Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén arra szólította fel a NATO-t és tagállamait, hogy tegyenek eleget Ukrajna iránti elkötelezettségüknek, és hívják meg az országot a katonai szövetségbe a július közepén Vilniusban tartandó csúcstalálkozón.
A 425 szavazattal, 38 ellenszavazat és 42 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők hangsúlyozták, reményeik szerint Ukrajna NATO-csatlakozási folyamata a háború befejezése után megkezdődik, és az ukrán-orosz konfliktus a lehető leghamarabb befejeződik.
Kiemelték: Ukrajna integrációja mind a NATO-ba, mind az EU-ba növelné a regionális és globális biztonságot, valamint erősítené az Ukrajna és az euroatlanti közösség közötti kötelékeket.
Az EP-képviselők támogatásukról biztosították az Európai Tanács tavalyi határozatát, mely uniós tagjelölti státuszt biztosított Ukrajnának. Reményüket fejezték ki, hogy a csatlakozási tárgyalások már idén megkezdődhetnek.
Az állásfoglalás elítélte az ukrajnai Nova Kahovka-i gátat ért támadást, amely – mint írták – háborús bűncselekménynek minősül. A háborús bűnökért, köztük a gát felrobbantásáért felelősöket a nemzetközi joggal összhangban felelősségre kell vonni – húzták alá.
Az EP továbbá átfogó uniós gazdaságélénkítési csomagot szorgalmazott Ukrajna számára, amelynek az ország azonnali, közép- és hosszú távú megsegítésére, az újjáépítésre és a helyreállításra kell összpontosítania. Közölték, várakozással tekintenek a jelenlegi többéves pénzügyi keret és a javasolt, Ukrajna újjáépítését támogató uniós eszköz felülvizsgálata elé, amely a tervek szerint az elkövetkező években fedezni fogja az ország újjáépítési szükségleteinek finanszírozását.
Az EP-képviselők hangsúlyozták annak fontosságát is, hogy Ukrajna újjáépítését összekapcsolják az uniós csatlakozási előkészületekkel és a folyamatban lévő belső reformokkal. Ugyanakkor kiemelték, a sérült infrastruktúra és ipari kapacitás újjáépítésének az európai zöld megállapodással összhangban kell történnie. Ez elősegítené, hogy az ország szén-dioxid-mentes és digitális, modern európai jóléti állammá és piacgazdasággá váljon.
Oroszországot ki kell szorítani Ukrajnából, és ki kell zárni az ENSZ-ből is – írta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.
A külügyér arra hivatkozott, hogy nemrég megjelent a közösségi médiában egy brutális videó, amelyen az látható, hogy orosz katonák ukrán hadifoglyokat fejeznek le.
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
Abszurd, hogy Oroszország – amely rosszabb, mint az Iszlám Állam – az ENSZ Biztonsági Tanácsának az elnöke jelenleg. Az orosz terroristákat ki kell rugdalni Ukrajnából és az ENSZ-ből, és felelősségre kell vonni őket a bűnök miatt – írta.
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
In our today’s call, @MelanieJoly and I discussed ways to expedite Canada’s security assistance for Ukraine and the upcoming NATO summit in Vilnius. I am grateful to Canada for standing with Ukraine.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
Another devastating Russian nighttime attack on Kharkiv, Odesa, and the Sumy region. In Odesa, a residential building was hit. As of now, two people are reported killed and eight injured, including a child.
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
Ukrajna azt várja az Európai Uniótól, hogy az ukrajnai háború miatti szankciók következő, 10. körébe bevonja az orosz állami tulajdonú Roszatom atomenergia-vállalatot – jelentette ki hétfőn Denisz Smihal miniszterelnök, számolt be az rbc.ua hírportál a Sky News hírtelevízióra hivatkozva.
A jelentés szerint az ukrán kormányfő a Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság alelnökével, folytatott kijevi megbeszélései után kijelentette, hogy az orosz atomenergia-ipart meg kell büntetni Ukrajna teljes körű inváziója miatt. Oroszország tavaly márciusban elfoglalta a Zaporizzsjai Atomerőművet, Vlagyimir Putyin orosz diktátor pedig októberben rendelettel ruházta át az erőmű irányítását az ukrán Energoatomtól az orosz Roszatomhoz.
