A kormányzó koalíció kényelmes többséggel nyerte meg vasárnap Japánban a parlamenti választásokat, így Kisida Fumio miniszterelnök meg fogja tudja valósítani gazdasági és nemzetbiztonsági programját – jelentette a Kyodo hírügynökség.
A jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) 259 helyet szerzett meg a 465 fős alsóházban, ami 17-tel kevesebb, mint a korábbi parlamentben, és a kiesők között vannak kiemelkedő politikusok is. Partnere, a jobbközép Komeito 32 helyet szerzett meg. Az összesen 291 mandátum elég ahhoz, hogy a kormánykoalíció minden bizottság vezetését megkapja, és diktálja a törvényalkotás menetét.
A fő ellenzéki Japán Alkotmányos Demokratikus Párt (CDPJ) szintén vesztett mandátumszámából – 14-et, így most 96 lesz – pedig közös jelöltjei voltak más ellenzéki pártokkal. A Japán Újítás Párt, amely nem csatlakozott a CDPJ választási szövetségéhez, azonban 41 helyet nyert, majdnem megnégyszerezte korábbi mandátumainak számát.
Kisida Fumio szeptember végén lett az LDP elnöke, majd október elején a parlament alsóháza megválasztotta az ország miniszterelnökének. Akkor csak 50 százalék körüli volt a népszerűsége a választók körében.
A Sinn Féin párt kész
belépni az új kormányba és nem lenne demokratikus, ha kizárnák a
kormányalakítási tárgyalásokból – jelentette ki vasárnap Mary Lou McDonald, a
nacionalista tömörülés vezetője.
A szombati parlamenti választásokon a közvélemény-kutatások
szerint gyakorlatilag patthelyzet alakult ki: az eddig kormányzó Fine Gael a
szavazatok 22,4 százalékát kapta, míg a Sinn Féin 22,3 százalékos, a választás
fő esélyesének várt Fianna Fáil pedig 22,2 százalékos támogatottságot szerzett.
A jobbközép irányzatú Fine Gael és a Fianna Fáil az eddigi
nyilatkozatok alapján kizárta az együttműködést a Sinn Féinnel annak múltja
miatt, vagyis azért, mert az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) politikai szárnya
volt. A két jobbközép párt uralta az ír belpolitikát az ország függetlenségének
egy évszázaddal ezelőtti elnyerése óta.
Nem fogadom el a kizárásunkat, vagy a kizárásunkról szóló kijelentéseket. A párt a választók egyharmadának a támogatását élvezi. Ez alapvetően antidemokratikus lenne – mondta McDonald a sajtónak Dublinban.
A Cork egyetem kutatója szerint kemény politikai döntéseket
kell majd hozni. A Fianna Fáil és a Fine Gael is kizárta a koalíciót a Sinn
Féinnel, de most nagy nyomás alá kerültek, hogy ettől visszatáncoljanak –
mondta Jonathan Evershed.
A kapott adatok alapján nincs mód olyan kormányra, amely nem
működik együtt a Sinn Féinnel ilyen vagy olyan módon – tette hozzá.
A választások hivatalos végeredménye kedden várható.
(hirado.hu)
[type] => post
[excerpt] => A Sinn Féin párt kész belépni az új kormányba és nem lenne demokratikus, ha kizárnák a kormányalakítási tárgyalásokból – jelentette ki vasárnap Mary Lou McDonald, a nacionalista tömörülés vezetője.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1581281448
[modified] => 1581282171
)
[title] => Patthelyzet az ír parlamenti választásokon
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=2504&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 2504
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 2506
[image] => Array
(
[id] => 2506
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/ir.jpg
[original_lng] => 222306
[original_w] => 1673
[original_h] => 941
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/ir-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/ir-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/ir-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/ir-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/ir-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/ir.jpg
[width] => 1673
[height] => 941
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/ir.jpg
[width] => 1673
[height] => 941
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1581274971:12
[_thumbnail_id] => 2506
[_edit_last] => 12
[views_count] => 5501
[_oembed_575a550688414904f341efa51fcdb46d] =>
Ireland's neutrality does not imply disregard for justice and the restoration of peace. During our call, Ireland's Taoiseach @SimonHarrisTD confirmed his participation in the Peace Summit.
