Dmitro Kuleba külügyminiszter felszólította azokat a nyugati partnereket, akik vadászgépeket küldhetnek Ukrajnába, hogy kezdjék meg az ukrán pilóták kiképzését anélkül, hogy további kötelezettségeket vállalnának – számolt be az rbc.ua hírportál a tárcavezetőnek a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián tartott sajtótájékoztatójára hivatkozva.
A tudósítás szerint az ukrán diplomácia vezetője kifejtette: „Megkockáztatom, de azt mondom, hogy Ukrajna harci repülőket fog kapni: ez csak idő és eljárások kérdése. Ez több időt vesz igénybe, mint a harckocsit. Ezt megértjük.” Azt is megjegyezte, hogy az első lépés a pilóták képzése. A harckocsik esetében elmondása szerint sok idő telt el az eredetileg bejelentett utánpótlási, majd katonai kiképzési döntés miatt.
„Most az ellenkezőjét javasoljuk. Ez a kérésünk minden olyan barátunkhoz, aki potenciálisan meg tudja osztani Ukrajnával a repülőgépeit: kezdjék el a kiképzést mielőbb, anélkül, hogy konkrétan most további kötelezettségeket vállalnának” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba.
I took part in a G7 ministerial meeting at the invitation of Japanese FM Hayashi Yoshimasa. We focused on everything needed for Ukraine's victory in 2023. There will be rapid deliveries of weapons and new sanctions. Russia must realise we won’t tire of countering its aggression. pic.twitter.com/Z6sCs4yLPY
Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke#InsecurityCouncil
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
Ukrainians to practise flying Swedish Gripens, but there will be no supply. Pål Jonson, Minister of Defence of Sweden, has announced the training of several Ukrainian pilots on Swedish JAS 39 Gripen fighter jets in response to the Ukrainian side's request. pic.twitter.com/4zj7T4Ogp6
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
Russia makes a mistake if it thinks it can “wait out” military aid for Ukraine. Ukraine will only get stronger, and Russian aggression will fail. We are not just bringing weapons to Ukraine. We are ramping up domestic production and co-production with partners in NATO and beyond. pic.twitter.com/mljxtPNKX6
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
🇧🇪 confirms its commitment to🇺🇦 with the delivery of F16s, in coordination with our allies, while preserving our security and the operationality of our air fleet. We continue to strengthen the defense capacity of Ukraine to defend its territory and population. pic.twitter.com/ZEoaoLmtrP
Informujemy, że trwają rozmowy ze stroną ukraińską na temat przekazania samolotów MIG-29. Przekazywanie samolotów związane jest z osiąganiem przez nie docelowych resursów eksploatacyjnych oraz brakiem perspektywy ich dalszej modernizacji w Siłach Zbrojnych RP. Informujemy… pic.twitter.com/35obeH37rP
A brit miniszterelnök szerint NATO-szabványoknak megfelelő védelmi kapacitásokat és biztonsági garanciákat kell nyújtani Ukrajnának a jövőbeni orosz támadások elrettentése végett.
Rishi Sunak, aki az 59. Müncheni Biztonsági Konferencia (MSC) szombati munkanapján szólal fel, a Downing Street által előzetesen ismertetett beszédében kifejti, hogy a tartós ukrajnai béke eléréséhez a nemzetközi jog megerősítésére van szükség, valamint olyan új keretrendszerre, amely hosszú távra megteremti Ukrajna biztonságát.
A londoni miniszterelnöki hivatal ismertetése szerint Sunak ennek érdekében olyan új NATO-charta kidolgozására tesz javaslatot a müncheni értekezleten, amely védelmet nyújt Ukrajnának a jövőbeni orosz agresszió ellen.
A brit kormányfő szerint Ukrajnát magasan fejlett, NATO-normáknak megfelelő védelmi kapacitásokkal is fel kell szerelni, és meg kell mutatni azt is, hogy a Nyugat Ukrajna mellett marad, újból és újból kész és képes segíteni az ukránokat országuk megvédésében.
A brit miniszterelnök szerint az ukrajnai háború tétje nem korlátozódik egyetlen ország biztonságára és szuverenitására, minden ország biztonságát és szuverenitását érinti.