„Arra számítunk, hogy a 10. uniós szankciócsomag korlátozásokat fog tartalmazni az orosz nukleáris ipar, elsősorban a Roszatom ellen. Az agresszort meg kell büntetni az ukrán energetikai rendszer elleni támadások és a környezet elleni bűncselekmények miatt” – hangsúlyozta európai tárgyalópartnerének Denisz Smihal.
Russia’s barbaric attacks continue, killing & terrorising civilians: attack on hospital in #Dnipro, now #Kyiv on dawn of #KyivDay. RU leadership & perpetrators will be held accountable. We remain committed to help Ukraine defend itself.#Accountability#WarCrimes#СлаваУкраїні
The European Council has decided to open accession negotiations with Ukraine & Moldova. #EUCO granted candidate status to Georgia. And the EU will open negotiations with Bosnia and Herzegovina once the necessary degree of compliance with the membership criteria is reached and…
Olekszij Makejev, Ukrajna új németországi nagykövete egy lapinterjúban megrótta Berlint, amiért vontatott az ukrán fegyveres erőknek nyújtott német támogatás, egyúttal felszólította a németeket, hogy mielőbb szállítsanak korszerű harckocsikat Kijevnek – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál német forrásra hivatkozva.
A jelentés szerint az ukrán nagykövet a Bild című német lapnak nyilatkozva kijelentette, hogy szerinte Németország Ukrajnának nyújtott segítsége olyan lassú, mint a sportautó, amelyik 30 kilométeres óránkénti sebességgel araszol az autópályán. „Ahelyett, hogy gyorsan adnának valamit, ami valóban segítene az oroszok elleni harcban, hetekig mondogatják, miért nem lehet semmilyen körülmények között teljesíteni a követeléseinket. Ez több hétig-hónapig tart, és a végén Németország segít, de csak akkor, amikor már majdnem késő” – jegyezte meg.
Amint a nagykövet rámutatott, ma az ukrán fegyveres erőknek harckocsikra és nagy hatótávolságú tüzérségre van szükségük. „Hadd mondjam el: szeretem a német vadon élő állatokat, különösen a leopárdokat és a nyesteket” – célzott a modern harckocsikra Olekszij Makejev, hangsúlyozva, hogy az ukrán fegyveres erőknek korszerű tankokra, nem pedig szovjet páncélosokra van szükségük.
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója ismét felszólította az európai országokat, hogy adjanak nehézfegyvereket Ukrajnának, hogy holnap ne szenvedjenek a Bucsa-szindrómától – adta hírül az rbc.ua hírportál kedden a tanácsadó Twitter-oldalára hivatkozva.
A jelentés szerint Podoljak a bejegyzésében azt írta: „Európának, amely még mindig attól tart, hogy elfogy a gáza, olaja, ideje megértenie: Bucsa csak a kezdete az igazságnak a mai Oroszországról.” Hozzáette, hogy még több száz ukrán várost lesz, amelyet meglátogatott „az emberevő orosz világ”. „Ha nem akartok Bucsa-szindrómában szenvedni, már ma adjatok nehézfegyvereket” – szólított fel Mihajlo Podoljak.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Dmitro Kuleba külügyminiszter „minden szankciók anyjának” a bevezetésére szólította fel az Európai Unió országait Oroszországgal szemben, mert így szerinte néhány hónapon belül véget érhet az Ukrajna elleni háború.
I would like to confirm that #Slovakia has provided #Ukraine with an air-defence system S-300. #Ukrainian nation is #bravely defending its sovereign country and us too. It is our duty to help, not to stay put and be ignorant to the loss of human lives under #Russia’s agression.
Який урок із зернової «османської дипломатії» варто винести західним лідерам? Шантажист із російським корінням завжди поступається тим, хто сильніший та вміє чітко аргументувати непохитну позицію. Шлях до «вмиротворення» агресора лежить лише через розумну демонстрацію сили.
