A Külügyminisztérium a Legfelső Tanáccsal együttműködve dolgozik a kettős állampolgárságról szóló törvénytervezet elfogadásán, amely minden ukrán állampolgár számára megengedi a második vagy többes állampolgárságot, kivéve a köztisztviselőket – jelentette be Dmitro Kuleba külügyminiszter az ukrán Szabadság Rádiónak adott interjújában.
A külügyi tárcavezető hangsúlyozta: „a kettős állampolgárság híve vagyok, kivéve az agresszor ország állampolgárságát.” Hozzátette, „a parlamenttel közösen dolgozunk ennek a törvénynek az elfogadásán. Úgy vélem, ez megfelel Ukrajna érdekeinek és ez a jogszabály régen megérett (az elfogadásra).”
Kuleba emlékeztetett arra, hogy a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadása esetén az állami tisztségviselőknek tilos lesz felvenniük más ország állampolgárságát.
Jelenleg Ukrajnában tisztázatlan a kettős állampolgárság kérdése, mert a vonatkozó törvények többféle – egyszerre megengedő és tiltó – értelmezésre adnak lehetőséget.
Following Russian strike on Ukraine’s energy grid yesterday, we held a G7+ meeting convened by FM Hayashi and led by @SecBlinken. The energy coalition is ready to address immediate needs, prepare for the next winter season, and invest in Ukraine’s long-term energy modernisation. pic.twitter.com/9XMeGALvp3

Ukrajna liberálisan áll a határnyitás kérdéséhez, de számításba fogja venni a partnerek tapasztalatait és a valós járványhelyzetet Ukrajna területén – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter hétfőn az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.
Az ukrán diplomácia vezetője hangsúlyozta, „mi abszolút mértékben liberálisak vagyunk ebben a tekintetben, de két tényezőt számításba veszünk: először – hogyan nyitnak a partnerek, másodszor – milyen a valós járványhelyzet Ukrajna területén. Senki nem készül arra, hogy az ukránokat bezárva tartsa, nincsenek ilyen elképzelések.”
Kuleba elmondta, hogy a Külügyminisztérium egyezteti a lépéseit az európai partnerekkel. Példaként említette, hogy amennyiben Olaszország megnyitja a határait, de Ukrajna közvetlen szomszédai nem, akkor meglehetősen nehéz lesz eljutni Olaszországba. Előrelépésként értékelte, hogy az ukrán-lengyel határon a napokban megnyitottak egy újabb átkelőt, a seginyit, ahol gyalogosan lehet átlépni a határt.
Following Russian strike on Ukraine’s energy grid yesterday, we held a G7+ meeting convened by FM Hayashi and led by @SecBlinken. The energy coalition is ready to address immediate needs, prepare for the next winter season, and invest in Ukraine’s long-term energy modernisation. pic.twitter.com/9XMeGALvp3
A Donyec-medencei konfliktus politikai rendezésével foglalkozó normandiai négyek, azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország külügyminiszterei megállapodtak arról, hogy a háromoldalú, Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló minszki összekötő csoport a lehető leghamarabb megvitatja egy átfogó tűzszünet feltételeit a térségben, és meghatározza, mikortól kell annak életbe lépnie – közölte Dmitro Kuleba külügyminiszter csütörtökön, a videokonferencia utáni online sajtótájékoztatón, az Interfax-Ukrajina hírügynökség jelentése szerint.
Az ukrán diplomácia vezetője elmondta: a megbeszélésen Szergej Lavrov orosz külügyminiszter abba az irányba próbálta „terelni” Kijevet, hogy kezdjen közvetlen tárgyalásokat a szakadár donyecki és luhanszki területek képviselőivel – számolt be a Jevropejszka Pravda hírportál. Kuleba kijelentette, hogy Kijev kész beszélni a szakadár területeken élő ukrán lakossággal, de továbbra sem hajlandó tárgyalni „azokkal az illegális csoportokkal, amelyeknek nincs meg a kellő felhatalmazásuk a megszállt területeken élő lakosok érdekeinek képviseletére”.
Hozzátette, hogy Ukrajna álláspontja változatlan, és ezt a francia és a német partnerek is támogatják: létezik a háromoldalú összekötő csoport, amelyben – mint fogalmazott – „képviselteti magát Oroszország, mint agresszor állam, jelen van Ukrajna, amely védi magát az agressziótól, és az EBESZ mint közvetítő”. Utóbbit kulcsfontosságúnak nevezte a kölcsönösen elfogadható megoldások megtalálásához „a háború lezárása és a megszállás megszüntetése” érdekében.
A Jevropejszka Pravda című lap kérdésére válaszolva Kuleba közölte, hogy a „normandiai négyek” tervezett berlini csúcstalálkozója továbbra is napirenden van. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezt a korábbi, tavaly decemberben Párizsban tartott csúcstalálkozón elért megállapodások teljesülése után van értelme megtartani. Szintén újságírói kérdésre az orosz felet vádolta azzal, hogy késlelteti a párizsi megállapodások teljesülését a ráeső rész végrehajtásának halogatásával. Nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy az újabb normandiai csúcsra mikor kerülhet sor.