Sunak hozzáteszi: az orosz invázió, az Oroszország által elkövetett rettenetes háborús bűncselekmények és a felelőtlen nukleáris retorika tünetszerűen mutatja azt a szélesebb körű fenyegetést, amely az „általunk vallott összes értékre kiterjed”.
A Downing Street a kormányfő szombati beszédének előzetes ismertetésében felidézi: Rishi Sunak már korábban is hangsúlyozta, hogy Ukrajnát NATO-normáknak megfelelő védelmi kapacitásokkal kell felszerelni, nem csupán a jövőbeni ukrán NATO-tagság előkészítő mozzanataként, de annak biztosítására is, hogy Oroszország ne fenyegethesse tovább Ukrajnát úgy, ahogy azt 2014 óta folyamatosan teszi.
Müncheni beszédében Rishi Sunak kifejti: erre a fellépésre nem csak Ukrajna, hanem az egész európai kontinens biztonságának védelme érdekében szükség van, és annak a globális rendnek a védelmében is, amely 80 év óta megalapozza a békét és a biztonságot.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt héten előre be nem jelentett látogatást tett Nagy-Britanniában, ahol fogadta őt Rishi Sunak miniszterelnök és III. Károly király is.
Zelenszkij a londoni parlament két házának tagjai előtt elmondott beszédében harci repülőgépek szállítását kérte Nagy-Britanniától és a nyugati szövetségesektől, de a kérést a brit kormány érzékelhető tartózkodással fogadta.
Nagy-Britannia a nyugati szövetségesek közül elsőként kezdte meg ukrán pilóták NATO-szabványoknak megfelelő kiképzését, de a Downing Street a brit kormányfő szombati beszédének előzetes ismertetésében hangsúlyozza: ez a kiképzés arra irányul, hogy Ukrajna a jövőben a NATO által meghonosított harcászati módszerekkel védhesse meg légterét.
A tájékoztatásban Sunak hivatala sem tesz említést arról, hogy a brit kormányfő vadászgépek ukrajnai szállítására készülne javaslatot tenni.
Nagy-Britannia tavaly 2,3 milliárd font értékű katonai segélyt nyújtott Ukrajnának, és ennek keretében hárommillió egységnyi hadfelszerelés – köztük egy páncélosszázadnyi Challenger 2 harckocsi, kétszáz egyéb páncélos jármű, több mint tízezer páncéltörő rakéta és rakéta-sorozatvető rendszerek – átadására vállalt kötelezettséget.
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
A meaningful and symbolic visit of President @valstsgriba to Ukraine. Thank you for the principled defense and political support, for the clear understanding that the aggressor cannot be given a single chance. Ukraine and all of Europe will win! pic.twitter.com/2QT4OUO8sr
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
A háború utáni ukrán társadalom már nem fog beletörődni az országban uralkodó korrupcióba, ezért azt fel fogjuk számolni – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök pénteken a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián mondott online beszédében, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint az elnök azt mondta: „Ukrajnában nincs mély korrupció. Ez a háború sok mindent elmosott. Sokan elszöktek az országból, hogy őszinte legyek.” Hozzátette: sokan szabad akaratukból maradtak a megszállók által elfoglalt területeken. És rengeteg ilyen információ van – jegyezte meg.
„A háború utáni társadalmunk nem bocsát majd meg egyetlen korrupt lépést sem, ezért biztos vagyok benne: hogy leküzdjük. Ezzel párhuzamosan reformok is zajlanak. Létezik egy korrupcióellenes rendszer, amely az egyik legerősebb Európában” – mutatott rá az államfő.