I am grateful to Ireland for its humanitarian and logistical support. We also discussed… pic.twitter.com/A0CgYJ243x
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 9, 2024
Ireland's neutrality does not imply disregard for justice and the restoration of peace. During our call, Ireland's Taoiseach @SimonHarrisTD confirmed his participation in the Peace Summit.
I am grateful to Ireland for its humanitarian and logistical support. We also discussed… pic.twitter.com/A0CgYJ243x
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 9, 2024
Koalícióra lépett a tavaly októberi választásokon legtöbb szavazatot szerzett két párt Koszovóban, így – négy hónappal a választások után – hétfőn megalakulhat az új kormány.
Az ultranacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje) és a
jobbközép Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) elnöke vasárnap rendkívüli
sajtótájékoztatón jelentette be, hogy sikerült megállapodásra jutnia, és
aláírta a koalíciós szerződést.
Albin Kurti, a Vetevendosje elnöke bejelentette, hogy ő lesz
az ország új miniszterelnöke, és az LDK elnökével, Isa Mustafával sikerült a
tárcák elosztásában is megegyeznie.
A megállapodás értelmében a koszovói kormánynak 15
minisztériuma lesz, ebből hatot az Önrendelkezés, hatot az LDK, hármat pedig a
kisebbségek kapnak. Egyelőre nem közölték, hogy lesznek-e tárca nélküli
miniszterek, illetve azt sem lehet tudni, hogy hány kormányfő-helyettest
választ maga mellé Albin Kurti. A koszovói sajtó információi szerint a
megállapodás arra is kiterjed, hogy a képviselőház december 26-án megválasztott
házelnökének, Glauk Konjufcának le kell mondania, hogy helyét egy LDK-s
képviselő vehesse át, aki a várakozások szerint Vjosa Osmani lesz.
A 120 fős törvényhozásban az Önrendelkezésnek 29, az LDK-nak
pedig 28 mandátuma van. A kisebbségi pártok támogatásával a két párnak
sikerülhet megszerezni a kellő többséget.
A Vetevendosje és az LDK már az előzetes eredmények
ismertetése után megkezdte a koalíciós tárgyalásokat, a két pártelnök több mint
egytucat alkalommal ült tárgyalóasztalhoz, korábban mégsem sikerült
megegyezniük. A híradások szerint nem is a tárcák elosztása okozta a legnagyobb
vitát a két fél között, hanem az, hogy ki legyen az ország következő
köztársasági elnöke, miután Hashim Thaci államfő mandátuma 2021-ben lejár. Isa
Mustafa azt szerette volna, ha az új államfő az LDK-ból kerülne ki, míg Albin
Kurti nem volt hajlandó elkötelezni magát a leendő köztársasági elnök személye
mellett, és korábban azt mondta, jobban szeretné, ha az új államfő párton
kívüli személy lenne. Egyelőre nem lehet tudni, hogy ebben a kérdésben is
egyetértésre jutottak-e a felek.
Az új kormány legfontosabb feladata a Szerbiával folytatott
párbeszéd újrakezdése lesz, a megbeszélések ugyanis 2018 novemberében megszakadtak,
amikor az akkori koszovói vezetés százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából
érkező árukra.
Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, Belgrád azonban azóta sem hajlandó ezt elismerni, és továbbra is déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A helyzet megoldása mindkét ország európai integrációjának a kulcsa.
I am happy that we found a European solution that facilitates travel between #Kosovo and #Serbia, which is in the interest of all citizens of Kosovo and Serbia.
