intézménynek visszanyerni a jó hírét – szólított fel pénteken Mihajlo Podoljak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1694812200
[modified] => 1694807061
)
[title] => Podoljak átalakulásra szólította fel az ENSZ-t jó hírének a visszanyerése érdekében
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=89890&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 89890
[uk] => 89897
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 89891
[image] => Array
(
[id] => 89891
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/podoljak-2.jpg
[original_lng] => 24552
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/podoljak-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/podoljak-2-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/podoljak-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/podoljak-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/podoljak-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/podoljak-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/podoljak-2.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1694797146:8
[_thumbnail_id] => 89891
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3856
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a1625776e7625f3cf7ad0b7ea8e9bfb2] =>
[_oembed_time_a1625776e7625f3cf7ad0b7ea8e9bfb2] => 1696229081
[_oembed_78dd2378fefba910d72a8d20c8d5b933] => — Elon Musk (@elonmusk) October 1, 2023
[_oembed_time_78dd2378fefba910d72a8d20c8d5b933] => 1696404352
[_oembed_3c8dc6a60a6be379d83877eae4519505] =>
[_oembed_time_3c8dc6a60a6be379d83877eae4519505] => 1698773911
[_oembed_27a167084995cfdd6feb73872eebc81d] => A failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization hit the Al Ahli hospital in Gaza City.
IAF footage from the area around the hospital before and after the failed rocket launch by the Islamic Jihad terrorist organization: pic.twitter.com/AvCAkQULAf
— Israel Defense Forces (@IDF) October 18, 2023
[_oembed_time_27a167084995cfdd6feb73872eebc81d] => 1698773911
[_oembed_69d3bce9ff3fa414eef6d2cc685923e5] => Islamic Jihad struck a Hospital in Gaza—the IDF did not.
Listen to the terrorists as they realize this themselves: pic.twitter.com/u7WyU8Rxwz
— Israel Defense Forces (@IDF) October 18, 2023
[_oembed_time_69d3bce9ff3fa414eef6d2cc685923e5] => 1698773912
[_oembed_6c0d41540dd11cc1a3872f5c63240139] => Vím, že je dnes významný den pro ?? a chceme slavit naše 105 výročí republiky. Ale tímto se prostě nedá promlčet, promiňte mi to. Přesně před 3 týdny Hamas vyvraždil více než 1400 Izraelců, což je na jejich počet obyvatel více obětí, než zavraždila militantní islamistické… pic.twitter.com/gd1hk8vdZU
— Jana Černochová (@jana_cernochova) October 28, 2023
[_oembed_time_6c0d41540dd11cc1a3872f5c63240139] => 1699606138
[_oembed_29f22abcbb319cf2bd0a83ce1b99be35] => The Assembly of the International Maritime Organization has just elected a new IMO Council for 2024-2025. Russia was not elected.
I welcome this just decision. In the last decade, no country has done more to undermine freedom of navigation than Russia.