„Sok intézményünk van, befejeződik az utolsó korrupcióellenes testület (NABU – a szerk.) tisztségviselőjének kiválasztása. És ez a rendszer 100%-osan fog működni. Vagyis a háború ellenére dolgozunk. Azonban vannak bizonyos mozzanatok. Sajnos az emberek már csak ilyenek a világon, és ez volt az összes háború alatt: valaki harcol, valaki pedig kihasználja a háborút. Biztos vagyok benne, hogy túl leszünk ezen az egészen, mert már nem sok van belőle hátra” – adott hangot meggyőződésének Volodimir Zelenszkij.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => A háború utáni ukrán társadalom már nem fog beletörődni az országban uralkodó korrupcióba, ezért azt fel fogjuk számolni – jelentette be Volodimir Zelenszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1676717160
[modified] => 1676716839
)
[title] => Zelenszkij: Ukrajna a háború után győzi le a korrupciót
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=71031&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 71031
[uk] => 71035
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 71033
[image] => Array
(
[id] => 71033
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-9.jpg
[original_lng] => 66375
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-9-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-9-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-9.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-9.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-9.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-9.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-9.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1676711482:8
[_oembed_1dbfbc952105617c05cb554059670eb6] =>
[_oembed_time_1dbfbc952105617c05cb554059670eb6] => 1676709388
[_thumbnail_id] => 71033
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4044
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_02bdb89584eda3bcf03e599926698abb] =>
[_oembed_time_02bdb89584eda3bcf03e599926698abb] => 1676709965
[_oembed_951a7c9d57fdd569983f9600697bf67e] =>
Statement on investigation into Scottish National Party funding and finances – man arrested.
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
I had a phone call with Cambodian Prime Minister Hun Sen @PeacePalaceKH. I thanked him for the principled position in support of Ukraine's sovereignty and territorial integrity. I noted Cambodia's training of Ukrainian demining specialists. Hopefully this cooperation will…
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 29, 2023
While in Oslo, I had a call with Poland’s Prime Minister @DonaldTusk. I congratulated my friend on his appointment and the beginning of a new chapter in our bilateral relations.
As the #EUCO summit approaches, we discussed its upcoming decisions that will bring the entire…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 13, 2023
Our group of specialists has begun deploying a mission in Denmark to share Ukraine’s experience in countering drones. Our guys arrived to take part in the joint exercises with partners, which could become the foundation for a new system to counter Russian and any other drones.…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 30, 2025
Donbászon, ahol jelenleg aktív harcok folynak, a háború után semmi élő nem marad, de mi mégis felszabadítjuk – jelentette ki pénteken Volodimir Zelenszkij elnök a Müncheni Biztonságpolitikai Konferenciát megnyitó online beszédében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint az elnök kiemelte: „Az offenzívával kapcsolatban. Ott nem olyan bonyolult a helyzet, az Oroszországi Föderáció katonai és politikai vezetésében nem zsenik dolgoznak. A védelmünk gyenge pontjait keresik, figyelnek minket. Nem véletlenül támadják a civil szektort, az infrastruktúrát, a logisztikát, az energiahálózatot. Mindezek a csapások nem véletlenek.”
Zelenszkij szerint az oroszok megpróbálják megfélemlíteni az embereket, hogy káosz legyen, és ne legyen erő az országon belüli egyesülésre. „Folyamatosan dolgoznak ezen. Ezért keresik a gyenge pontokat – hazánk déli részét figyelik. Majdnem egy éve folyamatosan dolgoznak keleten, ott a legforróbb a helyzet, ott vannak a legnagyobb csoportjaik. Még akkor is, amikor Herszont visszafoglaltuk, mintegy 40 000 katonájuk menekült keletre” – jegyezte meg.
Az államfő hangsúlyozta, hogy a megszállók éppen keleten keresik a gyenge pontokat az ukrán védelemben. „Hogyan harcolnak ott? Nap mint nap lőnek tüzérséggel civil házakat, abszolút nem véletlenül, mindent elpusztítanak, hogy az emberek elmenjenek, elfogyjanak, aztán megpróbáljanak bejutni oda. Ezt csinálják Donbászon. Tudjuk, hogy a háború után nem lesz semmi élő Donbászon. Most az emberekről és az infrastruktúráról is beszélek” – mutatott rá.
Az elnök párhuzamot vont az Oroszországi Föderáció katonai és politikai vezetésének az ukrajnai háborúban és Adolf Hitlernek a második világháborúban tanúsított fellépése között. „Ugyanúgy, ahogy Hitler cselekedett a második világháború alatt. Itt nincsenek meglepetések. Tudjuk, mit csinálnak. Ha sikerül erősebbeknek lennünk partnereinkkel, korábban lesz a felszabadítás. Ha a folyamat lelassul, fennáll annak a veszélye, hogy az egész Donbász elpusztul, de úgy is, akkor is mindent visszafoglalunk, de az emberekre gondolok, szeretnék korábban támogatást kapni, hogy minél több embert megmentsek, és ez a legfontosabb dolog” – összegezte Volodimir Zelenszkij.