Je me suis longuement entretenu, ce matin, avec le nouveau PMT, Dr. Succès Masra. Je lui souhaite pleine réussite dans sa nouvelle et grande mission à la tête du gouvernement et l’assure de mon soutien. #Tchadpic.twitter.com/CbjCoLLM6U
Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
Nakon predaje 78 potpisa izabranih zastupnika u 11. saziv Hrvatskog sabora, povjeren mi je mandat za sastavljanje hrvatske Vlade. I u trećem mandatu nastavljamo raditi za boljitak 🇭🇷! pic.twitter.com/VkdkfE7Lba
— Andrej Plenković (@AndrejPlenkovic) May 10, 2024
Je me suis longuement entretenu, ce matin, avec le nouveau PMT, Dr. Succès Masra. Je lui souhaite pleine réussite dans sa nouvelle et grande mission à la tête du gouvernement et l’assure de mon soutien. #Tchadpic.twitter.com/CbjCoLLM6U
Laurent Wauquiez a l’issue du rendez vous à l’Elysee « Nous ne participerons pas à une coalition gouvernementale et nous ferons barrage à la France insoumise » @TF1Infopic.twitter.com/4NM33FUo0N
Az egyik olasz kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom vezetőjét már régóta kritizálják pártján belül. Most öt nappal két kulcsfontosságú választás előtt otthagyta a pártot.
Bejelentette lemondását a kormánykoalíciós Öt Csillag
Mozgalom (M5S) éléről Luigi Di Maio olasz külügyminiszter szerda este.
Luigi Di Maio ennek kapcsán feladata befejezéséről és egy
korszak lezárásáról beszélt.
Hangsúlyozta, elérkezett az ideje, hogy az Öt Csillag
Mozgalmat „újraalapítsák” és jobban működő pártszerkezettel lássák el.
„Feladatomat elvégeztem, egy korszak lezárult, de az M5S
története tovább folytatódik” – jelentette ki.
Elmondta, hogy távozását a párt éléről már egy hónapja
eldöntötte. Lemondását „belső támadásokkal és bizalomvesztéssel” magyarázta.
A kormánypárti M5S vezetője a vasárnapi tartományi
választások előtt távozik – amelyen felmérések szerint a párt a megsemmisülést kockáztatja.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az egyik olasz kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom vezetőjét már régóta kritizálják pártján belül. Most öt nappal két kulcsfontosságú választás előtt otthagyta a pártot.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1579722630
[modified] => 1579722631
)
[title] => Bejelentette lemondását az Öt Csillag Mozgalom elnöke
[url] => https://politic.karpat.in.ua/?p=1466&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 1466
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 1467
[image] => Array
(
[id] => 1467
[original] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/luigi_di_maio.jpg
[original_lng] => 49989
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/luigi_di_maio-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/luigi_di_maio-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/luigi_di_maio-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/luigi_di_maio-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/luigi_di_maio.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/luigi_di_maio.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/01/luigi_di_maio.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => politic
[color] => blue
[title] => Політика
)
[_edit_lock] => 1579715317:12
[_thumbnail_id] => 1467
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3774
[_oembed_4dc575a73e7ac3b17a8d9a4ae69c0a93] =>
I value that @Antonio_Tajani held his first call as Italy’s new Foreign Minister with me. A clear sign of the new government’s priorities. I wished him all the success in his endeavors and emphasized that Ukraine’s highest priority now is to swiftly receive air defense systems.
#Russia Ho dato mandato al Segretario generale della #Farnesina di convocare l’ambasciatore della Federazione russa in Italia. Il Governo chiede chiarimenti sulla vicenda della nazionalizzazione dell’Ariston Thermo Group. Al lavoro anche con Bruxelles,in raccordo con la Germania.
Szombaton a Zöldek rendkívüli kongresszusukon megszavazták az Osztrák Néppárttal (ÖVP) való kormánykoalíciót, így létrejöhet Ausztria első ilyen kormánykoalíciója nemzeti szinten.