I am grateful to IMO…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 1, 2023
[_oembed_time_29f22abcbb319cf2bd0a83ce1b99be35] => 1702912449
[_oembed_84622776fa81df772c185c05111e9c73] =>
[_oembed_time_84622776fa81df772c185c05111e9c73] => 1732535711
[_oembed_f823a9ac5eabe5e8b26635a1cd4102a7] =>
[_oembed_time_f823a9ac5eabe5e8b26635a1cd4102a7] => 1735376861
[_oembed_f93726648e1b8815af90c24724a2f266] =>
[_oembed_time_f93726648e1b8815af90c24724a2f266] => 1735376861
[_oembed_9146a14aa80212f1821a8438112599b4] =>
[_oembed_time_9146a14aa80212f1821a8438112599b4] => 1737435133
[_oembed_771ddbe17d9cc0e31b4799ef8a4781f1] =>
[_oembed_time_771ddbe17d9cc0e31b4799ef8a4781f1] => 1738828767
[_oembed_ec0c3cc3373d959cfc534701f4ff9866] => I agree https://t.co/ZhjBXCTQfp
— Elon Musk (@elonmusk) March 2, 2025
[_oembed_time_ec0c3cc3373d959cfc534701f4ff9866] => 1742229896
[_algolia_sync] => 508178484000
[_oembed_b3c504e30c8daac167884acb504c9592] =>
[_oembed_time_b3c504e30c8daac167884acb504c9592] => 1760469152
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 2058
[1] => 41
[2] => 53452
[3] => 11
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 589
[1] => 23517
[2] => 20995
[3] => 1177
)
[tags_name] => Array
(
[0] => ENSZ
[1] => ENSZ Biztonsági Tanács
[2] => Mihajlo Podoljak
[3] => reformok
)
)
[8] => Array
(
[id] => 89526
[content] =>
Volodimir Zelenszkij elnök új lépéseket jelentett be az állam részéről a korrupció elleni küzdelemben – számolt be az rbc.ua hírportál az államfő hétfő esti videoüzenetére hivatkozva.

A jelenés szerint Zelenszkij elmondta: „Ma is tartottam egy találkozót a rendvédelmi szervek vezetőivel. Nyilvánvalóan Ukrajnának több előrelépésre van szüksége a közérdek védelmében. Azokkal szembeni védekezésben, akik a pénztárcájuk érdekeit a társadalmi normáknál és szabályoknál magasabbra helyezik. Még a háborúnál is magasabbra. Ott új lépések lesznek az állam részéről.”
Volodimir Zelenszkij elnök a megyei hadkiegészítő parancsnokságokon kirobbant nagy horderejű korrupciós botrányok után Ukrajna-szerte kezdeményezte a területi toborzási és szociális támogatási központok ellenőrzését. Később az államfő jóváhagyta a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) határozatát, amellyel leváltotta az össze területi toborzási és szociális támogatási központ vezetőjét.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök új lépéseket jelentett be az állam részéről a korrupció elleni küzdelemben.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1694515620
[modified] => 1694513284
)
[title] => Zelenszkij új lépéseket jelentett be a korrupció elleni küzdelemben
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=89526&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 89526
[uk] => 89541
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 89527
[image] => Array
(
[id] => 89527
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/zelenszkij-15.jpg
[original_lng] => 27452
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/zelenszkij-15-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/zelenszkij-15-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/zelenszkij-15.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/zelenszkij-15.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/zelenszkij-15.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/zelenszkij-15.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/zelenszkij-15.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1694504234:2
[_thumbnail_id] => 89527
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3158
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] => I spoke with @RTErdogan to thank Türkiye for persistently supporting Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
We discussed the next round of the Peace Formula talks in Malta. Türkiye will participate, adding its authoritative voice and stance.
Food security. Despite…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 21, 2023
[_oembed_time_8949c7c338da50d4ff3c3fbaec8b3af4] => 1698084728
[_oembed_034e2c4538e393ad7e5f201957eef594] =>
[_oembed_time_034e2c4538e393ad7e5f201957eef594] => 1714065245
[_oembed_8bc471b880c1d5d788436308bc4006f4] => Looks like we’ve got the Zelenskyy interview. We’ve been trying for two years, and with particular intensity after interviewing Putin in February. The point is to bring Americans much-needed information about the conflict that’s completely reshaping their country’s position in…
— Tucker Carlson (@TuckerCarlson) July 3, 2024
[_oembed_time_8bc471b880c1d5d788436308bc4006f4] => 1720544919
[_algolia_sync] => 508178150000
[_oembed_abfbd12049cfc694f9757856f8274218] =>
[_oembed_time_abfbd12049cfc694f9757856f8274218] => 1747483694
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 2058
[2] => 41
[3] => 17
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Sürgős
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 547
[1] => 1177
[2] => 122
)
[tags_name] => Array
(
[0] => korrupció
[1] => reformok
[2] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[9] => Array
(
[id] => 86237
[content] =>
A G7-es országcsoport nagykövetei közölték, hogy milyen reformintézkedéseket várnak el Ukrajnától az ország háború utáni újjáépítésébe történő nyugati befektetések érdekében, beleértve az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot – közölte szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportál a G7-ek kijevi nagyköveteinek közös Twitter-bejegyzésére hivatkozva.