I had a long and meaningful phone call with ?? President Xi Jinping. I believe that this call, as well as the appointment of Ukraine's ambassador to China, will give a powerful impetus to the development of our bilateral relations.
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
I am grateful to the United States House of Representatives, both parties, and personally Speaker Mike Johnson for the decision that keeps history on the right track.
Democracy and freedom will always have global significance and will never fail as long as America helps to…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 20, 2024
Today, we received the awaited decision on the US aid package that we long fought for. And a very significant one. Our warriors on the front lines, as well as our cities and villages suffering from Russian terror, will feel it.
Ukraine is grateful to President Biden for his unwavering support for Ukraine's fight for freedom, which, along with strong bipartisan support in the United States, has been and continues to be critical.
Many strong decisions have been made in recent years and they will be…
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 21, 2024
Az orosz agresszió nemcsak Ukrajnát fenyegeti, ezért a világnak segítenie kell az ukránokat a háború megnyerésében, a Kreml fejének, Vlagyimir Putyinnak a legyőzésében, ami lehetővé teszi a hozzá hasonló diktátorok legyőzését az egész világon – jelentette ki pénteken Volodimir Zelenszkij elnök a Müncheni Biztonságpolitikai Konferenciát megnyitó online beszédében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Zelenszkij hangsúlyozta: „Most mindannyiunknak, az egész szabad világnak nincs más választása, mint legyőzni Góliátot, aki azért jött, hogy elpusztítsa az életünket. Dávidnak lenni azt jelenti, hogy harcolunk. Még nincs meg Dávid parittyája Izraelből, de remélem, ez csak átmeneti állapot.” Egyúttal köszönetet mondott mindenkinek, aki segíti az ukránokat az orosz agresszió elleni harcban.
„Tavaly már láttuk, hogy Góliát idén egyértelműen elesik. Ezt együtt érhetjük el, ahogy Dávid is tette. Biztosíthatjuk, hogy a győzelmünknek ne legyen alternatívája, és nem is lesz alternatívája sehol a világon, ahol a szabadságot többre becsülik, mint egy zsarnok irgalmát” – hangoztatta az elnök.
Az államfő „Ukrajna és Európa felszabadítására szólított fel, mert amikor az orosz fegyverek ránk lőnek, már a szomszédainkat célozzák”. „Lehet Európa kompromisszum kérdése? Nem. Lehetséges, hogy minden európai alkotmányt és a világgazdaság minden szféráját meg kell szabadítanunk az orosz agressziótól. Nekünk, a világ egyesült Dávidjainak le kell győznünk a szerteszét szóródott „Putyinokat” mindenütt a világban” – összegezte Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az orosz agresszió nemcsak Ukrajnát fenyegeti, ezért a világnak segítenie kell az ukránokat a háború megnyerésében, a Kreml fejének, Vlagyimir Putyinnak a legyőzésében, ami lehetővé teszi a hozzá hasonló diktátorok legyőzését az egész világon – je...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1676659800
[modified] => 1676657196
)
[title] => Zelenszkij Münchenben fegyvereket kért a világtól, és hadat üzent a világ minden „Putyinjának”
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=70978&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 70978
[uk] => 71008
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 70980
[image] => Array
(
[id] => 70980
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij.png
[original_lng] => 687123
[original_w] => 1366
[original_h] => 768
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-300x169.png
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-768x432.png
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij-1024x576.png
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij.png
[width] => 1366
[height] => 768
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij.png
[width] => 1366
[height] => 768
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/zelenszkij.png
[width] => 1366
[height] => 768
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1676662474:8
[_oembed_02bdb89584eda3bcf03e599926698abb] =>
[_oembed_time_02bdb89584eda3bcf03e599926698abb] => 1676649841
[_thumbnail_id] => 70980
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4471
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_b2a791801c268634c2d52d34e7df7790] =>
??️ "Si l'Ukraine ne parvient pas à défendre son indépendance, nous n'aurons pas le choix, nous serons obligés de rentrer dans le conflit", déclare Jan Emeryk Rościszewski, ambassadeur de Pologne en France
⚡️ Ukraine needs 50 Patriot [air defense symstems] to lose lives from [russian] shelling, says Volodymyr Zelenskyy in an interview with Wall Street Journal.