At the meeting marking the 🇺🇦 Diplomatic Service Day, FM @sikorskiradek spoke about 🇵🇱's support for Ukraine.
Talking about the role of individuals in history, he compared @ZelenskyyUa to Winston Churchill, because had Zelenskyy left Kyiv, Ukraine would have lost the war. pic.twitter.com/LoeQinYNSr
Andrij Melnik, Ukrajna berlini nagykövete élesen reagált a német koalícióban az Oroszország elleni szankciók esetleges szigorításáról folyó vitákra, követelve az intézkedések szigorítását – adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál vasárnap a diplomata Twitter-üzenetére hivatkozva.
A jelentés szerint Melnik azt írta, „most nézzünk szembe a tényekkel: ahhoz, hogy a közlekedési lámpa kormány (a jelenlegi német koalíció) végre merje egy kicsit tovább növelni a nyomást Oroszországra, és szigorítani a további szankciókat (beleértve a gáz- és olajembargót is?), ismét több száz békés ukrán civilt kell megölni, újra nőket kell megerőszakolni. Természetesen.”
Az ukrán nagykövet Annalena Baerbock német külügyminiszter Twitter-bejegyzésére reagált, amelyben a tárcavezető az Oroszország elleni szankciók szigorításának lehetőségéről írt a Kijev térségében elkövetett orosz háborús bűnök kapcsán.
Calls by some German politicians to launch NS2 for a little while and close it later are totally irrational. This resembles drug addiction, when a person says “Just one last time!” without realizing the devastating consequences of each “last time”. Addiction to Russian gas kills!
6 bilionów 220 mld 609 mln zł - na tyle oszacowany został koszt, jaki poniosła Polska w wyniku agresji i okupacji niemieckiej w latach 1939-1945. #RaportStratWojennych został przedstawiony 1 września w Zamku Królewskim w Warszawie. ??
? Deputy FM @arekmularczyk during today's press conference on Poland's request to United Nations Secretary-General @antonioguterres and ?? representatives to support the efforts to compensate for losses caused by German aggression and occupation in 1939-1945 pic.twitter.com/L78SWt4KaF
— Ministry of Foreign Affairs ?? (@PolandMFA) January 3, 2023
Nach der Festnahme eines Mitarbeiters des Bundesnachrichtendienstes wegen Spionage für Russland sitzt nun auch ein mutmaßlicher Mittäter in Untersuchungshaft.https://t.co/zCrosc0HeF
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
Auf seiner Asienreise besucht Olaf Scholz die demilitarisierte Grenze zwischen Nord- und Südkorea, die Vorbild für ein Ende des Ukrainekriegs sein könnte. Zunächst aber erreichte der Kanzler hier einen Durchbruch bei dem Thema. https://t.co/xXD33jdUwu
Minister @c_lindner und sein ?? Amtskollege @SergiiMarchenk3 haben eine gemeinsame Absichtserklärung zur Stärkung der Zusammenarbeit unterzeichnet. Es geht um Kooperation in den Bereichen #Finanzmarkt, #Zoll sowie dem Management von Staatsbeteiligungen und Privatisierungen. pic.twitter.com/tKCw8R3jJh
— Bundesministerium der Finanzen (@BMF_Bund) August 14, 2023
Unsere Unterstützung für die Ukraine geht weiter. Heute beginnt die nächste #PATRIOT Ausbildung. 61 ?? Schüler + 10 ?? Sprachmittler starten ihre mehrwöchige Schulung. (Archivbilder) pic.twitter.com/19AwSRapoX
In Sachen PzH2000 & RCH155 #Ukraine. Ein KNDS-Sprecher mir gegenüber: ?bis heute kein Vertrag zu den 100 PzH2000, welche die Ukraine im Sommer 2022 anvisierte u. deren Produktion von der Bundesregierung genehmigt ist ?Produktionsstraße RCH155 wird zurzeit errichtet
Today, the Commander of the Air Forces reported on the operations of our fire teams, the downing of "Shahed" drones, and countering Russian missiles. We can now say that our air defense has been strengthened.