A jelentés szerint a nagykövetek emlékeztettek arra, hogy találkoztak Denisz Smihal miniszterelnökkel, és megvitatták vele a további lépéseket az Ukrajna újjáépítéséről szóló konferencia után. „Az átláthatóság és az elszámoltathatóság kulcsfontosságú ahhoz, hogy a magánszektort bevonjuk a helyreállításba és az újjáépítésbe” – hangsúlyozták a diplomaták.
A nagykövetek megjegyezték, hogy ennek érdekében számos lépést várnak el Ukrajnától a korrupcióellenes szférában, elsősorban a Nemzeti Korrupcióellenes Ügynökség új vezetőjének időben történő kinevezését, a politikai pártok vagyonbevallási és pénzügyi elszámolási rendszerének visszaállítását, a korrupcióellenes intézmények, mindenekelőtt a Különleges Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP) és az ARMA megerősítését.
„Sürgetjük továbbá olyan törvények elfogadását, amelyek biztosítják az erős és független Monopóliumellenes Bizottságot, és javítják az állami tulajdonban lévő vállalatok irányítását az OECD szabványai szerint” – hangsúlyozták a nagykövetek, akik megjegyezték, hogy egyetértenek abban, hogy meg kell kezdeni az Ukrajna 2024-es újjáépítéséről szóló konferencia előkészítését Németországban.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => A G7-es országcsoport nagykövetei közölték, hogy milyen reformintézkedéseket várnak el Ukrajnától az ország háború utáni újjáépítésébe történő nyugati befektetések érdekében, beleértve az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1691010000
[modified] => 1691008678
)
[title] => A G7-ek jelezték, hogy milyen reformokat várnak el Ukrajnától az újjáépítésbe való befektetés érdekében
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=86237&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 86237
[uk] => 86258
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 58250
[image] => Array
(
[id] => 58250
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/g7.jpg
[original_lng] => 92192
[original_w] => 640
[original_h] => 336
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/g7-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/g7-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/g7.jpg
[width] => 640
[height] => 336
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/g7.jpg
[width] => 640
[height] => 336
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/g7.jpg
[width] => 640
[height] => 336
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/g7.jpg
[width] => 640
[height] => 336
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/g7.jpg
[width] => 640
[height] => 336
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1691004103:8
[_thumbnail_id] => 58250
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3913
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_274bf88079ceb6acb1c341051a94540c] =>
[_oembed_time_274bf88079ceb6acb1c341051a94540c] => 1690999203
[_oembed_7d2cb0e581da146bb755730361eb7b30] =>
[_oembed_time_7d2cb0e581da146bb755730361eb7b30] => 1691059291
[_oembed_fd78aa193a0e77fb44e5075915e72d61] =>
[_oembed_time_fd78aa193a0e77fb44e5075915e72d61] => 1708009219
[_oembed_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] => Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
Russia acts every time the West fails to act. For every word uttered to… pic.twitter.com/w4dx6qxZIV
— Dmytro Kuleba (@DmytroKuleba) March 2, 2024
[_oembed_time_32f67374feb7e705634884d59fa2cbc5] => 1709654771
[_algolia_sync] => 508164405000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 53452
[2] => 49
[3] => 11
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Kiemelt téma
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1489
[1] => 1896
[2] => 1177
[3] => 53893
[4] => 63
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Denisz Smihal
[1] => G7
[2] => reformok
[3] => újjáépítés
[4] => Ukrajna
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1177
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1177
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => politic
)
[_domains] => Array
(
[politic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
reformok (2 Oldal)