"Any counteroffensive is very dangerous without control in the sky. Imagine a military that understands that it has no… https://t.co/cRCaU5cHZB
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
"Russia should be grateful if Ukraine is in NATO. Since Ukraine will never come to their territory in the future," Zelenskyi said.
"Russia says it is fighting NATO on the territory of Ukraine to justify their actions to the Russian society. But in truth it is because they don't… pic.twitter.com/9e8CNm9ZUD
Volodimir Zelenszkij elnök nyitja meg beszédével pénteken a Müncheni Biztonságpolitikai Konferenciát – adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál müncheni tudósítójára hivatkozva.
A kiadvány szerint ezt a tényt mind a konferencia szervezői, mind az Elnöki Hivatal megerősítette. A fórum videokapcsolaton keresztül csatlakozó ukrán elnök részvételével zajló félórás panel közvetlenül Christoph Heusgennek, a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia elnökének a köszöntő beszéde után kezdődik.
Az esemény a David a Dnyeper partján: Ukrán harc a szabadságért címmel szerepelt a konferencia programjában, utalva a Dávidról szóló bibliai legendára, aki legyőzte a nála erősebb Góliátot. A nyilvános műsorban szereplő paneltagokról egyelőre nem hoztak nyilvánosságra részleteket, bár szó volt az elnök müncheni beszédéről.
Szerhij Nyikiforov elnöki szóvivője az Ukrajinszka Pravdának nyilatkozva megerősítette, hogy az elnöknek a müncheni konferencia megnyitóján elmondandó beszéde valóban tervben van. Az idei Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia nagyrészt Ukrajna Oroszországi Föderáció elleni háborúban aratott győzelmének, valamint a jövőbeli világrend kérdésének lesz szentelve.
Today I addressed the Swiss Parliament @parlch to say that we are not a source of aggression, not a territory of war, and not some kind of conflict zone. We are a country that has always valued and will always value peace. Our peace can only withstand such aggression by force of… pic.twitter.com/PZbbCRudp2
Dear @ZelenskyyUa, Europe will always stand by Ukraine in the pursuit of peace.⁰ You can count on our support at the negotiating table to achieve a just and lasting peace. ⁰Today, we also discussed the steps Ukraine is taking to earn its place in our family of nations. pic.twitter.com/T8jXnEMbqu
Ukrajna három kiemelt téma felvetését tervezi az idei Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián, az egyik a vadászgépek szállításának szorgalmazása lesz – közölte hétfőn Dmitro Kuleba külügyminiszter egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „Az idei Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia nagyon fontos lesz. Összehozza az euroatlanti biztonsági kérdések kulcsfiguráit. A középpontban Ukrajna, Európa és az egész világ biztonságával közvetlenül összefüggő témák állnak majd.”
A külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy még egy évvel ezelőtt a müncheni konferencián Volodimir Zelenszkij elnök arra szólított fel, hogy adjanak fegyvereket Ukrajnának. „Idén a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián Ukrajna számára kiemelt témákat fogunk népszerűsíteni. A kulcs a nagy hatótávolságú rakéták szállítása és a harci repülőgépek átadásának megnyitása, mivel a repülőgépek az utolsó fegyvertípus, amelynek a szállítását fel kell oldani. A többi pozíciót tavaly nyitottuk meg csapatmunkával. Szó lesz Ukrajna NATO-tagságáról és általában Oroszország jövőjéről is” – tette hozzá Dmitro Kuleba.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a Müncheni Biztonságpolitikai Konferenciát február 17. és 19. között tartják.
This will be the first meeting between Ukraine, the European Union, and NATO in this trilateral format. I look forward to meeting @JensStoltenberg and @JosepBorrellF to strengthen our partnership and cooperation in defending Ukraine and Europe. https://t.co/QA0g0I0B3W
Russian UNSC presidency is a slap in the face to the international community. I urge the current UNSC members to thwart any Russian attempts to abuse its presidency. I also remind that Russia is an outlaw on the UNSC: https://t.co/rZVC1pV0MY#BadRussianJoke#InsecurityCouncil
Russia unleashed another salvo of missiles on Ukraine this Saturday. Russia will not stop until it is stopped. The global community must focus on enforcing a just and lasting peace: arming Ukraine, including with F-16s to close the sky, and implementing Ukraine’s Peace Formula.