Jens Spahn hat mir mitgeteilt, dass er von seinem Amt als Vorsitzender der CDU/CSU-Bundestagsfraktion zurücktritt. Die Entscheidung ist richtig und war unvermeidlich. Glaubwürdigkeit ist in der Politik das höchste Gut.
Ukrajna védői a zsarnokság ellen harcolnak, azok ellen, akik el akarják pusztítani azokat, akiknek fontos a szabadság, de még mindig vannak olyanok, akiknek ennél fontosabbak az Antwerpenben árult orosz gyémántok és a kikötőik orosz hajókból származó bevétele – idézi Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt az MTI a belga szövetségi parlamentnek címzett videoüzenete alapján.
Zelenszkij háláját fejezte ki Belgiumnak, amiért elsőként az uniós tagállamok közül segítséget nyújtott Ukrajnának, és felhívta a belga parlament figyelmét, hogy mutassanak példát a többi európai országnak is.
Belgium példát mutathat másoknak abban, hogy tegyenek többet az orosz erők visszaszorításáért és a béke megteremtéséért. A béke többet ér, mint a gyémántok, az Oroszországgal kötött üzleti megállapodások, az orosz hajók és az orosz gáz. Több fegyverre, szankciókra van szükségünk, és arra, hogy az EU tagjai lehessünk. Meg fogjuk hálálni a segítséget – emelte ki beszédében az ukrán elnök.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna védői a zsarnokság ellen harcolnak, azok ellen, akik el akarják pusztítani azokat, akiknek fontos a szabadság, de még mindig vannak olyanok, akiknek ennél fontosabbak az Antwerpenben árult orosz gyémántok és a kikötőik orosz hajókból szárm...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1648809900
[modified] => 1648807126
)
[title] => Zelenszkij a belgáknak: Van, akinek az orosz gyémánt fontosabb a szabadságnál
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=45214&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 45214
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 45215
[image] => Array
(
[id] => 45215
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij.jpg
[original_lng] => 91042
[original_w] => 727
[original_h] => 485
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/zelenszkij.jpg
[width] => 727
[height] => 485
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1648796326:12
[_thumbnail_id] => 45215
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2833
[_oembed_3ff17ee11d3dd9014a1269dc7e780620] =>
[_oembed_time_3ff17ee11d3dd9014a1269dc7e780620] => 1648980283
[_oembed_1d101b764be6cd5b2a9987bd6e6501f3] =>
Two missiles just hit Kyiv, while the UN is in town.
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
Our actions will be powerful. We’re preparing the soldiers. We’re very much looking forward to the delivery of weapons. We are bringing ?? victory as close as possible. We are ensuring the spirit of unity to the maximum. Efficiency - to the maximum. Preparation - to the maximum. pic.twitter.com/3SplwZQBw9
Před zítřejším summitem Evropského politického společenství jsem se dnes v Jerevanu ještě stihl poprvé od voleb setkat s ukrajinským prezidentem @ZelenskyyUa. S panem prezidentem jsme jednali na čtyři oči, známe se dlouho, poprvé jsme se viděli v roce 2019, celkem už čtyřikrát.… pic.twitter.com/13vVKH5MAy
I met with the Prime Minister of Slovakia, @RobertFicoSVK, in Yerevan. Ukraine is open to constructive dialogue with Slovakia and is interested in developing strong relations.
We discussed cooperation across various areas and holding a government meeting in the format of an… pic.twitter.com/ZaWAiDKZm5
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 4, 2026
Adjatok nekünk több fegyvert, hogy megvédhessük magunkat, segítsetek megvédeni a légterünket, segítsetek nekünk vadászgépeket szerezni – kérte a németeket Dmitro Kuleba külügyminiszter a Die Welt című német lapban szerdán megjelent cikkében, adta hírül az rbc.ua hírportál.