„Eljött az osztrák Zöldek ideje” – hangoztatta Werner Kogler
a kongresszus nyilvános ülését megnyitó beszédében, amelyben arra buzdította
párttársait, hogy szavazzanak igennel a néppárti-zöld kormánykoalícióra.
A koalíció megkötését a 276 küldött 93 százaléka hagyta jóvá
a Salzburgban tartott tanácskozáson.
A szavazást megelőző vitában a küldöttek dicséreteket és
bírálatokat is megfogalmaztak a kormányprogrammal kapcsolatban. Többen a
kompromisszum szükségességét hangsúlyozták, mondván, a tárgyalássorozat nem „kívánságműsor”
volt. Mások úgy vélték, hogy a kormányprogramban nem kaptak kellő hangsúlyt a
Zöldek által támogatott elképzelések. Egyetértettek ugyanakkor abban, hogy bár
a kormányprogram nem nevezhető „ideálisnak”, támogatni kell a koalíció
megkötését.
A Zöldeknél hagyomány, hogy a fontosabb kérdésekben csak a
pártkongresszus megkérdezése után hoznak végleges döntést.
A Zöldek országos elnöksége pénteken egyhangúlag szavazta
meg a néppárti-zöld kormánykoalíció létrehozását.
Az új kormányt az ÖVP vezetője, Sebastian Kurz fogja
vezetni, és várhatóan kedden lép hivatalba. Az alkancellár a Zöldek vezetője,
Werner Kogler lesz.
A Zöldek mostani szavazásával elhárult az utolsó akadály az
elől, hogy megalakulhasson Ausztria első konzervatív-zöld kormánykoalíciója
nemzeti szinten.
Sebastian Kurz leendő kancellár a szavazást követően
gratulált Werner Koglernek az egyértelmű sikerhez.
„Örülök a közös kormányzati munkának” – fogalmazott.
Az új kormánykoalíció célja, hogy Ausztria úttörő szerepet
töltsön be Európában, nem utolsósorban az éghajlatváltozás terén: a
kormánykoalíciós megállapodás értelmében az ország elkötelezte magát amellett,
hogy 2040-re klímasemlegessé válik. A tervek között szerepel továbbá a
repülőjegyárak növelése, valamint – az arcot teljesen elfedő kendő – burka
viselésének tilalma a 14 évesnél fiatalabb lányok számára.
Ausztriában tavaly szeptember végén előrehozott
választásokat tartottak, miután a Kurz vezette ÖVP felmondta a koalíciót a
radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ), majd a bécsi parlament
megvonta a bizalmat Kurz kormányától.
Az ÖVP–FPÖ koalíció
azért jutott válságba, mert az FPÖ akkori vezetőjéről, Hans-Christian Strache
akkori alkancellárról tavasszal napvilágot látott egy Ibizán titokban rögzített
videofelvétel, amelyen Strache nyíltan korrupcióról beszélt, és támogatásért
cserébe komoly haszonnal kecsegtető üzleti lehetőségeket ajánlott egy nőnek,
aki egy orosz oligarcha rokonának adta ki magát.
Az előrehozott választásokon megerősödött és magabiztos
győzelmet aratott az ÖVP, amely a voksok 37,5 százalékát kapta meg. A harmadik
helyre befutó FPÖ támogatottsága csaknem 10 százalékponttal, 16,2 százalékra
esett vissza, míg a negyedik helyet megszerző Zöldek több mint 10 százalékponttal
növelték támogatottságukat, és a voksok 13,9 százalékát szerezték meg.
Racist signboards have been erected in many locations close to mosques in the Austrian capital Vienna, sparking criticism from the Muslim community https://t.co/d93c65mhQx
Wladimir Putin darf nur für Verhandlungen kommen: Europaministerin Karoline Edtstadler (ÖVP) spricht im Krone-Interview Klartext: Der Haftbefehl gegen Moskaus Zar bleibt aufrecht! https://t.co/s8svlM34h5