Our talks at @MFA_Ukraine proved that Ukraine and the UK are determined to work together toward victory.
The UK remains steadfast in providing Ukraine with weapons, increasing their co-production, and ridding the Black Sea of Russian threats. pic.twitter.com/k3ZGNo3RcN
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Volodimir Zelenszkij elnök ma, február 19-én Münchenbe utazik, ahol részt vesz az éves biztonságpolitikai konferencián, és találkozik Nagy-Britannia és Németország vezetőivel, valamint az amerikai alelnökkel, de még ma visszatér Kijevbe – adta hírül az rbc.ua hírportál az Elnöki Hivatalra hivatkozva.
A hivatal közleménye szerint „ma Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke Münchenbe (Németország) látogat, hogy részt vegyen az éves biztonságpolitikai konferencián, és tárgyalásokat folytasson a helyszínen.” Zelenszkij a tervek szerint találkozik Boris Johnson brit miniszterelnökkel, Olaf Scholz német kancellárral, Kamala Harris amerikai alelnökkel és nemzetközi pénzintézetek képviselőivel.
A közlés szerint Zelenszkij konkrét megállapodásokat vár arra vonatkozóan, hogy további katonai és pénzügyi támogatást nyújtsanak Ukrajna stabilitásának a megerősítéséhez. Az Elnöki Hivatal ugyanakkor hozzátette, hogy a Donbászon, a Krím Autonóm Köztársaságban és Ukrajna határai közelében kialakult ütközővonalakon a különleges szolgálatok elemzik a helyzetet. „Rendben folyik a titkosszolgálati adatok folyamatos elemzése és a partnerekkel való információcsere. Ukrajna rendszeresen kap további naprakész titkosszolgálati adatokat az orosz haderők tevékenységéről. Az ország keleti részén a helyzet teljesen az ukrán biztonsági és védelmi erők ellenőrzése alatt áll” – áll a jelentésben.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy pénteken Joe Biden amerikai elnök „nem a legbölcsebbnek” nevezte Zelenszkij döntését, hogy az orosz inváziós veszély ellenére részt vesz a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián, mindazonáltal megjegyezte, hogy az ukrán elnöknek „joga van arra, hogy ma döntsön”.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Volodimir Zelenszkij elnök ma, február 19-én Münchenbe utazik, ahol részt vesz az éves biztonságpolitikai konferencián, és találkozik Nagy-Britannia és Németország vezetőivel, valamint az amerikai alelnökkel, de még ma visszatér Kijevbe.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1645271400
[modified] => 1645271182
)
[title] => Zelenszkij Biden tanácsa ellenére ma mégis Münchenbe repül a biztonságpolitikai konferenciára
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=41436&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 41436
[uk] => 41438
)
[crid] => bey5821
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 40915
[image] => Array
(
[id] => 40915
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zelenszkij-2.jpg
[original_lng] => 45570
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zelenszkij-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zelenszkij-2-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zelenszkij-2.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zelenszkij-2.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zelenszkij-2.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zelenszkij-2.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/zelenszkij-2.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1645265312:8
[_thumbnail_id] => 40915
[_edit_last] => 10
[views_count] => 4343
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_b8ebdec6bc146b90a74738261514b8b5] =>
[_oembed_time_b8ebdec6bc146b90a74738261514b8b5] => 1649775086
[_oembed_1dbfbc952105617c05cb554059670eb6] =>
[_oembed_time_1dbfbc952105617c05cb554059670eb6] => 1676837456
[_oembed_02bdb89584eda3bcf03e599926698abb] =>
[_oembed_time_02bdb89584eda3bcf03e599926698abb] => 1676837456
[_oembed_97edd64d99a37624c24d62d8bd0b74f4] =>
To strengthen the #EU as a global player, we need to reach common ?? positions faster. Germany teams up with ???????????????? in a group of friends committed to make greater use of qualified majority voting in the common foreign and security policy. #qmv 1/2
To strengthen the #EU as a global player, we need to reach common 🇪🇺 positions faster. Germany teams up with 🇧🇪🇫🇮🇫🇷🇮🇹🇱🇺🇳🇱🇸🇮🇪🇸 in a group of friends committed to make greater use of qualified majority voting in the common foreign and security policy. #qmv 1/2
Wolfgang Ischinger, a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia elnöke egy lapinterjúban azt javasolta, hogy Ukrajnának Finnország példáját kellene követnie a NATO-val fenntartott kapcsolatait illetően, a skandináv ország ugyanis tagja az Európai Uniónak, de nem tagja az Észak-atlanti Szövetségnek – adta hírül hétfőn az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Ischinger a Handelsblatt című német lapnak nyilatkozva azt mondta: Vlagyimir Putyin orosz elnök védekező álláspontot foglal el, régóta az attól való félelem vezérli, hogy a NATO felveszi tagjai sorába Ukrajnát és Grúziát. „Ez vörös vonal Oroszország számára” – mutatott rá. Megjegyezte, nem lehet azt mondani, hogy Ukrajna és Grúzia soha nem lesz NATO-tag, de „mi javasolhatnánk Ukrajnának, hogy hosszú távon kövesse a finn példát. Finnország az EU tagja, de nincs a NATO-ban.”