Mint az ukrán diplomácia vezetője írta, „kérlek titeket: nyissátok ki a szemeteket! Kétségtelen, hogy Hitler egyedülállóan gonosz volt. De olyan gyűlölet, pusztítás és gyász, amit most Putyin okoz nekünk, az 1940-es évek óta nem volt Ukrajnában és Európában.” Hozzátette: „adjatok nekünk erősebb páncéltörőket, légvédelmi és rakétaelhárító rendszereket. Vezessetek be még szigorúbb szankciókat Oroszország ellen, beleértve a tilalmat az orosz energiaszállításokra, az orosz Szberbank lekapcsolását a SWIFT fizetési rendszerről, az orosz bankok és cégek levelezőszámláinak a befagyasztását, valamint az orosz hajók kitiltását az európai kikötőkből.”
A külügyminiszter ugyanakkor megjegyezte, már nem tud tovább hallgatni arról, hogy Németországnak több időre van szüksége a fegyverszállítási döntések meghozatalához és hogy Berlin szkeptikus Ukrajna európai uniós csatlakozását illetően. „Úgy tűnhet számotokra, hogy hőstettet hajtottatok végre, mert számos fontos döntés meghoztatok. De ameddig emberek halnak meg az európai Ukrajnában, túl keveset tettetek. Eljött a pillanat: vagy Németország lesz vezető nemzet lesz Ukrajna támogatásában az orosz gonosz elleni küzdelemben, vagy Németországnak új történelmi adóssággal kell szembenéznie az elveszett életek és a lerombolt városok miatt” – szögezte le Dmitro Kuleba.
Admiral Sir Tony Radakin told the BBC's Sunday Morning programme that morale in the Russian forces was low and that the Kremlin had lost more troops in a week than the UK did in 20 years in Afghanistan. pic.twitter.com/cqNM8j6Hlp
— Chootchy Face ????????? (@chootchyface) March 6, 2022
Calls to avoid humiliation of Russia can only humiliate France and every other country that would call for it. Because it is Russia that humiliates itself. We all better focus on how to put Russia in its place. This will bring peace and save lives.
Putin’s first super yacht (Olympia) was also gifted by Abramovich. Another whistleblower D.Skarga told BBC that the yacht was paid for by Abramovich ($35m) and transferred to an offshore firm; the running costs were paid by the state budget https://t.co/y5VMjLU1Nnpic.twitter.com/W9MqLbtUJ8
After committing the crime of aggression against Ukraine, numerous war crimes, undermining global food and energy security, should Russia still occupy the seat of a permanent member of the UN Security Council? Remember that Russia is there on dubious legal grounds. @United24mediapic.twitter.com/x7eQ3KmDSy
Russia’s decision to suspend participation in the Black Sea deal puts at risks the main export route of much needed grain and fertilisers to address the global food crisis caused by its war against Ukraine.
Не треба продовжувати вдавати, що хтось чогось досі не розуміє… Рф без жодної причини напала на ??. Рф веде повноцінну війну всіма видами зброї. Рф масово вбиває цивільних і «зачищає» територію. Рф вчиняє злочини проти людяності… Немає способу домовитись. Війну треба виграти…
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
Russia's international isolation continues to grow.
After failing to be elected to the International Court of Justice, the IMO, UNESCO, and the OPCW executive boards in November, Russia suffered another diplomatic defeat at the Danube Commission, one of the world's oldest…
Привет, я иностранная агентка в уголовном розыске, являющаяся соосновательницей движения, являющегося иностранным агентом и нежелательной организацией, внесенная в список лиц, аффилированных с движением-иноагентом. Теперь ты будешь со мной встречаться? pic.twitter.com/P97UFwOiqz
Ukrajna és Oroszország között hétfőn zajlott le az első tárgyalás, a másodikat csütörtökön tartották – mindkettőt Belarusz területén. Kijev szerint Oroszország megértette: katonai eszközökkel nem lehet elérni az általuk kitűzött politikai célokat.
Oroszország csökkenti a követeléseit, amelyeket Ukrajnával szemben támasztott a béketárgyalások előtt – közölte Alekszij Aresztovics, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója. Elmondása szerint az oroszok fokozatosan csökkentik a követelményeket.