A nyugalmazott német diplomata azt is elmondta, egyelőre nem hiszi, hogy Oroszország nagyszabású támadást indít Ukrajna ellen. „Moszkvában tudják, hogy az ebből származó kár sokkal nagyobb lenne, mint a haszon” – fogalmazott. Ugyanakkor szerinte jó, hogy erre Oroszországot emlékeztetik, ahogy a napokban is történt.
Mint hírportálunk annak idején beszámolt róla,Wolfgang Ischinger a kelet-ukrajnai konfliktus 12 pontos tervével rukkolt elő február végén az 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián, ami Ukrajna tiltakozását váltotta ki. a „februári 12 pontot” egy európai, amerikai, ukrán és orosz szakértőkből álló munkacsoport dolgozta ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) munkatársainak a bevonásával. A terv 4 blokkból – biztonság, humanitárius kérdések, gazdaság, politika – állt.
China's foreign minister Wang Yi tells #MSC2022 that the sovereignty, independence & territorial integrity of every country should be safeguarded. "Ukraine is no exception," he says pic.twitter.com/23ByTHcnVj
#Ukraine: French ?? VAB armored personnel carriers are in Ukraine and are already being used by the Ukrainian army- the APCs seen are armed with AA-52 7.62x51mm machine guns. According to the French Armed Forces minister, Ukraine is receiving significant quantities of these APCs. pic.twitter.com/ffYjkNpxJ4
— ?? Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) July 28, 2022
Spoke with President @ZelenskyyUa and praised the brave Ukrainian people & forces for the impressive progress in regaining their territory from Russian aggressors. #Russia must stop the war it has started. #NATO will sustain & step up support for #Ukraine for as long as it takes.
A kelet-ukrajnai konfliktus 12 pontos, nagy nemzetközi feltűnést keltő rendezési tervével rukkolt elő a hétvégén tartott 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia, jóllehet a dokumentumot az ukrán külügy tiltakozására a szervezők előbb levették a tanácskozás honlapjáról, majd szombaton ismét visszatették – adta hírül a strana.ua hírportál.
Fotó: securityconference.org
A „februári 12 pontot”
egy európai, amerikai, ukrán és orosz szakértőkből álló munkacsoport dolgozta
ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) munkatársainak a
bevonásával. A Wolfgang Ischinger nyugalmazott német diplomata, a müncheni
konferencia elnöke által jegyzett rendezési terv 4 blokkból – biztonság,
humanitárius kérdések, gazdaság, politika – áll.
A dokumentum 1. pontja a
Donbászi Közös Ellenőrzési és Koordinációs Központ visszaállítását javasolja,
ami a szakértők szerint elősegítené a minszki megállapodások teljesítését, azok
megsértése esetén lehetővé tenné a gyors reagálást, beleértve az EBESZ
monitoring csoportjának akadálytalan mozgását, az infrastruktúra
helyreállításának és az aknamentesítésnek a támogatását.
A 2. pont a
katonai-háborús válság rendezését szolgáló párbeszéd megteremtését
indítványozza a normandiai formátum keretében. Ezen belül létre kellene hozni a
katonák kapcsolatfelvételét a donbászi válság rendezése céljából, a minszki
megállapodások érvényesítésének gyorsítása érdekében.