„Nem beszéltek többé a »nácimentesítésről« és így tovább. Egyelőre nem igazán érintették azt a témát, hogy Ukrajna nem köteleződhet el különböző szervezetek (NATO, EU – a szerk.) mellett. Arról viszont igen, hogy megakadályozzák bizonyos típusú fegyverek telepítését Ukrajnába” – idézi a tanácsadót az UNIAN. Hozzátette, hogy ez a követelménycsökkentés azt mutatja, hogy Oroszország megérti, hogy katonai eszközökkel nem lehet elérni az általuk kitűzött politikai célokat.
Az elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója a tegnapi tárgyalások alatt született egyetlen megállapodásra is emlékeztetett.
„Elméleti megegyezés, egyetértés van a felek között abban, hogy humanitárius segélyeket és humanitárius folyosókat biztosítanak az ostromlott ukrajnai városok számára” – mondta, hozzátéve, hogy a megállapodást a nemzetközi közösség is támogatni fogja.
Korábban Oroszország az Ukrajnával folytatott tárgyalásain az alábbi követelményeket határozta meg:
Ukrajna nem csatlakozik a NATO-hoz és az EU-hoz;
Ukrajna elismeri a Krími, a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságokat;
„nácimentesítés”;
visszarendelik a csapatokat és a fegyvereket a határ menti települések közeléből.
Az orosz és az ukrán fél még hétfőn elkezdte a béketárgyalásokat, ám nem született megállapodás, így csütörtökön ismét tárgyalóasztalhoz ültek a küldöttek. Hamarosan döntenek a harmadik forduló időpontjáról.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna és Oroszország között hétfőn zajlott le az első tárgyalás, a másodikat csütörtökön tartották – mindkettőt Belarusz területén. Kijev szerint Oroszország megértette: katonai eszközökkel nem lehet elérni az általuk kitűzött politikai célokat.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1646403720
[modified] => 1646402832
)
[title] => Az ukrán vezetés szerint csökkent Oroszország követelése Ukrajnával szemben
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=43063&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 43063
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 43064
[image] => Array
(
[id] => 43064
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-orosz.jpg
[original_lng] => 24916
[original_w] => 696
[original_h] => 392
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-orosz-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-orosz-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-orosz.jpg
[width] => 696
[height] => 392
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-orosz.jpg
[width] => 696
[height] => 392
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-orosz.jpg
[width] => 696
[height] => 392
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-orosz.jpg
[width] => 696
[height] => 392
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-orosz.jpg
[width] => 696
[height] => 392
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1646395632:5
[_thumbnail_id] => 43064
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 3245
[translation_required_done] => 1
[_oembed_cd67fce979711cf6dc73a47315d58fdd] =>
[_oembed_time_cd67fce979711cf6dc73a47315d58fdd] => 1646588779
[_oembed_fd1e0ef91357204a2a93e3b5c78218f0] =>
Συναντήθηκα με τον Δήμαρχο της Οδησσού Gennadiy Trukhanov. Συζητήσαμε για την ισχυρή παρουσία της ελληνικής ομογένειας στην πόλη, στο πλαίσιο των ιστορικών δεσμών του ελληνισμού με την Οδησσό, και τις προκλήσεις που αυτή αντιμετωπίζει. (photos ΑΜΠΕ) pic.twitter.com/3eW6drnw99
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megnevezte az orosz fél követeléseit az Ukrajnával folytatott tárgyalásokon. A hírt az orosz sajtó közölte.
„Oroszország álláspontja az Ukrajnával folytatott tárgyalásokon: a Krím Oroszország része, a DNR és LNR elismerése a közigazgatási határokon belül, demilitarizálás, amelynek bizonyos paraméterekkel kell rendelkeznie” – mondta el.
Tisztázta azt is, hogy Oroszország kész megvitatni a biztonsági garanciákat is az Ukrajnával folytatott tárgyalások második fordulója során. Olyan megállapodást is javasol, amely „biztosítja az ország összes népének törvényes jogait”.
A horrific video of Russian troops decapitating a Ukrainian prisoner of war is circulating online. It’s absurd that Russia, which is worse than ISIS, is presiding over the UNSC. Russian terrorists must be kicked out of Ukraine and the UN and be held accountable for their crimes.