A 3. pont a korlátlan
hozzáférést és a mozgási szabadság javítását javasolja. Ezen belül egyebek
mellett növelni kellene az ellenőrző pontok számát az átjárhatóság javítása
érdekében az ütközővonalon.
A terv humanitárius
blokkja két pontból áll: a sorrendben 4. pont a nyomtalanul eltűntek
felkutatásáról, míg az 5. pont a terület aknamentesítéséről szól.
A csomag gazdasági része
négy pontot tartalmaz: a sorrendben 6. pont Donbász helyreállításának a
gyorsításáról szól, amibe be lehetne vonni az Európai Uniót és Oroszországot
is. A 7. pont a szabadkereskedelmi övezet létrehozásának a vizsgálatára vonatkozik
a háború sújtotta más régiók példáját felhasználva. A 8. pont a szankciók
megszüntetési útitervének kidolgozásával foglalkozik, amelynek értelmében a
minszki megállapodások végrehajtására irányuló konkrét intézkedések függvényében
megfelelően módosulna a szankciós rendszer. A 9. pont a radioaktív sugárzás
veszélyének az elhárítását tárgyalja annak tükrében, hogy Donyeck megyében és a
tágabb térségében 1,2 ezer radioaktív sugárforrás található, amelyeket orvosi,
ipari és kutatási célokra használnak.
A tervezet három pontból
álló politikai blokkja szerint az Ukrajnán belüli szociális átalakulások,
valamint az Ukrajna és a szomszédai közötti kapcsolatok kihatással vannak
történelmi emlékezet és nemzeti identitás politikájára, bonyolult kérdéseket
vetve fel a kormány számára az állampolgárság és a nyelvi jogok kapcsán, valós
módon befolyásolva a politikát, gazdaságot és biztonságot.
A sorrendben 10. pont
szerint új párbeszédet kell beindítani az euroatlanti országok között a
kölcsönös biztonság rendszerének kiépítéséről. A párbeszédet a nemzeti
vezetőknek kell jóváhagyniuk, a cél a többi között a biztonsági alapproblémák
megoldása és a fő ellentétek meghaladása, az esetleges konfliktusok megelőzése.
A 11. pont az EU és
Oroszország közötti szelektív együttműködés területeinek a meghatározásáról és
támogatásáról szól. E szerint 2020-ban az EU-nak és Oroszországnak a szelektív
együttműködést a prioritások közé kell emelnie, beleértve a minszki
megállapodások teljesítését. Kiterjeszteni az együttműködést az egybevágó
érdekek területére, mint a tudomány és a kutatás, határokon átnyúló és
regionális, valamint klíma- és környezetvédelmi együttműködés. Folytatni kell a
meglévő gazdasági és humanitárius kapcsolatok erősítését.
A 12. pont az identitásról
szóló új nemzeti párbeszéd beindítását tárgyalja. E szerint minél hamarabb új,
átfogó nemzeti párbeszédet kell beindítani Ukrajnában, közvélemény-formálók,
vezető tudósok és nemzetközi hírű szakértők bevonásával. Lehetővé kell tenni,
hogy Ukrajna szomszédai, mindenekelőtt Lengyelország, Magyarország és
Oroszország is elmondhassa saját véleményét. A dialógusnak érintenie kell a
történelem és a nemzeti emlékezet, a nyelv, az identitás és a kisebbségek
problémáinak témakörét. A párbeszéd elengedhetetlen részét kell képeznie mind
az országon belüli, mind a külföldi nemzetiségi és vallási kisebbségek iránti
toleranciának és tiszteletnek.
A felsorolt tizenkét pont nem érinti a – 13 pontból álló – minszki megállapodásokban foglaltakat, nincs szó bennük sem a választásokról, sem a terület különleges státusáról. A müncheni konferencia szakértői 12 pontos javaslatcsomagjukkal Kijev és a donbászi szakadár köztársaságok együttélésének könnyebbé tételét tartották szem előtt Moldávia és a Dnyeszter-melléki Köztársaság mintájára, amelyek nem egyesültek, de megtanultak egymással békében élni – írta kommentárjában a strana.ua.